Új Szó, 1978. november (31. évfolyam, 302-331. szám)
1978-11-17 / 318. szám, péntek
V I L Ä G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA 1978. november 17. PÉNTEK BRATISLAVA # XXXI. ÉVFOLYAM 318. szám 9 Ára 50 fillér A TOVÁBBI FEIIŰDISERT Társadalmunk ezekben a napokban a gazdasági fejlesztés nagy feladatainak teljesítésén fáradozik. A CSKP Központi Bizottsága az idén márciusban megtartott 11. ülésén felelősen, tárgyilagosan, reálisan értékelte az eredményeket, amelyeket társadalmunk a CSKP XV. kongresszusa óta elért, s meghatározta a kongresszusi program további megvalósításának módját. Ez természetesen a dolgozók létbiztonságának megszilárdítására is vonatkozik, erre a kérdésre továbbra is nagy gondot fordítunk. A párt a népgazdaság dinamikus fejlesztésére és ennek alapján a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának emelésére törekszik. A gyakorlat alátámasztja a kommunista párt politikájának helyességét. A kongresszusi program megfelel szükségleteinknek és lehetőségeinknek, biztosítja a népgazdaság, a tudomány és a technika dinamikus fejlődését, a lakosság lét- és szociális biztonságának szilárdítását. Társadalmunk céltudatosan összpontosítja erőfeszítéseit a párt gazdaságpolitikai irányvonalának megvalósítására, mert elsősorban a gazdaság dönti el a pártpolitika legfőbb céljának elérését: a nép jólétének megteremtését. A termelőerők folytatódó fellendülése és gazdaságpolitikánk eredményei lehetővé tették, hogy kielégítsük u lakosság növekvő anyagi és szellemi szükségleteit és tovább szilárdítsuk az emberek lét- és szociális biztonságét, amint ezt a XV. párt- kongresszus feladatul tűzte ki. Abban a helyzetben, amikor szembe kell nézni a tőkés világ válsága által okozott kedvezőtlen gazdasági hatásokkal, nyilvánul meg igazán a szocialista társadalom életképessége és humánus jellege. Társadalmunk nem a dolgozók rovására oldja meg a felvetődő problémákat, amint ezt a nyugati országok teszik, hanem a belső tartalékok mozgósításával, a hatékonyság növelésével, a munka minőségének javításával, egész népgazdaságunk teljesítőképességének fokozásával. Azok a súlyos terhek, amelyek a válság következtében a tőkésországokban embermilliókat sújtanak, számunkra a szocializmusnak köszönhetően ismeretlenek. Dolgozóiaknak szilárd a létbiztonságuk, ezzel 'szemben Nyugaton a néptömegek elveszítették és elvesztik létbiztonságukat. Nagy a munkanélküliség, főleg a fiatalok körében. Rohamosan emelkednek a létfenntartási költségek, az árak gyorsabban emelkednek, mint a bérek, folytatódik az infláció. Ez szöges ellentéte annak, ami nálunk tapasztalható, hiszen céltudatosan emeljük az életszínvonalat, szilárdítjuk a nép szociális biztonságát. Ezt számos ténnyel dokumentálhatjuk. Illusztrációképpen legalább néhányat említsünk meg. A lakosság pénzbevétele 1978-ban eléri a 330 milliárd koronát, s az 1975. évi bevételhez képest 39 milliárd koronával, 13,4 százalékkal növekszik. A havi átlagbér az idén eléri a 2517 koronát, s 1975-höz képest 9,2 százalékkal emelkedik. A szociális juttatások összege 1976-ban 60 milliárd koronát tesz ki, ami 1975-höz képest H.3 milliárd korona, vagyis 16,1 százalékos növekedést jelent. A kiskereskedelmi forgalom a 6. ötéves tervidőszak első három évében 669 milliárd korona volt — 1978-ban 1975-höz képest 27 százalékkal, azaz 27,4 milliárd koronával nőtt. Az élelmiszeripari áruk kiskereskedelmi forgalma három év alatt eléri a 325 milliárd koronát — az idén 1975-höz képest 21 százalékkal növekszik. Az egy főre jutó évi húsfogyasztás az idén eléri a 83 kg-ot, s 1970 óta 11 kg-mal növekedett. Az élelmiszer vásárlásánál gyorsabban növekszik az iparcikkek, főként a tartós fogyasztási cikkek vásárlása. Az iparcikkek kiskereskedelmi forgalma a 6. ötéves tervidőszak első három évében eléri a 364 milliárd koronát, s az idén 1975-höz !;épest 33 százalékkal növekszik. A 6. ötéves tervidőszak első felében a lakosság 749 000 hütő- és fagyasztógépet, 1 003 OOfl mosógépet és centrifugát, 690 000 tévékészüléket, 1 200 00U rádiókészüléket és 362 000 személyautót vásárolt. Dolgozóink háztartásainak ellátása magas szinten mozog és az iparilag legfejlettebb országokkal is összehasonlítható. A lakásépítés a kongresszusi határozatokkal összhangban fejlődik. A mostani ötéves tervidőszak első három évében 396 000 új lakás épül, amelyek 1 200 000 embernek adnak otthont. Tovább javul az egészségügyi és a szociális ellátás. Oj oktatási intézmények épülnek, növekszik az óvodák száma. A közoktatás, az egészségügy, a kultúra, a szociális ellátás és a szolgáltatások fejlődését szemlélteti, hogy a lakosság társadalmi fogyasztásának támogatására az állam az idén 1975-höz képest 80 százalékkal többet költött. Egy főre számítva a társadalmi fogyasztás az idén meghaladja a 7500 koronát. Folytathatnánk tovább a számadatokat. A tények mutatják, hogy a CSKP XV. kongresszusának szociál- és gazdaságpolitikai irányvonala helyes. Minden erőnkkel azon kell fáradoznunk, hogy sikeresen tovább folytassuk e politika valóra váltását. Ebből a szempontból nemcsak értékelő, hanem mozgósító, ösztönző szerepe is volt a CSKP KB 11. ülésének. A központi bizottság ezen az ülésén nyíltan rámutatott a fogyatékosságokra is, bíráló igényességgel értékelte az eddigi eredményeket és tűzte ki a további feladatokat. A dolgozók döntő többségének áldozatkészsége és kezdeményezése, amely a 6. ötéves tervidőszak feladatainak teljesítésében nyilvánul meg, arról tanúskodik, hogy az emberek tevékenyen támogatják a párt politikáját és tudatosítják: csak társadalmilag hasznos, nagymértékben produktív és hatékony munkával, gazdaságos és jó minőségű termeléssel teremtjük meg a feltételeket az életszínvonal megtartásához és további emeléséhez. Csakhogy nem minden munkahelyen érnek el olyan eredményeket, amelyekre céljaink és terveink megvalósításához szükség lenne. A CSKP XV. kongresszusának az az irányvonala, hogy növelni kell a hatékonyságot és javítani a munka minőségét, még nem jutott el minden ember tudatába, nem nyilvánul meg mindennapos tevékenységében. A CSKP KB 11. ülése világosan megmutatta, hol vannak a tartalékok, hol keressük a fogyatékosságokat. Nagymértékben és gyorsan kell pl. csökkenteni a termelés energia-, nyersanyag- és anyagigényességét, gyorsabban kell felváltani az elavult állóeszközöket újakkal, s ezzel kell jobb lehetőségei telfolytatás a 2. oldalon■} Rendszeres kapcsolat a Magionnal :r Feldolgozzák a tudományos adatokat (CSTK) — Naponta négyszer lépnek érintkezésbe a Csehszlo vá'k Tudományos