Új Szó, 1978. szeptember (31. évfolyam, 241-270. szám)

1978-12-22 / 253. szám, péntek

Van megoldás - csak meg kell találni Annak ellenére, hngy szinte naponta adunk hírt egy-egy Óvoda, bölcsőde átadásáról, hazánkban még mindig kevés a gyermekintézmény. Sok helyen kerestek és talállak is meg- oldást e sok gondot okozó probléma orvoslására, akadnak azonban nehézségek is. Több olyan példát említhetnénk, me­lyek a lakosság összefogását, az üzemek vezetőinek segítő- készségét bizonyítják. Elsősorban társadalmi munka és a vál­lalatok hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy további gyerme­keket tudjunk elhelyezni bölcsődékben, óvodákban. Szlovákiában az első volt Néhány évvel ezelőtt Galán­tán (Galanta) nagy érdeklődést kiváltó kísérletet valósítottak meg. A városi nemzeti bizott­ság, hogy enyhítse* a bölcső- ilehiány okozta gondon, mikro- toölcsődét létesített. Mária Mo- louská saját lakásában négy apróságról gondoskodik, hogy az anyukák munkába tudjanak járni. A megnyitáskor oly nagy visszhangot kiváltó mikroböl- csőde nem bizonyult a legsze­rencsésebb megoldásnak. A vnb-nek 45 ezer koronába ke­rült a berendezése. A gyer­mekek betegsége miatt azonban gyakran nem teljes a létszám, S gondot okoz a négy apróság étkeztetése és a szakszerű fog­lalkozás is. A jónak ígérkező példa nem talált követőkre a városban, négy gyermek elhe­lyezése viszont nem oldotta meg a problémát. ÍTöbb mint ötszáz kérvény Haukó Erzsébet, a Galántai Vnb szociális osztályának ve­sztetek el. Munkaerőhiányra hivatkoznak. A Clementis park­ban is határidő után adtuk át az óvodát. Jobb segítséget várnak a lakosságtól A városban, valamint a hoz­zátartozó Taksonyban (Matuš­kovo) és Hody ban a meglevő hét óvodában, melyekben ösz- szesen 427 férőhely van, 643 gyermekről gondoskodnak. A számokból kitűnik, hogy ezek az intézmények túlterheltek. A tanítónőkre is nagy felelős­ség hárul, nehéz a munkájuk. — Taksonyban január elején szeretnénk átadni egy 120 gyer­mek számára Z-akcióban épülő óvodát — újságolta Hauko Er­zsébet. A lakosság lelkes ösz- szefogásának eredménye ez. Sajnos, Galántán nem tudjuk ilyen módon gyarapítani a fé­rőhelyek számát. A városban nehezebb megszervezni a tár­sadalmi munkát, mint a közsé­gekben. A környezetszépítés­ben is kevesen vesznek részt, A gyermekek jól érzik magukat mikrobölcsődében zetője arról tájékoztatott, hogy 246 bölcsődei és 280 óvodai kérvény vár elintézésre. — A város négy bölcsődéjé­ben összesen 238 gyermeket tudnak elhelyezni. Természete­sen ez kevés, mert az új lakó­telepeken gyors iitembe.n építik a lakásokat, a járulékos ellá­tottság viszont messziről sem kielégítő. Például a Stred II. lakótelepen az 55 személyes óvodát decemberben kell átad­ni. A Trnavai Magasépítő Vál­lalat galántai üzemének dol­gozói építik, de több mint va­lószínű, hogy a határidőt nem sikerül megtartaniuk. Hisz még csak a munkák nagyjával ké­ezért okoz problémát a Z-ak- cioban az építés. Az üzemek segítsége A bútorgyár óvodája 90, böl­csődéje pedig 35 személyes. Tíz éve működik, tavaly óta teljesen a gyár tartja fenn. Januárban adják át a Járási Építőipari Vállalat és a Já­rási Ipari Vállalat közösen létesített, 60 gyermeket befoga­dó óvodáját, és a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat 30 fé­rőhelyes osztályát is, melyet a városi óvodához építettek hoz­zá. A trenčíni TOS vállalat ga­lántai részlege már elkészítet­te az üzemi bölcsőde és óvo­da terveit. Jövőre kezdik meg Felelősségteljesen A munkavédelmi előírások megtartásának ellenőrzése a szakszervezetek fontos felada­ta. Éppen ezért évente nyilvá­nos ellenőrzéseket szerveznek és a megállapított hibákat en­nek alapján eltávolítják. Ez idén Szlovákiában 15 épí­tőipari vállalatban végeztek nyilvános munkavédelmi ellen­őrzést a vállalati vezetők, a ke­rületi és vállalati szakszerveze­ti szervek részvételével. Az ellenőrzés eredményei azt bizonyították, hogy a leg­több fogyatékosság a műszaki, gépi és közlekedési berendezé­seken fordult elő. Sok gondot okoz a nem megfelelő karban­tartás is. Sok esetben nem tar­tották meg a munkavédelmi előírásokat a* üzemek gazdasá­gi vezetői sem. Ellenőrző és irá­nyító tevékenységük több eset­ben nem volt kielégítő, nem te­remtették meg a biztonságos munka feltételeit, s nem köve­telték meg az előírások szi­gorú megtartását. Az ellenőrzések során fény derült arra is, miként küszö­bölték ki a hibákat, melyekre még az elmúlt év folyamán mutattak rá az ellenőrzések so­rán az építőipari vállalatokban és az Építésügyi Minisztérium reszortjának szervezeteiben. El­lenőrizték, hány kollektíva, hány építkezés kapcsolódott be a Balesetmentes építkezés elne-- vezésű versenybe, milyen ered­ménnyel zárult az ipari tanu­lók munkavédelemmel kapcso­latos versenye, hány kollektíva alkalmazza a Baszov módszert, az építést. A Slovodev és a Zdroj vállalat vezetői szintén a vnb segítségét és támogatá­sát kérték, hogy közösen üze­mi bölcsődét, illetve óvodát építhessenek. Míkrobölcsőde Talán Galántán is kevesen tudják, hogy a vnb épületével szemben levő ház egyik kétszo­bás lakásában bölcsőde van. Mária Trevayová és Anna Plan- ková 12 gyermekről gondosko­dik itt. Szeptember közepén a trenčíni TÖS vállalat galántai üzeme az egyik vállalati lakást bölcsődévé alakította át. Az ed­digi tapasztalatok azt bizo­nyítják, hogy az üzem vezető­ségének helyes volt a döntése. Csekély átalakítással valóban második otthont teremtettek a gyermekeknek. Az egyik szoba a játékterem, a másikban pedig az ágyak sorakoznak. A kony­hában, amely egyúttal ebédlő is, csupán az a különbség az otthoni és a bölcsődei környe­zet között, hogy az egy nagy asztal helyett két kicsi áll a szo­ba közepén, körülöttük pedig tizenkét szék van. Az ételt egyébként a közeli 3. számú bölcsődéből hordják. A fürdő­szobát is ügyesen átalakítot­ták: a kád helyére három mos­dót szereltek, polcokat készí­tettek. A napirend épp olyan, mint a „rendes“ bölcsődékben. Az óvónők elmondták, hogy a mikrobölcsőde nagyon jó kezdeményezésnek bizonyult. Sokkal többet tudnak Itt fog­lalkozni egy-egy gyermekkel, s könnyebben megszokják a környezetet az apróságok. Fi­gyelemreméltó, hogy csökkent a megbetegedések száma. Az újabb galántai kísérlet sikeres. A TOS vállalat üzeme jó példát mutat a többi olyan munkahelynek, amely még nem oldotta meg ezt az égető prob­lémát. DEÁK TERÉZ Kommentáljuk MEGBUKIK A MEGIECSUST Azon országok egyike vagyunk, ahol a legalacsonyabb a nyugdíjkorhatár. Talán ez az oka, és nem kis részben a munkaerőhiány, hogy a nyugdíjra jogosultak egy része nem válik meg a munkapadtól és igyekszik szakmai, vala­mint élettapasztalatait a fiataloknak átadni. Szlovákiában ma mintegy 130 000 nyugdíjas van rendszeres munkavi­szonyban, s ez 14 000-rel több, mint két évvel ezelőtt volt. Egészségi állapota, kora azonban nem mindenkinek en­gedi meg, hogy tovább dolgozzon. Szlovákiában 700 000 a hatvan évnél, s ebből csaknem félmillió a hatvanöt év­nél idősebb ember. Évente nyugdíjként több mint 4 milliárd koronát folyósítanak számukra, de a róluk való gondosko­dás ezzel még nem ér véget. Tavaly például a nemzeti bi­zottságok több mint 120 millió koronát fordítottak a nyug­díjasok életkörülményeinek javítására. Több mint 5000-en kaptak üdülési beutalót, csaknem 9000-en vettek részt rö­videbb kirándulásokon. Nem lebecsülendő az sem, hogy a nemzeti bizottságok 8000 idős ember számára tették lehe­tővé a gyógyfürdői kezelést. A házi szociális gondozás ke­retében a nemzeti bizottságok 8000 idős embernek nyújtot­tak segítséget. A nemzeti bizottságok csaknem 14 000 nyugdíjasnak biz­tosítanak kedvezményes étkeztetést. Az említetteken kívül a nemzeti bizottságok csupán tavaly 3 millió koronát fordí­tottak lakbérkiegészítésre. A legtöbb városban a nyugdíja­sok ingyen vagy kedvezményesen utazhatnak. Az utóbbi években a nyugdíjasklubok száma is hatvannal gyarapo­dott. Ennek azért nagy a jelentősége, mert a magukra ha­gyott, idős emberek így kulturált körülmények között tölt­hetik el idejük egy részét. Vannak, akik nyugdíjas éveiket a szociális otthonokban akarják eltölteni. A jelenlegi 7000 hely hamarosan újabb 500-zal gyarapodik és folyamatban van további négy léte­sítmény építése. A felsoroltak kapcsán azt mondhatnánk, hogy a nyugdí­jasokról kellően gondoskodunk. Ez azonban csak részigaz­ság. Sok még a tennivaló. A távlati szociális program alap­ján az elkövetkező ötéves tervidőszakban több mint két­szeresére növekszik az idős embereket gondozó szociális dolgozók, négyszeresére a kisméretű lakások és kétszere­sére a nyugdíjasotthonok férőhelyeinek a száma. A nemzeti bizottságok azonban nem elégedhetnek meg csupán az anyagi feltételek megtervezésével. Igen sok a magára ma­radt idős ember, akikről a szomszédokon kívül más alig tud valamit. Jólesik az időseknek a megbecsülés és a figyelmesség. Ezt pedig nem lehet csupán anyagi támogatással megadni. Társadalmi és embertársi kötelesség a nyugdíjasokról, idős embertársainkról minden téren gondoskodni. NÉMETH JÁNOS ORVOSI TANÁCSADÓ Az albizottság kezelése Ismeretes., hogy az elhízott- ság cukorbajhoz, érelmeszese­déshez, magas vérnyomáshoz és még egyéb súlyos betegséghez vezet. Ennek ellenére a gazda­ságilag fejlett országokban na­gyon sok az elhízott ember, akiknek testén a zsírszövet aránytalanul elszaporodik. Egészséges férfiaknál a zsírszö­vet .a testsúly 15—20 százalé­kát, nőknél pedig 20—25 szá­zalékát képezi. Az elhízottság orvosi szemszögből veszélyes, megelőzése egyszerűbb, mint a kezelése. Erős akarattal azon­ban a súlyos elhízottsággal is meg lehet küzdeni és a fölösle­ges kilók száma csökkenthető. Felmérések szerint a nők kb. 50 százaléka fél az elhízástól. A testsúly megtartása, esetleg csökkentése érdekében gyakran drasztikus módszereket alkal­maznak, ami súlyos vitamin- hiányhoz, hormonzavarokhoz vezethet. Ez nem jelenti azon­ban azt, hogy gyarapodó sú­lyunkat tétlenül vegyük tudo­s milyen gazdasági károk ke­letkeztek az üzemi balesetek következményeként. Az ellenőr­zések célja egyúttal az is, hogy áttekintést nyerjenek a nyilván­tartásról és ennek alapján ja­vasltatokat tegyenek különbö­ző, a javulást elősegítő intéz­kedésekre. Von még mit megoldani és javítani a munkahelyeken. Tény az, hogy az ellenőrzésekkel minden évben javítanak vala­mit, ám a gazdasági és szak- szervezeti szerveknek továbbra is figyelmeztetniük kell a dol­gozókat, hogy felelőségteljesen végezzék munkájukat, hogy az építőipar munkahelyein elke­rüljék a baleseteket és a gaz­dasági veszteségeiket. MIKULÁS MAŤAŠEJE másul és csökkentése érdeké­ben ne tegyünk semmit. Az elhízottság több módon kezelhető. Legmegfelelőbb a diéta és az elégséges mozgás, károsabb a gyógyszeres kezelés, esetleg sebészi beavatkozás. A diéta annál hatásosabb, ml-* nél nagyobb a kalóriafogyasz­tás és kiadás közötti különbség. A diéta megválasztásánál ügyel­ni kell arra, hogy ne vezessen vitaminhiányhoz, az izomzat gyengüléséhez. A legtöbb diéta a cukorfogyasztás csökkentésén alapszik. A diéta elengedhetetlen ré­sze a bőséges mozgás. Ezalatt nem csupán a sportolást értjük, hanem a gyaloglást, a kertben végzett munkát, turisztikát, ott­honi tornát ls. Az elhízottság gyógyszeres ke­zelése kizárólag orvosi felügye­lettel végezhető, mivel ezek a gyógyszerek egyúttal különleges veszélyt jelentenek. Csökken­tik az éhségérzetet és étvágyta­lanságot váltanak ki. A diéta nélkül azonban legtöbbször ha­tástalanok. Mivel élénkítenek, javítják a kedvet és elhárítják az álmosságot, késő esti haszná­latuk nem ajánlatos, sőt káros. Némelyikük hosszabb használa­ta súlyos következményekkel jár. A pajzsmirigy kivonatokkal is kezelhető az elhízottság. Ha­tásuk az előbbi csoporttól elté­rően az anyagcsere csökkenté­sén alapul. Ezek is csak orvosi felügyelet alatt használhatók. A vizeletelhajtó gyógyszerek segítik a fölösleges víz eltávo­lítását a szervezetből, aimi a kövér embereknél, gyakran a végtagokban daganat formájá­ban tárolódik. Használatuk fo­lyamán az elhízott ember köz­érzete javul, kevésbé fullad, el­tűnik a végtagokban érzett nyomás. Ezek a készítmények azoban nem szabadítják meg a beteget a zsírtöbblettől. A fürdői kezelés nagyon ha­tásos, tartós eredményhez azon­ban csak azoknál vezet, akik a fogyókúrát komolyan gondol­ják, és az orvos előírásait a kezelés után is megtartják. Alapja szintén a diéta és a mozgás, amihez még a vízkeze­lés, ill. masszázsok társulnak. Ilyen kezelést nálunk Dolní Li- povában, Marianské Láznében, Luhačovicében, Bardejovban végeznek. A radikális fogyókúra csu­pán nagymértékű elhízásnál kórházban, állandó orvosi felü­gyelet alatt alkalmazható, ilyen­kor folyadék fogyasztható, de természetesen csak kalóriasze­gény italok. A nők napi 400 g-ot, a férfiak 450 g-ot fogy­nak ilymódon. A hosszan tartó koplalás azonban veszélyes le-* hét a szervezetre, mivel fehér­jeveszteséghez, izomgyengülés­hez vezet, néha májzavarokat is okoz, és felbomlik a szerve­zet sógazdálkodása. A sebészeti kezelés kétféle lehet: plasztikai beavatkozás, amikor a zsírszövet-többletet a sebész távolítja el. Másik mód­ja a vékonybél kisebb vagy nagyobb részének a működésből való kiiktatása, és ezúttal a táplálék felszívódásának a gát­lása. Ez a módszer szintén csak szélsőséges esetekben in­dokolt, mivel szövődmények­hez vezethet, mint pl. rnájzsí- rosodáshoz. Befejezésül fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy nagy hibát követ el az, aki minden áron, minél többet és minél rö­videbb idő alatt akar fogyni. Bárminemű fogyókúránál figye­lembe kell venni bizonyos tör­vényszerűségeket. Tudni kell, pl. hogy nagy súlyveszteség a zsírszövet csökkentéséhez vezet olyan helyen is, mint pl. a vese, amely zsírpárnával van körül­véve. Ennek rohamos leépítése a vese károsodásához vezethet. Úgyszintén a bőralatti zsírréteg gyors eltűnése a bőr ráncoso- dását, öreges kínézését okozza. Fontos, hogy az ember kriti­kus legyen önmagával, étkezé­sével szemben. Ez azonban nem Jelenti azt, hogy az ismerősök és a barátok javaslatai alapján fogjunk hozzá a fogyókúrához. Az elhízottak állandó orvosi felügyeletre szorulnak és tud­niuk kell, hogy csak kitartás­sal érhetnek el tartós fogyást. Dr. ÉVA PAGÁCOVÁ 1978. XII. 22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom