Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-20 / 198. szám, csütörtök
A negyedik fal nélkül jegyzetek a IV. Horváth István Színjátszó Fesztiválról 1. Kezdjük néhány fogódzóval. Kazincbarcikán, a magyar vegyipar egyik fellegvárában kétévenként rendezik meg az amatőr színjátszók országos fesz iválját. A rendezvényt az 1941-ben tizenkilenc évesen elhunyt tehetséges színészről és rendezőről, Horváth Istvánról nevezték el, aki a Szegedi Egyetemi Színjátszó Társaság vezetőjeként rövid idő alatt számos korszerű, az újdonság erejével ható színházi előadás sál hívta fel a szakemberek figyelme!. Némi magyarázatra szorul a fesztivál megnevezése is. Magyarországon ugyanis évok óta nem tesznek különbséget a hagyományos értelemben vett színházi előadás és az irodalmi színpadi produkció között, az amatőr színjátszás fogalomkörébe minden — eszmei ós művészi szempontból megfelelő — színi játék, kísérletezés beletartozik. Ismét Andrzej Wajda egyik híressé vált —és az amatőr színjátszásra is vonatkoztatható — gondolata ju tott az eszembe. A világhírű lengyel rendező szerint ma már nem az a fontos, hogy milyen eszközöket választanak, mit és hogyan csinálnak a színpadon, hanem kizárólag az a döntő, hogy azok, akik a világot je lentő deszkákra lépnek, mondanivalójukból, elgondolásaikból megválasztott eszközeik révén képesek-e művészetet csiholni, tudnak-e hatni a néző értelmére és érzelmére, sikerül-e színházi élményt nyújtaniuk. Az amatőr színészek, rendelők lehetőségei szinte korlátlanok. nem kötik őket olyan béklyók (gazdasági mutatók, bérletek stb.}, mint a hivatásos társulatokat, s ezért bátran kísérletezhetnek, kitaposatlan utakra léphetnek. Csak hozzáértésükön, tehetségükön múlik, sikerül-e előbbre lépniük, vagy zsákutcába jutnak. A legjobb magyar amatőr csoportok produkcióit látva, feltűnik a rendezők kiváló szakmai tudása, színpadismerete, kísérletező kedve és ambíciója, hogy eleddig nem látottat, mást produkáljanak. Nem véletlen, hogy érdeklődésük éppen ezekben az években ismét a színdarabok felé fordul: már képesnek érzik magukat arra, hogy ezekről a darabokról is lehántsák a konvenciókat, az elavult megoldásokat, s fölmutassák e darabok szerintük itt és most izgalmas, és a mai emberhez szóló konfliktusait. A másik szembetűnő törekvésük annak a láthatatlan, de a hivatásos színházakban sokszor szinte kínosan érezhető negyedik falnak a ledöntése, amely a nézőteret és a színpadot, tehát a közönséget és a színészt elválasztja. Rendezéseikben, a színészi játékkal, sőt még a helyszín megválasztásával is igyekeztek újra megtalálni az utat a nézőhöz, hogy az ne csak szemlélője, hanem aktív résztvevője, részese, sőt közreműködője legyen az előadásoknak. Nem véletlen, hogy a budapesti „K" Stúdió és a Szegedi Egyetemi Színpad tagjai meghatározott számú néző előtt (esetenként hatvan-het- ven) a tornateremben játszottak, a csepeliek a szakközép- iskola udvarán, az esztergomiad a gimnázium aulájában. A nézők körbeállták a színészeket, a cselekmény tőlük karnyújtásnyira zajlott, s ezért a legkisebb színészi gesztusnak, tekintetnek funkciója volt, magával ragadta a nézőt, természetesen csak akkor, ha a rendezésnek, színészi játéknak művészi hitele, elhitető ereje volt. Valamennyi csoport legfőbb törekvése az volt, hogy mai életünkről, életérzéseinkről, sorsproblémáinkról és apró- cseprő ügyeinkről valljanak, nemegyszer a humor, az irónia és a groteszk eszközeivel. Tükröt és görbetükröt tartottak elénk, hogy lássuk, fölismerjük magunkat, kezet nyújtottak, hogy együtt próbáljunk meg még többet tenni, gazdagabban, őszintébben élni, messzebbre és tisztábban látni. 3. A tizenhat magyar csoport előadása közül három emelkedett magasan a többi fölé. Közülük is a Fodor Tamás vezette „K“ Stúdió előadása vívta ki a legnagyobb elismerést. Az érdeklődésre jellemző, hogy bár egy héten át minden este játszottak, még a külföldi vendégeknek is valóságos közelharcot kellett vívniuk, hogy a nagy tömeg között beprése- lődjenek a tornaterembe. Fodorék CJeorg Büchner Woyzeck- jét vitték színre úgy, hogy különböző kihagyások és átcsoportosítások után tizenhét jelenetbe sűrítették a konfliktusokat. Oldalakon át lehetne elemezni a játékukat, más alkalommal még vissza is térünk erre. Most csupán annyit, hogy a társulat elsősorban lélektanilag árnyalt, újszerű színi megoldásokkal adta elő azt, hogyan csinál a Kapitány Bohócot Woyzeckből, a csudabogár közlegényből, aki túl sokat gondolkodik. A döbbenetes erejű, precízen kimunkált, kegyetlen történetet a tornateremben adják elő, más- inás helyen, a színészek hirtelen váltásokkal utat törnek a közönség közé, amely minden mozzanatnak részese akar lenni, tehát követi a cselekményt, vagyis a színészeket, szüntelenül mozog, helyezkedik, hogy minél többet lásson- halljon. Néhány esetben ez nem megy, mert a rendező párhuzamosan bontja ki a cselekményt, egyszerre két sarokban is beszélnek, egyidőben két történet zalik. A néző ezt látja, amazt meg sejti, s így önkéntelenül is szorongani kezd, mert nem tudja bizonyosan, mi minden történik itt. Ebből adódik, hogy döbbenetes jelenetek részben pedig megérzések és dilemmák hevítik a néző érzelmeit, aki így jut el a szívbe- markoló végkifejletig, így ismeri föl a kegyetlen történet minden ocsmányságát, ravaszságát és időtlenségét. A döbbenetes erejű látvány létrehozásában nagy részük van a kiváló mozgáskultúrával, mimikával és korszerű eszközökkel rendelkező színészeknek. Nagy figyelmet keltett és sok vitát kavart a budapesti Szkéné Színpad produkciója is, amelynek címe: Fölszállott a páva — variációk Ady Endre versére. Wiegmand Alfréd, érdekes és izgalmas összeállítást készített: a szereplők az első pillanattól az utolsóig csupán az Ady-vers sorait mondták más-más hangsúllyal. A szöveg- mondást mindig adekvát vizuális kép kísérte, s így a színpadi beszéddel és a beállításokkal idézték föl a huszadik századi magyar történelem legfontosabb eseményeit, pl. (a Tanácsköztársaság győzelme és bukása, a Horthy-rendszer és a háború embertelenségei stb.), s ezen keresztül érzékeltették azt is, hányszor mocskolták be Ady tiszta gondolatait, hányszor manipuláltak a verssorokkal, hányszor éltek vissza Ady- val. Az elgondolás eredeti és az előadás szuggesztív erejű, habár bizonyos bántó didakti- cizmus, olykor leegyszerűsítés itt-ott föllelhető. Ennek ellenére nagy élményt jelentett, s újra csak beigazolódott, mi mindent lehet elmondani és megjeleníteni a színpadon. A további nagy si'kert kiváltó előadás a csepelieké volt. Érdemes idézni azt, amivel hirdetik előadásukat: „Fél van. Történet három emberről-miró- lunk. Elindulnak, megérkeznek, munkába állnak — közénk kerülnek. Megfátsszuk magunkat — ök is. Élnek egymás mellett — és mi mellettünk. Játszanak egy játékot. A játék közönséges. A közönség a játékot megnézi — és tovább játssza. Ezek a mi játékaink. Kis közönséges játékaink. Ök hárman valamikor zenéltek — zenéltünk. De itt mindenki kiabal. Hiába, megy az idő. Fél múlt * Ilyen -furcsák az utcai játék ts. amelynek tulajdonképpen csak annyi a cselekménye, hogy három ember állást változtat, új munkahelyre kerül S az egyórás előadás mégis tökéletes művészi élményt nyújt, mert az egyes jelenetek sok találó megfigyelést, szimbólumot, megmosolyogtató és elgondolkoztató vonást tartalmaznak a főnök és a heosztott viszonyáról, munkahelyi visszaélésekről, úrhatnámságról, képmutatásról, embertársi kapcsolatokról. Itt is ki kell emelnünk a rögtönzésekre épülő, elsőrangú színészi játékot. A többi előadás főleg újszerű, jól megoldott részleteivel váltott ki több-kevesebb »lis- merést. Nagy tapsot kaptak a szegedi gimnazisták is. akik Shakespeare Szentivánéji álom című színjátékának egy részletét adták elő jelzett díszletek kel, minimális, a parodizáló hangvételt elősegítő kellékekkel és sok-sok találó ötlettel. Tetszett a kecskemétiek előadása is. Ök I.orca Don Cristobal című müvét vitték színre szintén parodisztikus formában, a pantomimjáték elemeit is fölhasználva. Kár, hogy a műsorfüzetben ígért tragikomikus elemeket nem tudták fölmutatni, s így a paródia szintjén maradtak. A nyíregyháziak Moldova György Elátkozott hivatal című alkotását egyetlen szó nélkül, kifejező pantomimelemekre és hanghatásokra építve adták elő. A fesztivál egyik szép hagyománya, hogy az összevetésre, a fölmérésre is lehetőséget nyújt, külföldi együttessek föllépése révén is. örvendetes, hogy a hazánkat képviselő ze- leneči színjátszócsoport szép szakmai és közönségsikert aratott. Plautus A hetvenkedő katona című komédiáját szintén parodizálva, az úgynevezett fehér színház eszköztárából merítve vitte színre. Nagy elismerés övezte a toruni csoport játékát. A lengyelek elsősorban a fényhatásokra építettek s így vitték színre a lazán összefüggő epizódláncolatot, amelynek célja felvillantani a mai ember életérzéseit, konfliktusait, dilemmáit. A finnek előadásából a díszlet tetszett: a színpad tele volt eldobált, összegyűrött újságokkal, ez ábrázolta két fiatal megrekedt életútját, s azt, hogy a fogyasztói társadalom perifériájára kerültek, mert mást is akartak, mint enni, inni és szeretkezni. Ugyanakkor ez a díszlet kocsma, szemétdomb, templom, vasútállomás is volt — a rendezők és a színészek elhitették a nézőkkel. 5. A fesztiválon sok külföldi szakember is részt vett, köztük több cseh, szlovák és csehszlovákiai magyar is. Naponta megvitattuk a látottakat, megpróbáltuk hasznosítani a tapasztaltakat. Megbizonyosodtunk arról, hogy az amatőr mozgalom csak akkor fejlődhet, ha az irányítók és a zsűrik zöld utat engednek az értelmes kísérletezéseknek, nem uniformizált megoldásokat és egyfajta sémát várnak, hanem sokrétű, egyéni stílusjegyeket tartalmazó művészetet, sajátos megoldásokat. Sokat beszéltünk arról is, hogy sokkal jobban kellene ismernünk egymást. Például több cseh szakember elárulta, hogy a zelenečiekrôl itt hallottak először. Pironkodva vallottuk be, hogy mi is. Itt fogalmaztuk meg újra azt az igényt is, hogy a Jókai-napok- ra valóban a legjobb szlovák és magyarországi csoportot kellene meghívni, s nem évről évre ugyanazokat. így még többet elérhetnénk Komáromban (Komárno), izgalmasabb produkciókat, amelyek nagyobb élményt és még több tapasztalatot nyújtanának egyaránt a Jókai-napok közönségének. SZILVASSY JÚZSEF „Élni - valódi kára i Rúfus est a bratislavai Kulturális Nyár keretében Az idén már harmadik alkatommal megrendezett bratislavai Kulturális Nyár (mely június 23-tól szép tember 1-ig túrt | számos irodalmi műsort is kínál a főváros lakosságának és a turistáknak. A szlovákiai és csehországi művészeken kívül külföldi — köztük szov jet, magyar, lengyel, NDK- beli, angol, spanyol stb. — vendége is volt már és lesz a mind népszerűbb és tekintélyesebb kulturális rendez ven y sorozatna k Angnt Jozefina Safková, az I. Városkerületi Kulturális és Társadalmi Központ igazgatónője elmondotta, a Központ a Városi Könyvtár ral együttműködve gazdag irodalmi műsort készített elő a nyárra. Július és augusztus folyamán szerzőt esten találkozhatott és találkozhat a közönség többek között az Ötvenéves Viliam Turőány költővel, Mr roslav Válek nemzeti művésszel (VII. 2ö-án) és Panel Koys költővel (VIII. 2-án). Azonfelül audiovizuális program keretében ismerkedhetnek a város lakói (VII 23-tól aug. 31-ig) Julius Fučík életművével, születése nek 75. évfordulója alkalmából. Augusztus 9-én Jiri Wolker, augusztus lö-án pe dig Vítézslav Nezval műveiből rendeznek irodalmi estet Az eddig lezajlott irodalmi műsorok közül legnagyobb sikere a Rúfus-estnek volt, amelyet a költő 5<J születésnapja alkalmából rendeztek. A Rúfus-estre az óváros egyik sikátorában levő, az év elején nyílt Mihály-pin- ceklubban (Klub pod Michalskou | került sor. A verseket Jozef Simonovič, a nitrai Színház fiatal művésze adta elő. Az est kamarajellegét s meghitt hangulatát csak fokozta Eva Go lovková zenei közreműködése klasszikus gitáron. A kiváló szlovák költő nagy népszerűségnek örvend az olvasók körében. Erről tanúskodott a verseiből összeállított mostani est is, hiszen a mintegy hatvan személyt befogadó klubot zsúfolásig megtöltötte a közönség. Itt megjegyzendő, hogy ezt a közönséget 1H—20 éves fiatalok alkották, ami azt jelenti: Milan Rúfus költészetének erős hátországa az ifjúság. Rúfus tud mit mondani az ifjúságnak, ezert vonzzák versei a fiatalokat. S ha megkockáztatjuk, hogy az ifjúság csak a korszerű költészetet hajlandó elfogadni, ez azt. is (elenti, hogy Milan Rúfus Chlapec maľuje dúhu (A fiú szivárványt fest] című, 1974 ben kiadott legújabb verseskötete (mely a műsor anyagát kepeztej — ilyen verseket tartalmaz. Annak ellenére, hogy a költő a múltat, a gyermekkor örömökkel és megrázó drámákkal teli világát idézi benne. Milan Rúfus nagy költő. „Rúfus költészete — írja róla magyar pályatársa, Ráez Olivér — lüktető és tomor párbeszéd a korral. Az élet soksziniű, s a költőnek egész benső, drámai feszültségével bele kell hatolnia a kinti világ zajló életébe, hogy a kor történéseinek regisztrálója és egyben formálója is lehessen Rúfus nem ismeretlen a magyar olvasó előtt sem. Az Irodalmi Szemle, a Nagyvilág s más csehszlovákiai magyar és magyarországi lapok és folyóiratok számos versét közölték már. Versei ott sorakoznak az Európa Könyvkiadónál megjelent Mai szlovák költők antológiájában is. E mélységes emberi érzelmeket és gondolatokat kifejező lírával, mely a költőt a mai európai költészet méltó társalkotójává tette, a magyar olvasó is szélesítheti szellemi horizontját, minthogy 1973-ban Milan Rúfus válogatott versei magyarul is napvilágot láttak. Rúfus életfilozófiájának — az esten elhangzott költemények tanúsága szerint is — egyik jellemzője az optimizmus. Egyik versében, melyet az ifjúkor lángja fűt, azt mondja (szabad fordításiján): „Élni — valódi káprázat — élni gyönyörűség.“ Hogy a szépségkeresés is mennyire sajátja, arra példaként írjunk ide néhány sort A szépség című, Dudás Kálmán fordította verséből: A szépségnek ki mondja meg, milyen mélységben lobog? — Talán a lélek mélye, hisz az riasztja vele a halált, mint babonás a kakasszóval. KÚVESDI JÁNOS Ősi mesterség vonzásában Ferdiš Kôstka szülésének 100. évfordulójára emlékeztet a Szlovák Nemzeti Múzeum várban rendezett jubileumi kiállítása. A hűvös, fehér falak között szemderítő a Stupaván született nemzeti művész alkotásainak hangulatot, légkört teremtő együttese. Köztársaságunkban ő az első nem akadémiai képzettségű művész, akit 1946-ban érdemei méltatásául tüntettek ki a fenti címmel. Még számos oklevél és egy párizsi kitüntetés fémjelzi művészi teljesítményét. Kostka művészete a habán kerámiában gyökerezik. Nagyapja, Ján, feleségül vette a híres habán fazekasmesternek, Putzna'k Borbála nevű lányát. Az unoka, Ferdiš Kostka, a nemzedékről nemzedékre szállt mesterséget művészi színvonalra emelte. Ifjúkori munkásságát az első világháború szakította meg. Hazatérve, 1918-ban folytatta az ősök mesterségét s követte a népi hagyományt. Most már rendre-sorra készültek a célszerű és szép használati figurák, játékszerek. Folytatója, de nem utánzója elődeinek. Érzékeny kézzel mintázza az anyagot, amelynek titkát mindjobban megismeri. Modelljeit nem kell sem kitalálnia, sem felfedeznie. Hiszen velük élt gyermekkora óta. Ismeri és szereti a Kis-Kárpátok nyájas és bőven termő táját meg a falvak szorgalmas népének életét Kitűnően ért a „valameny- nyi művészet atyjához“, a rajzhoz. Emlékeit, megfigyeléseit lendületes vonalakkal, ízesen festi szép formájú edényeire. A kancsókat butykosokat, tálakat és képeket nemcsak színes virágokkal, népi eredetű ornamensekkel, hanem a tavaszi szántás, az őszi vadászat jeleneteivel is díszíti. Művészi képzelettel és tehetséggel sorozatokban mintázza meg a fazekasmester tevékenységének teljes folyamatát, az anyag kitermelésétől, megdolgozásától kezdve az égetésig, az üde mázú kész daraboknak a kemencéből való kiszedéséig. Szinte fejezetekre osztva, mesemondó kedvvel és részletességgel eleveníti meg a földet művelő parasztok, a szüre- telők, a pásztorok és a vadászok, a favágók, lópatkoló kovácsok, szövő-fonó asszonyok szorgos és változatos munkáját. Kedves elevenséggel mutatja be a békés otthonok belsejét, a család mindennapi életét. Benépesíti a pitvart és az udvart — állatokkal. Kedvenc témája a Menyegző, amelynek mozgalmas élénkségét Is elővarázsolja. A kocsmaasztalnál poharazó férfiakat meg a hetyke hegyilegényeket ugyancsak életre kelti. A zenészeket népi hangszerekkel ábrázolja. Mindegyik a maga falujának jellegzetes népiseletét hordja. A teremtő élet öröme, szépsége ragyogja be ezeket a mesterfokon álló műveket, amelyek hírt adnak Ferdiš Kostka világáról. És üzenetet közvetítenek egy nem is távoli, de már letűnt időszakról, amelyet a technika világa váltott fel. BARKAny JENÖNÉ 1978 VII. 20.
