Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)

1978-07-03 / 181. szám, hétfő

30000 kilométert - gyalog BEMUTATJUK VITÉZ LÁSZLÓT '3 Akik rendszeresen olvassák a s portsa j tó híradásait, azok már többször Is találkozhattak a nevével. Legutóbb P ódé bra­il yban hívta fel magára a fi­gyelmet, ah oil június 11-én 50 km-en 4:06:00,2-es idővel meg­javította a távgyaloglás cseh­szlovák csúcsai, s e z zed tulaj­doniképpen az Európa-bajnok­ság on való indulását is bizto­sította. A 24 éves Vitéz László (ké­pünkön) jelenleg Fábry Zoltán szülőfalujában — Stószon (Stos) él, és a versenyekre is itt készül. Én is i>tit kerestem fed., hogy megismerkedjem ve- Je, s hogy olvasóinknak is be. mutathassam. Bevallóim őszin­tén, mikor látogatóba indultam hozzá, magánéletéről csupán annyit tudtam, hogy Jrivatása szerint autószerelő, de hegesz­tőként dolgozik a Sandrik kés- gyárban, s ezelőtt egy héttel nősült meg. A választottja pe­dig az a Király Eráka, aiki a Jókai Naipokon versmondás'han már többször is első díjat nyert, te'hát sokunk kedves is­merőse. A Sand rí,k késgyár egyszo­bás üzemi lakásában Vitéz Lászlóék éppen hogy befejez­ték a vasárnapi ebédet, amikor becsengettem hozzájuk. Erika nyitott ajtót, s máris kedvesen invitált be fed é. Mivel ebéd után voltam, a főztjét nem, de a süteményét meg kellett kós­tolnom. László mosolyogva je­gyezte meg: — Ha továbbra is így fog főzni, akkor az eredményeim csak javulhatnak. Jól megfigyedtem Vitéz Lász­ló arcát. Fáradtságot, megtört, séget nem láttam rajta, pedig délelőtt már ötven kilométert legyalogolt. László tudott az érkezésemről. He'llyed kínált a társalgó asztal mellett, s két pohár habzó sör mellett: be­szélgetni kezdtünk. — Györkén (Ďurkov) szület­tem 1954-ben. Alapiskolába is ott kezdtem járni, de aztán át. iratkoztam a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Kilencéves Ál­talános I Skodába. Ennek ed vég­zése után autószerelőnek ta­nultam ki és akkor még nem gondoltam, hogy valamikor ko­molyan fogok sportolni. Abban az időben a kultúra kezdett; érdekelni. Györkén engem vá. lasztoftak meig CSEMAUOK-ei. nőknek. Akkor még több ma­gyar nemzetiségű fiatal élt ott és így sikerült is népitánc. csoportot alakítanunk. Tervbe ▼e'ttük egy észt rá dm ű sor beta­nulását is, de a színreviitelével elmaradtunk. Nekem be kellett vonulnom a tényleges katonai szolgálat letöltésére s ezalatt a szervezet szétesett . .. — Ezek szerint az atlétiká­hoz, pontosabban a távgyalog- láshoz véletlenszerűen jutót, tál? — A M oto te ciioában dolgoz­tam Kassán. Ott ismerkedtem meg két ru szik ad (Ruskovj fiú­val, és őik szóltak, ho.gy van náluk a faluban egy atlétikai klub, nem lenne-e kedvem sportolni V FőJeg futásra és távgyailog lás. na specia lázadód­nak, s nekem etihez jó az ala. kom. Tetszett az ötlet, a meg­hívásnak is örültem. A tévében eg yszer-<kétszer már láttam távgyalog lóversenyt, hát úgy gondoltaim — megpróbálom. — Mikor születtek meg az első komolyabb eredményeid? — Hetvenegy tavaszán kezd­tem ed gyalogolni, ősszel már megcsináltam a vizsgát, vagyis bekerültem az első osztályba. Ez a rajt tényleg sikeres volt, mert a juniorok között máris negyedik lettem Csehszlovákiá. ban. Hetvenkettőben az ifjúsá­gi versenyek közül hármait megnyertem. 1973-ban 10 km- en olyan jó időt mentem (46 perc 30 másodperc), hogy meg kellett volna kapnom a meste­ri osztályt, de ezt épp akkor törődték el. Az üröm aztán mégis örömmé vált, mert ép­pen ezért az eredményért a katonaságnál bekerültem a Ban sík á Bystrica-i Dukdába. Ezek voltak a legtermékenyebb évek. Itt fejlődtem a legtöb­bet. Rengeteget voltam edzőtá­borban, jó volt a koszt és megvolt a nyugalom. 1975-ben aztán megjavítottam az 5 km- es fedett pályás országos ifjú­sági csúcsot. Ugyanebben az évben 4 óra 15 perces idővel 50 km-en a csehszlovák táv gyalogló csúcsot is megjaví­tottam Ez az eredmény lehew lővé tette, hogy bekerüljek a válogatottba. A rajt itt is jól sikerűit. Az Európa-kupa elő­döntőjét megnyertem. Hetven­hatban Milánóban volt még egy nagyobb versenyem, ahol 32 km-en 2 óta 33 perces idővel esek a 11. helyein végeztem — bár igaz, térdsérüléssel indul­tam. Vjitéz László a katonai szol­gálat letöltése után a prágai sportközpontba került, aihol több minit 10 hónapig tartózko­dott. Térdsérülése lassan ja­vult, de a versenyeken ő így is rajthoz Állt. Az eredmények természetesein a várakozás alatt maradtak, és mivel a ha­zai bajnokságon csaik az ötödik helyen végzett — búcsút kel­lett intenie Prágának. Vitéz IAszlónak fájt ez a döntés. Tudta, hogy a sérülés nem le­het tartós és ő az eddigi ered­ményeinél többre is képes. Bi­zonyítani akart. Ugyanabban az évben, az idény végén rajt­hoz állt és maratonii futott — méghozzá 2 óra 34 perces i dővel! A szlovák bajnokság megnye. rése után ismét bekerült a vá­logatottba. — Minden bizonnyal erős akarat és a sport szere tete keillretit ahhoz, hogy ismét meg. tadádd önmagadat. Mindezek után hadd kérdezzem meg, mit jelent számodra a távigyadog- lás, és mi benne a széip? — Egyszer odvastam egy cikket Tomsonról, az angol ma- ratoni futóról. Ö azt mondta, hogy maga a futás örömet szerez neki. Hát én is így va­gyok a gya lógd ássad. A mozgás szerez nekem örömet. Nyolc éve csinálom már aktívan, és az edzéseken eddig már több, mint 30 000 kilométert legya­logoltam. Tudod, minden em­ber a legtöbbre törekszik, én is kíváncsi vagyok a saját ma­xim urnomra. Ennyi volt az, amit eilső ta­lálkozásiunkkor Vitéz Lászlóról megtudtam. Mielőtt elbúcsúz­tam volna tőle, azt azért még megkérdeztem, van-e valami­lyen rejtett vágya? László azt válaszolta: „Kijutni az Európa- bajnokságra és sikeresein sze­repelni a moszkvai olimpiáin!“ Nos, azóta már tudjuk, Vitéz László vágyának első fele tel. jesül. Bízunk benne, hogy az Európa-bajnokságon, s majdan az olimpián is becsülettel meg. áldja a helyét. SZÁSZAK g\ürgy Hány világcsúcsot fut még az idén? 1978 VII. 3. Április 8, Berkeley: 5000 méter 13:08,4, má­jus 13., Seattle: 3000 m akadály 8:05,4, június 11., Bécs: 10 000 m 27:22,47, június 27., Osló: 3000 m 7:32,1. Mindez Henry Rono, az új hosz- szútávfutó sztár érdeme, aki ugyan mar évekkel ezelőtt jelezte „jöttét“, csak az idén robbant a világ élvonalába, iratkozott jel a világrekorde­rek listájára. Három hónap alatt négy világ­csúcs, de nem lehetetlen, hogy a június 28 1, szerdai Helsinkiben megrendezett versenyen ötö­dik világcsúcsát jutja. E sorokat ugyanis még a helsinki verseny előtt küldtük a nyomdába. Nagyon találó tehát az a megállapítás, hogy Rono nem is tud lassan jutni. Tizenkilenc éves korában egy gyenge minőségű salakpályán, ter­mészetesen mezítláb, a 30Ö0 méteres akadály­jutásban 8:30 perces időt ért el. Kerry O’Brien világcsúcsa akkor 8:22,0 perc volt. Az elmúlt hét évben fokozatosan javultak eredményei és ■a ma 26 esztendős kenyai atléta olyan csodafutők társaságába tartozik, mint volt Nurmi, Zátopek, Clarke, Viren. Bár uz említettek közül egyik sem dicsekedhetett négy világcsúccsal. Kipcsoge Keino így mutatta be 1076 ban Robert Hartmann német újságírónak: „Ez itt Henry Rono, aki midnyájunkat felül fog múlni.“ Keino jó jósnak bizonyult. Rono két éve a pullmani Washington State University hallgatója, John Chaplin egykori ame­rikai vágtázó a menedzsere, de leghűbb tanács­adója a háttérben meghúzódó Bőit, aki Keino- hoz és Ronohoz hasonlóan nandy néger és mind­hárman Kenya legtermékenyebb vidékéről, a 4000 méteres Mount Elgon környékéről származ­nak. Bőit, aki hat esztendeje járja az európai versenyeket, jó tanácsokkal látja el Ronót a ver­senyek rendezőivel folytatott tárgyalásokon. Ók hárman 1600—-2000 méter magasságban Uganda határához közeli platón nőttek fel. Ezért kedvez Ronónak a pullmani klíma, bár zordabb a kenyainál. A kedvezőtlen feltételek azonban, úgy tűnik, Ronót nem zavarják. Ellenfelekre nincs szüksége, már jó ideje csak az óra az el­lenjele. A 10 000 méteres bécsi világcsúcsjavítás­nál 66 ni ásod perces köröket jutott, majd 5000 méternél a bemondott 13:48 perces részidőt 13:38 nak értette, s mivel ez neki túl gyorsnak tűnt. átmenetileg fékezte az iramot, s egy-egy kört 69 másodperc alatt tett meg. Később ismét erősített és így született meg a világrekord. Rono nem csinál kultuszt az étkezésből, a leg­jobban a félig megsütött májat szereti, hozzá egy korsó sört iszik. Különben nem fogyaszt al­koholt. Elárulta a nagy „titkot“, hogy miért ilyen jók a kenyai futók. Az egész abban rejlik: gyermekkoruktól kezdve kemény, megpróbálta­tásokkal teli, a természethez közeli életet élnek. Táplálkozásuk az európaival össze sem hason lítható. Náluk — a cukortól kezdve a rizsig — mindennek megmaradt a természetes formája. A tea például ott terem a Rono család háza mögött, melyet Henry építtetett. A szomszédok a kőből épült, pléh tetejű ház csodájára járnak. Ebben lakik Rono négy testvére a gyerekekkel. Anyja és nagyanyja azonban hű maradt a közel­ben levő régi szalmakunyhóhoz. A takarékos Henry rövidesen egy második há­zat is épít, ebben is követve Keino és Bőit pél­dáját, akik jó üzletemberek. A rajt pénzből, va­lamint a felszerelésüket gyártó cégektől kapott juttatásból az amúgy is szerény világsztároknak évente telik egy egy házra. És ahogy szaporod­nak a házak, úgy növekszik a Rono család te­kintélye. Henry a rendkívül jó gyermek és test­vér mintaképe, s ennek az egész család látja hasznát. Rono július közepén az Afrikai játékokon a 3000 méteres akadály futásban és uz 5000 méte­res síkfutásban áll rajthoz, ma/d Dortmundban tölt egy hetet, mert már tavaly — még isme­retlen futóként járt az NSZK-ban — sok értékes megfigyelést tett, tapasztalatokat szerzett a fel­készülést illetően. Az idény a Commonwealth, a Brit Nemzetközösségi Játékokon Edmontonban (Kanada) éri el csúcspontját. Ott is a fent em­lített két számban akar szerepelni, sőt az utána következő európai portyáján sem szándékozik 10 000 méteren indulni. —ár Akiről beszélnek A 10-ES SZÁMÉ JÁTÉKOS „Ademas, Maríol — Még egyet, Mario!“ — harsogott a biztatás Mario Kempes felé az Argentína—Hollandia világbaj­noki döntőn. És Kempes telje­sítette 25 millió argentin kí­vánságát: a 104. percben úgy tört be a kapu elé, hogy a markos holland legények hiába húzták, lökték, cibálták, nem tudták őt megállítani és a nya­kán két védővel a hálóba ta argentin válogatottban és 23 gólt lőtt. Félő azonban, hogy hiába énekelték a döntő után az argentin szurkolók: „Mario, ne menj el, Mario, maradj itt­hon!“, Kempes nem gyarapítja tovább válogatottságainak szá­mát, már ami a dél-amerikai ország csapatát illeti. Július 10-én jelentkezik klub­ja, n spanyol Valencia székhá zában, és valószínű, hogv ar Így örült Mario Kempes a hollandok ellen lőtt második góljának. (ČSTK — UPI-felv.) Iáit. Ezzel eldőlt a világbajno­ki cím sorsa. Egy Kempesszel jobb volt Argentína, mint a holland válogatott... Pedig néhány hónappal ez­előtt, amikor Menotti edző kés­hegyre menő harcot folytatott azért, hogy a spanyol Valen­ciától a világbajnokság idejére kölcsönkérjék, voltak, akik méltatlankodtak, hiszen Ketn- pes világbajnoki szerepeltetése jelentős anyagi áldozattal is járt. (Az argentin szövetség 60 ezer dollárt fizetett a spanyol klubnak, hogy „kölcsönadta“ a csatárt.) Menotti azonban hajt­hatatlan maradt. Bizonygatta hogy Mario Kempes mérkőzé­sek eldöntésére egyedül is ké­pes nagy egyéniség. Amint lát­tuk, Menottinak lett igaza, Kempes a Peru ellen kezdte a gólgyártást, aztán az ő két gól­jával nyert Argentína a len­gyel válogatott ellen, a döntő részleteit pedig mindnyájan is­merjük. Hogy milyen sokat vártak a lobogó hajú (sáfártól, azt a belgrádi ökölvívó-világbajnok­ság egyik argentin bírója, D. Morilas nyilatkozata is bizo­nyítja: „Ha Kempes játszik az argentin csapatban, akkor mi nyerjük a világbajnokságot. Nélküle viszont aligha. Nem véletlen, hogy az Európában játszó két válogatottra való ar­gentin labdarúgók közül végül csak a Valencia 10-es számú játékosa került be Menotti csa­patába . . .“ Ismételjük, ezt egy ökölvívó szakember mondta néhány hét­tel a labdarúgó-világbajnokság megkezdése előtt. Az argentin lapok azt írták, hogy bár valamennyi játékos hős volt a hollandok elleni döntő mérkőzésen, csak segí­teni tudtak Kempesnek a győ­zelem kivívásában; Kempes nyerte meg Argentínának a FIFA-Kupát! Érdekes, hogy ezt a mi fülünknek túlzó, sőt sértő megállapítást az argentin válo­gatott tagjai állítólag elfogad­ják, így vagy úgy alá is tá­masztják. Tehát nem mindennapi fut­ballistáról van szó. A világbaj­nokság gólkirálya és egy kü­lönbizottság döntőse értelmé­ben a VB legjobb játékosa 1954. július 15-én született a Cordo­ba tartományban lévő Bellevil­le nevű faluban, egyszerű föld­műves családban. Alig hat éve, 1972-ben szerződött a Rosario Centrál klubhoz, s még ebben az esztendőben válogatott lett, majd bekerült az 1974-es vi­lágbajnoki keretbe, miután a VB előtt két gólt lőtt Angliá­nak a Wembley-ben. 1974-ben 29, 1975-ben 35 góllal lett az argentin bajnokság gólkirálya. Erre már fölfigyeltek a spa­nyol klubok is, így két évvel ezelőtt már a Valenciában rúg ta a gólokat, s a két bajnoki idényben 58 gólt szerzett. Előbb 24-et, majd 32-t, megelőzve olyan mesterlövészeket, mint Cruyff és Juanito. Kempes ed­dig 38 alkalommal szerepelt az gentin állampolgárként nem is tér vissza szülőhazájába. Szü­lei testvérével már két éve Va­lenciában élnek, s most a csa­lád a spanyol állampolgársá­gért folyamodott. Itt akarnak letelepedni. Erre elsősorban egyesületi vezetői kérték Kera- pest, minthogy a spanyol baj­nokságban egy csapat csak két külföldi játékost szerepeltethet, s a Valencia most szerződtette az osztrák Kranklt és a nyu­gatnémet Bonhofot. Egész biz­tos — tudván, hogy a két hí­res játékosért milyen sok pénzt kellett kifizetni —, hogy az üz­let megkötésekor a vezetők tudták: Kempes gyakorlatilag már spanyol állampolgár. Ha arra gondolunk, hogy akár a lengyelek, akár a hol­landok ellen az argentinok kö­zepes teljesítményt nyújtva, csak a lobogó hajú óriás egyé­ni bravúrjainak köszönhették győzelmüket, akkor azt mond­hatjuk: az 1982-bes világbaj­nokság házigazdáját, a spanyol együttest máris az esélyesek között lehet emlegetni. Kétségtelen, nagyon régen tűnt fel a nemzetközi labdarú­gó világban Kempeshez hason­ló futballista, aki szinte egye­dül képes feltörni a legzártabb védelmeket is. aki különösebb támogatás nélkül is állandó ve­szélyt jelent. Talán Pelé ren­delkezett hasonló képességek­kel. Maga a „fekete gyöngy­szem“ így nyilatkozott utódjá­ról: „Ha létezik egyáltalán lab­darúgó ideál, akkor az' Mario Kempes. Egyesíti magában a dél-amerikaiak technikai felké­szültségét az európai lendület­tel és erővel. Azt mondják, hogy ő az utódom és én büsz­ke lehetek egy ilyen örökös­re ...“ Kempes nemcsak játéktudás­ban, de emberi magatartását tekintve is méltón tekinthető példaképnek. A rendkívül fe­szült légkörű argentin—holland világbajnoki döntőn, de más találkozókon sem idegeskedett, kakaskodott. Ha fölvágták, a feléje nyújtott kezet nem lök­te el, nem törlesztett, nem fet- rengett. Nem szabálytalan meg­mozdulása, de még egyetlen sportszerűtlen megnyilvánulása sem volt. Igazolta a régi igaz­ságot, mely szerint ahhoz, hogy egy játékos uralkodjon a labdán és az állandóan vá!- tozó helyzeteken, elsősorban önmagán kell tudnia uralkod­nia. Az önfegyelem és az össz­pontosítás egymástól elválaszt­hatatlan! Egyetért hát a labdarúgó-vi­lág abban, hogy a Mundialon nemcsak új világbajnok, hanem új futballkirály is született. Kempest most még egyéves szerződés köti a Val^n''* '1" — aztán lehet, hogy irán M-< ’ ! vagy Barcelona. Birrr- ’ nű mezt is viseljen \emp33, szeretnénk őt minél többszi.’ látni nemzetközi, nemzetek kö­zötti mérkőzéseken és világ­bajnokságokon. Még csak 24 esztendős....

Next

/
Oldalképek
Tartalom