Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)

1978-07-10 / 188. szám, hétfő

Az egység és a barátság manifesztációja IFolytatás az 1. oldalról) vonal megvalósítását. Megálla­pította, hogy a bonyolult belső és külső gazdasági feltételek ellenére népgazdaságunk dina­mikusan fejlődik. Közös munkánk olyan íi lapot teremt, amelyre támaszkodva egyre tovább szilárdul nemze­teink és nemzetiségeink egy­sége, erősödik az együvé tar­tozás, a csehszlovák szocialista hazafiság és a szocialista in­ternacionalizmus érzése. Ezt az egységet védelmezni é« szilár­dítani kell, mert szilárdságunk­nak és szocialista életünknek tartóoszlopa. Ahhoz, hogy nyugodtan él­hessünk és dolgozhassunk, bé­kére van szükségünk. A népek békés egymás mellett élése, amely a számos akadály elle­nére is döntő tendenciává vált, a Szovjetunió békepolitikájá­nak, a szocialista közösség összetartozásának és a. világ haladó erői béketörekvéseinek az eredménye. Népünk saját ta pas z ta la ta i ra tá maszkodva egyértelműen elítéli a háború ki robbantására törekvő reak­ciós erők békeellenes mester­kedéseit. Végezetül Janik elvtárs kő- szünetet mondott a népművé­szeti fesztivál szervezőinek és részi vevőinek a sikeres rendez­vényért. A fesztivál ezután az amfi­teátrum megnyitásával folyta­tódott, kitűzték az egyes fal­vak, tájegységek és művész- együttesek jelvényeit. Ezt kö­vetően a gyermekegyüttesek léptek fel. A szombat esti mű­sorban Szlovákia különféle tá­jainak népi együttesei és a nemzetiségek együttesi is sze­repeltek. A gazdag műsor a megalapításának 30. évforduló- iát ünneplő Lúčnica együttes fellépésével ért véget. Vasárnap, a východnái fesz­tivál második napján szovjet és francia együttesek, valamint svájci magánénekesek léplek fel. A külföldi vendégművé­szek meggyőzően kifejezték a népek együvé tartozásának esz­méjét. A kétnapos fesztiválon ösz- szesen több mint 1500-an lép­tek fel, a műsorokat több mint 70 ezer ember tekintette meg. Mozgósítani kell minden erőt /Folytatás az 1. oldalról) építőanyag-ipari dolgozóknak állami, szakszervezeti és re- szortlkitüntetéseket adtak át. Ünnepi ülést tartott szom­baton Prágában az Építőipari és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezetének Csehországi, Prágai és Közép-csehországi Kerületi Bizottsága, valamint a Cseh Építőipari Minisztérium. Jelen volt a CSKP KB és a cseh kormány küldöttsége Josef Hamannal, a CSKP KB titkárá­nak vezetésével. Ott volt Jev- gRityijj Lebegyev, n Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetségé­nek tanácsosa. Az ünnepségen, amelyet az építők napja alkal­mából rendeztek meg, csaknem ötszázan vettek részt, köztük a szocialista munka hősei, álla­mi kitüntetéseik tulajdonosai és a B. ötéves tervidőszak nagy beruházásainak építői. MA NYÍLNAK MEG AZ IFJÚSÁGI ÉPÍTŐTÁBOROK (ČSTK) — Két turnusban vesznek részt a főiskolai hall­gatók az idén a nyári építő­táborok munkájában. Az első váltás július 10-én, a második július 31-én kezdődik. Az építőtáborok munkájában mm ★ Jörgen Jensen, a Dán Kommunista Párt elnöke szom­baton a CSKP Központi Bizott­ságának meghívására hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezett. A Ruzynéi repülőté­ren a vendéget Jindrich Poled­ník, a CSKP KB titkára fogadta. Martins Guerreira, a Por­tugál Forradalmi Tanács iagja, aki Evžen Erbannak, a Kül­földdel Baráti Kapcsolatokat Ápoló Csehszlovák Társaság elnökének meghívására kíséret élén látogatást tett hazánkban, szombaton elutazott Prágából. A Ruzynéi repülőtéren a ven­dégeket Zdenék Češka, a Kül­földdel Baráti Kapcsolatokat csaknem 9000 csehszlovákiai és 530 külföldi egyetemi és fő­iskolai hallgató vesz részt. A fiatalok hatvan ipari, építő­ipari, élelmiszeripari és szol­lá Ma lóvá 11a lat nak nyújtanak segítséget a terv teljesítésében. Ápoló Csehszlovák Társaság al­elnöke, a társaság csehszlovák —portugál bizottságának elnö­ke búcsúztatta. if A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottsága szervezési osztályának küldött­sége Andrzej Ozga osztályve- ze'töhelyettes vezetésével szom­baton befejezte csehszlovákiai látogatásiét és hazautazott. ik Befejeződött szombaton Prágában a XI. nemzetközi an- giológia.i kongresszus. Az egy­hetes tanácskozáson 30 ország csokneun 1200 szakembere foly­tatott tapasztalatcserét az ér­betegségek A diagnosztizálásáról és gyógyításáról. Nincs nyugalom a cédrusok alatt Izrael és o dél-libanoni reakció újabb fegyveres provokációi oldali erők előkészítik egy li* banoni Keresztény különállam kikiáltását. E céljuk elérésére fokozzák harci tevékenységü­ket. Ennek jegyében több ösz- szeütközésre került sor Bejrút keleti külvárosában. Camille Samun, a Nemzeti Liberális Párt elnöke megismételte azt a követelményt, hogy a Liba­nonban állomásozó arab fegy­veres biztonsági erőkből hív­ják vissza a szíriai egységeket. Ennek fejében demagóg módon javasolta a fasiszta milicisták beillesztését a libanoni hadse­reg soraiba és teljes felelős­sé tételüket az ország biztonsá­ga megőrzéséért. Sajh Szabah Almiad Dzsabir Szabah kuvaiti külügyminisz­ter Damaszkuszba és Bejrútba érkezett, hogy közvetítsen a li­banoni politikai és katonai vál­ság megoldásában. Bejrúti jelentés szerint az izraeli agresszorok szombaton az esti órákban ágyúkkal lőt­ték a dél-libanoni határvidék egész keleti részét, elsősorban Arkuba térségében városait és falvait. Az első hírek szerint Haszbaja és Mamisz községben sok polgári lakos megsebesült. Ezzel egyidejűleg Dél-Libanon- ból olyan hírek érkeznek, hogy az izraeli hadsereg további erő­sítéseket kap a libanoni—iz­raeli határmentén. Dél-Libanon légitérségében néhány órán át köröztek az izraeli hadsereg helikopterei. Szadat „magántanácskozáson” Bécsben (ČSTK) — Anvar Szádat egyiptomi elnök, kilencventagú kísérettel érkezett pénteken délután Bécsbe. Röviddel a re­pülőtéri fogadtatás után talál­kozott Bruno Kreiski osztrák szövetségi kancellárral, vala­mint Willibald Pahr külügymi­niszterrel. Később sajtótájékoz­tatón bejelentette, hogy a Kö­zel-Kelettel kapcsolatos „ma­gántanácskozásra“ érkezett az osztrák fővárosba és „derűlá­tással tekint“ tervbe vett talál­kozójára Simon Peresszel, az izraeli ellenzék vezetőjével. Szadat továbbá kijelentette, várakozással tekint Izrael, Egyiptom és az Amerikai Egye­sült Államok londoni külügymi­niszteri értekezlete elé, amely az izraeli—egyiptomi különtár- gyalások keretében július 17-én valósul meg. Nagyon dicsérően hivatkozott az amerikai „kez­deményezésről“ és nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ezen a héten találkozik James Carter amerikai elnökkel, aki július 13-án érkezik Európába, hogy Bonnban részt vegyen a hét legjelentősebb nyugati ipari ország képviselőinek csúcsta­lálkozóján. (ČSTK) — Dél-Llbanonban a közelmúlt izraeli agressziója után csak igen lassan és ne­hezen áll vissza az élet ren­des kerékvágásába. Számos dél-libanoni település szinte teljesen elnéptelenedett. A há­zakat többnyire elpusztították az izraeli bombák és gráná­tok. Szünetel a villanyáram- és a vízszolgáltatás. Ezen felül a menekültek félnek visszatérni, mivel tartanak az Izraellel együttműködő konzervatív erők terrorjától. Nagy veszélyt je­lentenek rájuk a fel nem rob­bant bombák, aknák, gránátok és rakéták is. Eddig ezen a területen csaknem 6000 ilyen robbanótöltetet hatástalanítot­tak. Ezen a területen még most sincs nyugalom. Szombatra vir­radó éjjel például a fasiszta libanoni pártok milicistái, illet­ve az Izraelt pártoló Saad őr­nagy reakciós hadseregegységei behatoltak Taib dél-libanoni fa­luba. Az ideiglenes ENSZ-egy- ségek nepáli őrsének tiltakozá­sa ellenére magukkal hurcol­ták a falu néhány hazafias ér­zelmű lakóját. További véres in­cidens történt Arkuba térségé­ben. A Waffa hírügynökség je­lentése szerint egy palesztinek lakta falu elleni támadásnál, amelynek során a keresztény falangistákat támogatta az iz­raeli tüzérség