Új Szó, 1978. március (31. évfolyam, 60-89. szám)
1978-03-10 / 69. szám, péntek
Előretekintés jegyzetek a cseh és a szlovák filmek fesztiváljáról Jón Kostra: FRÄIŇSO KRALNAK* (Születésnapjára) Rügyek illatát érezni már lassan. Jön a tavasz, öreg földünket egyre több sugár éri, s nemsokára ismét éled a föld, a fákon bimbó pattan napfénytől ölelve. Mi mást lehet kívánni a költőnek? Tölgyként dacol, nem hajolt meg a vészben, villám sújtotta, vad szél, eső tépázta, széttárta lombját, ágait védőleg, meghalni mindig készen. FÜGEDI ELEK fordítása • Hetvenöt éve született Fraňo Kráľ a szlovák szocialista irodalom egyik Jeles egyénisége. Ne féljünk a zenétől Jegyzetek a Magyar Iskolai Bábcsoportok I. Kerületi Seregszemléjéről 1. Ismét véget ért egy fesztivál, {i cseh és a szlovák filmek fesztiválja, ismét gazdagabb lett a filmtörténet néhány díjjal, a részvevők sok tapasztalattal és valószínűleg némi csalódással is. Helyes, hogy a fesztiválokon díjakat osztanak, mert ez széles körű nevezésre ösztönöz, helytelen lenne azonban, ha mindössze akörül kerekedne vita: mi nyert és miért, mi nem nyert és miért nem. (Bár a bíráló bizottság a díjak odaítélésekor még talán sohasem volt a lehetőségekhez mérten annyira reális, mint ebben az évben.) Érdektelen volt — legalábbis az újságírók számára — az idei fesztivál, nem csupán azért, mert eseményszámba menő film nem szerepelt a verseny- műsorban, hanem elsősorban azért, mert a rendezőség valahogy megfeledkezett a kritikusokról. Nem tette számukra lehetővé, hogy minél több filmet láthrssanak, s főleg részt vegyenek egy-egy közönség—míi- vésztalálkozón. Pedig — akárcsak a film alkotói — az újságírók is őszintén kíváncsiak a közönség véleményére, érdekli őket, milyen kérdések foglalkoztatják a nézőket, azokat, akiknek a film készül. így aztán Ceské Budöjovicéből, a hangulatos és vendégszerelő dél-csehországi városból némi hiányérzettel távozlak az újságírók. A hazai filmek fesztiválja azonban nem csupán a zsűri elismeréséért folyó versengés, nem Is csak az évi filmtermés szemléje, hanem a filmművészek és a közönség találkozója is. A cél, hogy minél közvetlenebbé váljon a kapcsolat az alkotók és a közönség közölt; ez a szempont pedig egyáltalán nem lehet mellékes, hiszen felesleges bizonygatni, hogy a film — minden művészeti ágnál inkább —■ tömeges emberi közeget kíván. Még a legkiválóbb alkotás is társadalmilag halálra van ítélve, ha csak szűk körben talál visszhangra. A seregszemle ilyen vonatkozásban elérte célját. A filmeket nemcsak egy moziteremnyi néző láthatta, hanem a nagyköznöség is, hiszen az alkotásokat a kerület számos városában és falujában is bemutatták, s a nézők találkozhattak, vitázhattak az alkotókkal. A tömegek nevelését, szórakoztatását vállaló szocialista művészet pedig nem hagyhatja figyelmen kívül a közönség véleményét. 2. A cseh és a szlovák filmek 'évente megrendezett fesztiválja filmművészetünknek olyan jelentős fóruma, mely lehetővé teszi a mérlegkészítést, számvetést és előretekintést. A múlt héten véget ért szemle hazánk előző évi filmterméséből átfogó képet nyújtva értékelte a bar- randovi, a gottwaldovi és a lcolibai stúdió alkotásait, s elemezte, a művek mennyiben tesznek eleget a szocialista filmművészettel szemben támasztott igényeknek. Tavaly 43 játékfilm (34 cseh és 9 szlovák alkotás) és 1300 rövidfilm készült a hazai stúdiókban; ez a mennyiség rekordot jelent. Ám ha végignézzük a filmeket, egy középszerű produkció képe bontakozik ki előttünk; filmeseink nem igen lepték meg a közönséget jelentős alkotásokkal, egy-egy filmmel kapcsolatban pedig jogosan voltak hiányérzeteink. Filmművészetünk ennek ellenére kilábalóban van az évekkel ezelőtti hullámvölgyből, sőt — egyes művekkel határozott lépéseket lett a fölfelé vezető úton. Jelzik ezt olyan alkotások, mint A repülő madár árnyéka, A forró nyár árnyéka, a szórakoztató műfajban az Adél még nem vacsorázott, bizonyos vonatkozásban A morva földről, az Egy csendes amerikai Prágában, hibái ellenére a Pénelopé, Az ügyvéd. És ide sorolhatók a gyermek- és ifjúsági filmek Is: A varázsló tanítványa, az Ez aztán a forgatás. Am ha hangot adhatunk is némi bizakodásnak, nem feledkezhetünk meg néhány komoly problémá ról. Például a jó alapötlet, vagy a forgatókönyv felületességeiről, vagy a rendezés bizonytalanságáról, ami miatt egy-egy mű felemás filmmé alakult. Gondosabb dramaturgiai munka, következetesebb, keményebb kezű rendezői megoldás, jobb hatáselemzés nem egy filmen javíthatott volna. Sok még a felszínesség, az odavetett képsor, a terjengősség, a túlbonyolítás. Nemegyszer előfordulnak érdektelen, elkoptatott témák is, melyekből a jó szakmai megvalósítás ellenére sem kerekedik ki figyelemre méltó film. Néha nagyobb érdeklődés mutatkozik a múltban játszódó történetek, vagy a történelmi témák (Egy szerelem története, Magánháború, A győzedelmes nép, Egy csendes amerikai Prágában, A forró nyár árnyéka), mint a mai problematika iránt. Javítani lehetne a máról szóló alkotások arányát az évi filmtermésben (bár a tavalyi produkciónak több mint a fele napjainkból meríti témáját), s ami ennél is fontosabb: a mai téma igényesebb feldolgozására kellene törekedni. Tavaly készült jó néhány mai témájú vígjáték és szatíra is (Hopp, itt a majom, Mi lenne, ha spenótot ennénk, Én vállalom, főnök, Az Ifjú Szívek bemutatójáról Hadd féljen, Repülő csészealjak, Holnap felkelek és...), ám szükséges lenne, ha az ötletes témaválasztás igényesebb ábrázolásmóddal párosulna. Ugyanez vonatkozik a fiatalok problémáival foglalkozó filmekre is (Tárt ajtók, Az igazság órája, Pasziánsz, Majd a jövő nyáron. Ötvenhat igazolatlan óra), hiszen az alkotások a fölvetett kérdésekkel általában nem elég élményszerűen, nem elég lenyűgözően foglalkoznak, úgy, hogy a nézőben igényt ébresszenek a történtek végiggondolására, a kérdések megválaszolására. 3. A látottak alapján az az érzés bizonyosodott meg bennünk, hogy a játékfilmgyártás lassabban és nehézkesebben fejlődik, mint a rövidfilmművészet. Az alkotók a mai mondanivalót gyakran tegnapi formában dolgozzák fel, a művek többsége a szavakra s nem a képek kifejező erejére épül. Közhelyszerű megállapítás, milyen nehéz mai témájú filmet forgatni és kortársainkat, napjaink hőseit a filmvásznon bemutatni. Ám tény és való: egyes alkotók az életet egyszerűen csak lefényképezik úgy, ahogyan van, s ezzel kész a film. így születnek aztán olyan alkotások, melyek bár hitelesek, de hiányzik belőlük a művészet. A művészet pedig nem elégedhet meg a látszat ábrázolásával, hanem fel kell kutatnia és bemutatnia a valóság mélyen gyökerező lényegét. Kétségtelen, hogy napjaink filmművészei bonyolult társadalmi helyzetben alkotnak, sőt jelenünk bizonyos részletkérdésekben sokkal összetettebb, árnyaltabb, mint a nagy sorsfordulók ideje volt. Egyén és közösség, egyén és társadalom viszonyában rengeteg olyan új vonás merült fel, amelyre ma már a korábbinál sokkal érzékenyebb eszközökkel, a lélektani elemzés sokkal pontosabb és mélyebb — természetesen filmművészeti értelemben vett — módszereivel kell reagálni. Ám alkotóink erre még csak elvétve képesek. Koránt sincs tehát még ok az ünneplésre, a diadalmenetre. Egy azonban biztos: a csehszlovák film kezd magához térni, filmgyártásunk javulóban van. A hazai film egyre jobban érdeklődik mai társadalmunk valósága és valós kérdései iránt, kezd jobb kapcsolatokat találni a nézőkkel, s keresi azokat az új módszerbeli és stiláris utakat, amelyek további izmosodásához vezetnek. TÖLGYESSY MÁRIA Dicsérettel kezdem, mert csak ezen a hangon szólhatok a Kerületi Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának azon kezdeményezéséről, amelyből a a maga nemében páratlan seregszemle született. Páratlan, hiszen amatőr művészeti mozgalmunk történetében először rendezték meg a Magyar Iskolai Rábcsoportok Kerületi Seregszemléjét. A tardoskeddi (Tvrdošovce), az ekecsi (Okoč), a virti a pozsonyeperjesi (Ja- hodná), a komáromi (Komárno) II. lakótelepi, a Dunaszer- dahelyi (Dun. Stretla) Gorkij utcai és a gútal (Kolárovo) alapiskola bábegyüttesének tagjai a Bátorkeszi (Vojnice) Művelődési Otthonban, e nagyon szép épület színpadán bizonyították, hogy a bábművészet komplex művészet, amely a gyermek ismereteit — kellő erkölcsi és esztétikai irányítással — rendszerezi és hasznosítható- vá teszi. Hogy a négy délelőtti és a három délutáni bemutatkozásból melyik aratta a legnagyobb sikert, azt a színháztermet mindkétszer zsúfolásig megtöltő nebulók tapsából aligha tudtam volna megállapítani. Olyan lelkesen, odaadóan fizettek a hét-tizenhárom éves szereplőknek, amilyen szívvel és nagy- nagy izgalommal mutatták be ők mindazt, amire a tanító nénik vezetésével, szüleik, testvéreik biztatásával szívükben és tudatukban már hónapok óta készültek. Persze, talán a nézők is érezték, akik közül néhányan most láttak először igazi bábszínházát, hogy a virti Napocska bábcsoport, Gálné Szabó Lívia irányításával valami olyat mutatott be síkbábukkal, ami példája lehetne a kiváló színpadi összmunkának. Az sem véletlen, hogy a bíráló bizottság éppen virti kislánynak, Kuruez Katikának ítélte oda a legjobb alakítás díját. Csupán a forgatókönyv alapjául választott szövegben lelhetők — nyelvi — vadhajtások. A közeljövőben ezeket kell még kiirtani. Iskolai bábcsoportjainktól eddig még nem látott, merész vállalkozással mutatkoztak be a Gál Ida és Simon Izabella Irányításával dolgozó dunaszerdahelyi Pipitér kis művészei. Bár, a seregszemle legesztétikusabb bábuja!, és a darab drámai feszültségét mindvégig megtartó zene ’ — Dúsa Mónika ragyogó összeállítása — helyenként még kifogott a figuráikat igényes koreográfiával életre keltő hatodik osztályos gyerekeken, az előadás színvonalas volt. Zene és koreográfia, tehát balett, s mindez huszonöt percen át — páratlan teljesítmény, igazi kísérlet. Persze, a kísérletekhez már hozzászoktattak a Vígh Katalin és Tóth Erzsébet vezette pozsonyeperjesi Nyírfácska bábcsoport tagjai. Most Is ú|at hoztak. A modern bábszínját- szásban egyre népszerűbb előadási formát választották: a paraván nélküli játékot, a gyermek és a báb együttes Iá Itatását. Előadásuk után — mint már annyiszor — vita kerekedett, vajon értelme van-e az olyan paraván nélküli bábszínjátszásnak, amelyben az előadó csak annyiban részese a játéknak, hogy életre kelti a bábut, s nem lenne-e hitelesebb, célszerűbb a paravánt mellőző bábuzás azon fajtája, amelyben a bábumozgatók is a cselekmény aktív részesei. A vitában nem sikerült dűlőre jutni — jómagam az utóbbi forma mellett kardoskodtam —, ám bebizonyosodott, hogy a pozsonyeperje- siek, minden kockázatot vállalva, folytatják a rájuk jellemző úttörő munkát. Az ekecsi Micimackó, Németh Ilona rendezésében azt a bábszínjátszást műveli — színvonalasan —, amelyben a bábuk eljátszotta cselekménynek irányítója: a gyermekszínész. Rokonítható ez a pozsonyeperjesiek választotta formával, ám kockázatosabb, mert itt nem több, hanem egy gyermektől függ a teljesítmény. Ha ő téved, kész a baj, ha a csoportból bakizik valaki, azt a másik eltussolja. Tengerész Tamás azonban, akárcsak a kiskacsáját őrző Pásztorlány, dicséreteset nyújtót. A tardoskeddi ötödik osztályosok — akikkel Sánta Sándorné foglalkozik — ugyancsak meglepték a jelenlévőket. Szépen beszéltek — egy fiút kivéve, aki olv- kor-olykor megbontotta az intonációs egységet —, ügyesen mozgatták bábuikat, s csupán a darab didaktikus, a közönséget okító jelenetekben bizonytalankodtak. A gútaiak, Kürti Kata' Un rendezésében nagyon szép erdélyi, a Szép Lajosné vezette komáromi bábuzók pedig orosz népmesével mutatkoztak be. A bábok kivitelezésénél mindkét csoportnál esztétikai fogyatékosságok mutatkoztak, a gyermekszereplők azonban mindkét együttesben szépet nyújtottak. Hogy elérjék a seregszemle győzteseinek, a dunaszerdahelyi Pipitérnek, és a virti Napocskának a színvonalát, még fej' lődniiik kell. Ennek, úgy tudom, semmi akadálya, hiszen tehetségesek, körülményeik iók, s akaratból sincs hiány. Nekünk, bábuzó gyerekeknek és pedagógusoknak is ..látnunk kell egymást, hogy láthatók legyünk, hallanunk egymást, hogy hallhatók“ — hangzottak el zárótételként, mintegy a seregszemle létrejöttét és rendezőit dicsérve, a költő szaval. Hogy valamennyi amatőr gyermekművész elégedetten és örülve hagyta el Bátorkeszit. arról meggyőződhettem, akárcsak elégedettségük jogosságáról. Tavalytól sokat fejlődtek csoportjaink. Igaz, színvonalas — élő! — zenét az idén sem hallhattunk — zenei nevelésünkre vet árnyékot? —, holott a bábszín- fátszásnak csak akkor lehet telles az esztétikai-etikai nevelő hatása, ha ezt nem mellőzi. Bátran, a kísérletezés bátorságával éljünk a zenével, megéri. SZIGETI I.ÄSZLÚ Ide jöttünk muzsikálni „A népdalok évszázadok óta kísérik az embert, örömében, bánatában, mindennapi munkájában. Stílusuk, dallamviláguk is változott, alakult. Műsorunkban végigkalauzolunk benneteket a régi stílusú népdaloktól a különböző tájegységekről gyűjtött újstílusú népdalokon keresztül a népies műdalokig, a magyar nótákig, zenekarunk előadásában pedig ízelítőt kaptok a tipikus para Szenéből és a verbunkosmuzsikából is.“ Körülöttem tizenéves gyerekek böngészik az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes műsorfüzetét. ízlelgetik a szavakat, többet talán még nem is egészen értenek. Töprengésre nincs idő, mert fölcsendül a muzsika, s az idézett mondatok, szándékok fölerősödnek, művészetté emelkednek. A másfél óra alatt csodás világ tárul ki a gyerkőcök előtt. Felcsillannak a népművészet igazgyöngyei, melyeket anyáink, apáink, őseink formáltak időt állóvá, s ma is gyönyörködtetnek, megborzongatnak, magukkal ragadnak. Tudjuk, fájlaljuk, hogy népdalaink kiveszőiéiben vannak, sok-sok csodás dallam, költői szépségű szöveg már csak nagyszüleink el-elcsukló éneklésében pislákol, kevés embernek mutatja mélységeit és magaslatait. Megmentésükért egyre többen fáradoznak, egyre többen akarják, hogy a népdal a mai fiatalok érzelmeit is gazdagítsa, s megacélozza jellemüket. Az Ifjú Szívek Ide jöttünk muzsikálni című műsora is e nemes célok érdekében született. Nevelőhangverseny gyermekeknek és felnőtteknek, mindazoknak, akik szeretik vagy meg akarják szeretai a népdalt. Művészet és pedagógia szerencsés ötvözete: bántó és erőszakos didakticizmus nélkül. Évszázadokat járunk be, alapfogalmakat ismerünk meg, stílusokról hallunk. Nem kioktatnak, hanem ügyesen oktatnak, s minderről alig veszünk tudomást, mert közben népdalkincsünk csodálatos világában gyönyörködünk. A gyermek a legősztntébb néző is. Ha valami unalmas és rossz a színpadon, akkor rögtön kifejezi rosszallását, zsibongani, fészkelődni kezd. A gútai (Kolárovo) bemutatón az ifjú nézők együtt éltek a szereplőkkel: önfeledten tapsoltak, először lámpalázasan, majd egyre fölszabadul tabbun, boldogabban énekelték Németh Imrével a Fölszállott a pávát, a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű virágéneket és a Gerencsért utcát. Dicséret illeti valamennyi szereplőt. Elsősorban Németh Imrét, a műsor összeállítóját, aki szólistaként is lelke a szereplőgárdának. Sok tapsot kapott L. Fejes Mária, Sztruhár Éva és Jóba Lajos, valamint az Ifjú Szívek kis népi együttese is. Kulcsár Tibor a bemutatót követő sajtóértekezleten arról beszélt, hogy az Ifjú Szívek ezzel a műsorral is részt vállal az ifjúság nevelésével kapcsolatos párthatározatok megvalósításából. Nem jelszavakkal, nem közhelyekkel, hanem sajátos eszközeikkel, ezúttal a népdalok érzelemgazdagító és értelemformálő erejével. Most már Dél-Szlovákia iskoláin, klubjain a sor, hogy meghívásukkal, fellépési lehetőségek biztosításával segítő kezet nyújtsanak. Az Ifjú Szívek nyolctagú csoportja értünk, nekünk muzsikál, minket akar gazdagabbá tenni. SZILVÁSSY JÓZSEF
