Új Szó, 1978. június (31. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-15 / 163. szám, csütörtök
/ Jó alapokról BESZÉLGETÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁSOKKAL Pirovits Zoltán a királyhelmeci (Kráľovský Chlmec) gimnáziumban érettségizett. Tornatanár szeretett volna lenni, de nem sikerült a fölvételije. — Amikor megjött az értesítés, hogy nem vettek föl a Komenský Egyetemre, hirtelen nem tudtam mihez kezdeni. Szakosító iskolába már nem jelentkezhettem, megkéstem, így nem maradt más, mint a kétkezi meló. Talajjavító munkálatokat végeztem tizenegy hónapon keresztül. Jól kerestem, és bepillantást nyertem a fizikai munkások életébe. Közben újra jelentkeztem főiskolára, Kassára, közgazdaságiba, de oda sem vettek föl. Akkor azonban már tapasztaltabb voltam. Egyidejűleg felvételemet kértem a Rimaszombati Köz- gazdasági Szakközépiskola szakosító osztályába. Sikerült. Most érettségiztem másodszor — mondja az atléta termetű Pirovits Zoltán, majd ©gy szusz- szanásnyi szünetet tartva hoz* záteszi: „Végülis a két sikertelen főiskolai felvételi után egyáltalán nem vagyok csalódott. Szakmám van, dolgozhat tok." A rimaszombati Közgazdasági Szakközépiskola új, impozáns épületének egyik helyiségében ülünk. Pirovits Zoltánon kívül még négy diák és Danis Tamás tanár, a II. szakosító osztály osztályfőnöke van jelen. Tanév vége lévén, miről másról is beszélgethetnénk, mint az iskolában eltöltött évekről, az érettségiről és az elhelyezkedésről. Ez utóbbi foglalkoztatja most a legjobban az iskolapadokat elhagyó diákkokat. Megbeszélik elképzeléseiket, terveiket szüleikkel, tanáraikkal, diskurálnak barátaikkal, ismerőseikkel, akik már dolgoznak: hol, milyen a munka, mennyi a kereset, érdemes-e az „x“ válallatnál érdeklődni, kell-e ott munkaerő? A „tapogatózásokból“ aztán megszületik a végeredmény: ki-ki megtalálja a munkahelyét, hogy az érettségi után mihamarabb munkába lépjen. Persze, a végzősök közül néhány fiút és lányt foglalkoztat a továbbtanulás, a főiskola gondolata is. Sikerül vagy sem? Ha nem, hogy hoppon ne maradjanak, érdeklődnek munkahely után. Mindez a valóságban nem Ilyen egyszerű. Hanem?... Erről faggatom most a körülöttem ülőket. Agócs László a II. szakosító osztály tanulója: — Rimnszombatban érettségiztem, gimnáziumban. Utána geológiát szerettem volna tanulni, de nem vettek föl, így egy évet Lénárt falán tanítót.- tani, majd ebben az iskolában felvételiztem két évvel ezelőtt. Miért? Jogos a kérdés, mert a geológia és a közgazdaságtan egymástól merőben távol esik. Én abból indultam ki, hogy magával a gimnáziumi érettségivel nem sokra megyek, ha nincs szakmám, még nem vagyok semmi. Ez az iskola helyben van és az igazat megvallva mindig érdekeltek a gazdaság irányításával kapcsolatos kérdések. Itt a „kérdésekre“ választ kaptam, a tanulmányi és gyakorlati idő alatt pedig megkedveltem jövendőbeli munkámat. (Danis tanár közbeveti, hogy az innen kikerült diákokból a gazdasági élet technológusai, középkáderei lesznek. Elhelyezkedhetnek bármilyen intézményijén, üzemben ahol gazdasági munkakört tölthetnek be, adminisztrációs feladatokat végezhetnek. Kezdve az ipari üzemektől a nemzeti bizottságokig.) — Hova tovább? — kérdezem Lászlót. — A járási nemzeti bizottság szociális ügyosztályán szeretnék elhelyezkedni. Jelentkezési ívemet már elküldtem, egyelőre még nem kaptam választ. Azért szeretnék oda menni, mert nővéremtől is sokat hallottam erről a munkáról és gondolom, ott nemcsak a számokkal, a papírmunkával, de az emberekkel ts közvetlenebb kapcsolatban lennék. Kovács Katalin negyedikes: — A kilencedik után vegyipari szakközépiskolába szerettem volna menni, ez azonban családi okok miatt nem sikerült. Rimaszombati vagyok és úgy hozta a sors, hogy helyben keressek tanulási lehetőséget. Tehát gimnáziumban vagy itt. Gimnáziumba viszont nem szívesen mentem volna, mert az érettségi után nehéz az elhe- lye-kedés és végeredményben itt kötöttem volna ki, a szakosító osztályban. Persze, az az igazság, hogy az alapiskolából kikerült 14—15 éves gyerek még nem tudja eldönteni, mi is szeretne lenni. Az én esetemben ez a bizonytalanság szerencsét hozott, mert nagyon jól éreztem magam ebben az iskolában. Jelenleg SZISZ-alel- nők és párttagjelölt vagyok. Kedvemre valóic a tantárgyak, a tanultak is, olyannyira, hogy jelentkeztem a közgazdasági főiskolára, belkereskedelmi szakra... Számolok azzal is, hogy nem sikerül bekerülnöm. Jelentkeztem a járásbíróságra dolgozni. Egyelőre a főiskolai felvételi sikerében bízom. Ferenci Márta negyedikes: — Én is vegyipari szakközép- iskolába akartam menni, de a szüleim nem engedtek. Azt mondtam nekik, ha oda nfem, akkor ide. Most már azt mondhatom, hogy nem bántam meg. Már tavaly foglalkoztatott a gondolat: menjek, ne menjek főiskolára? A tanáraim is javasolták, de úgy gondoltam, ha föl is vesznek, nehéz lesz a tanulás. Nem bízok eléggé magamban. Meg azzal biztatom magam; ha munkába állok és fejembe veszem a továbbtanulást, még mindig nincs későn. Munka mellett is tanulhatok. Hogy hová megyek dolgozni? A nagykürtösi járásból, Ipoly- balogról származom, így a környéken szeretnék elhelyezkedni. Nyolc helyre jelentkeztem. Mindenünnen elutasító választ kaptam. Egyedül a Tesla üzemben ígértek biztosat. De oda csak végszükség esetén megyek. Ogy érzem, a postánál találnék kedvemre való munkát, de onnan még semmi válasz. Mindenki azt mondja, hogy fiatal járás a miénk, kell ott a munkaerő, de csak most látom, hogy nem is olyan egyszerű az elhelyezkedés. Tóth Zsuzsanna a II. szakosító osztályból: — Gimnáziumban érettségiz-mm tem Komáromban és régészetet szerettem volna tanulni főiskolán, ez családi okokból azonban nem sikerült. A nővérem is itt végzett, gondoltam, én is megpróbálom. Pedig humán érdeklődésű ember vagyok, félek is egy kicsit a számoktól. Tavaly is a gyakorlaton, három hétig kerestem egy elvétett hibát. Több munkahelyre jelentkeztemj sikertelenül. Legutóbb biztató választ kaptam a komáromi Agrostroj üzemtől, ahol fölvennének Oiz anyagkönyvelési osztályra. Elvállalom, de nem szeretnék ott rekedni. Mihelyt anyagilag önállósulok, újra jelentkezek egyetemre. Nagyon remélem, hogy tanulok még régészetet. Útkeresés, tapogatózás, célba- érés. Gyors summázásként eny- nyit. Hozzáfűzte az öt diák egybehangzó véleményét: Van, akinek — kikerülve az iskolából — sikerül megtalálnia a számítását, jó talajt érez az érettségi bizonyítvánnyal a lába alatt, s aki még további célokat tűzött maga elé sem panaszkodhat — jó alapokról, jó „fészekből“ indul tovább. Voznyeszenszkijjel Lorcáról Nyolcvan éve született a spanyol költő és drámaíró Andalúzia, Granada. Nap fényben, forró szélben hullámzó tájak felé lendül a kép zelet e nevek hallatán. Ejtsük ki utánuk Federico Gar cía l.orca nevét is, és akkor zenélni kezdenek a tájak, megjelenik a nép, Lorca népe, művészetének, erejének drága forrása; és a szeráfok, a cigányok ölén harmonika táncol, a dombtetőn, zöld olajfák felett, egy mór mina rét szétnéz, keményített alsó szoknyák ropognak, liliomok sötét szellőt űznek fehér tő reikkel; és megjelennek a fekete lovak, patkók fekete, zenéje, fájdalmas sikoly hal latszik Olvasom Lorcát és a lexika lis mondatok még szárazabb nak tűnnek föl, mint máskor A huszadik század spanyol irodalmának egyik legerede tibb ha^gú és legnagyobb li rikusa, aki kimozdíthatta volna akkori válságos helyzeté bői az európai drámát Is — a Mariana Plňeda, A csodálatos vargáné, a Yerma és kü lönösen a világszerte Ismert Bernarda háza, valamint a Vér nász ezt sejtették —, ha nincs a fasizmus, amelynek ifjú szívvel esett áldozatul Madridban tanult jogot és fi lozófiát, első könyve 1918 ban jelent meg, a híres Cigányrománcok 1928 ban. Az andalúz cigányok életében nem a dekoratív népiséget, a romantikát kutatta, a sajátos érezeiem- és gondolatvilág, a kisemmizettek őszinte arca érdekelte. Járt Amerika ban, megfigyelte hogyan élnek egyesek, hogyan mások, a négerek. Üdvözölte a Spanyol Köztársaság kikiáltását, a kormány megbízásából. La Barraca néven, utazó diákszínházat alapít, amely bejárja a spanyol tájakat, a legegyszerűbb emberek közé viszi el a spanyol klasszikusok és kortárs szerzők darabjait. A néppel él l.orca, a népköltészet, a népi hagyományok hatása alatt újszerű stílust alakít ki, „valami újfajta klasszicizmus formáját találta meg“, amelynek sok köze van a szürrealizmushoz Is. Olvasom Lorcát, és nem folytathatom tovább így, mert a könyvespolchoz küld A hűtlen menyecske című verse, le kell emelnem Andrej Voz- nyeszenszkij Fémsziréniét. Ebben van egyik legkedvesebb versem. A címe: Szeretem Lorcát. Mennyi mindent el tud mondani e vers a köl tőről! Mennyi szín, mennyi dráma, mennyi lorcal benne! Csak költő tud úgy beszélni költőről, mint Voznyeszen- szkij, (Elfér István fordításában): „Szeretem Lorcát. Már a nevét is, lágyan ringó, akár a bárka, kakasüllőn ülök torkán feltörő orkán, radar- hártya ezüst holdja, átható kesernyés illat, mint az orgona illata... Lorca!... Csavargó színész, fantaszta festő. A muzsikus talentuma benne a költőinél nem kévéséi)!) — mondta róla de Falla.“ Majd valamivel lejjebb így kiált föl Voznyeszen- szkij: „Micsoda igazgyöngy tiszta érzések!“ Még lejjebb, lágy dallamok után pedig hirtelen belénk hasít a mondat: „1936. augusztus 18 án megölték Franco katonái.“ Egy pillanat alatt magunk előtt látjuk a költőt — szuronyok között. A kép több mint tragikus, több mint borzasztó. Mert a költő: Élet. „A költészet mindig forradalom. Mert forradalom volt az álszent új- tnkvizítoroknak Lorca lírája — a hillncs-törő, csupa-szívbéIi-szabadság, csupa-lendület Lorca lírája.“ Hányadik „véletlenül“ megölt költő volt a történelemben Lorca? Akinek a halálával senki sem lett gazdagabb, de szegényebb igen: az emberiség. Csatangol a csendőrgárda, gyújt máglyákat szerteszéjjel, meztelenül s fiatalon a képzelet rajtuk ég el. — írja A spanyol csendőrök románcában, amelyet Voznye- szenszkij is idéz. De vajon el lehet-e a halállal hallgattatni a költőt? Nem él-e tovább? Vajon miért találkozhatott Lorcával Voznyeszen- szkij sok-sok évvel a halála után. A szovjet költő sejtelmes hangulatokat idézve mondja el, hogy Chicagóban egy lengyel asszony, akinek a „szülei, hogy a háborút kikerüljék, Argentínába futottak“, verset oívas, szobája holdszínű fényében: „Nem! —• félig dalol inkább valami verset. Áttetsző, hajnali, boldog a hangja. — Lorca — felel még kicsit értetlen szemeimnek. — Lark? — kérdezem én, nem értve egészen. (Lark — angolul annyi: pacsirta) — O, igen! Az! — fel- kacag. — Az egyetlen örömem! Nem tudom, hogy bírnám nélküle, Lorca, pacsirtám! 1936. augusztus 18-án megölték.“ BODNÁR GYULA Kitüntetés ZOLCZER JÁNOS Egyszer volt, hol nem volt... Ez a meseindító mondat jutott eszembe, ahogy néztem a Nagykaposi (Veľké Kapušany) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanulóinak meseszép kulturális műsorát. Egyszer volt ... s van is itt az Ung vidékén egy olyan iskola, amely nemcsak az oktató nevelő munkában tud kiválót felmutatni — ezt a sorok írója is tanúsíthatja, hiszen két fiát ez az iskola indította el a tudományszerzés útján —, hanem a kulturális munkában is. Szépen táncolnak, énekelnek, szavalnak, furulyáznak, citeráznak az iskola tanulói. S mindezt művészi színvonalon művelik. Szívem szerint ide írnám mind a negyven pedagógus nevét. Ám ehelyett, hadd gratuláljak nekik a nagyszerű munkájukért, amit országos szinten is elismertek. Ugyanis éppen ezen az ünnepi összejövetelen nyújtották át az iskola tantestületének az SZSZK Oktatási Minisztériumának dicsérő oklevelét. E nagyon megérdemelt kitüntetést az Októberi Forradalom 60. és a Februári Győzelem 30. évfordulója tiszteletére az iskolák között meghirdetett szocialista munkaversenyben elért kiváló eredményeikért kapták. Benne van e kitüntetésben a negyven pedagógus majd három évtizedes munkájának elismerése is. Az iskola 1950 szeptemberében 113 tanulóval nyitotta meg kapuit. Ma 690 tanuló jár ide. A tanulók 48 százaléka tanul tovább gimnáziumban és különböző szakközépiskolákban. Ez nyolc százalékkal magasabb a járási átlagnál. Tűnődésemkor tanulságot kereső gondolat is született a meseindítóhoz. Ahhoz, hogy tisztán és bizakodva lássuk jövőnket a magyar nyelvű oktatás kérdésében is, vissza-vissza kell néznünk a megtett útra. Azt is mondhatnám, pedagógusi és nevelői hitünk erősítésére számba kell vennünk, honnét indultunk és hová jutottunk. Ez erőt is ad a még magasabb csúcsok eléréséhez. TÖRÖK ELEMÉR i97a VI. 15.
