Új Szó, 1978. április (31. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-06 / 95. szám, csütörtök
Janko és Hanka - operaszínpadon Ősbemutató a Zeneművészeti Főiskola Opera Stúdiójának színpadán Bratislavában, a Zeneművészeti Főiskola Opera Stúdiójának színpadán a hallgatók legutóbbi vizsgaelőadásául Juraj Benel A megkövült (Skamenený) című operája szolgált, amelyet -n szerző a főiskola megbízásából komponált. Az iskola merész, de szimpatikus színházi tette a bratislavai szakemberek és a közönség körében egyaránt nagy érdeklődést keltett, amiről az is tanúskodik, hogy mindkét pre- mier-esten megtelt az Opera Stúdió nézőtere. Az 1940-ben született Juraj Beneš, a fiatalabb szlovák zeneszerző-nemzedék tagja, az utóbbi években olyan művekkel jelentkezett, amelyek a vitathatatlan tehetség és eredetiség Jegyeit viselik. Beneš zeneszerzői munkássága széles. Érinti mind a kamarajellegű és a vokális, mind a dramatizált műfajokat; hozzájárulása ezekhez a műfajokhoz a legjelentősebb. Már a Szlovák Nemzeti Színházban 1969-ben bemutatott első operájával, a népszerű An- dersen-meséből készült A császár új ruhájával világosan jelezte, hogy az a fajta zeneszerző ő, aki kereső-kutató jellemével az avult operai formákat igyekszik fölfrissíteni. A császár új ruhája, a maga modern színpadi formájával, máig a leghaladóbb szlovák dramatizált zenemű. Kereső-kutató alkatához, és fi szokatlan operai formához hű maradt második, A megkövült című operájában is, amelyet a Štúr-nemzedék jeles képviselőjének, Janko Kráľ verstöredékeire komponált. A balladisztikus szövegkönyvet — a történet tengelyét Janko és Hanka boldogtalan szerelme képezi — maga a zeneszerző állította össze. Benešnek ez a műve is nagyon szokatlan és modern. A hatvan percig tartó előadás hét egymásra szabadon kapcsolódó jelenetből áll, amelyeket két szólista, a (rendező által megduplázott, mert kettős szereposztásban bemutatkozó) kar — amelyben mind a férfiak (6), mind a nők (6) leggyakoribb funkciója a cselekmény kommentálása —, és a héttagú zenekar kelt életre. A megfontolt hangszerválogatás révén a zenekar tagjai szinte valamennyi hangszercsoportot megszólaltatnak, belevevő a cimbalmot és a rafináltan összeválogatott ütőhangszereket is, ami egy sajátos, erősen stilizált formát eredményez, megkapót szokatlan hangzásával, a szóló- és karénekek egyéni melódiájával és egész formastruktúrájával. A megkövült bizonyítéka annak, hogy Beneš otthon van a 20. századi opera fejlődésében, alkotó módon hasznosítja annak eredményeit, jól alkalmazza a kortársi komolyzene komponálási alapelveit és vívmányait. A Be- neš-opera sajátos zenekari hangzása a régi szlovák népdalok melódiájának ötletes alkalmazása és a népi ihletű szöveg révén kap nemzeti jelleget. Az opera mintapéldája annak, miként lehet hazai klasszikus művet, illetve alkotást új operai módszerekkel átdolgozni úgy, hogy az fölfedezésszámba menjen, modern és szerfölött lenyűgöző legyen. Beneš új alkotását a Zeneművészeti Főiskola Opera Stúdiójának vezetője, a Szlovák Nemzeti Színház főrendezője, Bra- nislav Kriška állította színpadra, aki, mint a darab létrejöttének egyik fő ösztönzője, nagyban hozzájárult a bemutató sikeréhez. Az opera művészetének jelöltjeiből álló kollektívájával nemcsak jelentős pedagógiai adottságairól, de nagy sti- lizációs készségéről és képző- művészeti érzéseiről is képet nyújtott. A szólisták és az együttes valamennyi tagjának színészi teljesítményében nagy jelentőségűek a mozdulatok és az arcjáték, akárcsak a jól stilizált színpadkép, a jelmezek, a kellékek és az érzékeny viláCERUZAJEGYZETEK gítás, amelyeknek átfogó küldetése és poétikus töltete volt. Kriška munkatársaival, elsősorban a Zeneművészeti Főiskola hallgatóival: Mony Hav- sahlovával (színpadkép), Jana Fifíkovával (jelmez), és Melita Lukanová-Judtovával (koreográfia), valamint a Szlovák Nemzeti Színház vendégművészével, Tibor Befío segédrendezővel, az Opera Stúdió parányi színpadán olyan előadást alkotott, amely telítve van a balladisztikus szöveg és az egész zenemű sugallta különös költészettel, jelentéssel és szimbólummal. A Janko szerepét éneklő P. Búbért, és a Hankát megtestesítő E. Kušnierová (al- ternációban Ľ. Orgonášová) éneklési teljesítménye elérte a szolid hivatásos szintet, és elfogadható volt a kórus teljesítménye is, amelyben nem kis színészi és énekesi elvárásoknak kellett megfelelnie a tizenkét főiskolás művészjelöltnek. A megkövült ősbemutatója igazi operai eseménnyé nőtt, jelentőségével messze túllépve a szokásos főiskolai vizsgaelőadások keretén. Forró elismerést érdemelnek valamennyien: a főiskola, a szerző, a rendező és a szereplők. ALFRÉD GABAUER Az ártatlan ló A Nagy Októberi Forradalom idején tizenegy éves voltam. Sokat nem értettem a kirobbant eseményekből, de emlékszem, akkoriban egy lengyel fiúval, — aki a háborús menekültekhez tar- tozott — összeverekedtem egy halott fehér ló miatt, amely a görögkatolikus templom keresztje mellett úgy feküdt, olyan fehéren és mozdulatlanul, hogy a részvéttől összeszorult a szívem és kitörő szenvedéllyel azt mondtam a lengyel fiúnak, hogy ez a fehér ló olyan ártatlan, hogy biztos a menyországba jut. Ä fiú erre hangosan hahotázni kezdett és gúnyosan azt válaszolta: — Persze, ha ő a paradicsomba jut, akkor te is oda kerülsz és halálod után majd rajta fogsz lovagolni. — No, és ha? ... — ordítottam majdnem bőgve és pofonvágtam a lengyel fiút. Pedig én nem szoktam verekedni, és addig soha senkit fel nem pofoztam. De ez a durván hahotázó lengyel gyerek, meg a mozdulatlan szemű fehér ló megőrjített. Valahogy a háború borzalmaira a mozdulatlan fehér ló láttán jöttem rá és nem féltem tőle, csak fájt nekem valami, talán a ló tágra nyitott sötét szeme és mozdulatlan fehér sörénye zavart meg annyira. Nyugtalan álom Az utóbbi időben sokat betegeskedtem. Mellettem a kórházi szobában egy nagyon rendes beteg feküdt, aki egy komoly operáción esett át. Ö mondta, hogy éjjelenként nyögök és nagyon nyugtalanul alszom. Neki úgy tetszett, mintha viaskodnék ismeretlen gazemberekkel az életért. Szomszédomnak azt válaszoltam, hogy nem ismeretlenek, tulajdonképpen a fasiszta rémmel viaskodom. Az öt meggyilkolt testvéremet siratom és gyászolom. Hiába mondta nekem vigasztalón a szomszédom, hogy most már túl vagyunk a fasizmuson, nem használt. — Ez igaz, — válaszoltam — de én keserves álmaimban újra átélem a történteket, még mindig viaskodom értük és végül gyásszal a szívemben temetem őket és mindazokat, akiket szerettem. Hiába, a rémtől nem tudok szabadulni, még itt van, még él, vannak kapitalista országok, ahol a fasiszták újra és újra felbukkannak. SZABÖ BÉLA A zongora mestere MICHAL KARIN HETVENÉVES Az utolsó négy évtized szlovák zongoraművészetének egyik legjelesebb képviselője, a bratislavai születésű Michal Karin érdemes művész a napokban volt hetvenéves. Ez az igazi muzikalitású, remek technikájú pianista már gyermekkora óta szoros kapcsolatban van a zenével és a zongorával. Korán kezdett zongorázni és fiatalon lett a városi zeneiskola növendéke. A zeneelmélet terén Alexander Albrecht professzornál, a város egyik legműveltebb zeneszerzőjénél képezte magát. A tehetséges növendék útja a városi zeneiskolából a zongoristák akkori Mekkájába, a bécsi Zene- akadémiára vezetett. 1924-ben visszatért szülővárosába; itt a Zenei és Drámai Akadémián Frico Kafenda lett a mestere. Már tanulmányai alatt is gyakran szerepelt különböző hangversenyeken. Később az Ostravai Rádiójournál- szerződtette, majd a Szlovák Nemzeti Színház operájának a korrepetitora lett. Sok kiváló énekesünk szeretettel és megbecsüléssel emlékezik vissza a nagyszerű zongorista-partnerre. Pár évvel később újból a rádió szerződtette a művészt, először a brnói, majd 1938-tól a bratislavai rádió munkatársa lett. Ezek az évek művészi pályájának legtermékenyebb és legtevékenyebb időszakát jelentik: Michal Karin zenei sokoldalúságáról tett tanúságot. Karmesterként is működött a rádió zenekarában, majd Tibor Gasparekkel, a kiváló hegedűművésszel megalapította a Bratislavai Kamaraegyüttest. Az együttes szólistájaként számos hangversenyt adott, játékát rádiófelvételek is őrzik. 1953-ban kinevezték a Szlovák Filharmónia szólistájává és tagja lett a Szlovák Filharmónia zongoratriójának is. Pedagógusként is tekintélye van. Iskolájában a zongoristák KULTURÁLIS HÍREK □ Nagy Péter cár kézjegyével ellátott könyvet fedeztek fel Irkutszkban, az egykori Znamenszkij kolostorban. A szakemberek megállapították, hogy az 1698-ban kiadott kisméretű evangélium ezüstborítója későbbi korból, a XIX. század végéről származik. □ A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének két munkatársa, Domokos Mária és Németh István 1975 szeptemberétől mintegy 20 alkalommal kereste fel Gáspár Simon Antal népi énekest és mesemondót. Simon Antal magnetofonra énekelte az egykori egész sora megfordult hazánk minden tájáról. Először a bratislavai Konzervatóriumban, később a Zeneművészeti Főiskolán adott elő. Zenét is szerez, műveit főleg zongorára írja. Szervező képességét a Szlovák Zeneszerzők Szövetségének különböző tisztségeiben érvényesítette. Pianista készsége nagyszerűen érvényesült a kamarazenélésben is. Énekes vagy hangszeres szólistapartnereit zenekari hangzású, gondosan kimunkált zongorajátékkal kísérte. Világhírű művészekkel, köztük VáSa Príhodával, E. Feuer- mannal, Zathureczky Edével is szerepelt kontinensünk legjelentősebb zenei központjaiban. Itthon vagy négy generáció fiatal szólistáit kísérte, tanította be. Michal Karin a zongorairoda- lomnak nemes ízlésű tolraácso- ló ja. Technikai biztonsága szinte egyedülálló. Hosszú művészi pályáján biztos formaérzék és csalhatatlan pianiszti- kus ösztön egyengette előadó- művészi fejlődésének útját. Rokonszenves vonása, hogy tudását nem a saját képességeinek bemutatására, hanem a mű megszólaltatásának a szolgálatába állítja. Külön említésre méltó, hogy Karin mestere a pianissimóknak, hallgatóit érzékeny dinamikai előadásmódjával bűvölt el. A zongorairodulom legtöbb jelentős versenyműve szerepel a repertoárján. Egyforma stilá- ris biztonsággal interpretálja a barokk kor, a klasszicizmus, a romantizmus és a huszadik század zenéjét. Nagy érdemeket szerzett a kortárs szlovák zongoraművészek előadásában és terjesztésében, hazánkban és külföldön egyaránt. A műveket a hazai és külföldi rádió- állomások az ő előadásában többszőr is rögzítették. SCHLOSSER KLArA’ halottas énekeket. Most a siratódalokat magnószalagról le* mezre játszották át; kottázzák a felvett anyagot, majd a sző” vegét is lejegyzik. Az írott munkát összehasonlítják hasonló műfajú dokumentumokkal, š ennek alapján a siratóénekek jellemző és közös vonásaira kö1 vetkeztethetnek a zenetudósok. A tudományos feldolgozás út1 ján publikálják a kutatás ered-- ménýeit. □ Franciaország 1977. évi filmdíját, a Ceasart, Alian Resnais rendező kapta Providence c. filmjéért. A színészek közül Simone Signorét érdemelte ki ezt az elismerést. mm Pedagógus. A férje Is az. Ö magyar—szlovák szakos, a férje matematikus. Kendi László- né, leánykori neve Kiss Erzsébet. A haja sötétbarna, a szeme is, benne kedves mosoly csillog. A hangja lágy, dallamos, s egy kissé most Is oktató. Nem csoda, húsz éve áll a katedrán. A minap kapta meg a Példás tanító címet. — Mi szeretett volna lenni? — Fogorvos. Gyermekkoromban mindig erről ábrándoztam. Elképzelem őt fehér köpenyben a fogorvosi szék előtt, ahogy mosolyogva, kedvesen megkérdi: Melyik foga fáj? De ő mégis pedagógus lett. — Hogyan Is kezdődött? Kissé töpreng, s tekintete messze réved. — Őszinte leszek. Oda vettek fel, akkor számunkra nagyobb választási lehetőség nemigen volt. — Megbánta? — Nem. Sőt, ma már örülök, hogy így történt. Ügy érzem magam az iskolában, mint kertész a virágok közt. Hiszen a gyerekek az élet virágai. Szemünk előtt nőnek, serdülnek fel és nyílnak ki, mint megany- nyi szép virág. Őszintén, kedvesen mondja e szavakat is. Majd így folytatja: — Minden hivatás csak akkor ér valamit, ha Igazi célja van. S a ml célunk: becsületes, okos, művelt emberekké nevelMini kertész u virágok közt Portrévázlat egy pedagógusról ni a gondjainkra bízott ifjúságot. Beszéd közben meg-megáll, gondolatait rendezi. Aztán igazi pedagógusként fűzi tovább mondanivalóját: — Nagy részben tőlünk, pedagógusoktól is függ, milyen lesz a XXI. század nemzedéke. Meg kell mondanom azt is, hogy a mi munkánk a vidéki Iskolákban sokkal nehezebb, mint a városi kollégáké. Hozzánk például a Nagykaposi (Veiké Kapušany) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába 94 százalékban munkás és paraszt szülők gyerekei járnak, s ez meghatározza egész oktató-nevelő munkánkat. Csak most tekintek jobban körül a nagyon ízlésesen berendezett szobában. Legelőször a könyvespolcra figyelek fel. Felállók és közelebbről Is megnézem az értékes könyveket. Köztük sok a pedagógiai szakkönyv. — Ezeket hol vásárolják? — Részben itthon, részben pedig Magyarországon. A neveléstudományban is sok az új. Nekünk Is állandóan képezni kell magunkat, hogy maradéktalanul eleget tehessünk feladatainknak. Nincs év, hogy ne vennénk részt valamilyen pedagógiai továbbképző tanfolyamon. — Mi a legnehezebb a pedagógus számára? — A tanulók figyelmének a lekötése. Ehhez nemcsak jó didaktikai érzék, felkészültség, de pedagógusi hit is kell. Kivált az idegen nyelvek oktatása igényli ezt. Én, bár magyar szakos is vagyok, mégis kezdettől csak szlovák nyelvet tanítok. Módszertanilag így az órákra jobban felkészülhetek, mert csak erre a tantárgyra kell összpontosítanom. A mi iskolánkban a szlovák nyelv oktatását szinte a nullpontról kell kezdenünk. Nézem kipirult arcát. Ojra elgondolkodik, mint aki önmagát ellenőrzi, jól és pontosan fogalmazott-e, s mély meggyőződéssel folytatja: — Mint szlovák szakos vallom, hogy a gyereket sohasem szabad megszégyeníteni. Ha a hibás kiejtést javítom, a gyerek nem érzi bennem a fölényes felnőttet. Persze minden hibát javítani kell, de nagyon fontos a dicséret is. A dicsérő szó hasznosabb, mint száz lehurrogó megjegyzés. Hagyni kell beszélni a tanulót, hogy önbizalmat kapjon. És minden órán igyekszem olyan fflmL ■' Gyökeres György felvétele beszédszituációt teremteni, amelyben a gyöngébb tanulók is bátran bekapcsolódnak, és szívesen, gátlástalanul beszélnek. Azért tartom nagyon üdvösnek a konverzációs órákat. Elvem: a gyereknek sohasemondjuk, hogy nem tud jól szlovákul. Ezzel Igen sokat ártunk. Hiszen minden gyerek türelmet, szerető megértést vár tőlünk. Feláll és a könyvespolc felé megy. Leemel egy vaskos füzetet. — Ez az első előkészületi füzetem. Olykor beleolvasok, mit hogyan csináltam akkor, s bizony megmosolygom régi magamat. Most is mosolyog, de a ma1 gabiztos, elégedett ember mo* sólyával. — Mi a pedagógus számáré a legnagyobb öröm? — Ha a gyerekek a felsőbb fokú iskolákban és az életben is helytállnak. A mi tanulóink 48 százaléka továbbtanul gimnáziumokban és különböző szakközépiskolákban. — Mit jelent ez a pedagógus számára? — Nagy önbizalmat ad, s hiteimben is megerősít, hogy jő úton járok. — S mint embernek? — Nagyobb nyugalmat a ki: kapcsolódáshoz és a pihenés1 hez. — Jut-e idő erre is? — Nem sok. A gyerekek, á hét végi nagytakarítás ... Hét közben gyűlések, ilyen-olyan előadások. Én tartom az 1—4. osztályok tanítói számára a továbbképző tanfolvamot szlovák nyelvből. És az előkészületek ... A sarokban zongora áll. — Ki zongorázik? — Ha az időm engedi, én is. — A gyerekek? — Ők gyakrabban. A nagyobbik lányom jár zongora- órákra. Már a kicsi is pötyög- teti a billentyűket. Kezével végigsimítja kipirult arcát. Nem zavarom tovább. Hazajött a tizenhat éves gimnazista leány. A szomszéd szobából gyerekhang szűrődik ki, felébredt a lepvisphb. Megjött a férje is. TÖRÖK ELEMÉR 1378 IV. 6.