Új Szó, 1978. november (31. évfolyam, 302-331. szám)
1978-11-13 / 314. szám, hétfő
Äz Ostrava továbbra is az élen i. iauu.ť..g.»-iiga 12. ltiidulójának szombati nyitánya (Trnava — Bohemians 1:1) uíán tegnap hét mérkőzésre került sor. A táblázat élén álló Baník Ostrava a várakozásnak megfelelően otthonában újabb két pontot szerzett, ezúttal a sereghajtó Teplicétől. Alaposan kitett magáért a bajnok Zbrojovka, mely idegenben a Plzeň pályáján vesztésre álló mérkőzést végül is a maga javára fordított. Szoros hazai sikerrel végződött az Inter — — Slávia és a Prešov — VSS találkozó. A következő forduló párosítása: Brno — Sparta, Bohemians — Plzeii. B. Bystrica — Trnava, Slovan — Lokomotíva, Slávia — Dukla. VSS — Inter, Teplice — Prešov, Trenčín — Ostrava 1:0 <1:0) Inter Slávia Bratislava, 3000 néző. Játék vezető: Rezníček. Góllüvo: Ducký. A levegő hőmérséklete fagyponton volt, de az első negyedórában ez nem befolyásolta az Intert, melynek játékosai nagy kedvvel vezették támadásaikat Zlámal kapujára. A nézők tapsoltak, élvezték a |áté- kot és az első 15 perc uláii várták a folytatást, a góiotkat. Egy gólt ugyan kivártak, ám a színvonallal elégedetlenek voltak. Ugyanis amikor a Slávia is belemclegedett, a sárga feketék technikás, kombinatív futballozása rendre elakadt a taktikusan és nagyon fegyelmezetten védekező ellenfél Ifi osának környékén. A Slávia három középhátvéddel játszott, a szé!sőhátvéde*ket sok esetben kisegítették a csatárok is. Pét rášnak nagyon nagy figyelmet szenteltek a vendégek, ám a 44. percben Patlejeh valahogyan szem elől tévesztette a szőke csatárt, aki a kétségbeesett Slávia védők között becselezte magát az ötös sarkára, Zlámal kapus kifutott, Petrád a kapu elé ívelte a labdái és Ducký áttekintethetetlen helyzetből a hálóba rágta. Annak ellenére, hogy a Sió via következetesen védekezett, nem feledkezett meg az ellen támadásokról sem. Főleg a Herda fivérek „kevergették“ az Inter védelmet, ám helyzetig nem tudtők megjátszani a labdát. Az Inter megérdemelten nyert, mert az egész mérkőzés folyamán aktívabb volt, játékosai sokat mozogtak, szorgalmasan keresték a gólszerzéshez vezető utakat (Bajza és Ducký erős lövéseit csak kiülni tudta Zlámal), de csak egyszer találták meg és szerencsésnek mondható góllal győztek. Pet- rášnaik nem nagyon ment a Játék, és ez meg is látszott a csatársor teljesítményén. Az Interből tetszett a nagy mim kabfrású Bajza, a gyors és jól cselező Ducký, valamint a megbízható Jurkemik. A Slávia leg jobbja Zlámal kapus, hátvéd Nachtman és fivérek voltak. középHerda |T. V.) 1:0 (0:0) Prešov VSS Prešov, 4000 néző, játékvezető: Szilvássv. Góllövo: Šálka. A kelet-szlovákiai rangadó csak átlagos színvonalú játékot hozott. A Tatran a tőle megszokott nagy kedvvel kéz dett, de a vendégek az első negyedóra elteltével fokozatosan kiegyenlítették a küzdel met. Bár az első félidőben a hazaiak kezdeményeztek többet, a nagy gólhelyzetek mégis a VSS játékosai előtt adódtak. A 22. percben Hoholko, nem sokkal később Lipnický került helyzetbe. Szünet után egyre inkább elszürkült a játék, egyik csapat sem tudott ritmust váltani. A BÜ. percben Sobota beívelését Šálka fejelte a VSS kapujába. A gól után a vendégek fokozták az iramot, de igyekezetük eredménytelen maradt. A mérkőzés árnyoldala, hogy Szilvássy játékvezető a 86. percben piros lappal büntette Stafurát, a VSS játékosát, aki megütötte a hazai Svirlochot. 1:1 (1:0) Trnava Bohemians Trnava, 2000 néző, játékvezető: Špalck. Góllövők: Chlpek, ill. Nemec. A 12. forduló tv-kamerák előtt játszott nyitómérkőzésén a Trnava ismét nein tudta kihasználni a hazai pálya előnyét és az idei bajnokságban már nyolcadik döntetlenjét érte el. Az első félórában úgy tfínt, a hazaiak b'ztosan nyerik a mérkőzést. Az őszi idény eddigi legjobb játékát produkálták, ötletesen, gyorsan és határozottan vezették rohamai kat Hruška kapujára. A trna- vaiak fölénye a 25. percben érett góllá. Martinak szögletrúgása után Chlpek juttatta vezetéshez csapatát. Szünet után váratlanul megváltozott a mérkőzés képe. A hazai védelem több súlyos hibát vétett, Klouček és Bičovský nagy egyenlítési tehetőséget hagyott ki. Az 52. percben a Spartak kapitánya, Kuna lement a pályáról és ez a Kesőbbiek folyamán alaposan rányomta "bélyegét a trnavaiak teljesítményére. A Bohemians egyre gyakrabban került Kéketi kapuja elé és igyekezetét a 87. percben siiker koronázta —, közelről Némecnek sikerült az egyenlítés. A mérkőzés utolsó pillanataiban RoubíČek akár a győztes gólt is megszerezhette volna a Bohemians csapatának — százszázalékos helyzetben hibázott. 3:1 (2:0) Lokomotívo B. Bystrica Košice, 3005 néző, játékvezető: Krrhűák. Góllövők: Kozák. Józsa, Ferko, ill. Zsil nyár. Főleg az első félidőben nyújtott jó teljesítménnyel két ér tékes pontot szerzett a hazai együttes. Kezdettől fogva a kassaiak irányították a játékot, régen látott erő bedobással küzdöttek és az eredmény három gól volt Veselý hálójában. Kozák a 24., Józsa a 3B. és Fecko a 70. percben volt eredményes. A vendégcsapat gólja a 00 percben született. A második félidő elején lor- dulat következhetett- volna be, mert az 51). percben Zsitnyár kapufát lőtt és nem sokkal ké sőbb Kotian került nagy hely zetbe, azonban a kassai kapus a helyén volt. Egy gyors ellen támadásból megszületett a hazaiak harmadik gólja és ezzel eldőlt a mérkőzés sorsa. Az utolsó percekben a Lokomotíva már inkább a közönségnek játszott, és ez megbosszulta magát, mert az egyébként jó teljesítményt nyújtó Repík hibájából Zsitnyár az utolsó másodperceikben tizenhat méteres bombával szépített. 3:0 (1:0) Ostrava Teplice Ostrava, B000 néző, játékvezető: Grégr. Góllövők: Knapp, VojáČek és Radimec. A bajnokság első és utolsó helyezettjének összecsapása — ami az eredményt illeti — igazolta a várakozást. A mérkőzés képe alapján azonban a vendégcsapat veresége ilyén arányban túlzottnak mondható. A bányászcsapat ezúttal mérsékeltebben szerepelt, főleg középpályásai játszattak körülményesen, sok hibával. A 80. percig szoros volt a küzdelem, etókor azonban a hazaiak újabb két góllal biztosították győzelmüket. 1:3 (1:0) Plzeň Zbrojovka Plzeň, 3500 néző, játékvezető: Hora. Góllövők: Palička (tizenegyesből), ill. Janečka, Ko tásek és Horný. Az első félidőben kiegyenlített volt a játék. A 34. percben büntetőből jutott vezetéshez a Plzeii.'Szünet után a várakozásnak megfelelelőn a vendégek nagy erővel rohamoztak az egyenlítésért. A (34. percben Janečka talált a hazaiak kapujába, majd hat perccel később Kötések szerzett vezetést a vendégeknek. Hét perccel a befejezés előtt Horný állította be a végeredményt. 3:0 (1:0) Sparta Trenčín Prága, 7000 néző, játékvezető: Horbas. Góllövők. Pospíšil |2) és Slaný. A hazai együttes dicséretet érdemel szellemes, lendületes játékáért, és a támadások sikeres befejezéséért. Pospíšil már az 5. percben megszerezte csapatának a vezetést, és ezután a találkozó végéig a Sparta irányította a játékot. A vendégeknél csődöt mondott a középpályás sor. 2:0 (2:0) Dukla Praha Slovan Prága 2500 néző. Játékvezető: Veverka. Góllövők. Vizek, Nehoda. HAZAI SIKER A rendező Lokomotíva Košice versenyzőinek sikerével ért véget vasárnap Kassán Szlovákia kétnapos egyéni szabadfogású birkózó-bajnoksága. A hazai együttes öt első helyet szerzett és a csapatok pontversenyét is megnyerte. A bajnokságon tíz egyesület 77 birkózója lépett szőnyegre. Eredmények — 48 kg: 1. Zsidzik (Lokomotíva), 2. Mendel (Prievidza), 3. Szinai (DAC Dun. Stretla), 52 kg: 1. Kapol- ka (Lokomotíva), 2. Schwant- ner (DAC), 3. Lukács (Lokomotíva), 57 kg: 1. Kllrč.ik | Lokomotíva), 2. Schlenker (Prievidza), 3. (edlička (Du. Trenčín), B2 kg: 1. F. Hönsch (Lokomotíva), 2. Cihovský (Du. Trenčín), 3. Ü. Fábrik (Prievidza), 68 kg: 1. Halaburd (Prievidza), 2. V. Hönsch (Lokomotíva), 3. Brucker (Nitra), 74 kg: 1. F. Fábrik. 2. Ďurinu [Prievidza), 3. Filgas (Du. Trenčín), 82 kg: 1. Szabó (Lokomotíva), 2. Híres (Dunaj- plavba), 3. Horváth (DAC). 90 kilogramm: najplavba), Trenčín), 3. va), 10C kg: plavba), 2. vidza), 3. 1. Duqovics (Du- 2 Mozola | Du. Misz (Lokomotí- 1. Kovács (Dunaj- Kostiviar (Prie- Laczo (Fiľakovo), 100 kg felett: 1. Samotíj (Nitra), 2. Mlynek (Du. Trenčín), 3. Gešvantner (Prievidza). Csapatverseny: 1. Lok. Košice 60, 2. Baník Prievidza 46, 3. Dukla Trenčín 29,5, 4. Du- najplavba 23,5, 5. DAC Duna- szerdahely 16, B. Plastika Nitra 17 ponttal. ® A Baník Havífov asztaliteniszezői a BEK 2. fordulójában 5:0 arányban legyőzték az osztrák bajnok TTC Langen- loist. Gazdára talált a vándorserSeg Bohumínban megrendezték a súlyemelő Nagydíj 12. tornáját a CSSZBSZ vándorserlegéért. A 90 kg-os súlycsoportban harmadszor végzett az első helyen és ezzel véglegesen elnyerte a vándorserleget Szergej Poltorackij szovjet exvilág- bajnok. A 15 fős mezőnyben nem talált méltó ellenfélre és a győzelemhez elég volt neki egy-egy sikeres kísérfel. 90 kg: 1. Poltorackij 350 (155 — 195), 2. Osztyapenko (mindkettő szovjet | 345 (152,5 — 192,5), 3. Kornsiewich (lengyel) 327,5 (143 — 182,5), 4. Sršeň (csehszlovák! 320... 5. Kozári (magyar) 315 kg. A 75 kg-os súlycsoportban meglepetésre a csehszlovák Viktor Ježek szerezte meg az első helyet négy külföldi súlyemelő előtt. 75 kg: 1. Ježek 310 (137,5 — 172.5), 2. Zussett (NDK beli) 307,5 (135 — 172.5), 3. Vjer- bickij (szovjet 1 307,5 (135 — 172.5),.. 5. Varga (magyar) 295, 6. Hekel (csehszlovák) 295. . Az idei Nagydíj legnagyobb meglepetése a 28 éves NDK- beli Peter Küks győzelme volt a szuper nehézsúlyban. A nagy esélyes szovjet Rahmanov nem volt formában és szakításban nem tudott megbirkózni a kezdősúllyal. Szuper nehézsúly: 1. Küks (NDK-beli) 385 (170 — 215), 2. Strejček (csehszlovák) 385 — a sorrendet az alacsonyabb testsúly döntötte el — (175 — 210), 3. Khek (csehszlovák) 352,5 (162,5 — 190), 4. Mészáros (magyar) 350 kg. 1. Nitra 15 10 3 2 31:10 23 2. Žilina 15 10 2 3 31:14 22 3. ČH 15 it) 2 3 28:14 22 4. Humenné 15 7 3 5 21:18 17 5. Trebišov 15 7 3 5 16:19 17 6. Ružoínber. 15 (. 4 5 14:12 16 7. Dubnica 15 3 9 3 16:16 15 «. Púchov 15 3 8 4 15:14 14 9. Senica 15 5 4 6 23:23 14 10. P. Bystrica 15 5 4 6 19:20 14 11. Detva 15 3 7 5 14:18 13 12. Sp. N. Ves 15 4 4 7 14:24 12 13. Martin 15 3 8 12:17 11 14. Michalovce 15 2 6 7 8:18 10 15. K. N. Mesto 15 4 2 9 12:23 10 16. Hlohovec 15 4 2 9 13:27 10 Labdarúgó SZNL Pontot vesztett a Plastika A 15. forduló után ismét tömörült uz élmezőny, mivel az első helyen álló Nitra idegenben pontot vesztett, az őt követő Žilina és ČH pedig két-két pontot gyűjtött. Eredmények: Michalovce — Nitra 1:1 (1:0), góllövők: Velas, ill. Ťažký. A jó színvonalú találkozón á hazaiak közelebb álltak a győzelemhez, a 65. percben ki hagytak egy tizenegyest. Pov. Bystrica — ČH Bratislava 0:1 (0:0), góllövő: Ján Čapko- viČ. A hazaiak az első félidőben több gólhelyzetet hagytak ki és ez a szünet után megbo&z- szulta magát. Hlohovec—Žilina 0:1 |0:0), góllövő: Mintái. A ZVL megérdemelt győzelme. Senica—Dubnica 1:1 (0:0), góllövők: Malárik, ill. Danko. A vendégek a gyenge iramú mérkőzésen többnyire csak védekeztek, pontszerzésük szerencsésnek mondható. Detva—Trebišov 3:1 (3:0), góllövők: Varšo, Jablonka, Kondrlík (tizenegyesből), ill. Bakajsa. Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés sorsa. Púchov—Kys. Nové Mesto 1:0 (0:0), góllövő: Fulec. A hazaiak győztes gólja a 89. percben született. Humenné—Ružomberok 2:0 (1:0), góllövők: Petrovaj (tizenegyesből) és Micio. A mérkőzés döntő momentuma a 41. perc volt, amikor a hazaiak tizenegyesből szereztek vezetést. Mariin—Sp. Nová Ves 1:0 (0:0), góllöyő: Diabelko (tizenegyesből). A két pont sorsát eldöntő gól a 76. percben esett büntetőből. SAKKOLIMPIA A férfiaknál Magyarország, a nőknél a Szovjetunió A magyar férficsapat győzött Buenos Airesben a XXI11. sakkolimpián. A magyar színek képviselői immár harmadszor végeztek az élen, azonban legutóbb 1928-ban. Utolsó mérkőzésükön 3:l-re győztek Jugoszlávia ellen, s bár a függő mérkőzések még befejezésre várnak, első helyük már biztos. Magyarország 37 pontot szerzett, a Szovjetuniónak 36 pontja van, az Egyesült Államoknak 33 és 3 függőjátszmája. A nőknél a Szovjetunió már korábban biztosította elsőségét. BAJNOKI PONTOKÉRT I. FÉRFI KÉZILABDA-LIGA A 9. forduló eredményei: Martin—KarvinA 22:21, Prešov —Dukla Praha 18:16, Plzeň—CH Bratislava 24:21, Slávia Praha —Kopŕivnice 28:23. A bajnok VSŽ Košice külföldi tornán vett részt. I. RÖPLABDA-LIGA Férfiak: A hét végén a 2. fordulóval folytatódtak a küzdelmek. Eredmények: Slávia UK Bratislava—Slávia VŠ Praha 3:2, RII Praha—VŽKG 3:1, České Budéjovice—VŽKG 3:1, RH Praha—Zbrojovka 3:2, Ae: n Odolena Voda—Ú^tí nad La- bem 3:2, Č. Budéjovice—Zbrojovka 3:1, RH Praha—VŽKG 3:1, ČH Bratislava—Dukla Liberec 3:0, Slávia UK—Dukla Liberec 1:3, ČH Bratislava- Slávia Praha VŠ 3:0, RH Praha—VŽKG 3:1. Nők: Szombaton megkezdődött az 1978/79. évi bajnokság. Az első forduló eredményeiből: Lok. Liberec—ČH Bratislava 3:1, N11KG—RH Pralr. 0:3, Slávia Praha—Slávia UK 3:1, Olomouc—KPS Brno 0:3, Slávia Praha—ČH Bratislava 0:3, Lok. Liberec—Slávia UK 2:3, Olomouc—Rll Praha 1:3, NHKG— KPS Brno 1:3, Lok. Liberec— Slávia UK 2:3. I. ÖKÖLVÍVÓ-LIGA Az 5. forduló eredményeiből: Dubnica—Sp. Komárno 16:4, OSP Galanta—Déčín 20:0 (kon- tumációs győzelem, mivel a vendégek nem érkeztek meg a mérkőzésre). A snnrtfonraflás hírei A Sportka 46. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 13, 17, 19, 38, 43, 44. Prémiumszám: 24. A II. húzás nyerőszámai: 1, 29, 32, 33, 35, 39. Pré- miumszám: 3. PRÉMIUMNYEREMÉNYEK A Sportka 46. játékhete i®ndkíviili prémiumnyereményei szel— vényenként 100 000 koronás értékben Gyűjtőhely sorozat és szám sorszám Pošta Praha 01 se 562 379 41 437 TJ Spoje Praha sa 787 399 647 TJ Slávácká Slávia, Uhorské Hradišté pc 220 867 9 071 Pošta Majcichov, trnavai járás pu 082 049 19 Pošta Rimavská Sobota py 795 686 1 428 TJ Gottwaldov rh 035 424 5 972 TJ. Lokomotíva Bratislava Lp 841 418 8 380 Pošta Bardejov 3 pn 345 637 2?0 TJ Slávia Ilaviŕov stl 718 197 4 132 TJ Montáže Praha rb 659 801 8 225 Ketten egy ellen... Novotný (középütt) a Slávia védőinek gyűrűjében az Inter—Slávia I. ligás mérkőzésen. Vojtíšek felvétele)