Új Szó, 1978. június (31. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-20 / 168. szám, kedd
1978. VI. 20. SZOVJET FIGYELMEZTETÉS JAPÁNHOZ (CSTK) — Dmitrij Pfilanszkij, a Szovjetunió ja páni nagykő, vela Keszuko Anitának, a japán külügyminiszter helyettesének tegnap átadta a iapán kormánynak címzett következő nyilatkozatot: (apán hivatalos képviselők nyilatkozatai szerint a japán kormány elhatározta, hogy fel. fí|ítja tárgyalásait a Kínai Népköztársasággal a béke és parátsági szerződés megkötéséről. Igaz, hogy Japán dolga, hogyan rendezi kapcsolatait Kínával, és ez vonatkozik a szer. ződésra is. A Szovjetunió számára azonban természetesen nem lehetnek közömbösek azok a lépések, amelyek közvetlenül érintik érdekeit. A szovjet fél már nemegyszer kifejtette nézetet a tervezett kínai—japán szerződéssel kapcsolatban, és ezt az állásfoglalást a japán kormány jól ismeri. Figyelmeztet például arra, hogy a pekingi vezetés igyekszik egy olyan szerződést aláírni Japánnal, melynek éle a Szovjetunió ellen irányulna. A Szovjetunió ezenkívül hangsúlyozza, hogy egy olyan szerződés aláírása esetén, melynek rendelkezései a Szovjetunió ellen irányulnak, a szovjet fél arra kényszerülne, hogy levonva a következtetéseket, megfeMEGHIÚSULT ÖSSZEJÖVETEL (ČSTK) — A francia Blandy les Tours városi tanácsa meghiúsított vasárnap eqy újfasiszta összejövetelt. A helyi középkori várban gyülekeztek az NSZK, Svájc, Belgium, Hollandia és Franciaország újfasisztái. A várat hivatalosan „ünneplésre“ bérelték ki. Amikor azonban a lakosság észrevette, hogy fekete inges, náci jelvény es személyek érkeznek a második világháborúban használt, a Wehr- nuicht katonai autóin, bejelentették a rendőrségnek és a helyi szerveknek, amelyek az összejövetelt letiltották. Az egyik újfasiszta kijelentette: „Már a megszállás alatt eljöttünk, hogy felszámoljuk a zsidó vészt, és még visszatérünk Ez év júniusában ez már a második ilyen eset, amely az újfasiszták növekvő aktivizálódását igazolja. Az FKP követelte a kormánytól, hogy tiltsa be a hasonló összejöveteleket. lelő formában módosítsa Japánnal szembeni politikáját. Az utóbbi időben az események fejlődése azt mutatja, hogy a pekingi vezetésnek a Szovjetunióval szembeni ellen, séges állásfoglalása, melyet állampolitikai szintre emeltek, mind nyíltabb formákat ölt. Kína az enyhülés folyamatának megzavarására, a háborús veszély fokozására és az államok egymás elleni uszítására tö- re k szik. Ilyen helyzetien Japán, ha megköti Kínával a szerződést, akarva-akaratlanul objektíve kötődni fog a pekingi vezetés külpolitikai vonalához, amely ellentétben van a béke és a biztonság érdekei vei a Távol Keleten. Reményünket szeretnénk kife jezni, hogy a japán -kormány kellő gonddal jár el a szovjet—japán kapcsolatok jövője érdekében, és nem tesz olyan lépéseket, amelyek akadályokat gördíthetnének a kapcso. latok további fejlődésének útjába, és felszámolhatnák azokat a pozitív eredményeket, amelyeket a két fél kitartó erőfeszítésekkel elért — szögezi le a nyilatkozat. LEONYID BREZSNYEV amerikai élsportolót tagadott (CSTK) — Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap a Kremlben fogadta a kiváló amerikai néger sportolót, Muhammad Alit, aki a Miniszter- tanács testnevelési és sportbizottságának meghívására érke zett a Szovjetunióba. Leonyid Brezsnyev annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Muliamnuid Ali látogatási! hozzájárul a szovjet és az amerikai nép megértésének el mélyítéséhez. Muhammad Ali megköszönte a meleg fogadtatást, s azt a lehetőséget, hogy találkozhatott Leonyid Brezs- nyevvel, a béke és a nemzetek közötti barátság élharco*eával. KÁDÁR JÁNOS fogadta a mongol külügyminisztert [ČSTKJ — Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Lázár György, az MNK Miniszterien ácsának elnöke tegnap fo gadta a hivatalos baráti látogatáson Magyarországon tar. tózkodó Mangalin Dügersziiren mongol külügyiminisztert. Június 17 én Majna Frank furtban több ezres tömeg tűn tetett az újnáci párt, az NPD gyűlése ellen. A tüntetők fel vonulása következtében rnegbé nult a belváros forgalma, s a rendőrséggel való Összetűzés után 60 személyt kórházba kel lett számtani. — Felső képűn kön: az összetűzések egyik sp besiiltje; alul: az antifasiszta tüntetés részvevőinek egy cső portja. IKéptávírón érkezett ČTK — ZBI ISi Vietnami jegyzék Kínához AZ IZRAELI KORMÁNY VÁLASZA WASHINGTONNAK CSALÔDOTTSÄG KAIRÓBAN (ČSTK) — Csak ötévi úgy. nevezett „korlátozott önigazgatás“ után lesz hajlandó Izrael ismét tárgyalni a megszállt arai) területekkel vailó „kapcsolatairól“. Ez tűnik ki ibból a válaszból, amelyet az izraeli kormány hosszas tanácskozás után elküldött Washingtonija. Az amerikai kormány ugyanis azon igyekezetében, hogy ser- kentse a zsákutcába kerüH kü- löntárgyalásokat Izrael és Egyiptom között, már régebben megkérdezte Izraelt, hogy a jövőben milyen lépéseket akar tenni a Jordán folyó nyugati partja és a Gazai-öveze«t kérdésében. A megfigyelők az izraeli kormány válaszát általánosnak és kitérőnek minősítik, és Mo- se Dajan külügyminiszter személyes sikerének könyvelik el. aki állítólag a szöveg szerzője. Egyiptomi politikai körökben csalódottságukat fejezitek ki az izraeli állásfoglalással kap. csolatban. Begin kormánya vasárnap újra megerősítette, hogy kitart álláspontja mellett. Neon ígérte a megszállt területek kiürítését, csak a Jordán nyugati partján és a Gazai-öve. zetben palesztin „önkormány. zat“ létrehozását izraeli fennhatóság a latit. A hétfői kairói lapok, amelyek a hivatalos körök néze- teit fejezik ki, megállapítják, hogy Izrael továbbra is figyelmem kívül hagyja nemcsak az arabok jogéit, hanem a világ közvéleményének követeléseit is, és nem mutat hajlandóságot readista álláspont kialakítására. Az A1 Gumhurija című lap mégis azt írja, hogy Egyiptom kész folytatni „békekezdeményezéseit“. A lapok tudni vélik, hogy az egyiptomi vezetés továbbra is bízik abban, hogy Washing, ton hatékony nyomást gyakorol Izraelre Szadat elnök külön kezdeményezése érdekében, amely már teljes öt hónapja stagnál. § » • • Izrael tová'bb folytatja provokatív akcióit Libanon ellen. Izraeli repülőgépek felderítő repüléseket hajtottak végre Szúr város térségében, és hadihajók cirkáltak Szúr és Ras Nakurum között. Ezenkívül izraeli egységek átcsoportosítását és összpontosítását jelentették Kfar Suba település térségéből. (ČSTK) —A Vietnami Szocialista Köztársaság Külügyminisztériuma tegnap jegyzéket nyújtott át a Kínai Népköztársaság hanoi nagykövetségének, melyben a Külügyminisztérium ismét javasolta a KNK nagykövetségének, hogy jelölje ki képviselőjét azonnali tárgyalások megkezdésére. A Külügyminisztérium szeretné a kínai féllel megtárgyalni a konkrét kérdéseket a Vietnamban élő kínai nemzetiségű lakosok elszállítás sával kapcsolatban, akik vissza akarnak térni Kínába. Szeretnék biztosítani elszállításukat és a vietnami kikötök előkészítését a kínai hajók fogadására. A dokumentum továbbá hangsúlyozza, hogy a kínai nagykövetség mind ez ideig nem reagált a vietnami fél javaslataira, hogy közösen tár* gyalják meg ezt a kérdést. Nem változik az olaj ára OPEC-tanácskozás Genfben (ČSTK) — A Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) e* év végéig nem emeli az olaj órát. Az 1977-ben bejelentett árbefagyasztást így hat hónappal meghosszabbították. A hírt tegnap jelentette be az OPEC minisztereinek három genfi ülése után a szervezet főtitkára, Ali Dzsaida. Amint kijelentette, áremelés cvak a jövő 6v januárjától esedékes. Az OPEC-országok kőolajipari minisztereinek tanácskozása elég viharos volt, hiszen nagy többségük az áremelés mellett tőrt lándzsát. Ezzel szerették volna pótolni a dgllár csőkké^ nése által okozott vesztesége* két. A KÖZÖS PIAC PÉNZÜGYMINISZTEREINEK ÜLÉSE (ČSTK) — Az Európai Gazdasági Közösség tagállamai nemzeti valutájának stabilitásával, valamint az Európai Beruházási Bank tevékenységének kiterjesztésével foglalkozik a Közös Piac pénzügyminisztereiKommentárunk B |ár nem pirosbetűs ünnep a naptárban, méltán lehetne az, hiszen az emberiség létfontosságú problémájának kifejezője. A múlt héten szombaton, június 17-én emlékezhettünk meg immár ötödször a leszerelési világnapról. Igaz, a sajtóban nem kapott olyan nagy visszhangot, de erre szolgáljon mentségül, hogy a leszerelés az utóbbi hetekben mindennapos téma. S ami még ennél is fontosabb: a leszere'^s- ről már nemcsak általánosságokban vagyunk kénytelenek írni — konkrét, átfogó programok sorakoznak mögötte. Az egyik az ENSZ-közgyűlés rendkívüli, leszerelési ülésszakán beterjesztett szovjet javaslat, amely komplex módon átfogja az elvi problémákat, s irányt ndóan mutat rá a lehetséges legésszerűbb utakra. A másik pedig a négy szocialista ország (a Szovjetunió, Csehszlovákia, az NDK és Lengyelország) nagyon is kézzelfogható, a konkrétumokra — létszámig, fegyvernemig — lebontott javaslata. Az ENSZ elé terjesztett szovjet javaslat elfogadása világjelentőségű lenne. A bécsi szocialista tervezet célja, hogy földrészünk szívében enyhüljön a katonai feszültség. Nem véletlen tehát, hogy a kettő mintegy kiegészíti egymást, s természetesen az sem, hogy Andrej Gromiko szovjet kfllfl^ymlniszter New Yorkban a bécsi ~ tárgyalásokra is kitért beszédében. Emlékezetes beszédet mondott a prágai vár Spanyol-termében. három hete Leonyid Brezsnyev. • Rámutatott, hogy Európa már a negyedik évtizevemberében terjesztették be. Ha elfogadták volna, akkor már tavaly befejeződött volna a fegyveres erők és a fegyverzet csökkentése, s 300 000-rel kevesebb katona lenne földrészünkön. A szocialista országok mostani, június 8-i javasÄ lehetőség adott de él békében, s a történelemben még nem volt példa ilyen hosszú nyugalomra e földrészen. Amint Brezsnyev hangsúlyozta, ez döntő mértékben annak az eredménye, hogy Európának a fele most a szocializmusban él. „Az európai béke jórészt közös erőfeszítésünk, a Varsói Szerződés tagállamai egybehangolt külpolitikájának az eredménye.“ A jobb megértés végett nem árt körvonalazni, mi is történt eddig a közép-európai fegyveres erők csökkentéséről folyó tárgyalásokon. A Hofburgban már több mint öt éve, pontosabban 1973 januárja óta hetente egyszer találkoznak a nagykövetek. Jelenleg a 173 plenáris ülésnél tartanak, azaz a tárgyalások 15. fordulójánál. Tizenegy közvetlen résztvevője van a tanácskozásoknak, s több megfigyelő Is részt vesz rajtuk A szocialista országok elcö átfogó javaslatát 1973 nolata válasz a másik fél április 19-én beterjesztett javaslatára. A szocialista országok azért nem fogadták el az említett nyugati tervet, mert az az egyenlőtlen megítélésen alapult. Itt meg kell említeni, hogy kb. két évvel ezelőtt a felek megállapodtak abban, hogy közlik egymással a haderőik létszámával kapcsolatos adatokat. A NATO-országok azonban kételkedtek a Varsói Szerződés tagállamainak adataiban. Elég furcsa ez a magatartás, hiszen a szocialista államok elfogadták a nyugati adatokat. A szocialista országok csak jobban tudják a nyugatiaknál, hogy milyen haderő állomásozik a saját területükön. Nem kétséges, mi a Nyugat szándéka a fölösleges huzavonával: így szeretne valamilyen előnyt kicsikarni. négy szocialista ország javaslata igazolja a Varsói Szerződés tagállamainak rugalmas politikáját, kezdeményezőkészségét, s azon elhatározásukat, hogy mindent megtesznek a leszerelés érdekében. Hiszen több esetben is figyelembe vették, s eleget tettek a másik fél kívánságainak. Például abban, hogy mindkét tömb haderőinek létszámában a felső határ 900 000 legyen, ezen belül a szárazföldieké 700 000. Úgyszintén a nyugatiak követelése volt. hogy a csökkentés több szakaszban valósuljon meg, először a Szovjetunió és az Egyesült Államok tegyen konkrét lépéseket, egyenlő százalék- arányban csökkentse a létszámot. s utánuk a többiek. Igaz ugyan, hogy a szocialista országok több esetben is elfogadták a nyugatiak álláspontját, de az elvi alapállásuk változatlan. Olyan kérdésekről van szó, mint a felek biztonsága, a közép-európai viszonylagos katonai egyensúly, a leszerelésnek valamennyi tárgyaló félre kell vonatkoznia stb. A Varsói Szerződés tagállamai ismét igazolták, hogy lehet konkrét lépéseket tenni a leszerelés érdekében. Hogy miiven kifogásokat találnak az új javaslat ellen, s a fél évtizedes maratoni tanácskozás meddig húzódik még, arról fölösleges lenne jóslatokba bocsátkozni. Egv azonban bizonyos: a lehetőség adott, mielőbb élni kellene vele. MALINAK ISTVÁN neik Luxemburgban megkezdő* dött ülése. A találkozó résztvevői nagy, figyelmet szentelnek a „kilen- cek“ részéről tervezett „stabil valutájú“ övezet létrehozásával kapcsolatos problémáknak. A „kilencek“ pénzügyminiszterei, akik egyúttal az Európai Beruházási Bank igazgató tanácsának is tagjai, ugyancsak megtárgyalják a bank alaptőkéjének a kétszeresére emelésével kapcsolatos kérdéseket. Ennek az intézkedésnek a révén szeretnék a Közös Piac tagállamai aktivizálni a bank tevékenységét a munkanélküliség problémájának megoldásában. Perui választások (ČSTK) — A vasárnapi perui alkotmányozó nemzetgyűlési választások előzetes eredményei szerint, ahogy azt a perui televízió hétfőn reggel közölte, a konzervatív Keresztény Néppárt (PPC) vezet, és mögötte a jobboldali néppárttömörülés (APRA) áll a második helyen. Eddig mintegy 1,2 miiüö szavazatot számoltak össze. Sziad Barre körúton (ČSTK) — Mohammed Sziad Barre Szomáliái köztársasági elnök vasárnap Bonnba érke* zett, ezt megelőzően Kairóban tárgyalt. Az NSZK-ból továbbutazik Nagy-Britanniába és Olaszországba. Barre tárgyalásainak fő célja az lesz, hogy a nyugati országok politikailag és gazdasági, lag is támogassák Szomáliát. Továbbá, hogy az említett országok képviselőit megnyerje a Szomáliának nyújtandó fegyverszállítások jóváhagyására.