Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)
1978-09-10 / 219. szám, csütörtök
13 1978 II. 10. 7 Ma kezdődik a Szlovákiai Kerékpáros Körverseny A HOLLANDOK ÉS A LENGYELEK (Munkatársunktól) — Ma délután megkezdődik a 20 000 lakosú Humennében a XXII. Szlovákiai Kerékpáros. Körverseny, amelyet minden év augusztusában rendeznek a Szlovák Nemzeti Felkelés hőseinek emlékére. Az idei versenyen kulenc ország, a Szovjetunió, Lengyelország, Bulgária. Magyarország, Olaszország, Hollandia, Diánia. Norvégia és Csehszlovákia, több mint 100 kerékpározója áll rajthoz, hugy eldöntse: a 11 útszakasz megtétele után (1294 km) ki nyeri az igényesek és szín vonalasnak ígérkező nemzetközi küzdelmet. Hosszú utat tett n*eg Csehszlovákia nagyobb kerékpár- versenye, míg eljutott a XXH. évfolyamhoz. 1954-ben volt a premier, aztán két évig különböző okoknál fogva szünetelt, hogy azután 195(3 után új lendületet kapjon és a mezőnyben olyan nevek cserélődtek, mint Veselý, Ružička, Smolík, Mora- vec, Guszjatnyikov és Averin. A körverseny résztvevőinek alkalmuk nyílt megcsodálni Szlovákia szép tájait, megismerkedtek szocialista társadalmunk vívmányaival és nem utolsó sorban népszerűsítették a kerékpározást. Azt a sportágat, amely egyre nagyobb teret hódít a világon, mert az emberek rájöttek: a biciklizés nagy szerepet játszhat egészségük védelmében. De térjünk vissza az idei versenyhez. Ezúttal sem ,esz könnyű a kerékpározóiknak. A Baguíoban a Karpov—Korcs nőj sakkvilágbajnoki döntő 10. játszmájában a 9. döntetlen született. Karpov játszott világos bábukkal, s a 44. lépésben döntetlent ajánlott fel, amiit Korcsnoj elfogadott. Ezáltal a páros mérkőzés állása továbbra is 1:0 Karpov javára. A tizenegyedik játszmára ma kerül sor, amelyen ismét Korcsnoj játszik fehér bábukkal. LIGA-BEMUTATÁS SPARTAK TRNAVA. Edző. Va lér Svec. A csapat tagjai: Dusán Kéketi (1951), Vlastimil Opálek (1959), František Kozin- kta (1945), Peter Macúch 11953), Viliam Švorc (19591, Milan Čerešmílk (1950), Jozef Bra th (1955), Milan Z varik (1951), Peter Zeilenský (1958), Michal Gašparík (1956), Ľudovít Badfura (1961), Ladislav Kuna (1947), Takács András (1949), Vi Ma m Ma r t in ák (1952), Vladimir Gerik (1957), Miloš Klinka (1958), Alojz Fan del (1947), Jozef Dian (1956), Milo slav Chipek (1956), Richard Maitoviťí (1953), Vladimir Fekete (1958), Marian Breizina (I960). TATRAN PREŠOV. Edző: Vojtech Malaga. A csapat tagjai: Jaroslav Červeňan, (1947), Jozef Repka (1960), Mairian Jozef (1953), Miroslav Sopko (1950), Jozef Baláž (1950), Bartolomej Majerník (1952), Jaroslav Fedo- rišín (1957), Jozef Mačupa (1948), Michal Skala (1959), Jozef Šálka (1951), Igor Novák (1948), Andrej Valíček (1952), Stanislav Baran (1959), Jozef Ferenc (1958), Jozeí Sobota (1954), Jozef Bubemko (1951), Ľubomír Švirloch (1953), Slants lav Cech (1954), Alekxander Comisso (1959). Jl útszakasz során 25 gyorsasági és 28 hegyi-hajrá vár rájuk és minden útszakasz során nem kis szint k ül önbségekike'l kell megküzdeni. Az előjelek szerint a holland, a iengyel es a szovjet kerékpározók tűnnek a legeséiyesebl>eknek. Lengyelország csapatában ott lesz a Bekévérsenyt megjárt Láng, Majchrowsiki, valamint az ismert Kolopaljov. A hollandok legnagyobb tromfjának de Rooy ígérkezik, aki nemrégen megnyerte a VMág Kupa ,,A“ kategóriájába számító Rajna menti körversenyt. A Szovjetunió két csapattal ál*l rajthoz. Nemzet* köaileg ugyan ismeretlen nevek képezik az egvüttest, de ez nem jelenti azt. hogy gyenge lesz a szovjet válogatott. Gondoljunk csak az elmúlt évekre, amikor éppen a szlovákiai körversenyem tűntek fel tehetséges szovjet kerékpárosok j Ave rin és Sítnyik). Csehszlovákia a világbajnokságra készülő legjobbjai nélkül <<zerepel. Már hagyományosan erős csapattal indult a Dukla Brno és az Inter Bratislava. Az idén is három útszakasz- központ lesz: Hu menné, Magaslatra és Prievidza környékén versenyeznek a Kerékpározók. A mai első útszakasz 1129 km): Huemnné — Sniina — Sobrance — Michalovce — Humenné. TOMI VINCE Erős eniJCiOk találkozója. Vaszilij Alekszejev (szovjet) kétszeres olimpiai bajnok, ólomsólyú versenyző a világ jelenlegi legerősebb embere, a a nyugatnémet Rauch Miiser társaságában meglátogatta edzőtáborában Muhammad Alit, a hivatásos ökölvívás volt nehézsúlyú világbajnokát. A fotoriporterek nagy örömére a két súlyemelő Alit a könyökénél lógva leiemelte, aki szerencsére nem volt hajlandó a saját mesterségét vendégein gyakorolni. Látogatóit azzal szórakoztatta, hogy kétmenetes bemutatót tartott edzőpartnerével, amely után Alekszejev így nyilatkozott: „A rövid két menet alatt is azt láthattuk, hogy Ali az ökölvívás művésze. (ČSTK — AP felv.) MARTINEC a Jihlavában HLINKA a Trencínben E Ív o na 1 be )>i jé g k o r o n g o zó i n k közül többen tényleges katonai szolgálatra vonultak be. Megtörtént besorolásuk a legjobb egyesületekbe. A Dukla Jihlava csapata a következő erősítéseket kapta: Martinec, neve az első helyre kívánkozik, nemcsak klubjának, a Tesla Pardu- bícének, hanem az országos válogatottnak is erőssége volt. A tová'bbi új jégkorong ozók neve meMett feltüntetjük eddigi klubjuk elnevezését is: Guta (Litvínov), Šterbák (VSŽ Košice), Kjadlec (Litvínov), Vajéner A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA Gallis visszatért a VSS hez és ismét olyan eredményesnek ígérkezik, mint azelőtt volt. Képünkön a VTJ Cáslav elleni előkészületi mérkőzésen az ölő dik gólt lövi. Münchenben volt labdarúgó EKK győztesek barátságos találkozójára kerüli sor. a Bayern München 1:1 (1:0) arányú döntetlent ért el az FC Liverpool ellen. A hazaiak részéről Rum- menigge, a vendégekéről Fair- clough volt eredményes. Franciaországban már az ötödik bajnoki fordulót bonyolítottak le: Lyon—Metz 2:1, Reims —Strasbourg 1:1, Monaco—So- chaux 2:1, Valenciennes—Nice 4:3, St. Etienne—Nancy 3:2, Lille—Laval 5:3, Bordeaux—Paris St. Germain 2:0, Nimes— Nantes 4:2, Bastia—Angers 2:0, Paris FC—Marseille 2:1. Ax FC Antwerpen vendége az angol liga újonca, a Tottenham Hotspur csapata volt, amelytől 3:1 (2:0) arányú vereséget szenvedett. Gól lövők: Vliegen, illetve Moores (2) és Hoddle voltak. A vendégeknél már szerepelt két argentin játékos,, a világbajnok csapat tagjai Ardiles és Villa, de teljesítményüktől a közönség nem volt elragadtatva. Ardilest a második félidőre le kellett cserélni A szovjet labdarúgó-bajnokság mérkőzésén a Lokomotív Moszkva 1:1 arányú döntetlent ért el a Zarja Voi osijovgrad ellen. A Slovan Bratislava labdarúgó csapata Spanyolországból hazatérőben az Austria Salzburg vendégeként 2:0 (2:0) arányú győzelmet aratott. Az 1500 néző előtt lezajlott mérkőzés góllövői Bojkovský (27. perc) és Varga (38. perc) voltak. A közepes iramú és színvonalú mérkőzésen a Slovan miden tekintetben jobb volt, és további gólhelyzeteit nem tudta kihasználni. A legjobb teljesítményt soraiból Masný, Varga és Bojkovský nyújtotta. Az NDK-beli Gerában a Barátság Kupa junior labdarúgótornán Csehszlovákia 3:1 arányú vereséget szenvedett Magyarországtól. További eredmények: Bulgária—Kuba 1:0, Románia—Lengyelország 2:2, ho reai NDK—Vietnam 3:3. (Zetor Brno), Holý (Sparta Pralia), és Černý (Škoda Plzeň). A Dukla Trenčín csapata a •következő erősítéseket kapta: Lang (Zetor Brno), Orenič és Repašský (VSŽ Košice). Oslizlo (Zetor Brno ), Hlinku (Litvínov), Híibl (Litvínov), Otoupaiík (Zetor Brno), Schejbal (Plzeň), Korbela (České Budéjovice). A trenfcímek legnagyobb erőssége tehát a válogatott középcsatára és legjobb játékosa Hlinka lesz. Jaroslav Pitner a Dukla Jihlava edzője a besorolás után így nyilatkozott: „Augusztus 15 után már legfeljebb kisebb cse rékre kerülhet sor. A Dukla Jihlava csapatától a következők távoztak: Jágr, Vondráček, Sáml rik, Veith, Cerník, Rrdiéka. í»i- ea, Palefcek és Jirí Holík. Augusztus 10 és 22 között portyát bonyolítunk ie Olaszországban és az NSZK-ban, összesen 10 előkészületi mérkőzéssel. • A Brit Nemzet köz iségi játékokon eddig Kanada versenyzői 25 arany, 17 ezüst és 15 bronzérmet nyertek. A további sorrend Ausztrália 14 — 20 — 18, 3. Nagy-Britannia 11 — 13 — 14, 4. Új Zéland 4 — 3 — 4. • A Kalliomäki a keddi atlétikai versenyen 506 cm es eredménnyel finn rekorddal nyerte a rúdugrást. HÁNYADÁN ÁLLNAK? Csehszlovákia női kosárlabda-csapata Bulgáriában és Romániában nemzetközi tornán vett részt. A bulgáriai Burgas- ban világszintű mezőny jött össze és tíz csapat közül a csehszlovák együttes a nyolcadik helyet szerezte meg. A romániai Constancában 6 válogatott részvételével került sor a nemzetközi tornára és a házigazda román csapat mögött a csehszlovák együttes második lett. A csapat hazaérkezése után a ČSTK tudósítója néhány kérdést tett fel Vladimír Heger edzőnek: • A válogatott nem okozott-e csalódást önnek? — Három olyan játékosunk hiányzott, akik a nemrégen megrendezett Európa-bajnokságon kulcsszerepet töltöttek be: Klimesová, Bartošová és Bardo- hová. Burgaszban nagyon erős volt a mezőny, amelyről az első négy sorrendje tanúskodik: Szovjetunió, USA, Magyarország és Kanada. A magyar csapattól hosszabbítás után kaptunk ki, a román együttestől egypontos vereséget szenvedtünk, s így találtuk magunkat az 5—8. mezőnyben. Ott egy pontal maradtunk alul Jugoszláviával és néggyel Bulgáriával szemben. A csapat teljesítménye csak átlagos volt, éreztette hatását a hosszú sorozat, hiszen öt mérkőzést játszottunk az Egyesült Államok csapatával, azután a két torna következett. • Hoztak-e valami újat az ellenfelek? — A szovjet válogatott megváltoztatott felállításban játszott és igazolta, hogy barom, vagy négy nagyképességii csapatot is tud palyára küldeni. Ezúttal fölénye nem volt olyan meggyőző, mint máskor. A magyarok eszményi formában játszottak, teljesítményük olykor kiváló volt. Az amerikai csapatot volt alkalmunk megfigyelni Csehszlovákiában. Bulgária és Lengyelország fiatal együttest szerepeltetett. A romániai torna mezőnye játékerőben elmaradt a bulgáriaitól. Azt azonban nem szabad szem elől téveszteni, hogy Románia együttese otthonában mindig nagy ellenfél. ® Hogyan értékelné játékosaink teljesítményét? — Az eredményesség terén kifogásolni valók voltak. Az ellenfelek a pálya egész területén agresszív játékmodort alkalmaztak, s ez a mieinknek nem nagyon tetszik, csak a torna befejező szakaszában kezdtek hozzá alkalmazkodni. A csapat jobbik feléhez Vrbková, Davidová, Treiíiáková, Kupecká, Menclová és Nechvátalová tartozott. Okét nevezhetném a csapat alapjának, míg társaik különböző okoknál fogva mérsékeltebb sikerrel szerepeltek. A fiatal Králiková, akinek az utolsó*pillanatban kellett a sérült Bardortová helyét átvennie, ha szert tesz a szükséges összeszokottságra, a csapat egyik erőssége lehet. A játékosok most szabadot kaptak, majd megkezdik a felkészülést az élsport központjaiban. (ČSTK) Szép ajándék a centenáriumra A Manchester United labda- “ rúgó csapata fennállásinak századik évfordulóját ünnepli, s ebből uz alkalomból Európa, sőt talán a világ egyik legismertebb klubcsapatát, a hatszoros BEK-gyóztes Real Madrid együttesét hívta .meg barátságos találkozóra. A manchesteri együttes, mint ismeretes, egyszer ugyancsak elhódította a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, de