Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-03 / 212. szám, csütörtök
B anská Bystricán, a F011- Corda lakótelep egyik új építkezésén lebarnult, fiir dőruhás kislány kiált le a már négyemeletnyi magasra húzott fal állványzatáról. — Fiúk, egy kicsit gyorsabban mozogjatok! Mindjárt el jogy a malter. Most viszont ne keverjétek olyan sűrűre, mint az előbbit, mert hamar száradni kezd ebben a forróságban. A fái tövéből küldött választ elnyomja a keverőgép hangos csörömpölése. Alig két perc múlva azonban már felfelé indul a drótkötélre kapcsolt mai teroskocsi. Csaknem mázsás súlya alatt meg-megcsikordulnak a csigakerekek. Az építkezésen a bratislavai Komenský Egyetem hallgatói, szorgoskodnak. A nyári vakáció egy hónapjára csákányra, lapátra, kőműveskanálra cserélték fel a jegyzeteket. — Nemcsak bratislavai egye temisták dolgoznak az itteni építkezéseken — mondja később a Banská Bystrica-i Egészségügyi Szakközépiskola közeli diákotthonában Gejza Patrik, a jogászhallgatók nyári építőtáborának egyik vezetője. — Ezúttal ismét nemzetközi építőtábort szerveztünk. A szovjet, a bolgár, a lengyel és az NDK beli egyetemistákkal összesen négyszázan vagyunk. Sajnos, a férőhelygondok miatt a csoport egyik részét a város túlsó végén, a közgazdasági középiskola diákotthonában kellett elhelyezni. Viszont így is csaknem állandó kapcsolatban vagyunk valamennyien. — Hogyan, niível telnek a napok? — A július tizenegyediket ünnepélyes tábornyitás óta a Banská Bystricai Agrostav, a Magasépítő Vállalat helyi üzeme és er Stavoindustria vállalat építkezésein, a Harmaneci Papírgyárban, az itteni Szóda- gyárban és a podlavicei Hala dás Ffsz-ben dolgozunk a terv- feladatok teljesítésének meggyorsítása érdekében. Regge* lenként hat órakor kezdjük a munkát és délután fél háromkor ér véget a műszak. — Nem fárasztó ez a testi munkát ritkán végző diákoknak? — F.rre még senki sem jia- naszkodott nálunk. Inkább az okoz nehézséget, bosszúságot számunkra, hogy egyik-másik építkezésen rosszul szentezik a munkát. Ezért nem tudjuk megfelelően kihasználni a napi nyolc és fél órát. Ha éppen van elég csákány, lapát, vagy egyéb szükséges szerszám, egy-egy csoport azért kényszerül tétlenkedésre, mert a mesterek nem tudják eldönteni, hová, milyen munkára osszák be diákjainkat. Pedig az építkezéseken szemmel láthatóan kevés a munkaerő. Mi pedig dolgozni jöttünk ide. Meg aztán az sem éppen mindegy, hogy az átlagosan kétezer koronára számi- ictt fizetés helyett nem kevés borítékban csak 600 —700 korona tesz majd a hónap végén. Ugyanis a Magasépítő Vállalatban éppen azokon az építkezéseken dolgozunk teljesít- ményöérért, ahol gyakran tapasztalható a rossz munkaszervezés. Szóról szóra egyetért ezzel Ján Rybár, a Komenský Egyetem természettudományi karának hallgatója is. Ö viszont más példát is tud mondani. — Ami a munkaszervezést illeti az építkezéseken, az Agrostav vállalat vezetőitől sokat tanulhatnának a többiek. Ott még egyszer sem kellett feleslegesen várakoznunk. Mindig előre és pontosan megmagyarázzák az éppen soron következő munkát. A vállalat legmagasabb beosztású vezetői is tudnak számunkra időt szakítani. A munkaruhákat például maga az igazgatóhelyettes adta ki a raktárból. Azt is elmondhatom, hogy messzeme-• nőén gondoskodnak rólunk. A megkötött szerződés értelmében csak egy alkalommal kellett volna kirándulóbuszt biztosítaniuk számunkra. Eddig viszont már háromszor utazhattunk az Agrostav jóvoltából. — Tehát ez azt jelenti, hogy a jövő nyáron is szívesen visz- szajöttök ide? — Ha szükség lesz a munkánkra, mindenképpen. A kérésünk csak annyi lesz, hogy a diákotthonban melegvíz is legyen majd, ami most eléggé hiányzik. A német diákok közül néhányon éppen ezért mentek haza már az első napok után... Teremtő indulattal Löffler Béla tárlata Az építőtábor egyik diákcsoportja (A szerző felvétele) Ahol gyorson telnek a napok Látogatás egy nemzetközi építőtáborban A város túlsó végén, a közgazdasági iskola diákotthonának udvarán sportolással, labdajá- tékkal tölti a délutánt a nemzetközi építőtábor kisebbik csoportja. — Mi száznegyvenen vagyunk — számolja össze a szovjet, a lengyel, a bolgár, az NDK-beli és a szlovák egyetemistákat Viera Ružinská csoportvezető. — A szovjetek Le- níngrádból és Jerevánból jöttek, a bolgárok Szófiából, a németek Haliéból, a lengyelek Krakkóból és Wroclawból, mi pedig Bratislavából érkeztünk. Mégis, az első óráktól kezdve nagyon jól megértjük egymást. Vegyes csoportokban dolgozunk, a délutáni és az esti órákra pedig közös szórakozást szervezünk. Most éppen a szlovák és a bolgár lányok játszottak le egy labdarúgó-mérkőzést, amelyet egy nullra a bolgárok nyertek. Az építőtábor minden résztvevője végigszur- kolta az egész meccset. — A visszavágóra holnap délután kerül sor — egészíti ki barátnőjét Myslík Irén, a Komenský Egyetem ötödéves hallgatója, aki a jereváni fiatalok tolmácsa is egyben, ö ugyancsak nem először tölti építőtáborban a nyarat. —' Azt hiszem, az eddigiek közül most jött össze a legjobb kollektíva — mondja. — Gyorsan megbarátkozott mindenki mindenkivel. A jereváni csoport tagjait azonban különösen kedvelik a többiek. Csak tizenöten vannak, de olyan nagyszerű légkört, vidám hangulatot tudnak teremteni, hogy már a városban is felfigyeltek erre. Az építkezésen, ahol napközben dolgozunk, mindig kö- rülállnak minket a közelben lakó gyerekek és néhány felnőtt nézője is akadt a tréfálkozásuknak. Négyüket már két családba meg is hívták ... Az örmény egyetemisták vezetőjét, Abraamiak Genrik Mu— segovics docenst, ugyancsak nem kell hosszasan faggatni, hogy mindent elmondjon a többiek nevében is. — A Jereváni Állami Egyetemnek már több mint tízéves kapcsolata van a bratislavai Komenský Egyetemmel. Szlovákiából, mint vendégtanárok már többen töltöttek hosszabbrövidebb időt nálunk. Természetesen minden nyáron egy- egy diákcsoport cseréjére is sor kerül. Mi valamennyien először vagyunk most Csehszlovákiában. Nagyon örülünk annak, hogy ilyen barátság- és vendégszerető emberek közé jöhettünk. Bár nagy földrajzi távolság választ eí, nagyon sok az, ami összeköt bennünket. Erről újra meggyőződhettünk már az első napokban. Valamennyiünket nagyon kedvesen fogadtak. Nemcsak a szlovák egetemisták, hanem a kerületi párt- és ifjúsági szrevezet vezetői is. A munkafeltételekkel, az ellátással nagyon elégedet tek vagyunk. Egyelőre csak a cseh gombócot nem tudtuk még megszokni. Ezenkívül azonban semmit sem kifogásolhatunk. Tőlünk telhető módon igekszünk is meghálálni ezt. Mi, szovjet fiatalok, az idén ünnepeljük a Komszomol megalakulásának 60. évfordulóját. Ez a jelentős jubileum több és jobb munkára ösztönöz, kötelez bennünket. Ezen a téren egy kicsit példát is akarunk mutatni az itt töltött napokban. A jereváni és a leningrádi egyetemisták munkakedvét, lelkesedését, teljesítményét csak dicsérni tduják az építkezéseken. Nem túlzás azt állítani, hogy szinte két ember helyett dolgoznak mindannyian. — Persze a pihenésre, a szórakozásra, a barátkozásra is marad elég időnk — mondja erre Hovsepien Vologya, a jereváni csoport másik vezetője, akit csak egyszerűen komiszszárnak szólítanak a többiek. — A délutáni műszakvégzéstől az esti lámpaoltásig nagyon sokrétűen ki lehet használni a szabad órákat. Aztán pedig, az, hogy itt befejezzük a munkát, három napra Bratislavába és öt napra Prágába utazunk. Arra az időre csak szórakozást, városnézéseket, múzeumlátogatásokat szerveznek számunkra a szlovák vendéglátók. Bármelyikünk elmondhatja, hogy az idei nyári hetek igazi, felejthetetlen emlékek maradnak nekünk. Egyetértőén helyeselnek a többiek is. Számukra erős barátsággá szilárdultak az első kézfogások. LALO KAROLY Bratislavában, a Fővárosi Galéria Mirbach palotabeli tárlati termelt Löffler Béla szobrász és érdemes művész alkotásai népesítik be Pályaképének csupán töredékét jelzi a fel vonultatott értékes anyag, amely a harmincas évek néhány kezdeti útkereső munkáján kívül az 1960-as és hetve nes esztendők művészi termésével már részletesebben is merteti meg szépért lelkesedő közönségünket A tehetséges fiatalember Bu dapesten és Prágában szerezte meg a szükséges ismereteket. Később tanulmányútjain érzékenyen fogadta be az európai klasszikus és modern szobrá szat tanulságait. Az ösztönző benyomások érlelték képessé geit s bizonyára tudta, hogy: „A művészet lényege annak a reprodukálása, ami az embert a valóságban érdekli. De az élet jelenségei iránti érdeklő désen kívül azokra sziikségsze rűen ítéletet is kell mondani“ (Csernisevszkij). És ebben a szellemben kezdte el munkás ságát Az 1930-ban kőből faragott Közös út leegyszerűsítetten formált emberpárt mutat, aki egymást támogatva indult el a nehézségek legyőzésére. A harminchatos, bronzba öntött izmos testalkatú Korsós férfi nem retten vissza a munka, az élet súlyának elviselésétől sem Ezeken a szociális, életképsze rű kompozíciókon kívül arcmásokat, aktokat, allegorikus fi gurákat kelt életre. S amilyen gazdagon szerteágazók Löffler témái, olyan változatos a technikája, a kifejezőeszközei, s az anyag is, amivel dolgozik. Áradó képzelettel, intuicióval alkot. A mindennapi realitásban a látvánnyal szemben a jelentésre, a részlettel szemben az összetett egészre törekszik. A hatvanas években a kőből kibontott szilárd tömb leányfejet ábrázol, arca fájdalmas kérdéssel fordul felénk. A Férfiportré arcán az idő s a gondok szántottak mély barázdákat. A Bánat koncentrált ki- fejezésű, sommás kezelésű alkotás. A technikailag egyre tökéletesedő formákat új és változó tartalommal telíti. Alkotói biztonsággal ragad meg egy-egy jellegzetes mozdulatot. A Szabadság fényesre csiszolt nyúlánk bronzszobra úgy feszül, mint az íj. Ugyanebben az évben a gránit kemény tömbjét kényszeríti, hogy engedjen a művész formateremtő akaratának. És megszületik az Anya nyugalmat árasztó, merő stabilitás figurája. Az Álarc gro-' teszk mosolya mögött szenvedő embert érzünk. Löffler plasztikai zenéje többszólamú, de egyértelműen tükrözi életérzését. Tiszteli az anyagot. Bour- dellel együtt vallja: „Megtanultam, hogy meghallgassam a követ és kövessem tanácsát“. A Szerelmesekben a belső ritmus hasonlít a természet ritmusához és igyekszik megtartani a márványtömb eredeti formáját. Löffler világának sok arca van. Hangsúlyozott pszichikai látásmód, átszellemült líraiság csillan meg halkan a plexiüveg Aktban. A Gyászoló zárt, magába roskadt alakján Higgyelek a szavakban! Miroslav Válek szerzői délutánja Ezekkel a szavakkal kezdődött Miroslav Válek nemzeti művész irodalmi délutánja Bratislavában a Vörös Rák nyári olvasóteremben. A rendezvény, mely a kortárs szlováik költőket bemutató irodalmi délutánok közt sorrendben már a negyedik volt, színvonalban tehát tartalmilag is kiemelkedett az előzőek közül. Emberközelbe hozta a költőt s annak műveiből jó érzékkel kiragadott részletekkel az életművét. Az irodalmi délután megnyitójaként Ján Simonoviö költő ismertette többnyire szubjektív élményein keresztül és egyéni látással Miroslav Válek munkásságát s annak hatását saját és más szlovák költők életére, műveire. „Be kell vallanunk — mondotta ismertetésében Ján Šimonovič —, hogy Miroslav Válek költészete kimagaslóan egyedülálló, egyedi jelenség a szlovák irodalomban, melynek fényét sok esetben csak csodálni tudjuk.“ A bevezető után Libuša Trucová, Zarka Lihocito- vá és Ján Veneni színművészek előadásában összeállítást hallhattunk a költő „Lúdbőrös szerelem“ című kötetéből. Az ősz* szeállítás mondanivalójában három fő részre tagolta a délutánt s ezzel együtt kiemelve a költő életművének három fő részét, fókuszát: az embert, melynek az „idők hátán“, a múltjával, a történelemmel, jövőbe néző realizmussal kell helytállnia a világban. A költészetet, melyről maga a költő így beszél: ,,Vajon hol is kezdődik a költészet? ... írunk, csak írunk anélkül, hogy tudnánk mi a költészet.“ A kérdésre maga ad választ mikor a költészetről mint örökös újjászületésről, megújhődásról beszél. A harmadik részben mintegy az előzőek összefoglalásául s egyben a délután befejezéséül, újra kidomborodott a költő elkötelezett hitvallása a haladás, a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országokhoz fűződő kapcsolatok és a béke érdekében. Ahhoz, hogy biztosan tudjuk helyünk a jövő társadalmában, hogy hitünk, eszméink szilárd valósága utódaink lelkében is gyökerezzék el kell fogadnunk a váieki példát, intést. Hinnünk kell az értelmes szavakban! Miroslav Válek irodalmi délutánjának jó színvonalához kísérőzenéjével Ján Struhárik gitárművész is hozzájárult. MOLNÁR IMRE szorosan forr össze tartalom és forma. Giacoemettire kell gondolnom a hetvenes évek megnyúj- tott, függélyes figurái láttán (a Színész). Nyilván emberféltő humánum sugallta a fa törzsből kibontott Inkvizítort, aki egy pokoli rögeszme miatt küldi halálba áldozatait. A szépen faragott fa erezése fokozza a Titok kifejezőerejét. Egyszerűsége az esetlegesből általános érvényűvé emeli. Korszerű fogalmazásé a gondolatailag és érzelmileg gazdag, tompán fénylő ébenfa Leány fej. A Terhes nőt tropikus illatú, afrikai fából faragta. Meleg barna és enyhe sárgás színe az asszonyi élet szépségeit, gazdagságát érezteti. Kisebb méretű, sajátos mozgású fénylő sárgaréz figurái _az embereknek egymáshoz és az élethez való viszonyáról szólnak. Löffler a nemes anyagok titkának is a tudója. A nálunk ritkaságszámba menő elefánt- csontot, a gyöngyházat, a szarut is megszólaltatja. Üveg- szekrények védik a kis, elefántcsontból faragott szobor- mlniatúrákat és reliefeket. A náluk nagyobb szobrocskák de- rengően fehérek, sima felület- kezelésűek, vagy barokkosa^ gazdagok. Az olykor csak jelzett, máskor aprólékosan kidolgozott arcok alkotóiknak az emberhez, a múlthoz, a mához való kapcsolatára, időtlen problémákkal való törődésére utalnak (Filozófusok, Emberpiramis, Keleti bölcs, Özvegyek, Anya és gyermeke, Leány). A szarureliefek szabálytalan sötét alapból kinövő világos figurái a maguk sajátos életét élik. (Bohóc, Püspök). A gyöngyház figurácskák szivárványosan fénylenek, szinte megmozdulnak. A művész szenvedélyes teremtő indulatát jelzi, hogy itt a kiállításon az 1968-as és 1977-es évek között alkotott hatvanhárom kisméretű elefánt- csont, illetve ébenfafaragvány, és száztizenkét vitrinekben elhelyezett apróbb figura szerepel. Nyilván igaz. hogy a végletek találkoznak. Mert a mester, aki az egyénisége és képzelete prizmáján átszűrt emlékeit és élményeit csöppnyi méretekben újrateremteni képes, 1948 óta a monumentális emlékműszobrászat terén is eredményesen tevékenykedik. Vállalta és vállalja korunk eszméit. Nagyvonalú alkotásai állanak Kassán és Kelet-Szlovákia több városában, amelyek a barna pestis ellen harcoló hősöknek, a háborúban elesetteknek, az ismeretlen katonának, a felszabadítóknak és a győzelemnek emlékét őrzi. Löffler Béla művei tartós élményt adnak a szemlélőnek, VIII. 3. mert napjaink valóságából fakadó esztétikai értékek. BÁRKÁNY JENÖNÉ ^ 1978 Löffler Béla: Szabadság (1976, csiszolt bronz)
