Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)

1978-07-25 / 202. szám, kedd

A konfrontáció koncepciója

I SZÓ

197*.

VII. 25.

(CSTK| — A moszkvai Pravda tegnapi számában közölte Szergej Vis- nyevxzki „A konfrontácii koncepciujúi című cikkét.

Az USA-ban az utóbbi időben szeu vedélyes viták folynak az ország külpolitikai irányzatáról. Számos washing* torn politikus, diplomata és megfigyelő elmondta nekem, hogy e politika kia lafkitására jelentős és semmiképpen sem jótékony hatást gyakorol Zbigniew Bi'zezinszki, a Nemzetbiztonsági Tanács vezető dolgozója, az elnök tanácsadója.

A Nemzetbiztonsági Tanács dolgozói kijelentik, hogy azt a külpolitikai koncepciót, amelyet főnökük igyekszik beleágyazni az Egyesült Államok politikájába, már abban az időben kidolgozta, amikor mint tanár, a filozófia dók tora, mint „szovjetológus“ a Kolumbiai Egyetem mellett működő, a kommunista kérdéseket kutató intézet élén állt. Akkor hírhedtté vált, mint a szocialista társadalom „evolúciója“ (vagyis „eróziója“) elméletének, a „hidak építése“ politikájának a szerzője. Körülbelül a hatvanas évek végétől, amikor Brzezinski „globalistává“ orientálódott át, kezdett el foglalkozni az Egyesült Államok és más nagyon fejlett tőkés államok közötti kapcsolatok, valamint a fejlődő országokhoz fűződő kapcsolatok kérdéseivel is.

A professzor maga ezt állítja: „Nézeteim egészében véve stratégiailag következetesek, habár taktikailag igen rugalmasak“. És egyenesen ajánlja, hogy nézeteit azokból a könyveikből ismerjék meg, amelyeket 19ü0 után tetteik közzé, nem pedig a jelenlegi hivatalos nyilatkozataiból, amelyek természetesen a „rugalmas taktikát“ fejezik ki.

Itt van például a „Szovjet tömb — egység és konfliktus“ című tanulmány, amelyet éppen 1960-ban adtak ki. A stratégiai elgondolás itt teljes meztelenségében megmutatkozik. A könyvben első ízben fejti ki az „evolúció“ elméletét, amely a szocialista rendszer alá- ásására irányul. Brzezinski ezt a munkáját első helyen említi az általa ajánlott irodalom jegyzékében, és mindig megerősíti hűségét antikommunista krédójához. Nézeteinek valóban ez az alfája és ómegája. A professzor valamennyi művén át, beleértve az „Amerika az új világban“ című legutóbbi munkáját, amelynek kézirata 1 még a Harper and Row Kiadóvállalat sz fjében van elhelyezve, vörös fonalként húzódik át a szocializmus világának elutasítása, valamint a Szovjetunióval és a vele testvéri barátságiján élő országokkal való konfrontáció.

Röviddel azután, hogy Brzezinskit az elnök tanácsadójává nevezték ki, a Fehér Ház úgy döntött, hogy ennek az új műnek a kiadását bizonytalan időre elhalasztja. Hogy a kéizratot miért vetették alá Washington csendes cenzúrájának, megérthetjük azokból az igen érdekes idézetekből, amelyeket e könyvből 1976 nyarán a Foreign Policy című folyóirat „Amerika az ellenséges világban“ találó cím alatt közölt.

E publikáció alapján megítélve Brzezinski mint egyetemi tanár sokkal őszintébb volt, mint a Nemzetbiztonsági Tanács vezető képviselője. Igen találóan fejezte ki a legnagyobb tőkés ország azon bizonyos köreinek a hangulatát, amelyeket aggasztottak a világban végbemenő változások. Szeme előtt lebeg az „ellenséges világtól körülvett elszigetelt Amerika réme“. „A világ azért tűnt ellenségesnek, mert a mindennapos valóság kezd eltérni az amerikai érdekektől és a várakozástól... Amerika és a világ nagy térségei között szakadók keletkezik ... a külföldön jelentős mértékben elterjedt az a meggyőződés, hogy az amerikai business külföldi terjeszkedése, főként a nemzetek feletti társaságok formájában történő expanziója az amerikai politikai és gazdasági imperializmus új megjelenési formája“. (És vajon ez nem igaz? Maga a szerző művének egy másik részében az USA nagy businessét energikus expanzionista és kizsákmányoló erőnek nevezi a gyengébbekkel szemben“).