akkor soraiban szerepelt még az 196b os világbajnokság legjobb jatékosa, az angol világbajnok együttes játékmestere, Bobby Charlton is. Hétfőn este zsúfolásig megtelt a Manchester United stadion /a, s a nézők természetesen ünnepelni akartak. Ez a vu-y gyük teljesült is. Kedvenc együttesük 4:0 (3:0) arányban győzött a spanyol éllovas ellen. Szűkszavú jelentést kaptunk a mérkőzésről, de a puszta számszerű eredményből arra lehet következtetni, hogy a Manchester United csapata csakúgy, mint az angol liga többi együttese is, a hagyományos szívóssággal készült fel az őszi idény nyitányára. Már az első félidőben három góllal terhelte meg a Real Madrid hálóját, s azután túlságosan nem erőltette a dol- got, így a további 45 percben már csak égy ráadásgólt lőtt. Az ilyen arányú vereséghez természetesen nem szokott hozzá a Real, s egyhamar nem is felejti el. Ezen a találkozón olyasmit fedeztünk fel az angol együttesnél, ami egészen a közeli múltig nem volt a brit labdarúgás jellémzője: tetemes előnye birtokában kímélni kezdte ellenfelét, es ahogyan mondani szokták: nem tömte ki. Ezzel nemcsak a nagynevű ellenfelet kímélte meg a lejáratástól, hanem lovagias színben tüntette fel magát. Ilyesmit láthattunk az angol válogatottól is, amint a MŰN Dl AL-ra utazó ellenfelet ugyancsak barátságos mérkőzésen megkímélte a súlyos vereségtől. A lecke esetleg segít a Reálon, amely újabb BEK rajtjara készül, s talán az előkészületekben még nem tart olyan messzire, mint angol vendéglátója. A Manchester United viszont ezzel a serkentővel ellátva talán ismét komoly szerepre vállalkozik az egyébkent kiváló klubokkal telített angol ti- uában. Egyszer Greenwood, az angol válogatott jelenlegi szövetségi kapitanya megjegyezte, hogy ez a tizenegy lehetne a világ legjobb/a, ha szerencsés kézzel válogatnák ki tagjait a válogatott szereplésre, s azok, akikre a választás esik, ugyanolyan becsvággyal küzdenének a válogatott színeiben, mint klubjaikban. Ogy érezzük, mindkét megoldáshoz éppen^ Green- woodnak üan kulcsa. (zaj Érdekes sportrendezvény A Družstevník Horné Saliby (Felsőszeli — galántai járás) sipoďtegyesúlete és a CSEMADOK helyi szervezete augusztus 12 én sportdélutánt rendez. Előbb labdarúgótorna Kernében a kosúti és a talllósi (To- mášikovo) tűzoltók csapata, valamint a lwí'lyi CSEMADOK együttese szerepel. Utána női labdarúgó-találkozó lesz a le- ketenyéki (Čierna Voda) és a hidaskürti (Mostová) együttesek részvételével. LR A sportfogadás hírei A Športka 32. játékhete elsd húzásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj prémiummal: 2 nyertes á 64 145 korona, II. díj: 8B nyertes á 14 145 korona, 111. díj: 4391 nyertes á 415 korona, IV. díj: 78 593 nyertes á 48 korona. A második húzás nyeremény- elosztása: I. díj: 2 nyertes á 200 000 korona, 11. díj: prémiummal: egy nyertes 59 890 korona, fi. díj: 118 nyertes á 9890 korona, 111. díj: 8128 nyertes á 285 korona és IV. díj: 98 733 nyertes á 25 korom*. A tizedik játszma is döntetlen Csehszlovákia nemzetközi teniszbajnokság? Ostraván a. hatalmas szélvihar ellenére folytatódtak Csehszlovákia nemzetközi teniszbajnokságának küzdelmei. A kedvezőtlen feltételek érthetően negatív hatással voltak a játékosok teljesítményére. Ennek ' ellenére nagyobb meglepetés nem született. Nem várt eredmény azonban akadt bőven. Čech legyőzte Š midet, a fiatai Strachoň a szovjet Lí- hacsevet. Érdekesebb eredmények: Férfi egyes: Čech—Š ni ki 6:3, 6:2, Strachoň—Lihacsev 4:6, 6:3, 6:0, Kodeš—Kurhajec 6:4, 6:2, Složil—Wieczorek | lengyel) 6:3, 7:5, Machán (magyar) — Černý 6:2, 7 6. Női* egyes: Petríi— Hüblerová 6:2, 6:2, Ma>ndlíková—Svobodo- vá 6:0, 6:0, Tomanová— Doláko- vá 6:0, 6:4, Birjuková Iszovjet) —Fagyas- (magyar) 6 3, 6:2.