Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)

1978-10-28 / 298. szám, szombat

Szovjet elektronikai termékek bemutatója Prágában A szovjet tudománynak és technikának az elektronika­ipar terén elért sikereit a prá­gai Hybernben néhány nap előtt megnyílt, a maga nemében egyedülálló kiállításon kísér­hetjük figyelemmel. A szovjet vállalatok 1500 négyzetméter­nyi területen 700-nál is több korszerű terméküket sorakoz­tatják fel a magas színvonalú serogszemlén. A bemutatott termékek nemcsak a szovjet technika gyors fejlődéséről és annak a népgazdaság különbö­ző ágaiban való érvényesítésé­ről számolnak be. Céljuk ezen túlmefiően a szovjet és a cseh szlovák szakemberek szoros együttműködésének, tudomá­nyos kapcsolataik elmélyítésé nék a szemléltetése Is A főváros életében esemény­számba menő rendezvény — csehszlovák és szovjet szerve­zetek közös akciója — az idei barátsági hónap méltó megnyi­tója. Megismerteti a Szovjet­unió népeinek életét, az üze mekben folyó munkáját, a szo­cialista országoknak a világ­űrben kifejtett közös tevékeny­ségét. A Szovjetunió ezúttal elő szőr mutatja be külföldön az elektronikai-ipar terén, a tudo­mányos kutatásokban és a technika fejlesztésében elért, a legtöbb iparágban fokozato­san meghonosodó, úgyszólván nélkülözhetetlen eredményeit. Nehéz ts lenne kiemelni vala­melyiket, hiszen köztudott, hogy a mikroelektronikai és számítástechnikai rendszerek, az egészségügyben alkalmazott holografikus készülékek és a többi vívmány az életszínvonal emelkedésének csalhatatlan je­le. amely nélkül elképzelhetet­len a fejlődés. Tény, hogy a ki­állított termékek mindegyike érdeklődőre talál. A háziasz- szonyok például az elektroni­kus készülékekkel felszerelt, a háztartási munkát lényege­sen megkönnyítő korszerű konyhaberendezés körül cso­portosulnak. Sokan a lézertechnika 20 éves múltja és fejlődése iránt mutatnak érdeklődést, amely­nek küldetése vitathatatlan a különböző iparágakban, a geo­lógiában, vagy akár a közleke­désben. Számos csodálója akad például a már 16 országban szabadalmazott Gllssando rend­szer modelljének, amely a re­pülőgépeket a lézersugár se­gítségével a legnagyobb köd­ben, vagy éjszakai leszállásuk 8 0 ÉVE KEZDTEK (CSTK) — Az idén 80 éve annak, hogy Valašské Mezi- tíőí környékén megkezdték a gobelinkészíiést, s 70 éve a városban létrejöttek az el- ső gobelinkészítő műhelyek. Rudolf Schlattauer festő­művész 80 éve járt Skandi­náviában és itt ismerkedett meg a faliszőnyeg-készítés technikájával. Mivel jól Is­merte szülőföldjének szövé- szeti hagyományait, az az ötlete támadt, hogy megho­nosítja a gobelinkészítést ezen a tájon. Részben ezzel az itteni nép nyomorán is enyhíteni akart. Rövid elő­készületek után 1898-ban munkatársaival együtt Zakó­vá községben igen szerény körülmények között meg­kezdte az első gobelin ké­szítését. Tíz évvel ezután műhelyében megalakult a Valašské Mezifíőí-i gobelin- és szőnyegkészítő iskola. 1954 óta ez az üzem az Iparművészeti Vállalat köte­lékébe tartozik. A Valašské Mezi'ríčí-i mű­hely három önálló részre oszlik. Az alaprészleg dol­gozói gobelinokat készíte­nek közületek megrendelé­sére. A másik részleg fali­szőnyegek restaurálásával, felújításával foglalkozik. Ké­zi szövéssel szőnyeget készí­tők is dolgoznak itt, termé­keik az utóbbi Időben egy­re jobban érvényesülnek az igényes berendezések tarto­zékaiként. Az üzem termelé­sének fontos részét képezik a kézzel szőtt szőnyegek, amelyekre a tökéletesség és a változatosság jellemző. Ugyanilyen módon tarkán diszíthetők az üzem dolgo­zói által készített nagy mé­retű függönyök. A legna­gyobb ilyen termékük, ame­lyet a gottwaldovi színház számára készítettek, igen nagy értékű, s Közép-Euró- pa egyik legnagyobb dísz­függönye. Rendőrségi heti krónika Óvakodjunk a balesetektől Ä rendőrségi hírekben na- ponta olvashatunk súlyos sze- rencsetlenségekről. Pusztító tűzvészek okoznak nagy káro­kat, sőt emberéleteket követel­nek áldozatul. Idős ember lép elővigyázatlanul gépjármű elé, gyerek fullad patakba vagy ha­lastó vizébe, tetőt javító fiatal­ember zuhan a kövezetre, füst­halált okoz a gondatlanság. így folytathatnánk a rendőrségi je­lentésekben napirenden szerep­lő tragédiák felsorolását. Az ok csaknem mindig ugyanaz: elő­vigyázatlanság, felelőtlenség. A balesetek rendszerint élén­ken foglalkoztatják az embere­ket, sajnálkoznak azok felett, akiket a tragédia érintett. Gya­korta csodálkoznak rajta, ho­gyan eshetett meg a baj, mi­képpen fordulhatott elő a biz­tonsági szabályok durva meg­sértése, a legelemibb óvatosság hiánya. Néhány nap múlva azonban feledésbe merül a do­log és sajnos, gyakorta megfe­ledkeznek a tanulságok levoná­sáról Is. A rendőrségi hírekben elsősorban azért írunk a bal­esetekről, hogy fokozott óvatos- ságr«. nagyobb körültekintésre intsük az embereket. Közúti szerencsétlenségek Az elsőbbségadás elmulasztá­sa súlyos közúti szerencsétlen­séget okozott a galántai járási Pered (Tešedíkovo) községben. Ondrej V. 43 éves helybeli la­kos az egységes f öld mű vessző- vetkezet gazdasági udvaráról járművével körültekintés nélkül ráhajtott a főútra. Személygép­kocsijával abban a pillanatban ért oda Alexander T. 23 éves nádszegi (Trstice) lakos. A két jármű öszeütközött. A baleset következtében a személyautó vezetője életét vesztette, a ko­csi két utasa: Ľudovít H. 23 éves és Gabriel H. 16 éves zsi­gárdi (Žiharec) lakosok súlyo­san megsérültek. A balesetet előidéző traktorost a közbiz­tonsági szervek őrizetbe vették. Gyorshajtás közben elvesztet­te uralmát személygépkocsija felett a Levoča—Dlhé Stráže (Spišská Nová Ves-i járás) közti útszakaszon Milan M. 24 éves levočai lakos, Járművével átkerült az úttest másik olda­lára és belerohant egy szembe jövő teherautóba. A személy- gépkocsi vezetője súlyosan megsérült és a helyszínen meg­halt. A gépjárművekben mint­egy 80 000 korona kár keletke­zett. Baleset figyelmetlenségből Traktort javított a Bofanyi Állami Gazdaság földjén (trebi­šovi járás) Jozef M. 28 éves bo­fanyi lakos. Javítás közben elő­vigyázatlanul elindította a jár­művet. A traktor elütötte Šte­fan B. 55 éves traktorost. A sze­rencsétlen ember a baleset kö­vetkeztében szerzett sérüléseibe kórházba szállítás közben bele­halt. Halálos balesetet okozott a hanyagság Marcelháza (Marce­lová) községben (komáromi — Komárno — Járás). Az egýik utcában 130 cm széles és 200 esetén 5 km-nyi távolságból, 1 m-re a föld felett is bizton­ságosan irányítja. De talán a legnagyobb érdeklődést a foto- dissociáclós berendezés modell­je váltja ki. Fényimpulzusának a teljesítménye kb. ezerszer meghaladja a világ legnagyobb vízi erőművének — a kraszno- jarszkinak — a teljesítményét. Figyelemre méltó a szeizmo­gráfiában és a meteorológiában hasznos szolgálatokat tevő szu­perstabil lézer Is. A felhasz­nálásával szerkesztett óra az időt még száz esztendő múlva is nagy pontossággal mutatja, az eltérés mindössze a másod­perc ezredrésze, Kétségtelen, hogy az elektro­nika a legfejlettebb szovjet tudományágak közé tartozik. A gyors fejlődés különösen a rá­diótechnikában szembetűnő. Az alig öt évvel ezelőtt megcso­dált készülékeket újabbak, kor­szerűbbek váltották fel. A ter­mékek kisebbek, működésük megbízhatóbb, és ami ugyan­ilyen fontos: lényegesen ol­csóbbak. A kínálat is Igyek­szik alkalmazkodni. Eszerint a szovjet üzemek a 10. ötéves tervidőszakban 30 millió tv-ké- szüléket, 31 millió rádiókészü­léket, továbbá 3 és fél millió magnetofont állítanak elő. A termelés ezen a téren az utób­bi öt év folyamán megkétszere­ződött. A tudományos dolgozók és a szakemberek ezzel azon­ban nem mondták ki az utolsó szót. Bár mindenekelőtt a szakem­bereknek szánták ezt a látvá­nyos és tanulságos bemutatót, tekintettel a közszükségleti ipar termékeire — a hordoz­ható színes tv-készülékekre, a sztereo- és videomagnók, vala­mint az elektronikus fotoké- szülékek számos korszerű típu­sára stb. — az expozíció ál­talános érdeklődésnek örvend. Az október 31-ig nyitva tar­tó kiállítás kiegészítői a tudo­mányos értekezletek és a szov­jet szakemberek előadásai. Többen részletesen magyarázat­tal is szolgálnak a látogatók­nak a bemutatott tárgyakról. Mások hazánk több városában az üzemekben és a főiskolá­kon, valamint a prágai Szov­jet Tudomány ős Kultúra Há­zában megtartott előadásaik­kal járulnak hozzá az ismeret­terjesztéshez, a közelgő barát­sági hónap méltó megünneplé­KARDOS MARTA cm mély árkot ástak. A vállalat dolgozói nem jelölték meg fi­gyelmeztető táblával az árkot és nem kerítették el védőkor­láttal. A megvilágítatlan utcá­ban kerékpáron hajtott Anna M. 64 éves helybeli lakos. Nem vette észre az árkot, a mélybe zuhant és fejével az ott lefek­tetett öntöttvascsőnek ütközött. Az idős nő súlyosan megsérült és a helyszínen meghalt. Megfulladt borjak Mintegy három héttel ezelőtt szélvihar felborított egy szal­makazlat a Nové Mesto nad Váhom-i Állami Gazdaság Mo­ravské Lieskové-i gazdasági ud­varában. A szalma a kazal mel­lett legelő borjak közül hetet agyonnyomott. A mintegy 220 állatból álló csorda a bekerített legelőn éjszakázott. Ján P. pásztor nem vette észre a hét borjú eltűnését. Az elpusztult állatokat csak hetek múlva ta­lálták meg. Az anyagi kár 28 -ezer korona. Ittasan vezetett Hajtási jogosítvány nélkül, it­tas állapotban vezetett motor- kerékpárt Štefan Š. 22 éves petrovicei (žilinai járás) lakos. Elvesztette uralmát a motorke­rékpár felett, a gépjárművel áthajtott az úttest másik felére és egy szemben haladó sze­mélygépkocsinak ütközött. A baleset következtében Štefan Š. súlyos sérüléseket szenvedett és kórházba szállítás közben meghalt. •—/zr— Fejlesztik a világhírű gyógyfürdőt (Tudósítónktól) — Aki ezek­ben a napokban megfordul a világhírű piešťanyi gyógyfür­dőben, lázas építkezés kezdeté­nek lehet a tanúja. A Balnea gyógykomplexum — amelybe a Palace, a Splendil, a Grand gyógypavilon és a balneaterá- piai rész tartozik — szomszéd­ságában egy jugoszláv vállalat megkezdte az Esplanade gyógy- pavilon építését. Ezzel párhuza­mosan korszerűsítik az említett gyógykomplexum egyes részeit is. Az új gyógy pavilonban 500 fürdővendég kap majd helyet, a tervek szerint már 1980 őszén. A fejlesztés, illetve az építkezés első szakaszában — amely 570 millió koronába ke­rül — az említetteken kívül ké­szül el a Grand pavilon szom­szédságában a kisegítő szolgál­tatások háza. amelyben a 400 férőhelyes kongresszusi terein mellett helyet kap a posta, a telefonközpont, a vámhivatal, a könyvtár és a különböző szol­gáltatásokat biztosító létesít-* menyek. Korszerűsíteni fogják az Irma gvógypavilont és a Slovant is. Az utóbbihoz hozzáépítenek egy, 150 ágyas részt' is, olyan stí­lusban, hogy beleilleszkedjen a környezetbe. Az utóbbi balnea* terápiái részleggel is gyarapo- dik. A korszerűsítési munkálat tok után kezdik meg a barma" dik, ma jjieg névtelen, gyógy komplexum építését, amelybe főidényben 600 külföldi, idé­nyen kívül pedig 800 hazai für- dóvendéget tudnak majd elhe­lyezni. A háromszakaszos fej­lesztés mindössze 6 évet vesz igénybe. Befejezése után a vi­lághírű gyógyfürdő egyszerre 2400 fürdővendéget tud majd fogadni. —n)-— APRÓHIRDETÉS ÄLLÄ3 ■ A Zvuieoi Mezőgazdasági £pi- tővállalat rimaszombati (Rimav­ská Snbotaj üzeme azonnal belé­péssel felvesz: — ácsokat — kőműveseket — szerelőket — építkezési technikusokat (mű­vezetőket, építésvezetőket) — gépészeti szakközépiskolák végzettjeit (gyakorlattal). Fizetés katalógus szerint. 3—S évre szóló munkaszerződés meg­kötése esetén toborzási díjat fi­zetünk 4000 koronáig terjedően. A fiatal dolgozók belépési, stabi­lizálási dijat és if júházas-köl­csönt Is kaphatnak. Bővebb tájé­koztatás az üzem káderosztályán kapható. Toborzási terület a rimaszombati járás. ÚF-147 feleségének 48. születésnapja al­kalmából igaz szívből gratulál, valamint Jó egészséget, erőt kí­ván leánya, Erzsi, veje és két kis unokája, Tibiké és Tomika. 0 1313 Ma, 1978. október 28 án ünnepli 50. születésnapját sze­retett édesanyánk és nagymamánk. ;:i MAYER Irén (Komárno). Születésnapja alkalmából sok szerencsét és nagyon jó egész­séget kívánnak fia Imre, menye Zdena, unokát Imike, Zdenék és Martinék sok puszit küldenek. 0-1117 KÖSZÖN ETNYILVAMtAS ■ Eladó garázsolt MB 1000-es, 55 000 km-rel. Telefon: Bratislava 32 84 51, 18 óra után. 0-1296 ■ Eladó Fiat 125 P/1300 kitűnő állapotban, új karosszériával. Te­lefon: Topoľníky 952 212. 0-1307 ISMERKEDÉS ■ Ezúton mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, Ismerősök­nek, szomszédoknak, jó barátok­nak, akik 1978. október 10 én el­kísérték utolsó útjára a váratla­nul elhunyt férjet, édesapát, apóst, nagyapát, testvért, sógort, Domanizsa Ferencet az érsekújvári (Nové Zámky) te­metőbe, és részvétükkel, virág­adományaikkal enyhítették mély fájdalmunkat. A gyászoló család 0-1305 ■ 32/184 technikus, 33/168 labo­ránsnő, testvérek, fiatalok isme­retségét keresik komoly szándék­kal. Jelige: Ádám é« Éva. 0-1300 ■ 29/174 barna, elvált szakmun­kás ezúton szeretne meglsmör- kednl hozzá illő lánnyai vttgy mL vált asszonnyal, akt hozzá Köl­tözne falura. Dél-szlováklalak előnyben. Jelige: őszirózsa. 0-1305 MEGEMLÉKEZÉS KÖSZÖNTŐ ■ M a r a f k 6 |úzsefnek, Hidaskürt (Mostová) 50. születésnapja alkalmából és Szomorú szívvel, | mély fájdalommal i emlékezünk drága halottunkra, ky’ji M a z ú r GyörgyrS, * aki 1977. október 6-áa örökre ltthagyott bennün­ket. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá ezen a szomorú évfordulón szeretettel. Örökké gyászoló szülei, bátyja és családja Ú-1295 1978. X. 28. Mélyszántáshoz állítja be az ekét Ladislav Pulkoviő, a Chorvátskij Grob i Haladás Efsz traktorosa. (Felvétel: B. Palkovič — ČSTKJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom