Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)

1978-10-26 / 296. szám, csütörtök

Arjai, egyesüljetek* SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1978. október 26. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXXI. ÉVFOLYAM 296. szám Ara 50 fillér Föderációnk tíz éve Büszkeséggel emeljük ki azokat az eseményeket, jelensége­ket, és történelmi időszakokat, amelyek segítségével jobban megérthetjük a történelmi fejlődés mikéntjét, jobban tájéko­zódunk a mostani bonyolult helyzetben és amelyből, mint szocialista tudatunk tartós értékeiből, erőt és biztonságérzetet merítünk jövő tevékenységünk optimális útjának keresése smrán. Így van ez ezekben a napúkban is, amikor Csehszlo­vákia megalakulásának 60. és a csehszlovák államszövetségről szóló alkotmánytörvény elfogadásának 10. évfordulójáról em­lékesünk meg. Hatvan évvel ezelőtt keletkezett a polgári demokratikus csehszlovák állam, amellyel kapcsolatban közismert okok mi­att, bíráló álláspontra helyezkedünk. Döntő körülmény azon­ban az, hogy a cseh nemzet három évszázados durva elnyo­más, a szlovák nemzet pedig egész évezredes rabság után kö­zös államot alakíthatott. Joggal emeljük ki tehát Csehszlová­kia keletkezésének fontosságát, mert ebben az államban ját­szódott le nemzeteink legújabb kori története, ebben az ál lamban folyt le a szociális változásukért vívott küzdelem. A polgári demokratikus rendszer osztályjellegénél fogva — a környező országok rendszereitől eltérően — lehetővé tette a»on haladó társadalmi erők törvényes tevékenységét, ame­lyek 1918. október 28-a után forradalmi harcot indítottak a tőke ellen, a társadalmi élet igazságos szociális rendezéséért. Ezeknek az erőknek köszönhető, hogy elmélyültek a nemzete­ink közötti baráti kapcsolatok, megszilárdult az a törekvé­sük, hogy közös államban éljenek. A CSKP leninista fellépé­sének köszönhető — főként az 1929. év után, amikor a párt élére a gottwaldi vezetőség került —, hogy népünk jelentős sikereket ért el a munkásosztálynak és szövetségeseinek a szocialista forradalomra való felkészítése, a mély szocialista változások megvalósítása, valamint a csehek, a szlovákok és a hazánkban élő nemzetiségek egyenjogúságáért vívott harc terén. A csehszlovák államszövetségről szóló alkotmánytörvény jó­váhagyásának 10. évfordulóján meg kell emlékeznünk arról, hogy a Kommunista Internacionálé ösztönzésére Kleuient Gottwald volt az, oki röviddel a CSKP V. kongresszusa után nyíltan kijelentette, hogy a kommunisták a csehek és a szlo­vákok kapcsolatainak föderatív rendezéséért küzdenek. Ezzel kapcsolatban nem egyszer emelte ki a szovjet példát, a Szovjetunió nemzetei közötti viszonyok föderációs rendezését. A hazánkban élő nemzetek és nemzetiségek együttélésének alapjait rakta le történelmünk egyik legfontosabb mérföldkő­vé, a Szlovák Nemzeti Felkelés. „Azt a tényt, hogy új köztársasagunk van, létrehoztuk a két egyenjogú nemzet, a csehek és a szlovákok államát, a dolgozó nép államát, azt a köztársaságot, amelyben a dol­gozó nép országa sorsának ura, és amely megbonthatatlan szövetséget teremtett a hatalmas Szovjetunióval, a Szlovák Nemzeti Felkelés legnagyobb vívmányának tartjuk“ — jelen­tette ki Gottwald eivtárs a Februári Győzelmet követően. Ennek szellemében vívtunk küzdelmet a cseh—szlovák kap­csolatok rendezésében elkövetett tévedések felszámolásáért, a két nemzet kapcsolatának államjogi rendezéséért, a szocialis­ta államszövetségért. A csehszlovák államszövetségről szóló alkotmánytörvény el­fogadása, amelyre Csehszlovákia megalakulásának S0. évfor­dulóján került sor, kommunista pártunk lenini erőinek nagy győzelme volt, és vereséget jelentett mindazok számára, akik kétségbe merték vonni az e téren követett lenini magatartás helyességét, vagy pedig az „előbb demokratizálás, aztán fö- deralizálás“ jelszavával tovább igyekeztek mélyíteni az akkori társadalmi válságot. A törvény elfogadása fontos eleme volt az akkori szociálpolitikai viszonyok fokozatos normalizálásának és konszolidálásának, s lehetővé tette nemzeteink és nemze­tiségeink sokoldalú fejlődését és további közeledését. „A le­ninizmus szellemében, a Szovjetunió példája által ösztönözve, a korábbi államjogi hibákat és fogyatékosságokat leküzdve létrehoztuk a föderációt, nemzeteink együttélésének legalkal­masabb formáját“ — írta 1972 decemberében Jozef Lénárt elvtárs, az SZLKP KB első titkára. (Folytatás a 2. oldalon/ BUDAPESTEN BEFEJEZŐDÖTT A TESTVÉRPÁRTOK KÖZPONTI BIZOTTSÁGI TITKÁRAINAK TANÁCSKOZÁSA Kádár János fogadta a küldöttségek vezetőit Tegnap befejeződött Budapesten a szocialista országok test­vérpárjai központi bizottsági titkárainak tanácskozása, ame­lyen Csehszlovákia Kommunista Pártját Mikuláš Beňo, a Köz­ponti Bizottság titkára képviselte. Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szer­dán Budapesten fogadta a szó cialista országok kommunista ás munkáspártjai (központi bi­zottsága inaik szervezési kérdé­sekkel foglalkozó titkárait, a tanácskozáson részt vevő kül­döttségek vezetőit. A tanácsko­zás résztvevői vélemény- és tapasztalatcserét folytattak a kommunista és munkáspártok, a társadalmi szervezeteik helyé­ről, szerepéről, a szocializmus politikai rendszerében. A találkozó elvtársi és baráti légkörben zajlott. A résztvevő küldöttségek tiszteletére teg­nap ebédet adott az MSZMP Központi Bizottsága. leien volt Gyenes András, az MSZMP KB titkára és a szocialista orszá­gok külképviseleti hivatalainak képviselői. Az ebéden pohárköszöntőt mondott Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, és Ivan Ka­pitonov, a Szovjetunió Kommu­nista Pártja küldöttségének ve­zetője, a KB titkára, A SZÖVETSÉGI GYŰLÉS KAMARÁINAK 9. EGYÜTTES ÜLÉSE Alois Indra beszéde a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 60. és a cseh­szlovák föderációra! szóló alkotmánytörvény elfogadásának 10. évfordulója al­kalmából 9 A képviselők nemzetközi szerződéseket hagytak jóvá (Parlamenti tudósítónktól/ — A Népi Kama­ra és a Nemzetek Kamarája 9. együttes ülését tegnap Alois Indra, a CSKP KB Elnökségé nek tagja, a Sző vetségi Gyűlés elnöke nyitotta meg. Szívélyesen üdvözölte Ľubomír Strou­gal szövetségi miniszterelnököt és a CSKP KB Elnökségének más tagjait: Vasil Biľakot, Peter C o l o t k á t, Karel H o f f m a n n t, Vác­lav Hálát, Antonín Kape két, Josef K e m p- n ý t, Josef Koröákot„ és Jozef L e n ár - tót, továbbá Miloslav Hruškovič o t. és A tanácskozásokat megelő zően Alois Indra elvtárs meg­emlékezett a Csehszlovák Köz társaság megalakulásának 80. és a csehszlovák föderációról szóló alkotmánytörvény 10. óv fordulójáról. Beszédének bevezető részé ben Alois Indra elv társ meg­állapította: hatvan évvel eze­lőtt alakult meg az önálló Csehszlovák Köztársaság. Az események egyértelműen azt bizonyítják, hogy nemzeti sza­badságunkat és állami függet­lenségünket senki sem ajándé­kozta, hanem a cseh és a szlo­vák nép. elsősorban a munkás­osztály vívta ki. A Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom ha tására fokozódott a dolgozók szociális és osztályharca. Az orosz bolsevikok példát mutat­tak az elnyomott népeknek, megmutatták az elnyomásból kivezető utat. Sajnos, nem vál­tak valóra a nép politikai és szociális vágyai az önálló cseh* szlovák állam létrejötte idején. A köztársaság jellegéért vívott harcban a burzsoázia győzött és rövidesen megszilárdította uralmát. A burzsoáziát támo* gatták a reformista szociálde­mokrata vezetők is. A munkás- osztály ekkor még vereséget szenvedett, mert nem volt szer­vezett politikai élcsapata, új­típusú forradalmi pártja A burzsoáziának, az első köz­társaság uralkodó osztályának, nincs mivel dicsekednie. Ural­kodása idején nem sikerült megoldania a gazdasági és a szociális problémákat, s az ak­MiloS JakeSt, a CSKP KB Elnökségének pót­tagjait és Jindrich Poledníkot, a CSKP KB titkárát. A tanácskozásokon részt vettek a Szövetségi Gyűlés alelnökei, a szövetségi kormány minisz­terelnökei és miniszterei, a CSSZK és az SZSZK legfőbb képviseleti szerveinek és kormányainak vezető tisztségviselői, a központi szervek, in­tézmények és a Nemzeti Frontba tömörült tár­sadalmi szervezetek képviselői. Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke megnyitja a tanácskozást (Felvétel: J. Karas — CTK) kori politikai rendszer csak azt bizonyította, hogy a kapitaliz musban a demokrácia csak a burzsoá diktatúra egyik válfa ja. A burzsoá Csehszlovákia nemzetiségi politikája gyengí tette államunk belső összetar­tását, a fasiszta csoportok mai mára hajtotta a vizet. Külpoh tikájával a csehszlovák búr zsoázia önállóságunk egyik sírásójává lett. Egyszóval: a burzsoázia, mint uralkodó osz­tály, nem állta meg a helyét. Ha jogosan bíráljuk az első köztársaság politikai, gazdasá­gi és szociális viszonyait, ez nem jelenti azt, hogy elvetjük az önálló csehszlovák állam keletkezését és létezését. Cseh­(Folytatás a 2. oldalonf ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET . (CSTK) — Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának veze­tésével, á CSKP KB Elnöksége és Titkársága tagjainak részvé telével országos értekezletet Szovjet vendégek a köztársasági elnöknél fČSTK) — Gustáv Husák köztársasági elnök tegnap a prágai várban fogadta Vaszi­lij Kazakovot, a Szovjetunió repülőgépipari miniszterét, Bo­ris* Bugajevet, a Szovjetunió polgári repülésügyi miniszterét és Mihail Misük vezérezredest, a szovjet légierők főparancs­nokának helyettesét. A szívélyes és baráti légkör­ben lezajlott találkozón a fe­lek hangsúlyozták, hogy a két testvérország hasznos együtt­működési fejt ki a repülőgép­ipar és a polgári repülés terű létén. A fogadáson részt vett Pavol Bahyl általános gépipari mi­niszter, Vladimír Blažek közle­kedésügyi miniszter, František Salda, a köztársasági elnök irodájának vezetője ós Vlagyi­mir Mackevics, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete Gustáv Húsaik fogadta Franciska Costa Gomest (CSTK) — Gustáv Husák köztársasági elnök tegnap a prágai várban fogadta Francis­co Costa Gomest, a Béke-világ­tanács alelnökét, a Portugál Köztársaság volt elnökét. A felek szívélyes légkörben vitatták ineg a békeharc idő­szerű kérdéseit, a nemzetközi békemozgaloin fejlesztését, va­lamint a lázas fegyverkezési hajsza leállításáért és a lesze relésért vívott küzdelem prob lémáit. A fogadáson részt vett To máš Trávníček, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bi zottságának alelnöke, Bedŕich Svestka akadémikus, a Cseh­szlovák Békebizottság elnöke és FrantiSek Šalda, a köztársa­sági elnök irodájának vazotője. tartottak tegnap Prágában a kerületi pártbizottságok, vala­mint a prágai és a bratislavai városi pártbizottság vezető titkárai. A résztvevőik megvitatták a XV. pártkongresszuson kitűzött program teljesítésének néhány kérdését. ÜDVÖZLŐ TÁVIRATOK (ČSTK) — Gustáv Husák köztársaság elnök üdvözlő táv­iratot küldött Rudolf Kir- schlagernek, az Osztrák Köz­társaság elnökének uz ország nemzeti ünnepe alkalmából. Gustáv Husák köztársasági elnök táviratban fejezte ki jó­kívánságait Mohammed Reza Pahlavinak, Irán császárának 59. születésnapja, Irán nemze­ti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Lnbomír Strougal, szövetségi miniszterelnök táviratban kö­szöntötte Dzsaafar Saríf F,má­mi t, Irán miniszterelnökét. Bo- hnslav Chňoupek külügymi­niszter iráni kollégáját, Amir Hnszrau Afsar Kaszemlut kö­szöntötte táviratban. • • • Ľubomír Strougal szövetségi miniszterelnök táviratban fe­jezte ki jókívánságait Rogelio Fabregának, a Panamai Köz­társaság miniszterelnökének megválasztása alkalmából.

Next

/
Oldalképek
Tartalom