Új Szó, 1978. március (31. évfolyam, 60-89. szám)

1978-03-09 / 68. szám, csütörtök

Az »édes borzongás« MARTA LESNÄ A MŰFORDÍTÁSRÓL Tavaly jelont meg Sütő And­rás nagysikerű, Anyám könnyű álmot ígér című alkotása szlo­vák nyelven. Az ízléses könyv sikert aratott új olvasói kö­zött is. Fordítója, Marta Lesná gon­dos, szép munkát végzett. Sze­mélyében az egyik legsokolda­lúbb szlovák műfordítót tisztel­jük; ezért adjuk most közre néhány jegyzetét eddigi mun­kásságáról, a magyar irodalom­hoz fűződő kapcsolatáról. Hogyan váltam műfordítóvá? Aligha tudom pontosan megfo­Marta Lesná galmazni a választ; nem tu­dom, mit tekintsek kiinduló­pontnak: első lefordított köny­vem megjelenését, vagy azt a pillanatot, amikor magam is hinni kezdtem műfordítói ké­pességeimben? Olyan környezetben nőttem fel. ahol több nyelven beszél­tek, Így már gyermekkoromban alkalmam nyílt megtapasztalni más nyelvek erejét, sőt a nyelvjárások kifejezési lehető­ségeit. Fejlődésemet elősegítet­te a Jirí Levý féle elmélet, a szlovák és a cseh nép nagy műfordítóinak tapasztalatai, sa­ját szerkesztői gyakorlatom, valamint annak a lehetősége, hogy újabb és újabb elméletek kel ismerkedtem meg. Persze, nem elegendő a sokéves mű­fordítói és szerkesztői gyakor­lat sem. Minden új mű, minden új szerző előtt kezdőnek érzem magam, mindegyik alkotó más, meg kell hozzá találni a meg­felelő kulcsot, hiszen a világ­irodalomnak nincs két egyfor­ma stílusú alkotója. A magyar irodalmat gyer­mekkorom óta figyelem; ma is élnek bennem a gyermekda­locskák, mondókák, népmesék. Az utóbbi években hivatásom, munkám egy részét képezi en­nek az irodalomnak a nyomon követése. Nem véletlen, hogy a magyar irodalomból elsőként éppen A Pál utcai fiúk-at fordítottam le. A Mladé letá kiadó az Ifjú ol­vasók klubja sorozatban — ez a legolvasottabb — Molnár Fe­renc művének immár harmadik Kiadását készíti elő! Lefordí­tottam néhány regényt a klasz- szikus magyar írók alkotásai közül — Jókait, Gárdonyit, Kaffka Margitot, ozerb Antalt. A legnagyobb körültekintést Móricz Zsigmond Tündérkert-]e kívánta tőlem. Nyomdában van egy ZZZz/és-fordításom is; a je­lenkor prózaírói közül Szabó Magdát, fanikovszky Évát és Galambos Zoltánt mutattam be a szlovák olvasónak. A sors akarta, hogy közelről Ismerjem a magyar nemzetiségi irodalmakat Is. Szerkesztője voltam a fiatal csehszlovákiai magyar prózaírók egyik anto­lógiájának, lefordítottam egy kitűnő jugoszláviai magyar novella-gyűjteményt, valamint a jugoszláviai magyar Deák Ferenc egyik gyermekkönyvét. A romániai magyar szerzők közül Sütő Andrással foglalkoz­tam. Ogy vélem, ezek az írók kiegészítik és teljesebbé teszik a mai magyar irodalomról al­kotott képünket. Sütőt magam választottam. Lehet, hogy kis-íé szerénytele­nül hangzik, mégis meg kell vallanom, életutunk meglehető­sen közel áll egymáshoz, való­színűleg mindkettőnk érzelmi világa tartalmaz azonos színe­ket. Mindketten falun szület­tünk és nagyvárosban dolgo­zunk stb. A szerzővel való azo­nosulásom tehá’t szt/ite eszmé­nyi volt. (Egyébként jó pár mű­vet ültettem át szlovákra a szovjet irodalom egyik érdekes vonulatáról az úgynevezett „falusi prózából“, vagyis nem kellett sokáig kutatnom a falu valósága és nyelve után.) Sütő Andrást nagyon közeli szerzőmnek tartom, szívesen fordítanék más műveiből is. Nagyon sajnálom, hogy leg­utóbbi magyarországi utam éppen a színházi szünet ide­jére esett, így nem láthattam színpadi művét, a Csillag a máglyán-t, melyet azonban folyóiratból ismerek már. A szlovák olvasónak tetszik ez -az újat hozó erdélyi szerző, tet- ' szik az én fordításom is. Fel­tételezhető, hogy Sütő jóvoltá­ból tovább erősödött a magyar irodalom pozíciója a szlovák nyilvánosság körében, s külö­nösen jót tett ez a könyv a kisebbségi irodalomnak. (Dehát „kisebbségi“-e az ilyen színvo­nalas irodalom?) Nem szeretném a tűzből a saját gesztenyémet kikaparni, mert véleményem szerint min­den foglalkozás és hivatás egyformán fontos, mégis, a mű­fordítók munkája roppant je­lentőséggel bírt már a múltban is és még jelentősebb lett a szerepe a huszadik században. Nélküle talán a kőkorszakban élnénk még, semmit sem tud­nánk egymásról, régmúlt kul­túrákról, melyeket tovább épí­tünk. A hírközlő szervek jóvoltából ma már szinte egyetlen olyan pontja sincsen bolygónknak, ahonnan ne jutna el hozzánk valamilyen információ. Bármely nemzet fiának kiváló művét egyszj-’re akár több nyelvre is lefordítják. A műfordító mun­kája manapság sokkal felelős­ségteljesebb, mint eddig bármi­kor, hiszen fordítása összevet­hető mások teljesítményével, nem lehet hetet havat össze­hordani. A nyelvek örökösen fejlőd­nek; roppant nehéz lenne nyo­mon követni minden változást. Én oroszból, magyarból, ukrán­ból és angolból fordítok. Szer­zőim remek társaságot alkot­nak, remélem, jól érzik magukat körükben olvasóim is — Gorkij, Katajev, Babel, Suksin, Jack London, Natan Ribak jut gyor­san eszembe a névsorból. A műfordítás rendszeres munkát igényel — én mégis a másik véglet vagyok. Nincs előre megszabott napi adagom, de ha valamelyik könyv rabul ejt, csak a fordításnak élek. Éjjel-nappal foglalkoztat a munka, állandóan a szövegen töprengek, csiszolom, alakítom. Magam is csodálkozom, hogy ilyen munkastílus mellett im­már ötven könyvet fordítottam le! Közben persze tanulmá-. nyoznom kell anyanyelvemet is, hiszen együtt szeretnék fej­lődni a nyelvvel, át szeretném ültetni a .legfinomabb árnyala­tokat is. Néhány szerzőtől rendszere­sen fordítok, néhánnyal csak egy-egy mű kapcsán találko­zom. Tudatosan váltogatom a műfajokat is, hogy ne vegyek át frázisokat, félig-kész nyelvi szerkezeteket, az alkotó eredeti stílusát tudjam átadni az ol­vasónak. Nem akarom a szerzőt ma­gamhoz „hajlítani“. Számomra Sütő Sütő, Jack London Jack London marad. Nem fésülöm át az író szövegét, ha nehéznek bizonyult az első olvasáskor, nehéz marad a fordításkor is. Szeretnék a jövőben is újat ho­zó műveket fordítani, szeretnék az általam fordított irodalom­mal minél több örömöt szerez­ni az olvasóknak, hogy Nezval- lal együtt mondhassam: „édes borzongás remeg végig raj­tam ... a gondolattól, mellyel horizontokat világítok meg.“ BATTA GYÖRGY Karosszékben beidrinijuk . o világot Az olvasásra nevelés szempontjai „0, csodálatos a könyvek ha­talma, méltósága és mintegy isteni voltai Ha könyvek nem volnának, tudatlanok s tanulat­lanok volnánk valamennyien: nem volna emlékünk a múlt eseményeiről... A könyveket nem szerelni annyi, mint nem szeretni a bölcsességei ..." — mondta Ján Amos Komenský. Kérdés, hogyan válhat vala­ki rendszeres olvasóvá? A gyermek már három-, sőt kétéves korától kezdve szíve­sen hallgatja a ritmusos mon- dókákat, verseket népi játék dallamokat és szövegeket. Ké­sőbb szívesen hallgatja az ál­latokról és a kisgyermekekről, az emberekről szóló csodás tör­téneteket. Ez a szakasz vezet át a mesekorszakba, amelyben a gyermek telhetetlen mohóság­gal hallgatja a népmeséket. A gyermek az első iskolai év végére megtanul minden kis- és nagybetűt, s többé-kevésbé folyékonyan olvas. A második / osztályban jól begyakorolja az olvasást, s nehézség nélkül fo­lyékonyan olvas akar hango­san, akár szemmel. A második ■ osztály vége felé vagy a har­madik osztályban már önálló és rendszeres olvasóvá válhat, ami azt jelenti, hogy részben maga választja meg olvasmá­nyait, szinte mindennap olvas valamit, s ha nem jut rendsze­resen olvasmányhoz, egyszeri­ben hiányérzete támad. És itt lép közbe a család szerepe a gyermek olvasóvá nevelésében. A tanulót sok könyv vegye körüli Válogasson bennük! Ki­mutatások bizonyítják, hogy azoknak a gyerekeknek, akik a könyvek birodalmában nevel­kednek, olvasnak, gazdagabb a szókincsük, pontosabban tudják magukat kifejezni, érzésviláguk gazdagabb, életszemléletük, al­kotóképességük fejlettebb. Ha a házi könyvtárhoz még az is hozzájárul, hogy a család tag­jai is olvasnak, a szülők példá­jára a könyvet sáerető, olvasó gyerekek száma is növekedni fog. Előfordul olyan eset is, amikor a családi könyvtár a gyermek előrehaladásának aka­dályává válik, mert némely szülő úgy vélekedik: olvassa el gyermekük előbb az otthoni könyveket, s ráér azután könyvtárba járni. Ha a gyerme­H a í§ a Sí uhttnov c# Janáček bemutató a Szlovák Nemzeti Színházban Az idén az egész zenei világ megemlékezik a nagy morva zeneszerző, Leoš Janáček [ 1854— 1928) halálának 50. évfordulójáról. Az életé­ben kevéssé elismert, szinte mellőzött zseniá­lis zeneszerző jelentősége mindinkább nő. Egy­re világosabban megmutatkozik, hogy a kor­társai által meg nem értett és problemati­kusnak minősített alkotásai kimagasló művé­szi értékeket képviselnek. Sokrétű, gazdag életművéből főleg sajátos stílusú operái tűn­nek ki, amelyek nemcsak a hazai, de a kül­földi operatársulatok repertoárjának is biztos részei. A zeneszerző halálának évfordulója szinte valamennyi csehszlovák operaszínpadon új Janűcek-előadást eredményezett. A Janáček Év sikeréhez a Szlovák Nemzeti Színház opera- társulata a Katja Kabanova című opera be­mutatásával járult hozzá, amelyet 1919—21-ben A. N Osztrovszkij orosz drámaíró Vihar című drámájából komponált. Janáček realisztikus balladaként ragadta meg a mondanivalót, ta­lálóan ábrázolva a múlt század hatvanas évei­nek orosz kispolgárságát. Különös erőssége ennek az operának a szokatlan érzelmi he­vesség, nemes líraiság, a sodró szerelmi szen­vedély és a drámaiság, amelyek ezt a zene­drámát Janáček legjelentősebb alkotásává emelik. Szlovákia fővárosában huszonkilenc év után ismét bemutatott Katja Kabanova színpadra állítása Viktor Málek karmester, Branislav Kriška rendező, Ladislav Vychodil nemzeti művész, díszlettervező, Helena Bezáková jel­meztervező és Ladislav Holásek karnagy kö­zös munkája. \z opera mostani, sorrendben negyedik SZNSZ-beli bemutatására Ladislav Vychodil realisztikus színpadképe nyomta rá a bélye­gét. Kriška, abból kiindulva, hogy Katja végső soron a romlott társadalmi erkölcsök és a köinyezet áldozata, a korrajzra és a szerep­lők belső világának kifejezésére fektette a hangsúlyt. Ebbéli szándékát megvalósítandó, jellegzetes orosz karakterfigurákkal népesítet­te 'n. a színpadot, amive! sikerült is meg­teremtenie a kellő atmoszférát, bár, helyen­ként úgy tűnik, rendezése inkább Osztrovszkij Viharának, mintsem Janáček Katja Kabano- vájának színpadravitele. Janáček operájának szellemétől ugyanis nem idegen az az árnyalt színpadi stilizácíó, amelyhez ennél az operá­nál régebben hozzászoktunk. A rendező és munkatársai azonban mindvégig következete­sek maradtak eredeti szándékukban. Kriška szigorúan realisztikus rendezése tulajdonkép­pen a zeneileg gyengébben felkészült nézőnek szól, annak, akinek Janáček zenéje ma még ismeretlen igazságokat és szépségeket jelent. Katja Kabanova szerepében az együttes új tagja, Éva Dépoltová bebizonyította, hogy mél­tó a bizalomra. Teljesítményét az a magabiz­tos hanghordozás és tökéletes kifejezésmód jellemezte, amelyet csak hatványozott színészi alakítása. Drámai szopránja különösen a túl­feszített drámai helyzetekben jutott érvényre. Hiányosságok csupán Katja belső épülésének és átváltozásának színészi megformálásában mutatkoztak. Partnere, Borisz szerepében, a tökéletes színészi és 'énekesi teljesítményt nyújtott Peter Dvorský volt, akinek kivált­képp a lírai jeleneteket sikerült jól kiaknáz­nia. Olga Hanáková nagyszerűen kihasználta kifejlett karakterszínészetét a zsarnok, hűvös és számító asszonyság szerepében. A korlátolt, kéjelgő, örökké részeg nikoj.kupec figuráját Ondrej Malachovskt) tF etette meg, akinek főleg énekesi teljesítménye méltó a dicséretre. Tichon Kabanov szerepében Pavol Gábor in­kább a szófogadást és a jóságoskodást közve­títette, mintsem az erélytelenséget. A Varva­ra-—Kudriáš szerelmespár fiatalságát és gond­talanságát jól játszotta el Marta Nitranová és Peter Oswald. Az epizódszereplők közül, ha csupán néhány mondattal is, Robert Szücs Ku­ligin, Alžbeta Michálková Glaša és Marta Meierová Fjokluša szerepében hívta fel ma­gára a figyelmet. A bemutató sikeréhez nagyban hozzájárult az átgondolt és precíz zenei összmunka. A zenekar, Viktor Málek vezényletével, hihetet­lenül tisztán játszott, a partitúrát a legapróbb részletekig kidolgozták. ALFRÉD GABAUER két kizárólag a családi könyv^ tár könyveinek olvasására kényszerítjük, elriasztjuk öt au önszántából való olvasástól. Ha ugyanis az olvasmány ter­hes kötelezettség, nem pedig a saját magunk által fölfedezett élmény, akkor minden jó szán­dékunk a visszájára fordulhat. Az iskola felkelti a tanuló­ban az olvasás iránti érdeklő­dést. Nemcsak a szépirodalom, de a tudományos és ismeretter­jesztő irodalom iránti igényt is serkenti, ösztönzi. Mit te­het a család azon kívül, hogy családi könyvtárat létesít és könyveket vásárol? Természe­tes, hogy az idő véges, így nem jut idő minden könyv el­olvasására, ezért a szülő ajánl­jon könyveket gyermekednek, esetleg együtt olvashat velük. Beszéljék meg, mi tetszeti a könyvből, melyik rész volt a legizgalmasabb? A könyv me­lyik szereplője tetszett? Vá­lasztanának-e példaképet kö­zülük, s ha Igen, melyiket? így megismerjük a gyermek véle­ményét a világról, az emberek­ről, a környezetéről. Érdeklőd­jünk gyermekeink olvasmányai iránt! Szerepeltessük gyerme­künket, engedjük őt beszélniI Érdekes módon szakad meg a kapcsolat az iskola és a csa­ládi környezet között az ún. na­gyobb iskoláskorban. Míg az óvodás vagy kisiskolás gyerme­ket a szülők szívesen szerepel­tetik, elmondatják vele a ta­nult verset, a hallott mesét, nagyobb iskoláskorban már nem mondatják el a diákkal a délután tanult költeményt. A’ szokás elmarad, pedig ápolni kellene. Mert a tanuló érzi, hogy nemcsak magának és nemcsak az iskolának tanul, hanem tudásával környezeté­nek is örömet szerez. A megismert, élményt nyúj­tó remekművek színesítik, gaz­dagítják az ember életét, tudá­sát. Kimutatások bizonyítják, hogy az ún. jó tanulók sokat olvasnak. Elenyésző azoknak a száma, akik jó tanulmányi eredményt érnek el, és nem ol­vasnak. A közepes tanulók ke­veset, a gyenge előmenetelű gyerekek nem olvasnak. Figye­lemre méltó az az információ is, amely azt mutatja: ha a szülők szeretik a könyvet, s rendszeresen járnak könyvtár­ba, gyermekük is olvasóvá vá­lik, függetlenül a család isko­lázottsági. képzettségi színvo­nalától. Hibát követ el az a szülő, aki gyermekét megfosztja az olvasás lehetőségétől azzal az indokkal, hogy: tanulj, inkább a leckédet olvasd, ne a köny­vekben búvárkodj! Mit jelent a könyv, az olva­sás az ember életében? Csodálatos eszköz az írott szó, amellyel az ember áthi­dalja az időt és a teret. Az irodaimon keresztül tudatossá válnak bennünk emberi tulaj1* donságaink. Segítségével el tudunk igazodni a társadalom­ban, rendet teremthetünk ön­magunkban. Olvasás révén át­élhetjük az ember összes ér­zelmét, indulatát, vágyát, szen­vedését, örömét, fájdalmát, cse­lekvésre ösztönző feszültségét. Hányszor állunk meglepetéssel egy-egy remekműben feltáruló emberábrázolás előtt, és saját tulajdonságainkat Ismerjük fel azokban vagy észrevesszük je­lentős hiányosságunkat, s pó­tolni igyekszünk azt. Verne Gyula szerint karosszékben — vagyis otthonunkban olvasva — bejárhatjuk az egész vilá­got. Vannak, akik attól félnek, hogy a szöveget maholnap ki­mozdítja helyéről a kép, a hang, a film, a televízió. Nem teljesen alaptalan a félelem. Tény, hogy ezek csökkentik az olvasásra fordított időt, viszont a könyv sokkal több élményt nyújt. Könyvtárak állnak rendelke­zésünkre. A könyvüzletekben bizonyos átmeneti nehézségek ellenére ismét szép könyvek kínáltatják magukat. Lexiko­nok, szótárak bővíthetik tudá­sunkat, csak ki kell nyújtani a kezünket, és a szépség, a tu­domány, a világosság besugár- zik otthonunkba. NÉMETHNÉ G. ÉVA 1978 III. 9.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom