Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-25 / 202. szám, kedd
L E VELEZOINK IRJÄ K Az igények kielégítéséért Torna (Turňa riad Bodvou) nagykereskedelmi ra k tá iának vezetője Varga József. Ö tájé koztatott a környék élelmiszer - ellátásának Jelenlegi helyzetéről. Elmondotta, hogy az él- múVt tíz év alatt a nagyraktár évente átlag 84 millió korona forgalmat bonyolít le. De 1977-ben már 162 millió volt a forgalom. Ez a rohamos, száz százalékos növekedés az életszínvonal emelkedésével, a jobb keieseti lehetőséggel magyarázhat^, és nagyban nőtt az áruválaszték is. Több mint 2400 féle árut raktároznak és juttatnak el a kiskereskedelmi hálózatba. 36 községben 229 üzlet, vendéglő, üzemi konyha és iskolai étkezde áruellátása a feladatuk. A 7U tagú kollektíva nehéz körülmények között dolgozik. Megerőltető fizikai munkával tudják csak a rájuk háruló feladatokat teljesíteni. A 2827 négyzetméternyi raktárban nem tudnak semmilyen gépet alkalmazni. Sokat cipeked- nek és emelgetik a nehéz csomagokat. Mindezek ellenére a kormány az „1977-es év legjobb kollektívája“ címet adományozta tavaly a raktár dolgozóinak. Az e2ii3t fokozat várományosai Ax OBNOVA komaromi j Komárno) gumiabroncs-ja vitú részlegének 52 tagú kollektívája Rangha Imre vezetésével példás, jó minőségű munkát végez. A Mindenki saját munkahelyének gazdája jelszú szel* lemében dolgoznak, s az első félév tervfeladatait magasan túlteljesítették. A kollektíva szorgalmas, becsületes munkáját bizonyítja, hogy a szocialista munkabrigád ezüst fokozatának a várományosai. Hogy kik a legjobb dolgozók? Erre a kérdésre nehéz válaszolni, hisz mindannyiuk elve, hogy nem tűrik meg a munkáját rosszul, hanyagul vagy gyengén végző dolgozókat. Ha mégis választani kell a sok jó dolgozó közül, akkor leginkább Forró Vilmos, Varga Lajos és Molnár László érdemel dicséretet. Holczer László Jó minőségű áru átvételére törekednek. A gyárakkal és a vállalatokkal állandó kapcsolatot tartanak fenn. Ismerik termékeiket, de a vásárlók ígé nyeit is. Az élelmiszereknél nagyon fontos a szavatossági idő megtartása, és a törékeny áru raktározása és szállítása is fe- lelsősségteljes munkát igényel. A Februári Győzelem 30. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettségeikben elsősorban az előirányzott terv túlteljesítése és az önköltség csökkentése szerepel. Egymillió koronával szeretnék a tervet túlteljesítem, az önköltséget egy tized százalékkal akarják csökkenteni, a tiszta nyereséget pedig 1 százalékkal növelni. A környezet szépítésén 1000 óra ledolgozását vállalták társadalmi munkában. Terven felüt hárommillió korona értékű forgalmat szeretnének lebonyolítani. A beérkezett vagonokat idejében fogják kiüríteni, hogy lek bért ne kelljen fizetniük. A félévi mérleg jó eredményeket mutat. A forgalmi tervet 2 millió 600 ezer koronával teljesítették túl. Június végéig nem fizettek fekbért. Az épület és környékének szépítésén, karbantartásán több mint kétszáz órát dolgoztak le társadalmi munkában. Igyekeztek biztosítani a zavartalan áruéi látást. Nem az ö hibájuk, hogy elsősorban az alkoholmentes üdítő Italokból nem tudják ki elégíteni a keresletet. A Vinea, a Márka és a Mirinda januárban is hiánycikk volt. Eredményeik azt mutatják, hogy a nehézségek ellenére is jó munkát végeznek a vásárlók igényeinek kielőgítéséérl. Farkas Rózsa 116,8 SZÁZALÉKRA TELJESÍTETTÉK A JEDNOTA, Fogyasztási Szövetkezetnek nemcsak a városok és a falvak lakóit kell ellátniuk élelmiszerrel, hanem a kisebb települések, a tanyák szükségleteit is ki kell elégíteniük. Azokra a településekre, ahol nincs üzletház. mozgóbol- tokkal szállítják az árut. A komáromi (Komárno) járásban hét ilyen „bolt“ segítségévet juttatják el az élelmiszert a vásárlókhoz. Négy mozgóbolttal különböző fajta árut, kettővel húst és hentesárut, eggyel pedig textilárut szállítanak. Az 51-305-ös mozgóüzlet vezetője Hegedűs Ilona, a gépkocsi vezetője pedig férje, Hegedűs Zoltán. Az első félév tervét 116,8 százalékra teljesítették. Az előirányzott 865 ezer korona helyett 1 millió 10 ezer korona forgalmat^ bonyolítottak le. Sztrecskú Rudolf Megszerették a könyvet A Kassa — Košice-vidéki já rásbeI i Pán ynak {Paňovce | csupán 557 lakosa van. A szomszédos Csécs (Čečejovce) központi községgel közös egységei; földművesszövetkezetben gazdálkodnak. A helyi népkönyvtár vezető je már ötödik éve Margita Horňáikov'á. Örömért leli ebben SZERETI MUNKÁJÁT A tejfalusi (Mliečno) Kék Duna Efsz virágkertészetének jó híre van a környéken. A kertészet helyén négy évvel ezelőtt még romhalmaz állt. Domsitz Imrének, a kertészet vezetőjének köszönhető, hogy a negyven áron gazdálkodó részleg ma már évi 300 00U korona hasznot hoz. Az itt termesztett szegfűket és egynyári virágokat a bratislavai ZÁRES vásárolja fel. A kertészetben csak hárman dolgoznak. Adam- csek Júlia ós Botló Mária jó munkájának köszönhető, hogy évi 100 000 szál szegfűt és egyéb virágot értékesítenek. Imre bácsi édesapja foglalkozását folytatta, tőle tanulta meg a virágok szerwtetét. 1957 óta kertészkedik. Mindenhol példásan megállta a helyét. Hamarosan nyugdíjba megy — utódja Biró Géza lesz, aki kitűnő kerétsz —, de mesterségét nem hagyja abba, otthon saját virágait fogja majd ápolni*. Kertész Lídia a mimikában, s így becsülete sen és nagv érdeklődéssel végzi. A könyvtárnak 605 körtet könyve van, de rendszeresen szállítanak ide könyveket a csécsi központi könyvtárból a lakosok igénye és érdeklődése szerint. A kömyvtár veze tőj« igyekezett állandó olvasótábort szervezni. Jelenleg 105 olyan olvasóval dicsekedhet, aki rendszeres olvasóvá vált. Tavaly a pán y i népkönyvtárból 2140 könyvet kölcsönözitek, egy lakos átlagosan 3,8-art. Ezzel az eredménnyel a könyvtár teljesítette az „Építjük a példás népkönyvtárakat“ verseny feltételét, s így a járásban a legjobb könyvtárak közé tartozik Iván Sándor Nyolcvanévesek köszöntése Kedves ünnepséget rendezett a Dobócai (Uubovee) Hnb és a polgári ügyek testülete a község nyugdíjasainak. Az ösz- szejövetelt az óvodások és az iskolások* gazdag kultúrműsor- ral tették még ünnepélyesebbé. Az ünnepeltek a nyolcvanadik életévüket betöltött nyugdíjasok, Magyar Mária, Szabó Bálint, Telgarec János, Nagy^ János, Szabó Mária, Hosszúréti Erzsébet, Hrivnyák Júlia, Simon József, Karcag Margit, Telgarec László és Tóth István voltak, akik még ma is jó egészségnek örvendenek. Simon László A SLOVLIK 05-ÖS ÜZEME Dél-Szlovákiában a talaj és az éghajlati feltételek lehetővé teszik a meleget kedvelő növények, köztük a fűszerpaprika termesztését is. A hazai termelés nem elégítette ki a keresletet, sokáig Magyarországról és Spanyolországból hoztak be fűszerpaprikát. 1928-ban Érsekújváron (Nové Zámky) jött létre az első paprikamalom és -szárító. A malmok hamarosan elszaporodtak, a termelés korlátlan volt, s ez kedvezőtlenül hatott az árakra. Ezért 1936-ban Bratislavában szindikátust alapítottak a paprika termelése, feldolgozása és eladása szabályozására, mely 1949-ig működött. 1936-ban megalakult az „Első érsekújvári paprikaszárító“, mint szövetkezeti vállalat, majd 1937-ben „Érsekújvári szövetkezeti paprikamalom“ lett, mely a mai üzemnek az alapját képezte. A felszabadulás után Szlovákiában két szövetkezeti vállalat alakult Érsekújvár és Pata székhellyel, ahol őrölt paprikát készítettek. Ezt 1947- ben összevonták „Paprikater- meliési szövetkezet“ néven és 1952-ben államosították és szervezetileg a nitrai malmokhoz kapcsolták. 1954-ben az üzem a prievidzai Karpatia nemzeti vállalathoz került, majd 1960-ban a trenčíni SLOV- LIK-hoz csatolták. Szlovákiában az üzem egyedüli és legnagyobb termelője a fűszerpaprikának. A darált paprikán kívül szárított zöldséget, savanyú káposztát, befőzőporo- kat és csipketeát készít, valamint a nagyfogyasztóknak szállítja a fűszert. A termékek jellege szerint 9 üzemrészlege van. Kiváló minőségű készítményeik jelentős részét exportálja. Az üzemben modern konzerváló és paprikafeldolgozó gépekkel növelték a kapacitást, s ezzel Szlovákia legnagyobb konzervgyára lett. Balogh flona Életet mentenek A rozsnyói (Rožňava) járásban ünnepélyes keretek között tízen kapták meg a Jánsky-emlék- érem bronz fokozatát. A kitüntetést dr. Jozef Lu- káči egyetemi tanár, a Vöröskereszt Szlovákiai elnöke adta át. örvendetes, hogy járásunkban háromszáz érdemes véradó van, közülük har- minchárman a Jánsky- emlékérem arany fokozatának a tulajdonosai. Valamennyien köszönetét érdemelnek, hisz emberséges tettükkel a legrá- gábbat, az életet mentik meg. Gál Edit M. 1.: Az elért magasabb minősítést a munkaadó vállalat a fizetési besoroláskor köteles fi gyelembe venni. Ha a kérdéses minősítés esetében a fizetési fokozat 1900 és 2450 Kčs . között mozog, a konkrét fizetés meghatározása a munkaadó vállalat vezetőségének hatáskö rébe tartozik, dr; a magasabb fizetésre az említett bérfokozat keretében perlési igénye nem keletkezik A katonai szolgálat alatt megrokkant járadéka Z. O.: Ha fiuk a tényleges katonai szolgálat ideje alatt, a katonai szolgálat közben vagy azzal közvetlen összefüggésben álló üzemi baleset vagy foglalkozási betegség következtében vált rokkanttá, felemelt (lü százalékkal) rokkantjáradékra lenne igénye. A katonai szolgálat ide|e alatt elszenvedett baleset, illetve más megbetegedés esetében a társadalombiztosítási törvény szerint jár teljes vagy részleges rokkantjáradék. Az említett esetekben rniui málisan havi 1500 korona ősz szegű átlagfizetésből kell kiindulni, de ha már a katonai szolgálat előtt részese volt a társadalombiztosításnak, akkor a munkaviszonyban elért árt lagkeresete alapján — ha ez kedvezőbb lenne —• : kellene kiindulni. (Lásd az 1975/121 sz törvény 48 § át | Szavatossági panasz S. L.: Ha kellő időben rek Ianiálta a vásárolt rádió hibáit, akkor jogosan követelhette volna a polgári törvénykönyv 25ft. §-a értelmében a hibáik díjtalan eltávolítását. Ha reklamálást hiba eltávolításáról volt szó. egy éven belül az öntől kért összeg megfizetésétől számítva kérheti a kérdéses összeg visszatérítését a járás- bíróságon beadott keresetijei! „mint jogtalan anyagi előnyt“ (a polgári törvénykönyv 451. és következő § inak értelmében | Mennyi tartásdíjat kell fizetni? A. A:. A gyermekek számára a bíróság tartásdíját a szülök (mindkét szülői anyagi lehetőségei és képességei szerint szabja meg. Ha az eltartó szülők keresetében és anyagi személyi viszu nyaiban lényeges változás következett be, vagy lényeges változás az eltartott gyermekek szükségleteit illetően, a járásbíróság valamelyik fél kérelmére felülvizsgálhatja a tartásdíj összegét, és a beállott változástól kezdődően, azonban legfeljebb 3 évre visszamenően újraszabályozhatja a tartásdíj összegét. A kiskorú gyermek által már felélt tartásdíjat azonban nem lehet visszakövetelni, A keresletet rendszerint lagából állapítja meg a bíró- ' ság. A keresetbe beszámítják a túlórákért járó jutalmat is. Az ideiglenes keresetcsökkentést a bíróság rendszerint c^ak akkor veszi figyelembe, ha tartósabb jellegű. A gyermekekkel való érintkezés szabályozására szintén a járásbíróság illetékes. Felelősség megállapítása B. I.: Tavaly ismehetlen tettesek betörtek a falu határában lévő, régi malomból átalakított lakóházba. Betörtek vagy 60 ablaküveget, majd a szétbontott tetőn keresztül behatoltak a ház belsejébe és an? nak értékes régebbi berendezését csaknem teljesen szétzúzták Helyesen állapítja meg, hogy érthetetlen vandalizmusról és huliganizmusról van szó. Büntetőfeljelentést tettek az ismeretlen tettesek ellen. A közbiztonsági szervek úgy tájékoztatták Önöket, hogy tudomásuk van az esetről és feltételezik, hogy a károkozók szülei a kárt megtérítik, eddig azonban semmiféle értesítést valamilyen hivatalos eljárásról nem kaptak. Ajánljuk, hogy a szóbeli bejelentésre való hivatkozással ismételjék meg feljelentésüket írásban is az ismeretlen tettesek ellen. A tulajdonosok jelentsék ebben a kár összegét és kérjék annak megtérítését a károkozók részéről a büntetőeljárás keretében. Ha a betörést és az idegen vagyon szándékos megrongálásárt 15 évnél fiatalabb személyek követték el, büntetőjogi szempontból nem felelősek, legfeljebb csak a polgári bíróság foganatosíthat velük szemben nevelő intézkedést, esetleg nevelőintézetben való elhelyezésüket rendelheti el. Az utóbbi esetben a keletkezett károkért való felelősséget illetően a Polgári Törvény- könyv 422. §-a jön számításba. A polgárjogi kártérítésti igények érvényesíthetőségét illetően fontos figyelembe venni, hogy a kártérítési igény elévül — és ennek elévülése kifogásolható —, ha a károsult kárát attól az időponttól számított egy éven belül nem érvényesíti a járásbíróságon, amikor a keletkezett káráról és arról, ki felelős érte, tudomást szerzett; legkésőbben 3 illetve 10 éven belül, aszerint, hogy gondatlanságról, illetve szándékos károkozásról van-e szó. Biztosítási térítés Sz. P.: A biztosítási térítés előfeltétele, hogy tényleg elemi erő okozta kárról van szó és nem az épület rossz állapota következtében keletkezett kárról. A biztosítóval szembeni követelését a káresettől számított 4 éven belül lehet a járás- bíróságon perelni. ' ' > • Dr. F. J. s.-s.y ’-’Z A sereďl NOVOPLAST termelőszövetkezet kajakokat, csónakokat és vitorlásokat gyárt. Legnagyobb megrendelőik közé Svédország, Norvégia és az NSZK tartozik. A felvételen Marta Bratová és Magda Navrátilová az utolsó simításokat végzi az egyik exportra kerülő darabon. (Kép és szöveg: Pavel MatisJ 1978. VII.