Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-01 / 1. szám
1— PETŐFI SÁNDOR EGYKOR ES MOST ! Egykor és mostl egykor és most! .. . Mindegy volt őrája nézve, Ép ilyen volt az idő, Ha jobbra, ha balra ment; Mint most, ily hideg, zimankós, Sehol sem várt meleg ház így szakadt le az eső. és meleg szív odabent. Nagyon jól jut az eszembe, Megmondjam-e, feleségem, Még a napját is tudom: Hogy ez ifjúból mi lett? Ballagott egy ifjú kinn a Ne sajnáld őt, éli már ő Pocsétós országúton. A mennyei életet. Bús arccal, kopott ruhában Hanem ebből azt ne hidd, hoqy Ahogy ottan ballagó. Elment az élők közül; Olyan volt, mint egy vándorló Annyiban van csak, hogy ő már Leveletlen őszi fa. Itt a földön üdvezűlt. Csak ment, csak ment s ha előtte Itt van e meleg szobában, Kétfelé tért el az út, S ajka forró ajkadon, Nem kérdezte senkitől sem: Kedves drága feleségem, Ezen s ezen hova jut? . Édes szép kis angyalom! Költő, 1847. október Ilyentájt, két év határán önkéntelenül is visszanéz az ember, és megpróbálja jelmérni, mit végzett az eltelt esztendő alatt, teljesített-e mindent, amit teendőként önmagának kiszabott, és körültekint, hol is áll, amikor két esztendő éppen jelváltja egymást. Mert ha az ember valami hasznosat, egy adott közösség számára is értékeset akar tenni, nem-'árt, ha időnként megáll és megállapítja, honnét hová jutott. A továbblépés megköveteli ezt. Aki biztos lépést akar tenni előre, annak hátra is kell néznie. Visszapillantunk, egyszersmind a jövőbe is tekintünk, noha nincs janus-arcunk. Ily módon azt is jobban látjuk, jó irányban haladtunk-e. Rossz, ha az ember túl későn jön rá: helytelen kurzust választott. Ez szüli a tévelygéseket, a vargabetűket. Vagyis vissza- vissza kell térnie oda, ahonnét elindult. Ez a hely pedig — a szülőjöld. Az én szülőföldem a Bodrogköz. Egy kis jöldszelet Kelet- Szlovákiában, melynek három folyó — a Tisza, a Bodrog és a Latorca szab határt. E város, ahol most élek, ötszáz kilométerre esik a szülőfalumtól. Lassan két évtizede lesz, hogy ideszakadtam, nem, nem jó ez a kifejezés, inkább úgy mondom, hogy ide vetett az élet, mert — bármily messze van is — a szőlő- és búzaillatú kis földdarabtól máig sem szakadtam el, és úgy érzem, soha nem is fogok tudni elszakadni. És nem is akarok. Mert szeretem szülőföldemet. Vannak, akik érzelgősségnek tartják a szülőföldhöz való ragaszkodást. En nem. Az érzelmek egyik legszebbike a szülőföld szeretete. Es a szülőföldet anélkül is lehet szeretni, hogy a kicsinyes lokálpatriotizmus hínárjába gabalyodna az ember. Es azt sem szégyellem, bevallani, hogy időnként honvágyam van. Néha egészen erős. Olyankor nyugtalanság fog el. Nem megy a munka. Es „szárnyas ladikba“ kell ülnöm, ahogyan szibériai nyelv rokonaink, a manysik nevezik a repülőgépei, vagy gyorsvonatra szállnom s utaznom — „haza“. Az elmúlt esztendőben egyik legnagyobb élményem volt, hogy újra felfedeztem a szülőföldemet. Például olyan szépségeket láttam meg benne, amelyeket eddig nem vettem észre, mert túl közel voltam hozzájuk. Eddig nem fedeztem fel, hogy az imregi, a hctmeci meg a kövesdi hegy szabályos háromszögei alkot, ami bizonyos harmóniát ad a tájnak. Vagyis hiányzik az életünkből valami, de "nem tudunk rájönni, micsoda. Néha sok ezer kilométerre kell elmennünk ahhoz, hogy megsejtsük, kitaláljuk: ami hiányzik, az a szülőföldön maradt. Egy gyermekkori jó barát, aki kölcsönadta télen a cipőjét, hogy iskolába mehessünk, egy közösség, melynek áldásos, termő melegét azóta is hiába keressük, vagy például nekem konkrétan a szép esendő Karcsa-tó, amelynek oly lágy a vize, mint semmilyen más tónak, ahol jókat lehetet fürödni, mint talán sehol másutt. (Egy férfi, aki harminc éve Amerikában él, úgy hallom, most,»ötvenéves fejjel repatriál, any- nyira hiányzik neki a Korcsa.) Vagy fölfedeztem például, bár szégyen — nem ismerem eléggé a szülőföldemet. Mert a szülőföld nemcsak a szülőfalum és a szűk környéke. Az egész szülőföldet ismerni