Új Szó, 1978. május (31. évfolyam, 120-148. szám)

1978-05-19 / 136. szám, péntek

ň i. JMHffl 11 f# Telies szívvel, magas művészi fokon A lévai (Levice) Garamvölgyi Színház egyik© legeredménye­sebben működő amatőr színját­szó-csoportjainknak. Léván nagy hagyományai vannak az öntevékeny színját­szásnak. Már a két világháború közötti korszakban élénk, a magyar színház modern fejlő­dési vonalát követő, saját ar­culat kialakítására törekvő, meglehetősen önálló színházi élet folyt itt, amelynek meg­volt a maga érdeklődő és hoz­záértő közönsége. Nem lebe­csülendő, hogy négy színházte­rem állt az amatőr színjátszók rendelkezésére. A színházter­meket és a haladó hagyomá­nyokat a felszabadulás utáni színjátszás is nagy lelkesedés­sel vette át. A lévai magyar színjátszók az ötvenes évek elején nemcsak az új, a szo­cialista amatőr színház megte­remtésén fára­doztak, hanem egyben az ép­pen szervezke­dő CSEMADOK aktív alapító tagjai is voltak, természetsze­rű tehát, hogy a színjátszók a CSEMADOK égisze alatt lát­tak munkához, és a hatvanas évek elejéig a CSEMADOK lévai helyi szer­vezetének szín­játszó együtte­seként tevé­kenykedtek, an­nak támogatá­sát is élvezve. Az együttes 1963-ban felvet­te a Garamvöl­gyi Színház ne­vet, és a Váro­si Művelődési Otthon mellett működik, rendes évi anyagi költségvetés© van, melyet a járási Népművelési Központ jó­váhagyásával a vnb biztosít. A Garamvölgyi Színház 20— 25 lelkes, áldozatkész, tehetsé­ges, műveltségét és képessé­geit szüntelenül gyarapító idő­sebb és fiatalabb korú amatőr színjátszó együttese, mely a tapasztalt, a színművészet el­méletét és gyakorlatát jól is­merő Nagy László rendező irá­nyításával működik. Nagy Lász­ló, a lévai bútorgyár nyugállo­mányú munkása. Asztalosmes­ter. A művelt munkás fogalmá­nak tipikus megtestesítője. Színjátszóként és hozzáértő, a színházzal a haladás ügyét szolgáló rendezőként ott állt a város felszabadulás utáni szín­játszásának bölcsőjénél, az ő nevéhez fűződik a Garammenti Színház számos sikeres bemu­tatójának és előadásának ren­dezése. A velük egy épületben működő Pohronské divadlonak is segédrendezője, elve ugyanis: „a színház nemzetközi műfaj“. Kik a tagjai voltaképpen a Garamvölgyi Színháznak? Id. Szobi Kálmán például egyike a legrégibb lévai színjátszók nak. Kubát Gabriella pedig már nemegyszer művészileg olyan kimunkált és meggyőző alakításokkal lépett a közön­val. Jelenet Makszim Gorkij Vassza Zseleznova c. drámájából. Képünkön: a címszereplő Kabát Gabi ljobbról) a Raselt alakító Mészáros Évá- (Tóthpál Gyula felvétele) ség ©lé, amelyek hivatásos szí­nésznőnek is dicséretére válná­nak. Csak természetes, hogy az együttes szociális összetétele sokrétű. Vannak tagjai között munkások, értelmiségiek, dol­gozó és tanuló fiatalok és nyug­díjasok. Kabát Gabi például ad­minisztrátor a pékségnél, Ha­lász Gyula a vízügyi hivatal dolgozója, felesége, Halász Er­zsébet tanítónő, Mészáros Zol­tán villanyszerelő, felesége, Mészáros Magda hírlapeladó és így tovább. Azonban va la meny­nyiüknek van egy közös voná­suk: szeretik a színházat és készek sokféle áldozatot is hozni érte. Amint megállapítottuk, Léván ma már nem áll a színjátszók rendelkezésére a négy említett színházterem, így a Garamvöl­gyi Színház is bizonyos nehéz­ségekkel küzd. A Városi Nép­művelési Otthon klubhelyiségé­ben tartja próbáit a szlovák testvérszínházzal, a Pohronské divadloval együtt. Igaz ugyan, hogy a klubhelyiségben meg­beszélhetek egy-egy darab ren­dezési elképzelései, művészeti és értelmezési problémái, de próbára vagy előadásra már al­kalmatlan. A klubban ott sora­koznak üvegvitrinekben és a falon bekeretezve azok a ki­tüntetések, elismerő oklevelek és emlékplakettek, amelyeket az együttes eredményes mun­kájáért az elmúlt években a CSEMADOK-központtól, a Nyu­gat-szlovákiai Kerületi Népmű­velési Központtól, a Járási Nemzeti Bizottság kulturális osztályától, a Matica slovens- kától és más szervezetektől ka­pott. A színjátszó együttes hitval­lásának is tekinthető az a Ko- menskýtól származó jelmondat, mely a klub homlokfalán áll: „A művelt nemzetben mindenki mindenkinek szolgál, s minden­ki megteszi a maga helyén azt, ami neki magának is hasznára van..." A Garammenti Színház nem­csak Léván és környékén is­mert, hanem jóval szélesebb körben is, hiszen már számos országos jellegű rendezvényen is részt vett. A Jókai-napoknak ugyancsak szívesen látott ven­dége évről évre. Első ízben 1965-ben lépett fel az együttes a Jókai-napokon az olasz Can- doni Szombat esti vágy című drámájával. Létezésének tizen­öt esztendeje alatt számos klasszikus és mai darabbal is­mertette meg falvaink közönsé­gét. Egyik legnagyobb sikerű bemutatója Gorkij Vassza Zse­leznova című drámája volt, me­lyért a színház 1973-ban meg­kapta Komárom város Jókai-dí- ját, mely a legjobb darabválasz­tásért jár. Az idén a Garam­menti Színház František Frý- da: Ki ölte meg Sommer Linát? című darabjával szerepel a Jó- kai-napokon. KÖVESD! JÄNOS Az élvonalba 1973-ban Zsigárdon (ZiharecJ új művelődési otthon nyitotta meg kapuit, s hogy ez az ese­mény ünnepélyesebb, rangosabb legyen, néhány fiatalból irodalmi színpad is alakult, amely ek­kor mutatkozott be először. — A gárda azóta kétszer is kicserélődött — mondja Tóth Tibor alapító tag, a Gondolat Iro­dalmi Színpad rendezője. — Minden évben két műsort mutatunk be. Az egyik általában az év­fordulók, a másik többnyire színpadi kísérlete­zések jegyében készül. Eleinte az oratorikus elő­adási formának hódoltunk, s csak a Dunaszer- dahelyen megrendezett Fábry Zoltán Nemzetkö­zi Irodalmi Színpadi fesztivál adta az inspirá­ciót, hogy valami mást, többet és igényesebbet is vállaljunk. Azóta ebből a nemzetközi kisszín- padi fesztivál tapasztalásaiból élünk, s bizony már nagyon hiányzik a következő, az akkor nemcsak Dunaszerdahelyen, de minden lapunk által megígért. A színpadot munkásfiatalok, gimnazisták, fő­iskolások alkotják. Hetente egyszer, többnyire a hét végén próbálnak, hiszen hétközben váro­sok választják el őket egymástól, ki-ki a maga posztján teszi, amit kell. Valamenyiüknek köze van az irodalomhoz, valamennyiük szereti a szép szót, az igazmondót. Az ősszel csehszlovákiai magyar költők verseiből készült összeállítással szerettek volna bemutatkozni, s maguk sem tud­ják, miért nem sikerült. — Végül is a lengyel Rózewicz: Kartotékok, illetve a hősnek hűlt helye címtí darabjának kisszínpadi változtatát mutattuk be, s akkora érdeklődés mellett, mint még soha — mondja Tóth Tibor. — Az első és a második előadásun­kat többször szakította félbe taps, s miután le­gördült a függöny, gratulációk egész sorát fo­gadhattuk. Az emberek gondolkozni kezdtek Ró­zewicz mondanivalóján, s ez volt a legnagyobb eredmény, amit elérhettünk. Tóth Tibor hegesztő. Kétkezi munkás, és iro­dalmi színpadot rendez? Igen. Fiatalabbkori szer­telenségek után a türelem és az akarat megér- lelte benne az alkotó hajlandóságokat. Nem tu­dom, gondolt-e arra, hogy ez a kis csoport el­juthat a Jókai-napokra. Csak a hevület, az aka­rat és a kitartás súgja, hogy igen. És lám, az idén, az irodalmi színpadok országos döntőjén ők képviselik a galántai járást. Hogy mi kellett ehhez? Megnyerni a járási versenyt, sikerrel szerepelni a kerületi szemlén, és rengeteget próbálni, tanulni, finomítani az előadást, ki­domborítani annak lényeges gondolati jegyeit. — Tizenkét szereplővel dolgozom, de néha hászan is vagyunk a próbán. Nagy a lelkesedés, főleg most, hogy eljutottunk Komáromba — ■mondja a rendező. — Egyelőre az a célunk, hogy betörjünk az élvonalba. Ehhez persze, el­sősorban a rendezőnek kellene a szakma tető­fokán állnia, s az én szakmai felkészültségem egyelőre hiányos. A zsűri pedig ritkán segít, mert sokszor kiskorúnak nézi az amatőr mű­vészt. A műsorválasztásunknak köszönhetjük, hogy ott lehetünk, ahol a legjobbjaink. Hogy mit várok a Jókai-napoktól? Azt, hogy mércét állítson fel, hogy utat mutasson. Putyera Károly, Bedecs Imre, Horváth Lajos, színpadunk fiatal, mégis legidősebb, mert alapító tagjai a megmondhatói, majdnem minden zsűri mást mond, minden fesztivál mást hoz. Ez rendjén van, nem kinyilatkoztatásokat várunk, hanem impulzusokat. _ A próbán nagy a fegyelem. Az idősebb tagok a fiatalabbaknak mutatják be a színpadi moz­gás alapelemeit. A mozgáskultúra, a fény- és a hangeffektusok alkalmazásában szeretnék elér­ni azt a szintet, amit térben, időben és barát­ságban a hozzájuk legközelebbi irodalmi szín­pad, a galántai. Hogy az idei siker jövőre hat- ványozódjon. Mert közönség — amelyért min­den történik — már van Zsigárdon. Elég kimen­ni az utcára, s rákérdezni a Gondolat Irodalmi Színpadra. SZIGETI LÁSZLÓ sem tudom — nem is akarom — meghatározni műfaját, a lényeges, hogy sikerüljön az előadás. • A korszerű színház egyik ismérve, hogy a szerző a szín­padi próbák idején a színházi emberek javaslatait mérlegre téve, még írja, formálja a da­rabot. Így volt ez a Kakas­tánccal is? — Részben így volt, és na­gyon jó, hogy így volt; ren­geteget tanultam. Kitűnő dra­Na este: ősbemutató Beszélgetés a debütáló Batta Györggyel Ma este újabb ősbemutatóra kerül sor a Magyar Területi Színházban. Sőt, Batta György személyében új színházi szer­zőt is avatunk: Kakastánc című müvével debütál a színpadon. Az ősbemutató előtt beszélgettünk a szerzővel: • Eddig költőként, sport- riporterként, újságíróként is­mertük. Vajon mi késztetett arra, hogy most színpadról szólj hozzánk? — Valószínűleg az ösztö­neim is, amelyekről nem so­kat tudok, legfeljebb annyit, hogy olykor új művek kris­tályrácsait építik meg ben­nem. Felsorolni valamennyi indítékot? Izgalmas, és rend­kívül bonyolult vállalkozás lenne, mivel az ember titkát is vizsgálgatnánk általa. A sok „késztetés“ közül néhány: vágy a színház után; jópár hazai művészünkkel, és Törő- csik Marival és Darvas Iván­nal való barátságom; a való­ság tárgyllagosabb ábrázolá­sának* lehetőség©; nemzetisé­gi kultúránk szolgálatának óhaja. • Fő jellemvonásaikban mi határozza meg első szín­padi müved szereplőit? — Véleményem szerint az, hogy valamennyien — min­den gátlá^ nélkül — mondják az álmaikat is. De talán ki­fejezőbb a válaszom akkor, ha az egyik szereplő néhány mondatát idézem. Futballista: „Asszonyom, képzelje el, a meccsen hozzám repül a lab­da és akkor megáll a világ, mert ez a helyzet a boldog­ság teteje. Ott van lábam előtt a gömb, azt kezdek vele, amit akarok. Ha akarom, lágyan előreívelem és közben hal­lom a nézők sóhaját: 0, az a szivárványív! Ha akarom, kis cselet csinálok; a közönség mintha fürjet hallana a fű­ből.“ • Vidám játék két rész­ben — olvashattam a szöveg­könyvben. Semmi kifogásom a humor ellen, sőt, csupán érdekelne, műfajul vajon miért éppen a vígjátékot vá­lasztottad, s vajon valóban vígjáték-e, hiszen a darab ol­vasta után az volt az érzé­sem, lírai groteszknek vagy abszurd komédiának is minő­síthetted volna darabodat. — Most már pontosíthatom: „játék két részben“, derűs elemekkel, melyeket Konrád József rendező megpróbált ki­aknázni. Mindenesetre nagyon örülnék, ha egyszer sikerül­ne vígjátékot írnom, hogy örömöt szerezhessek az embe­reknek. Ami a műfaji megha­tározást illeti: mint általá­ban minden eddigi munkám, ez sem gyömöszölhető a már elkészült skatulyákba. Magam maturgot kaptam Gizela Mi- háliková személyében, a ren­dező sziporkázott az ötletek­től, a színészek — állítólag — nagy kedvvel próbáltak, megeshet hát, hogy nem bu­kik meg a Kakastánc. • További terveid? — Életem eddigi legigénye­sebb, legnehezebb vállalkozá­saiba k©zdtem. Két új dara­bot írok, az egyik egy két­szereplős dráma, egy űrhajós és egy színésznő párbeszéde. A cselekmény Washington­ban játszódik, tavalyi ameri­kai utam élmény© és eddigi élettapasztalataim összessége lesz ez a munka, ha sikerül. A másik alkotás gyermekeink számára készül, zenés, vidám játék, Töklámpás címmel. Megkezdtem ugyanakkor két, az ifjúsághoz szóló prózai mű írását is. Karácsonyig vala­mennyivel el szeretnék ké­szülni. Ha béke lesz — ben­nem is és a világban is — könnyen megy majd az írás. Csehszlovákiai magyar va­gyok, és ez számomra annyi, mint építeni: drámákat, re­gényt, riportokat, hogy leg­alább részben viszonozzam azt az érdeklődést és szeretetet, amely az író-olvasó találko­zókon (közeledek a három­százötvenedik feléj irántam megnyilvánul. —szó— Vallomások könyve — tanulságokkal Illés Sándor A túlsó part cí­mű regényéről, az elmúlt év januárjában megjelent recen­ziómban néhány vonással fel­vázoltam a szerző életútját és írói munkásságát. Szükséges­nek tartom ezúttal is hangsú­lyozni, hogy a ma Jugoszláviá­hoz tartozó bácskai Temerin- ben született Illés Sándor hosz- szú évek óta a Magyar Nemzet egyik vezető szerkesztője, szak­értője a ma faluja termelő szö­vetkezeti életének, emellett jó­tollú, vérbeli író. Számos köny­ve közül ezt a legpregnánsab- ban a tavaly megjelent Sirató című regénye bizonyítja. Mindjárt elöljáróban hadd je­gyezzem meg, hogy a Sirató önéletrajzi ihletésű munka. Az író húsz éve nem látott apja meglátogatására utazik a Bács­kába. Későn érkezik, már csak holtában láthatja az alinaszagú szobában kiterítve, csupán te­metésének lehet résztvevője. A temetés és a szülőföldön töltött órák elindítják benne az emlékezés folyamát. Felele­venednek a múlt sokrétű, sok­színű emlékei, ugyanakkor a jelen is belekeveredik a vissza­pillantás költői ihletéssel élet­re támasztott képeibe. A cím- ' lap regénynek mondja Illés Sándor, munkáját, én inkább a vallomások könyvének monda­nám. A gyermekkor, az ifjúság és a ma képeinek mozaikjából támad életre a vallomás, amelyben érződik az utolsó esztendők magyar önéletrajzi írásainak tudatos törekvése: az életfolyam leírása mellett meg­rajzolni a társadalmi hátteret Is. A kötet fülszövege ezzel kapcsolatban Váci Mihályt, Csoóri Sándort, Ágh Istvánt idézi, mint az önéletrajzi val­lomás műfajának legújabb ma­gyar művelőit. Idézi Sütő And­rást is, ami* találó utalás. Sütő emlékeiben a román—magyar egymásrautaltság, Illés Sándor könyvében pedig a szerbek és magyarok együttélésének prob­lémái. De ennél továbbmenően a Sirató soraiból áradó szívbé­li meleg líra rokonítja Sütővel, ám semmiféle utánozást nem vethetünk Illés szemére. Sütő világsikert aratott könyvében a líra dominál, Illésében a szo­ciográfiai igény, az eszmei ér­ték. Az írót itt megsegíti a kitűnő szemű újságíró, akinek érdekdődését a Bácskában élő népek szolidaritása és egymás­ra utaltsága nem kerülte el. Könyvének ez a példázata túl­árad a határokon, elér hoz­zánk is, s életünk egyik sar- kallatos pontját érinti: a békés és baráti együttélés kérdését. Amikor Illés Sándor a hala­dó népi hagyományokról be­szél, mintha rólunk, a mi föl­dünkről is szólna, s amikor mindenfajta nacionalista indu­latot, torzsalkodást elítél, hoz­zánk is szól, nekünk is jó Dél- dát mutat. Csak barátságban és békében együtt és sohasem széthúzó szenvedéllyel — ez a lényege Illés Sándor könyvé­nek. EGRI VIKTOR 1978 V. 19.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom