Új Szó, 1978. április (31. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-05 / 94. szám, szerda
A pišS fiiig BS39 KiSpSSäl Néhány adat a tizenöt éves cigányfiatalok helyzetéről A nemzeti bizottságok, az oktatásügyi szervek és sok esetben a Szlovákiai Nőszövetség, valamint a Csehszlovák Vörös- kereszt helyi szervezetei jobb gondoskodásának eredményeképpen az utóbbi években sokat javult a cigánytanulók iskolalátogatása és előmenetele is. Az utóbbi erőteljesebben nyilvánul meg a bukott cigánygyerekek számának csökkenésében, ezzel szemben lassabban abban, hogy a tizenöt éves cigánytanulók az alapiskolákon elvégezték az utolsó évfolyamot is. De ebben a vonatkozásban is beszélhetünk sikerekről. Az 1976—77-es tanévben 4424 tizenöt éves cigánytanuló fejezte be a kötelező iskolalátogatást, ebből 2193 volt a lány. Tegyük hozzá, hogy az e korosztályhoz tartozó iskolaköteles cigánygyerekek közül mintegy 450—500 kerülte az iskolát, csavargóit, illetve egyesek közülük alkalomszerűen dolgoztak. Az említett 4424 cigánytanuló jelentős hányada jobb eredménnyel fejezte be a kötelező iskolalátogatást, mint az előző tanévben. Tovább csökkent az olyan cigánygyerekek száma, akik az iskola látogatását már az alapiskola 1—5 osztályában befejezték, mégpedig 20,8 szá- zalékról 17 százalékra. Tavaly a 15 éves cigányfiatalok elhelyezése során kismértékben csökkent az olyan gyerekek száma, akik továbbra is látogatják az alapiskolát, hogy elvégezzék annak kilencedik évfolyamát és ezzel teljes alapműveltségre tegyenek szert. Ehhez hasonlóan csökkent az olyan cigánygyerekek száma — mégpedig 2,5 százalékról, 2,3 százalékra —, akik úgy döntöttek, hogy középiskolai szinten folytatják tanulmányaikat. Szakmunkástanuló lett 1997 tizenöt éves cigányfiatal, ami 45,2 százaléka a kötelező iskolalátogatást befejező cigány- gyerekeknek. Munkába állt ezeknek a gyerekeknek 34,5 százaléka, vagyis 1529 tizenötéves fiatal. Ezzel szemben közülük 640 odahaza maradt a szüleinél, ami 14,5 százalékot Jelent, az 1976-os évi 19,5 százalékhoz mérten. Általában megállapíthatjuk, hogy a fiatalok elhelyezésében a nemzeti bizottságok jó eredményeket értek el. Ennek ellenére van néhány, már évek óta tapasztalható probléma, amelyekkel a nemzeti bizottságok, az oktatásügyi szervek, valamint a gazdasági és a szövetkezeti szervezetek, még nem tudtak megbirkózni. Elsősorban arról a tényről van szó, hogy évről évre mintegy 500 olyan cigányfiatal kimarad az iskolából, akik tizenötödik életévüket szeptember, október, november, illetve december hónapjában töltik be s ezért, az iskolai törvény értelmében, még a következő esztendőben is tankötelesek. Ennek a rendelkezésnek azonban nem tesznek eleget, a tanítók és a helyi nemzeti bizottságok nem keresik fel őket és nem késztetik szüleiket arra, hogy gyerekeiket rendszeresen iskolába küldjék. Az iskolák nem tanúsítanak érdeklődést az olyan cigánygyerekek iránt, akik a következő tanév első felében töltik be 15. életévüket, mivel túlnyomó- részt az alsóbb évfolyamok gyenge előmenetelő tanulóiról van szó, akik lerontanák a tanulmányi átlagot. A másik oldalon ezekről a gyerekekről senki sem gondoskodik és ezért sokan fokozatosan bűnözésre adják a fejüket. További probléma a szakmunkástanuló-viszonyba lépő, vagy a munkába álló tizenöt éves cigányfiatalok nagymérvű munkahelyváltoztatása. Ennek magyarázata, hogy a nemzeti bizottságok ezeket a fiatalokat csak besorolják a munkahelyekre, illetve a szakmunkástanulói viszonyba, s ezután már nem törődnek velük. Nem követik figyelemmel azt sem, hogy a munkaadók milyen feltételeket teremtettek számukra. S így egyes vállalatok nemegyszer olyan feltételeket alakítottak ki, hogy a cigány- fiatalok minél gyorsabban h.igyják el munkahelyüket, ahelyett, hogy türelmesebben foglalkoznának nevelésükkel, összhangban az idevágó kormányhatározatokkal és a Szak- szervezetek Szlovákiai Tanácsa Titkárságának rendeletével. A tizenöt éves cigányfiatalok elhelyezésének és főleg nevelésének javítása érdekében fokozott figyelmet kell szentelni éppen az említett két probléma megoldásának. Ezen túlmenően a nemzeti bizottságoknak jobban kell együttműködniük az olyan nagyobb gazdasági és szövetkezeti szervezetekkel, a- melyek több cigányfiatalt foglalkoztathatnak és azokat úgy oszthatják be, hogy egy-egy tanulmányi vagy munkacsoportba háromnál többen ne kerüljenek. így ugyanis jobban elsajátíthatják a megfelelő magatartásformákat az adott kollektíva többi tagjától. |ó lenne, ha a nemzeti bizottságok nagyobb figyelmet fordítanának a cigányfiatalok, s közülük főleg a lányok középiskolákra történő felvételére. Az elmaradott körülmények között élő cigány polgártársak kulturáltságának emelésére nem hat kedvezően az a tény, hogy a cigányok csak mintegy 2—3 százalékának van középvagy főiskolai képzettsége. FARKAS IMRE Az újabb árvízkárok megelőzéséért (Tudósítónktól) — A középszlovákiai kerületben az utóbbi években gyakran okozott jelentős népgazdasági károkat a Ga- ram és az Ipoly áradása. A tavalyi év elején összesen több mint 13 000 hektár mezőgazda- sági földet öntött el a két legnagyobb k^ép szlovákiai folyó. 