kell és nemcsak a tájait, hanem az ott élő embereket, jellegzetes észjárásukkal, szokásaikkal, kultúrájuk sajátosságaival, örömeikkel és gondjaikkal. Es még ez sem elég. Tenni is kell valamit a szülőföldért. Segítenünk az. ottmaradt embertársainknak álmaik valóra váltásában. Mit tehet az újságíró a szülőföldjéért? Legfőképpen talán azt, hogy gyakrabban visszajár oda, megismeri az emberek gondjait, megállapítja, hol szorít a cipő és mindezt odatárja azok elé, akiknek kezében van a megoldás, a jobb megoldások kulcsa. Egy esztendővel ezelőtt sok más között azt is magam elé tűztem, hogy gyakrabban ellátogatok a szülőföldemre, hogy tehessek is érte valamit. Es megtetted, amit önként megfogadtál magadban? — kérdezi most a lelkiismeretem. Álig tettem valamit — ez az igazság. Nem is jártam arra eleget, mert valahogy másfelé hajt a munkám. Amikor a múlt októberben például Leningrádban jártam, egy napon igencsak elfogott a honvágy. Nem tudtam, eldönteni, melyik erősebb, a szülőföldem utáni-e, vagy a város utáni, ahol élek. A manysi nép ismert költője, a negyvenesztendős Juvan Sesztalov Leningrádban él, több ezer kilométerre a Kanda—^Szoszva—■ Ob közétől, ahol született. — Nem érzel olykor honvágyat? — kérdeztem tőle. — De még mennyire! — válaszolta felélénkülve. — Akkor miért élsz itt? — Döbbenten néz rám. — Nos, miért? Hiszen manysi költő vagy. Es szereted a népedet. Otthon nem tehetnél többet érte? — Eltűnődik. — Nem olyan egyszerű ez. Hidd el, itt többet tehetek a manysi kultúráért. — Nincs jogom kételkedni szavaiban. De önmagámban igen. Párhuzamvonás nélkül, talán én is hasonlóképpen vagyok ezzel? Nem tudok rá biztos választ adni. Egyben viszont bizonyos vagyok: hiányzik nekem a szülőföld. Tavasszal, ha hazamegyek, hozok egy cserépnyit szeretett szülőföldemből egy kis akácfával. Azzal enyhítem majd hiányérzetemet, az emlékeztet majd rá, hogy gyakrabban látnom kell a szülőföldet és többet kell tennem érte. KÖVESDI JÁNOS K ülönös levél érkezett a kerületről a vállalathoz, a következő szombatra szilvásgombóc-fogyasztó brigádba szólította a dolgozókat. A különféle társadalmi szervek üzemi szervezeteinek a vezetői rendkívüli értekezleten tárgyalták meg, hogy mit tegyenek. Szokatlan Jellegű társadalmi munka, mi lehet az értelme? Mi történhetett a kukavölgyi állami gazdaságban, hogy önkéntes brigádo- sokkal, társadalmi munkában etetik fel a fölös szilvás gombócokat? — Gazdag a szilvatermés — vélte valaki —, nem akarják, hogy tönkremenjen, rosszul terveztek, s most mentik, ami menthető. — A szilva még nem gombóc — torkolták le többen mások —, szilvás- gombóc-evésre szólítanak, szó sincs szilváról, a levél gombócfogyasztásról beszél! — Menni kell — döntött a vállalat vezetője —, fent tudják, hogy mit akarnak. Végre egy rokonszenves brigádmunka a szilvás gombócot mindenki szereti... Meg kell szervezni a brigádot. A szombati társadalmi munkára való felszólítás szövegével papírlapot köröztettek a dolgozók között: aki feláldozza a szabad szombatját, tele- eheti magát szilvás gombóccal, írja hát alá a jelentkezési ívet. De a dolgozók fanyalogtak, gyanakodtak és hímeztek-hámoztak. Nem tudták mire vélni a szokatlan brigádmunkát. A szabad szombatjukat is sajnálták, nemsokára vége a vénasszonyok nyarának, hétvégi kirándulásokra készülődtek. Olyanok is akadtak szép számmal. akik azzal érveltek, hogy a feleségük kitűnő szilvás gombócot főz nekik hetente háromszor, minek mennének miatta a kukavölgyi állami gazdaságba. Egyedül egy középkorú, magányos agglegény jelentkezett, neki senki sem főz otthon szilvás gombócot. — Megmented a vállalat becsületét — veregette meg a vállát az üzem vezetője —, tartsd magad, Galiba kar- társ, szerezz dicsőséget és jó hírnevet üzemünknek: helytállásodról nem feledkezünk meg, s társadalmi munka- vállalásaink kimutatásában első helyen lesz a neved. A szakszervezet titkára és az ifjúsági szervezet elnöke sokatmondóan figyelmeztette őt, hogy mindkét szervezetet képviseli, ehhez tartsa magát. — Idősebb vagy, de a korod nem akadály — biztatta az ifivezető —, fontos, hogy legény vagy, Galiba kartárs. A folyosón megállította a vállalati önkéntes tűzoltók alparancsnoka: — A mi emberünk vagy, Galiba, közénk tartozol, ne ijedj meg a gombócoktól, ha forrón tálalnák! ... Már az utcán járt, amikor lihegve utolérte őt az üzemi bélyeggyűjtők körének a pénztárosa és a lelkére kötötte: — Helyettünk is mégy, beírunk majd a jelentésbe, a miénk vagy, teljes egészében vállalunk, Galiba. A teljesítményedre büszkék leszünk és jelentjük ... Délelőtt tíz óra tájban érkezett meg Galiba a kukavölgyi állami gazdaság főtelepére egy alumínium ételhordóval, úgy gondolta, hogy amit majd nem bír elfogyasztani, azt hazaviszi: meglesz a vasárnapi ebédje is. Előző este nem vacsorázott, korgó gyomorral, mohón kereste a gazdaság irodáját, ahol azonban legnagyobb meglepetésére bosszúsan és elutasítóan fogadták. A felettesek lefújták a brigádot. S egyáltalán, micsoda sületlenséget makog, nem szilvásgombóc-fogyasztó, hanem gombócfagyasztó társadalmi munkát szerveztek, elírás történt, a tévedés nyilvánvaló. A kerületi vezetőség egy nyolcfőnyi eszkimó üzleti küldöttség látogatását jeDuba Gyula lezte, azoknak kellett volna befa gyasztani ötvenezer szilvás gombóco a gazdaság gombócrészlegén, hogy sarkvidékre szállíthassák. De a kül döttség útiránya megváltozott, az esz kimók a szomszédos szőlőtermelő szc velkezetbe mentek szüretelni, így Ga libára semmi szükség. — Mit tegyek? — hüledezett ta nácstalanul az agglegény és az étel hordót egyik kezéből a másikba rak ta zavarában. — Éhes vagyok, és / vállalaton kívül nyolc társadalm szervezetet képviselek. Mit írjak jelentésekbe, ha nem kapok szilvá gombócot? — Mossa meg az istállónk ablakai — tanácsolta a gazdaság főkönyvelő je —, aztán majd megebédel az üze mi konyhánkon. Galiba délig mosta korgó gyomor ral az istállóablakokat, ebédre kelfő zeléket kapott. Szívből utálta a kel főzeléket, de megette, és két óra feli CSUHRAJ — Sírva vigadó szovjet filmesek felkiáltása, az ihrajjal együtt. DÖZSE — Velencei labdarúgó-csapat. Székháza valóságos palota. EMANCIPÁL — Atlétikai versenyek szexvizsgáján elbukott hölgyek tréfás neve. GATYÁS GÉM — Felsőruha nélküli teniszjáték. GOLF — Aram, amelyet Angliában bottal ütnek, hogy keringjen. HÉTPRÖBA — Gazemberek összetett atlétikai versenye. IDE-ODA — (Futamulya). Japán asztaliteniszező. Párosban világbajnokságot is nyert, oldalán Kicsidé Csapamukival. INTRIKA — Szerepkör a tra- gika és komika között. KAJAK, KENU — Egzotikus állatok, a jak és az emu vízben élő rokonai. KASSZASIKER — Színházi páncélszekrények eredményes kifosztása. KIKÉSZÍTÉS — Max Factor ökölvívó világbajnok nevéhez fűződő taktika: az arcot kék és vörös foltokkal fölismerhe- tetlenné tenni. E módszer révén gyakran a szemöldök is máshová települ. KROKETT — Angol szabadtéri játék, amelynek során zsírban kisütött hús- vagy burgonyagombócokat kell kis kapukon átütni. LUTZ — DUPLA LUTZ — Erős fenyőpálinka, mely lebegő érzést okoz, de könnyen elszédít és földhöz vág. A dupla Flipphez hasonlóan, sok jéggel kedvelik. MELLBEDOBÁS — Futónők és sztriptízgörlök számának slussz- és azon fölüli poénje. NOTA BENE — Népszínművekben szereplő, dalos ajkú iközépcsatár. NŐI MELLCSÚCS — Verseny- uszodákban megfigyelhető élettani jelenség. Akad száz-, sőt kétszáz méteres is. OFF SIDE — Sporttábor az észak-amerikai tengerparton. (Lásd: „Off Side Story“.) ORRHOSSZ — Görög város Pürrhosz közelében, az ókori lóversenyek színhelye. POPSI — Népszerű, bárki által hozzáférhető téli lesikló- eszköz. RUBEOLA — (Giuseppe.) Olasz ökölvívó Európa-bajnok. Rendszerint kiütéssel győz. SVENK — Teljes címén: Svenk, a derék katona. Szédítő Jancsó-film egy kerengő dervisről. Űrhajósok kiképzésének kötelező eleme. . ZALÁN — Egykori hosszútávfutó bajnok. Kacagányos Árpád (Magyarország) győzte le a 896-os olimpián. Kopócs Tibor illusztrációja
