Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-29 / 207. szám, szombat
A GALEA KUPA DÖNTŐIÉBEN A csehszlovák junior teniszválogatott a Galea Kupa elődöntőjében a páros győzelem után is nagyszerűt nyújtott s végül 4:1 arányban késztette megadásra Svédnrszág együtteset. Ezzel a döntőbe jutott, ahol Franciaország válogatottjával mérkőzik. A franciák ugyancsak 4:1 arányban győztek az angol csapat ellen. A csehszlovák—svéd találkozó folytatása nagyszerűen sikerült. Előbb Kulhaj az eredetileg tartalékként számításba vett Ljungman ellen 6:1, 7:5 arányban győzött, majd Lendl 6:1, 6:1 arányban bizonyult jobbnak Henrikssennél. Tavaly Bukarestben még a svéd fiú volt jobb. A svédek az első egyes találkozóra kénytelenek voltak tar- talétkot beállítani, mert az eredetileg nevezett Bergstram sérülése miatt nem állhatott csapata rendelkezésére, örvendetes, hogy Kulhaj lókról fokra javul, s várhatóan a döntőben nagy segítséget nyújthat majd a tapasztaltabb Lendlneik. Lendl valóságos bemutatót tarlói) a Henrikssen elleni mérkőzésen. xxx Az amatőr tenisz Enrópa-haj- nokságot július 31. és augusztus 6. közötti időben a romániai Brassó rendezi. Ezen csehszlovák részről Smíd, Zedník, Birner, Slozil, Maráikévá, To- manová, Bendlová, Plchová, továbbá a juniorok közül Kulhaj, Lacek. Budarová és Skronská szerepel. XXX A kitzbüheli nemzetközi torna 2. fordulója ban két csehszlovák versenyző találkozott és Maršíková 6:1, 6:2 arányban győzött Skronská ellen. További eredmény: Ruzici — Casablanca 7:6, 3:6, 7:5. A lousvillei lorna eredményeiből: f Jött fried — T. Moore 6:3, 6:4, Dibbs — Higueras b:3, 6:4, Orantes — Fillol 6:2, 6:2, Alexander — Frawley 6:7, 6:2, 6:4, Fiijaik — Amaya 2:6, 7:5, K:3, Cornejo — Austin 6:3, 6:7, 6:2, Saviano — Stocklon 6:7, 7:6, 6:4. Ostrava a teniszezőké Ostrava augusztus 7—13. közölt rendezi meg Csehszlovákia nemzetközi jellegű teniszbajnokságát. Ezúttal a hazai színek képviselői közül 64 férfi és 46 női teniszező szerepel és számítanak nemzetközi részvételre is, amely azonban még csak tárgyalás stádiumában van. Annyi bizonyos, hogy a magyar teniszezők közül Machán és Németh, az NDK hói Emmerich, Arnold és Schmidt, a Szovjetunióból Lihacsov és Ahmerov érkezik. A rendezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztosítsák Európa egyik legjobb női játékosának, Csmirevának (szovjet) a részvételét. A lengyel, a román és a bolgár szövetség megígérte, hogy versenyzőket kiild. de a nevezést csak később ejti meg. Ausztriából három női versenyző érkezik. A Pfreinvban sorra kerülő junior EB-ről elsősorban a jugoszláv Osztoj, továbbá svéd és spanyol teniszezők részvételével számolnak. Csehszlovákia nemzetközi teniszbajnokságát Dunlop labdákkal játsszák. Országos öttusa-bajnokság Az ASŠV Dukla Banská Bystrica kapott megbízatást arra. hogy augusztus 2—6. között megrendezze az országos öttusa-bajnokságot, amelyen 36 versenyző részvételére számítanak. A nyitó szám a lovaglás lesz, amelyet augusztus 2-án és 3 án Topoffiiankyban rendeznek meg. A versenyzőket négy csoportba osztották és mindkét napon 10.30 órakor kezdődik a küzdelem. A lovaglás után a küzdőfelek Banská Bystricára mennek, ahol augusztus 4 én a rendező egyesület sportcsarnokában 9.00 órai kezdettel a vívást bonyolítják le. Szómba ton, augusztus 5 én ugyancsak 9.00 órai kezdettel a pisztoly- lövésre kerül sor, este 19.0(1 órától pétiig az úszóversenyt rertdezik. Az utolsó napon, augusztus 6 án 11.00 órakor kezdődik a 4 kilométeres távú mezei futóverseny. Az ünnepélyes eredményhirdetésre augusztus b án 15.00 órakor kerül sor. K é z i let bd a - k és z ü lődé s Hazánk férfi kézilabda bajnoka, a VSŽ Košice pénteken befejezte tíznapos edzőtáborozását, amely elsősorban erőnléti felkészülést biztosított. Anton Frolo 16 tagú kerettel dolgozott, amelyben már helyet kapott az erősítés Karéi Bétik, a TJ Gottwaldov volt kapusa. A ligaküzdelmekre készülőben a bajnokcsapat barátságos mérkőzéseken szerepel és részt vesz egynéhány tornán is. Az első nemzetközi torna július 29—30-án Lednické Rovné- ban kerül sorra, ahol a ČH Bratislava, a Strojárne Martin és egy iengvel csapat is szerepel. A következő tíz napon odahaza készülődik a VSŽ. Azután az SZNF Kupa 33. évfolyamában nemzetközi torna lesz augusztus 11—13. között Martinban, s olt a VS2 a kupa védőjeként szerepel. Ez újabb torna után tíznapos NSZK-beli portya vár a VSŽ csapatára. ÉRTÉKES GYŐZELEM !J 197 ti VII. 29. A Slovan Bratislava labdarúgócsapata az őszi bajnoki idényre készülőben az NDK I. ligájának további együttesét fogadta, s a Rot-weiss Erfurt ellen 2:0 (0:0) arányú győzelmet aratott. Mindkét gólt Sveh- lík lőtte. Az elsőt az 55., a másodikat a 89. percben. A Slovan csapatán az előző mérkőzéssel összehasonlítva a javulás jelei mutatkoztak. Játékosai sokkal harcosabb szellemben küzdöttek, de.változatlan gyengéjük a helyzetek kihasználása. A vendégcsapat technikás játékosokból áll, akik azonban ezúttal csak a védekezésre rendezkedtek be. Az erfurtiak szlovákiai portyájuk során előzőleg már Byt- ííán vendégszerepeitek, ahol a ZVL ellen 3:2 arányban győztek. Ma Dunaszerdahelyen a helyi divízió* DAC fugadja a Rot- weiss Erfurt együttesét. Előkészületi labdarúgó mérkőzésen a Spartak Trnava To- poFftanyban 4:2 (1:2) arányban győzött a helyi TS ellen. A győztesek részéről Gerifc (2), t'hlpek és Zelenský volt eredményes. Külföldi győzelmekkel kezdődött Csütörtökön a Slávia SVŠT zabosi parkúrján megkezdődtek a nemzetközi díjugrató verseny küzdelmei Bratislava Nagydijáért. Ezúttal nem jött össze olyan erős mezőny mini tavaly, mert a nyugatnémetek második vonalbeli lovasaikkal képviseltetik magukat és a Szovjetunió sem küldte el legjobbjait. Ennek ellenére már az első napon színvonalas összecsapásoknak voltunk szemtanúi. Sajnos, korai lapzárta miatt nem tudtunk idejében beszámolni a látottakról, így ezúttal pótoljuk mulasztásunkat. A nyitóugratást tizenegy 141) cm-es magas akadályon bonyolították le, majd azok, akik hibátlan teljesítményt nyújtottak, 150 cm-re emelt akadályokon folytatták az elsőségért a küzdelmet. Ez 24 induló közül 5- nek sikerült, és végül az első két helyet nyugatnémet versenyző szerezte meg. A végeredmény: Wnckener (Jorik lován), 2. Stein — | mindkettő nyugatnémet) (Marquis) 3. Önödig (Wallenstein) — osztrák. Az első versenyszám után Szegedi Gábor, aki egykor maga is a hortobágyi csikósok életét élte, bemutatta, mit eredményezhet, ha a ló és lovas összhangja megjelelő. Ezt kö- velöen került sor az ünnepélyes megnyitóra. A résztvevőiket dr. Juraj Hannlay érdemes sportmester vezette be, majd valamennyi nemzet — szovjet, magyar, nyugatnémet, osztrák és csehszlovák — versenyzőinek bemutatása a himnuszok elhangzása után következett a nap második versenye. A 23 résztvevőnek tizenhárom 140 cm-es akadályon kellett bebizonyítania önmaga és lova felkészültségének tudását. Ezúttal 10-en végeztek hibapont nélkül és így az összevetésben döntötték el az elsőség sorsát, hét 150 cm magas akadályon. A második induló a csehszlovák Krpela, Chýr nyergében hibapont nélküli 40.1 mp es idővel feladta a többieknek a leckét. A győztesre azonban az utolsó előtti lovasig kellett vár ni. Négyen nyújtottak hibátlan teljesítményt és a kerek 38 mp- es legtöbb idő alapján Bartels személyében ebben a számban is nyugatnémet versenyző szerezte meg a győzelmet. A végeredmény: 1. Bartels (Brabek), 2. Krpela (Chýr). 3. Slein I Forint) — csehszlovákok. (kollár) Csehszlovákia női röplabda-bajnoka a Slávia DK Bratislava (Vo)tísek felvétele) • Japán női röplabdaválogatottja La Baule városában 3:0 arányban győzött Franciaország együttese ellen. • Burgaszban nemzetközi női kosárlabdatornát rendeznek, amelyen az Egyesült Államok csapata 98:61 arányban győzött Jugoszlávia ellen. • Hilversnmban a nemzetközi tenisztornán Taróczy a holtan Okkerral nagyon jól szerepelt a párosok küzdelmében is, mert 7:5, 6:1 arányban győztek a nyugatnémet Pinner, Gehring kettős ellen, majd 6:2, 6:2 arányban késztették megadásra a Fancutt, Palin (ausztrál, finn) párost. • Az Afrikai Játékok néhány eredménye: a férfiak tizpróba versenyét az algériai Mohamed Bensaad 7338 ponttal nyerte a nigériai Ebewele (6876) és az algériai Smail |6822| előtt. A férfi 4 X 400 méteres valtóban Ghana 39,24-gyel győzött, a 4 X 400-as váltóban is ghanai siker született, az idő 3:35.55. a láthatáron Augusztus 25-én Minszkbun kezdődik « női röplabda-világbajnokság. Ezem Cse-hszlov.ikia csapata hz első mérkőzést Me* >'ük6 válogatottjával játssza. A. felkészülés ruiigybam folyik és ezzel kapcsolatban Anton Kyndr, a csapét edzője a ČSTK l'u dósí tójának néhány kérdésére válaszolt. ■ô Elégedett a felkészülés e-d- digii menetével? — Az a lényeg, hogy minél több megerőltető találkozót rendezhessünk. Lengyelországban tornán vettünk részt, portyát bonyolítottunk le a Szovjetunióban. Különösen a szovjet válogatott és a legjobb ukrajnai csapat elleni mérkőzés adott sokat a jaiiékosoknak. így össze lehetett hasonlítani, mennyire közelíti meg játékunk a világ élvonalába tartozókét. Mit nyújt az élvonal? — Kettős támadást, kockázatos adogatásit, kemény, cselei leülést. Mindezt legmagasabb szinten a szovjet játékosuk mutattak be. A legutóbbi tapasztalatok ama mutatnak rá, milyen fontos a jó sáncalás. Aki ezt jól csinálja, közelebb kerül a győzelemhez. Az erős leütés a modern röplabdában a második helyre szorult. ■£ Milyenek lányaink esélyei? — Csapatunk fiatal. Ellenfeleink legtöbbje legalább száx találkozót látszott már. Nálim* csak három játékos mutathat löl ennél többéit. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ráadásul idén egyszer «em szerepel ítéltünk teljes csapattal. Lengyelországban Hrebeňová, a Szovjetunióban Prejzova és Ro- howKkiá nem szerepelhetett. E Uét ntóbbk nem vett részt as NSZK beli jpertyán sem, mivel a Barátság Kupa küzdelmeibe* volt rájuk szükség. A női rop- labdasportban elengedhetetlen » kollektíva, huzamosabb érlo» lése, » k. sszabb összpontosítás. Ha a jelenlesi kollektívát éve* kun át sikerül együtt tartanunk. nemzetközi színien előbbre rukkolhatunk. ■A Az eilőző VB n a tizenheite- <iM* helyen végezi úník, mi várható most? — Természetesen helyreiga- zitfcura várunk. Elsősorban tovább kellene jutnunk csopor* tónkból. A mostani VB t ugródeszkának tekinthetjük az 1979 évi EB re s célunk az olimpiai részvétel. ■A K*i mindenki vesz részt felkészülés hajrájában? — Jelenleg Plzenben van összpontosítás, ahol Rohovská, Prejzová és a beteg Lang&ádlo- va hiányzik. Innen a csapat az NSZK ha fart, ahol az ottani válogatottal hat alkatommal mérkőzik. A világbajnokságra történő utazás előtt is Plzeň lesz az edzőtáborozás színhelye. Augusztus 14-én a következő játékosoknak kellene jelentkezniük: Bartošova, Lang- SádUn Biahová, Fabikoviőová, Rohov>„«va, Talová, Ko&ková, Hrebeňová. Kütková. Schránilo- vá, Prejzová, Urbášková, Ma- reőková és Tyrolová. Az előkészületek során néhány eiök.é- születi mérkőzést tervezünk Kuba válogatottjával, amelyre Plzehben vár az akklimatizálódás. Egyelőre gondot okoz a tizenkét utazó játékos kijelölés* mert Lang&adlová betegsége makacsnak látszik. Világbajnoki részvételéről csak az orvosok dönthetnek. Remélhetőleg, hasonló kellemetlen meglepetésben már nem lesz részünk. [tSTKJ JUNIOR VÍZILABDA-EB Lapzártakor érkezett # Szombathelyen nemzetközi női kosárlabdator- nát bonyolítanak le, amelyen Csehszlovákia csapata Svédország együttesétől 60:78 arányú vereséget szenvedett. Budapesten a középdöntőkkel tolytatták a junior vízilabda Európa bajnokság küzdelmeit. Az A-csoportban: Magyarország —Románia 4:4 (1:0, 1:2, 0:2, 2:0), NSZK —Bulgária 6:3 (1:2, 0:0, 1:0, 4:1). A csoport állása: 1 Magyarország 2 110 13:10 3 2. NSZK 2 10 1 12:12 2 3. Románia 2 020 9:9 2 4. Bulgária 20 11 8:111 B-csoport: Szovjetunió—Csehszlovákia 10:3 (1:1. 2:1, 2:1, 5:0). A csehszlovák gólokat MatejovÍČ (2) és Sýkora dobták. Spanyolország—Jugoszlávia 11:9 (2:2, 2:2, 3:2, 4:3). A B-csoport állása: 1. Szovjetunió 2 2 00 15:7 4 2. Jugoszlávia 2 10119:15 2 3. Spanyolország 2 10 1 15:14 2 4. Csehszlovákiá 2 00 2 7:20 0 A 9—16. helyért: Hollandia— Nagy-Britannia 12:3, Olaszország—Svájc 8:1, Lengyelország —Svédország 9:2, Franciaország—Ausztria 6:6. Másodszor is függőben maradt a sakkvilágbajnoki lalál- k ózó Karpov és Korcsnoj között. Ezúttal Korcsnoj vezette a világos bábukat. A folytatás vasárnap következik. Vichyben a Galea Kupa döntőjében lapzártáig csak egy találkozót bonyolítottak le, a Csehszlovákia—Franciaország összecsapást. A csehszlovák Kulhaj 6:1, 6:4, 6:4 arányban kikapott a Davis Kupában is sikeresen szereplő Noah tói. Ezzel Franciaország 1:0 ás vezetésre tett szert. Az Új Szó olvasója tippel sorozat 29-es számú szelvényének értékelésekor telitalálatos nem volt. • Torkúban nemzetközi atlétikai versenyt rendeztek, a néhány számban jelentős eredmény született. 5000 m: Vainio (finn) 13:30 8, Viren 13:53,8-cal csak hetedik lett, 800 m: 1. Ovett (angol) 1:45,4, súly: Stahlberg (finn) 20.59, rúd: Pn- das (finn) 525, gerely: Kuusan- koski (finn) 81,10. Henry Rono az Afrikai játékokon a 3000 méteres akadályfutásban 8:Ifi,82 perces idővel győzött és saját világcsúcsától csak 10,4 másodperccel maradt el (CSTK — AP-íelv j SPORTHÍRADÓ Nincs nyertes