Akadémia Geofizikai Intézete Banská Ves-í megfigyelOáltamásának munkatársai az adó-vevő berendezéseik segítségével a Föld körül keringő Interkozmosz—18 mű holddal és a Magionnal, az első csehszlovák műholddal. A A Magion műhold berendezései működésének ellenőrzése után most a szakemberek minden időt a tudományos adatok regisztrálására fordítanak azok ban az időpontokban, amikor a műhold átrepül hazánk felett. Az első beérkezett adatok feldolgozását már megkezdték. Minden átrepülési megelőző en a számítógép előkészíti az adatokat, ellenőrzi a felvevő és a regisztráló berendezés állapo tét, ellenőrzik és kiegészítik a dokumentumokat. A kapcsolat megteremtése során előzetesen értékelik a szignál minőségét, a műholdak műszereinek műkő dését. Az összeköttetés mindig akkor ér véget, amikor a műhold eltűnik a látóhatár mögött, ilyenkor kikapcsolják a regisztráló műszereiket, kiegészi tik a dokumentációt, s jelentéseket készítenek és küldenek géptávírón a Moszkvában dolgozó szovjet szakembereknek. A Magion műhold hangjelzéseit a csehszlovákiai rádióamatőrök is regisztrálják. A jellegzetes hangjelzés a 137,15 megahertzes frekvencián hallható. Sajnos, az első csehszlovák mű200 millió tonna kőolaj (ČSTK) — A Barátság kő- olajvezeték csehszlovákiai szakaszán tegnap folyt át a 200 milliomodik tonna szovjet kőolaj. Az olajvezeték 16 éves üzemelése óta hazánkba 169 millió tonna ásványolaj jutott el, a többit az ipolysági (Sahy) d iszpé c serköz p o n to n ke rész t ü 1 szállították a Magyar Népköz- társaságnak. A mintegy 5500 kilométernyi hosszúságú Barátság kőolajvezetéken keresztül 1962. február 23-a óta szállítják hazánkba a szovjet ásványolajat. Az olajvezeték első szakaszát, amely Bratislaváig ért, fokozatosan meghosszabbították és ma már több mint 1200 kilométernyi szakaszon látja el kőolajjal több vegyipari vállalatunkat, hold szabad szemmel nemi látható. Ezt elsősorban méretei teszik lehetetlenné, meg az, hogy felületét kék színű napfényelnyelő réteg borítja. Tudományos, életünk több iki váló személyisége adott nyilatkozatot a napokban a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítóinak a Magion űrrepülésével kapcso latban. Dr Boris ValníCek kandidátus, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Csillagászati Intézete űrkutatási osztályának vezetője pl. ezt mondta: „Az első csehszlovák műholdat pon tosan 9 évvel és egy hónappal azután helyezték pályára, hogy a Szovjetunióból felbocsátották az Interkozmosz—-1 műholdat, az első olyan műholdat, amelynek fedélzetén-csehszlovák mű szerek is voltak. Azóta Cseh Szlovákia felsorakozott azok közé az országok közé, amelyek tevékenyen részt vesznek az űrkutatásban.“ Üdvözlő távirat (ČSTK) Csehszlovákia Kommunista Pártjának Közpon* ti Bizottsága táviratban üdvözölte Hollandia Kommunista Pártjának Központi Bizottságát a párt megalakulásának 60. évfordulója alkalmából. A távirat méltatja a holland kommunisták harcos útját Hol* landjia munkásosztálya ős népe szolgá l a tá ba n, k öv etkeze tes harcát a békéért a biztonságért és a leszerelésért. Nagykövet fogadása (ČSTK | — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlo*: vak Szocialista Köztársaság ol* nöke tegnap fogadta Prágában Jaroslav Cisaŕt, Csehszlovákra Sri Lanka-i nagyköveiét