Új Szó, 1978. április (31. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-28 / 117. szám, péntek
Mennyiségből minőségbe JEGYZETĽK KÉT KERÜLETI ÉNEKKARI FESZTIVÁLRÓL Az elmúlt hét végén a Tornaija melletti Gömörfalván (Gemerská Ves) találkoztak Közép-Szlovákia, Kassán (Košice), a Művészetek Házában pedig Kelet-Szlovákia legjobb magyar énekkarai, hogy összemérjék tudásukat, s eldöntessen, a Kodály-napok válogató bizottsága kit tart érdemesnek az országos döntőn való részvételre. Bár a válogató bizottság csak a május közepén Du- naszerdahelyen (Dunajská Streda) megtartandó nyugatszlovákiai kerületi fesztivál után jelöli ki, hogy melyik tizenkét kórus léphet föl Galán- tán, az bizonyos, e két fesztivál legjobbjai ott lesznek. Gömörfalván elsőként a serkei (Širkovce) női éneklő csoport lépett a szép számú közönség elé. Szaniszló Erzsébet fia .ál, ötéves együttest irányít, akárcsak a gömöri női éneklő csoport vezetője, Lóczy László- né. Mindketten dicséretes munkát végeztek, tény azonban, hogy tizenegy, illetve tizenöt emberrel nagyon nehéz két szólamban énekelni. Könnyebb lenne, ha a kánonon keresztül igyekeznének eljutni a kétszó- lamúsághoz. A tornaijai vegyeskart Barassó Katalin vezényli, érthetetlenül kevés magabiztossággal, amiről az is tanúskodik, hogy visszavonta a csoport Kodály-napokra szóló nevezését. E tehetséges, hároméves kórus jövője elsősorban a fegyelmezettségnek — néhá- nyan mellőzik a próbákat —, a szoprán fölerősítésének és a szólamok kiegyenlítődésének függvénye. Nagy meglepetéssel szolgált a Losonci (Lučenec) Építészeti Szakközépiskola Hegedűs Miklós vezényelte vegyeskara. A losonci az egyetlen szakközépiskolánk, ahol viszonylag színvonalas énekkar működik, s az csupán halvámé, hiszen ha az egyes művek hangzási kiegyenlítetlenségéről szólok, nem őt, hanem a fen- tibb szólamot elmarasztalóan. Annak ellenére, hogy a nagykürtösi járást egyetlen énekkar sem képviselte, a gömör- falvai koncert ígéretesen mutat a jövőbe. A kassai még inkább. Itt, persze, versenyen kívül, a város egyetlen Magyar Tanítási Nyelvű Általános Iskolájának Homolya Éva vezényelte gyermekkara nyitotta meg a hangképzésnél, amelyre a Csermely Kórus karnagya, Havasi József nem kis gondot fordít. Legalábbis erről tanúskodik a kassaiak közel fél óráig tartó hangversenye. Kovaleva Dal Leninről és Cikker A hegyekben (Za horami) című számát a két fesztiválon többször hallhattuk, s bizony, senki sem tudott megbirkózni ezekkel az egyébként nehéz, de nem a legjobb kórusművekkel úgy, mint éppen Havasi József. Kodály Békességóhajtásának előadását versenyt — s ez reményt keltő jelkép — majd a rozsnyói Munkásdalárda lépett fel, amely immár 114 esztendős múltra tekinthet vissza. A Kar- dosné Fafrák Éva vezényelte vegyeskar repertoárjából hiányzott a változatosság. Telt hangzását pedig bizonyára azért nem élvezhettük, mert a karban viszonylag kevés a fiatal. A pelsőci női kamarakórust vi> y nyozza elismerésünket — •amelyből Fehér Józsefnek, a kórus vezetőjének is kijár —, hogy reáliskoláról van szó. Legszebben a Tavaszköszüntöt énekelték. Bár úgy érezzük, hogy többet lehetne kicsiholni a szopránból, a losonci fiatalok valamennyi szakközépiskolánknak és gimnáziumunknak példát mulathatnak éneklésükkel és vállalásukkal, örülnénk, ha e tizenhat-tizenkilenc éves diákok jelenléte amatőr énekkari mozgalmunkban, a mozgalom újabb, konstruktívabb irányú fejlődésének lenne irányjelzője. Mert ez a korosztály — amely kapocs lehetne a mintegy ötven gyermekkarunk és ötvenöt felnőtt énekkarunk között — nagyon hiányzik énekkari életünkből. Mivel a komáromi passzív, sajnos, azt kell ideírnom, jelenleg egyetlen férfikarunk van: a füleki (Fiľakovo). Persze, a sajnos szócska nem felkészültségük értékét csökkenti, hiszen Csaba Miklós karnagy munkájának kiválóságát méltatja a számonkérés is, miszerint énekelhetnének nehezebb, a jó hanganyaggal rendelkező kart művészibb, igényesebb munkára serkentő kórusmüveket is. Egyik legérettebb vegyeskarunk, a Lévai Tibor vezényelte rimaszombati, joggal érdemelte ki 1975-ben az Arany Koszorús minősítést. Múlt heti koncertjük nem volt a legsikeresebb, mégis kitűnt, hogy Lévai Tibor nagyszerű szakember, technikai felkészültsége megfelelő. Nem ártana azonban a tizenöt éves vegyeskar szopránját felfrissíteszont huszonegy fiatal lány és asszony alkotja, akik nagy dologra vállalkoztak: vezénylés nélkül (is) énekeltek. A Samu Katalin vezette kórusban a szólamok nincsenek kiegyenlítve, a szoprán jóval zengzete- sebb, mint a mező és az alt. Bartók Leánynézőjéhez helytelen tempót választottak. Mégis! Olyan üde, friss és igényes repertoárral léptek közönség elé, hogy megérdemelték annak lelkes tapsát. Többet, jóval többet vártunk a Kovács Aladár vezette Bodrogközi Tanítók Énekkarától. Erejükön, pontosabban: felkészültségükön felüli repertoárjuk elárulta, hogy kevés munkával igyekeztek sikert elérni, ami az éneklésnél elképzelhetetlen. Az elméleti és a technikai fogyatékosságok ellenére azonban a vegyeskar hanganyaga arról tanúskodik, hogy jóval, de jóval több van benne, mint amennyit Kassán hallani engedett. A Schreiber István vezényelte buzitai vegyeskarban hangzási problémák mutatkoztak, ami minden bizonnyal a kissé igényesebb repertoár rovására írható. A kar azonban tehetséges, kitartó, becsületes és fegyelmezett munka révén szép jövőbe juthat. A négy község dalosait összefogó gömörhorkai vegyeskar Máté László vezényletével 1975-ben megszerezte az Ezüst Koszorús Énekkar minősítést. Ennek megfelelő koncertet adtak, amelyből nem hiányoztak a komoly szakmai tudást megkövetelő művek sem. A technikai fogyatékosságok itt is megmutatkoztak. Főleg a hangazonban nem kellett volna vállalnia, hiszen ez a mű nagyon igényes, s a tenor sem bírta magassággal. Tizenkét énekkar hosszabb- rövidebb koncertjét meghallgatva kérdezhetjük-e, hol tart amatőr énekkari mozgalmunk? Nem teljes joggal, hiszen a májusi dunaszerdahelyi fesztiválon tizenhat kórus mutatkozik majd be; az eddig megrendezett két fesztivál hiányosságainak körbejárása azonban valamennyiünknek nyújthat hasznosítható képet. Kevés, nagyon kevés a fiatal karéneke- sünk, s ez nagyban meghatározza a mozgalom színvonalát. A jó repertoárpolitikához — Bartók, Kodály, Bárdos, Bach, szlovák, cseh, orosz, szovjet, klasszikus és modern szerzők egyaránt műsorra kerültek —, sajnos, nem társul kellő színvonalú elméleti és gyakorlati tudás. Szinte valamennyi együttesünknél hiányzik a tudatos hangképzés, a kórusvezetők a hangot, mint hangszert, elhanyagolják. A karnagyok mintha csak a pianót és a fortét ismernék, a fokozatos dinamikával — színezéssel — alig találkozhattunk. A fegyelemmel is baj van. Sokan nem járnak próbára, olykor a karnagy is felelőtlenül dolgozik, pedig engedményt tenni a zenében nem szabad. Megbosszulja magát. A jövő érdekében csupán a javítandókat sorolom, hiszen a két kerület amatőr énekkari kultúrája van olyan szinten, hogy a kerületi népművelési központok is felfigyeljenek rá Banská Bystrl- cán és Kassán. Tudom, a Kelet-szlovákiai Kerületi Népművelési Központ jóval többet tesz nemzetiségünk amatőr művészeti mozgalmáért, mint a középszlovákiai, de énekeseinkkel valahogy sem ez, sem amaz nem törődik. így fordulhat elő, hogy e két kerületben csupán háromévenként rendeznek — a CSEMADOK KB és a Népművelési Intézet — kerületi versenyt a magyar énekkaroknak, s ez a kevésnél is kevesebb. Mert, hogy a költő szavaival éljek, látnunk kell egymást, hoqy láthatók legyünk, hallanunk egymást, hogy hallhatók“. A meglevő hiányosságok ellenére e két kerületben jó színvonalú énekkari mozgalom biztosítja megvalósulni valamennyiünk kívánságát: hogy szépen daloló nép legyünk. „Ehhez —- mint Vass Lafos, Erkel-díjas zeneszerző, a kassai koncert műsorvezetője mondta —, a meny- nyiségi feltételek már adottak, hiszen tíz évvel ezelőtt két kezünkön megszámlálhattuk volna a csehszlovákiai magyar énekkarokat, ma pedig több mint száz magyar énekkar működik Szlovákiában.“ SZIGETI LÁSZLÓ, eretik a bábszínházát? — kérdezte olvasói- tói egy francia kritikus, a szovjet bábszínház párizsi vendégszereplése idején. — Akkor siessenek Babinóba, hogy láthassák Obrazcov bábuit! — Nem szeretik a bábszínházát? — Akkor nézzék meg Obrazcov bábuit! Az Állami Központi Bábszínház — 1931-ben történt megalapítása óta változatlanul Szergej Obrazcov vezeti, aki ma 76 esztendős — az egyik legnépszerűbb szovjet színház. Művészei a világnak majdnem harminc országában szerepelszínháznak nagy jövője van, mert az aforisztikus, allegóri- kus művészetnek két igen komoly pólusa van: a szatíra pólusa és a romantikus hősiesség pólusa. Mindkettő azért szükséges, mert az embernek nevetnie és ábrándoznia kell. Ha nem nevet és nem ábrándozik — akkor nem élhet. Obrazcov színháza, amely Moszkva központjában, a Sza- dovaja körút egyik modem épületében működik, „A megéledő tárgy csodája“ nevű óránál kezdődik. Minden órában, amikor a színház homlokzatán elhelyezett falióra megszólal, Obrazcov bábui A világ harminc nyelvén beszélnek tele — Angliában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Indiában, Iránban, Egyiptomban és sok más államban. A színház egész története alatt egyetlenegyszer sem volt üres hel\£ a nézőtéren. Aki Moszkvában meg akarja nézni műsorát, annak 7—9 hónapig türelmesen kell várnia. — A modern szovjet bábszínház: a színpadi művészet merőben új fajtája — mondja Szergej Obrazcov. — Nálunk nincs semmilyen hagyomány és nincs semmilyen folytonosság. Az utcai Petruska, akit a forradalom előtti Oroszország vásári-mutatványos előadásai szültek, az őt tápláló közeg eltűnésével együtt meghalt. Az Októberi Forradalom előtt semmilyen hivatásos bábszínház nem volt, még kevésbé állami. Bennünket a forradalom szült, és mint minden szovjet színház, az emberi szívek — a gyermek- és felnőttszívek — nevelésének bizonyos szociális funkcióját telfesítjük. Jelenleg 24 előadás szerepel Obrazcov színházának repertoárján: 17 gyermek- és 7 fel- nőttműsor. Az ő bábszínháza — mese és kitalálás, szatirikus revü és „példázat“, musical és modern tündérjáték egyszerre. — Mindenféle művészetnek az a feladata — fejti ki Obrazcov művészi hitvallását —, hogy felvesse a jelenkor problémáit. Tehát a bábszínháznak is ilyen feladatot kell maga elé tűznie. Én nem szeretem a hagyományos művészetet, és úgy vélem, a hagyomány: az eszmék sírja, temetőben szolgálni pedig nem érdekes. A bábszínház által felvetett problémák semmiben sem különböznek az általában vett művészet problémáitól. Csak a megoldási eszközeik mások. A színház két leghíresebb előadása: „A csuka parancsára* és a „Rendkívüli hangverseny“. Mindkettő több mint 30 éve szerepel a műsoron, és sikeresen átélt néhány újabb színpadi megfogalmazást. A „Rendkívüli hangverseny“, amelyet a művészek körülbelül hatezerszer adtak elő a világ több száz városában — a modern esztrádműfaj szatirikus áttekintése. Népszerű operaária- és kupléénekeseket, popzene-előadókat, táncosokat figuráz ki. Az új műsorok között van „Az Állami Központi Bábszínház bemutatja“ — ez a televízió adásainak és sablonos produkcióinak paródiája —, valamint a nézők körében különösen népszerű „Don Juan“. Ennek premierje 1976 elején volt. A „Don Juan“: romantikus, lírai, erotikus és krimi-musical, amelyben a főhős kalandjait tucatnyi szerelmi csábítás, gyil- kossság és öngyilkosság kíséri. A bábszínház — csupán a Szovjetunióban több mint 110 működik — Obrazcov véleménye szerint manapság fellendülőben van. Ennek okát ő a következőben látja: — A színjátszással kapcsolatos művészeti ágakban manapság a legfőbb eszköz a fák- ticizmus. Az „emberi“ színházban például gyakran használnak festéket, nem vesznek fel parókát, díszlet sincs, hanem csak kellék. A fakticizmus szokásos módszerré vált az olyan színházban, ahol a színész: ember. A bábuk viszont nem tényszerűek. A mi színházunk tehát mintegy antitézisnek mondható — és mint antitézis, szükség van rá. Úgy vélem, a bábkitárul a varázsházikó ajtaja: a szamár megpendíti a balalajka húrjait, a bárány húzogatja a harmonika redőit, a medve cintányérozik, a nyúl tapsol, a kakas harsányan kukorékol. Ez az ötperces előadás a szovjet főváros nevezetességévé vált. A színház folytatódik az előcsarnokban, ahol két hatalmas üvegtárolóban bábmúzeum van. Gyűjteményében — amely a müncheni után a legnagyobb a világon — több mint 2300 bábu található, a világnak több mint 40 országából. Ugyanitt élősarok is akad, ahol madarak és halak vannak. A művészetet nem érheti meg az, aki nem szereti a természetet és az állatokat — így véli Obrazcov. A színházban XVIII—XIX. századból való szép bútorok láthatóak, s ezeket mindenki használhatja. Ez olyan légkört teremt, amely mintegy előkészíti a nézőt — és nemcsak a fiatalt — az előadásra, a művészeti alkotás befogadására. A színháznak két terme van — az egyik 500, a másik 230 férőhelyes. A művészek naponta két-három előadást tartanak — egyet a felnőtteknek, egyet vagy kettőt pedig a gyermekeknek. Obrazcov színházában 55 bábszínész dolgozik. Sokan közülük már évtizedek óta. „Sztárjai“: Szemjon Szamodur, Vlagyimir Kuszov, Nyina Mer- kulova, feva Szinyelnyikova, Irina Mazing és természetesen Zinovij Gerdt — az egyik legnépszerűbb szovjet színész, aki a külföldi vendégszereplések idején a konferanszié szerepét játssza a „Rendkívüli hangversenyében, és angolul, franciául, arabul, magyarul, perzsául beszél — egyszóval a világnak több mint 20 nyelvén, ö találta ki a „Don Juan“ hangabrakadabráját is. A színház művészei nemcsak szerepüket játsszák, hanem a szövegkönyv előkészítésében, az előadás színrevitelében is részt vesznek. Szergej Vlagyimirovics Obrazcov — az egyik legnépszerűbb művész a Szovjetunióban. Színházának igazgatója és főrendezője, színész, író, fényképész, filmrendező, színházpedagógus és kritikus, a Természetvédelmi Társaság tevékeny tagja. Nemrég az UNIMA — a Bábművészek Nemzetközi Szövetsége elnökévé választották. A bábu azonban sohasem volt öncél sem a színház, sem Obrazcov számára. „Ha a bábuk kicsiny vállára nem lehet ugyanazt a megtisztelő terhet, ugyanazt a kötelességet rárakni, hogy volóban az emberek hasznára legyenek, mint amely a nagy művészek vállára nehezedik — akkor én nem akarok a bábukról írni, sem pedig ezzel a művészettel foglalkozni“ — hangoztatja Szergej Obrazcov „Hivatásom“ című könyvében. Obrazcov színházában van egy kis szökőkút, ahol szép arany halak úszkálnak. Azok a nézők, akik szeretnének máskor is eljönni, pénzdarabokat dobálnak a vízbe. A halak már régen hozzászoktak ehhez. De olyan sokan kívánnak újra eljönni a színházba, hogy a medencét elég gyakran ki kell tisztítani, az összegyűjtött pénz pedig — mint a színház alkal- 1978. mazottal nevetve mondják — teljesen elegendő az „élősarok“ * "* ellátására. GELLERT GYÖRGY ^ A hangképzésre is nagy gondot fordít Havasi József, a Kassai Csermely Kórus karnagya A buzitai vegyeskar tehetséges, fegyelmezett munka révén szép jövőbe futhat (Gyökeres György felvételei)