Az általános irányzat, panaszkodik továbbá, az amerikai „korporatív tulajdon“ rendszerétől eltérő társadalmi* gazdasági rendszerek fejlődésében rejlik. „Számos ország nemzeti gazdasági politikája főiként, de távolról sem kizárólag Latin-Amerikában és Afrikában, Amerika-elienes és kapitalistaellenes jelleget nyert.“

A moszkvai Pravda cikke

A professzor beismeri: szorul a hurok

Ezért a szerző szavai szerint az Egyesült Államok jobboldali elitjén „a körülzártság érzése“ lett úrrá. „Az USA történetében páratlan filozófiai és politikai elszigeteltség keletkezik, amely fokozatosan gazdasági és szociális elszigeteltséggé válhat.“ A profesz- szor lelki szemei előtt már látja a „borzalmat“: a „kapitalizmust egyetlen országban“. Végül is még odahaza az „Amerika nevű erődítményben“ sem lel nyugalmat fáradt lelke. A „teclinotroni- kus aranykor“, amelyet tíz évvel ezelőtt fennen hirdetett maga Brzezinski, saját beismerése szerint lWaz amerikai társadalom rákfenéit még nyilvánvalóbbá tette.“ És ezekről a rákfenékről meggyőzően írta egy másik könyvében „Van valami ijesztő és szégyenteljes abban a társadalomban, amely egyidejűleg meg tudja változtatni az ember viszonyát a világűrhöz azáltal, hogy embert küld a Holdra, s ugyanakkor háborút visel külföldön, amelyet becsmérlően elutasít a nép többsége, a legnagyobb katonai erőt tartja fenn az ország történetében, és utcai harcokat folytat a faji kapcsolatok forradalma ellen...“ Brzezinski mindenütt látja a szociális elégedetlenség, az eszmei elidegenedés és a politikai tiltakozás fojtogató hurkát, amely az Egyesült Államok uralkodó körei nyakára fonódik. Az egyik ilyen hurok igen közel van, s nem más, mint a négereik gettói. De messzebb, Amerika határain túl is az ő előrelátó megjelölése szerint a fejlődő országok is ilyen gettókat jelentenek

— az óriási országok, amelyekben, százmilliók élnek, akik a nemzetek feletti tőikétől függnek.“ Az Egyesült Államokban levő városi gettók szenvedései hasonlítanak a legkevésbé fejlett, főként afrikai és ázsiai országok globális helyzetéhez — írja. És mi várható a gettók lakóitól? Egyedül „a harag aktív kirobbanásai“.

Brzezinsfkit nyilvánvalóan leginkább a kapitalizmus megőrzésének problémája aggasztja. Amint egyik cikkében beismeri, a világfejlődést fenyegetik „a potenciális forradalmi következmények a fejlett (tőkés — a szerző megjegyzése) társadalmak társadalmi és politikai rendszerére vonatkozóan“.

A „kormány tagjai számára írt memorandumban“, amelyet a nemzetbiztonsági tanács vezető képviselője írt alá, a következőket olvassuk: „Igyekszünk felújítani Amerika optimizmusát ...“, ha azonban az optimizmust az óceánon túl kell felújítani, ez azt jelenti, hogy ott nincs meg. Maga Brzezinski sem derűlátó. Jonathan Power közíró, aki a professzor műveit gondosan áttanulmányozta, nemrégen megkérdezte őt: „Az ön munkáiból rendkívüli pesszimizmust érzek ki, főként ami a harmadik világot illeti... de hol van a kivezető út ebből a helyzetből?“

— „Nem tudóik utópisztikus megoldásokat, vonta meg vállát az elnöki tanácsadó, és igen borúlátóan értékelte a helyzetet a világ számos területén. Beismerte, hogy nem ismer reális utat, amely elvezetne a „végső célhoz — az emberek jótétéhez“.

Nem csoda, hogy az ilyen nagy filozofikus borúlátás közepette a professzor a „nemzetközi konfliktusok iskolájának“ hívei közé került. Ez az irányzat igen elterjedt az amerikai tudósok körében. Az összetűzések és a feszültség számára a közélet szükség- szerű jelenségei, és így a konfliktusok természetesek és elkerülhetetlenek számára. A tudományos-műszaki forradalom csak tovább élezi a feszültséget. A valóban tartós békére és a népek biztonságára gondolná seun lehet-. A „Két világ között“ című könyvében a nemzetközi helyzet fejlődésének prognózisa így hangzik: „A belátható jövőben nem jön létre semmilyen globális megegyezés a biztonságról“.

Amikor Brzezinski a Nemzetbiztonsági Tanács főnöke let*, tovább hirdette a nemzetközi konfliktusok természetszerűségének elméletét:. „Vét»ső soron reális világban élünk. Ez az erő

a versengés, az érdekek összecsapásának a világa.“ Nem régen azt mondotta: „Világszerte számos konfliktusos tengely vám — hagyományos (?) konfliktus a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, új konfliktusok a keletkező országokkal, faji konfliktusok, konfliktusok az Észak és a Dél között; ezek mind egybefonódnak, és minél jobban egybefonódnak, annál veszel yesebbek. “

Ezt a koncepciót távolról sem fogadják el az USA összes tudósai és politikusai. Annál nagyobb megelégedéssel fedezett fel Brzezinski rokon hangulatokat Pekingben. A Kínai Népköz- társaságban tett májusi látogatása ide jén megállapította nézetei azonosságát a kínai vezetőkkel, és Hua Kuo í'eng elemzését a nemzetközi helyzetről „nagyszerűnek“ minősítette.

Brzezinski logikája szerint a kon fliktusokkal teli világban csupán az erőre lehet támaszkodni. „Egyedül Amerikáinak van meg az ereje ahhoz, hogy rendet teremtsen a vele szem !>en ellenséges világban“, állítja. De honnan van az USA-nak joga a globális vezetésre? Hisz Brzezinski maga írta egyik munkájában, hogy Amerika „elősegíti a labilitást, a felháborodást és a csalódottságot“ külföldön, míg „a harmadik világban az USA fokozza a szociális ellentéteket“. A világ vezetésére való jog Brzezinski szerint az erősebb joga.

Leonyid Brezsnyev a Vorwärts címfi hetilap kérdéseire válaszolva, nem régem kijelentette: „Idegen számunkra

a közömbös kvantitatív hozzáállás az atomháború perspektíváihoz, amely egyes má& országokban népszerű — az a hozzáállás, amely szerint „elfogadhatónak“ minősítik a polgári lakosság soraiból kikerülő áldozatok valamilyen százalékát. Egyáltalán nem örülünk azoknak a Nyugaton hallható jóslatoknak, hogy egy atom-világháború során a Világ lakosságának „csupán 10 százaléka" pusztul el, és hogy ez állítólag nemi is olyan borzalmas, nem jelenti a világ végét. Senkinek, egyetlen embernek sem kívánjuk, hogy e bizonyos „tíz százalék“ közé kerüljön.

Brzezinski az erőszakos módszerek alkalmazásának híve a nemzeti fel-: szabadító mozgalmakkal szemben is. Kitartóan védelmezte a vietnami kalandot, és mindmáig állítja, hogy ez nem volt imperialista háború, hanem csupán „kellemetlen jelenség“. 1968 februárjában azt mondotta: „Az ellenfélnek világosan tudomására kell adnunk, hogy erőink megmaradnak és még 30 éven át (Vietnamban — a szerző megjegyzése) akarunk maradni. Gazdagabbak és erősebbek vagyunk.“

E forgatókönyv szerint a vietnami háborúnak az évszázad végéig kellett volna folytatódnia. De nyilvánvalóan háborús kaland csődjéből sem vonta le a tanulságot a professzor. Az elnöki tanácsadó rögeszméje mobil csen1 ilőrségi erők létrehozása, amelyeket az USA-ból gyorsan át lehet helyezni a Közel -Keletire, Afrikába és Ázsiába. A Pentagon részvétele a NATO zaire-i intervenciójában teljesen megfelel az ő koncepciójának

Az enyhülés természetesen semmiképpen sem felel meg Brzezinski nemzetközi konfliktusokról alkotott elméletének. A hidegháború jobb volt, mert hasznot hozott az Egyesült Államoknak azáltal, hogy „a Szovjetuniót olyan távolságiján tartotta, amelyet a komimumzmus feltartóztatása doktrínájának stratégái határoztak meg“. Brzezinski a szovjet—amerikai kapcsolatokban a pozitív változások kezdetét élesen bíráló művel fogadta, amelynek címe önmagáért beszél: „A világ megtévesztő struktúrája“.

Ma természetesem az enyhülést „a vetélkedés és az együttműködés egybekapcsolásának“ nevezi, de a hangsúlyt mégis csak a vetélkedésre helyezi, amit tudományos munkáit>an így „indokol meg“: „A Szovjetunió a balátható jövőben Is túlságosan erős marad a nemzetközi fórumon ahhoz, hogy globális vetélytársa legyen az Egyesült Államoknak“. Az ilyen negatív hozzáállás éles ellentétben áll a Fehér Ház azon hivatalos nyilatkozataival, miszerint kívánatos megjavítani a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatokat és „olyan közeledést elérni vele, amely mindkét ország számára hasznos lehet“. Az amerikaiak, akik tudatában vannak ennek az ellentmondásnak, kételkednek a washingtoni ígéretek őszinteségében, abban, hogy fejlődni fog az enyhülési folyamat. És emellett — mint látjuk — az amerikai diplomáciának nem a stílusáról, hameni a lényegéről van szó.

„Brzezinski nyilvánvalóan szilárdan kész a külpolitikát a válságokra és konfrontációra Irányítani“, állapítja meg G. McGovern szenátor. A reálisan gondolkodó washingtoni politikusok és törvényhozók megértik, hogy a konfrontációk koncepciója ellenkezik az USA nemzeti létérdekeivel, az amerikaiak túlnyomó többségének a további enyhülés utáni vágyával. E. McCarty, neves közéleti tényező óva int: „A rossz eszméknek rendszerint rosz- szak a következményei“.

A Nemzetbiztonsági Tanács főnökének elméletei és ajánlásai kétségtelenül nagymértékben ártanak az enyhülésnek. De nem veszik figyelembe napjaink legfontosabb valóságát — a vllágszocializmus erőinek növekedését —, amely a béke és a haladás biztonságos támasza, a szociális és nemzeti felszabadulásért küzdő nemzeti mozgalmak kibontakozását és a népek növekvő ellenállását az erőpolitika híveivel szemben. A konfrontáció koncepciójának nincs perspektívája. Hasznos volna, ha ezt a washingtoni stratégái megértenék.

(Alcímek: 0] Szó)

Brzezinski koncepciójának alfája és ómegája

Filozofikus borúlátás, avagy rokonhangulat Pekingben

A „tíz százalék” nem elég borzalmas?

Elképzelések „az új világrendről"

És hogyan képzeli el „az új világrendet“? A tőkés „erőháromszög“ (USA—Nyugat-Európa—Japán) élén

Washington áll. A háromszöghöz csatlakoznak „a meggazdagodottak“ — az olajtermelő országok reakciós rezsim- jei, például Szaúd-Arébiáé.

Ami a szocialista országokat illeti, nem volna rossz „differenciálni“ őket és később „asszimilálni“ (Brzezinski kifejezése). .

„Az új világrend“ egész struktúrája szembehelyezkedik az amerikai néger gettók globális megfelelőjével vagyis a fejlődő országokkal, amelyeknek Brzezinski örökös elmaradottságot jósol. A nigériai Daily Times című lap ebben a megközelítésben logikusan „megvetést és felfuvalkodottságot“ lát Afrikával és más fejlődő térségekkel szemben.

Az „új rend“ bevezetéséhez Washingtonnak — amint erre ez a teoretikus átlátszóan utal, olyan katonai erőre van szüksége, amellyel túlszárnyalna mindenkit. Nem titkolja szomorúságát az elvesztett stratégiai fölény miatt: „Az atomfölényt nem tartom politikailag értelmetlennek. A stratégiai fölény befolyásolhatja a politikai tárgyalást“. Lehetséges, hogy a professzor éppen ezért ítélte el a stratégiai fegyverzetek korlátozásáról 1972-ben kötött első szovjet—amerikai megállapodást, amely a felek egyenlőségének elvén alapul. Lehetséges, hogy ffzért törekszik ma is arra, hogy az USA számára egyoldalú előnyöket szerezzen a stratégiai fegyverek korlátozásáról folyó tárgyalások új szakaszában.

A békeszerető amerikaiak megrendültek Brzezinski professzor hidegvérű nyilvános mérlegelései nek hallatán a termonukleáris katasztrófa következményeiről. Nem átallotta azt mondani J. Powernak, hogy „a legcsekélyebb habozás nélkül“ javasodná az Egyesült Államok elnökének, hogy „elkerülhetetlen esetben nyomja meg az atomgombot“. Ehhez hozzáfűzte, hogy a rakéta- és atomháború következtében „az emberiségnek mintegy 10 százaléka pusztulna el“. Analitikai szempontból ez nem jelentené az emberiség megsemmisülését. A jószándékú emberek elutasítják ezeket az embertelen elemzéseket, amelyek lényegében kísérletet jelentenek arra, hogy a népeket rákényszerítsék a belenyugvásra, az atomvilágháború „megengedhe- tőségének“ gondolatába.

„A rossz eszméknek rosszak a következményei”