Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)

1978-07-06 / 184. szám, csütörtök

Milyen a korszerű színház? Gondolatok a szocialista országok színművészeti főiskoláinak II. fesztiváljáról Életünkről sokszínűén Képzőművészeti kiállítás a Művészetek Házában Egy hétig tartott a szociális ta országok színművészeti fő­iskolásainak II. fesztiválja. Hogy hasznos volt, az nem vi­tás, hiszen nemcsak abba nyer­hettünk betekintést, hol tart ma Lengyelország, az NDK, a Szovjetunió, Bulgária, Magyar- ország (a bukarestiek nem ér­keztek meg) és Csehszlovákia a színészképzésben, napjaink túlmechanizált színházában milyen színészetre okítja a jö­vő művészeit, hanem arra is, hogy mennyi s milyen színész­tehetségekkel rendelkezik egy- egy ország. Nos, kérdezzük csak meg magunktól, milyen színházat várunk a mai huszon­évesektől? Totálisát! Aminek művelése, persze, sok kockázat­tal jár, mégis, csak ezt érde­mes csinálni, hiszen a mai szín­házi embernek — rendezőnek, színésznek, dramaturgnak, dísz­lettervezőnek stb. — alapmaga- tartása kell legyen az általá­nos emberi totális kivetítése. Olyan esszenciális sűrítettség- gel kell szólnia a közönséghez, hogy az a benne szunnyadó spontaneitást és fegyelmet kö­zös nevezőre hozza. Elvárha­tó-e mindez a főiskolásoktól, azoktól, akik a színművészet­tel alig néhány éve élnek együtt? Hogynel Sőt! Ki lenne a kísérletező, a mindenre rá­mutató, a mindennel szembe­néző, ha nem a holnap színé­sze? Hogy az öt külföldi és a három hazai csoport bemutat­kozása közül csupán három, a varsói, a budapesti és a prá­gai igyekezett totális színház­zal megfogni a nézőt. Nem vé­letlen, hogy a lengyelek elő­adására nemhogy zsúfolásig megtelt a Redute kisszínpadá- nak nézőtere, de voltak, akik be sem jutottak. Nem véletlen, mert a mai lengyel színjátszás, éppen kísérletezéseinek kö­szönhetően, világhírű. Wajda, Grotowski és Szajna a színház­ban alig járatos embernek is sokat mondó nevek. Jerzy Gro­towski például olyan iskolát teremtett, amely elhagyva a hagyományos színházi eszközö­ket, a színész-néző reláció egy­re tökéletesebb kiépítésére összpontosít. Hogyan csinálja mindezt? Grotowski Laborató­rium Színháza nem törölte, de felújította az általános emberi létformát vallató „avitt“ kér­déseket, és olyan színházi ki­fejezőeszközökkel válaszol, ami egyik kritikusa szerint: — „az egyszerűségnek a- monu­mentális univerzalitása“. Nem, Grotowski személy szerint nem volt jelen ezen a bratislavai fesztiválon, de a lengyel szín­házi szakemberek — a Gro­towski után következők, más hangot adók, új irányba hajlók — itt voltak. S a friss színhá­zi szellem mindenképpen jelen volt a lengyelek előadásában. S hogy ez így lesz, ezt érez­hette meg a bemutatójukra tó­duló közönség. A prágaiak is magukénak vallhatják a len­gyel rendező alábbi kijelenté­sét: „Miért foglalkozunk művé­szettel? Azért, hoqy átlépve a határokat — túlnőve a korláto­Hazánkban harminckét évvel ezelőtt rendezték meg első íz­ben a nemzetközi filmfeszti­vált A seregszemle első négy évfolyamát Mariánské Lázné- ban tartották, 1950 óta pedig Karlovy Vary nyújt otthont a fesztiválnak. 1953-ír évente megrendezték a szemlét, 1958 óta pedig kétévenként — a Moszkvaival felváltva. Azóta minden páros évben Karlovy Varyban, a közbeeső esztendő­ben pedig Moszkvában talál­koznak a filmesek. « • • A nemzetközi filmfesztiválon eddig összesen 1745 alkotás (737 játékfilm és 1008 rövid­film I szerepelt műsoron. A ver­senyen 621, a szimpózium ke­retében 40, versenyen kívül pedig 76 filmet mutattak be A fesztiválon részt vett orszá* gok száma 74. A leggyakrab­ban a szovjet, a francia, a len­gyel az angol, a bolgár, a ma­gyar és a svéd filmgyártás kép< viseltette magát a szemlén. kát — kitölt hessük az üressé get, kitölthessük önmagunkat“. Persze, rájuk inkább a Libe- reci Ypsilon Stúdió hatott, amelyik viszont, ha nem is mindenben és nem a sajátos­ságaiban, de rokonítható a mai lengyel színházi törekvésekkel. A budapestiek előadása? Az is, ha másban nem, hát abban, hogy totális színházat igyekez­tek játszani. Nem hagyták lan­kadni a néző figyelmét. Moz­gást, szöveget, zenés, gesztust, arcjátékot, rekvizitumot maxi­málisan kihasználtak, s ezzel a lényegi megnyilvánulás azon fokára Jutottak, ahol az önki­fejezés nem végcél, hanem al­kalom egy magasabb cél el­éréséhez. A budapestiek mély emberi érzéseket és különböző magatartásformákat mutattak be parodisztikusan, mégis az­zal a drámaisággal, amely minden lényegtelent, mellékest lefarag a Capek testvérek írta nem valami sikeres történetről úgy, hogy a színészi játék ré­vén hozzáad valami igazán színházit. Hogy az említett elő­adásokból képtelenség — mert igazságtalan lenne — személy szerint kiemelni bármelyik szí­nészt, az a jó közösségi munkát dicséri, s egyben körvonalaz­za a három fölfogásban merő­ben más, a színházi megoldá­sok, színészi magatartásformák belső motívumainak tulajdonít­hatóan mégis rokon rendezői koncepciót. Némi túlzással azt is állíthatnám, hogy valameny- nyi színész kiváló teljesítményt nyújtott, eleget téve annak az elvárásnak, amely a valóság sokoldalú — izgalmas, újszerű, sajátos és mindezek fölött egy­öntetűen színházi — megköze­lítésének lehetőségét delejezi. A leningrádiak, a szófiaiak, a lipcseiek, a brnóiak és a bra- tislavaiak előadásából már ki­emelendő néhány alakítás, né­hány színész neve, ami nem színész társaik elmarasztalását, s nem is a varsóiak, a buda­pestiek és a prágaiak színészi munkájának valamiféle mellő­zését, hanem a fesztiválon meg­mutatkozó kétféle rendezői koncepció kontrasztjának ki­A budapestiek előadásának egyik jelenete. Scaramouehe szerepében Földi László. Wozef Vavro felvétele) Az 1946-ban és 1947-ben meg­rendezett fesztivál még nem volt versenyjellegű. A szemle csak 1948 ban öltött vetélkedő jelleget: ekkor 18 ország ne­vezett be egy-egy művet a fesz­tiválra. Eleinte a játékfilme­ken kívül rövid- és animációs filmek is szerepeltek műsoron. 1964 óta a verseny keretében már nem vetítenek rövidfilme­ket. Ezek az alkotások Lipcsé­ben, Krakkóban és Oberhausen- ban kaptak nemzetközi fóru­mot. • • « A Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon a legnagyobb elismerés a kristályglóbusz, mellyel a zsűri a szemle jel­szavát leginkább kifejezésre juttató alkotást jutalmazhatja. A díjat először 1948-ban ítél­ték oda, Wanda Jakubowská lengyel rendező Oswiecim cí­mű művének. Azóta a díjazot­tak listáján olyan filmek sze­repeltek, mint a Sztálingrádi csata (1949, szovjet), Ha a vi­domborítását szolgálja. Mivel magyarázható e kétféle kon­cepció jelenléte? A színművé­szeti főiskolások szokásos vizs­gaelőadásaira jellemző, hogy benne inkább a színészi alakí­tás dominál, mintsem a rende­zés, inkább a szerep van meg­komponálva, mintsem a cselek­mény, a darab maga, ami ért­hető is, hiszen az ilyen jellegű előadásokon a színész, s nem .a rendező vizsgázik. S mintha csak a színészek vizsgázlak volna a leningrádiak, a szó­fiaiak. a lipcseiek, a brnóiak és a bratislavaiak előadásán is. Számomra nem volt teljes a produkciójuk. Hiányzott be­lőle valami. Ks hiába engedtem néhány kimagasló alakítás — mint amilyen a német Uwe Heinriché, az or.osz Golubickijé és Simanovicsé, vagy a bolgár Sztojcsevé volt — pszichikai impulzusainak, előadásuk nem kerekedett teljessé. Rossz volt tehát? Nem! Jó volt; ötletdús. színes és sorolhatnám, még milyen, csak éppen nem volt a magát a közönségért önfeláldo­zó színház. Grotowskival élve: nem töltötte ki teljesen azt az ürességet, amely törvénysze­rűen bennem van, amikor be­ülök a nézőtérre. Mert ne fe­ledjük, a színész mellett a né­ző a másik fontos alkotóeleme a mai modern színháznak. Konter László, a budapestiek és fan Schmid, a prágaiak ren dezője nem csak azt akarta a színészeitől, hogy — akár egy vizsgaelőadáson —• csak szí­nészként alakítsanak, de a ma­gas fokú színészi képzettséget számonkérve megkövetelte, hogy alávessék magukat rende­zői elképzeléseinek. Rendeze síikben — a varsóiakéban is — nem a színész, mint szerepló volt a lényeg, hanem a színész, mint a társadalomban élő, át- lényegüléssel alkotó ember. S ezek után hadd kérdezem, nem lenne-e célszerű, ha ezen a fesztiválon csaik olyan csoportok mutatkozhatnának be, amely­ben nem csupán a színészek, de a rendező, a dramaturg, a díszlettervező, ha úgy tetszik, még a világosító is főiskolai hallgató. Hiszem, akkor keve­sebb olyan „klasszikus“ szel­lemben megfogalmazódott elő­adást láthatnánk, amely ma már nem elég színházi, amely csak azért nem unalmas, mert egy-egy kiugró alakítás leköti a néző figyelmét. A fesztiválon egyébként erről is szó esett. A délelőtti találkozókon, beszél­getéseken kisebb viták kereked­tek; a színházművészeti főisko­lák jeles tanárai és a fesztivá­lon részt vevő rendezőik, szerep­lők sok mindenről vitáztak nyíltan, őszintén. Szó esett a dramaturg hatásköréről is, s bi­zony, éles kritikával szóltak egymás előadásairól, alakítá­sáról. Jó, fesztiváli volt a han­gulat. Kár, hogy hazai magyar amatőr színjátszóink, irodalmi színpadi tagjaink közül csak néhánnyal találkozhattam. Kár, mert sokat tanulhattak, lát­hattak volna ők is. SZIGETI LASZLŐ lágon mindenki összefogna (1956, francia), A föld sója (1954, amerikai). Az éjszaka leple alatt (1957, indiai|, Csen­des Don (1958, szovjet), Egy év kilenc napja (1962, szovjet), Kés (1970, angol), Szerelmesek románca (1974, szovjet). • * • A kristályglóbuszon kívül a fesztiválon egyéb díjakat is ad­nak. Kitüntetnek rendezőt, szí­nészt, operatőrt. A közönséget, persze, leginkább az érdekli, ki kapja a színészi alakításért járó díjat. A kitüntettek közül említsünk meg legalább néhá­nyat: Madelenie Robinson (francia 1948), Töröcsik Mari (magyar 1960, 1972), Hargis (indiai 1958), Natalja Beloh- vosztyikova (szovjet 1970), Er­win Geschonneck (NDK-beli 19601, Laurence Olivér (angol I960), Szergej Bondarcsuk (szovjet 1952), Donatasz Banio­nisz (szovjet 1966). • • • Bár a filmcsillagok felvonul­Lórincz Gyula: FEBRUÁR ARCAI A Februári Győzelem 30. év­fordulóját köszöntöttek a cseh és szlovák képzőművészeti szó vétségeik az új szemléletből fa­kadt, utolsó három esztendőben keletkiszett művekkel, amelye­ket először Prágában állítottak ki. Most Bratislavában, a Mű­vészetek Házában mutatják be a tárlat egy részét, amely ar­ról tanúskodik, hogy mind a cseh, mind a szlovák képzőmű vészük mélyen átérzett külde téstudattal tűzték ki a célt ma guk elé: a dolgozók széles ré­tegeit, a társadalmat, a hala­dást és a béke ügyét szolgáló új művészet megteremtését. A kulturális forradalom szellemé­ben követői lettek a szocialista realizmusnak. A valóság meg­változtatásának szándékából fa­kadó munkásságukkal az élet sokrétűségébe elmerülve abból merítik müveik tárgyát, ame­lyet az ember törekvései, mun­kája gondja, öröme, az ország dinamikus fejlődése, a szülő föld boldogító szépsége képez. Az értelmi és érzelmi megkö zelítés különböző változataival jelenítik meg a világot. Egy­séges elgondolásuk ellenére is éreztetik egyéniségük ízeit. František Jiroudek stíluste rém tő képességgel csúcsokat ér el. Vásznai (Napraforgók, Wilém Nowak arcmása, a S’zö- lőföldl a lényeglátás s az ér zés tökéletes kifejezői. Karéi Souček képei: a Sztrájk, a Fel szabadulás 1945 ben és 1948 februárja realista ihletésüek, politikai magatartást tükröznek. Karéi Svohnský Kora tavasza halkan remegő színes párájá­ban, enyhe fényeiben új, szép élet bontakozik ki. faromír Gruss kanyargó útjai a jövő felé mutatnak. Jozef Broz mü­vei az emberbe, az életbe ve- tót t hitet sugározzák. Vilma Vrbová Kotrbová a gyermekről a lét folytatóiról gyöngéd me­legséggel, művészi szinten em­lékezik meg. Csemiczky László a gondolat rendet teremtő erejével for­málja a tájat és a kíméletlen széllel szembeforduló, munká­ba igyekvő asszonyt. Lőrinci Gyula sűrített erejű, expresszív kompozíciója koreszmét hirdet (Február arcai). Barta Gyula konstruktív forma adással, dina­mikusan jelzi az ország tech­tatása — más fesztiválokhoz viszonyítva, ahol a nagy nevek visszhangzanak — Karlovy Va- ryra sohasem volt jellemző, ez természetesen nem jelenti azt, mintha a szemléről a művészek távol maradlak volna, csupán a szakmabeliek nagy száma miatt rendszerint háttérbe szo­rultak. A több ezer külföldi ven­dég közül, aki itt megfordult, a látogatók emlékezetében leg­inkább Nazim Hikmet török költő, Konsztantyin Szimonov szovjet író, Pablo Neruda chi­lei költő és Arnold Zweig né­met író neve maradt meg. A filmesek közül Szergej Geraszi- mov szovjet, Luis Bűnül spa­nyol, Andrej Mihalkov Koncsa- lovszkij szovjet, Cesare Zavat- tini olasz, Radzs Kapur indiai, Lev Kulidzsanov szovjet rende­zőre, George Sadoul francia filmesztétára, Giovanna Ralli olasz, Töröcsik Marira, Claudia Cardinale olasz színésznőre és Henzry Fonda amerikai színész­re emlékezünk a legjobban. TÜLGYESSY MÁRIA Juraj Hovorka: Ének a béké­ről (bronz) nikai fejlődését. Jakoby Gyula eszmei és képzőművészeti lő­re kvése a háború embertelen, értelmetlen borzalmainak elénk tárása. Ignác Kolöak társadal­mi mozdulásokra érzékenyen, érzelmi lobogással izzó vörös fénybe borítja Február felvo­nuló munkásait, a gyárkémé­nyeket, ’a távoli- hegyeket. Le­hotsky Eugénia jövőben hivő derűben, érzékenyen mutat be egy boldog családi együttest. Marian Veľba átélten, összefo- gottan festi a Balladás tájat. Emil Báčik a kifejezés gyön­géd árnyalataival színezett rajzzal veti papírra a mai na arcmását. A cseh és szlovák szobrász­művészet képviselői pontos szocialista jellemzéssel formál­ták a közélet és a művészet nagyjainak portréját. Jaroslan Kolomaznik a humánum üze­neteiét közvetíti az Oj napban. Pataki Klára a Társadalom Tá­maszaiban a matériától a szel­lemig építi négy, zárt formavi­lág asszonyalakját. Bartusz Mária bronzban érezteti a Csí­rázás, az élni akarás lebírha- tatlan erejét. Anna Goliášová bronz és alumínium kompozí­ciója a .Haladás zászlaja alatt győztek1, korszakra utaló gon­dolat kifejezője. Ľudovít Kor- koš fából faragott domborműve és szobra „Híd a gondolat és a társadalom között“. Juraj Ho­vorka a békét magasztalja. Jaroslav Lukavský fametsze­tei a természeti formák lénye­géhez igazodó munkák. Vincent Hložník nagyszerű, kiérlelt kompozíciói belülről fa­kadó művészi vallomások. Ferr dinan Kráľ jelképiesen, elvo­natkoztatással metszi fába a Gyökereket. Ivan Schurmann linómetszetei erővel, pátosz nélkül idézik 1948 februárját. Vera GergeTová linómetszetei eleven és megrázó kifejezései annak, ahogy a világot és ön­magát látja. Szabó-Stefunková Erzsi szí­nes linómetszetének elnevezé­se a Béke, amelynek védelme és a humánum egymástól elvá­laszthatatlanok. BÁRKÄNY JENÖNÉ Fesztivál-mozaik Karlovy Varyból Ek*­1978 VII. B. 6

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom