Új Szó, 1978. november (31. évfolyam, 302-331. szám)

1978-11-10 / 311. szám, péntek

Példa és okulás Gondolatok Forbáth Imre születésének 80. évfordulóján Szellemi életünik munkás mindennapjaiban eléggé gyak­ran jut-e vajon eszünkbe, hogy a mindenkori jelen, amely úgy éli föl önmagát, hogy egyben szüli már az eljövendőt, szük­ségét kell, hogy érezze a múlt­tal való tudatos szembesülés­nek, az ős- és elődkere9ésnek, az eleven hagyomány „mitizá- lásának“ is? Fölmerülje a cseh­szlovákiai magyar irodalom mai művelőiben, s ha igen vajon alkotó módon, a haladó hagyomány továbbfejlesztésé­neik igényével merül-e föl, hogy példáért, okulásért irodalmunk rövid, de nem tanulságok nél­küli előidejébe nyúljanak visz- sza? Fábry Zoltánra és a Sarló­mozgalomra, igaz, gyakorta hi­vatkozunk; a nevükkel fémjel­zett gondolati örökség azonban inkább a publicisztikát, a köz- gondolkodást, illetőleg az iro dalom eszmei-erkölcsi karak­terét határozhatja meg, nem pedig magát az esztétikum tar­tományát. S ha már a szó szoros ér­telmében vett szépirodalomnál tartunk: fölvisszhangzik-e ben­nünk a nyolcvan évvel ezelőtt ízületeit Forbáth Imre neve olyan gyakran, él-e kritikai gondolkodásunkban a nevéhez kötődő írói magatartás olyan erősen, amilyen erősen élnie kellene? Jelent-e számunkra a terjedelemre nagy nagy, a ko­rai verspróbálkozásokkal együtt Is csupán mintegý másfélszáz- nyi költeményt felölelő, mégis izgalmas, gondolatgazdag és eleven életmű mértéket — korszerűség és igényesség dol­gában; fölismerjük-e a Forbáth- lírában a modellszerűséget, a gondola tl-világszemléleti-vi- lágképi és esztétikai rendsze­rűséget, amely mai költésze­tünk számára is szolgál termé­kenyítő gyakorlatokkal? Mutatis mutandis, persze. Mert a hagyományt s a legér­tékesebb irodalomtörténeti sze­repet sem tanácsos egyértel­műen és föltétlenül glorifikál- ni. Hiszen az irodalom, halad­ván a fejlődés spirálvonalain egyre a jövő: a más, az új felé, végül is nem hasonlítani, nem hasonulni, nem azonosul­ni akar, hanem — különbözni. Az ősök és elődök előtt fejet hajtó kegyelet valójában tehát csak akkor érheti el célját, ha dialektikusán közeledik a hagyományhoz; ha úgy mitizál- ,ja, hogy egyben demitizálja azt; ha a szellemi örökséget újjáértékeli, az irodalom mai tudatformáihoz, mai önszemlé­letéhez, mai és holnapi céljai­hoz igazítja. Mit jelent számunkra For­báth Imre költészete e mai, de még inkább az egyre sürgetőb­ben megvalósítandó holnapi önszemlélet jegyében? Forbáth Imre arcát én két — egy markáns és egy hal­vány vonásokat fölmutató — tükörben látom. Az egyik tükörből az a For­báth Inre néz reánk, a cseh­szlovákiai magyar irodalom mai művelőire, aki az állam­fordulat nyomán megszülető, önmaga helyét bizonytalanul keresgélő nemzetiségi — ahogy aktkor mondták: kisebbségi — irodalomból úgy emelkedik ki, mint „magányos kőobelisakek“ (Sas Andor). Két háború kö­zötti irodalmunkat a szellemi „önnemaés“ paradoxális ta­pasztalatai terhelték; az iro­dalmi élet megteremtésének a muszája mindenféle rendű- rangú és értékű próbálkozást szentesített. Ennek a — Fábry Zoltán által találóan „lett“- irodalomnak — nevezett lite­ra t ú rá nak a tudati zavarait mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mindenre talált önigazo­lást is, fülmentést is. S a ,,kva- terkairo dalom“, „kaszinóiroda- Jom“, „urambátyám-irodalom“, a múlt századi népnemzeti is­kola avítt formáit magára öl­tő irodalom, a századvégi al- manach-líra hervatag szóvirá­gait éltető, vidékiesen poros, műkedvelősdis irodalom korá­ban jött a dacos, a költő vol­tára büszke Forbáth, s hozta magával — minden hazai ma­gyar irodalmi betegség ellené­ben — a korszerűség és az európaiság tudatát. Nagyot akaró és merő indulására ő maga így emlékezik vissza: nFurcsa figura lehettem ... mikor úgy 1920 telén beállí­tottam az irodalmi kávéházak­ba, csehül még alig nyögdé- cselve, és szemtelenül leusii- cxültem az asztalokhoz, melyek körül akkor egy Hora, Hnrej&í, St. K. Neumann, E. E. Kisch és inások. prominensek Üldö­géltek. A jogos kérdésre, hogy mi jogon, a világ legtermésze­tesebb hangján válaszoltam: »A legnagyobb magvar forra­dalmi költő vagyok.-í“ A bemutatkozás nein maradt meg vagányos póznak. A bo­hém és szertelen és villonos Forbáth, a csavargó költőfeje­delem, a költészetet halálosan Forbáth Imre eddig még nem publikált portréja komolyan vette. Alig két év­tizedes (1920—193Ö közé eső) pályafutása során mindössze négy kötete jelent meg: a Versek (Kassák Lajos Ma-kö­rének kiadásában, 1922-ben), a Vándordal (1923), a Favágók (1930) és a Panasz és remény (1942); ez a négy kötet azon­ban a csehszlovákiai magyar líra élvonalálja emelte őt. No­ha a korabeli kritika Győri Dezsőben Litta költészetünk csúcsát, s ma is akadnak, akik Győryre szavaznak, én úgy vé­lem, hogy a Forbáth-líra árasztja a több szellemi izgal­mat. Mert Forbáth, szemben a hagyományos formakészlettel dolgozó s az Ady-hatás alól nehezen szabaduló Győryvel, eredetibb tehetségnek tetszik. Nem a követője, hanem a pályatársa volt annak az első világháborút megjárt, a kora­beli társadalomból kiábrándult, humánus célokért küzdő nem­zedéknek, amely a századelő világirodalmában az „elveszett nemzedék“ nevet kapta. For­báth fölismerte és a költészet nyelvére fordította kora társa­dalmának tapasztalatait: témáit a hadköteles századunk ember­telenségei ellen lázadó, szen­vedélyes antimilitarizmus és a szocialista eszmeiségből fakadt < itiimperializmus szülte; s be­építette lírájába — költésze- ^ tünkben mindmáig a legtelje­sebben — a XX. század tech- nicizálódó világát és természet- tudományi ismereteit is. Akár poétikáját, akár világszemlé­letét és világképét vizsgáljuk, minősítő jelzőként a „korszerű“ és az „európai“ kínálkozik a leginkább. De... de ez az európaiság, ez a világtudat, jóllehet nagy teret és időt fog át, sajnálatos módon mégis csonka és meg­különböztető jegyek nélküli világképet ered m én yezett Miért? Berkó Sándor annak idején „európai mértékben gon­dolkodó szlovákiai magyar­nak nevezte Forbáthot; állítá­sának azonban — úgy érzom —, sajnos, csak az első fele a pontos. Mert Forbáth csak in dividuumként, etnikai közössé gén kívül álló egyénként volt „európai méretekben gondolko­dó“ költő; „szlovákiai magyar­sága viszont már azt az arcot képviseli, amely abból a bizo nyos második — halványabb vonásokat felmutató — tükör bői néz vissza ránk. Mivel magyarázhatjuk, hogy Forbáth költészete, szemben Győry Dezsőével, amely mind­végig arra törekedett, hogy megragadja és kifejezze „Szlo venszkó lélektanát“ (Féja Géza), teljességgel anaciouális költészet? Magyarázták már ezt a jelenséget azzal, hogy a cseh nyelvi-etnikai környezet­ben: Prágában, Ostraván, Tep- licén élő Forbáth kihullott a maga természetes nemzetiségi közösségéből; magyarázták az­zal, hogy az avantgarde hang­súlyozottan nemzetközi művé­szet; magyarázhatjuk azzal is, ~hogy Forbáth egyszerűen csak belecsöppent az avantgarde eszmék rltal szállított európai­ság-tudatba, szemben Fábry Zoltánnal, aki lépésről lépésre, fokozatosan gazdagodó gondo­latkört meghódítva jutott el a résztől (a nemzetiségtől) az egészig: a „hazánk: Európa“ hitvallásáig. S ha már a résznél és az egésznél tartunk, hadd utaljak itt arra, hogy az izmusok az Ady. által megfogalmazott „minden Egész eltörött“-féle világélmény jegyében alkottak és alkotnak ma is. Korszerű intellektuális költészetünk fel­adatának — s hadd tegyem hozzá: egyre sürgetőbb felada­tának — azt tartom tehát, hogy a rész-élményt tükröző versek után megteremtse azt a szintetizáló, a rész-élménye­ket teljes létélménnyé, világ egész-élménnyé ötvöző, átfogó világikép erejével bíró költé­szetmodellt, költészetrendszert, amelyben egymás mellé rende­ződik az európaiság és az et­nikai hovatartozás tudata, az általános és az egyedi, az egyetemes és a sajátosan nem­zetiségi létélmény. S mivel köl­tészetünkben a világképek megteremtésének még csak a kezdeti nyomait fedezhetjük föl, úgy vélem, korszerűség és európaiság dolgában bízvást vehetjük Forbáth költészetéből a példát. Ugyanakkor költésze­tünknek „korrigálnia“ is kell a forbáthi líramodellt: új, a kollektív azonosság tudatát tükröző eszmei-erkölcsi voná­sokkal kell azt kiegészítenie, gazdagítania. Bárki vállalkoz­zék is erre a nagy feladatra: a szó etimológiai értelmében korszerű poétika, életlátás és világkép megteremtésére, a Forbáth nevéhez méltó munka és teremtés vár rá. Biztatásá­ra hadd idézzem a hallgatásba merült Forbáth Imre költői végakaratát: 1938 ősze óta „nem írtam verset. Sebaj! Fia­tal költőtársaim majd írnak többet is, jobbat is! Van mi­ről!“ ZALABAI ZSIGMONO Vendégünk: ct budapesti Radnóti Színpad Mozgalmas és érdekes a novemberi színházi idény Szlovákiában. Ezen a héten a moszkvai Komszomol Szín­háznak tapsoltunk, s a jövő héten pedig a budapesti Radnóti Miklós Színpadot köszöntjük. Az egyéni uta­kon r járó, sajátos arcélű társulat Bratislavában, Du- naszerdahelyen (Dunajská Streda) és Kassán (Košice) vendégszerepei. Szlovákiai vendégszereplésüket |övő héten kedden kezdik meg az Új Színpad stúdiószínpa­dán, ahol Dosztojevszkij Szegény emberek című mű­vét viszik színre. Gyevuskin szerepét Keres Emil, Vavra Alekszejevnáét Venczel Vera játssza. Szerdán délután és este Görgey Gábor: Mikszáth különleges házassága című naplójátékát adják elő Kör- mendy János és Győri Fran­ciska szereplésével. Szerdán a dunaszerdahelyi városi művelődési otthonban Króni­ka az magyaroknak dolgai­ról címmei Szentpál Monika előadóestjét tekinthetik meg az érdeklődők. Mindhárom előadás rendezője Bencze Zsuzsa. Magyar vendégeink pénteken és szombaton Kas­sán vendégsezrepelnek. A Radnóti Irodalmi Szín­pad vendégszereplése a szakembereken kívül min­den bizonnyal amatőr szín­padjaink rendezői és szereo- lői köpött is nagy érdeklő­dést vált ki. —yi— M i, szlovákiai turisták is gyakran megálltunk ezen a téren Nézegettük, nyomon követtük, hogy növekszik, mi­kor nyeri el végleges arculatát Győr s — nem túlzás — Ma-, gyarország egyik látványossá­ga híressége: az új színház. So­kan közülünk azt -is láttuk, mi lyen körülmények között dolgo zott eddig a Kisfaludy Színház társulata Az elavult színpadi technika, a korszerűtlen épület, amelyet egykor tejcsarnokból alakítottak át, sokszor gúzsba kötötte a rendezők és a színé­szek kísérletező kedvét, a kotr: szerű színjátszáshoz felsora koz ni igyekvő, s azzal lépést tar­tani akaró próbálkozásaikat Évtizedeken át vajúdott az új színház építésének a terve. Vaskos dossziék, tanulmányok őrzik’ sok ember fáradozását, lelkesedesét. Sokat lehetne eť rőt írni, de mindez már a múl té. De talán mégsem, hiszen ezek az emberek is hozzájárul­tak ahhoz, hogy Győrött no­vember másodikén új lapot nyi­tottak a város színháztörténeté­ben. Építészek és más szakembe­rek már részletesen írtak az épület kábeltetős megoldásáról, a színház merészen magasba ívelő középszárnyáról, a hom­lokzat szigorú, s mégis megka« pó architektúrájáról. Megcso­dálom a világszínvonalú szíupa" di berendezéseket, a mozgatha­tó színpadkeretet. Háromszáz- millió forintba került az építke­zés. A szocialista állam azon­ban továbbra is bőkezű marad; az átlagos helyár 30 forint lesz, és minden jegyhez az állam 110 forintot tesz hozzá. — Mikor térül meg ez a ha­talmas összeg? — kérdezték sokan Cserhalmi Imre Igazgató­tól. — Akkor, ha az előadások a nézők gondolat• és érzelemül- lágát gazdagítják — hangzott a bölcs válasz. Ktgyúlnak a fények. Már az előcsarnokban tudjuk, érezzük, nem akárhová léptünk be, ha­nem Thália templomába. A nő-' zőtéren 694 ülőhely van, s a tervezők úgy oldották meg a nézőteret, hogy minden néző egyformán jól lássa a színpadot, senki se gátolja a mögötte ttlő látványát, élményét. Az akusz­tika tökéletes, a terem szín-*1 megoldása is ízléses. Ezekben az órákban valószí­nűleg az igazgató a legelfoglal* tabb. Ahogy közeleg az ünnep­ség kezdete, úgy növekszik a gondja, szinte lélegzetvételnyi ideje sincs. Mégis szakít időt arra, hogy kilépjen a körforgásból, s leg­alább dióhéjban beszéljen a ter­vekről. Az új épület átadása előtt engedélyt kaptak a szí­nészlétszám emelésére. Jelenleg prózai és operatársulata lesz a színháznak, a jövő évben Mar­kó Iván művészi irányításával dolgozni kezd a balettrészleg ís. Az idei évad műsortervében örömmel fedezem föl Konrád József névet. A Magyar Területi Színház rendezője Vészi Endre Szuperhallás című színművét rendezi majd. — Sajátos győri stílust aka­runk teremteni, hogy ne csak egy színház legyünk a sok kö­zül. Élnünk keii az új épület óriási vonzerejével, de nem akarunk ezzel visszaélni. Ide kívánkozik az is, amit Pozsgay Imre, a Magyar Nép- köztársaság kulturális miniszte­re mondott a megnyitón: — Az új színház önmagában még nem alkotó műhely. A mű­vészek tehetsége, teljesítménye teszi csupán azzá. A z első bemutató igazolta, hogy a színházban egyé­ni stílusjegyű, szakmai szem­pontból is izgalmas előadások­nak tapsolhatunk. Nyitódarab­ként Illyés Gyula Fáklyaláng­jára esett a választásuk. A Kossuth-díjas költő így nyi­latkozott a bemutató előtt: — Amikor értesültem, hogy a győri Kisfaludy Színház arra méltat, hogy darabommal, a Fáklyalánggal nyitja meg az évadot s egész működését, a köszönet után mindjárt arra gondosam: mit adjak ezért vi­szonzásul. milyen munkát? Volt ilyen a , terveim között, éppen a Fákhialángqal kapcsolatban. Azok. közé az emberek közé tartozom, akik Babosnak híres sorát vaViák az örök meg nem e!énedettséo mannmrtásáró1 Az egyik kérdés: áruló volt-e Gör­qcy vagy pedig csuk ónhitt hadvezér, aki a politika terén végzetes ballépéseket követett el. Ezt kiélezni, világosabbá tenni, kiigazitandóirn közé tartozott, elvégzendő munkának éreztem, majdnemhogy köteles­ségnek. . — A minisztertanács-jelene­tet drámaiatl annak éreztem, azt valahogy lendületesebbé kellett tennem. Volt egyébként más jeladat is. Az első válto­zatban Kossuthné csak úgy van ábrázolva, mint a veszélyben kicsit hisztérikussá vált fele­ség; nincs bemutatva az ő fej­lődése. Ezt is megpróbáltam kiigazítani. Cšányinak és Józsá- nak, a huszárnak az alakját még jobban megerősítettem. Azt lehet mondani, hogy a drámá­nak a feszültsége merőben más lett. Az írás terjedelme nem teszi lehetővé az előadás részletes elemzését. Úgy csupán azt em­lítjük meg. hogy a szerző igazí­tásai tömörebbé, gondolatiságá­ban izzóbbá, szerkezetében egy­ségessé tették a drámát. A tu- rini zárójelenet — amelyet el­eddig sokan fölöslegesnek tar­tottak — most fontos helyet tölt be a drámában, mert az idős Kossuth és Görgey tettei­vel, jellemével Illyés világos választ ad arra is, hogy a negy­vennyolcas szabadságharc sors­kérdéseiben kinek volt igaza és ki tévedett. Meczner János rendező végig izgalmas, jól felépített előadást kreált, amely a kihegyezett párbeszédekkel, szikrázó össze­csapásokkal mindvégig feszült­ségben tartja a nézőt. Magyar* országi színpadon ritkán láttam olyan korszerű, plasztikus dísz­lettervet, mint most, s ez Vata Emil művészi munkáját dicséri. A jellemüknek megfelelően Holl István látványosabb gesz­tusokkal kelti életre Kossuth alakját, Bács Ferenc viszont kevés színészi eszközzel, s még­is kitűnően állítja elénk a ri­deg, precíz, gondolatait és ér­zelmeit gondosan palástoló Gör- geyt. Az est legjobb alakítása szerintem Áts Gyuláé, aki Ma* rosvásárhelyről, majd Békés­csabáról került most fél évadra Győrbe. Józsa szerepében nem­csak a szegények panaszait, jogfosztottságát sorolja el, de markánsan érzékelteti becsüle­tességüket, az emberibb, a min­denfajta elnyomást feloldó vi­lágba vetett hitüket is. Józsa alakja megragadó, valamennyi­ünkhöz közel álló figura, a* előadás egyik fontos szereplő­jévé emelkedett. A vastaps már nemcsak az új épületnek szólt, ha­nem a színészek és a rendező teljesítményének iSv Az ünnep véget ért, az új színházra dolgos hétköznapok köszöntenek, remélhetően mi­nél több sikerrel, figyelemre méltó előadással. Szlovákiai tu­ristákkal kezdtem, hadd fejez­zem be velük is. Remélhetően ezen túl már nemcsak a győri élelmiszerüzleteket és áruháza­kat keresik föl, hanem időről időre az itteni színházi jegyiro­dát is ... SZILVASSY JÓZSEF A Budapesti Tervező és Konst­rukciós Intézet munkatársai a, magyar főváros régi városne­gyedeinek korszerűsítésén dol­goznak, Csak az idén Rudapes ten 4500—4800 régi épületet bontanak le. A képen a Váci ut­cán építendő házak makettje látható. (Képtavirón érkezett: CSTK — MTI) Hli?“ v/í W! • . JaSrfil 1978. XI. 10. 6 Új színházban Győrött

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom