Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)

1978-07-14 / 192. szám, péntek

Közösen — könnyebb Vázlatok egy CSEMADOK-szervezetrol és elnökéről A CSEMADOK-elnökhöz jöt­tök, nem u tanítóhoz. Mégsem tudom megállni, hogy legalább ogy kérdéssel ne érintsem meg benne a pedagógust. Ugyanis a főiskolán együtt töltött évek alatt olyan embert ismertem meg határozott magatartásából, művelt gondolkodásából, akt igaz tanítók méltó követője akar lenni. Gitárral és virágénekekkel is maga köré tudta gyűjteni u diáktársakat, a z internátusi szobában rögtönzött és közös éneklésekre csábító zenéléséből nem lehetett kihallani, hogy a hangoknak érzékeny lélek köl­csönzi a színeket: Balafti La/os egyike annak a mintegy het­ven fiatal pedagógusnak, akik öt évvel ezelőtt végeztek a Nyitrai Pedagógiai Kar magyar tagozatán. Ma gyerekek veszik körül a Harkácsi (Gemerská Ves) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában, elsősorban a magyar és szlovák órákon. Ott hon, Tornaija (Šafárikovo) egyik lakóházának harmadik emeletén pedig az édesanyja, felesége és kislánya, akinek néhány huncut szava eszembe idézi Lajos barátom kitűnő hu­morérzékét is. Hányszor mond ta nekünk fejből Karinthy Fri­gyes így írtok éjéinek egy-egy fejezetét. — A humor sokat segít mun kámnak — mondja. — Mindig meg tudom nevettetni a gyere­keket, ha látom, hogy lankad a figyelmük. Szeretnek és mer­nek nevetni. Volt magyar taná­romtól, Bódi Bertalantól tanul­tam, nem baj, ha kinevetnek a tanulók, csak figyeljenek. Jó közösségben dolgozom, az igaz­gató elismeri a munkámat. — És a szülők? — Mindig fogadják a köszö­nésemet. — Itt. Tornaiján, ez év ja­nuárjától vagy a CSEMADOK városi szerveztének elnöke. Nem lepődtem meg, amikor először hallottam, hogy megvá­lasztottak. — Én annál inkább. Ugyanis az én CSEMADOK-tagságom csak akkor kezdődött, amikor letöltöttem a katonai szolgála­tot és 1975 őszén jelentkezem az éppen alakuló énekkarba. Még nem volt igazolványom, amikor jelöltek a vezetőségbe. majd alelnöknek. Elnök? Ezt a tisztséget nőm akartam elvállat­ni, hiszem én voltam .1 legfia­talabb és mindössze két éve tagja a szervezetnek. Képtelen ségnek tűnt föl, hogy a többi mint háromszáz tagú szervezet­nek én legyek az elnöke. Bódi bácsi és mások azt mondták, hogy ez nern a kor, hanem az önbizalom kérdése, és a szer vezet tevékenysége nem az el­nöktől függ, hanem az egész Mindenki biztatott (Gyökeres György felvétele| vezetőségtől. Mindenki bízta tott, megígérték, hogy segíteni fognak. Furcsa érzéssel vezet tem az első gyűlést. Nem tu­dom, ismered-e ezt az érzést. Valamiért te vagy a felelős * Okosan gondolkoznak Torn­aiján, ha úgy gondolkoznak, ahogy ezekből a szavakból is kitetszik. Közösen könnyebben megtalálható az emberekhez vezető út, könnyebb a szava­kat, a szándékokat tettre vál­tani. Könnyebb a fiatal elnök dolga is, aki beszélgetésünk köztien többször ejtett ki ilyen, kulturális eseményekben Torn­aiján is gazdagabb holnapot sejtető szavakat: vállaltuk, ter­vezzük, szeretnénk, reméljük A többes szám szó szerint ér­tendő, érzem az elnök hangjá­ból, és éreztem akkor, amikor a kerületi énekkari fesztivál előtt elbeszélgettem az ének­kar tagjaival, amely — a zene­iskola vezetőjének, a lelkes Barassó Katalinnak a vezetésé­vel — jelenleg a legtevéke­nyebb valamennyi csoport kö­zül, — Szeretnénk magasabb szín­vonalra emelni éneklésünket. Újra alakítottuk a színjátszó csoportot, Szaka! Gézával kö­zösen rendezünk egy Tahi-da­rabot. Tavasszal keveset pró­bálhattunk az énekkar sűrű szereplése miatt. Jóba Mihály­nak, a mezőgazdasági iskola í ga zg a t ó - hol y e 11 esé nek seg í tsé - gével talán sikerül ismét egy népi tanccsoportot verbuválni. Mi is nagyszerű dolognak tart­juk a klubot, a klubéletet, amelynek megszervezését Zsámbok Tamás vállalta. Csak helyiségünk lenne! Többször kértünk termet a művelődési ház igazgatójától, sajnos, nem tudott eleget tenni kérésünk­nek. Igaz, olvan állapotban vau az épület, hogy a MATF'.SZ-elő- adá-sokra is egyre kevesebben járnak; egyszerűen groteszk, hogy az ember fehér ingben, nyakkendőién rí 1 abban a te romben. Részben ez a környezet ját szott közre abban is, hogy ke­vesebben jelentek meg a nép­dal ünnepélyen, amelyen föllé- lepet a gömöri és a vályi ének lőcsoport is. Aligha van szere pe viszont a szervezet taglét­számának növekedésében, az év első három hónapjában ugyanis ötvenötön jelentkeztek CSEMAOOK-tagnak. — Barátaim meséltek arról, hogy más tájakon milyen a kulturális élet. Szeretnénk mi is jobbat, a hagyományos ren­dezvényeken kívül mást is, töb­bet, lenne öröm mindnyájunk számára az e téren végzett munka. Lennének így gyakrabban messzibbre jutók az ebből «i gömöri kisvárosból fölröppenó jóhírnek is — új törekvésekről, új szándékok szép megvalósítá­sáról. — Jó a vezetőség, mondtad az imént. El»ben a vezetőségben te „csak'* egy ember vagy. Hadd kérdezzem meg végeze­tül, jut e ennek az egy ember­nek ideje arra, amit, tudom, annak idején nagyon imádott. — Az olvasásra gondolsz? — Eltaláltad. — Ha szabad a szombatom és a vasárnapom, átolvasom mind a két napot. (bodnárj Bár már mögénk került, egy rövid híradás idejéig maradjunk még a tavasznál. Híradás? Hír? Talán nem is helytálló a kife­jezés, hisz a hírekkel már csak úgy állunk, akár az éjszakába kitett mécsessel; egyformán vonzza a szép káposzta lepkét s a mogorva fekete pillét. Ismerkedésre, irodalmi mű­helybe való bepillantásra hív az Igaz Szó idén először megje­lent melléklete, a Tavasz, me­lyet — a szerkesztőségi előszó ígérete szerint — továbbiak kö­vetnek. Két szerkesztőségi be­szélgetést tartottak tavaly a Románia-szerte működő magyar irodalmi körök alkotói. Ezeken a beszélgetéseken fogalmazó­dott meg az igény, hogy ne­gyedévenként megjelenő össze­állítással, mellékletben mutas­sák be a fiatal írók legfrissebb termését ................Természetesen ne m miniantológiákra gondo­lunk — írják a bevezetőben — hanem olyan összeállításokra, melyek hiteles képet nyújtanak a fiatalok gondjairól, alkotó mindennapjairól, arról a szel­lemi pezsgésről, amely Csík­szeredától Szatmárig vagy Te­mesvártól Brassóig az ország különböző városaiban egyre eredménuesebben működő ma­gyar irodalmi köröket élteti.. így. első olvasásra nincs eb­ben semmi meglepő Mégis, álljunk meg egy pillanatra, hisz a csehszlovákiai magyar olva­só számára talán újdonságként hat ezen irodalmi körök léte. Azt mindig is tudtuk, hogy a romániai magyarság szellemi élete pezsgő — a forrponton előbukkanó egy-egy kiemelkedő irodalmi mű számunkra is isme­retes. S ezen túl? Valljuk meg, kapcsolatunk a romániai ma­gyar irodalommal nagyon is esetleges, rendszertelen. Elte­kintve a véletlenszerűségtől, Rgy-egy nekibuzdulástól, eddig inkább csak a mérleg passzív oldalára tehetünk bejegyzést. Egyre eredményesebben műkő dő irodalmi körükről bizony­nyal sokan először hallanak. Több írásból, versből idéznék szívesen. Nem is a bőség zava­ra, vagy az írások mindegyiké­ben megvalósulni akaró ige* nyesség késztetne erre. Inkább a tükörtartás. Lássunk, ismer­kedjünk, tapasztaljunk. Talán egy új magyar irodalmi folyóirat indulásának lehetünk tanúi a Tavasz lapozgatásakor. Jósolgatni, persze, nehéz s nem is szerencsés, ,nem is ildomos. Ám érdemes megjegyeznünk az Igaz Szó szerkesztői bevezető- jét; ... „Hisszük, hogy érde­mes jobban odafigyelni arra, ami a fiatal hazai magyar írók, költők, esszéírók, kritikusok műhelyéből kikerül...“ Igenlés lehet csak a válasz, s a kívánság; jó lenne, ha al­kalomadtán hazai magyar fo­lyóirataink is közölnének egy- egy jó írást közülük, hogy az odafigyelés közös élmény le­hessen. KÖVESDI KÁROLY Karikiiúrűk és siaiirák Alexander Richter alkotásai Alexander Richternek, a 70. életévéhez közeledő mesternek, a szlovák karikatúra klassziku­sának mintegy száz alkotása, majdnem ötven esztendő sokré­tű művészi tevékenysége ered­ményének válogatása sorjázik a Gorkij utca 11-es szám alatti kiállítóhelyiség falain. Richter rajztehetségét a bratislavai Technikai Főiskolán Ľudovít Fulla és Júlia Horová fejlesz­tette tovább. Még tanulmányai befejezése előtt közölték sikerült arckép- rajzait a lapok. 1931-ben a Pravda chudobyban jelent meg társadalmi és politikai élű raj­za, amely rávilágít Major Ist­ván perére. Richter azonban nemcsak portrétista, újságok rajzolója, festő, könyvgrafikus, plakáttervező és elmélyülten filozofáló művész, hanem ízig- vérig karikaturista. Együtt lép a történelemmel. A harmincas évek feszült légkörében kelet­keznek az agitáció vizuális mű­fajához tartozó szatirikus raj­zai. Munkái híven tükrözik po­litikai magatartását, és háború­ellenes humanizmusát. Pontos beszédű jelképekkel, megvetés­sel és szenvedélyes hangoft vá­dolja az ember méltóságába be­legázoló és életére törő barna pestist. Ám a sportról, az olim­piai Játékokról, az egymástól eltérő véleményekről s az élet különféle jelenségeiről irónián átszűrt képzelettel, derűs hu­morral emlékezik meg. Falragaszai 1945-től kezdve jelennek meg. Figurálisak, a tárgyi valóság leegyszerűsített Jeleivel szólnak és metaforák­ban bővelkednek. Témájuknak megfelelően olykor kedvesen enyelgők, máskor meg a politi­kai nlnkát formanvelvére iel- lem7ő socialista szimbolikát alkalmazza. (Egy lépéssel sem tovább, A népek nem egyeznek bele, A fák nem nőnek az égig, A Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójára, Az amerikai dip­lomácia igazi arca). Népnevelő és kulturális fal­ragaszainak évjelzése 1965-től 76-ig terjed. Elítéli a nepotiz­must, a mértéktelen szeszfo­gyasztást, a túltápláltságot, a dohányzást. Tiltakozik az elha­nyagolt emberi környezet és az értelmetlen rombolás ellen. Színház- és filmplakátjai kö­zül említetik meg legalább a megragadó Befejezetlen monda­tot (Déry Tibor) és a Robinson Crusoet. * Karikatúrái, azaz torzképei félreismerhetetlen jellemzések. A műfaj törvényeit tisztelve az egyes karakterisztikus vonáso­kat túlozva rajzolja. Azonban nem epésen gonoszkodó, nem szélsőséges. Viszont sziporká- zóan szellemes és ötletes. Nem­csak az arc, a felszín foglal­koztatja, hanem a lelki ténye­zőkre, a belső lényegre is fi­gyel. A szlovák költőkről, írókról 1935-től 67-ig készült karikatúrái fehér-fekete toll-, tus- és szénrajzok, meg vegyes technikájúak, ragasztással kom bináltak. (Miroslav Válek, Emil Boleslav Lukáő, fán Kostra f. A csehek és a világirodalom kép viselőinek aláírása is szerepel a tollrajzokon. (Vítézslav Nez­val, Ján Drda, Borisz Polevoj, Hja Ehrenburg, Leonyid Leo­nov, Pablo Neruda, Arthur Mil­ler, Jean Effel, John Heart- fíeld). A szlovák képzőművé­szek, szín- és zeneművészek arcát hirtelen odavetett, de biz­tos vonásokkal villantja fel. Hetvenhéttől kezdve új műfaj­jal, a televíziós grafikával gaz­dagodtak Richter mester alko­tásai, amelyek nemcsak gondo­latokat és jóízű nevetést válta­nak ki belőlünk, hanem az elé- bünk tartott tükörből levonjuk a tanulságot is. BÄRKÁNY JENÖNÉ Ä Slovenské PohS’ady 6. széma A szlovák irodalmi és művé­szeti folyóirat 6. számában is­mét szerepel — ezúttal három — olyan írás, amely az 1977- es év irodalmi termésével kap­csolatos. Ezek egyike Koncsol László dolgozata, tíz oldalon, a múlt évben megjelent csehszlo­vákiai magyar verseskönyvek­ről, regényekről, tanulmánykö­tetekről. A szerző rövidebb- hosszabb fejezetekben értékeli, mutatja be az egyes műveket, ogyiket-másikat tágabb össze­függésekbe helyezve. Jóval rö- videbb terjedelemben, de ugyan­ezzel a céllal íródott Michal Roman munkája a hazai ukrán irodalmi alkotásokról. A szlo­vák irodalomtudomány és kriti­ka 1977-ben a címe Vinrent Sabík írásának, amelyben bő és értékes termésről számol be; de megjegyzi azt is, hogy a szlovák irodalomtudománynak még mindig nem kevés a tör- lesztenivalója, főként a kortárs Irodalommal szemben; hangsú­lyozza, hogy mélyebb elméleti munkákra, kritikai gondolko­dásra van szükség, az iroda­lom, egyáltalán az irodalomtu­domány további fejlődésének érdekében. Harmincéves a vajdasági szlovák irodalmi és kulturális lap, a Nový život, amelyt eb­ből az alkalomból főszerkesztő­je, Michal Harpáň mutat be az olvasóknak, akik természetesen számos más jellegű és műfajú írást is megtalálnak e számban. (br) Csonka művészsors Lehei Zsolt monográfiája Rigele Alajosról Kisdiák voltam még, amikor őslakos Presburger-családok cseuieteinek vezetésével az ősi korona város nevezet essé­geivel kezdtem megismerked­ni. Legelső utunk a romjai­ban is lenyűgöző Várba veze­tett, majd onnan a Mátyás­ka (Tűn a Várdomb gyanús il­latú sikátorain át a székes egyház felé tartottunk. Ilyen hatalmas templomot még éle­temben nem láttam, az ottho­ni kéttornyú eltörpült mellet­te. es olyan szoborral sem büszkélkedhetett, amilyen Donner Szent Mártonjának márványos hidegségében is fenségesen szép alakja. Ilyen szombat délutáni esi- tangolás bevezetett a Kápta­lan és a Széplak utca ódon házainak udvaraiba is. Az egyik udvar — Mahr kőfara­gó mester házának udvara — tele volt márvánnyal, kőfa* ragvánnyal, félig kész sirem lékek bizzár tömegével. Ki szobrászkodik itt és miért nem látok egyetlen lelket sem a holt anyag között? Be kellett nyitnom az udvarból nyíló lakásba és kérdésemre egy kötőtűjével szorgoskodó vénasszonytól megtudtam, hogy nem az ott lakó kőfa­ragó munkáit, hanem egy Kt- gpl<* Alajos nevű szobrászmű­vész alkotásait látom. A mes­ter éppen akkor, 1911 nyarán tért haza Rómából, ahol — elnyerve Fraknói Vilmos püs­pök pályázatát — két évet töltött családjával. Most, hogy Lehel Zsoltnak Rigeléről írott könyvét olva­som, eszembe jul az is, hogy két évtizeddel később, har­mincegyben a Masaryk Aka­démia egyik gyűlésén szeme lyesen is megismerhettem a nálam éppen húsz esztendő vei idősebb művészt. Lehel „Pozsony nagy szülöttjének'* mondja Rigelét, s ez valami elégtétel féle érzést kelt ben­nem. Pontosabban fogalmaz­va: jóvátételt, mert a város spiessbürgerei az 1940-ben el­halálozott művészt elfelejtet­ték, s ma kevesen tudják, hogy nem kőfaragó mester, hanem vérbeli művész volt. Lehel Zsolt könyvének nagy érdeme, hogy a századelőn itt élt művész alkotásai új meg világításban ismét fényt kap nak, megelevenednek. Rigele művészete sohasem érte el a horvát Mestrovicsnak a nagy­ságát; azért említem Mestroví- csot, mert ő ugyancsak sír­emlékekkel tette világhírűvé a nevét. Lehel találóan írja, hogy Rigele „fő célja nem egyéni nézeteinek, technikai bravúrjainak fítogtatása, ha­nem az ábrázolandó témából sugárzó szellem megragadása volt“. A test mintha háttérbe szorulna, fontos az arc és a kéz megmunkálása. Tisztán megfigyelhető művészetének ez a legnagyobb pozitívuma Pázmány Péternek a Székes- egyház szentélyében elhelye­zett sírlapján, amely egyéb­ként arról is nevezetes, hogy eredetileg barokk stílusban ké­szült és csak később — római útja előtt — alakította át Rigele reneszánszra. (Sajná­latos, hogy gipszből készült eredetije sérült állapotban maradt fenn, a Káptalan utca 7. számú folyosóján áll.) Az első világháború idején Rigele több honvéd szobrot készített. A ,,Pozsonyi Vas­honvéd“ nevének ellenlmon dása, hogy fából készült. Eb­be a puskájára támaszkodó katonába egy koronáért bárki szöget verhetett — innen kap­ta nevét is. Az életében zár­kózott, egyszerű művész köz vet lenül az első világháború után, 1919—20 ban számos munkásszobrot faragott ho­mokkőből. Nem vitás, hogy akár diákköri alkotásaiban, bennük is Rodin hatása érvé­nyesült. Nem hibaként emlí­tem ezt, hiszen Rodin hatás­sal volt a legnagyobbakra is, akik Rigelénél egyénibben tudták kialakítani stílusukat. Szűkös körülmények, nehéz gondok közt élt és ennek tu­lajdonítható, hogy nem ma­radt ideje egy-egy nagyobb alkotása kiérlelésére. Némi variációval önmagát ismétli; vagy huszonöt sírkövet díszí­tő Jézus fejet faragott, és Szent Antalja minden bratis­lavai templomban megtalál­ható. Jobb életkörülmények között művészete bizonyára jelentősebbé vált volna. Szűk markú mecénásai szinte kő­faragó szintre nyomták le egyéniségét, kénytelen volt más szobrászoknak kőfaragó munkát végezni, túlságosan szerény voll és erélytelen is, hogy e szűk körből nem tört ki és nem jutott előbbre. örvendetes, hogy Lehel Zsolt monográfiájában új élet­re ébred ez a méltánytalanul feledésre ítélt művész. EGRI VIKTOR Tavasz Az Igaz Szó melléklete Bűi 1978 VII. 14. 6

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom