Új Szó, 1978. március (31. évfolyam, 60-89. szám)
1978-03-31 / 89. szám, péntek
Az élei teljességéi hozták A BERLINI MAKSZIM GORKIJ SZÍNHÁZ BRATISLAVÁBAN „Gorkij kétségtelenül a proletár művészet legkiválóbb képviselője“ — írja 1910. március 6-án Lenin Egy publicista jegyzetei című dolgozatában. Ekkor már nyolc éve kész Gorkij első világsikert aratott színpadi remekműve, az Éjjeli menedékhely. Valószínű, Lenint a fenti megállapításhoz elsősorban az Anya című Gorkij-re- gény vezette, amelynek megjelenése a szocialista-realista próza születését jelentette, ám valószínű az is, hogy Lenin nem csak az Anya kapcsán minősítette „a proletár művészet tekintélyének“ Gorkijt, akinek neve ma több tucat színházat fémjelez Európa szerte. A Berlini Makszim Gorkij Színházét is, amelynek társulata az NDK színházművészetének napjai Csehszlovákiában elnevezésű rendezvény keretében három darabbal mutatkozott be a Hviezdoslav Színházban. A színház — amelyet a Max Reinhardt művészi köréhez tartozó Maxim Vallentin alapított, ftfft- tán visszatért moszkvai emigrációjából — tavaly ünnepelte huszonötödik születésnapját. Gorkij darabjain kívül elsősorban a kor társ NDK és a többi szocialista országbeli írók •müveit tűzi műsorára, de nagy figyelmet fordít a nyugati haladó művekre is. Rendszeresen megjelenő sajívt újsággal is rendelkezik. A színház ve/.cté- sét 1948-ban ^ Albert Hetterle vette át, aki most az Éjjeli menedékhely rendezésével mutatkozott be a szlovák főváros közönségének. A szociális ihletésű interpretációból kisugárzik Sztanyiszlavsz- kij szelleme. A hazugság nélküli emberi lét kiharcolása ra ösztönző darab eseménytere Kosztiljov éjjeli menedék helye, ahol a társadalom reménytelen számkivetettjei élnek összezsúfolva. Mágnás és utcalány, tolvaj és színész, nevesincs nyomorult és homályos múltú csendőr egyaránt belenyugszik a kibékítő és vigasztaló hazugságba, amelyet Luka, a rauasz öreg vándor terjeszt mint gyűlöletcsillapítót s mint gyilkos mérget. Gyilkosságok és menekülések, jajgatás és káröröm sikolyai csapnak le nagy, dagadó hullámokban a Henning Schaller tervezte színpadról, amely a szenny és a mocsok, a ruha- és ételmaradék, a poloskák agyonzabálta vackor dominál. Mind-mind kifejezői annak a külső és belső nyomornak, amely Vasziliszában, Klescsben, Vaszkában és a többi számkivetettben lappang. Hetterle rendezése elsősorban a fiatalokhoz szól. Nem csoda, hiszen közönségének zöme harmincon innen van, akik Gorkij üzenetéből is mást minősítenek fontosabbnak, nem törvényszerűen azt, amit elődeik. Jochen Thomas Luka szerepében, Uwe Kockisch Pepel megformálásában, Monika Hetterle Vaszili- sza megtestesítésében nyújtott kiválót, bár e minősítés szinte az egész szereplőgárdának kijár. Érdekes az előadás ritmikai képlete, amelyből nem nehéz fölfedezni az ismétlődő etikai formulákat. Persze, ezek a nagyon finom, árnyalt kinagyítások nem mondatják azt, hogv Albert Hetterle rendezése „Csak az ember létezik, minden egyéb — csak az ő kezének és agyának az alkotásai“ — figyelmeztet Szatyin []örg Gudzuhn), a táv- írász. (Siegfried Kootz felvétele) vitathatatlanul tökéletes, ám a rendező egy ponton kétségkívül csatát nyer: gondolkoztál. Peter Hacks Lotte című monojátékát az NDK-ban eredeti címén — Beszélgetés a Stein házban a távollévő von Goethe úrról — játsszanak. Lőtte életének egy válságos helyzetében éli át újra Goethe iránti szenvedélyes érzelmeit. Az igazán nagy meglepetést a hazánkban is jól ismert író és színházi szakember, Rudi Strahl vígjátéka a Wolkensteini herceg bemutatása jelentette. Stotzek elvtárs, ez a hivatali középkáder, hiszik vagy nem hiszik, üdülése első napján kiszabadítja a négyszáz éve rabságban élő herceget, s a vállalati üdülőben kezdetét veszi az a mindvégig izgalmas kálvária, amelyben a dogmákhoz akaratlanul, do ragaszkodó, az előítéletektől rettegő, mégis előítéletekkel teli középkáderek fölfedik emberi fogyatékosságaikat, amelyek nap mint nap megnehezítik magán- és közösségi életüket, s így természetesen, a társadalom fejlesztésének sem lehetnek élenjárói. Stotzek szerepében Alfréd Müller, felesége, Tilli szerepében Jenny Gröllmann nyújtott kiválót. Dicséretes Kari Gassauer ötletekkel teli, a darab ritmusát megőrző, sőt, helyenként fokozó rendezése, s kimagaslóan jó Henning Schaller és Gerhard Swiglow- ski díszlete. E három bratislavai bemutató ékesen bizonyította, hogy a Berlini Makszim Gorkij Színház mai színházat játszik, hogy hű Gorkijhoz, és Sztanyiszlavsz- kij módszereihez, hogy a szocialista realizmus elkötelezettje. Ma élő emberekhez szóltak mindhárom bemutatójukkal. Tragédia, színmű, komédia — e keret mintha az élet teljességének kerete lenne. Az élet pedig közvetlen kapcsolat, nemcsak a színész és a néző, de az ember és ember között is. „Csak az ember létezik, minden egyéb — csak az ő kezének és agyának az alkotásai“ — szólt hozzánk, most németül, Gorkij szava, szólt egy olyan színház közvetítésével, amely méltán viseli az ő, „a proletár művészet legkiválóbb képviselőjének“ a nevét. SZIGETI LÄSZLÚ Eltűnt könyvek nyomában Sok mindent asszociálhat az olvasóban a fenti cím és — alighanem — általánosságra is csábít. Nincs szándékomban általánosítani. Egy konkrét esetet mondok el, mely azonban felfigyeltető. Íme: egy esztendővel ezelőtt Trebišovban iTőketerebes) járván jólesően fedeztem fel, hogy szülőföldem járási székhelyén szép, új, korszerű könyvesbolt nyílt. Olyan, amilyet egy járási város csakugyan meg Is érdemel. Őszinte örömmel és érdeklődéssel léptem oda a polcokhoz és emeltem le sorjában a szép kiállítású szlovák nyelvű könyveket. Majd cseh könyvek akadtak a kezembe. Azokat is végigböngésztem. Böngészem, lapozgattam — lassan-lassan az összes *.olcokat és pultokat végignéztem. Reméltem, hogy végre magyar nyelvű könyveket is találok. Természetes dolog lett volna. De nem találtam. Újra átfutottam a polcokat. Semmi. Ez nem lehet igfctz. Hiszen a régi könyvesbolt jelentős számú magyar könyvet is tartott. — Ugye, kérem, önöknél magyar nyelvű könyvek Is kaphatók? — álltam meg az egyik eladó ©lőtt. Rám nézett. Közelebb lépett egyik kolléganője. — Nem kérem, — válaszolt a kérdezett eladónő helyett. — Miért kérdezi. — Miért? — mondtam. — Miért is?... — Bemutatkoztam. Ö is. Ö volt a boltvezető. Elmondtam, hogy kiküldetésben vagyok, és hogy lapunkat érdekli, hol árusítanak és nem árusítanak magyar nyelvű könyveket. Milyen szerzők milyen művei kaphatók és így tovább. — Csakugyan nincs magyar könyvük? — kérdeztem újra hitetlenkedve. — Nincs, kérem — biztosított a vezetőnő. — De megmondhatná, miért? Hiszen a régi könyvesboltban ... — Igen — hagyta helyben —, de mi nem tartunk. — Nem tartanak... Rendben van. De miért nem? — Vállat vont. — Nem tudom. — ön a könyvesbolt vezetője. — Igen, de... Szóval erről nem mi döntünk. — Hát kicsoda? — A fölöttes szervünk: a Slovenská kniha prešovi főigazgatósága. De... várjon csak, ha jól emlékszem, van itt néhány magyar könyv valahol. Tó negyed óra múlva 18—20 magyar könyvvel tért vissza a raktárból. — Ennyi az egész. Többet nagyítóval sem találnék. — Szemügyre vettem a könyveket. Oj kiadásúak is voltak közöttük. — Megveszi? — kérdezte a vezetőnő.- ta nem vásárlói minőségben vagyok itt — emlékeztettem rá. (Azért megrendeltem kb. 6—8 könyvet, cseh és szlovák nyelvűt is, szerkesztőségünknek.) Hosszabb hallgatás után azt mondta a holtvezetőnő: — Magyar nyelvű könyveket a nagykaposi és a királyhelmeci könyvesboltban találhat a szerkesztő elvtárs. — Köszönöm a felvilágosítást. Csalódottan távoztam a könyvesboltból. Egy év múltán munkatársaim újra felkeresték a terebesi könyvesboltot. Semmit sem változott a helyzet. Annak ellenére, hogy a múlt őszön felhívtuk az esetre a Szlovákiai Könyvnagykereskedelmi Vállalat igazgatóhelyettesének figyelmét. Furcsának és helytelennek tartjuk, hogy a szóban forgó könyvesboltból eltűntek a magyar könyvek. Főképt azért tartjuk érthetetlennek, mert — amint közismert — a terebesi járás lakosságának 42 százaléka magyar nemzetiségű. (Ha magában a városban viszonylag kevés magyar él is.) Ügyes-bajos dolgát elintézve a falusi ember talán könyvet is szívesen vásárolna. itt a járási székhely könyvesboltjában, hogy könyvért ne kelljen még külön Nagykaposra vagy Királyhelmecre utaznia. Végezetül még egy gondolot: a vezetőnő Királyhelmecre és Nagykaposra irányított magyar könyv után. Vagyis a járásnak olyan részébe, ahol a lakosság zömében magyar nemzetiségű. Elmentem. Mindkét városba. És kiderült: mind a nagykaposi,' mind a királyhelmeci könyvesbolt fele-fele arányban tart szlovák és magyar nyelvű könyveket. E tény nem szorul további magyarázatra. A tőketerebesi visszatetsző eset csak külsőleg könyvkereskedelmi ügy, lényegét tekintve kultúrpolitikai, vagy még inkább nemzetiségi politikai kérdés. Szeretnénk remélni, hogy a könyvterjesztés fölső fokú illetékesei a járás ideológiai — kulturális és közművelődési — munkáért felelős szerveivel és tisztségviselőivel együttműködve pártunk lenini nemzetiségi politikájához híven megvizsgálják az általunk felvetett visszásságot. « mielőbb felszámolják azt. Miért? Hogy az esetleges hasonló „sajátos“ praktikák ne zavarják meg nemzeteink és nemzetiségeink testvéri együttélését. KÖVESDI JÁNOS mr Ele tv a zene Zdenék Košler érdemes művész ötvenéves Alig hihető el, hogy Bratislava zenei életének egyik élenjáró egyénisége, a cseh karmesleriskola egyik legkiválóbb képviselője, Zdenék Košler érdemes művész a napokban töltötte be ötvenedik életévét. Úgy tűnik, hogy csak nemrég ünnepeltük a cseh karmestert, a D. Mitropoulosról elnevezett karmesterversenyen aratott sikere alkalmából. Igaz, ennek már tizenöt éve, de az akkor üstökösként feltűnt karmester állócsillagként tündököl zenei közéletünk egén. Zdenék Košler 1928-ban született Prágában. Zenészcsalád- ban nevelkedett, édesapja a prágai Nemzeti Színház zenekarának a tagja volt. Első leckéit is tőle kapta, később a híres Kühn-gyermekkórus tagja lett. Már gimnáziumi tanulmányai idején sokat foglalkozott a hegedűvel, zongorával s külön figyelmet szentelt a zeneelméletnek. A • háború tanulmányainak megszakítására kényszerítette a fiatal zenészt, aki csak a felszabadulás után fejezhette be iskoláit. Zeneszerzést Otakar Jeremiásnál és Jaroslav Ŕidkýnál, zongorázni E. Griin- feldovánál tanult. Vezénylésben a cseh karmesteriskola olyan kiváló képviselői voltak a mesterei, mint Pavel Déde- ček, Metod Doležil, Robert Brock és Karel Ančerl. Tanulmányainak befejezése után Košler művészi pályáját a Cseh Énekkarban, majd a prágai Nemzeti Színház operájában korrepetitorként kezdte. 1951-ben itt már karmesteri minőségben állt a dobogón, s 1955-ben a Nemzeti Színház operájával művészkörúton vett részt a Szovjetunióban. Ekkor vezényelte Moszkvában nagy sikerrel Smetana Az eladott menyasszony című operáját. A következő év újabb sikereket hozott a fiatal karmesternek: első díjat nyert a franciaországi besanconi karmesterversenyen. 1956-tól az olo- mouci opera ház művészeti vezetője volt, majd az ostravai Állami Opera közönsége élvezhette művészetét. Közben újabb sikerrel vezényelte Az eladott menyasszonyt a brüsszeli világ- kiállításon. Ebben az időben nevét már Európa-szerte Ismerték, pedig egyik legnagyobb nemzetközi sikerét csak 1963-ban érte el, amikor megnyerte a már említett Mitropoulos-verseny első díját. Zde- nek Košler ezután egy évig a világhírű Leonard Bernstein assszisztense volt a New York i Filharmóniában. Visszatérte után kinevezték a prágai FOK szimfonikus zenekar művészeti vezetőjévé. Két évi sikeres tevékenység után a világhírű karmester Berlinbe, Felsenstein híres Komikus Operájához szerződött. Közben egyre gyarapodtak nemzetközi sikerei: 1964-ben a bécsi Állami Operaházban Richard Strauss Salome című operáját tanította be, az 1966— 67-es bécsi hangversenyévadban a Bécsi Szimfonikusokkal pedig Dvorák-műveket mutatott be. A FOK szimfonikus zenekarral angliai hangverseny- kőrútján hazánk zenei hírnevét öregbítette. Neves zenekarok élén állt már karmesteri dobogón Torontóban, Hamburgban, Londonban, Budapesten, Moszkvában, Milánóban és nevét jól Ismeri a japán közönség is. A nemzetközi rangú dirigens 1970-ben a bratiálavai Nemzeti Színház operájának a vezető karmestere lett. A zenekart rövid idő alatt magas művészi színvonalra emelte. Működése idején sok emlékezetes opera- előadáson élvezhettük nagyszerű vezénylési művészetét. Remek betanításban vitte színra a szlovák főváros opernszínpa dán többek között Mozart Cosi fan tutte, Dvofák Ruszalka, Cikker Játék a szerelemről és a halálról, a Feltámadás, Beethoven Fidelio című operáját. Sajnálattal vettük tudomásul, amikor 1976-ban a művész elszerződött a Cseh Filharmónia zenekarához, ahol máig is működik. Košler gyakran vendégszerepei a Szlovák Filharmónia Zenekarának élén; Bratislava zeneértő közönsége mostaná ban a hangversenyteremben láthatja a nagynevű karmestert. Zdenék Košler hazánk egyik legünnepeltebb karmester-művésze. Vezénylési stílusa sok dirigens számára példa lehetne. Csak a kezével dirigál, nagy gesztusokra ritkán ragadtatja magát. Minden kor zenéjét nagyszerű stílusérzékkel adja elő, művészi koncepciója a produkció nagyvonalú felépítésén alapszik. Külön meg kell említenünk csodálatos emlékezőtehetségét; általa a legkomplikáltabb műveket is emlékezetből vezényli. Különleges érdeme a kortárs cseh és szlovák zeneművek bemutatása. 1974-ben hazánk zenei életének egyik fénypontja volt Ján Cikker Coriolanus című operájának az ősbemutatója Košler betanításában, a prágai Nemzeti Színház operaszínpadán. Művészetét számos hanglemezfelvétel is őrzi. Ezek nemcsak hazánkban, hanem külföldön is elismerést szereztek a karmesternek és az általa vezényelt zenekaroknak. Produkciói olyan magas színvonalúak, amilyenek csak a kivételes tehetségekre és kiegyensúlyozott személyiségekre jellemzők. SCHLOSSER KLÁRA Megjelent az Irodalmi Szemle idei második száma Örömmel nyugtázzuk, hogy az utóbbi időben egyre több szívonalas írás jelenik meg az Irodalmi Szemlében, s így irodalmi és kritikai folyóiratunk mind jelentősebb szerepet tölt be irodalmi, kulturális és nemzetiségi életünkben. Az idei második szám is ezt a tartalmi gazdagodást, rugalmasabb szerkesztést igazolja. A Februári Győzelem jelentőségét, eszméinek időszerűségét Duba Gyula méltatja a Nemzetiség és történelem című írásában. Ugyancsak ebben a számban olvashatunk részletet az írónak az Ívnak a csukák című, megjelenés előtt álló regényéből. Sok érdekes gondolatot, problémát vet föl Tóth László beszélgetése Dénes Györggyel. Ez a szám közli Ozsvald. Arpád, Dénes György, Kulcsár Ferenc, Mikola Anikó és Varga Imre új verseit, valamint Bereck József Hajnali ügyelet című jegyzetét. A Látóhatár rovatban jelent meg Petr Prouza és Ivan Habaj egy egy elbeszélése, s itt folytatják Vladimír Mináč esszéjének közlését Jozef Miloslav Húrban összegyűjtött pereiről. A Műhelyben Csáky Károly és Zolcer jános Szülőföld és anyanyelv című riportját, Gyúr- kovits Róza dolgozatát olvashatjuk Ady Endre hatása Merényi Gyula költészetére címmel. Dobossy László Zdenék Nejedlý életművét méltatja, Csanda Sándor a hetvenéves Milan Pi- šútot, Mészáros László pedig a hatvanéves Ordódy Katalint köszönti. Az Irodalmi Szemle társadalmi elkötelezettségét növeli a Tollhegyen című rovat, amely a minőségi munkát és a bíráló igényességet szorgalmazó párt- határozatok jegyében született, és az a célja, hogy a glosszá- ban, jegyzetekben és más publicisztikai műfajokban társadalmi és kulturális életünk új jelenségeire, a színvonalasabb munkát gátló problémákra hívja föl a figyelmet. Ebben a számban Lunczer Gabriella,-y-f 197ft III. 31.
