Új Szó, 1978. szeptember (31. évfolyam, 241-270. szám)

1978-09-25 / 265. szám, hétfő

Kitörölhetetlen történelmi felelősség — 1938, A KIS NEMZETEKKEL SZEMBEN FOLYTATOTT IMPERIALISTA POLITIKA PÉLDÄJA MÜNCHEN „München“ fogalma a nemzetek, az emberiség haladó erőinek tudatában a kapitalista hatalmaknak független ál­lammal szemben elkövetett árulása szi­nonimájaként. a náct agresszor elől való gyáva meghátrálás jelképeként, a béke elleni nemzetközi összeesküvés­ként vésődött be, habár előkészítői a valósággal ellentétben éppen a „béke megvédésének“ állították be. A nép­tömegek történelmi tapasztalata Mün­chent indokoltan a kis nemzetekkel szemben folytatott imperialista poli­tika példájaként, a burzsoá politika aljas módszerének tartja. Keletkezése óta máig sem törlődött ki a történel­mi-politikai szótárból. A München kérdése iránti érdeklő­dés ma, negyven év múltán is érthető; megmutatja a történelmi eseményből szerzett tapasztalatok és tanulságok jelentőségét és azt a tényt, hogy Mün­chen értelmezéséért ádáz küzdelem folyt s jelenleg is folyik. Ebben á küzdelemben az egyik oldalon a de­mokrácia és a haladás hívei állanak, a másik oldalon pedig a reakciós és az antikommunista erők. Miből követ­kezik ez az éles összecsapás München értelmezésében? Ugyanúgy, mint a leg­újabb kori történelem minden döntő eseményében, a Münchenhez vezető út kérdésében is lényegében két ellenté­tes magyarázat áll egymással szem­ben, melyek a reakciós burzsoázia és a forradalmi proletariátus ellentétes érdekeiből következnek. Amíg München magyarázatában a német fasizmussal megegyezésre törekvő legreakciósabb burzsoázia hívei lényegében a münche­ni politika apologetikájára szorítkoz­nak, mint a béke megvédésének állí­tólagos útjára, s elhallgatják ennek az irányzatnak osztályos, burzsoá egois­ta érdekeit, addig a marxista történet- tudomány magyarázata mindenekelőtt éppen a müncheni árulás osztálygyö­kereit leplezi le mind nemzetközi, mind csehszlovákiai vonatkozásban. Valójában ez a leglényegesebb hozzá­járulás München elemzéséhez. A POLITIKA KIINDULÓPONTJA AZ AGRESSZOR MEGBÉKÍTÉSE München elemzésével a marxista tör­ténelemtudomány elsősorban is rámu­tat a müncheni politika közvetlen osz­tályfeltételeire, amely abból a szán­dékból Indult ki, hogy a fasiszta ag- resszort nyílt antikommunizmus és szovjetellenesség alapján „békítsék ki“. A „megbékítés“ koncepciója már 1934- től kezdett fokozatosan kialakulni. A nyugati nagyhatalmak — Anglia, Fran­ciaország, úgyszintén az USA — reak­ciós politikai és gazdasági köreinek az 1929—1933-as rettenetes gazdasági válsággal alapjaiban megrengetett ka­pitalista társadalmi rendszer megmen­tésére irányuló törekvéséből indult ki. A nyugati hatalmak uralkodó körei a fasizmus ellen nem támaszkodtak a széles népi mozgalomra, amelyet for- radalmiasodás és a nép javára a bur­zsoá demokrácia elmélyítésére irányu­ló igyekezet kísért, hanem a hitleri és az olasz fasizmusnak tett engedmények politikáját követték azzal a remény­nyel, hoqy a náci agresszió kelet felé, a Szovjetunió ellen fordul. Leginkább annak örültek volna, ha háborús konf­liktus tör ki a nácisták és a Szovjet­unió között. Történelmi választás előtt álltak, hogy a Szovjetunióval való együttműködés és az általa követett európai kollektív biztonság irányvona­lát követik e, vagy pedig a Hitlerrel való megegyezés útjára lépnek. A nyu­gati nagyhatalmak uralkodó körei egyértelműen az utóbbi alternatívát vá­lasztották. A reakciós burzsoázia jobban félt a kommunizmustól és a Szovjetuniótól, mint a konkurrens fasizmustól. Rette­gett a fasiszta agresszor elleni hábo­rú forradalmi következményeitől. A fennálló szociális viszonyok megtartá­sa érdekében ezért kész volt meg­egyezni Hitlerrel, és megtűrni a har­madik birodalom hatalmának növeke­dését. 1937 májusa, Chamberlain kor­mányának hivatalba lépése után Ang­liában ez az irányvétel fokozódott, Franciaországban pedig 1938 áprilisá­ban Daladier kormányának fellépése után erősödött meg. Chamberlain a fa­siszta Németország irányában folyta­tott politikáját egybekapcsolta a Nyu gat befolyási övezetébe tartozó közép­es délkelet európai országokkal, közte a Csehszlovák Köztársasággal fennálló addigi kapcsolatok felülvizsgálásával. München előkészítői lényegében készek voltak feladni ezekben az államokban befolyási pozícióikat a náci Németor­szág javára, hogy ily módon kielégít­sék Közép- és Kelet-Európában hatalmi helyzetének kiszélesítésére irányuló vágyát. Hitlerrel történő megegyezé­süknek és a fasiszta agresszió Szov­jetunió ellen való irányításának ez lett volna az ára. így néztek tehát ki a békéltető politika kiindulópontjai és feltételei, amelyek a fasizmus előtti kapitulációt jellemezték. A FASIZMUS BELSŐ „TARTALÉKAI" A kommunista mozgalom azonban kezdettől fogva rámutatott a német fasizmusnak tett engedményeket és a vele való megegyezést lehetővé te­vő és azt pronagáló belső erőkre is. Magától értetődik hogy erre nemcsak fiqyelmeztetett, hanem ezeket az erő­ket le is leplezte és bírálta, s moz­gósította ellenük a néptömegeket. Min­denekelőtt rámutatott valamennyi fa­siszta és fasizálődó politikai nártra és csoportra, a henleinistákra, Fszterbá- zy híveire, az agrárpárt R. Beran és Stoupal földbirtokos által követett jobboldali irányvonalára, a Tudákokra, a fasisztákra és hasonszőrűekre. Ál­talában ez az áramlat pártolta Hitler politikáját, a gazdaság, a szociális és a munkaviszonyok irányításában köve­tett módszereit, bírálta a Szovjetunió­val való szövetség külpolitikai irány­vonalát és politikai jellemvonásaival az európai politikai színpad jellegze­tes jobboldalához tartozott. Habár poli­tikai súlyát nem szabad erősen túlbe­csülnünk, mégis főképpen a monopol­tőke csúcsköreivel (az Iparbank és az Agrárbank körei 1 való szoros kapcso­lata révén jelentős politikai veszélyt jelentett. Vezető képviselőik — dr. \. Preiss (Iparbank) és R. Reran ugyan­is bizonyíthatóan szoros kapcsolatban álltak a német gazdasági körökkel, gazdasági érdekükben állt a Németor­szággal fennálló kereskedelmi kapcso­latok kiszélesítése, és köztudott volt róluk, hogy a Hitlerrel való megegye­zés hívei. Preiss 1934-ben németorszá­gi hosszabb „tanulmányútiáról“ a né­met fasizmus politikájának lelkes hí­veként tért vissza, s a követke7ő évek­ben a Németországgal történő „meg­egyezés“ politikai Irányvonalát pártol­ta. Hasonló tevékenységet fejtett ki — főleg a München előtti években — R. Beran, az agrárpárt elnöke Is. A csehszlovák burzsoázia jobboldali irányzata ugyanakkor a primitív anti­kommunizmus és szovjetellenesség jegyében következetesen szembeszállt a Csehszlovák Köztársaság és a Szov­jetunió közötti szövetségi szerződéssel. R. Beran 1938 újévi vezércikkében kö­vetelte a szudétnnémet párt (SclPj és a Hlinka-párt (HSESJ belépését a kor­mányba — melyet a szocialisták ki­rekesztésével a jobboldali blokk és az új kormánykoalíció létrehozása alap­jának tartott. A hitleri vezetés által Csehszlovákiával összefüggésben kibon­takoztatott válság egész időszakában a burzsoá reakció egyre készségeseb­ben törekedett megegyezésre jutni az irredenta SpD-vel és ennek útján a náci Németországgal is. A reakció ugyanakkor számított a csehszlovák határvidék átengedésére is. Képviselői mind intenzívebb kapcsolatot kerestek náci szervezetekkel. Az agrárpárt Be- ran-szárnya a német nagykövetségnek túlbuzgóim bizonygatta <i Németország hoz fűződő jó viszonyát. Eisenlohr prá­gai nagykövet 1938 februárjában Re ran törekvéseit a következőképpen fog lalta össze: „Az agrárpárt fellép a kollektív biztonság gondolata ellen és a Németországhoz való közeledést pár tolja. A birodalom iránti jó viszony gondolatát fogja propagálni... Az ag rárpárt úgymond ádázul ós engesztel hetetlenül szemben áll a kommuniz mussal... be kell tiltani az emigrán sok Németország elleni agitációját... Beran nem tartja mec/oldhatatlannak a kisebbségi kérdéstBerannak ezt j képét még teljesebbé teszi egy kurióz eset: a német nagykövetet megkérte: a kormány készülő átalakításakor bír­ja rá Hodžát, hogy az új hadügymi niszterré a HSLS képviselőjét nevezze ki! A német fasizmussal folytatott együttműködés politikájának logikus kicsúcsosodása volt ez. A csehszlovák jobboldal főképpen a müncheni válsáq befejező szakaszában a várbeli Beneš- csoportra súlyosodó nyomás számotte­vő eszközévé vált a Németországgal történő haladéktalan megegyezés ér dekében. Ilyen módon a csehszlovák nép ellen Münchenben elkövetett áru­lás előkészítésének élvonalába került BENEŠ INKÁBB KAPITULÁLT Ezen a helyen azonban le kell szö­gezni mindenekelőtt azt a tényt, hogy a Münchenhez vezető eseményekben a döntő felelősség főképpen az E. Beneš és várbeli csooortja által reprezentált csehszlovák liberális burzsoá demok­rata irány képviselőit terheli. A náci­barát reakció kétségkívül a gazdasági és a pénzügyi hatalom központját je­lentette az államBan, a politikai dön­tés kulcsa és ezáltal az angol—fran­cia nyomásra a Németországgal való megegyezés irányvonalának megvaló­sítása a Beneš által képviselt liberális burzsoázia kezében volt. Beneš, aki éveken keresztül külügyminiszter fl9ltí —1935 j és T. G. Masaryk bizalmasa volt, jelentős részt vett az első Cseh­szlovák Köztársaság politikai profiljá­nak kialakításában mind a kül-, mind a belpolitikát illetően. Az engesztelhe­tetlen etnikai csehszlovakizmus, vala­mint a szlovák nemzeti kérdés jelen­tőségének meg nem értése kedvezőt­lenül hatott Szlovákiában a köztársa• ság megvédése frontjába állítására. Re- nešt osztályfüggősége az állam bur­zsoá formájához, szoros kötődése a nyugati hatalmakhoz és következetlen­sége a Szovjetunióval való szövetség értelmezésében a Csehszlovák Köztár­saság butzsoá demokratikus rendsze­re állameszméjének logikus, a Mün­chenhez vezető egész fejlődésért fele­lős képviselőjévé teszi. München nem volt csupán a nagy­hatalmak 1938. szeptember 29—30-án végrehajtott elszigetelt aktusa, hanem elkerülhetetlen következménye volt a nyugati hatalmak és a nácizmus poli­tikai feilődésének, úgyszintén a Beneš által köztársasági elnökké választása után is uralt csehszlovák külpolitika irányvonalának. München megvalósítá­sát nehezen képzelhetnénk el Beneš külpolitikáia és ennek Chamberlain és Daladier, Halifax és Bonnet politikájá­hoz való szüntelen, szinte szolgai alá­rendelése nélkül. ReneŠ soha, a Mün­chen előtti dráma legtraqikusabb sza­kaszaiban sem gondolt a nyugati naay- hatalmaktól független önálló eljárás­ra, nem tanácskozott politikája irá­nyáról a szovjet kormánnyal, s. végül is Münchennel végzett. Habár kitűzték a decentralizáció ter­vét és ígéretet tettek a szlovákok és a nemzeti kisebbségek kielégítésére — ez azonban korántsem volt elégséges az igazi nemzetiségi egyenjogúsághoz, amint azt a CSKP követelte — Beneš mégsem tudott mégszabadulni a bur­zsoá demokrácia osztálvkorlátaitól, nem támaszkodott a nép széles körű antifasiszta mozgalmára. Állásfoglalá­sának magyarázata kézenfekvő: „Re- nes, mint burzsoá demokrata nem tudta és nem is akarta megvédeni az általa épített burzsoá köztársaságot a fel fegyverzett néptömegek segítségé­ivel és a szocialista állammal, a Szov­jetunióval váló szövetséggel. Ez ugyanis az állam belső életében mély­reható szocialista változásokat felté­telezett volna, megkívánta volna az igazi népi demokrácia érvényesítését, valamennyi reakciós erőnek a hata­lomból történő kirekesztését, a Nyu» gathoz fűződő kapcsolatok gyengítését és rt külpolitikai irányvonal alapvető módosítását. E. Beneš, a csehszlovák burzsoázia képviselője nem léphette át gondolkodásmód iának osztály korlátait, inkább kapitulált. I EGYSZER S MINDENKORRÁ.., Beneš kapitulációja a nyugati nyo-1 más és a nácizmus agressziója előtt logikus következménye az első Cseh­szlovák Köztársaság nyugati hatalmak* ra orientálódó külpolitikájának. A műn* cheni kapitulációval a Csehszlovák Köztársaság területi épsége és szuve­renitása, a népünk szabadsága és füg­getlensége ellen elkövetett árulás ezért egyszermind Renešnek az impreialista nagyhatalmakra orientálódó politikáját vádolja. Ezek a nagyhatalmak aljas módon sárba tiporták nemzeteink sza- badsápát és becsületét. Az árulásból népünk levonta a kellő tanulságot és államának új meghízható kezességét a Szovjetunóhoz fűződő szövetségben ta­lálta meg. K. Gottwald 1938. október 11-én München osztályhátteréről mondott szavai azért Benešre is vonatkoznak: „Münchenben az angol és francia reakciós nagyburzsoázia osztályérdekei parancsolták a Hitler rendszer meg­mentését Csehszlovákia rovására. A csehszlovákiai reakciós burzsoázia erői rendelték el a kapitulációt és az ál- lám, a köztársaság, a nemzet érdekei- nek feláldozását a nagyburzsoázia osztályérdekeinekA mücheni árulá­sért viselt felelősség tehát nemcsak a nyugati nagyhatalmak reakciós kép­viselőire hárul, hanem ugyanolyan mértékben a belső reakcióra is: a cseh jobboldalra, a henleinista, a Iü- dák, a magyar, a lengyel és az ukrán nacionalista burzsoáziára is. Ezeket részleges nézeteltéréseik ellenére egy­bekapcsolta a fennálló burzsoá rend­szer megőrzésének közös érdeke és á haladással, főképpen a kommunisták­kal és a Szovjetunióval való szemben­állásuk. München előkészítette a csehszlo­vák államiság felszámolásának útját és nemzeteink szabadságának elveszték sét. München következményeiért két­ségkívül történelmi felelősséget visel az uralkodó csehszlovák burzsoázia, mindenekelőtt a vezető szerepet viselő cseh burzsoázia. Kapituláns politikája miatt és azért, mert képtelen volt megvédeni a csehszlovák állam filg* getlenségét, a csehszlovák burzsoázia, mint osztály, egyszer s mindenkorra elvesztette erkölcsi jogát a nemzet vezetésére. Csehszlovákia állami életé­ben indokoltan nem töltött be olyan döntő szociális erőt, mint 1938 előtt. A felszabadulás után befolyása lénye­gesen meggyengült. Február pedig végleg lesöpörte a színről. A csehszlo­vák társadalom a CSKP vezetésével megkezdte a szocializmus építését és végleg leszámolt a München előtti köztársaság gyengeségének döntő bel­ső forrásával: igazságtalan társadal­mi rendszerével. A Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság a Szovjetunióhoz és a szocialista országokhoz fűződő szövetségre támaszkodva, szilárdan ke­zeskedik arról, hogy München soha többé nem ismétlődik meg. Dr. LADISLAV SUŠKO, CSc, a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézetének dolgozója ■w———míjbi'i. j miimmei wi jmn,. m» IfBi MEGOSZTOTT ARANYEREM Új meghajtású autóbuszok az olimpiai Moszkvában 1978 IX. 25. A brnói 20. nemzetközi gép­ipari vásár egyik aranyérmét Csehszlovákia és a Szovjetunió megosztva kapta. A két ország közötti sokoldalú tudományos­műszaki együttműködés ered­ményességének újabb bizonyíté­ka az a turbóvillamos hajtómű, amely a Z palivon egyik leg­nagyobb érdeklődést felkeltő exponátumát képezte. Ez a gépkocsihajtómű egy gázturbi­nából, 40 000 fordulatszámú áramfejlesztőből, valamint a hajtókerekekbe beépített motor­ból áll. A gépkocsit tehát köz­vetlenül a kerékagyba beépí­tett villanymotorok hajtják. Az új hajtómű legnagyobb előnye, hogy minimálisra csök­kenti a környezetszennyezést. Természetesen hagyományos értelemben vett sebességváltó­ra sjncs szükség, s a differen­ciálmű is elmarad. Az új meg­oldás tehát egyúttal nagy fém­megtakarítást is jelent, s bizo­nyára karbantartása is jóval egyszerűbb lesz. A gázturbina meghajtásához az üzemanyagok különböző típusai használhatók a gépkocsi rendeltetésének megfelelően. A gázturbinával nagy teljesítmény érhető el, ezért a turbóvillamos meghaj­tás főleg a nehéz gépkocsik esetében lesz célszerű és gaz­daságos. Első alkalmazására Moszkvában az olimpia évében kerül sor, ahol a városi autó­buszokat látják el ezzel a meg­hajtással. A turbóvillamos hajtómű­rendszer kifejlesztése a brnói Villanymotorok Kutató- és Fej­lesztési Intézete, valamint a moszkvai Gépjárművek Közpon­ti Kutató- és Fejlesztési Inté­zete dolgozóinak közös munká­ja. A brnói kutatók, Karéi Srá- mek, Zdenko Stancek, Rudolf Haas, Vladimir Kolhammer, Jan Coufal és Jiff Krivy a generá­tort és a kerékmotorokat fej­lesztették ki, a moszkvaiak pe­dig, A. M. Hlebnyikov, Sz. I. Cvetkov, A. I. Jakovlev, N. P. Kolbin, valamint a lvovi I. V. Szmirnov a gázturbinát és a hajtókerekeket, a sebessógsza­bályozó és a fékező berende­zéssel együtt. Felvételünkön a brnói vásáron bemutatott tur­bógenerátor látható. MAKRAI MIKLÖS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom