Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-13 / 191. szám, csütörtök
A népművelők nyáron Mi tagadás, kissé kételkedve léptem be a rimaszombati (Rimavská Sobota) járási népművelési központba. Nem voltam biztos abban, bogy a nyári idényben találok-e itt valakit. Ľubomír N voška osztályvezető mintha kiolvasta volna szememből a kételyeimet: — Nem talál itt sok embert, de ei nem a tétlenség, avagy az uborkaszezon jele. Az igazi népművelő ugyanis kevés időt tölt az asztai mellett. Aztán elmeséli, hogy néhá- nyan valóban nyári szabadságukat töltik, de a központ dolgozóinak többsége most is úton van: rendezvényeket készít elő, módszertani segédanyagokról tárgyalnak, néhányan pedig tanfolyamra utaztak. — Kissé furcsán hangzik, de tény: mi, népművelők, is az aratásra készülünk — folytatja Ľubomír Nvoška. Mi is szeretnénk hozzájárulni a betaka rítás sikeréhez. Röplapokat, aratási tájékoztatókat, hangos híradókat, fényképösszeálli fásokat készítünk elő, melyekben beszámolunk az aratás menetéről, a kombájnosok és más mezőgazdasági dolgozók ered ményeiről, a hektárhozamokról. A járási mezőgazdasági igazgatósággal és más szervekkel karöltve igyekszünk rövid, világos, minden közhelyektől mentes szövegeket készíteni. Az elmúlt években is tapasztaltuk, hogy a lakosság igényli az ilyen tájékoztatókat, hiszen így gyorsan értesül a mezőgazdasági munkák menetéről. Talán nem túlzók, amikor azt állítom, ezek a kiadványok és hangoshíradók is az aratást övező társadalmi érdeklődést és megbecsülést igazolják. Az osztályvezető ezután ar ról beszél, hogy a járásban ma gyár nemzetiségűek is szép számban élnek, ezért minden kiadványuk kétnyelvű. Beszélgetésünk közben a központ egyik munkatársa ért vissza a járási mezőgazdasági igazgatóságról. Jelentéseket, kimutatásokat hozott az aratási élőké szülétekről. Ezek is bekerülnek az aratási híradó első számaiba. Néhány perc múlva egy másik dolgozó lép he, az aratási jelszavakat szeretné megbeszélni. Az osztályvezetővel megegyeznek abban, hogy a jóból is megárt a sok mondás e téren is teljes mértékben érvényes. Nem szeretnék minden üres helyet teleaggatni jelszavakkal, mert ez formális munka lenne, s nyilván nem keltené föl a dolgozók figyelmét. Ezért mobilizáló erejű szövegeket állítot tak össze, s azt is gondosan mérlegelik, hová rakják ki, hogy fölkeltse a dolgozók figyelmét. Amíg beszélgetnek, az osztályvezető naptárára tekintek. Az augusztusi napokra is sok a tennivaló. Békeünnepély A/nácskőn (HajnáčkaJ és Kleno vecen. a Rimavan népi együttes az NDK-ba utazik, s több értekezletet is tartanak. — A XI. párt plénum határozatainak megfelelően ésszerű sitjiik a munkánkat, néhány szakterületre új dolgozókat veszünk föl. Szeretnénk sokkal színvonalasabbá tenni a felnőtt- oktatást, olyan politikai, szak mai előadásokat akarunk tartani, amelyek egyrészt érdeklő désre tartanak számot, másrészt pedig bővíti a hallgatóság látkörét, ismereteit. Rendszeresen és eredményesen együttműködünk a SZISZ és aCSEMA• DÓK járási bizottságával. Ősszel más társadalmi és kulturális szervezetekkel is ilyen gyümölcsöző kapcsolatokat akarunk kiépíteni. Szeretnénk elérni azt is, hogy amatőr művészeti együtteseink még színvonalasabb műsorokat mulassanak be, mert már e téren is csak a jól összeállított és előadott produkcióknak van közönsége, és sikere, tehát értelme. Ezért a járási szakmai tanácsadó testület munkáját is javítani kell. A központ többi dolgozójával is feladatokról, tervekről beszélgetünk. Valamennyiük legfontosabb gondolata és célja az, hogy a népművelés szakaszán is átgondoltabban, eredményesebben kell dolgozni. Amikor elbúcsúzom, már minden kételyem eloszlott, s igazat adok az osztályvezetőnek; a népművelés szakaszán nincs uborkaszezon, mert a megfelelő művelődés és szórakozás szervezése, biztosítása permanens feladat. —y—f Életre kelt történelem SIKERES TÉVÉJÁTÉK Talán a második világháború minden képzeletet felülmúló szörnyűségei az okozói, hogy az előző világégést az ©inbér .hajlamos csak amolyan „szelíd“ előzménynek tekinteni. Pedig forradalamérlelő, világnézet formáló hatása óriási. Vagy féltucat monarchiát temetett maga alá, köztük oly hatalmasakat, mint a három évszázadon át Habsburg vezette Ausztriát, az Ottoman Birodalmat, vagy az Orosz monarchiát. Forradalmak, valamint a történelem első győzedelmeskedő forradalmának erjesztője lett. Johannes Beeher Lenin-béke- díjas német író Búcsúzás című kisregényének cselekménye az első világháború kitörését (megelőző hetekben játszódik. Egy nagypolgári család konfliktusainak összetartó és széthúzó erőinek bemutatásával érzékelteti ezt a vészterhes és bonyolult időszakot. A bratislavai televízió e mű tévéváltozatának műsorra tűzésével is emlékeztetni kíván a hatvannégy évvel ezelőtt történtekre, a háború kitörésére. A magasrangú állami hivatalnok fia, Hans Gastl természetes igazságérzete tiltakozik az ellen, hogy apja a német nagyhatalmi érdekek kiszolgálójaként baloldali, szocialista vezetőket ítél el hamis vádak alapján. Nyíltan azonban nem mer apja ellen lázadni, aláírás nélküli cikkben leplezi le az Igazságtalanságot, ami meg is jelenik egy baloldalú lapban. Egyéni lázadása azonban kudarcra van ítélve, ami be is következik hamarosan, amikor gyilkosság gyanújába keveredik. A megszeppent fiatalember megtért bárányként visszamegy apjához, csakhogy kihúzzák őt a csávából. Az apa készséggel kihúzza, bízva abban, hogy ezzel két legyet üt egy csapásra: beijedt fiát sikerül az állam feltétel nélküli kiszolgálójává tennie, és a gyilkosság politikai kiszínezésével Jogalapot nyújtania baloldali személyek üldözésére. Örömét csak fokozza, hogy Hans hajlandónak mutatkozik kiszemelt menyasszonyát, egy magasrangú katonatiszt lányát feleségül venni, ami biztosítéka lenne mind az apa, mind a fiú karrierjének. Hans útkeresésében, Jellemének alakulásában azonban döntő szerepet játszik barátja Kari és a háború kitörése. Kari nem hajlandó áldozati bárányként a halálba vonulni, természetes szövetségeseivel, a munkássággal Indul harcba a háború hejyeslői ellen. Hans rádöbben, hogy ebben a harcban az ő lié'lye Kari és a munkásság oldalán van, szembeszegül apjával, annak kifejezett parancsa ellenére sem hajlandó beállni az imperialista érdekeket kiszolgáló hadsereg soraiba. A szülői házat végleg elhagyva Kari után siet, hogy harcostársa lehessem. F. Chniici rendező nagyszerű érzékkel válogatta ki a tv- játék szereplőit, s ez jó színészvezetéssel párosulva sajátos atmoszférájú, érdekes alkotást eredményezett. Viliani Záhorský az idősebb Gastl szerepében igazi porosz családfő: hatalmas egyéniségével szinte rátenyerel az egész családra. Házában abszolút úr, aki a legkisebb ellenszegülést sem tűri el. Mintha csak a testére szabták volna ifj. E. Horváthnak Hans szerepét. Hitelesen sikerült visszaadnia a főhős ingadozásait, gyenge pillanatait, vívódását egészen a sorsdöntő elhatározásig. A férji terrortól elnémított feleséget (Hans anyját J Mária Královičová érzékenyen, visszafogottan játszotta. Talán csak K. Maga lóvá Klárája volt a kelleténél egyszer kicsit butuskább, másszor harsányabb. T. Lužinský forgató- könyvében bizonyára oroszlán- része van a sikerben. Stanislav Sznmolányi vezető operatőr ezúttal is sikeresen váltotta valóra a rendező elképzeléseit. Két, báróin emberöltő távlatából az események már csak a könyvek lapjairól tekintenek vissza az utókorra, megtisztulva a mindennapi problémáktól. Ez hajlamossá teheti az olvasót, hogy liolt anyagként, puszta tények halmazaként kezelje azokat. A tv-játék alkotóinak nagy erénye, hogy épp a mindennapi gondok, viaskodá- sok, kétségek, harcok, küzdelmek gazdagon árnyalt bemutatásával nemcsak a történelem, hanem az élet egy darabját is sikeirült bemutatni a nézőknek. OZOGÁNY ERNŐ Éltető eleme a természet Sudolský István képei Sudolský István Érsekújváron (Nové Zámky) született. A két világháború közötti években Budapesten folytat zenei tanulmányokat. Hallószervi bántalmai azonban arra kényszerítik, hogy elszakadjon a hangok világától. A második világégés nyomasztó esztendei végén — mivel a festészet is érdeklődési körébe tartozott — mind gyakrabban bízza gondolatai és érzelmei kifejezését az ecsetre. 1946-tól 1949-ig Prágában tanul, majd visszatér szűkebb hazájába, és a BratisJa- vai Képzőművészeti Főiskolán Ján Mudroch tanár növendéke. Ezután már a ikiállító művészek között szerepel a neve. Éltető eleme a természet, döntő élményeinek forrása. A táj szépségeire érzékeny lélekkel reagál. Fokozatosan alakul ki egyéni kifejezésmódja. Át- költi a valóságban látott és tapasztalt formákat. A Majerník Galériában bemutatott, az utolsó tíz esztendő terméséhez tartozó vásznai zömmel tájképek. Motívumvilága a Nyitra partjához, a közeli és távoli hazai vidékhez kötődik. (Patak partján, Táj hl- daoskával, Parti házak.) Piktú- rája mindenekelőtt színfestészet. Hideg és meleg színek fokozzák egymás erejét, ám így is egységes együttest képeznek. Derű, életkedv sugárzik a krómsárgák, a vörösek, élénkzöldek, barnáik és kékek összhangjából. A figyelő szemű festő előtt a táj leveti leplét, és feltárja a dombok, rétek struktúráját. A fák állanak legközelebb a szívéhez. Formáik és színek sokadalimával tüntetik el őket, tavaszi, nyári lombjukat. De színbe oldott érzéseit és filozófiáját, az élet torzulásait az odvas és korhadt törzsek szólaltatják meg. Csendben vergődő létükből, a borzongva rázkódó ágakból a jelkép sugallatát hallja meg. Arcképei külön fejezetet képeznek. Realista szemlélettel fogalmazottak, akárcsak tájképei. De sajátos kézírása, a széles és lendületes ecsetjárással pasztózusan felrakott olajfesték elevenséget, új ízű mozgalmasságot ad munkáinak. A művészt az ábrázoltak jellegzetes külső vonásain kívül belső életük is izgatja. Gondos megfigyeléseit töprengve hozza felszínre. Az Anyánaik, aki tudja, hogy nem hasztalanul hozott áldozatokat, boldog mosoly ragyogja be az arcát. A Nyolcvan év körüli férfi nyugodtan, bizalommal néz a világba. Jelképes értelme van a kifejezés érdekében túlzottan megnagyított, a nehéz munkát hosszú éveken át becsülettel végzett kezeinek. BÁRKÄNY JENÖNÉ A Napút színek felfedezője 125 éve született Csontváry Kosztka Tivadar „Hajnalban nap nap után a lángoló Kárpátokat figyelem s egy délután csendesen bóbisko ló tinós szekéren megakadt a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzónt s egy vénypapírra kezdem rajzolni a motívumot. A principálisom nesztelenül hátul sompolyog, a rajz elké szültével a váltamra ütött: mit csinál, hisz maga festőnek szü letett. Meglepődve álltunk, egy másra néztünk s csak. ekkor tudtam és eszméltem, amikor magam is az eredményt láttam, hogy vedami különös eset tör tént. amely kifejezhetetlen boldog érzésben nyilvánult meg. .. Principálisom távoztáoal kilép tem az utcára, a rajzot elővettem tanulmányozásra, s ahogy a rajzban gyönyörködtem, egy háromszögletű kis fekete magot pillantok meg balkezemben, mely figyelmemet lekötötte. E lekötöttségben fejem fölött hátulról hallom: Te leszel a vi lúg legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél.“ így mondja el önéletrajzi írásában Csontváry-Kosztka Mihály Tivadar az elindulást. Mert elindulás volt a szó legszorosabb értelmeién. Az akkor már csaknem negyvenéves Kosztka Mihály Tivadar, otkleveles jogász és gyógy szerész, otthagyott egy megalapozott megélhetést és bizton ságot nyújtó jól fölszerelt patikát és elindult. Megismerni a színeket, felfedezni a levegő perspektíváját, legyőzni az időtlen időt, hogy beteljesülhessen a prófécia — ö legyen a világ legnagyobb napút festője. S adatott néki mindössze húsz év e gigantikus munka elvégzésére. Az 1853 júliusában Kis-Sze- benben született Kosztka Mihály Tivadar elindult tehát. Ősei között akadtak hadbírók, katonatisztek, mérnökök. Kusza ifjúkorát nyugtalan keresés követte. Az önmegtalálásnak, az önkifejezésnek, a tenniakarás- nak nyugtalan időszaka. A rajza bóbiskoló ökrösszekérről nyújtotta élmény s a hozzá „hallott“ kinyilatkoztatás elindították őt egy hosszú, gyötrel- mes, önpusztító útra. Rajzolni, másolni kezd és készül, hogy Rómában szembenézzen a nagy ellenféllel, Raffaellóval, akit le ikell győznie. A festéshez tanácsért fordul Kelety Gusztáv festőhöz a képzőművészeti főiskola akkori igazgatójához és elküldi néhány zsenge rajzát mutatóba. Válaszlevelében Kelety „10—12 éves gyermek első kísérleteidhez hasonlítja azokat. 0 azonban nem veszi s rtőnek a hasonlatot, sőt lázasabban készülődik az útra. 1884 Húsvét táján már Rómában jár. A Vatikánban megnézi a nagyokat és szembe kerül Raffael képeivel, „de élő természetet nem találtam“ állapítja meg elégedetten és ezzel mintegy csatát nyert hadvezér haza utazik. Megnyugodva az elrendeltetésé- ben, úgy érzi, elméletileg győzött. A gyakorlatban azonban még nem tudta hogyan oldja meg a nagy feladatot. V gre 1894 tavaszán Münchenbe megy és beiratkozik Hollósy Simon szabadiskolájába. Hollósy mester volt abban az időben a nemzeti plein air festészet forradalmár-úttörője. Isikolá jának programja közé tartozott többek között a természet istení- tése, a színek világításbeli fokozatainak keresése. így Csont- váry a lehető legjobbkor és a lehető legjobb helyre érkezik e forrongó szabadiskolába. Fél évig marad csak Hollósynál, de ez elég az alapok megszerzéséhez. Itt ismerkedik meg a plein air fogalmával, amely megerősítette benne a hitet, hogy a természet a festészet legfőbb tanítómestere. itt ismerkedik meg a plein air festészettel, amit ő később napút festészetnek magyarított. Ebben az időben festette híres „önarckép“^. A későbbi művészet- történeti elemzések a müncheni iskola stílusjegyeit és kolorit- ját vélik benne felfedezni, a képet azonban minden valószínűség mellett már otthon, Gá- cson, festette. Bár az önarckép Csontváry festői felkészültségét bizonyítja, ő azonban még nem érzi elegendőnek ismereteit ahhoz, hogy a legnagyobbakkal mérkőzhessen. 1899-től 1903 ig cikázva barangol, lázasan dolgozik, miközben kialakul egy sajátos — semmihez sem hasonlítható — naív expresszionista stílusa. A „nagy motívumok“ megfestésére azonban még mindig kevesli önmagát. Világkörüli útra indul s az eddigi festői eredményein fölbuzdulva levélben pénzt kér a kultuszminisztériumtól, „akár kölcsönbe is“. Mivel még válaszra sem méltatják, bankkölcsönt vesz fel és Svájcon, Hollandián keresztül Spanyolországba, majd a Gibraltáron át Egyiptomba és Betlehembe igyekszik. Többek között egyiptomi tartózkodása idején a szaharai naplemente tanulmányozása közben akadt rá „a sokat keresett napút színek világító fokozatára“. Örömteli pillanatok, óriási felfedezés, a titokzatos rejtély megvilágosodott: a napút színek felfedezve! Küldi is nyomban a táviratot haza a kultuszminisztériumba és kedves mesterének Hollósynak: „Pein air erfunden“l Hollósy egy kicsit bosz- szankoditk is, mire ez a nagy sietség, mi az a sürgős hír, ami miatt éjszaka felverik álmából. Csontvárynak volt sürgős. A régóta magában hordott nagy tátrai motívumot most már megfesteni. Haza is utazott, hatalmas vásznat rendelt. És 1904 nyarán a lomnici csúcsnál dolgozik. A nagy motívumot immár meg tudta oldani — csodálatosan. Csontváry szemében nem egyszerű természeti motívum volt a Tátra panora- matikus képe, hanem a nagy próbakő, a természet reprezentánsa, szimbóluma. A másik nagy motívum megfestése már nem okozott gondot. Húsz négyzetméteres vásznon, gazdag részletezéssel, csodálatos dekoratív színekben, tobzódó naplementében festette meg a „Taor- minai görög színház romjai“-t, háttérben az Etna havas csúcsával. De amiért a kinyilatkoztatás történt, ott, a Tátra alján, csaknem húsz évvel ezelőtt, az most született meg: a „Baalbek“. A világ legnagyobb napút-festménye! 32 négyzetméter „ornitológiai istenbizonyíték, a csodás elhivatás testet öltő, látható, letagadhatatlan konkretizálódása, a sarlatánok által kétségbevonhatatlan tett* — írja róla Csontváry jóval később, számtalanszor, elferdült patologikus nagyzási mániában. Fő művének tartja — teljes joggal. Nemcsak méreteiben, de vállalkozásában is hatalmas mű. Most már úgy érezte, bizonyításait vétek volna rejtegetni. Meg kell mutatni a világnak és a legméltóbb helyen: Párizsban kell kiállítani! 1908 június 7-től július 7-ig a Grand Palais melletti jégcsarnokban volt kiállítva Csontvárynak 40 képe. Ebben az időben Csontváry gondolkodásában már beteges torzulások észlelhetők, önmagával való elégedettség megalomániás túlzásra ragadtatják. Mítoszt teremt képeihez és ő maga is már csak ebben a világban tud ňs hajlandó élni. Mintegy önmagát mítizálva és ennek megfelelő szimbolikus formát keresve elzarándokol a bibliai tájra Libanonba és megfesti a néhánv ezer éves „Magányos cédrust“, amelyben saját magát látja, a nagy magányost, a csúcson levőt ós sehova nem tartozót. Paranojás ferdüléseinek nyomát sem lehet felfedezni e remekművön. A kép maga a tökéletesség. Több képet fest még a libanoni cédrusokról. Azonban úgy tűnik az alkotó energiája kiapadt már. 1910-től kezdve pihen. Lassan, de egyre súlyosabban elhatalmasodik rajta egyfajta lelki betegség: szellemi jelenléte önimádatában fejeződik ki. Tanulmányokat ír, előadásokon és dolgozatokban fejtegeti, ki lehet zseni és ki nem. 1919 június 20-án meghalt. „Különös lélek volt, de nem a különcségéből táplálkozott, hanem szinte érintetlen tisztaságából, szentekre emlékeztető akaraterejéből“ — írja róla Pilinszky János. KOPÓCS TIBOR 1978 VII. 13.
