Új Szó, 1978. szeptember (31. évfolyam, 241-270. szám)

1978-09-30 / 270. szám, szombat

1978 IX. 30 5 Igények és lehetőségek Két fiatal párttaggal beszél­getek. Mind a ketten a leleszi (Leles) Május 1 Földművesszö­vetkezetben dolgoznak. Pap Gusztáv 25 éves. Szemében de­rűs mosoly csillog. Ö a SZISZ üzemi szervezetének elnöke. Is­kolai végzettsége: közgazdasági szakközépiskolai érettségi, je­lenleg a munkavédelmi felelős tisztségét tölti be. Stofko László a fiatalabb, 22 éves. Szőke hajú, komoly tekin­tetű. A szepsi Mezőgazdasági Szakközépiskolában érettségi­zett. Az ifjúsági szervezet alel­nöke. Alig ülünk le beszélgetni, máris hívják. Ékszíj kell a babot cséplő kombájnhoz. így egy da­rabig Pap Gusztávval kettesben maradunk. Erősen délutánra hajlik az idő. A telep udvaráról traktorok bugása szűrődik be az Irodaféle helyiségbe, ahol be­szélgetünk. — Ma az én napom aránylag nyugodt volt — mondja. — Per­sze az ember nyugtával dicsérje a napot. — Mióta dolgozik e munka­körben? — Két éve. Elhallgat, maga elé néz, majd Így folytatja: — Nagyon felelősségteljes munka ez, de lassan megszo­kom. — Miért vállalta? — Szeretek az emberekkel foglalkozni, s mint fiatal párt­tag is tanulok tőlük. — Hogyan lett párttag? — Már a katonaságnál sze­reltem volna belépni a pártba. El is küldtek egyéves politikai tanfolyamra, amit kitüntetéssel végeztem el. De párttagjelölt mégis itthon lettem. Ekkor vá­lasztottak meg az ifjúsági szer­vezetünk elnökévé is. Tűnődve maga elé néz. Tekin­tete elkomolyodik. — Nős? — Már van egy fiunk is. Fiatal apai büszkeséggel mondja. — A felesége? — A helmeci gimnáziumban érettségizett, jelenleg nem dol­gozik. Újra elhallgat. Kezével végig- bimftja homlokába hulló haját. Majd így folytatja: — Nagy fába vágtuk a fej­szénket. Házat építünk. — Segítség? — A szülők, rokonok, jó ba­rátok. Itt így megy, segítünk egymásnak. • — Pénz? , — ötvenezer korona kölcsön. Harmincat a szövetkezettől kap­tam, ezt ha tíz évig itt dolgo­zom, nem kell visszafizetni — A fizetése? — Tisztán 2100 korona, meg az évi természetvédelmi jára­dék. — Elégedett? Gondolkodás nélkül, moso­lyogva mondja. — Huszonöt éves vagyok, s eddig minden vágyam teljesült. — Mit csinál még? — Tagja vagyok a hnb taná­csának. Én vezetem az ifjúsági szervezet politikai oktatását. Esti egyetemre járok. — Gondolt -e már arra, hogy továbbtanul? — Ha elvégzem az esti egye­temet, szeretném levelező tago­zaton megszerezni az agrármér­nöki diplomát.. Közben Stofko László is vlsz- szajött. Arca nyugodt, beszéde halk és csendes, ö is nős már. Ök jövőre tervezik az új ház építését. A fizetés tisztán 1940 korona. Segédgépesítő. — Ha máshol megadnák a havi 2500 korona fizetést, itt- hagyná-e a szövetkezetei? — Nem. (Ezt nagyon határo­zottan mondja.] Szeretem a me­zőgazdaságot. Nagyapámtól sok­szor hallottam: Fiam, a kenyér mindig kell. A mezőgazdászok Ä Stofko László előtt jövő áll. Légy te is hű a földhöz, mint őseid, és tanulj. Én gyermekkoromtól szeretem a gépeket. így döntöttem e pá­lya mellett... Pártszervezetünk engem is javasolt az esti egyetemre. Ha ezt elvégzem, én is feltétlenül megszerzem leve­lező tagozaton az agrármérnöki diplomát. — A jelenlegi munkaköre? — Nem könnyű, nagy az al­katrészhiány. Most se tudtam új Papp Gusztáv ékszíjat adni a meghibásodott kombájnhoz, az pétiig nem áll hat, hát egy másikról vettük le. Itt sokszor vasárnap sincs. Még­is szívesen csinálom. — Az Ifjúsági szervezet?-— Tavaly sok mindent csinál tünk, igaz közösen a falusi szervezettel. Így jobb, többen vagyunk. Betanultunk egy egész estét betöltő esztrádműsort. Be jártuk vele a környező falvakat is. Politikai vetélkedőket, sport versenyeket szerveztünk. Volt fró—olvasó találkozó és egy jól sikerült Ady-est is. — Ebben az évben? — Ez a rendkívüli nyár min­den gondolatunkat a mezőgaz­daság felé irányította. A műve lődési munkára kevés idő ju­tott. De azért volt két politikai vetélkedőnk, ősszel betanulunk egy újabb esztrádműsort. Gond az ifjúsági klub hiánya. Estén­ként nincs hova összejönniük a fiataloknak. így marad a kávé­ház. — Egyéb szórakozási lehető­ség? — A mozi. Hetente ötször ve­títenek filmet. Néha bált ós diszkót rendezünk. — A jövő? — Tervekben, elképzelések­ben nincs hiány. Van is ezeket kikkel megvalósítani, a leleszi fiatalok ilyen téren lelkesek, igénylik a művelődést és a szó­rakozást. Csak külön e célt szolgáló helyiség kellene. A fa­lu és a szövetkezet vezetőitől megkaptuk az ígéretet egy klub felépítésére... Lassan bealkonyodik. Elbú­csúzom a két fiatal párttagtól, akik megalapozott céljuknak tartják, lám nemcsak a tovább­tanulás igényét, hanem a kultú- ráltabb életforma megteremtését is. TÖRÖK ELEMÉR Világképünk és a fiatalok AZ IFJÚ CSILLAGÁSZOK VERSENYÉRŐL Sok kultúrtörténész szerint a csillagászat tanította meg gon­dolkodni az embert. Ezt vallja dr. Anton Hajdúk, CSc. a Szlo­vák Tudományos Akadémia Csillagászati Intézetének tudo­mányos munkatársa is, aki szívügyének tartja, hogy a fia­talok tudományos világképün­k et csillagászati ismeretek alapján fogadják el, tegyék magukévá. Ezzel kapcsolatosan figyelemre méltó a megállapí­tása: — A középiskolákban a je­lenlegi tanterv keretében a ta­nulók csupán szórványos Is­mereteket szereznek a boly­gókról, a Naprendszerről, ál­talában a Világegyetemről. Nem ismerik az égi jelensége­ket, és azokat a nézeteket sem, amelyeket az emberiség a történelem folyamán ezekről kialakított. Arra törekszünk tehát, hogy a népi csillagvizs­gáló intézetek, a csillagászati kabinetek és az amatőr csil­lagászok szakkörei nyújtsanak segítséget, kellő ismereteket a fiataloknak. Szlovákiában jelenleg 10 népi csillagvizsgáló intézet, 15 csillagászati kabinet és 600 szakkör működik. Felszerelé­sük, a csillagvizsgáló intéze­tek kivételével közepesnek mondható, jelenleg 200 távcső­vel rendelkeznek. — Fontos eszköz a távcső — magyarázza —, hiszen mai, tu­dományos világképünk legfon­tosabb, legjellemzőbb vonását a Világegyelem anyagi egységé­nek felismerése adja, és az, hogy a csillagok, csillagrend­szerek változásait ezeknek a felismeréseknek a fényében vizsgálhatjuk. Elmondja, hogy a legutóbb szervezett országos csillagásza­ti versenybe a csillagvizsgáló intézetek közreműködésével és irányításával 5700 fiatal ama­tőr csillagász kapcsolódott be. Az eddigi versenyek sikere nyomán most újabb, magasabb színvonalú, igényesebb köve­telményeket támasztó országos versenyt szerveznek „Csillagá­szati Olimpia“ címmel. A fő díj egy csillagászati távcső. Dr. Csere Elemér^ a galgóci (Hlohovec) kerületi csillag- vizsgáló intézet igazgatója adott bővebb tájékoztatást er­ről a távcsőről: — Ez egy kis refraktor. Az objektív mérete 50 mm, gyúj­tópontjának távolsága 60 cm. František Kozelský, a neves konstruktőr készítette. — Mi látható ezzel a táv­csővel? — A Hold kráterein kívül a Vénusz változásai, a Jupiter holdjai, a Szaturnusz gyűrűi, de az úgynevezett csillaghal­mazok és csillagkörök is meg­figyelhetők vele. A most induló országos ver­senyről elmondta, hogy a je­lentkezők októberben kapják az első feladatot. Tetszésüknek és érdeklődésüknek megfele­lően s a maguk választotta szakterületen szerzett ismere­tek alapján kell elkészíteniük egy kisebb tanulmányt. A kö­vetkező versenyszám a jelent­kezők ismereteinek ellenőrzése lesz szóbeli és írásbeli felada­taik mgoldása alapján. A tan­évben öt versenyszám felada­tainak teljesítése vár a jelent­kezőkre. Két korcsoportban szervezik a versenyt. Külön az alapiskolák 6—9. osztályaiban tanuló pionírok s külön a szaktanintézetekben és a kö­zépiskolákban tanuló fiatalok számára. Tájékoztatása után dr. Anton Hajdúk, CSc., a Szlovák Tudo­mányos Akadémia Csillagászati Intézetének tudományos mun­katársa így folytatja a beszél­getést: — A mai, tudományos világ­kép nem a vakhiten alapszik, hanem a természeti törvények egyetemességén. Ezeknek a törvényeknek a megismerése — hogy a fény, az energia, az erőtér, de minden más fizikai valóság és jelenség is az anyag egy-egy megnyilvánulási for­mája — történelmi folyamat. Ma is tart. Helyesen azok jár­nak el, akik szigorúan a meg­figyelt tényekből indulnak ki, végeznek méréseket, megfigye léseket, állapítják meg a tör­vényeket. — Mit tanácsol a fiatalok­nak? — Azt, hogy bármilyen fog­lalkozást, bármilyen hivatást választanak is, szakítsanak maguknak annyi idői, hogy legalább egyszer távcsövön ke­resztül pillantsanak fel a csil­lagos égre. — Ennyi az egész? — Ennyi. A többit a fiata­lokra bízom, hiszen okosak, műveltek, képesek arra, hogy önállóan gondolkodjanak, s tu­dományom világképünket is ma­gukévá tegyék. Meggyőződés­sel vallom, hogy a csillagászat tanította meg mélyebben gon­dolkodni az embert. Biztató tanácsa megszívle­lendő. A többi, a Csillagászati Olimpia sikere persze már a fiatalokon múlik. HAJDÚ ANDRÁS A rendszeresség eredménye MAGASABB SZÍNVONALON Az alapszerve2eteik bizottsá­gai egyre tökéletesebbé váló munkájának köszönhető, hogy a trebisovi járásban emelke­dik a pártoktatás színvonala. A pároktatás hatékonyságával összefügg a társadalmi-politi­kai aktivitás kibontakozása, a társadalmi feladatok teljesíté­séhez való helyes hozzáállás, a dolgozók aktivitása a párt po­litikájának megvalósításában. A járás dolgozói a járási párt­konferencia tiszteletére rendkí­vüli műszakot tartottak, amely­nek során 19,7 millió korona értéket hoztak létre. A Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom tiszteletére vállalt {kötele­zettségüket jóval túlszárnyal­ták. A Februári Gvőzelean év­fordulója további vállalásokra serkentette a járás dolgozóit. Az új járási kötelezettségválla­lás értéke eléri « 120 millió koronát. A pártoktatás hatása nem­csak a pártoktatás résztvevői­nek aktivitásában mérhető, ha­nem azok kezdeményezésében Is, akik a pártoktatást szerve­zik és a tömegpolitikai mun­kát végzik. Nagy gondot fordítanak a já­rás pártszervezetei a tagállo­mány minőségi javítására is. Főleg a termelésben dolgozó fiatalokra irányul a figyelem. Felkészítésük jelentős részét képezi a politikai oktatásnak. A tagjelölteket és a fiatal ta- „ gokat a városi és az üzemi pártbizottságok alapfokúi körei­be osztottuk be. Tapasztala­tunk szerint a tagjelöltek ki­választása és politikai nevelé­se a nagyobb alapszervezetek­ben színvonalasabb. A tagjelöltek politikai neve­lését bentlakásos tanfolyam egészíti ki a járási politikai iskolákban. Az elmúlt tanév­ben hét turnusban 351 tagje­lölt és fiatal tag vett részt ilyen tanfolyamon. Ebben az évben még jobbak a feltételei a párttagok magas színvonalú pártoktatási alakulatba való beosztásának. A Marxizmus— Leninizmus Esti Egyetemére főleg tisztségviselőik és káder­tartalékok járnak. Jelenleg 314 propagandistánk és 533 elő­adónk van. Főleg a propagan­distáik politikai nevelésének színvonala emelkedett az utób­bi időben. Az előadók közül 272 elvégezte a Mai úzmus—Leni­nizmus Esti Egyetemét. Az előadói és a propagandis­tatestület módszertani előké­születeinek részét képezik az előadócsoporto*k összejövetelei, a járási módszertani szeminá­riumok és azok az aktívák, melyeket a magasabb pártszer­vek rendeznek. Az előadőcsoportokkal vég­zett tervszerű és rendszeres munka megkönnyíti az előadó­csoportok öt városi pártbizott­ság melletti összpontosítását. A nagyobb létszámú testületek gondoslkodnak az előadásokról minden tanulmányi alakulat­ban. Színvonalas az előadóik munkája főleg Királyhelmecen (Kráf. Chlmec). Az új tanévre való előkészületek során elő­adói testületeket hoztunk létre az üzemi pártbizottságok kere­tében is. Sikeres munkát vé­gez az ÉVO Vajany ü’teini párt- bizottságának egyesült előadói testülete. A pártoktatás színvonalának emelése megköveteli az oí tatás anyagi feltételeinek biztosítá­sát. Járásunkban javult a he lyl és az üzemi könyvtárak po­litikai irodalommal való ellátá­sa, illetve az irodalom felhasz­nálása. Továbbra is segítséget nyúj­tunk a társadalmi szervezetek­nek a dolgozók politikai neve lésében. A SZISZ-funkcionárii.- sök kétéves esti iskoláján 73 liatal tanult a múlt évben. A Nőszövetség esti iskoláját 34-en végezték el. Az esti isko­láik színvonala magas, s hall­gatói politikai végzettséget sze­reznek az alapszervezetek és a falusi szervezetek vezetőségé­ben végzsndő munkához. Az oktatás színvonalával és menetével rendszeresen foglal­kozik a járási pártbizottság el­nöksége. Pozitívan értékeli a pártoktatás emelkedő színvo­nalát és a tanultak alkotó mó­don történő felhasználását a mindennapi igényes feladatok teljesítésében. ANDREJ ZAJAC, a Politikai Művelődés Házárak igazgatója, Trel.oOV A TÖMEGPOLITIKAI MUNKA HATÉKONYSÁGA A XV. pártkongresszus határo­zatainak megvalósítása érdeké­ben fokozott figyelmet kell szentelnünk a tömegpolitikai munkának és ezen belül a po­litikai agitációnak és a gazda­sági propagandának. Az üzemi pártbizottság ennek érdekében nagy gondot fordított a tömeg­politikai munka formáira és módszereire. A vállalat tömeg­politikai tevékenysége és an­nak hosszú távú célja a Július Fučík bánya 1976—80-as évekre elfogadott ideológiai tevékeny­ségéről szóló programon alap­szik. Az elmúlt években egyes üzemekben sokat tettünk a poli­tikai propagandamunka fejlesz­tése érdekében. Elértük, hogy aránylag magas színvonalon fo­lyik a szervező munka, amelyet az a tény is bizonyít, hogy jobb eredményeink vannak a politi­kai munka, a munkaaktivitás, a szocialista munkaverseny, a kö­telezettségvállalás és a munká­sok elméleti és politikai képzé- terén. A hatodik ötéves tervidőszak első három évében vállalatunk­ban 33 körleti és 18 üzemi re- kordteljesílményt értünk el. A dolgozók a jelentős évfordulók és társadalmi események alkal­mával értékelték munkavállalá- alkat és újabbakat vállaltak. A kollektívák dolgozói a szocia­lista munkabrigádokkal együtt megfogadták, hogy a szovjet újítók tapasztalatai és progresz- szív módszerei szerint fognak dolgozni. A. D. Baszov munka• módszerét 36 kollektíva követi. Negyvenhárom szocialista mun­kabrigád szocialista munkaköte­lezettséget vállalt, 51 kollektíva pedig hosszú távú programot dolgozott ki. Továbbá emelke­dik a dolgozók politikai rendez­vényeken való részvétele. Igyekeztünk megjavítani o politikai propaganda irányítását es szervezését, nnvel arra a meggyőződésre jutottuk ’.t, hogy a politikai munkának ezt a for­máját nem lehet tervszerűtle- ntll végezni, bizonyos előre meghatározott koncepció, és a káderek állandó továbbképzése szükséges hozzá. Az üzemi párt- bizottság már jóelő”e elfogadta a tömegpolitikai munka, a gaz­dasági propaganuu- és a poli­tikai aqitácló évi tervét annak érdekében, hogy az eg^es alap­szervezetek kidolgozhassák sa­ját terveiket. Az üzemi pártbizottság ideoló­gia! bizottsága mellett megala­pították az agitációs kollektí­vák irányítási tagozatát, amely minden hónapbari rendszeresen összehívja tájékoztató szeminá­riumokra az agitációs munkakö­zösségek, kollektívák vezetőit. Az agitációs munkaközössé­gek minden alapszervezetnél megalakultak. 202 párttagot vá­lasztottak az alapszervezetek gyűlésein agitátorrá. Nem az agi­tátorok száma az alapkövetel­mény, hanem tudásuk, előadói képességeik, hogy mind na­gyobb mértékben megnyerjék a dolgozókat a párt politikájának. Ez ideig viszont nem sikerült elérnünk, hogy a közösség min­den dolgozója jó agitálorrá váljék. Nagyon fontos az agitátorok előkészítése, rövid időtartamú tanfolyamokra küldi iik őket. Nagy segítséget nyújt agitáto­rainknak az üzemi pártbizottság által kiadott „Informátor“, melyben fontos értesüléseket közlünk a gazdasági feladatok teljesítéséről. Rövid távon meg­oldandó célokat tűzünk ki, s a személyes agitáció során ezekre irányítjuk figyelmünket. HORST LAZENDÖRFEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom