Új Szó, 1978. június (31. évfolyam, 149-178. szám)

1978-06-14 / 162. szám, szerda

V I t A G PROLETÁRJAI, E6Yi$0t JETCKI SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁN AK NAPILAPJA 9978. június 11 SZERDA BRATISLAVA # 182, szám XXXI. ÉVFOLYAM Ára 50 fillér Bizalommal Társadalmi rendszerünk demokratizmusából fakad, hogy a* ifimhereknek — ügy is, mint állampolgáruknak, s úgy is. mint dolgozóknak — jogukban és módjukban áll, hogy észrevétel leikkel, panaszaikkal az illetékes szervekhez forduljanak, fii­nak is ezzel a joggal! Ezt bizonyítja az SZSZK Népi Ellen őrző Bizottságának jelentése, amely szerint tavaly csaknem :W ezer beadvány érkezett a központi szervekhez, illetve a nem­zeti bizottságokhoz. Kétségtelenül elég nagy szám ez, ám ha tekintetbe vesszük egyrészt azt, hogy ebből mindössze 15 000 volt csak konkrét, névre szóló, másrészt azt. hogy tavaly a panaszok száma az elmúlt évihez viszonyítva több mint ezer* rel csökkent, akkor ha nem is oly túl jónak, de mindenesetre biztatónak kell tekinteni ezt a folyamatot. Hát még ha az el* múlt 10 év viszonylatában nézünk rá, akkor örömmel állapító hatjuk meg, hogy a lakosságtól érkező panaszok évről évre csökkennek, s egyre kisebb jelentőségű hibákra, visszásságok* ipa mutatnak rá. Ezt a tényt igazolja szerkesztőségi postánk is. Sőt mi azt mondhatjuk, hogy rohamosan csökken a panaszos levelek száma. Az elmúlt hónapban is csak néhányat kaptunk, ám ezek is olyau Jellegűek voltak, amelyek nem kívántak különö­sebb beavatkozást. így például panasz az autóbusz-menet“ rendre, mármint hogy miért ekkor és miért nem akkor jár. Azt tanácsoltuk a levélírónak, hogy panaszával forduljon köz­vetlenül a helyi nemzeti bizottsághoz, mivel annak jogában áll a menetrend összeállításába beleszólnia Amire felfigyel­tünk, az az volt, hogy az egyik vidéki városból két panaszt is kaptunk az egyik hentesüzletre. Udvariatlanok a kiszolgá­lók, meg más ilyesmi. Ezt személyesen is kivizsgáltuk. Be­széltünk a nemzeti bizottság elnökével, beszéltünk az illeté­kes előadóval, — hát persze, hogy utánanéznek, persze, hogy elintézik, de hát miért nem fordulnak közvetlenül hozzájuk, akkor sokkal gyorsabban intézkedhetnének, meg hát nem utolsósorban az a dolguk, hogy a lakosság ügyes-bajos dolga­it intézzék. Valóban, időszerű a kérdést feltenni: az emberek panaszaik­kal miért nem fordulnak közvetlenül a nemzeti bizottsághoz? (Ne értsenek félre bennünket olvasóink, nem azért írtuk ezt a cikket, mintha nem akarnánk panaszos loveleikel intézni. Ellenkezőleg, éppen az a célunk, hogy ezek a panaszok minél gyorsabban elintéződjenek.) Hiszen akár a központi szervek, akár szerkesztőségünk a panaszok elintézésekor nem kerülhe­ti meg a nemzeti bizottságokat. Nem kerülheti meg, mivel a panaszok zömének elintézése az ó hatáskörükbe tartozik, s Ügy ők az illetékesek. És amikor erről szólunk, akkor abból «z egyszerű tényből indulunk ki, hogy amikor a lakosság aicgválasztotta képviselőit, akkor bizalmát helyezte beléjük, 5 ezzel a bizalommal nemcsak élni lehet, hauem kell is élni. Továbbá a helyi jellegű panaszuk elintézésének módját ~*' márpedig a panaszok zöme helyi jellegű — a képviselők, a nemzeti bizottság ismeri a legjobban, A kérdésre: mit, ho­gyan? — ők tudják a választ u legjobban. És ami a légion* tosabh: ők ismerik az embereket! Ugyanis az a helyzet, hogy az ilyen jellegű panaszokat emberismeret nélkül intézni nem­csak nehéz, hanem esetenként kétes kimenetelű is. Tudjuk, az emberekben él egyrészt bizonyos illúzió a fel­sőbb szervek iránt. Olyasmi ez az illúzió, mint a varázspálca intése — no, most mindjárt történik valami csoda. Márpedig nem így van, mert mint fentebb mondtuk, a felsőbb szervek sem kerülhetik meg az alacsnnyabb, illetve a helyi szerveket. Másrészt fellelhető még olyan nézet is — s ennek okát neui utolsósorban az 1968—Bil es években kell keresui, amikor U> a jobboldal törekvése oda irányult, hogy a helyi szerveket lejárassa, megbénítsa —, hogy mit tudnak ott „lent“, ami biztos, az biztos, gyerünk hát fölfelé. Úgy véljük, az elmúlt évek igazolták, mennyire nem helytállók ezek a nézetek. Panasszal fordulni valakihez — bizalom kérdése. Ezt szer^ kés/tőségünk is tapasztalatból tudja. Olvasóink panaszos le­veleire úgy tekintünk, mint a bizalom kézzel ingható jelére Ezzel a bizalommal visszaélni súlyos felelőtlenség volna! Ám a helyi szervek, a nemzeti bizottságok munkája is csak a bi­zalom légkörében képzelhető el, csak abban lehet jó. Ez pe­dig kétoldalú bizalom alapján képzelhető csak el. Nemcsak a nemzeti bizottság és annak szervei bízzanak választóikban, a lakosságban, hanem a lakosság, az emberek is bízzanak a nemzeti biznttságban és annak szerveiben. Kétségtelen, hogy az ilyen bizalom csak hasznára válhat mind a közösségnek (fokozatosan megszüntetik a panaszra okot adó hibákat), mind az egyénnek (panaszát helyben, közvetlenül intézik el). Márpedig mindannyian ezt akarjuk. | BATKY LÁSZLÓ Az oktató-nevelő munka további fejlesztéséért Ülésezett az SZNT bizottsága (CSTK| — Megtartotta ta Ülését tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a nemzeti bizottságok és a nem. zettségek ügyeivel foglalkozó bizottsága. A tanácskozást Be- nyó Máté, az SZNT alelnöke. a bizottság elnöke vezette. A képviselők megvitatták az oktatás állami Igazgatásáról szóló SZNT-törvény kormányja­vaslatát és az oktatási létesít­ményekről szóló SZNT-törvény kormányjavaslatát is. A javas­latokat Ludovit KUár, a szlovák oktatási miniszter első helyet­tese Indokolta meg, a tudósí­tói Jelentést. Antal Viktor és Vojtech TokarCík képviselőik terjesztették elő. A bizottság a törvényjavasla­tok megvitatása során hangsú­lyozta, hogy ezek előmozdítják nevelési oktatási rendszerünk további fejlesztését —, amelyet a CSKP KB Elnöksége, a sző. vétségt és a szlovák kormány által jóváhagyott dokumentum tűzött ki —, s lóváhagyta a törvény ia vasiatokat. HAZÁNKBA ÉRKEZETT a lumzsagijn Cedenbal vezette moniol párt- és kormánvküldöttség Szívélyes elvtársi fogadtatás a prágai repülőtéren • Gustáv Husák elvtárs baráti találkozón fogadta Jumzsagijn Cedenbal elvtársat # A mongol párt- és kormány* küldöttség megkoszorúzta az Ismeretlen Katona sírját és a szovjet hősök emlék­művét '• Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások (ČSTK) — Csehszlovákia Kommunista pártja Központi Bizottságának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöké nek és kormányának meghívá­sára tegnap délelőtt mongol párt- és kormányküldöttség ér­kezett hivatalos baráti látoga­tásra hazánkba Jumzsagijn Cedenbal elvtársnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Nagy Népi Hurál Elnöksége el­nökének vezetésével. A küldöttség további tagjai: Dzsambin Batmönh, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságá­nak tagja, a Mongol Népköz- társaság Minisztertanácsának elnöke, Damdini Gombudzsav, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának póttagja, * a KB titkára, Csojnorin Szűrén, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának tagja, a Mongol Népköztársaság Mlnisz tertanácsának elnökhelyettese, a mongol—csehszlovák gazda­sági és tudományos-műszaki együttműködési kormánybizott­ság mongol tagozatának elnö­ke, Mangalin Uügerszüren, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának tagja, a Mongol Népköztársaság kül­ügyminisztere, Cereviu Oavag- tszüreu, a Mongol Népi Forra­dalmi Párt Központi Bizottsá­gának tagja, a KB osztályveze­tője, Gaug<is/.üreugin Szaldan, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának tagja, a külgazdasági kapcsolatokkal foglalkozó állami bizottság el­nöke, a Mongol Népköztársa­Gustáo Husák elvtárs köszönti Jumzsagijn Cedenbal elvtársat (A ČSTK felvétele) ság minisztere, Dzsamszraugin Jondoii, a Mongol Népi Forra­dalmi Párt Központi Bizottságá­nak tagja, a Mongol Népköz- társa 9ág k ü I üg v m in iszterén etk első helyettese, valamint Zan dangijn Enebis, a Mongol Nép- köztársaság csehszlovákiai nagykövete, aki a delegáció többi tagjához Prágában csat­lakozott. A mongol vendégeket a Ru- zynéi repülőtéren Gustáv Hu­sák, a CSKP KB főtitkára, köz­Peter Coiotka a nitrai járásba látogatott (ČSTK) — Peter Coiotka. a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök tegnap a nitrai járásba látogatott. A Bioveta vállalatban megte­kintette a baromfibetegségek elleni oltószert gyártó üzem­egységet. Az oltószer alkalma­zásával a baromfifarmok vesz. teségeit évente 370 millió ko. rónával sikerült csökkenteni, A vállalat emnetc a készítmény, nek egyedüli gyártója hazánk­ban, évente csaknem 18 millió adagot készít belőle. Ezután František Talárnak, a nitrai járást pártbizottság vezető titkárának és Dusán Knavárikuak, a Bioveta igazga* tójának társaságában tájékozó- dott a Baktinokul nevű tömeg- takarmány-tartósít ószer kifej, lesztésóről. Peter Coiotka elvtárs ezt kö­vetően a Nitrai Hűtőipari Vál­lalatba látogatott. A vállalat termelési programjáról a ven­déget Jozef Zajiftek igazgató tájékoztatta. Elmondotta, hogy a 22 év ve! ezelőtt alapított vál­lalat termékeivel 12 szlovákiai járás 4500 üzletét látja el. A terv szerint a vállalat dolgozói az idén 7300 tr>nna fagyasztott és konyhakész ételt készítenek. Coiotka elvtárs nagy érdeklő­déssel tekintette meg a fa- gyasztott készételeket gyártó üzemegységet, ahol a közüle- tek számára 7 kg-os csomago­lásban. gyártják a termékeket. A vállalat dolgozói az idei év első öt hónapjában árutermelé­si tervüket 108,9 százalékra, bruttó termelési tervüket 109,5 százalékra, a oiunkatermelő­t Folytatás a 2. oldalon I társasági elnök, Lubntuir Strou- gal szövetségi miniszterelnök, a CSKP KB Elnökségének további tagjai: Vasil Bifak, Alois Indra, Antonin Kapek, Josef Keinpnf és Josef Koréák, továbbá Miloš Jake*. a CSKP KB Elnökségé-: nek póttagja, a KB titkára, Mi- kttláii Hetin. Jau Fojtik, Josef Hainan, Josef Havlíu és Jin< dŕicli Poledník, a CSKP KB tit-s kárai, Oldŕich Svestka, a CSKP, KB Titkárságának tagja ős Mi­roslav Capka, a CSKP KERB elnöke fogadták. Jelen voltak u mongol vendégekkel megtar­tandó megbeszéléseken részt’ vevő csehszlovák párt- és kor­mányküldöttség további tagjai! |osef Simon, a CSKP KB tagja, szövetségi miniszterelnök-he­lyettes, Antonin Vavraš, u CSKP KB tagja, a KB nemzet­közi politikai osztályának veze­tője, Andrej Baréák külkeres­kedelmi miniszter, Meöislaw Jablonský külügyminiszter-Iwh lyettes és Zdenék Verner, ha« zánk mongóliai nagykövete. Megjelentek a CSKP KB ősz* tályvezetői, a szövetségi kor< (Folytatás a 2. oldalonl Mohammad Reza Pahlavi fogadta Bohuslav Chftoupeket Kapcsolataink sokoldalúan fepfidnek (ČSTK) — Mohammad Reza Pahlavi Iráni sah tegnap a te- heráni Niavapan palotában fogadta a hivatalos látogatáson Iránban tartózkodó Bohuslav Chftoupek csehszlovák külügymi­nisztert, A találkozón jelen volt Abhas Ali Khálatbari iráni külügyminiszter. A két ország képviselői nagy­ra értékelték Csehszlovákia és Irán hagyományosan jó és ba­ráti kapcsolatait, s meggyőző­désüket fejezték ki, hogy az együttműködés továbbfejlődik és mélyül a két ország népének javára. Megelégedéssel szóltak azoknak a kapcsolatoknak Q sokoldalú fejlődéséről, amelyek alapjait tavaly Prágában a csehszlovák és iráni képviselőik találkozója alkalmával rakták le. A csehszlovák külügyminisz­ter ós az Iráni sah eszmecse­rét folytatott néhány időszerű nemzetközi kérdésről. A két fél álláspontja azonos a leszere­lés, az enyhülés és a különbö­ző társadalmi rendszerű álla­mok békés egymás mellett élé­sének kérdésében. A találkozó baráti légkörben zajlott le. /Folytatás a 2. oldalon/

Next

/
Oldalképek
Tartalom