'Az Idei tavaszi hóolvadást követően ismét sok helyen kerültek víz alá a folyó menti rétek, legelők, de a gabonával bevetett szántóföldek is. Az eddigi három legnagyobb áradás egybevetve csaknem 220 millió koronás kárt okozott a kerületben. A szakemberek a közelmúltban ezért konkrét terveket ADÁSVÉTEL KÖSZÖNTŐ ■ Eladó Fiat 125 P 1300 as, kitűnő állapotban. Ár megegyezés szerint. Telefon: OkoS 928-242. firdeklődni naponta 16 Arától lehet. Ú '418 ■ Eladó egyéves orgona ,,Ver- mona-matador ZO-2“. Czére Ladislav, 930 30 Roliovce 70, dunaszer- dahelyl járás. Telefon 982 4í>. Ú 424 B Eladó üzemképes R4CV + pótalkatrészek — 6000 koronáért. Telefon: Bratlsluva 551 83 — 10 óráig. Ű 420 R A drága édesanyának, anyósnak és nagymamának, iizv. H a r I in a n Zsigmondinak, Vaján 70. születésnapja alkalmából szívből gratulál, jó egészséget és még nagyon hosszú, örömteli boldog életet kíván fia Lajos, menye Manyika és unokája Évike 0-366 vés rokonnak, Ismerősnek, akik 1S78. március 28-án elkíséri-k utolsó útjára a nagylégi (Lehni- ce] temetőbe a hosszú szenvedésben elhunyt drága feleséget, jó édesanyát, nagymamát, LukacsuviRs Istvánné, Csölle Erzsébetet. Ezúton köszönjük részvétüket és virágadományaikat, amelyekkel enyhíteni igyekeztek mély iájdal- munkat. Gyászoló férje, lányai, fiai és unokái Ű-428 'V KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Olvassa naponta az ÚJ SZÓ-t! ■ Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét minden keddolgoztak ki az árvízveszély elhárítására, valamint az esetleges újabb népgazdasági károk megelőzésére. A Garam és az Ipoly mentén 1990-ig a kerületben minden veszélyes folyószakaszon a szabályozási munkákat követően megerősítik, illetve szükség szerint újjáépítik a korábban létesített árvízvédelmi gátrendszert és befejezik az új gátak építését. Ezekre a munkákra összesen 550 millió koronát fordítanak. Ugyancsak jelentős anyagi eszközök ráfordítását tervezik az árvizek következtében kilúgozott mező- gazdasági földek termékennyé tételére. —ly— A Maérdemrenclttel kitüntetett karém taám) Steiner Gábor Hajógyár azonnali belépéssel felvesz a nemzeti bizottságok á&ai végzett toborzás kenetében nagyobb számú, 16 éven fel Ml munkást a következő szakmákban: • géplakatos • hectesztő Ezekre a szakmákra felveszünk szakképesítés nélküli munkásokat is, betanulási lehetőséggel. Toborzási d fcf : 1* egy évre szóló munkaszerződés megkötése esetén — 400 korona belépéskor — 400 korona fél év ledolgozása után 2. két évre szóló immkoseerződis megkötése esetén — 450 korona belépéskor — 450 korona fél év ledolgozása után — 700 korona egy év ledolgozása után felvesz a szabad toborzás keretében: • rozsda és kémiai anyagok tisztítóit Nőtlenek és hajadonok számává véHalati garzonszóHokban biztosítunk el* helyezést. Az étkezést az üzemi konyha biztosítja. Bővebb felvilágosítást a komáméi Steiner Gábor Hajógyár személyzeti osztálya ad. Telefon 35-51, 26-98-as és 21-27-es mellék. OF3? • festő és mázoló • kőmövös 3. károm évre száló munkaszerződés megkötése esetén — 500 korona belépéskor — 500 korona fél év ledolgozása után — 800 korona egy év ledolgozása krtón — 1700 korona kát év ledőlgozósa utón Toborzási terület a komárnói és a lévai (levice) járás. Dolgozókat a toborzási járások járási nemzeti bizottságainak munkaügyi osztá4yán keresztül veszünk fel. Ezenkívül Hajógyárunk takarítónőket a kefórészlegekre ELŐSZÖR CSEHSZLOVÁKIÁBAN AZ ÉV SZENZÁCIÓJA A legnagyobb utazó magyar cirkusz APOLLO 78 3500 személyes sátor — 150 főnyi személyzet — 100 cirkuszkocsi — 25 eampingkocsi Bengáli tigrisek — Víziló — Csimpánzrevü — Lipicai telivérek kavalkádja — KatyafutboH — A világot járt legkiválóbb magyar artisták produkciói A szlovákiai városokban csak néhány napig FIGYELJE AZ APOLLO 78 CIRKUSZ PLAKÄTJAIT OF 52/o 0 ® § b ® a a ® ® ® ® 1978 IV. S. :®EE0SHi^0S]SBi^BaBSBBBSBBSBBasBBBSBBSBBBBBBSBBaBB®gH^SBBEaBBSBSBBB®®sBBBB®SBS®s®aBBasBse0®BBsasBBBBBB0BaBBSBaBaB®®®®iš