dlphw máotai állomáshelyének elfog* látásává! kapcsolatban. Jan Fojtík szovjet újságírókat fogadott (ČSTK) — jan Fojtík, a CSÉP KB titkára a Týždenník Aktualít, a Novosztyi hírügynökség folyóirata megjelenésének 10. évfordulója alkalmából tegnap fogadta Karen Hacsatn- rovot, az APN vezetőségének alelnökét, Szvjatoszlav Molcsa- novot. a folyóirat főszerkesztőjét ós a szerkesztőség más munkatársait. fan Fojtík elvtárs szívélyes,, elvtársi beszélgetés keretében elmondotta, hogy a folyóirat, amely 1968 őszén jelent meg először, a marxista—leninista erőik hatékony támaszává vált* Méltatta jelentőségét, hozzájárnia <;ü+ a csehszlovák—szovjet barátság és kölcsönös együtt* működés megszilárdításához. A fogadáson részt vett Ottó Cmolík, a CSKP KB osztályve-: zetője, Zdenék Horení, a Csehszlovák Újságírók Szövetsége Központi Bizottságának elnöke, jelein volt Jurij Haritonov, a Szovjetunió csehszlovákiai nagyikövetségének első titkára is. Olvasókonferencktk Leonyid Brezsnyev műveiről (ČSTK) — Városi olvasókonferenciát rendeztek tegnap Bra tislavában Leonyid Brezsnyev Kis Föld és Újjászületés című műveiről. A konferencián részt vett a Szovjet írószövetség iküldöttsé ge Georgij Markovii,ak, a sző vétség első titkárának a Szocialista Munka Hősének, a Lenin -díj és az Állami Díj tulajdono sának vezetésével. Jelen volt Ján Sokivič érdemes művész, a Szlovákiai írók Szövetségéneik vezető titkára, és Nyikolaj 6<w»- csaruv, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja. A konferencia résztvevői rámutattak arra, hogy Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének műveit a mély igazságérzet és a nagy élettapasztalat jellemzi. A művek egyszerű szavakkal szólnak a jelenkor emberéhez, a ma megbecsülésére és a múltra való visz- szaemlékezésre ösztönzik. Ugyanezekről a művekről tegnap Trnavában kerületi olvasókonferenciát rendezett a CSSZBSZ Nyugat-szlovákiai kerületi és trnavai járási bizottsága, valamint a Komenský Egyetem pedagógiai kara, A ta*. lálkozón mintegy 800 diák és dolgozó vett részt, ott volt a Szovjet írószövetség küldöttsége Robert Rozsgyesztv’enszkij költő vezetésével. A konferencia résztvevői Leonyid Brezs- uyev műveivel elsősorban eszmei-esztétikai és erkölcsi szempontból foglalkoztak. Olyan műveik ezek — állapították meg — amelyek kiemelik, mennyire fontos az, hogy a pártmunkások szüntelen kapcsolatban álljanak a tömegekkel. A csehszlovák—szovjet barátsági hónap alkalmából a CSSZBSZ közép-szlovákiai kerületi bizottsága olvasókonferenciát rendezett Leonyid Brezsnyev Kis Föld és Újjászületés című müveiről. Az összejövetelen héttagú szovjet küldöttség vett részt Jurij Vercsenkónak, a Szovjet írószövetség titkárának vezetésével. A résztvevőik bevezetőben megtekintették a zvolení Tajovsíký Színház előadását, a két Brezsnyev mű részleteiből készített irodalmi műsort. Beszámolót Michal Fire, a Banská Bystrica-i Tanárképző Főiskola orosz nyelvi tanszékvezető tanára tartott. Az ezt követő vitában a jelenlevő szovjet írók válaszoltak a résztvevők kérdik Mire. A Csehszlovák Tudományos Akadémia Geofizikai Intézete Panská Ves t megfigyelöállomásának munkatársai állandóan figyelemmel követik a Magion csehszlovák műhold Űrrepülését. A képen: Ja- roslau Vojta mérnök (Képtávírón érkezett: ČSTK)