is, megsebesült néhány polgári személy. A fasiszta nemzeti liberális párt egyik képviselője Bejrut­ban kijelentette, hogy a jobb­Parlamenti küldöttségünk Belgiumban (ČSTK) — A CSSZSZK Szö­vetségi Gyűlése Interparlamen­táris Uniója csehszlovák cso­portjának küldöttsége csütör­tök óta hivatalos látogatáson Belgiumban tartózkodik. Pénte­ken Namur tartományba és an­nak azonos nevű fővárosába látogatott. A héttagú küldöttsé­get, amelyen Ján Marko, a CSSZSZK Szövetségi Gyűlésé­nek első alelnöke, az Interpar­lamentáris Unió csehszlovák csoportjának elnöke vezet, M. Falize, a namuri tartomány kormányzója fogadta. A cseh­szlovák vendégek a helybeli szenátusi tagokkal és képvise­lőkkel véleménycserét folytat­tak a parlamentben és a vá­lasztókerületekben kifejtett te­vékenységről. A beszélgetés a kölcsönös megértés szellemé­ben zajlott le. Másnap küldöttségünk Renaix városba látogatott, ahol Emil Cuvelier, az Interparlamentá- Unió belga—csehszlovák cso­portjának elnöke fogadta őket. Vasárnap a küldöttség Bel­gium nyugati részébe. De Panne városába látogatott. Itt megte­kintette a második világháború harcainak színhelyét és virágo­kat helyezett el a Dunkerque- nél elesett 40 csehszlovák kato­na sírján. Ezt követően képvi­selőinket R. Versfeeve polgár- mester fogadta Poperinge vá­rosában. Az imperialista üzelmek ellen (ČSTK) — Szudán fővárosá­ban megkezdődött az Afrikai Egységszervezet minisztertaná­csának ülése. A szervezet 49 tagállamának küldöttei, vala­mint a földrész nemzeti fel­szabadító mozgalma tanácsá­nak, illetve egyes nemzetközi szervezeteknek képviselői vesz­nek rajta részt. Napirendjén szerepelnek a rasszizmus és a gyarmatosítás ellen és az Af­rika teljes felszabadításáért vívott harc fokozásának kér­dései. Ezen túlmenően az ülés résztvevői megvitatják az afri­kai államok gazdasági és egyéb MUNKATÁRSUNK JELENTI KARLOVY VARYBÖL TÖBB VERSENYFILM — GYENGE SZÍNVONAL A kedvezőtlen időjárás elle­nére is igen mozgalmas és ese­ményekben gazdag volt a hét vége Karlovy Varyban. Ennek ellenére jelentős versenyfilm­ről nem számolhatok be, pedig az utóbbi napokban szaporo­dott a versenyfilmek száma. A bemutatott nyolc versenyfilm közül ugyanis egyik sem szer­zett meglepetést, egyikről sem mondható el, hogy erre vár­tunk. Az amerikaiak Kecskeszarv-1 címmel mutatták be verseny­filmjüket, mely tulajdonképpen egy földi űrkutatás története. Peter Hyams munkája jelleg­zetes kommerszfilm, méghozzá nem is a rosszabbak fajtájá­ból. Az alkotó azonban több fölösleges és olcsó rendezői fogással hatástalanná tette a produkciót. A tudományos-fan­tasztikus kalandfilm mesterség­beli tudással készült, némi iz­galmat is nyújt, de nem több, mint kétOrás kikapcsolódás. Pe­dig a téma lehetővé tette vol­na, hogy az alkotó kidombo­rítsa: hogyan lehet visszaélni a tudományos vívmányokkal. A húszas években játszódik A tengerész visszatér c. angol film cselekménye, mely egy brit hajós és egy afrikai hercegnő roman­tikus szerelmi története. Jack Gold rendező egy fehér férfi és egy színes bőrű nő szerelmi kapcsolatát, a környezet eluta­sító, megvető, meg nem értő magatartását bemutatva, rea­lisztikus képet fest a század eleji Anglia társadalmi viszo­nyairól. Persze mindkét, az ezen kívül bemutatott, de mél­tatásra nem érdemes film kap­csán felvetődik a kérdés: meny­nyiben felelnek meg ezek az alkotások a fesztivál jelszavá­nak, hogyan segítik a népek barátságát, a nemzetek köze­ledését? v Szombaton és vasárnap egyébként filmmatinét rendez­tek a közelmúltban elhunyt vij lághírű szovjet dokumentum- film-rendező Roman Karmen és az egyetemes filmművészet má­sik nagy egyénisége, Charles Chaplin emlékére. Tegnap vé­get ért a szabad fórum három­napos vitája, melyet A filmmű­vészet szerepe a békéért és a haladásért folytatott harcban címmel rendeztek meg. A ta­nácskozás kétségkívül hasznos hozzájárulást jelent a filmmű­vészet további alkotói munká­jához, hiszen a szabad véle­ménycsere nézetek, gondolatok és észrevételek konfrontálását tette lehetővé. A szakemberek elsősorban az alkotók társadal­mi felelősségének és a filmmű­vészet feladatának értelmezését vetették fel. Vasárnap a mongol film után a magyar versenyfilmet —Ve­ri az ördög a feleségét címmel — tekinthettük meg. A film küldöttsége, András Ferenc rendező és Pásztor Erzsi, az egyik főszereplő már a hét de­rekán Karlovy Varyba érkezett. (tölgyessy) együttműködése elmélyítésének problémáit, továbbá szervezési kérdéseket s megválasztják az Afrikai Egységszervezet vezető­ségét is. Az ülésen a küldöttek felszó­lalásaikban kifejezésre juttat­ták mély aggodalmukat, hogy fokozódik a külföldi katonai beavatkozás a független Afri­ka belügyeibe. Élesen bírálták a NATO tagállamainak zaire-i fegyveres intervencióját. Fel­szólították egyben az afrikai egység megszilárdítására, hogy ezen a földrészen csődre ítél­jék az imperialista üzelmeket. Manőverek a közvélemény megtévesztésére |ČSTK) — A Vietnami Szo­cialista Köztársaság Külügymi­nisztériumának hanoi közlemé­nye megállapítja, hogy ered­ménytelenül fejeződött he a Vietnamban élő kínai nemze­tiségű személyek Kínába való áttelepülésével foglalkozó 31. ülés, mégpedig a kínai fél ma­gatartása következtében, amely a procedurális kérdésekkel kapcsolatos tanácskozásokat igyekszik vakvágányra juttat­ni. A közlemény leszögezi, hogy a Kínai Népköztársaság hanoi nagykövetsége megkísérli a VSZK ban élő kínai nemzetisé­gű személyek számára önké­nyesen kiadni a távozási enge­délyeket. Ez a törvénytelen el­járás nyugtalanítóan hat a kí­nai nemzetiségű vietnami ál­lampolgárokra, és kedvezőtlen a hatása a közrendre, valamint a biztonságra is. A VSZK Külügyminisztériu­mának közleménye szerint Kí­na nyilvánvalóan nem tekinti céljának a tárgyalások sikerét. Csak propngandamanőverekhea; folyamodik, amelyekkel Kíná- ban és külföldön is meg akar­ja téveszteni a közvéleményt és lehetővé akarja tenni a Vietnammal szembeni ellensé­ges politika folytatását. Malaysiában győztek a kormánypártok (ČSTK) — A Malaysiában szombaton megtartott általános választásokban ismét a Nem­zeti Front győzött, amelynek éién Husszein Bin Onn minisz­terelnök áll. A 10 kormánypár­tot tömörítő Nemzeti Front a parlament 154 mandátumából 98-at nyert el. A baloldal képviselője lett az Olasz Köztársaság ú( elnöke /Folytatás az 1. oldalról) tésre ítélték. A felszabadulás után, 1943-ban, ismét bekap­csolódott az antifasiszta ellen­állási mozgalomba, de az év őszén újra letartóztatták, és halára ítélték. A kivégzés előtt börtönéből megszökött. A há­ború utáni években a szocia­lista mozgalom együk vezetője­ként síkraszállt a munkásosz­tály akcióegysége, valamint a kommunistákkal való együtt­működés mellett. Gazdag kép­viselői tapasztalatokkal ren­delkezik. Röviddel a háború után tagja volt az Alikotmá- nyozó Gyűlésnek, majd minden eddigi megbízatási időszakban megválasztották képviselőnek. Tíz évvel ezelőtt elnöke lett a parlament képviselőházának és ezt tisztségét egészen 1976- ig töltötte be. Az új köztársasági elnök, megválasztása és az eskü le­tétele után, kifejtette a követe ikező hétéves megbízatási idő­szakkal kapcsolatos elképzelő-: seit. Hangsúlyozta, hogy fel­tétlenül meg kell őrizni „a nem­zet egységét és függetlenségét Olaszország nemzetközi kötele­zettségei és szövetséges viszo­nya tiszteletben tartásának fel­tételei között“. Határozottan síkraszállt a béke megőrzése mellett és a háború ellen. A továbbiakban leszögezte, hogy a nemzet egysége szükséges az olaszországi demokrácia megszilárdítása és számos gaz­dasági, valamint szociális kér­dés megoldása érdekében is. Pertini ezután a köztársasági elnök palotájában fogadta Gio­vanni Andreotti miniszterelnö­köt, aki benyújtotta kormánya lemondását. A köztársasági el­nök a lemondást nem fogadta el, és így a kormány folytat­hatja tevékenységét. 1978 VII. 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom