Új Szó, 1978. június (31. évfolyam, 149-178. szám)

1978-06-08 / 156. szám, csütörtök

Mindenki másképp csinálta Jegyzetek a kisszínpadok seregszemléjéről M iként a Csehszlovák Szo cialista Köztársaságban, a Magyar Népköztársaságban is megkülönböztetett tisztelet öve­zi a könyvet, a szocialista köz­művelődés ez alapvetően fontos eszközét és forrását. Nálunk márciusban, Magyarországon májusban rendezik meg évről évre a könyv ünnepét. Mint­hogy — főként — a bratislavai Madách Könyvkiadó tevékeny­sége révén mi is érdekeltek v.i- gyunk a baráti MNK-ban rende­zett könyvünnepségeken, elkí­sértük kiadónkat Budapestre, a május 26. és június 3-a között lezajlott Ünnepi Könyvhétre. Aki szereti a könyvet, annak szemet és szívet gyönyörködte­tő látvány volt, az Erzsébet-híd pesti hídfőjéből nyíló Váci ut­ca, melyet minden évben átke­resztelnek „Könyv utcá“-ra, ez­zel is mintegy hangsúlyozva, hogy egy hétig itt a könyv a főszereplő. A könyv és minden­ki, akinek valamiképpen köze van hozzá: a könyvárusok és •szállítók, a sátrak előtt rajzó vásárlók és a műveiket dediká­ló írók. Színpompás vidám jzsgés színhelye ilyenkor a Váci utca, mert az Ünnepi Könyvhét Budapesten (és az ország minden kisebb és na­gyobb városában] igazi mozgal­mas vásár — vásár a szó leg­nemesebb értelmében. Itt min­denki csakugyan a leginkább lelke szerint valót vet.3i meg — ha ugyan megkapja. Mert van­nak „könyvslágerek“, melyeket — tekintélyes példányszámuk ellenére is — szinte órák alatt szétkapkodnak a könyvrajon- gók. Az immár ötvenesztendős ha­gyományra visszatekintő könyv­ünnep az idén 26. alkalommal tartott egy egész hétig, kezdet­ben ugyanis csak könyvnapot, majd könyvnapokat rendeztek Magyarországon. Mintegy 10— 15 éve néhány más baráti szo­cialista ország könyvkiadói is felütik sátrukat a könyvhéten a Váci utcában, viszont a két­oldalú közös könyvkiadás ennél jóval régebbi keletű. A „Könyv utcá“-bai\ az olyan tekintélyes magyar könyv­kiadók kioszkjai mellett, mint a Korsuth, a Magvető, a Szép- irodalmi, az Akadémiai, az Eu­rópa, a Corvina stb., ott sora­kozott a szovjetunióbeli Kár­páti, a romániai Kriterion, Da­cia, Albatros, a jugoszláviai Fó­rum és a bratislavai Madách Könyvkiadó sátra is. A pulto­kon az érdeklődők megtalál­hatták a szovjet és kárpátaljai magyar, a román és erdélyi magyar, a szerb, szlovén, hor- vát, macedón és jugoszláviai magyar, s úgyszintén a cseh, a szlovák és a csehszlovákiai ma­gyar írók alkotásait. Valameny- nyi külföldi szerző könyvét ter­mészetesen magyar nyelven. A Madách Könyvkiadó sátra a Magvető-sátor tőszomszédsá­gában állt, azon egyszerű oknál fogva, hogy mindkettőt az Eöt­vös Könyvesbolt szokta ellátni a könyvhéten. — Mióta vesz részt a Ma­dách Könyvkiadó a budapesti könyvhéten? — A kérdésre Mayer ,Judit vezető szerkesztő, a kiadó kiküldött képviselőle válaszolt. — A Madách fennállásának első évétől, az idén tehát tize­dik alkalommal van jelen a ma­gyarországi Ünnepi Könyvhé­tén. — És milyennek mutatkozik i vásár? — A könyvhét negyedik napján kérdeztem ezt. — Szerintem a gyakori eső ellenére is elég nagy az ér­deklődés könyveink iránt. De erről többet mondhatnak az eladóink. Szabó Ambrusné helyettes boltvezető így nyilatkozik: — Ha a napi forgalmon akar­juk lemérni a sikert, akkor ta­lán elégedettek lehetünk. Az első naptól kezdve elég sokan keresték fel a Madách-sátort. Az első nap hatezer forint volt a forgalmunk. A további napo­kon valamivel kevesebb, azt hiszem főképp a meg-megújuló eső miatt, de nyilván azért is, mert egyes könyveink hamar elfogytak. — Például? — Elfogytak a gyermek- és ifjúsági művek, azonkívül Co- menius A világ útvesztője és a szív paradicsoma, Karéi Čapek Emberi dolgok, E. B. Lukáč A nagy levélváltás és Duba Gyula Ívnak a csukák című könyve. Amint a későbbiek során ki­derült, a vásárlók a vártnál jobban keresték a tanulmány- gyűjtemények sorozatát, első­sorban Fábry Zoltán Tanú és tanulság én voltam, Ady igaza, Kemény G. Gábor Kapcsolatok vonzásában, Sziklay László Visszhangok, Turczel Lajos Porti ék és fejlődésképek, Csan- da Sándor Szülőföld és iroda­lom című alkotását. Ebből az állapítható meg, hogyha ma­gyarországi olvasó érdeklődik a csehszlovák—magyar irodalmi és kulturális kapcsolatok kér­dései iránt. Noha — Jámbor jános eladó közlése szerint — a Madách- könyvsátrat nagyobbrészt a közép- és az idősebb olvasó­nemzedék látogatta, a fiatalok is jöttek és vásároltak, néha csoportosan. Ők főként a tudo­mányos-fantasztikus és bűnügyi irodalmat, valamint a mai csehszlovákiai magyar próza­írókat és költőket keresték. Elég sokan megvették Gál Sán­dor Folyó, Zs. Nagy Lajos Isa- pur dalai, Varga Imre A med­ve alászáll és Tóth László Át­kelés című verses kötetét. Az Európa és a Madách -Ki­adó jóvoltából számos cseh és szlovák író művei is ott vol­tak a magyarországi könyvhé­ten. A legtöbb fogyott el Fran­tišek Jílek A tizenöt milliárd dolláros férfi (Edison életraj­za), Miloš Kratochvíl Európa keringőzött, Ladislav Fuks Bol­dogultak bália, Alfonz Bednár Egy marék aprópénz a szeren­csekutyában, Jozef Kot A ko- zépcsatár mennybemenetele cí­mű prózai kötetéből és Laco Novomeský Válogatott versei­ből. Az olvasók több mai cseh és szlovák író — pl. Hrabal, Mináč, Šikula — könyvét hiába keres­ték, mert nem volt kapható (va- lószínűleg, mert korábban el fogyott). Tanulságképpen ar­ról is említést kell tennünk, hogy kevés volt az új Madách -kiadvány a könyvhéten. Több könyv azért nem fogyott (ezt az eladók is megerősítették), mert nem elég vonzó a kiille műk. (Erre példa Ozsvald Ár­pád Vadvizek és Bereck József üregem, az utolsó c. könyve.) Az MNK-beli Ünnepi Könyv­hétre egyébként hivatalos cseh­szlovák küldöttség is érkezett. Jelen volt a megnyitón Ondrej Clovieček mérnök, szlovák ki­adói főigazgató néhány munka­társával, a Szlovákiai írok Sző vétsége képviseletében pedig Emil Boleslav Lukáč és Dutia Gyula, akik több alkalommal és helyen szerzői esten vettek részt és dedikálták müveiket. Különösen Duba Gyulának volt nagy sikere, amikor május 29-én a Madách-sátornál dedi­kálta ívnak a csukák című ki­váló új regényét, de nemcsak azt, hanem több régebbi művét is, tudniillik nem egy olvasó 4—5 Duba-könyvet is magával hozott, hogy valamennyit alá­írassa a szerzővel. Ennek kap­csán szeretném hangsúlyozni a személyes jelenlét fontosságát. Még egy megjegyzés: megfi­gyeltem, hogy számos vásárló odajön a Madách-sátorhoz, né­zelődik, böngészik, kérdezgeti az eladókat: jő ez, jó az, érdemes megvenni? — és habozik, bi­zonytalankodik. Vagyis íiem is­meri eléggé, amit a Madach- sátorban kaphat. Más szóval: nem volt megfelelő az előzetes tájékoztatás és propaganda. (A kiadó kiküldöttje nem tájékoz tathat mindenkit külön-külön.) Véleményem szerint a cseh­szlovákiai irodalom sikeresebb magyarországi terjesztése érde­kében a jövőben érdemes meg­keresni a tökéletesebb tájékoz­tatás módjait. (Zárójelben ide kívánkozik, hogy a könyvhetet megelőzően, május 19-én a Liszt Ferenc téri Könyvklubban „Közös úton“ címmel a budapesti Európa és a bratislavai Tatran Kiadó könyvkiállítást rendezett, me­lyen a szlovák irodalom ma­gyar fordítását és a magyar Irodalom szlovák nyelven meg­jelent alkotásait mutatták be. A kiállítás jól szolgálta a csehszlovák—magyar kulturá­lis kapcsolatok elmélyítését és — ha közvetve is — jótéko­nyan játszott bele a könyvhét programjába. Hasonlóképpen megvalósíthatónak tartanám, ha például a könyvhét előtt vagy alatt Budapesten esetleg másutt is, könyvkiállítás nyílna a Ma­dách Kiadó publikációiból, kel­lő tájékoztató anyag kíséreté­ben. Ha arra gondolunk, hogy a fordításos irodalom műveivel is telítve voltak a könyvsátrak, megállapíthatjuk, hogy a könyv­hét, a magyarországi közműve­lődés érdekein túl jól szolgál­ta a népek közeledésének ügyét is. KÖVESDI JÁNOS Az előrejelzések nem ke­csegtettek annyi jóval, mint az elmúlt években, amikor alig vártuk egyik-másik együttes bemutatóját. Mintha kisebb, kevesebb lett volna a mozgás a kisszínpadok háza táján, nem érkeztek hírek olyan új törekvésekről, ame­lyek gazdagíthatnák a moz­galmat, meglephetnék a né­zőt. Érkeztek viszont élegyüt­tesek fölbomlásáról, illetve arról, hogv kihagyják ezt az évet, erőt gyűjtenek a jövő re Nem sokat vártunk tehát a mostani szemlétől, de ez a nem sok nem jelent keveset. Nem is jelenthet, 1978-ban, |ó másfél évtizeddel a moz­galom megszületése után. Amennyit vártunk, annyit kaptunk A kisszínpadok ezúttal el­sősorban a szóra összponto­sították figyelmüket, keve­sebbet láttunk a képi megol­dásokból, rekvizituiriok föl- használásával is alkotott me tafo^ákbóľ,,’ szimbólumokból. Úgyszólván nem voltak lát­ványosan bedíszletezett szín­padok; különösebb játékról, nagyobb alakításokról sem beszélhetünk. Egy két kivétel­től eltekintve az együttesek inkább irodalmi színpadok vol­tak, ismét, mint a színház fe­lé — az elmúlt esztendők­ben oly eredményesen — kö­zelítő kisszínpadok. Persze e jelenség csak akkor lenne ká­ros, a mozgalmat uniformizá­ló, fejlődést fékező, sőt, visz- szafogó, ha tartós maradna az oratorikus jellegével do mináló forma, ha nem lépné­nek ki belőle az együttesek. Természetesen nem arról vau szó, hogy vessük el, pusztán arról, hogy ne váljék ismét szinte egyeduralkodóvá, a kezdők számára egyetlen mintává, még akkor sem, ha olyan magas szinten alkal mazható, mint amilyenen most láttuk. Természetesen azt sem kívánhatjuk, hogy minden együttes szakítson ve­le, hiszen van, amelyiknek ez felel meg a legjobban az év­ről tudatosan, következetesen választott, összeállított mű­sorhoz. Az idén látottak alapján jóleső érzéssel fogalmazhat­juk meg azt, ami egyben a szemle egyik legnagyobb ho­zadékinak is tekinthető: az együttesek jelesre vizsgáztak társadalmi és ezen belül nem­zetiségi elkötelezettségből, emberi-erkölcsi magatartás­ból. Anyanyelvűnk, kultú­ránk, szülőföldünk, közössé­gi életünk közvetlen közelé­ben maradtak, életes nedv­vel táplálták a főgyökerek­hez kötő szálakat. Hat irodalmi, illetve kis- színpad mutatkozott be, kö­zülük kettő még nem szere­pelt a Jókai-napokon. Talán helyénvaló lenne csak egyet, a zsigárdi (Ziharec) Gondo­latot említeni, hiszen a ta­valy alakult kassai (Košicei Pinceszínpad rendezője, Ha- vasi Péter, régi, jó ismerő­sünk, és az együttes több tagja korábban is szerepelt már a seregszemlén. De tart­sunk rendet. Elsőként a —má­sodik helyen végzett — so- morjai Üzenet lépett színpad­ra, Zalabai Zsigmond Örök­ség című összeállításával, amelyben a Szovjetunió finn­ugor népeinek költészetéből szerepeltek versek. Szép jel­lemzője az amatőr művészeti mozgalomnak, hogy az elő­adás rendezője (és egyik szereplője) az a Kovács La­jos, akit az előző három mű­sorban „csak“ szereplőként láttunk. Bár tapasztalnánk gyakrabban, hogy a szereplő­ből vállalkozó kedvű, merész rendező válik. Nem volt any- nyira igényes ez a műsor, mint a tavalyi, Páskándi Géza Távollevőkje, de tisztább volt, egységes, egyszerűségében is hatni képes, a szereplők egyénenkénti szövegmondásá­nak színvonala között ezúttal, nem észleltünk — mint ko­rábban — már-már zavaró el­téréseket, az egyetlen kellék­kel, a hálóval kitűnően dol­goztak, sokat kifejeztek az ember kötődéséről — népé­hez. Németh Imre stílusos ze­néje csak erősítette a hatást. A harmadik helyen végzett Plnceszínpad Árulkodó című — Felebarátod feleségét... — műsorán, amelyet Havast Péter állított össze (riportok­ból) és rendezett, meglát­szott, hogy az együttes egész napos utazás után, a késő es­ti órákban fáradtan lépett színpadra. A kerületi döntő óta Antonionitól ellesett képi megoldások épültek a műsor­ba, amelyek néha — ahelyett, hogy feszesebbé tették volna — le lemerevítették az elő adást, jelentésük nem mindig simult az egyébként nagyon időszerű mondandóhoz. Annál inkább a népszerű LGT-szám, a „Mindenki másképp csinál ja“, szövege és zenéje, élő előadásban. Ezek ellenére ta­pasztalt rendezőre és szerep lökre valló műsort láttunk, amely különösen a mozgalom további fejlődése szempont já hói értékes, mert igazi kis- színpadi. A közelmúltban elhunyt Nagy László verseiből állí­tott össze és rendezett mű­sort l /áss Ottó. az Ipolysági (Šahy) József Attila Irodai rni Színpad évek óta színvo­nalasan és pedagógushoz mél­tón dolgozó vezetője. Most is sok szereplővel és jobbára ugyanazokkal az eszközökkel dolgozott, mint az elmúlt években. Kreált néhány kitű nő tömegjelenetet; a legtöbb vwrset tisztán, érthetően tol­mácsolták a gimnazista lá­nyok, egyetlen fiútársuk és Vass Ottó. Velük kapcsolat­ban is meg kell említenünk, hogy mindössze három órával a fellépésük előtt érkeztek. Korán keltek és nem éppen a legalkalmasabb időpontban, délelőtt szerepeltek. Ahogy mondani szokták, rendkívül kellemes meglepe tést okozott a zsigárdi Gon dolat, amely Rozewicz: A hős­nek hűlt helye című darab ját mutatta be, a kisszínpa- di formát érző, benne ered ményesen komponáló Tóth Tibor rendezésében. Koránt sem volt hibátlan az előadá suk, de játékukkal ők is hoz­tak újat a mozgalomba, az erősen intellektuális termé szetű műsorba bátran kap­csolták be a közönséget. Et­től az együttestől sokat vá runk a jövőben. Egyszerű, de ízléses, né­hány képben kellemes hatást kiváltó egyenruhákban láttuk a komáromi (Komárno) Ma­gyar Tanítási Nyelvű Gimná­zium diákjait, akik Az ő zászlóalja című, Bikov műből készült műsorban szerepel­tek. Az összeállító és rende­ző, Gáspár Tibor is a tőle megszokott stílusban és egy­szerűbb eszközökkel, de biz­tos kézzel építette föl s helytállásról példát adó mű­sort. Sorrendben utolsóként lé­pett színpadra a verseny mél­tán győztes együttese, a kas­sai Szép Szó. Gágyor Péter, Fábry Zoltán és Ady Endre műveiből állított össze nagy­szerű műsort, rendezett nagy­szerű előadást, ezúttal dísz­letek, rekvizitumok nélkül, csak a szóra és a szót föl­erősítő, jelentésekkel telített mozgásra, gesztusokra össz­pontosította figyelmét. Nem­csak hittük, át is éltük Ady igazát, mert igaz, lenyűgöző tolmácsolásban hallottuk, kü­lönösen Gecse folán és Hizs- nyai Zoltán ajkáról, akik már az előző esztendőkben is föl­hívták masukra a figyelmet. Hizsnyai Zoltán kemény, fér­fias, megalázkodást, gyávasá­got nem tűrő, ítélő tekinte­te szinte áthatotta ezt a fe­gyelmezett előadást. Gágvor Péter ismét bebizonyította, hógy frissen gondolkodó, tu­datosan alkotó, a zenét kivá­lóan alkalmazó, szüntelenül újat kereső rendező, aki ugyanakkor hű önmagához, és azokhoz, akikhez szólni kíván, ö egyike azon keve­seknek, akiktől jól meg lehet tanulni, mi a kisszínpad. És hiszem, hogy a jelenle­vők közül többen tanultak is. És reméljük együtt, hogy hasznosítják a tanultakat; hogy jövőre még messzibbre jutunk. BODNÁR GYULA Elhunyt Újhézy Nusi Magyar színésznő volt. Ha­táron túl és határon innen. Az általa oly nagyon szere tett Bakony szívéből, Zircről kanyarodik ki az életútja. S Budapesten, ahol közép- éš s íniiskolát végzett, lép első ízben a számára valóban va­rázslatos világot jelentő desz­kákra. Eljegyzi magát azzal a küldetéses hivatással, amely derűt áraszt, könnyet csal a szembe, és gondolatot fakaszt. Táncos komikus és szub- rett. Szerződései bizonyítják — a rangosak közül való. A budapesti Margit Színházat Kaposvár. Kecskemét, Sopron, Szombathely, Szeged, majd újra Pest színpadjai követik. Bőségesen kis és nagy szerep és nem egy emlékezetesen szép siker. A többi között játszik Páger Antallal és Rajz János­sal. A húszas évek derekától a csehszlovákiai magyar szín- társulatokban, Kassán (Koši­ce) és Bratislavában folytató­dik ez a sorozat. Sokan is­merik meg ekkor, de még töb­ben az ötvenes évek elejétől, egy új „szerepkörben“, ame­lyet az őt jellemző teljes mű­vészi és emberi odaadással vállal. Hangja rádiójátékok alakjait formálja és az éter hullámain indítja hálás hall­gatóinak népes tábora felé vándorútra a magyar nótát és népdalt. S mi több, az ötödik ikszen túl, férje oldalán, egy kis esztrádcsoporttal fáradha­tatlanul járja a délvidéket —, a szocialista kultúra szolgála­tában. Szíve utolsó dobbanásáig megőrizte azt, ami a kis hí­ján fél évszázadon át jóban- rosszban együttélő két ember harmonikus összetartásán túl­menően, életének értelmet adott. A művészet iránti ra­jongását, a közügyek kiváltot­ta élénk érdeklődését, derű­látását és egyben realizmusát és csodálatos szellemi frisses­ségét. Szenvedélyesen pártol­ta a nemeset és elmarasztalta a gyarlót. Az élet nem na­gyon kényeztette el s ő mégis, mindig tenni akart. Két-három nappal a végzetes­nek bizonyult agyvérzés előtt még ezt mondta: „Tudod, mi­lyen komika lennék még most is?!“ Rövid szenvedés után utol­jára gördült le élete színpa­dán a vasfüggöny. Ungváryné — Üjházy Nusi, néhány hó­nappal 80. születésnapja előtt, ez év június 5-én örökre le­hunyta a szemét. (QÚlyJ Egy hét a „Könyv utcában" A CSEHSZLOVÁKIAI IRODALOM MAGYARORSZÁGON

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom