Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-15 / 224. szám, kedd

Támogatjuk az elnyomott népeknek a fajüldözés és a faji megkülönböztetés elleni igazságos karcát /Folytatás az 1. oldalról) támogatva Zimbabwe, Namíbia, Dél Afrika és más olyan orszá­gok becsületes népeinek harcát, amelyek a gyarmati elnyomás és a faji megkülönböztetés ellen, szabadságukért és teljes független­ségükért küzdenek. A dél-afrikai háborús tűzfészek felszámolása nemcsak a helyzet javítását' mozdítaná elő az afrikai földrésznek ezen a részén, ha­nem egyúttal erősítené a leszültségenyhülés folyamatát, szilárdí­taná a világbókét. ■A Csehszlovák Szocialista Köztársaság — amely más szocialista országokkal közösen tevékenyen részt vesz a fajüldözés és a faji megkülönböztetés elleni harc évtizede programjának megvalósí­tásában egyértelműen támogatta azt a kezdeményezést is, hogy 1978 az apartheid elleni küzdelem éve legyen. Törvényeink hatékonyan garantálják, hogy hazánkban lehetetlen legyen bár­miféle faji megkülönböztetés és tiltják a fajgyűlölő elméletek terjesztését. Semmilyen 'kapcsolatokat sem tartunk fent a dél-af­rikai fajüldöző rendszerekkel. Az apartheid politikát az alapvető emberi jogok durva megsértésének, a szabad afrikai népek szün­telen veszélyeztetésének és egyúttal a nemzetközi biztonság ko­moly veszélyeztetésének tartjuk. Csehszlovákia népe következetesen támogatja az elnyomott népeknek a fajüldözés és legmegvetendőbb formája, az apartheid elleni igazságos harcát. Népünk azokat támogatja, akik a világ bármely részén a gyarmatosítás és a neokolonializmus ellen küz­denek. Konferenciájuknak olyan eseményként kellene bevonulnia a vi­lágtörténelembe, amely döntő lépést jelent a faji elnyomás min­den formája felszámolásának útján. Ehhez sok sikert kívánok Önöknek.“ Eszmecsere az együttműködés elmélyítéséről (ČSTK) — Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára és Antonín Kapek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a prágai városi pártbizottság vezető titkára tegnap a CSKP KB székházában fogadta a Szovjetunió párt- ós kormány­küldöttségét, amelyet Mihail Leszecsko, az SZKP KB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnökhelyettese vezet. A fe­lek eszmecserét folytattak a csehszlovák—szovjet gazdasági és tudományos-műszaki együtt­működés elmélyítésének lehető­ségeiről, a csehszlovák és a szovjet párt- és kormánykül­döttség nemrég Prágában lezaj­lott megbeszélései, valamint Leonyid Brezsnyev és Gustáv Husák elvtárs krími találkozó jának eredményei alapján. f'TTiTlTM r-fr Alekszej Belov, a prágai 1A metrószakasz megnyitó ün népségén részt vett szovjet kor mányküldöttség tagja, az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsá­nak képviselője, a Szocialista Munka Hőse, a moszkvai metró kiváló gépésze tegnap a pragai közlekedési vállalat dolgozói közé látogatott. Találkozott « prágai metró dolgozóival is. Átadta a moszkvai földalatti vasút dolgozóinak üdvözletét. 'k Karol Savéi, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottsága­Magas csehszlovák kitüntetés Zandaitgijn Enebisnek (ČSTK) — Josef Kemnpý, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap fogadta Zandungijn Enebist, a Mongol Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. Gustáv Husák elv- társnak, a CSKP KB főtitkárá­nak, köztársaságunk elnökének megbízásából a nagykövetnek átadta a Fehér Oroszlán Érdem­rend II. fokozatát. A magas kitüntetést a nagy­követnek a csehszlovák—mon­gol kapcsolatok fejlesztésében szerzett érdemeiért csehszlová­kiai diplomáciai megbízatásá­nak befejezése alkalmából ado­mányozta. Jozef Nálpeka külügyminisz­ter helyettes tegnap a prágai Černin palotában díszebédet rendezett a távozó nagykövet tiszteletére. Illlillllllllllllllllllllllllllllllllllllll nak vezető titkára tegnap Bra­tislavában fogadta a Szovjet- Csehszlovák Baráti Társaság moszkvai küldöttségének veze­tőségét, amely a Barátság vo­nattal érkezett hazánkba. A fo­gadáson részt vett Anatolij Kocsetkov, a bratislavai szovjet iőkonzulá'tus konzulja.-A A Szabadság Párt Központi Bizottságának Elnöksége, a Sloboda című hetilap szerkesz­tősébe és üzeani szakszervezeti bizottsága mély megrendüléssel közli, hogy Pavol Koprla, a he­tilap löszerkesztője augusztus 12 én 51 éves korában hirtelen elhunyt. Üdülő szakszervzeti tagok Az év eleje óta több mint 2100 dolgozó töltötte a szabadságát a jevanyi Moszkva szakszervezeti üdülőben. A legtöbben a kelet- csehországi és a nyugat-szlovákiai kerületből jöttek. A szak- szervezeti tagok számára, akik között külföldiek is vannak, az üdülőből kirándulásokat szerveznek Prágába, Konopi'stébe és Kutna Horába, A képen u Moszkva szaKszervezeti üdülő lát- UutOc (Felvétel: Z. HumpáJová — ČTK) KÖZÉLET — MATEJ LÚČAN szövetségi mi­niszterelnök-helyettes tegnap Prá­gában fogadta Ngnyen Van Hient, a Vietnami Szocialista Köztársa­ság kulturális és tájékoztatásügyi miniszterét. A felek a két ország kulturális együttműködésének el­mélyítéséről tanácskoztak. A viet­nami minisztert Milan Klusák cseh kulturális miniszter is fo­gadta. — SIMON PÁL magyar nehéz­ipari miniszter meghívására teg­nap háromnapos látogatásra Ma­gyarországra utazott Vlastimil Ehrenberger szövetségi tüzelő­anyag- és energiaipari miniszter. Megbeszéléseket folytat a két or­szágnak a tüzelőanyag, az ener­gia és a gázipar terUletén az 1981—1985-ös időszakban kifejten­dő együttműködéséről. — CSEHSZLOVÁK DELEGÁCIÓ, élén Otakar Holan cseh kulturális miniszterhelyettessel, repült ma Prágából Ulánbátorba. A Mongol Népköztársaság fővárosában részt vesznek a szocialista országok könyvkiadást irányitú szervei szakembereinek nemzetközi ta­nácskozásán. A testvéri barátság és kölcsönös megértés jegyében Leonyid Brezsnyev találkozója Todor Zsivkowal A SZOVJETUNIÓ KOMMUNIS­TA PARTJÁNAK KÖZPONTI BI­ZOTTSÁGA megtárgyalta az Uk­rán Kommunista Párt Donyecki Területi Bizottságának szervező és politikai munkáját a terme­lési kapacitások építési tervei­nek biztosítását és azok üzem- behelyezését illetően. Az SZKP KB feladatul adta a Szov- jetnuió minisztériumainak, hogy a párt donyedki te­rületi bizottságával közösen dolgozzák iki és érvényesítsék a donyedki terület építészeti szervezetei munkájának megja­vítását biztosító és az 1978-as évre szóló állami feladatok, va­lamint az ötéves terv teljesíté­sét biztosító intézkedéseket. ATAL BIHARI VADZSPÉJI in­diai külügyminiszter tegnap To­kióba repült. Négynapos hiva­talos látogatása során Fukuda Taikeo miniszterernökkel, Szo- noda Szuano külügyminiszter­rel és a japán kormány többi tagjával Ázsia jelenlegi helyze­téről, az indiai—japán kereske­delmi, kulturális és tudomá­nyos-műszáki kapcsolatokról tárgyal majd. ABDASZ SZALAM DZSALLUD, a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam Általános Népi kongresz- szusa Főtitkárságának tagja tegnap Japánba repült. Ezután Kínába és Észaik-Koreába is el­látogat. HUA KUO FENG, a Kínai Kommunista Párt Központi Bi­zottságának elnöke, az államta­nács elnöke tegnap elindult Pe- kingből romániai, jugoszláviai és iráni látogatására. Utjának első állomása Románia, ahová holnap érkezik meg. NAGASZAKIBAN békegyűlést rendeztek. A több ezer résztve­vő kegyelettel adózott a 33 év­vel ezelőtt Hirosimára és Na- gaszaikira ledobott amerikai atombomba több százezer áldo­zata emlékének. ISZFAHÁN iráni ipari köz­pontban a rendkívüli állapot kihirdetése után véres kor­mányellenes tüntetéseikre ke­rült sor. A Kayhan iráni lap az incidensekkel kapcsolatban megjegyzi, hogy azt a helyi la­kosság súlyos anyagi és szociá­lis helyzete váltotta ki. MEXIKÓBAN négy politikai párt, köztük a kommunista párt is követeli, hogy vizsgálják ki a CIA és más kémszolgálatok Mexikó területén végzett tevé­kenységét. A XI. havannai Vi- lágifjűsági és Diáktalálkozón felhozott vádak alapján a mexi­kói rendőrségnek erélyesen kell fellépnie a CIA és a DINA chi­lei titkosszolgálat akciói ellen. (ČSTK) — Leonyid Brezs­nyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap a Krím félszigeten találkozott Todor Zsivkowal, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bi­zottságának első titkárával, a Bolgár Népköztársaság Állam­tanácsának elnökével, aki sza badságát tölti a Szovjetunió­ban. A két párt- és állami vezető a megbeszélések során tájékoz­tatta egymást az SZKP és a BKP tevékenységének fű Irá­nyairól a szocializmus és a kommunizmus építéséneik irá­nyítása során. A fő figyeimet a szovjet—bolgár kölcsönös kapcsolatok kulcskérdéseinek szentelték. Megelégedéssel ál­lapították meg, hogy a két fél nagy munkát végzett a Szov­jetunió és a Bolgár Népköz- társaság sokoldalú együttműkö­dése és közeledése fejleszté­sére irányuló program megva­lósítása során. A két ország közeledésében fontos szakasz lesz az anyagi termelés ágazataiban a szako­sodás és a kooperáció 1990-ig terjedő általános programjának elfogadása, amelynek előkészí­tése már döntő szakaszába lé­pett. A feilek kifejezték meg­győződésüket, hogy a program sikeres megvalósítása, vala­mint a már kidolgozott és a tervezett intézkedések valóra váltása a KGST keretében je­lentősen hozzájárul a szocia­lista közösség további erősí­téséhez. Az időszerű nemzetközi prob­lémák áttekintése folyamán Leonyid Brezsnyev és Todor Zsivkov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és a Bolgár Nép- köztársaság következetesen megvalósítja az enyhülési poli­tikát és a helsinki Záróokmány elveihez igazodik. Leonyid Brezsnyev és Todor Zsivkov aggodalmát fejezte kt a közel-keleti helyzet legutób­bi fejlődése, valamint a külön lépések miatt, amelyek csupán elodázzák a közel-keleti prob­lémák elvi rendezését. Todor Zsivkov tájékoztatást nyújtott arról az erőfeszítésről, amellyel Bulgária a béke meg­szilárdítására, a jó szomszédi kapcsolatok és az együttműkö­dés fejlesztésére törekszik a Balkán félszigeten. A két párt és állami vezető kifejezte re­ményét, a balkáni országok né­pei nem engedik, hogy e fon­tos körzet az enyhüléssel és a békével szemben ellenséges erők intrikáinak és mesterke- déseineik tárgya legyen. Leonyid Brezsnyev és Todor Zsivkov rámutatott Kína hege- monisztikus politikájára, ame*ly teljes mértékben ellenkezik a béke és a szocializmus érde­keivel. Megerősítették őszinte szolidaritásukat a Vietnami Szocialista Köztársasággal, amely Kína durva nyomásának célpontja lett. A találkozó során hangsú­lyozták a Varsói Szerződés szervezetének elsőrendű szere­pét az európai béke és bizton­ság biztosításában és a nemzet­közi légkör megjavításában. A találkozó a testvéri barát­ság, szívélyesség és tedjes köl­csönös megértés légkörében folyt le. A találkozón részt Vett Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizottságá­nak póttagja, a Központi Bi­zottság titkára, Anatolij Blatov, az SZKP KB főtitkárának ta­nácsadója és Milko Balev. a BKP KB eilső titkára kabineit- iének igazgatója. Megnyílt a fajüldözés és a faji megkülönböztetés elleni világkonferencia (Folytatás az 1. oldalról) A szovjet nép határozottan támogatja a népek egyenlősé­géért, a faji és nemzetiségi megkülönböztetés, a gyarmato­sítás és a fajüldözés maradvá­nyai ellen harcoló erőket. Kö­vetkezetesem síkraszáll a rho- desiai fajüldöző rezsim felszá­molásáért, s azért, hogy a ha­talom Zimbabwe népének ke­zébe kerüljön. Követeli a Dél­afrikai Köztársaság csapatai­nak kivonulását Namíbiából, a faji elkülönítés felszámolását a Dél-afrikai Köztársaságban. Az önök konferenciáját ab­ban az időben tartják, amikor fokozódik a harc az enyhülés elmélyítéséért és kiterjeszté­séért, a gyarmatosítás és a faj- üldözés teljes felszámolásáért. Ezért ma nem engedhetjük meg, hogy Afrika déli részén fajüldöző rezsimek uralkodja­nak, amelyek gaztetteket kö­vetnek el az emberiség ellen. A békesze>rető államokat joggal nyugtalanítja a feszült­ség fokozódása Afrikában, amit a NATO tö'bb tagállamá­nak intervenciós akciója vál­tott ki. A béke érdekei meg­követelik, hogy azonnal gátat vessünk a fiatal államok betl- ügyeibe való imperialista be­avatkozásnak, hogy valameny- nyi ország tiszteletben tartsa az említett államok szabad és független fejlődéséhez szüksé­ges jogokat. A konferencia résztvevőinek sok sikert kívánok a gyarma­tosítás ellen, a szabadságért és nemzeti függetlenségért, a fajüldözés, a faji elkülönítés, a faji és nemzetiségi megkü­lönböztetés ellen vívott igazsá­gos harcban. Az új portugál miniszterelnök kinevezése után A PKP ÉRTÉKELÉSE AZ ORSZÁG HELYZETÉRŐL (ČSTK) — Alfredu Nobre da Costa kinevezett portugál md- niszteirelnök beszámolt Eanes elnöknek kormányalakítási tár­gyalásairól, majd kijelentette: noha a szocialista párt nem hajlandó támogatni, mégis re­méli, hogy kormányt alakíthat, és programját huszonhárom napon belül elfogadtathatja a parlamentben. A Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának ülésé­ről kiadott közlemény hangsú­lyozza, hogy a párt igen erős fenntartással fogadja Nobre da Costa kinevezését, mivel annak szoros kapcsolatai vannak ko­Titkos izraeli terv (ČSTK) — Üjabb politikai botrányra van kilátás Izraelben, ahol kiderült, hogy Menahem Begin kormánya titokban elha­tározta, hogy a megszállt Cisz- jordániába öt új katonai tele­pülést épít. Ezt az elhatározást, amely megmutatja az izraeli politika hamisságát, különösen Szadat egyiptomi elnök, Begin izraeli kormányfő és Carter amerikai elnök elkövetkező Camp David-i találkozója előtt, az izraeli kormánykörök az utolsó pillanatig igyekeztek ti­tokban tartani. Csak vasárnap éjszaka kényszerült a kormány képviselője a haladó izraeli közvélemény nyomására arra, hogy beismerje a dolgok igazi állását. ‘ A terv leleplezése — még a nyugati hírügynökségek beisme­rése szerint is — az izraeli nyilvánosság körében nyugta­lanságot váltott ki. A Haaretz napilap a kormány lépését pro­vokatívnak minősítette. rábbi monopolista csoportosu­lásokkal. A PKP értékelése rá­mutat, hogy a Soares-kormánv megbuktatása szerves része azon reakciós erők stratégiá­jának, amelyek a demokratikus rendszer felszámolására és gaz­dasági hatalmuk visszaszerzé­sére törekszenek. A PKP nyi­latkozata hangsúlyozza, hogy a párt végső álláspontja a kor­mány összetételétől és prog­ramjától függ majd. A portugál kommunisták — mutat rá a közlemény — a dolgozó nép érdekeinek meg­felelő, a demokratikus rend­szer megvédését és a nemzeti függetlenséget szolgáló politi­ka mellett foglalnak állást. A Portugál Kommunista Párt is­mételten hangsúlyozza: szük­séges, hogy ennek eléréséért az ország összes haladó, anti­fasiszta erői, kiváltképpen a kommunisták és a szocialisták, összefogjanak, kölcsönös meg­értésre törekedjenek, és poli­tikájukat egyeztetve együttes akciókat hajtsanak végre. Nobre da Costa tegnap foly­tatta kormányalakítási tárgya­lásait, és a hét közeipén sze­retné megkezdeni az új kabinet összeállítását. CM! 1«7H VIII. 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom