Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-02 / 211. szám, szerda

A FEJLETT SZOCIALIZMUS ÉRTÉKEI ÉS CÉLJAI

A mai világban az emberek százmilliói szocialista társadalomban élnek. Az embereik százmilliói nap mint nap olyan célokat tűznek maguk ©lé, amelyek a megelőző történelmi fejlődéshez és a környező világ más részeihez viszonyítva teljesen új társadalmigazdasági feltételekből indulnak ki Életük elválaszthatatlan részét képezi annak a hatalmas méreteket öltő harcnak, amely korunkban a szocializmus és a kapitalizmus erői között folyik az emberiség jövőjéért, azoknak a nagy problémáknak a megoldásáért, amelyeket az idő törvényszerűen állított elénk: a tartós béke biztosításáról, az ember ember állal való kizsákmányolásának megszüntetéséről, a kölcsönös együttműködésre épülő társairta: Radovan Rkhfa akadémikus

dalmi viszonyok kialakításáról, az emberek és a nemzetek közötti szociális egyenlőségről és egyenjogúságról, valamint a dolgozók aktív részvételéről van szó az új, szabad élet közös és tervszerű építésében, amely az ember személyiségének sokoldalú fejlesztése bői indul ki, a haladó kultúra kincsestárának teljes kihasználása alapján. Az a feladat áll előttünk, hogy céltuda tosan hasznosítsuk az enil>er javára a tudományos-technikai forradalom által feltárt hatalmas erőket, a földkerekség általános forrásaival való felelős gazdálkodás keretében.

A szabadság tényleges útja

1978

VIII. 2.

A szocializmus ma olyan problémák megoldását tűzi napirendre, amelyek korunk legaktuálisabb kérdéseit képezik. A szocializmus tudományos elméletének létezése nélkül ma egyetlen ténylegesen humánus célt sem lehetne elérni, egyetlen igazán emberi megoldást sem lehetne megvalósítani. A szocializmus tudományos elmélete képes arra. hogy feltárja a jelenlegi mozgás, a szocialista közösségben megtestesült társadalmi realitás lényegét és törvény- szerűségét, melynek a Szovjetunió áll az élén, továbbá a kommunista és munkásmozgalom törvényszerűségeit.

A szocializmus létezése, valamint forradalmi, dinamikus fejlődése annyi változást eredményezett már a jelenlegi világ fejlődésében, hogy eleve sikertelenségre van ítélve minden olyan kísérlet, amely korunk bármely alapvető folyamatát, napjaink és a jövő bármely nagy problémáját a szocializmus realitásának és elméletének mellőzésével próbálná megoldani. Az a tény, hogy a kapitalista társadalmi rendszer képtelen megoldani a jelenkor alapvető problémáit, ami egyúttal a burzsoá eszmei koncepciók elégte- lenségét, rövidlélegzetű és zavaros eklektikus jellegét is megmagyarázza, összeomlásra ítél minden olyan próbálkozást, amely a szocializmus tudományos elméletén kívül, illetve az ellen valamiféle nagy, tartós, belsőleg egységes gondolatrendszer létrehozására irányul. Mindez korunk törvényszerűségeiből következik.

Bizonyos értelemben kijelenthetjük, hogy a társadalmi fejlődés jelenlegi szintjén és jelenlegi dinamikája mellett kurunk égető problémái egy olyan társadalom létrehozása köré összpontosulnak, amelyben Marx és Engels meghatározású szerint az emberek magukévá teszik azokat a feltételeket, amelyek korábban felettük uralkodtak, amelyben szabadon döntenek sorsukról, s olyan célokat érnek el, amelyek összhangban vannak törvényszerű fejlődési szükségleteikkel. Csupán az ilyen értelemben irányítható társadalomban van remény a jelenkor nagy problémáinak tényleges megoldására, amelyek döntő szerepet játszanak az emberiség sorsának további alakulásában, az embermilliók életében és boldogságában.

A kapitalizmus kétségkívül gyors ütemű mozgást eredményezett a társadalom életének különböző területein. Különösen állammonopolista szakaszában hozott létre hatalmas, és műszaki szempontból jól átdolgozott eszközöket a különböző szférák irányításához az emberekkel folytatott manipuláció alapján. A kapitalizmus azonban soha nem volt képes, és a jövőben sem lesz képes arra, hogy megnyissa a kapukat a dolgozó tömegek saját sorsának céltudatos, a dolgozók érdekeit szolgáló irányítása előtt — ehhez saját magát kellene megtagadnia, saját érdekeit és céljait kellene elvetnie. Éppen a töke osztályjellegű korlátozottsága és ellentmondásos lényege az, amely a burzsoá társadalomban alapvető és aktív szubjektumként mindent alárendel, a tőke létezésével magyarázható, hogy a kapitalizmus miért nem képes egyetlen fejlődési szakaszában sem létrehozni valóban Irányítható társadalmat, s hogy miért éppen az irányítási eszközök nagyarányú fejlődésének feltételei között válnak egyre veszélyesebbé az emberiség pusztulásával fenyegető jelenségek. Éppen azzal összefüggésben, hogy összeomlott a társadalmi fejlődés irányításának az a koncepciója, amely az állammono- polizmus hatalmas gépezetének segítségére épült, pontosabban mondva azzal a széles körű ellenállással összefüggésben, amelyet a jelenlegi feltételek között a tőke bővített újratermelését célzó koncepció váltott ki, bekövetkezett a kapitalizmus általános válságának, s ezzel összefüggésben a burzsoá tudat általános válságának rendkívül mély szakasza.

Ennek a szakasznak egyik kísérő jelensége a jövőtől való félelem, amely a burzsoá koncepciókban egyre gyakrabban jelentkezik a termonukleáris katasztrófa vészjósló képeiben, a környezeti feltételek pusztulásában, vagy a klimatizált világ látomásaiban (ahogy azt H. Miller is kifejtette). Egyébként az emberi szabadságokról és jogokrói a burzsoá propagandában hirdetett pszeudoliberális jelszavak megélénkülése is részben a monopolista gyakorlatból, az ún. szociális technológiából való kiábrándulással magyarázható.

Az emberiség történelmének első. valóban és teljesen irányítható társadalma éppen a fejlett szocialista társadalom formájában bontakozik ki, éspedig olyan mértékben, ahogy maga a szocialista társadalom is saját alapján formálódik. Ezt az alapot a társadalmi életnek a szocializmus értékeivel átszőtt területei képezik. A néptömegek itt a munkásosztállyal az élen tervszerűen, saját fejlődési szükségleteiknek megfelelően formálják az objektív feltételek egész komplexumát, s ezzel saját magukat is változtatják, dinamikus társadalmi szubjektummá alakulnak át, amely képes a további objektív változások irányítására. A társadalmi élet formálása itt már nem antagonista osztályviszonyoktól függ, ami külső ösztönös erőként hajt mindenkit, kierőszakolja — az emberek sorsa iránt teljesen közömbös — saját körforgását, hanem az emberek kollektíváinak tettrekész aktivitásától, akiket a kölcsönös együttműködés viszonyai fűznek össze, s akik ismerik a társadalmi fejlődés objektív törvényeit, érvényesítik növekvő képességeiket és erőiket.

A kommunista pártnak a szocialista társadalomban betöltött pótolhatatlan történelemforniáló szerepe éppen abban rejlik, hogy a munkásosztályt és a dolgozókat a szocialista társadalom alapvető szubjektumaiként formálja, irányítja aktivitásuk fejlődési folyamatát, miközben az élet objektív feltételeinek egész komplexuma megváltozik, s maguk az emberek is megváltoznak, tehát abban, hogy a történelem folyamán elsőként hozza mozgásba a társadalmi folyamatok komplex irányítását, amelyek eredményei egyre jobban megközelítik a feltételezett, tervezett célokat.

Attól, hogy ebben az irányban milyen sikereket érünk el, nemcsak a fejlett szocializmus egész építése, a szocialista demokrácia további fejlesztése, valamint a szocialista humanizmus tényleges érvényesítése függ. hanem döntő mértékben azoknak a kérdéseknek a megoldása Is, amelyek az emberiség mai életével függnek össze. Ide tartozik elsősorban annak a nagy, nyugtalanító kérdésnek a megoldása, hogy a jelenkori civilizáció fejlődése valóban olyan Irányban halad-e a jövőben, amely a legjobban megfelel a néptömegek által kitűzött céloknak, vagy pedig érvényre juttatják-e a régi világ erői a néptömegek érdekeivel ellentétes saját akaratukat, beláthatatlan veszélyeknek kitéve ezzel az egész emberiséget.

A világ dolgozóinak egyre szélesebb körei ismerik fel ezeket az összefüggéseket, egyre nagyobb reményeket táplálnak a szocializmus iránt, s egyre jobban bíznak a szocializmus tudományos elméletében, a marxizmus—le- ninizmusban. Értik, hogy éppen itt, a fejlett szocializmus építésében, saját szemük előtt valósul meg a szabadság világába vezető ugrás döntő szakasza, ahogy azt Marx és Engels felvázolta, s hogy a dolgozó nép számára kizárólag csak itt nyílhatnak meg a szabadság történelmi útjának kapui.

A jelenkor nagy történelmi kérdéseinek megoldása szempontjából alapvetően fontos az a körülmény, hogy ezekre a kapitalizmus képtelen választ adni bármilyen irányban, s a szó legjobb értelmében igazi alkotó, újszerű és modern megoldást a jelenlegi történelmi korszakban csak a szocializmustól várhatunk. A szocializmus aktuális problémáinak megoldásában döntő szerepet játszik saját lényegének kiteljesedett fejlesztése és érvényesítése, a fejlett szocialista társadalom építése, melyben a társadalmi viszonyok egész komplexuma a szocializmus tipikus belső vonásaival összhangban épül át. (I.. I. Brezsnyev — Történelmi határkő a kommunizmushoz vezető úton — Rudé právo, 1977. 11.

24.) Ezt a fontos tudományos következtetést, amelyhez az SZKP, valamint a további kommunista és munkáspártok lenini vezetése jutott, s amellyel a legutóbbi évtizedben a marxizmus—leninizmus elmélete is gazdagodott, történelmi jelentőségű forradalmi felhívásnak tekinthetjük.

A szocializmus alternatíváinak tragikomédiája

Szemtől szemben állva ezekkel a tényekkel könnyen megérthetjük, hogy a világ burzsoá részében az utóbbi évtized folyamán miért akarják nap mint nap a szocialista országokra és a kommunista mozgalomra erőltetni az olyan javaslatokat, hogy a szocializmus további fejlesztését ne a saját alapjára és saját eszközeire építsék, hanem a kapitalista társadalom különböző formáit, eszközeit és szüleményeit használja ki — amilyen például a termelő- eszközök magántulajdoni joga, a piaci viszonyok önkényes játékszabályai, a vállalkozás különböző menedzseri módszerei a dolgozók rovására, a politikai pluralizmus és a parlamenti harc demokratikus díszhomlokzata, az ún. részesedési rendszerek és emberi viszonyok hamis formái, az emberekkel folytatott eszmei és pszichológiai manipuláció szabadsága, amihez az üzleti érdekeknek alávetett tájékoztató eszközöktől kezdve az üres reklámhujhá- szásig mindent kihasználnak.

Ennek során különleges szerepet tulajdonítanak a burzsoá társadalom jelenlegi élete olyan jelenségeinek, amelyek a kapitalizmus megoldhatatlan ellentmondásai nyomására jönnek létre, gyakran közvetlenül ki kényszerűéit burzsoá visszhangként a szocializmus történelmi kihívására. A tapasztaltabb burzsoá ideológusok, akik érzik —■ amint azt nemrég beismerte D. Bell —, hogy a kapitalizmus történelmileg pusztulásra van ítélve és társadalmi rendje alatt a talaj gyorsabban zsugorodik össze, mint Balzac egyik regényében a szamárbőr, ezek az ideológusok a tőkének ilyen meghátrálását és manővereit, amelyek valójában mit sem változtatnak lényegén és határain, a burzsoá társadalom fejlődésében valamiféle „új minőség“ keletkezése meg' váltást hozó jeleinek minősítik. Ez érthető: manapság nem tehetnek mást.

Kevésbé érthető, hogy az ilyen különféle burzsoá fenoinéneket fennen lobogtatják a magukat szocialistáknak, sőt mi több, kommunistáknak valló emberek, s ezeket példaként akarják rákényszeríteni a szocializmusra. Közben olyan látszatot keltenek, mintha felhasználásuk megalapozná a szocializmusnak valamiféle „alternatív“ útját, amely állítólag „jobb“, „könnyebb“ és „járhatóbb“, amely elkerülheti a szocialista építés nehézségeit, a szocialista viszonyoknak, a szocialista életnek, a szocialista embernek nem köny- nyű formálását. A kommunisták egy egész évszázada harcolnak „a szabadság birodalmába való ugrásért“, amely pátoszánál fogva megalapozott egy egészen új avantgard kulturális hagyományt, s amely jelenleg a lenini párt. a munkásosztály és a dolgozók szorgos, hosszú távú irányító és átalakító tevékenységének köszönhetően megvalósul a fejlett szocialista társadalom építése folyamatában. Ez az ugrás szerintük nagyon egyszerűen és olcsó módon megvalósítható azáltal, hogy a szocialista országok a szocializmus jellegéből következő megoldásokat burzsoá tervekkel helyettesítik, meghirdetik a párt, a munkásosztály elleni támadások „szabadságát“, a szocializmus életadó erőforrásai megsemmisítésének „jogát“ stb.

Általában ilyen korunk revizionizmu- sának „logikája“, akár „demokratikus szocializmusnak“, akár „humánus szocializmusnak“, akár „eurokommuniz- musnak“ vagy másképp nevezi magát. A lényeg az egy kaptafára húzott recept: a szocializmus által felvetett kérdéseket a burzsoá válaszok segítségével megoldani. Valóban tragikomikus, hogy még ma is, az elmúlt évtized tapasztalatai után, ezzel a hozzáállással kapcsolatba hozzák a szocializmusnak valamiféle „más“, „jobb“, „vonzóbb“ alternatíváját, új, haladó változatát, korszerűsített modelljét stb.

Vitathatatlanul a szocializmus hagyománya — s Lenin erre gyakran figyelmeztetett — tanulni az ellenféltől is. Csakhogy Lenin ezzel egyidejűleg azt is hangsúlyozta, hogy ez 'a tanulás semmiféleképpen sem jelentheti a szocialista lényeg helyett a burzsoá lényeg átvételét. Ezért kötelezőnek tekintette a tanulság és az alkui- mazás céljából minden jelenség bíráló, osztályszemléletű elemzését és analízisét, s ezen túlmenően feltételezte azt, hogy ezeket a jelenségeket csak a szocialista értékek és célok javára fogják felhasználni.

Megmaradva egyelőre az elméleti el-* mefuttatások talaján, elsősorban teljesen nevetséges dolog lenne elvárni azt, hogy a társadalom átépítése céltudatos irányítása nagy és új problémáinak megoldásához s a dolgozó tömegek által az új, kommunista civilizáció felépítéséhez — a dolgozók érdekével összhangban — megfelel az olyan eszközök és formák felhasználása, amelyek segítségével a kapitalizmus évszázadokon át érvényesítette osztályuralmát, amelyek mindig teljes egészében csődöt mondottak és félrevezették azokat a dolgozókat, akik megbíztak bennük. Másodszor: sokkal indokoltabb az a feltevés, hogy a burzsoá rendszertől átvett elemek érvényesítése megbontja a szocialista rendszer belső egységét, felgöngyölíti a szocializmus gondolati erejét és apasztja belső erőforrásait; gyöngíti a szocialista építés alapvető szubjektív erőinek aktivitását, és meggátolja ennek az építésnek céltudatos irányítását. Minden megalapozott elméleti elemzés kimutatja, hogy amit manapság Nyugatról nap nap után felkínálnak a szocializmusnak, nem a szocialista fejlődés „más“, „könnyebb“ útja, hanem a szocialista rendszer fokozatos bőm* lasztásának folyamata. Ennek eredménye ezért nem lehet egy „más“, „jobb“ szocializmus, hanem csak az elleníor- ra dalom.

Ennek a logikának megnyilvánulásai'* val manapság lépten-nyomon találkozunk: f. Elleinstein úr valódi revizionista buzgalommal kioktatja a francia kommunistákat, hogy a szocialista országok csak „nagyon tökéletlen szocializmust“ képviselnek, sőt mi több, a szocializmus valamiféle „antimodell- jét“ (Le Monde, 1978. április 13—15), mivel „a szabadságért és az emberi jogokért“ folyó kamány szellemében nem esküsznek a burzsoá politikai formákra és elutasítják azt, hogy ezekre épüljön a szocializmus további fejlődése. Amennyiben Elleinstein úr meg akarja ismerni az alapállásával kapcsolatos igazságot, akkor elég visszatekintenie: észreveheti, hogy mögötte áll A. Tou* raine professzor úr, aki az ehhez hasonló revizionista hőbörgést az olyan folyamat részének tekinti, amelyben „a kommunista fa már egy évtizede fokozatosan ledobja leveleit“, s amely állítólag elvezet „a kommunista modell széthul lábához“ (Nouvel Observateur, 1978. május 22.) S Touraine profesz- szor úr mögött felsorakozik a nyíltan imperialista reakció, amely a kommunizmusnak ezt a hívatlan elparentálá- sát csak a polgári demokrácia „levél- hullatásának“ és „bomlásának“ minősíti. Ilyenek már korunk osztályharcának törvényei.

A „más“, „jobb“, „demokratikus“, „humánus“, stb. szocializmus elméleti konstrukciói, amelyek azzal spekulálnak, hogy a különféle burzsoá gazdasági, politikai és ideológiai formákat, valamint intézményeket rákényszerítik a szocialista országok életére, manapság gyakran hivatkoznak Csehszlovákiára. Az évek múlásával Nyugaton igyekeznek valamiféle mítoszt kialakítani, mintha itt a társadalmi válság idején és elsősorban a hatvanas évek végén valóban kialakult volna, vagy legalábbis már-már kialakult az ilyen „más“ szocializmusnak tényleges gyakorlati példája, amelyet elég lett volna csak kissé befejezni, hogy mindenki számára követendő példává váljon, s teljes könnyedséggel megoldja korunk bonyolult, nagy problémáit.

A szocializmus homlasztásának programja, illetve fejlesztésének programja

Persze hazánk a társadalmi válság időszakában túlságosan keserű tapasztalatokat szerzett, mintsem hogy bárkit is kételkedni hagyhatnánk abban, hogy az ilyen mítosz egyszerűen szöges ellentétben áll az igazsággal.

A burzsoá gondolkodásmód által uralt embereik természetesen soha nem

értik meig, hogy nálunk, szocialista hazánkban a hatvanas évek bonyolult feltételei között a dolgozó nép többségének tényleges vágya az volt, hogy a szocializmus bázisán lényegesem elmélyüljön és kibontakozzék a szocialista építés, amire az akkori vezetőség ere(Folytatás a 4. oldalon)