Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-30 / 239. szám, szerda

Délelőtt 10 óráig több mint 400 jegyet adott el Péteroári László pénztáros

elemzések bizonyíthatják, hogy valóban gyógyvíz-e. Persze mi hideg kútvízzel keverten adagol juk a medencékbe.

Folytatná a felsorolást, de llajnovics Dezső elvtárs, aki a papírgyárból jött idénymunkára, hogy a vízvezetékek karbantartásáról gondoskodjék, félbeszakítja:

— Gyere gyorsan a ketteshez! Csőrepedés! Mondtam én, hogy azt nem lehet csak úgy hagyni... Gyere, gyere!

— magyarázza. — Most diszkót rendezek. Kedvelem a régebbi slágereket. Felteszek néhány lemezt, hadd strandoljanak vidámabban.

Elmenóben hallgatom a slágert:

„Ha végre itt a nyár... és meleg az idő... Öh, én úgy szeretem a strandot.. .*

Úgy érzem, a társadalmi munkával megvalósított ígéretnek Vadason sok ember örül.

HAJDÜ ANDRÁS

VIII. 30.

Strandolók

(A szerző felvételei|

Párkány (Štúrovo) mellett, alig két-három kőhajításnyira a főúttól, a Vadas elnevezésű halárréšzben éppen akkor sze- relték le a fúrótornyot. A munkabrigád vezetője örömmel újságolta: „Bizony, hévizet ta láttunk.“ juhaniak Árpád elvtárs, á városi nemzett bizottság elnöke pedig lelkesen mutogatta a tervrajzokat: „Termál fürdőt építünk a Vadas helyé re"

Až előző megbízatási időszak utolsó esztendejében, három évvel ezelőtt történt ez. Menjünk, nézzük meg, mi lett- a tervből, az ígéretből?

Délelőtt 10 óra. A „terepszemlét" a pénztár melletti bejáratnál kezdem. Pétervári László, a nyugdíjasként négy órás foglalkoztatásban alkal mazott pénztáros az előbb szá molta meg: eddig 20K felnőtt és 224 gyermek váltott jegyet. Nézelődöm

— A barnákat nézi? — kérdezi a pénztáros. — Legtöbb jük július tizenötödike, a meg- niftíás napja óta törzsvendég nek szaruit. Egyébként a nők különös mód értik, hogy miként bámuljanak le. Különben jól teszik Egészséges az. Hát csak napozzanak, sütkérezzenek.

Nem mondható napbarnítottnak viszont Csanyi Károly, a fürdő vHzetőie. Megértem, hogy nincs ideje a napozásra, amikor gondjáról szól:

—• A fürdőtelep területe 22 hektár. Harminc alkalmazottunk van. No csodálkozzon ezen, reggeltől este hétig tartunk nyitva, a munkaidő pedig természetesen csak nyolc óra. Két medencét már átadtunk rendeltetésének. A másik kettőt építik. Minden medencének külön felügyelője van. Minden nap ellenőrzés. Most kísértem ki a járási higiénikust. Délben vízmintáért jönnek az igazgatóságtól. Arról van szó, hogy a forrás hévize 40 fokos termálvíz, de pontos vegyi összetétele még nem ismeretes, csak mérések,

Az úszók számára kijelölt medence 25x2i méteres. Lejtős aljú, 0,4 métertől 1,5 méter mélységig. Ebben a medencében 24—26 C hőfokú a víz. A másik medence mérete 20x21 méter. Mélysége: 2 méter. A víz hőfoka 30 C fok. Ez inkább a fürdőzőknek és nem az úszóknak való.

A két medence között sétálva rögtönzött véleménykutatást rendezek. Egyetlen kérdés: Mi lyen a víz?

L. Dezső, 35 éves papírgyári munkás: Nagyon jő, üdítő,

jobb, mint otthon, a kádban.

R. József, 13 éves alapiskolás: Pompás. Olyan fejeseket ugrok bele, hogy no ...

B. Lajosné, 60 éves nyugdíjas: Az unokák is dicsérik. Nekem elég, ha csak üldögélek benne.

L. István, 67 éves nyugdíjas: Ez kimondottan gyógyvíz. Nekem elhiheti, azért járok ide Széféről. Mehetnék más fürdőbe is, közelebb, de ennek a vize gyógyít. Nem hasogat a derekamban, a lélegzés is

könnyebb, amióta idejárok.

Gy. Kálmán, 42 éves gépész: Ne kérdezze, inkább fiírödjön meg, úgy tudja meg majd igazán, hogy ez nagyon jó víz.

C. Renáta, 23 éves hivatalnok: Ha nem lenne kitűnő,

akkor én és a barátnőm inkább a Dunára járnánk, de már szabadságunk ötödik napját itt

töltjük.

M. György, 26 éves vasutas: A víz pompás. Azért jöttem a szolgálatból mindjárt ide.

Sz. Ferenc, 36 éves tanító: Nagyon jó. Strandolásra, de

gyógy fürdőzésre is alkalmas.

A kijárat melletti épületben működik a fürdőtelep hangosbemondójának központja. Kezelője Gelle Zoltán elektrotechnikus. Most azonban más, fontosabb munkája van, vakációzó fia, Gelle Sztaniszláü helyettesíti.

— Program szerint húsz percig zenét adunk, esetleg közleményeket olvasunk be, azután egy óra szünet következik

Szülőfaluja felemelkedésén munkálkodik

Portrévázlat egy hnb-titkárról

Már hatodik esztendeje

Főiskolások nyári aktivitása a Slovlikban

Csöndesek a zsérei (Zlrany) utcák. Dél felé jár az idő, éppen csukják a boltot. Itt érdeklődöm, merre lakik Mocskai Tamás. Beszédes asszony szegődik mellém, s míg keresztülvágunk egy udvaron és kelten, a másik utca felé, szinte minden lényegeset megtudok a faluról.

A hnb-titkárhoz rosszabb időpontban nem is jöhettem volna. Vendégek vannak Macska!- éknál, megzavarom a diskurzusukat. Zavarban is vagyok emiatt, a házigazda azonban előzékenyen tessékel a szobája felé — ott nyugalom van, beszélgethetünk.

— A fiam jött haza a családjával látogatóba — mondja, majd hellyel kínál. Szabódik egy kicsit, szűk a szoba, de itt jólesik egy kis nyugalom a munka után, ha hazajön. Ilyenkor húzódik be a szoba csöndjébe.

Már az első pillanatban, az első szavak ízlelése után megállapítható, hogy szenvedélyesen közéleti . gondolkodású. Szinte nincs is magánélete — gondolhatnánk róla, hisz bárhol vesszük fel a beszélgetés fonalát, mindig a közösségi kérdésekhez jutunk egyre közelebb.

Országos ügyek éppúgy érdeklik, mint a vidékiek vagy a szülőfalujáé, amelyben már tizenhat éve a pártszervezet el- riöke. Részesarató volt ő is, akár sok más zsérei a burzsoá köztársaságban. Építkezéseken dolgozott, ment a kenyér után félországnyi távolságokra.

— Együtt arattunk az asz- szonnyal. Nagybirtokosok földjén telt a nyár, aztán a feleségem hazajött, én meg szedtem a sátorfámat és mentem az építkezésekre. Kellett a kenyér. A felszabadulás után Ru- íomberokban dolgoztam, ötven- ben már Kolín mellett, gátépítésen. A feleségem meg írta a leveleket: gyere haza, mindig távol vagy, nem élet ez így... Valóban nehéz élet volt, különösen nem fiatal házasoknak való. Igaz, megkerestem 16 — 18 000 koronát is régi pénzben, dehát mit ér az, ha távol volt a család? S bizony a kereset jó részét elutazta az ember, így volt ezzel csaknem mindenki akkoriban. A végén csak hazajöttem, itthon a hét-nyolc ezressel ts jobb volt, mint távolban a duplájával. Huszonöt

az ember, bárhol is él, mert én csak jó és rossz embert ismerek. Azt azért nehéz megszokni, hogy kettecskén maradtunk a házban. Dehát tudja: ma mar nem lehet rárikkantani a gyerekre, hogy „ott maradj a sis kő mögött, te.“

Áll még a siskó is. pontosabban a kemence a szül.öi házban. Átmegyünk az udvarán, benézünk a szobába is... Hamisítatlan itt minden, a mestergerendától az utolsó szegig. Akár Össze is téveszthetnénk a két éve megnyitott tájházzal, az akkor még itt lakó két. magyar pedagógus, a Kovács házaspár dédelgetett és meg- valósít'ott tervével. Sok-sok munkával és természetesen mások segítségével hozták tető alá. Azóta Dunaszerdahelycu (Dunajská Streda) laknak, de a helybeliek ma is szeretettel gondolnak rájuk. Szívügyük volt a falu kulturális élete, s nem akadt ember a községben, akivel ne értettek volna szót.

— Azóta bizony némileg visszaesett a falu kulturális élete...

Macskai Tamás mindenről beszél, ami a falu sorsával rokon. Néven nevezi, szinte a szemével becézi a tájház verejtékkel összegyűjtött kincseit, a a faragott bölcsőtől az utolsó kanálig, varrottasig. De büszkén említi az új, 1975-ben megnyitott önkiszolgáló üzletet is. Ö maga is sok napot dolgozott le az építésénél. Most épül a zöldség- és a húsüzlet is. Tágas, korszerű lesz, nagy raktárhelyiséggel, szociális berendezéssel.

Többször megállunk falunézés közben. Az egyik porián palánkot emelnek az udvar elé, azt is megszemléljük. Dolgos nép lakik itt, csaknem mindenütt serénykednek. Közben szó esik a közéleti munkáról is. Macskai Tamás abból is jócskán kiveszi a részéi. Járási képviselő, ez is sok elfoglaltsággal jár.

Rohan az idő, már jócskán benne járunk a délutánban, amikor elválunk. Örömmel mutatta meg a faluját, és én örülök annak, hogy ismét megismerhettem egy embert, aki szóval és tettel, féltő gonddal munkálkodik szülőfaluja felemelkedésén.

KÖVESDI KÁROLY

— Nem volt könnyű, az biztos. Főleg az első napok voltak nagyon nehezek. Egy-egy műszak után holtfáradtan zuhantunk az ágyba. Szokatlan volt számunkra ez a munka. De az első hét végén már úgy dolgoztunk — a csoportvezetőnk szerint — miint az üzem állandó dolgozói. Igyekeztünk, hogy m'inél jobb eredményt ér- jünik el. Az egyes csoportok ugyanis versenyeznek. Minden műszak végén értékelik a napi munkát. És természetesen a fizetést is az elvégzett imiraka után kapjuk.

— Hogyan gondoskodott az üzem a szabad időtök eltöltéséről?

— Nem unatkoztunk munka után sem. Az üzem vezetősége kitűnő sportolási lehetőséget teremtett számunkra. Röpkubda- és labdarúgó bajnokságot szervezett az üzem dolgozói és a diáikok között. Belépőjegyeket kaptunk különböző kulturális rendezvényekre. Voltunk közös kiránduláson Bojnicén, és sokat sétáltunk a környéiken, a Kis-Duna csodálatos ligeteiben.

— És ha most visszapillantotok az elmúlt napokra, vajon megérte-e? Visszajönnétek e újra?

— Mi most kezdjük majd ízlelgetni a tulajdoniképpen! főiskoláséletet. E néhány hét alatt összeszoktunk, megismertük egymást, és így sokkal könnyebb lesz számunkra az első hónap az egyetemen. És hogy eljövünk-e ismét? Mi mind a négyen a jövő nyár egy részét is itt szeretnénk eltölteni.

—pék—

éve dolgozom ugyanazon a munkahelyen. Aranyosmaróton a Zdrojban.

Ma a falu melletti mészgyár- ban dolgozik a zséreiek zöme. A hegy, a Zsibrica — melyen állítólag Marcus Aurelius légiói védekeztek a markoman- nok támadásaival szemben — m.i mészkövével az itt lakokat szolgálja.

Macskai Tamás örül a változásnak, az ötvenhattól üzemelő gyárnak, a községben szaporodó új, korszerű házaknak, de van bosszankodnivalója is. Bántja a falu közepén halmozódó szemét, amely elcsúfítja a szép házsorok környezetét.

— Az egész világon probléma a szemét, itt is — mondja kicsit fanyarul.

A falu közepén éktelenkedő gödör magában sem esztétikus látvány, szemétkupacokkal „körülcsipkézve“ pedig egyenesen riasztó. Meg kell találni a megoldást — mondom —, ha másképp nem, a járási szervek segítségével.

Már a falu egyik dombra kúszó utcáján lépkedünk, elnézve a faragott kapukat (még 1869-ből valót is találni). Családjára terelődik a szó. Két fiút neveltek fel a feleségével, felépítettek egy nagy házat és bizony csak kiröppent mindkettő a fészekből. Egyikük ugyan helyben lakik, de a másik már Morvaországban eresztett gyökeret, oda nősült. Nyáron aztán a nagyapa tanítgat- ja az unokát magyar szóra.

— Nem mondom, hogy nem bántott eleinte a dolog, dehát mit is tehetnénk? Szerintem egy a fontos: jó ember legyen

Olyian iigazi nyári délelőtt van, amilyen ezen a nyáron csak nagyon kevés volt. Ilyenkor solkain töltik szabad idejüket a vízparton. Pihennek, üdülnek. Fiatalok csakúgy, mint az idősebbeik. De sok üzemben, vállalatiban éppen a nyáron van a legnagyobb szükség a munkáskézre. így van ez a konzervgyárakban is. A SÍ oviik dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) üzemében már a hatodik nyáron segítenek a bratislavai Koménak ý Egyetem bölosészkarának diákjai.

— A nyarat már el sem tudjuk képzelni nélikülíík — mondja Gaál Dezső, az üzem közgazdásza. — Ezen a nyáron százhat vanan dolgoznak az üzemben, júliustól szeptemberig három csoportban. Néhány nap

múlva a második csoport fejezi be négyhetes munkáját üzemünkben. Valamennyien igyekeztek, és nagyon jól dolgoztaik. Elégedettek vagyunk velük.

KörüLnézitünk az üzemben, vajon mit jelentett a hallgatók számára a négy hét.

Őszibarackot adagol a gép. Hozzá vizet, cukrot. A szalag végén négy lány csomagolja a lezárt üvegeket. Délelőtt van, még nem játszik rajtuk a fáradtság. Reggel hátikor kezdték a műszakot. Éva, Magda, Zsuzsa és Viera a Komenský Egyetem bölcsészkarának jövendő hallgatói.

— Milyen volt a dunaszerdahelyi nyár, a négy hét az üzemben?

Jelentős régészeti leletre bukkantak tavaly az építőipari dolgozók Michalovcéban. Egy, a Nagynwrva Birodalom idejéből származó rotundát tártak fel. A képen: dr. Jaroslav Vízdal kandidátus, a Zempléni Múzeum igazgatója, a rotunda melletti sírok feltárása során talált edényt vizsgálja.

(Felvétel: A. Haščák — CSTK)