Új Szó, 1978. június (31. évfolyam, 149-178. szám)

1978-06-17 / 165. szám, szombat

GONDOLATOK TÉNYEKRŐL - TÍZ ÉV TÁVLATÁBÓL

Állampolgáraink azon nemzedéke számára, amely átélte Csehszlovákia náci megszállását, a koncentrációs Iá* bor borzalmas tartalmú szó: szükség* szerűen eszünkbe jut az oswiecimi és treblinkai „fürdő“, amelyben a hitle- risták több millió embert gázosítottak el, eszünkbe jut Mauthausen, Buchen* wald, Dachou, Terezin és a többi hely, amelyek a hideg barakok, az embertelen robot, az éhezés, a borzalmas betegségek, a szadista kínzások révén váltak hírhedtté, amelyeken soksok anya, apa, testvér, fiú és lány lelte halálát. A koncentrációs tábor sző nemzeteink mély fájdalmával azonos.

Ezért nem hittünk, nem akartunk hinni, akkoriban még nem is hihettünk azoknak a híreknek, amelyek 1968 jú* Húsában először titokban terjedtek, majd később nyíltan hirdették az ún. második pártközpont, a prágai városi pártbizottság vezetői. Nem hihettünk azoknak a híreknek, melyek szerint a városi pártbizottság jobboldali része megegyezett Jozef Pavel volt belügyminiszterrel arról, hogy koncentrációs táborokat létesítenek a pártfunkcionáriusok számára. „Vér folyik majd“ — mondotta ez a csoport, — ,,e nélkül nem megy...“ Hogy mi nem megy e nélkül? A „megújhodási folyamat“, a „demokratikus szocializmus“, az „emberarcú szocializmus“ ...

Akkoriban nem akartuk és nem is tudtuk ezt elhinni, mivel a koncentrációs tábor fogalma összefonódott a fasizmussal, a hitleri megszállással. Csakhogy van egy dokumentum, amelynek címe Jegyzet O. Cerník miniszterelnök szőmára, s melyet dr. Bohumil Havel, & miniszterelnök titkárságának dolgozója írt alá, A dokumentum többek között arról tájékoztatta Cerníket, hogy Jozef Pavel belügyminiszter és Prchlík tábornok, a CSKP KB osztály* vezetője „javaslatot dolgozott ki az állam irányítóközpontját illetően, amely a fokozott politikai feszültség idejében átvenné az egész hatalmat az országban". A központ tagjai Dubček, Smrkovský, Pavel és Cerník íett volna. Dubček és Smrkovský el is fogadta a javaslatot. A dokumentum alapján nyilvánvaló, hogy ki ellen használta volna fel a hatalmat ez a „központ“ a politikai feszültség kiéleződése esetében, és nyíltan megemlíti, hogy Pavel miniszter és Prchlík tábornok „kidolgozta a konzervatív erők elleni biztonsági intézkedések javaslatát, olyan értelemben, hogy nevelő munkatáborokat létesítenének, differenciáltan az ott- tartózkodás ideje szerint az egyes kategóriák számára“.

Tgy készítették elő a koncentrációs táborokat az ún. konzervatívok, azon pártfunkcionáriusok számára, akik nem adták föl kommunista meggyőződésüket.

A tájékoztató eszközök és a „megújhodás képviselői“ természetesen hallgattak erről, szerintük minden gyönyörű és kitűnő volt, hiszen „az emberarcú szocializmusról“ volt szó.

E hamis jelszó leple alatt a fehér ellen forradalom és a fasizmus lopakodott be az országunkba.

Hitler ezt a jelszót írta a koncentrációs táborok kapuira: Arbeit macht

frei ... Vajon mit írt volna Dubček, Smrkovský vagy Pavel? Nehéz megmondani. De a dokumentum szerint az „átnevelés“ abból állt volna, hogy az elvhű kommunisták vessék le vörös bőrüket. És ha ezt nem akarják megtenni, megnyúzzák őket.

Honnan

Még ma is hihetetlen az a tény, de a volt miniszterelnök irodájának hivatalos dokumentuma előttem fekszik és tartalma világos. Ezen kívül megismerhettem egy további iratot is, amely kétségtelenül rámutat, mit terveztek. Ez az irat a Belügyminisztérium levéltárából származik, száma N/l — 00109/ZD-68, keltezése 1968. július 11. Hivatalos címe „Intézkedések tervezete, amelyeket a belügyminiszter abban az esetben hajt végre, ha a reakció nyugtalanságot akar kelteni a CSSZSZK területén“. Az irat „rendkívül fontos, szigorúan bizalmas“.

A felületes szemlélő azt gondolhatná, hogy csak szervezési intézkedéseket és káderváltozásokat tartalmaz a biztonsági szervekben és a Bol ügyminisztérium apparátusában, de ezek az intézkedések nem irányultak egész világosan az ellenforradalom ellen. Közismert, hogy Jozef Pavel miniszter kit tartott abban az időben reakciósnak: megtorlásokkal fenyegette a biztonsági szervek tagjait, akik a köztársaság védelme érdekében bármit is tennének az ún. progresszív erők, köztük a KAN és a K 23.1 tagjai ellen, megtűrte a kommunisták és a szocializmust védő pártonkívüliek elleni fenyegetéseket és támadásokat. Ezért nem nehéz felismerni, ki ellen irányultak az intézkedések: „Meg kell szervezni a reakciós politikusok megfigyelését (lakásuk őrzése, kapcsolataik ellenőrzése)“. Megfigyelték tehát azokat az embereket, akik pártpozíciókban voltak. Ugyanakkor egy másik utasítás szerint fokozni kellett a sajtó azon vezető dolgozóinak személyes védelmét, akik nyíltan a barikád másik, anti- kommunista oldalára álltak.

A dokumentum egy olyan utasítást is tartalmaz, amely szemléletesen megmutatja a Pavel által javasolt intézkedések értelmét. így hangzik: „Azonnal (még a kormány jóváhagyása előtt) meg kell szüntetni az idegen rádióadók adásának zavarását, és szavatolni kell, hogy a zavarást ne aktivizálhassák.“ Jozef Pavel tudta, hogy az imperialista felforgató központok ebben az időben húsz nagy teljesíményű rádióadót helyeztek el nyugati határunk mentén. Azt is tudta, hiszen erről <az állambiztonságra vonatkozó jelentéseiben megemlékezett, hogy a köztársaságban a kapitalista kémhálózatok több száz ügynöke dolgozik, hogy amerikai és nyugatnémet tábornokok és magas rangú tisztek érkeznek hozzánk turistaként, de erről jelentéseiben nem tett említést. Nem is hozott intézkedést az imperialista kémek ellen.

Minden intézkedése az elvhű kommunisták és pártonkívüliek ellen irányult.

Pavel dokumentuma nem említi meg a koncentrációs táborokat, de a hatalom átvételére kialakított négytagú irányító központtól « Pavel által javasolt intézkedéseken keresztül az út egyenesen a koncentrációs táborokig vezetett. A becsületes, lelkiismeretes embereket csak azért akartők táborokba zárni, mert nem mondtak le szocialista és kommunista meggyőződésükről.

Ki tudott róla

Az említett dokumentumok azt bizonyítják, hogy a jobboldal és a szocialistaellenes erők blokkja már 68 júliusában készen állt, hogy erőszakkal elnyomja az elvhű kommunisták és a meggyőződéses szocialisták ellenállását a kapitalizmus visszatérésére irányuló tervek megvalósításával szemben.

Milyen erőszakkal? A jobboldali erők, amelyek ebben az időben bekerültek a kerületi, járási és üzemi pártszervezetek vezetőségébe, céltudatosan lefegyverezték ,a népi milíciákat. Az imperialista felforgató központok jogosan elitéit ügynökei, akik a K-231-ben szerveződtek, ismerték azokat az utakat, amelyeken fegyvert szállíthattak nyugatról Jozef Pavel belügyminiszter fokozatosan felszámolta az állambiztonsági szerveket, megvált a kommunista káderektől. A sajtó, a rádió és a televízió gyalázatos kampányokban gyalázta a kommunistákat és a becsületes állampolgárokat, nacionalista őrületet szított és gyalázatos eszközökkel félrevezette a fiatalokat. Még a hadseregben és parancsnoki karában is feltűntek jobboldali és szocialistaellenes irányzatok.

Az országban ebben az időben sok nyugati kém és diverzáns volt. Még a legelképesztőbb lépést is megtették: Csehszlovákiába érkezett Vietnamból az amerikai gyilkosok rendkívüli csoportja, a zöldsapkősok osztaga pedig készen állt a nyugat-németországi Bad- Tölsben a 10. amerikai speciális rohamosztag központjában. Ugyanilyen aktív volt a nyugatnémet Bundeswehr, a hamburgi Spiegel is azt írta, hogy a katonai kémszervezetek rendkívül sok ügynököt toboroztak és küldtek Csehszlovákiába. A Spiegel adatai szerint a nyugatnémet kémelhárítás vezérkara a München melletti Fullach- ból 1968 első felében csaknem 400 000 ügynököt küldött hazánkba. Ugyanakkor Dubček, Smrkovský, Kriegel és társai az öt szocialista ország varsói levelére adott válaszukkal olyan légkört teremtettek az országban, amely kedvezett ahhoz, hogy Csehszlovákia szakítson a testvéri országokkal, köztársaságunk kiváljon a Varsói Szerződésből, amely szavatolta Csehszlovákia függetlenségét és önállóságát.

Hogyan történhetett mindez? Hiszen Dubček azt hangoztatta, hogy hű a proletár internacionalizmushoz. Smr- kovský májusban emlékeztetett az 1956. évi magyarországi eseményekre, azt mondta, hogy az események nálunk még „tragikusabbak lennének“, mint Magyarországon, sőt azt is mondta, hogy biztonságunk egyetlen szavato- lói a „tankok lennének“. Ugyanakkor a tájékoztató eszközök a demokrácia, a polgári jogok és a szabadságjogok biztosítékaként dicsőítették az „emberarcú szocializmust“.

A jobboldal és a kommunístaellenes erők szilárdan kialakult blokkját az antikommunista erők irányították az imperialista kémszervezetek utasításai

szerint. Dubček, január ún. első számú vezéralakja, áldását adta rájuk, mivel a „megújhodás képviselőjének“, „a legnépszerűbb csehszlovák államférfinak“ nevezték el. František Kriegel természetesen elemében volt. Újból szabadon érvényesíthette az imperialista ügynök tapasztalatait, amelyeket Csang Kaj-sek szolgálatában szerzett. A háttérbe húzódott azonban, a piszkos munkát mással végeztette el. Többek között „a nép szószólójával“, Jozef Smrkovskýval, és ez is természetes volt, mivel a szocialistaellenes erők akkori vezetőinek, köztük például Smrkovskýnak elegendő volt a legkisebb jelzés Is. Azonnal tudták, mit keli tenniük.

Ezért irányíthattak és irányítottak is az antikommunisták.

Silhan, a prágai városi pártbizottság tagja körül kialakult ellenforradalmi csoport ezért beszélt arról, hogy „vérontásra kerül sor,“ és ezért követelte, hogy létesítsenek koncentrációs táborokat az elvhű kommunisták számára. Jozef Pavel ezért gondoskodott az ún. fe^- ketelisták összeállításáról, amelyeken a tiszta lelkisineretű emberek neveit írták össze. Václav Černý, a régi imperialista ügynök ezért dörzsölhette elégedetten a kezét, amikor azt mondta „hogy szóhoz jutnak a lámpavasak is“. A K-231-ben tömörült diverzánsok, akiknek kezéhez vér is száradt, ezért készültek arra, hogy „kitépjék a kommunisták lábát és a velük rokon- szenvezőknek legalább a fél lábát.“ Júliusban már nyilvánvaló volt, hogy a jobboldal és az antikommunisták blokkja határozott támadást készít elő a köztársaság szocialista alapjai ellen. Készen állt, hogy leszámoljon mindazokkal, akik védelmükre kelnek majd.

A támadást 1968 szeptember elejére, a XIV. rendkívüli pártkongresszus idejére időzítették.

Feledékenységből

Ha visszalapozunk az 1968 júliusában megjelent lapokba, az elmúlt tíz év eseményeiből okulva már sokkal pontosabban megértjük az ott leírt szavak valódi értelmét. Megállapíthatjuk például, hogy az újságírók és természetesen a rádió- és tévé-kommentátorok többsége rendkívül érzékenyen reagált mindenre, ami a szocialistaellenes, antikommunista erőkre' vonatkozott. A szocializmus építésének húsz éve után elhihetjük, hogy köztársaságunkban .szocialistaellenes erők vannak? — kérdezték az újságírók. Azt állították, hogy a kommunista párt rossz bizonyítványt állítana ki magáról, ha el- hinné a létezésüket.

Demagógia volt

Annak ellenére, hogy húsz év teltei akkoriban 1948 februárjától, országunkban még éltek a volt gyártulajdonosok, a nyugalmazott rendőr — és csendőr-tisztviselők, a lefizethető ügyvédek, akiktől jogosan megvontuk a gyakorlati tevékenységet, orvosok, akik diplomájukkal leplezték tudatlanságukat és el kellett távozniuk a rendelőkből, köztünk éltek a volt nagybirtokosok és kulákok, akik nem törődtek bele földjük elvesztésébe, köztünk élt a burzsoázia és a kispolgárok számos képviselője, akik ugyan a köztársaságban maradtak, de sohasem azonosultak a szocializmussal. Közismert tény, hogy a Szabad Európa és az imperialista ideológiai diverzió többi eszköze éppen hozzájuk fordult, táplálta bennük azt a reményt, hogy „a viszonyok megváltoznak“. Es nemcsak táplálta reményüket, hanem támaszkodott rájuk a különböző felforgató akciókban.

Például az illegális kereszténydemokrata párt egész története orról tanúskodik, hogy mindig volt egy olyan csoport, amely országunk politikai és szociális viszonyának megváltoztatására törekedett. A kereszténydemokrata ún. néppártban találkoztak a meggyőződéses klerikálisok, agrárpártiak, a volt szociáldemokraták, a ludákok és a fasiszták. A nézeteik közti különbséget áthidalták a szocializmussal, a kommunista párttal és mindazokkal szemben tanúsított gyűlöletükkel, akik tudásukat, erejüket igazságos ügyünk szolgálatába állították.

Nemcsak a kereszténydemokrata párt létezett azonban. Illegálisan szervezkedtek a legyőzött burzsoázia és kispolgárság további képviselői is. A legkülönfélébb programokat dolgozták ki, amelyek sok pontban ellentétesek voltak, de egyben mindig egyetértettek: a kapitalizmushoz való visszatérés volt a céljuk. Ezt azt jelenti, hogy gyáraik, birtokaik, bankjaik, nagy üzleteik visz- szaadásáért, hajdani privilégiumaikért harcoltak.

A Nyugat óriási politikai, ideológiai és anyagi támogatása ellenére gyakorlatilag semmi sem sikerült nekik. Azért nem, mert a kommunista párt a dolgozók egyetértésével éberen őrizte a köztársaság biztonságát és nyugalmát. Nagyon sikeresen, gyors ütemben folyt nálunk a szocialista építés. A politikai, szociális, gazdasági és kulturális változások olyan mélyrehatóak voltak, hogy úgy tűnt, még a szocializmus legádázabb ellenségeit is meggyőzik.

Abban az időben is szükséges volt azonban — tekintettel a burzsoázia és a kispolgárság maradványaira —, hogy következetesen érvényesítsük a munkásosztály társadalmi vezető szerepét, és a párton belül rendszeresen, igényesen, törődjünk a kommunisták sorainak eszmei szilárdságával, osztályöntudatával. Addig, amíg a párt törődött ezzel, semmi sem veszélyeztette az orszőgot.

1968 után azonban megállapítottuk, milyen sok antikommunistának volt pártigazolványa. Ez természetesen megkönnyítette felforgató tevékenységüket. De hogyan kerültek közénk? A magyarázat nem nehéz. A kispolgár könnyen alkalmazkodik, mivel elvtelen. Amikor az ötvenes évek végén és a hatvanas évek során látta, hogy a pártvezetőség egyre kelletlenebből hallgatja meg a proletárok véleményét, egyre kevésbé törődik a döntő fontosságú ipari központokkal és politikáját az „értelmiségi elit“ nézetei szerint határozza meg, belépett a pártba. Tudta, milyen segítséget jelent számára tervei megvalósításában a pártigazolvány. A párttagok kiválasztásában nem vették figyelembe az osztályszempontot és ez nukik kedvezett.

Néhány éven belül a kommunisták soraiban kisebbségbe került a munkásság. Ez a magyarázata annak, hogy miért voltak jobboldali és reformista erők magában a kommunista pártban, amelyek már a CSKP XIII. kongresszusa előtt egységes csoportba tömörültek.

A CSKP XIII. kongresszusa óta a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai hangsúlyozza, hogy e csoportosulás alapját és táptalaját a kispolgári erők képezték. A kispolgárok lelkesedéssel magukévá tették mindazt, amit a burzsoá propaganda hirdetett, illúziókat terjesztettek a kapitalizmusról, nacionalista őrületet és szovjetellenes kampányokat szítottak.

Mint ismeretes, Pavel Tigrid a CIA régi ügynöke már évekkel azelőtt utasítást adott, hogy a burzsulyok és a kispolgárok használják ki a pártvezetőség éberségének hiányát, lépjenek be a CSKP-ba. Erre kényszerítette Václav Černý professzort, a München előtti köztársaság és a február előtti évek hírhedt kommunistagyilkosát. A CIA céljai világosak voltak: a pártban erős revizionista jobboldali csoportosulást akartak létrehozni. Be kell ismernünk, hogy a hatvanas években fokozatosan megvalósítottak ezt a tervet. Maga 1968 lehetővé tette, hogy a joboldali erők kedvük szerint mindenkit felvegyenek a pártba. A párt osztályösszetétele nem felelt meg történelmi küldetésének.

Befejezésül tekintsük át, mit csinálnak a szocializmus úgynevezett megújító! ma, akik annak idején a kommunista párt igazolványát hordták zsebükben: Jirí Pelikán részt vesz minden Csehszlovákia ellenes akcióban, Ludék Pachman a vallás szolgálatába állt, kapcsolatba lépett a nyugatnémet revansisztákkal és szudéta körökkel, Milan Schulz a Szabad Európa koordinátora lett. Antonín Liehm pénzért megvásárolható újságíró, aki mindig hajlandó, hogy megtámadja köztársaságunkat. Ez csak néhány név, a felsorolást tovább folytathatnám. Sokkal többen voltak azok, akik országunkat a kapitalista elképzelések szerint akarták megváltoztatni. Sokan közülük hosszú időn keresztül elrejtették igazi énjüket. Aztán azonban elérkezett az idő, amikor feltárták elképzeléseiket.

Ezek az emberek, zsebükben pártigazolvánnyal, egy jól szervezett blokkban .egyesítették a párton belüli jobboldali erőket, a szocialistaellenes, kimondoí tan kommunistaellenes elemekkel.

Ezért tíz évvel ezelőtt júliusban tanúi lehettünk, hogy felléptek ellenünk azok az emberek, akik gyűlölték mindazokat és mindazt, aki és ami elvette tőlük gyáraikat, üzleteiket, vállalataikat, csendőrpuskáikat, azok, akik gyűlölték a pártot és mindenkit, aki a szó cializnmst támogatta.

Ebből a táptalajból nőtt ki az ellen- forradalom. Meg akarta fojtani szocialista köztársaságunkat.

Tíz év telt el... A koncentrációs táborok kialakítására vonatkozó híresztelések, amelyeket a prágai városi párt- bizottság terjesztett, Jozef Pavel kommunistáéi lenes intézkedéseinek tervezete ma már csak a múltat idézi, a tanulság azonban örök érvényű. És figyelmeztet ...

VÁCLAV DOLEŽAL