Új Szó, 1978. június (31. évfolyam, 149-178. szám)

1978-06-17 / 165. szám, szombat

GONDOLATOK TÉNYEKRŐL - TÍZ ÉV TÁVLATÁBÓL Állampolgáraink azon nemzedéke számára, amely átélte Csehszlovákia náci megszállását, a koncentrációs Iá* bor borzalmas tartalmú szó: szükség* szerűen eszünkbe jut az oswiecimi és treblinkai „fürdő“, amelyben a hitle- risták több millió embert gázosítottak el, eszünkbe jut Mauthausen, Buchen* wald, Dachou, Terezin és a többi hely, amelyek a hideg barakok, az emberte­len robot, az éhezés, a borzalmas be­tegségek, a szadista kínzások révén váltak hírhedtté, amelyeken soksok anya, apa, testvér, fiú és lány lelte halálát. A koncentrációs tábor sző nemzeteink mély fájdalmával azonos. Ezért nem hittünk, nem akartunk hinni, akkoriban még nem is hihettünk azoknak a híreknek, amelyek 1968 jú* Húsában először titokban terjedtek, majd később nyíltan hirdették az ún. második pártközpont, a prágai városi pártbizottság vezetői. Nem hihettünk azoknak a híreknek, melyek szerint a városi pártbizottság jobboldali része megegyezett Jozef Pavel volt belügymi­niszterrel arról, hogy koncentrációs táborokat létesítenek a pártfunkcio­náriusok számára. „Vér folyik majd“ — mondotta ez a csoport, — ,,e nélkül nem megy...“ Hogy mi nem megy e nélkül? A „megújhodási folyamat“, a „demokratikus szocializmus“, az „em­berarcú szocializmus“ ... Akkoriban nem akartuk és nem is tudtuk ezt elhinni, mivel a koncentrá­ciós tábor fogalma összefonódott a fasizmussal, a hitleri megszállással. Csakhogy van egy dokumentum, amely­nek címe Jegyzet O. Cerník miniszter­elnök szőmára, s melyet dr. Bohumil Havel, & miniszterelnök titkárságának dolgozója írt alá, A dokumentum töb­bek között arról tájékoztatta Cerníket, hogy Jozef Pavel belügyminiszter és Prchlík tábornok, a CSKP KB osztály* vezetője „javaslatot dolgozott ki az ál­lam irányítóközpontját illetően, amely a fokozott politikai feszültség idejében átvenné az egész hatalmat az ország­ban". A központ tagjai Dubček, Smr­kovský, Pavel és Cerník íett volna. Dubček és Smrkovský el is fogadta a javaslatot. A dokumentum alapján nyil­vánvaló, hogy ki ellen használta vol­na fel a hatalmat ez a „központ“ a politikai feszültség kiéleződése eseté­ben, és nyíltan megemlíti, hogy Pavel miniszter és Prchlík tábornok „kidol­gozta a konzervatív erők elleni bizton­sági intézkedések javaslatát, olyan ér­telemben, hogy nevelő munkatáborokat létesítenének, differenciáltan az ott- tartózkodás ideje szerint az egyes ka­tegóriák számára“. Tgy készítették elő a koncentrációs táborokat az ún. konzervatívok, azon pártfunkcionáriusok számára, akik nem adták föl kommunista meggyőződésü­ket. A tájékoztató eszközök és a „meg­újhodás képviselői“ természetesen hall­gattak erről, szerintük minden gyö­nyörű és kitűnő volt, hiszen „az em­berarcú szocializmusról“ volt szó. E hamis jelszó leple alatt a fehér el­len forradalom és a fasizmus lopako­dott be az országunkba. Hitler ezt a jelszót írta a koncentrá­ciós táborok kapuira: Arbeit macht frei ... Vajon mit írt volna Dubček, Smrkovský vagy Pavel? Nehéz meg­mondani. De a dokumentum szerint az „átnevelés“ abból állt volna, hogy az elvhű kommunisták vessék le vörös bőrüket. És ha ezt nem akarják meg­tenni, megnyúzzák őket. Honnan Még ma is hihetetlen az a tény, de a volt miniszterelnök irodájának hiva­talos dokumentuma előttem fekszik és tartalma világos. Ezen kívül megismer­hettem egy további iratot is, amely kétségtelenül rámutat, mit terveztek. Ez az irat a Belügyminisztérium levél­tárából származik, száma N/l — 00109/ZD-68, keltezése 1968. július 11. Hivatalos címe „Intézkedések terveze­te, amelyeket a belügyminiszter abban az esetben hajt végre, ha a reakció nyugtalanságot akar kelteni a CSSZSZK területén“. Az irat „rendkívül fontos, szigorúan bizalmas“. A felületes szemlélő azt gondolhat­ná, hogy csak szervezési intézkedé­seket és káderváltozásokat tartalmaz a biztonsági szervekben és a Bol ügy­minisztérium apparátusában, de ezek az intézkedések nem irányultak egész világosan az ellenforradalom ellen. Közismert, hogy Jozef Pavel miniszter kit tartott abban az időben reakciós­nak: megtorlásokkal fenyegette a biz­tonsági szervek tagjait, akik a köztár­saság védelme érdekében bármit is tennének az ún. progresszív erők, köz­tük a KAN és a K 23.1 tagjai ellen, megtűrte a kommunisták és a szocia­lizmust védő pártonkívüliek elleni fe­nyegetéseket és támadásokat. Ezért nem nehéz felismerni, ki ellen irányul­tak az intézkedések: „Meg kell szer­vezni a reakciós politikusok megfigye­lését (lakásuk őrzése, kapcsolataik el­lenőrzése)“. Megfigyelték tehát azokat az embereket, akik pártpozíciókban voltak. Ugyanakkor egy másik utasítás szerint fokozni kellett a sajtó azon ve­zető dolgozóinak személyes védelmét, akik nyíltan a barikád másik, anti- kommunista oldalára álltak. A dokumentum egy olyan utasítást is tartalmaz, amely szemléletesen meg­mutatja a Pavel által javasolt intéz­kedések értelmét. így hangzik: „Azon­nal (még a kormány jóváhagyása előtt) meg kell szüntetni az idegen rádió­adók adásának zavarását, és szavatol­ni kell, hogy a zavarást ne aktivizál­hassák.“ Jozef Pavel tudta, hogy az imperialista felforgató központok eb­ben az időben húsz nagy teljesíményű rádióadót helyeztek el nyugati hatá­runk mentén. Azt is tudta, hiszen erről <az állambiztonságra vonatkozó jelenté­seiben megemlékezett, hogy a köztár­saságban a kapitalista kémhálózatok több száz ügynöke dolgozik, hogy ame­rikai és nyugatnémet tábornokok és magas rangú tisztek érkeznek hozzánk turistaként, de erről jelentéseiben nem tett említést. Nem is hozott intézkedést az imperialista kémek ellen. Minden intézkedése az elvhű kom­munisták és pártonkívüliek ellen irá­nyult. Pavel dokumentuma nem említi meg a koncentrációs táborokat, de a hata­lom átvételére kialakított négytagú irá­nyító központtól « Pavel által javasolt intézkedéseken keresztül az út egye­nesen a koncentrációs táborokig veze­tett. A becsületes, lelkiismeretes em­bereket csak azért akartők táborokba zárni, mert nem mondtak le szocia­lista és kommunista meggyőződésük­ről. Ki tudott róla Az említett dokumentumok azt bizo­nyítják, hogy a jobboldal és a szocia­listaellenes erők blokkja már 68 júliu­sában készen állt, hogy erőszakkal el­nyomja az elvhű kommunisták és a meggyőződéses szocialisták ellenállá­sát a kapitalizmus visszatérésére irá­nyuló tervek megvalósításával szem­ben. Milyen erőszakkal? A jobboldali erők, amelyek ebben az időben bekerültek a kerületi, járási és üzemi pártszerve­zetek vezetőségébe, céltudatosan le­fegyverezték ,a népi milíciákat. Az im­perialista felforgató központok jogo­san elitéit ügynökei, akik a K-231-ben szerveződtek, ismerték azokat az uta­kat, amelyeken fegyvert szállíthattak nyugatról Jozef Pavel belügyminiszter fokozatosan felszámolta az állambiz­tonsági szerveket, megvált a kommu­nista káderektől. A sajtó, a rádió és a televízió gyalázatos kampányokban gyalázta a kommunistákat és a becsü­letes állampolgárokat, nacionalista őrületet szított és gyalázatos eszkö­zökkel félrevezette a fiatalokat. Még a hadseregben és parancsnoki karában is feltűntek jobboldali és szocialista­ellenes irányzatok. Az országban ebben az időben sok nyugati kém és diverzáns volt. Még a legelképesztőbb lépést is megtették: Csehszlovákiába érkezett Vietnamból az amerikai gyilkosok rendkívüli cso­portja, a zöldsapkősok osztaga pedig készen állt a nyugat-németországi Bad- Tölsben a 10. amerikai speciális ro­hamosztag központjában. Ugyanilyen aktív volt a nyugatnémet Bundeswehr, a hamburgi Spiegel is azt írta, hogy a katonai kémszervezetek rendkívül sok ügynököt toboroztak és küldtek Csehszlovákiába. A Spiegel adatai sze­rint a nyugatnémet kémelhárítás ve­zérkara a München melletti Fullach- ból 1968 első felében csaknem 400 000 ügynököt küldött hazánkba. Ugyanak­kor Dubček, Smrkovský, Kriegel és tár­sai az öt szocialista ország varsói le­velére adott válaszukkal olyan légkört teremtettek az országban, amely ked­vezett ahhoz, hogy Csehszlovákia sza­kítson a testvéri országokkal, köztár­saságunk kiváljon a Varsói Szerződés­ből, amely szavatolta Csehszlovákia függetlenségét és önállóságát. Hogyan történhetett mindez? Hiszen Dubček azt hangoztatta, hogy hű a proletár internacionalizmushoz. Smr- kovský májusban emlékeztetett az 1956. évi magyarországi eseményekre, azt mondta, hogy az események nálunk még „tragikusabbak lennének“, mint Magyarországon, sőt azt is mondta, hogy biztonságunk egyetlen szavato- lói a „tankok lennének“. Ugyanakkor a tájékoztató eszközök a demokrácia, a polgári jogok és a szabadságjogok biztosítékaként dicsőítették az „ember­arcú szocializmust“. A jobboldal és a kommunístaellenes erők szilárdan kialakult blokkját az antikommunista erők irányították az imperialista kémszervezetek utasításai szerint. Dubček, január ún. első számú vezéralakja, áldását adta rájuk, mivel a „megújhodás képviselőjének“, „a legnépszerűbb csehszlovák államférfi­nak“ nevezték el. František Kriegel természetesen elemében volt. Újból sza­badon érvényesíthette az imperialista ügynök tapasztalatait, amelyeket Csang Kaj-sek szolgálatában szerzett. A hát­térbe húzódott azonban, a piszkos munkát mással végeztette el. Többek között „a nép szószólójával“, Jozef Smrkovskýval, és ez is természetes volt, mivel a szocialistaellenes erők akkori vezetőinek, köztük például Smrkovskýnak elegendő volt a legki­sebb jelzés Is. Azonnal tudták, mit keli tenniük. Ezért irányíthattak és irányítottak is az antikommunisták. Silhan, a prágai városi pártbizottság tagja körül kialakult ellenforradalmi csoport ezért beszélt arról, hogy „vér­ontásra kerül sor,“ és ezért követelte, hogy létesítsenek koncentrációs táboro­kat az elvhű kommunisták számára. Jo­zef Pavel ezért gondoskodott az ún. fe^- ketelisták összeállításáról, amelyeken a tiszta lelkisineretű emberek neveit ír­ták össze. Václav Černý, a régi impe­rialista ügynök ezért dörzsölhette elé­gedetten a kezét, amikor azt mondta „hogy szóhoz jutnak a lámpavasak is“. A K-231-ben tömörült diverzánsok, akiknek kezéhez vér is száradt, ezért készültek arra, hogy „kitépjék a kommunisták lábát és a velük rokon- szenvezőknek legalább a fél lábát.“ Júliusban már nyilvánvaló volt, hogy a jobboldal és az antikommunisták blokkja határozott támadást készít elő a köztársaság szocialista alapjai ellen. Készen állt, hogy leszámoljon mind­azokkal, akik védelmükre kelnek majd. A támadást 1968 szeptember elejére, a XIV. rendkívüli pártkongresszus ide­jére időzítették. Feledékenységből Ha visszalapozunk az 1968 júliusában megjelent lapokba, az elmúlt tíz év eseményeiből okulva már sokkal pon­tosabban megértjük az ott leírt sza­vak valódi értelmét. Megállapíthatjuk például, hogy az újságírók és termé­szetesen a rádió- és tévé-kommentáto­rok többsége rendkívül érzékenyen rea­gált mindenre, ami a szocialistaellenes, antikommunista erőkre' vonatkozott. A szocializmus építésének húsz éve után elhihetjük, hogy köztársaságunkban .szocialistaellenes erők vannak? — kér­dezték az újságírók. Azt állították, hogy a kommunista párt rossz bizo­nyítványt állítana ki magáról, ha el- hinné a létezésüket. Demagógia volt Annak ellenére, hogy húsz év teltei akkoriban 1948 februárjától, országunk­ban még éltek a volt gyártulajdono­sok, a nyugalmazott rendőr — és csendőr-tisztviselők, a lefizethető ügy­védek, akiktől jogosan megvontuk a gyakorlati tevékenységet, orvosok, akik diplomájukkal leplezték tudatlanságu­kat és el kellett távozniuk a rendelők­ből, köztünk éltek a volt nagybirtoko­sok és kulákok, akik nem törődtek be­le földjük elvesztésébe, köztünk élt a burzsoázia és a kispolgárok számos képviselője, akik ugyan a köztársaság­ban maradtak, de sohasem azonosultak a szocializmussal. Közismert tény, hogy a Szabad Európa és az imperialista ideológiai diverzió többi eszköze éppen hozzájuk fordult, táplálta bennük azt a reményt, hogy „a viszonyok megvál­toznak“. Es nemcsak táplálta reményü­ket, hanem támaszkodott rájuk a kü­lönböző felforgató akciókban. Például az illegális kereszténydemok­rata párt egész története orról tanúsko­dik, hogy mindig volt egy olyan cso­port, amely országunk politikai és szo­ciális viszonyának megváltoztatására törekedett. A kereszténydemokrata ún. néppártban találkoztak a meggyőződé­ses klerikálisok, agrárpártiak, a volt szociáldemokraták, a ludákok és a fa­siszták. A nézeteik közti különbséget áthidalták a szocializmussal, a kommu­nista párttal és mindazokkal szemben tanúsított gyűlöletükkel, akik tudásu­kat, erejüket igazságos ügyünk szolgá­latába állították. Nemcsak a kereszténydemokrata párt létezett azonban. Illegálisan szervezked­tek a legyőzött burzsoázia és kispolgár­ság további képviselői is. A legkülönfé­lébb programokat dolgozták ki, ame­lyek sok pontban ellentétesek voltak, de egyben mindig egyetértettek: a ka­pitalizmushoz való visszatérés volt a céljuk. Ezt azt jelenti, hogy gyáraik, birtokaik, bankjaik, nagy üzleteik visz- szaadásáért, hajdani privilégiumaikért harcoltak. A Nyugat óriási politikai, ideológiai és anyagi támogatása ellenére gyakor­latilag semmi sem sikerült nekik. Azért nem, mert a kommunista párt a dolgo­zók egyetértésével éberen őrizte a köz­társaság biztonságát és nyugalmát. Na­gyon sikeresen, gyors ütemben folyt nálunk a szocialista építés. A politikai, szociális, gazdasági és kulturális vál­tozások olyan mélyrehatóak voltak, hogy úgy tűnt, még a szocializmus legádázabb ellenségeit is meggyőzik. Abban az időben is szükséges volt azonban — tekintettel a burzsoázia és a kispolgárság maradványaira —, hogy következetesen érvényesítsük a mun­kásosztály társadalmi vezető szerepét, és a párton belül rendszeresen, igénye­sen, törődjünk a kommunisták sorainak eszmei szilárdságával, osztályöntudatá­val. Addig, amíg a párt törődött ezzel, semmi sem veszélyeztette az orszőgot. 1968 után azonban megállapítottuk, milyen sok antikommunistának volt pártigazolványa. Ez természetesen meg­könnyítette felforgató tevékenységüket. De hogyan kerültek közénk? A magya­rázat nem nehéz. A kispolgár könnyen alkalmazkodik, mivel elvtelen. Amikor az ötvenes évek végén és a hatvanas évek során látta, hogy a pártvezetőség egyre kelletlenebből hallgatja meg a proletárok véleményét, egyre kevésbé törődik a döntő fontosságú ipari köz­pontokkal és politikáját az „értelmisé­gi elit“ nézetei szerint határozza meg, belépett a pártba. Tudta, milyen segít­séget jelent számára tervei megvalósí­tásában a pártigazolvány. A párttagok kiválasztásában nem vették figyelem­be az osztályszempontot és ez nukik kedvezett. Néhány éven belül a kommunisták soraiban kisebbségbe került a munkás­ság. Ez a magyarázata annak, hogy miért voltak jobboldali és reformista erők magában a kommunista pártban, amelyek már a CSKP XIII. kongresszu­sa előtt egységes csoportba tömörültek. A CSKP XIII. kongresszusa óta a párt­ban és a társadalomban kialakult vál­ság tanulságai hangsúlyozza, hogy e csoportosulás alapját és táptalaját a kispolgári erők képezték. A kispolgá­rok lelkesedéssel magukévá tették mindazt, amit a burzsoá propaganda hirdetett, illúziókat terjesztettek a ka­pitalizmusról, nacionalista őrületet és szovjetellenes kampányokat szítottak. Mint ismeretes, Pavel Tigrid a CIA régi ügynöke már évekkel azelőtt uta­sítást adott, hogy a burzsulyok és a kispolgárok használják ki a pártvezető­ség éberségének hiányát, lépjenek be a CSKP-ba. Erre kényszerítette Václav Černý professzort, a München előtti köztársaság és a február előtti évek hírhedt kommunistagyilkosát. A CIA céljai világosak voltak: a pártban erős revizionista jobboldali csoportosulást akartak létrehozni. Be kell ismernünk, hogy a hatvanas években fokozatosan megvalósítottak ezt a tervet. Maga 1968 lehetővé tette, hogy a joboldali erők kedvük szerint mindenkit felvegyenek a pártba. A párt osztályösszetétele nem felelt meg történelmi küldetésének. Befejezésül tekintsük át, mit csi­nálnak a szocializmus úgynevezett megújító! ma, akik annak idején a kommunista párt igazolványát hordták zsebükben: Jirí Pelikán részt vesz min­den Csehszlovákia ellenes akcióban, Ludék Pachman a vallás szolgálatába állt, kapcsolatba lépett a nyugatnémet revansisztákkal és szudéta körökkel, Milan Schulz a Szabad Európa koordi­nátora lett. Antonín Liehm pénzért megvásárolható újságíró, aki mindig hajlandó, hogy megtámadja köztársasá­gunkat. Ez csak néhány név, a felso­rolást tovább folytathatnám. Sokkal többen voltak azok, akik országunkat a kapitalista elképzelések szerint akar­ták megváltoztatni. Sokan közülük hosszú időn keresztül elrejtették igazi énjüket. Aztán azonban elérkezett az idő, amikor feltárták elképzeléseiket. Ezek az emberek, zsebükben pártiga­zolvánnyal, egy jól szervezett blokkban .egyesítették a párton belüli jobboldali erőket, a szocialistaellenes, kimondoí tan kommunistaellenes elemekkel. Ezért tíz évvel ezelőtt júliusban ta­núi lehettünk, hogy felléptek ellenünk azok az emberek, akik gyűlölték mind­azokat és mindazt, aki és ami elvette tőlük gyáraikat, üzleteiket, vállalatai­kat, csendőrpuskáikat, azok, akik gyű­lölték a pártot és mindenkit, aki a szó cializnmst támogatta. Ebből a táptalajból nőtt ki az ellen- forradalom. Meg akarta fojtani szocia­lista köztársaságunkat. Tíz év telt el... A koncentrációs tá­borok kialakítására vonatkozó híreszte­lések, amelyeket a prágai városi párt- bizottság terjesztett, Jozef Pavel kom­munistáéi lenes intézkedéseinek terveze­te ma már csak a múltat idézi, a ta­nulság azonban örök érvényű. És fi­gyelmeztet ... VÁCLAV DOLEŽAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom