Új Szó, 1978. április (31. évfolyam, 90-118. szám)

1978-04-18 / 107. szám, kedd

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1978. április 18. KEDD BRATISLAVA 107. szám XXXI. ÉVFOLYAM Ára 50 fillér KÖZÖS ÉRDEK Eredményesnek és hasznosnak minősíthető Gustáv Husák elvtárs múlt heti NSZK-beli látogatása. A tanácskozások a csehszlovák—nyugatnémet kapcsolatok fejlődésének új szaka­szát nyitották meg. A két ország kapcsolatain túlmenően egész Európa szempontjából is jelentős eseménynek számít, hogy Hu­sák elvtárs személyében első ízben látogatott el csehszlovák államfő az NSZK ba. Nem véletlen tehát az esemény nagy nemzetközi sajtóvisszhangja. Például a moszkvai Pravda kom­mentárjában a közös nyilatkozattal foglalkozva kiemeli annak jelentőségét az enyhülés elmélyítése, a nemzetközi kapcsola­tok fejlesztése szempontjából. A Népszabadság aláhúzza, hogy sikerült leküzdeni azokat az akadályokat, amelyek az egyes nyugati körük propagandakampányának eredményeként gátol­ták a kapcsolatok kiszélesítését. Ez kétségkívül annak köszön­hető, hogy a csehszlovák küldöttség a szocialista országok külpolitikai alapelveivel üsszhangban nem arra fordította a fő figyelmet, ami elválaszt, hanem a mindkét felet érintő kérdé­sekre, az együttműküdés további lehetőségeire, hangsúlyozza a magyar napilap. Nem véletlen az sem, hogy Gustáv Husák bonni látogatása kapcsán gyakran esett szó egész Európáról, hiszen a csehszlo­vák-nyugatnémet kapcsolatok mindig hatással voltak az európai viszonyokra. Hazánk nyugati határa nemcsak két or­szágot választ el, hanem Európa különböző társadalmi rend­szerű országainak határvonala is. Mindkét ország más politi­kai, gazdasági és katonai tömbhüz tartozik, ezért a csehszlovák —nyugatnémet együttműküdés jelentősen elősegíti a feszültség enyhülését földrészünkün. Különböző társadalmi rendszerű országokról lévén szó, .ter­mészetes, hogy egyes nemzetközi kérdések megítélésében mu­tatkoztak különbségek. De az alapvető kérdésben — s ez Hu­sák elvtárs látogatásának is legalapvetőbb célja volt — egyet­értettek: hogy az enyhüléspolitikának nincs más ésszerű alter­natívája, s ezért szükséges a társadalmi rendszerre való tekin­tet nélkül elősegíteni az enyhülést, minden téren fejleszteni az együttműködést. A közös közleményből is kitűnik, hogy a tárgyalásokon nagy figyelmet szenteltek a gazdasági együttműküdés fejlesztésé­nek. Amint a televíziónak adott interjújában a múlt pénteken Husák elvtárs elmondotta, ezen a területen még számos kihasz­nálatlan lehetőség van. Konkrét lépésekről is születtek megál­lapodások, hogy miképpen lehet nagyobb mértékben érvényesí­teni a gazdasági kapcsolatok fejlettebb formáit a termelési kooperációt és a „harmadik piacon“ a tudományos műszaki együttműködést. Küldöttségünk tanácskozott a legfelsőbb gaz­dasági és kereskedelmi szervek képviselőivel, a legnagyobb cé­gek megbízottaival, akik szintén javítani akarnak a Csehszlo­vákiához fűződő kapcsolataikon. A jószomszédi viszonyhoz elengedhetetlenül szükséges, hogy a két állam polgárai jobban megismerjék egymást. Egymás éle­tét. munkáját, szokásait, hagyományait. Ezt szolgálja a két kül­ügyminiszter kézjegyével ellátott kulturális együttműködési egyezmény is. Nyíltan kell szólni arról, hogy vannak még olyan körök az NSZK ban, melyeknek nincs ínyükre az enyhülés, nem örülnek a két nép küzeledésének, s melyek nem nézték jó szemmel küldöttségünk látogatását. Az általuk irányított tömegkom­munikációs eszközök Husák elvtárs látogatása idején is foly­tatták a már rég ismert praktikáikat, igyekeztek kedvezőtlen légkört teremteni. Kísérleteik meddőek maradtak, nem voltak hatással a tárgyalások kimenetelére, sem az NSZK lakosságá­nak döntő többségére. A látogatás pozitívuma volt, hogy Husák elvtárs nemcsak a Német Szövetségi Köztársaság államférfiaival, a kormánykoalí­ció pártjainak vezetőivel, hanem az ellenzéki pártok képvise­lőivel is tanácskozott. Ez azért is fontos, mert a kölcsönös kap­csolatokról szóló egyezmény teljesítése nemcsak a kormány­pártok feladata, hanem minden emberé, a határon innen, s a határon túl. Ez alapvető fontosságú a két szomszédos állam, s egész Eu­rópa népei békés egymás melleti élésének, biztonsága megszi­lárdításának szempontjából. MALINAK ISTVÁN A Žiar nad Hronom-i SZNF üzemben az első negyedévi áru- termelési tervet csaknem egymillió koronával túlszárnyal­ták. Felvételünkön Emília Ivancová az alumínium ablakke­retek záró- és nyitószerkezetét szereli (Felvétel: T. Babjak — ČSTK) Interjú a pártkonferencia szünetében ....... ME GVALÓSULT ÓHAJOK A rozsnyói (Rožňava) járási pártkonferencián az elnökség tagjainak soraiban ült MARTIN TRAJBA elvtárs, a párt egyik veterán harcosa, alapító tagja. A tanácskozás szünetében készségesen válaszolt néhány kérdésünkre. • Milyen érzéssel hall­gatta az értékelő beszámo­lót? — Kíváncsian, nagy érdeklő­déssel figyeltem Gallo elvtárs beszámolójában a felsorolt ered­ményeket. Részt vettem a CSKP XV. kongresszusán. Ott voltam, amikor pártunk legmagasabb fóruma meghatározta a tenni­valókat, kitűzte politikai éle­tünk, népgazdaságunk fejlesz­tésének legfontosabb felada­tait. Nagy örömmel tölt el, amikor járási pártkonferen­ciánkon azt hallhatom, hogv pártunk vezetésével a rozsnyói járás dolgozói becsülettel tel­jesítik a XV. pártkongresszus által meghatározott feladato­kat. A magamfajta idős kom­munisták részére — akik közül többen itt ülnek a konferencia üléstermében — hatványozott mértékben kedvezően hatnak a felsorolt eredmények, mert egyben arról is meggyőznek bennünket, hogy sok évtizedes harcunk, munkánk nem volt hiábavaló, és évről évre egyre sikeresebben megvalósulnak az óhajok, a párt által kitűzött feladatok. • Bízik benne, hogy a rozsnyói járásban sikerül megvalósítani az eddiginél igényesebb, a konferencián konkretizált feladatokat is? — Soha nem voltam borúlá­tó, és most is bízom a párt­konferencián kitűzött feladatok sikeres valóra váltásában. Op­timista vagyok, bízom azokban a fiatalokban, akik okultak a mi mozgalmas, küzdelmes éle­tünkből, tapasztalatainkból, lel­kes munkájukkal támogatják pártunk politikáját, örömmel vesznek részt szocialista ha­zánk békés építésében. Gyak­ran eljárok közéjük, sokszor elbeszélgetek velük. Azt is tu­dom, hogy többségük őszinte szívvel hallgat pártunk szavá­ra. Meg vagyok győződve ró­la, hogy a legközelebbi járási pártkonferencián is sikeres munkáról számolhatnak be a küldötteknek. Ez mindannyiunk óhaja, s egyben kötelessége is. (kulik) Prestes elvtárs elutazott hazánkból (CSTK) — Luis Carlos Pres­tes, a Brazil Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitká­ra, aki a CSKP KB meghívásá­ra látogatott hazánkba, tegnap utazott el Prágából. A Ruzynéi repülőtéren a ven­dégtől Vasil Bifak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB tit­kára búcsúzott el. A IX. szakszervezeti világkongresszus második napja Karcban a népek biztonságáért (CSTK) — Alkotó légkör uralkodott a kilencedik szak­szervezeti világkongresszus ta­nácskozásán, amely Prágában tegnap, munkájának második napján vitával folytatódott. Az egész világ 260 millió szakszer­vezeti tagját képviselő küldöt­tek értékelik az egyes szakszer­vezeti központok és a Szakszer­vezeti Világszövetség eddigi te­vékenységét, foglalkoznak a munkásosztály helyzetét, jogait és érdekeit érintő kérdésekkel, a szakszervezetek szerepével a békéért és a népek biztonsá­gáért folytatott harcban. Délelőtt Sripad Amrit Dangé, az Összindiai Szakszervezeti Kongresszus főtitkára, a Szak- szervezeti Világszövetség alel­nöke vezette a tanácskozást. El­sőként Alekszej Sibajev, a Szov­jet Szakszervezetek Össz-szövet- ségi Központi Tanácsának első elnöke szólalt fel. Bevezetőben szívélyesen kö­szöntötte a kongresszus részt­vevőit, majd köszönetét mon­dott a csehszlovák elvtársaknak a kiváló munkafeltételekért. Be­szédében többek között megem­lítette, hogy rendkívül szüksé­ges lesz mielőbb szakszervezeti világkonferenciát egybehívni, amelyen a leszerelés szociális­gazdasági szempontjait vitat­nák meg. Elmondotta, hogy a Szovjetunió fenntartás nélkül támogatja a szakszervezeti vi­lágszervezet célkitűzéseit. A tegnapi vitában felszólalt még: Alfaro Zunica, a Costa Ri- ca-i Közszolgáltatási Dolgozók Nemzeti Szövetsége vezetőségé­nek tagja, Georges Séguy, a francia Általános Munkásszö­vetség főtitkára, Antoine Ni- jembazi, a Burundi Dolgozók Szövetségének főtitkárhelyette­se, Gheorghe Pana, a Román Kommunista Párt Központi Bi­zottsága Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, a Román Szakszervezetek Általános Szö­vetsége Központi Tanácsának elnöke, Motaona Tlelas, a Le- sothói Dolgozók Általános Szö­vetségének képviseletében, Ber- til Bulin, a Nemzetközi Munka- hivatal vezérigazgató-helyettese, Joseph Ngampouo, a Kongói Szakszervezeti Szövetség veze­tője. rFolytatás a 2. oldalon) (CSTK) — Ľubomír Štrougal, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság miniszterelnöke teg­nap Prágában, a Ilrzán-palotá- ban fogadta Otmar Emmingert, a Német Szövetségi Bank elnö­két. Eszmecserét folytattak a gaz­dasági együttműködés elmélyf* tése kedvező feltételeinek meg­teremtésével, és a lehetőségek kiaknázásával kapcsolatos kér* désekről. Hangsúlyozták, hogy konkrét lehetőségeket kell ke­resni, főleg a termelési koope­ráció bővítése, és a harmadik piacon való együttműködés számára. Véleményt nyilvánítot­tak a jelenlegi nemzetközi gaz­dasági helyzetről is. A fogadáson részt vett Svä­topluk Potáő, a Csehszlovák Ál­lami Bank elnöke és Jürgen Diesel, a Német Szövetségi Köz­társaság csehszlovákiai nagykö­vete. Az SZNT bizottságainak üléséről MVJAVASLMOK MEGVITATfISA (Tudósítónktól + ČSTK] — Tegnap a Szlovák Nemzeti Ta­nács három bizottsága, az alkotmányjogi, a mezőgazdasági és élelmezésügyi, valamint a nemzeti bizottságokkal és nemzeti­ségekkel foglalkozó bizottság ülésezett. Az alkotmányjogi bizottság napirendjén a megvesztegetési bűntettekre vonatkozó bírósági döntések szerepeltek. A megvi­tatott kérdéssel kapcsolatos je­lentést Stefan Daniš, az SZSZK Legfelsőbb Bíróságának elnöke terjesztette elő. A képviselők megállapították, hogy ,a meg­vesztegetés nem kívánatos, ve­szélyes jelenség, csökkenti az állami, gazdasági és társadalmi szervezetek tekintélyét és ked­vezőtlenül hat a lakosság jogi tudatának formálására. A meg­vesztegetésekkel összefüggő bűntettek oka elsősorban a kis­polgári gondolkodásmód, a köz­vélemény ós a felelős dolgo­zók elnéző álláspontja az egyes esetekkel szemben. Leszögez­ték, hogy a bíróságok általában helyesen járnak el, de ugyan­akkor hiányolták, hogy nem kapcsolják be megfelelő mér­tékben a dolgozók kollektíváit a különféle csúszópénzek elleni harcba és csak elvétve tájékoz­(Folytatás a 2. oldalon) A kongresszus elnöksége: Alekszej Sibajev (balról), a Szovjet- unió Össz-szövetségi Központi Szakszervezeti Tanácsának elnöke, Sripad Amrid Dangé, az Összindiai Szakszervezeti Kongresszus elnöke és Karel Hoffmannt a Szakszervezetek Központi Tanácsá­nak elnöke (Felvétel: Telefoto — ČSTK) Eszmecsere a gazdasági együttműködés elmélyítéséről Ľubomír Štrougal fogadta a Német Szövetségi Bank elnökét

Next

/
Oldalképek
Tartalom