Új Szó, 1978. december (31. évfolyam, 332-361. szám)

1978-12-29 / 360. szám, péntek

VASÁRNAP 1978. december 31. A NAP ikel — Nyugat- Szlovákia: 7.46, nyug­szik 16.06 Közép-Szlovákia: 7.37, nyugszik 15.57 Kelet-Szlovákia: 7.28, nyugszik 15.48 óraikor A HOLD kel — 8.30, nyug­szik 18.26 órakor NEVNAI'JUKON SZERETETTEL KOSZONTjtiK SZILVESZTER nevű kedves olvasóinkat 1838-ban született JULES DALOU francia realista szobrász ( + 1902) # 1878- ban született Horacio QUI- ROGA uruguayi elbeszélő, regényíró és költfi; Latin- Amerika egyik legnagyobb novellistája { + 1937). AZ OJ SZŐ JÖVÖ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL Leonyid lljics Brezsnyev: Szözföld, 7. rész Az élet igennel válaszolt Gál László riportja A harcos műfaj együttesei Irina Gorbatova cikke Szégyen Sarkadi Imre elbeszélése Az örök tavasz országában Makrai Miklós vietnami riportjának 4. része helyreigazítás Az Dj Szó december 24-1 vasárnapi számában a 13. oldalon megjelent Nekem van apám (?) cí­mű összeállításban az utolsó vers címében — a nyomda hibájából — értelemzavaró hiba for­dult elő. A cím helyesen: 9 éves fiá, A nevető em­ber. Kérjük olvasóink szí­ves elnézését. NYITOTT Mérnökfeleséggel be­szélgettem a minap egy dél-szlovákiai községben. Néhány évvel ezelőtt fér­jével együtt távoli vidék­ről költöztek a mostani lakóhelyükre. — Megszokott-e már itt, hogyan érzi magát a falubeliek között? — kérdeztem az asszonytól. — Jó itt lakni — nyi­latkozott a fiatalasszony. — Egyet azonban soha nem tudok megérteni az idevalósiak mentalitásá­ban, mégpedig azt, hogy szinte megszállottan igyekeznek a gyerekeik­nek minél többet adni, szinte versenyeznek ab­ban, hogy a gyerekeknek mindenük meglegyen. Ezért dolgoznak hajnal­tól estig szakadatlanul. Pedig, amint tapaszta­lom, a gyerekek sem azt nem értékelik kellően, amit az élettől ingyen kapnak, sem azokat nem becsülik eléggé, akiktől mindent megkapnak. Egyetlen megállapítás alapján elhamarkodott dolog lenne általánosí­tani. A fiatalasszony sza­vai emlékeket, élménye­ket elevenítettek fel gondolataimban. Ügy ér­zem, a fiatalasszony egy jellemző dologra tapin­tott. Mentalitás Nem annak indokoltsá­gát akarom vitatni, hogy helyes e vagy helytelen a tanuló fiatalnak gya­korta háromjegyű szám­mal mérhető havi zseb­pénzt juttatni, érettségi­re vagy diplomaátadási ünnepélyre gépkocsival megajándékozni, százez­res értékű kelengyét összegyűjteni, fényűzően berendezett lakást, csa­ládi házat adni a fiata­loknak —, hogy a szél­sőségesnek látszó, de sok helyütt ma már ter­mészetesnek tartott pél­dákat említsem. Ez a szülők dolga, elvitatha­tatlan joga. Ami azonban a dolog másik oldalát — a hálát — illeti, megmondom őszintén, a fiatalasszony szavait hallva önkéntele­nül arra az idős néniké­re gondoltam, aki kórhá­zi ágy szélén ülve, napo­kon keresztül magába roskadva, hangtalanul sírt, s könnyei folyását nem apasztotta el szoba­társnőinek megértő vi­gasztalása. Bánata oká­ról kérdezősködve fátyo­los tekintetét rám emel­ve csak annyit mondott: nincs neki semmi baja, csak az élet fárasztja. A szobatársnők árulták el, hogy a lánya, meg a ve­je azokban a napokban azért járták a hivatalo­kat, hogy helyet szerez­zenek a néninek valame­lyik szociális otthonban. A kórházból nem haza, hanem oda akarják vin­ni. Az unokák már isko­lába járnak, a fiatal há­zaspár alkalmazásban van, állítólag nincs sen­ki, aki a megbetegedett özvegyet gondozná. Nincs számára hely a tá­gas családi házban. Pe­dig amikor az a ház épült, a néni lánya még iskolába járt. Egyedülálló lenne ez a példa? Talán nem. Ha nem is ilyen kirívót, jó­magam is még jó néhány hasonlót említhetnék. .Világosságvezetés" — csőtöréssel Felépült egy minilakó­telep, önerőből. Építette: nyugdíjas szobafestő, asztalos, szabó, cipész, a nyugdíjtól még kissé tá­vol álló pedagógus, men­tősofőr. Csak a közmű­vesítés késett. Először is: későn vonultak fel az il­letékesek, aztán meg ná­luk a munkatempó más „hullámhosszon“ volt mint az építkezőknél. Egyszer gép nem volt, másszor meg gépkeze­lő ... Nagyjából másfél éve költöztek be az első lakók, de a villany még ma is vagy az ideiglenes hálózaton, vagy a szom­szédoktól jut el a háztar­tásokba. Nem azért, mint­ha nem szerelnék a há­lózatot, csak kissé körül­ményesen ... Még a nyá­ron megjelentek a háló­zatszerelők a célnak megfelelő kotrógéppel. „Na, végre ...! — léle­geztek fel az érintettek. Amazok meg a géppel „bemérték“ a megfelelő mélységet, és nekiláttak. Persze, arról nem ők te­hettek, hogy a telep ta­laja egyenetlen, és majd­nem egyméteres szintkü­lönbség is előfordul. A bemért mélységet azért ott is betartották ... Még az első napon elsza­kadt az egyik ház előtt a vízbekötőcső, pedig elő­zőleg kijelölték, merre vannak vezetékek! Igaz, a mélységet nem ... 1. javaslat (részük­ről): mindenki ásson ki a csövek fölött egy göd­röt, hogy lássa a gépkeze­lői Megteszi, aki csak te­heti ... Másnap az egyik lakás szennyvízlefolyó­ját törik el, de a tulajdo­nos „tehet“ róla, miért van az ő csatornája tíz centivel följebb a szom­szédénál. 2. javaslat (részükről): Hamarabb lesz világos­ság, ha mindenki kiássa az árkot a vezeték szá­mára! Az érintettek neki- gyűrkőznek: „Mi ez ne­künk, ha már a házat fel­építettük?! Alig 20 mé­ternyi árok, aztán csak 60 centi mély..." — Kiássák! Az eredmény: A kábel az árokba (a helyére) kerül, az árkot betakar­ják, villany persze még ma sincs. A posta üzen: számlát kézbesítenek. Mindenki megfizeti. Va­lakinek eszébe jut meg­nézni. Van rajta egy té­tel: árokásás kézierő­vel ... Vagyis mindenki a saját zsebéből kifizette a saját munkáját is! A javaslat (részem­ről): Minden számlára írják rá, hogy a munka befejezése után fizeten­dő! Továbbá, ne írjanak rá olyasmit, ami nem va­lós. Legyen végre világos­ság! IDŐSZERŰ GONDOLATOK A CSKP Központi Bizottsága megköveteli az állami, a gazdasági és a pártszervektől és -szervezetektől, az irányítás minden szintjén dolgozó kommunistáktól, hogy a CSKP KB 11. ülésének határozataival össz­hangban fokozzák erőfeszítéseiket a haté­konyság növelésével és a munka minőségé­nek javításával kapcsolatos kongresszusi irányvonal átfogó és effektív megvalósítá­sáért. Határozottan kell törekedni az év elejétől fogva a terv mindennapos és folya­matos teljesítéséért, minden mennyiségi és főként minőségi tervmutató átfogó teljesí­téséért. Ennek legfontosabb mércéje a kül­kereskedelem, a hazai piac és a beruházá­sok számára tervezett szállítások teljesí­tése. Elsőrendű feladat a csehszlovák népgaz­daság exportképességének növelése, az im­portra szánt eszközök ésszerű befektetése és a külkereskedelmi kapcsolatok haté­konyságának növelése. A szocialista or­szágokkal együttműködve következetesen kell teljesíteni a szocialista gazdasági in- v tegráció programjából adódó, a hosszú le­járatú célprogramokban lefektetett, vala­mint a népgazdasági tervek egyeztetéséből és a kereskedelmi egyezményekből adódó feladatokat, s erősítenünk kell az együtt­működést főként a Szovjetunióval. (A CSKP KB 12. ülésének az 1979. évi állami tervre és az 1980. évi terv kidolgozására vonatkozó határozatá­ból) Egyes elvtársak túlságosan megszokták, hogy megelégszenek a régi, begyöpösödött munkamódszerekkel. Ezt mondják: „Min­dig így csináltuk, hát akkor minek erői­ködjük most, hogy másképp csináljuk?“ Főként a felelős beosztásban dolgozó elv­társaknak kell megérteniük, hogy ma már nem felelnek meg azok a módszerek és kri­tériumok, amelyek megfeleltek tíz éve, vagy annál is régebben. Belső szükséglete­ink és az a nemzetközi konkurrencia, amely­ben termékeinknek meg kell állniuk a he­lyüket, nem engedik meg, hogy megeléged­jünk átlagos vagy átlagon aluli eredmé­nyekkel. A kor parancsa, hogy fordulatot érjünk el az emberek gondolkodásában; meggyőz­zük őket a sokkal igényesebb magatartás szükségességéről, elsősorban a kommunis­tákban kell megszilárdítanunk annak tuda­tosítását, hogy felelősek a pártpolitika si­keres megvalósításáért. Joggal várjuk el minden munkástól kötelességeinek tel­jesítését, mindenütt szilárdítani kell a mun­kafegyelmet, de főként a vezetőktől kell elvárnunk az irányító munka javítását. Egyúttal teljes mértékben támogatni kell őket a fokozott igényesség érvényesítésé­ben. Az egész pártnak, minden kommunistá­nak, mindenekelőtt a felelős beosztásban dolgozóknak meg kell érteniük, hogy a fej­lődés lényegesen igényesebb követelménye­ket támaszt velünk szemben. Le kell küz­deni a rutinszerűséget, a kényelmességet. (Gustáv Husák elvtársnak a CSKP KB 12. ülésén elhangzott záróbeszé­déből) — A hetvenes évek elején kezdődött — mondja Bálint Istvánné, majd az ajkához kap. — Hogyan is ...? A ház, amelyben beszélge­tünk, közel áll a szovjet és a magyar határhoz. Az ország legkeletibb részén fekszik, mégsem a világ végén, ahogy azt ilyenkor sejtetni illik. El­lenkezőleg: az ember úgy ér­zi, és beszélgetőtársa is ezt sugallja: a világ közepén. — Az ötvenes években az apósom alakította meg az éneklő csoportot. Dalolgattak is elég sokáig, de aztán jött a fásultság, a közöny. Sokáig tartott-e vagy sem, az a dol­gok mai lényegét illetően mindegy, hiszen most már megint énekelünk, s nem is akárhogyan. És mesél — ismét a hetve­nes évek elejéről. Azokról az időkről, amikor a Magyar Te­levízió a Repülj páva című műsorsorozatát sugározta. A magyar tanítási nyelvű alap­iskola igazgatónőjével, Sárady Tibornéval ennek hatására szervezték újjá a csoportot, amelyhez később a Pitóczky József vezette férfi kórus is És ez nemcsak külső elvárás, belső is. És ez a szerencsém, mert ezt csak szívvel-lélekkel lehet és szabad csinálni. És ennek az elvárásnak csak ak­kor felelek meg igazán, ha nem csupán azzal törődöm, mivel a CSEMADOK helyi szervezete megbízott, hanem azzal is, ami a faluban leját­szódik. Beszédét átszövi az a kö­zösségi tudat, amely éltet, munkára serkent, cselekvésre A legszebb kitüntetés csatlakozott. Azóta? Sikerben és balsikerben, bánatban és örömben, lemondásban és új­rakezdésben — egyszóval mindenben része volt a kis- tárkányi {Maié Trakany) ve­gyeskórusnak, mindenben, ami a kemény, meggyőződé- ses embert kitartóvá, nemes­sé formálja. Tizenkét nő és tizenhárom férfi alkotja az együttest, azt a kisközössé­get, amelynek Bálint István­né a vezetője. — Ilyen kisközségben, mint a miénk, a tanítónő élete el­választhatatlan a falu kultu­rális életének szervezésétől. biztat. Bálint Istvánnéról iga­zán nem lehet „csak“ azt mondani, hogy tanítónő és énekkari vezető. Nem, mert jóval több ennél: a közösség sorsáért, alakulásáért őszitén aggódó, a szocialista ember műveltségi szintjének emelé­séért dolgozó ember. öt ugyanúgy érdekli az új, ötven férőhelyes óvoda probléma­köre, mint az állami gazda­ság, az iskola, a falu dolgai. — Csak így lehet otthon valaki. Ha elzárkóznék, ha el­zárkóznánk, hát mi lenne be­lőlünk? Nem értenénk szót. Anyanyelvét is csak akkor gyakorolhatja, akkor szépít­heti, finomíthatja az ember, ha van kivel beszélgetnie, ha közösségi életet él. Szerintem a tanítói munka elválasztha­tatlan a népművelői munká­tól. Aztán a terveiről beszél. El­mondja, hogy férjével citera- zenekart kívánnak alakítani, hogy az éneklő csoporttól tá­vol maradó fiatalokat is sze­retné meggyőzni, mire jó az éneklés, a közösségben el­végzett alkotómunka. Fölvi- dult arccal említi, hogy az óvónőkkel kiválóak a kapcso­latai, s hogy az iskolában, amelyben tanít, az elkövetke­ző szeptemberben húsz kisel- sős lesz. — Jó torkú gyerekek, re­mélem, szépen fognak éne­kelni, s megértik, hogy azt a közösséget, amelybe , az em­ber beleszületik, egyre neme­sebbé, otthonosabbá kell ten­niük. Csak így érheti őket el­ismerés. A közösség elisme­rése. Igen, Bálint Istvánné a gyakorlatból tudja mindezt. A gyakorlatból, amely azt mu­tatja, a legszebb kitüntetés az övé: a közösség elismerése. SZIGETI LÄSZLÚ 1978. XII. 29. N CA >-9 'P E9 Repülőterük is lesz Németh János írása

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom