Új Szó, 1978. március (31. évfolyam, 60-89. szám)
1978-03-16 / 75. szám, csütörtök
EIIR6PA—EGYESÜLT MUMOK 141:80 Két nappal a ťedettpályás atlétikai Európa-bajnokság után a milánói sportcsarnokban került sor az ezúttal első ízben megrendezett Európa—Egyesült Államok viadalra. Kontinensünk legjobbjai — csupán egy-két újdonsült bajnok hiányzott a mezőnyből — imponáló győzelmet arattak nagyhírű ellenfelük felett. Hibát követnénk el, ha elhallgatnánk, hogy az Egyesült Államok csapat.a nagyon tartalékosan szerepelt, ami azonban csak keveset von le az európai atléták teljesítményének értékéből, mert ők mindent megtettek a sikeres szereplés érdekében. Több számban kettős európai, illetve amerikai győzelem született és a női mezőnyben kizárólag kontinensünk versenyzői szerezték meg az első helyet. Sokan nemcsak az elsőségre törekedtek, hanem igyekeztek visszavágni az Európa-baj- nokságon elszenvedett vereségért. Olsner például kikapott Häglundtól 60 méteren, Silai 000 méteren ismét lehajrázta Ma- rasescut. Fibingerová és Nygrýnová, Csehszlovákia két kiválósága ezúttal sem engedte ki kezéből a győzelmet. Súlylökés- beu a csehszlovák világcsúcstartó ismét a 21 méter közelébe került, Nygrýnovának azonban közepes teljesítmény is elég volt abhoz, hogy a „gyengélkedő“ mezőnyt megelőzze. A férfiaknál már nem volt ily egyöntetű az európai fölény. 400 méteren kettős amerikai győzelmet láthatott a közönség. 60 méteren Petrov legyőzte Kolesznyikovot, 1500 méteren pedig Straub Luikkanent. Bár egyetlen rekord sem született, töbh jó eredményt értek el a résztvevők, jascsenko távollétében Bei.schmidtra hárult a nehéz feladat, hogy megvédje Európa becsületét. Ezúttal azonban csak 223 cinre tellett erejéből. Jacobs megpróbálkozott a 233 cm-es amerikai csúcsot jelentő magassággal, de nem volt érvényes kísérlete. Rúdugrásban Trofimenko visz szavágott Slusarskinak és 552- es jő eredménnyel győzött. Jes- see nem tudót megbirkózni a kezdő magassággal, Taylor pedig csak 500 cm-ig vitte. A televízió jóvoltából nemcsak a milánói sportcsarnokban jelenlevők, hanem több ország atlétikát kedvelő nézői lehettek a helyenként színvonalas összecsapás szemtanúi. Az első lépés sikerült, s remélhetjük, hogy a jövőben hasonló vagy még kiegyensúlyozottabb erőmérésekre rendszeresen sor kerül. Eredmények: FÉRFIAK bo III: 1. Petrov (E) 6,02, 2. Kolesznyikov (EJ 6,ü6, 3. Merrick 6,70, 4. Shine 8,77. 400 m: 1. Frazier 46,48, 2. Vinson 46,50, 3. Podlas (E) 47,74, 4. Knapič (EJ 48,21. 800 m: 1. Milhau (E) 1:48,9, 2. Beyer (E] 1:49,0, 3. Martin 1:50,2, 4. Smelley 1:51,8. 1500 m: 1. Straub (E) 3:39,], 2. Loikkanen (E) 3:41,4, 3. Fischer 3:41,9, 4. Lacy 3:43,0. 3000 m: 1. Puttemans (El 7:49,5, 2. Ryffel (E) 7:49,7, 3. Melacon 7:50,9, 4. Lidsev 7:51,8. 4x400 m: 1. USA 3:08,9, 2. Európa 3:09,5. 00 m gát: 1. Műnkéit (E) 7,65, 2. Foster 7,67, 3. Kulebja- kin (E) 7,73, 4. Lewis 8.09. Magasugrás: Jacobs 226, 2. Beilschmidt (E| 223, 3. Killing (E) 220, 4. Fields 220. Távoltigrás: 1. Bradley 782, 2. Desruelles (E) 759, 3. Szalma (EJ 752, 4. Lenier 710. Hármasugrás: 1. Piszkulin (E), 16,95, 2. Livers 16,88, 3. Connor (E) 16,50, 4. Tiff 16,10. Rúdugrás: 1. Trofimenko (E) 552, 2. Slusarski (E) 540, 3. Taylor 500. Súly: 1. Feuerbach 20,39, 2. Capes (E) 20,01, 3. Komar (E) 19,51. NOK 60 m: 1. Hiighind (EJ 7,19, 2. Ölsner (E) 7,25, 3. Morehead 7,32, 4. Cheeseborough 7,44. 400 m: 1. Szidorova (E) 53,01, 2. Dabney 43,27, 3. Bottiglieri (E) 53,37, 4. Thomas 54,61. 800 111: 1. Bruns (E) 2:05,7, 2. Petrova (E) 2:05,9, 3. Veter 2:07,1, 4. Weston 2:10,4. 1500 m: 1. Silai (E) 4:05,4, 2. Marasescu (E) 4:06,1, 3. Merrill 4:15,5, 4. Jennings 4:19,7. A csehszlovák női csapat a döntőben Ouishurgban tegnap az asztalitenisz Európa- tokság csapatversenyének döntőit bonyolították le, mivel az esemény lapzárta után ért véget, sajnos erről beszámolni néni tudunk. A döntőbe jutásért a két magyar válogatott, valamint a csehszlovák női együttes eredményesen vette az utolsó akadályt. A csehszlovák női válogatott hatalmas küzdelemben a románokat győzte le és így jutott a döntőbe. Az Európa bajnokságon a magyar asztaliteniszezők eddig kitűnően szerepeltek, csupán a női együttesnek volt egy kisiklása a svédek ellen. Ettől függetlenül simán került mindkét válogatott a döntőbe. A legutóbbi eredmények: Férfiak: Magyarország—Szovjetunió 5:1, Anglia —Franciaország 5:4, Jugoszlávia—NSZK 5:2, Csehszlovákia—Svédország 5:4. Nők: Csehszlovákia—Románia 3:2, Magyarország—Szovjetunió 3:1, NSZK—Anglia 2:3, Jugoszlávia—Svédország 3:2. 4x400 m: 1. Európa 3:25,0, 2. USA 3:38,6. 60 m gát: 1. Klier (E) 7,94, 2. Rabsztyna (E) 7,95, 3. Lep- lante 8,25, 4. Van Wolvelaer 8,33. Magasugrás: 1. Simeoni (EJ 190, 2. Kielan (EJ 180. 3. Gir- ven 180, 4. Spencer 175. Távolugrás: 1. Nygrýnová (E) 640, 2. Anderson 631, 3. Erdé- lyiné (EJ 627, 4. McMillan 618. Súly: 1. Fibingerová (EJ 20,79, 2. Drőse (E) 20,12, 3. Van Pelt 15,15, 4. Patrick 14,26. (kollár) Slovan—BSE 69:71 (41:41) A Ronchetti Kupa elődöntőjének visszavágóján a bratislavai sportcsarnokban a Slovan női kosárlabda együttese ugyan vereséget szenvedett a budapestiektől, ennek ellenére bejutott a döntőbe. Az első, Budapesten lejátszott mérkőzés ugyanis a Slovan 68:51 arányú győzelmével végződött. A döntőt a bulgáriai Haskovóban játsszák március 29-én. A Slovan ellenfele a Levsziki — Lokomotív Szófia összecsapás győztese lesz. Az első mérkőzésen a Levszki 65:48 arányban győzött. A budapesti csapat itt sokkal jobban játszott, mint otthonában. Kitünően védekezett és saját kosara alatt uralta a mezőnyt. A Slovan játékosai nagy hibaszázalékkal szerepeltek, és az ellentámadások sem sikerültek. A sportfogadás hírei A Sportka 11. játékhete I. húzásának nyereményei: I. díj: egy nyertes — 200 000 korona, II. díj: egy nyeremény prémiummal 63 085 korona, II. díj: 119 nyertes á 13 085 korona, III. díj: 6425 nyertes á 335 Korona, IV. díj: 109 773 nyertes á 35 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 4 nyertes prémiummal á 66 435 korona, II. díj: 83 nyertes á 16 435 korona, III. díj: 4478 nyertes á 430 korona, IV. díj: 82 596 nyertes á 45 korona. A Sazka 11. játékhetének nyereményei: I. díj: 3 nyertes á 49 150 korona, II. díj: 955 nyertes á 260 korona, III. díj: 13 339 nyertes á 25 korona. A MATES 10—11. játék hetének nyereményelosztása: I. díj: egy nyertes — 200 000 korona, II. díj: 655 nyertes á 1920 korona, III. díj: 21 058 nyertes á 125 korona. # Az NSZK-ban a labdarúgó Bundesliga-mérkőzésén a Saarbrücken együttese vendéglátóként 1:0 arányú vereséget szenvedett az Eintracht Braunschweig csapatától. A Honvéd megerősítette vezető helyét Kispesten telt ház fogadta a rangadó részvevőit, s mivel a Honvéd biztos győzelmet aratott az MTK VM ellen, megugrott a mezőny többi csapatától. Tovább tart a Ferencváros gyenge szereplése, otthonéban is csak döntetlent ért el a pécsiek ellen. A forduló délután sorra került mérkőzéseit egyébként is nagy általánosságban a mérsékelt gólképesség jellemezte. Kivételt a Videoton képezett 4:0-ás sikerével. Í97 b Hl. 16. Honvéd — MTK VM 2:0 (1:0) Góllövő: Weimper (2 — egyet tizenegyesből). Nagy lendülettel játszott a listavezető és a vendégcsapat mindössze szorossá tudta tenni a küzdelmet. Ferencváros — Pécs 1:1 (1:1) Góllövők: Mucha, ill. Lörincz. Mindkét csapat nagyon gyenge formában van és a csatárok góliszonyban szenvedtek. A Pécs láthatólag megelégedett az egyik ponttal. Diósgyőr — Vasas 0:0 A 22 ezres nézősereg csak küzdelmet látott, a csatárok alig tudtak helyzetet összehozni. Az eredmény az erőviszonyoknak megfelelő. Zalaegerszeg — Csepel 0:0 Meglepő, hogy az egersze- giek teljesen gólképtelennek bizonyultak, viszont a Csepel igazolta, hogy formája felfelé ível. Videoton — Békéscsaba 4:0 (2:0) Góllövők: Burcsa, Nagy II. (tizenegyesből), Szalmási és Fejes. Elmaradt a beígért nagy csata, a Videoton szinte tetszés szerint lőtte góljait. Sokkal nagyobb arányú győzelmet is szerezhetett volna. Szeged — Haladás 0:1 (0:1) Góllövő: Kiss. Meglepetés, hogy az otthonában játszó és a kiesés szélén álló szegedi csapat ilyen könnyen megadja magát sorsának. Egyenlítési lehetősége volt, de Jernei még a tizenegyest sem tudta gólra váltani. Kaposvár — Dunaújváros 0:1 10:1) Góllövő: ]udik. A jelek szerint a kaposvári csapat feladta a küzdelmet, mintha sorsát kilátástalannak minősítené. Minden jel arra vall, hogy meg kell válnia az NB I. mezőnyétől. Szombaton a következő párosításban küzdenek egymással a csapatok: Békéscsaba — Szeged, MTK VM — Zalaegerszeg, Haladás — Honvéd, Csepel — Kaposvár, Dunaújváros — Videoton, Vasas — Rába ETO, Pécs — Újpesti Dózsa, Székes- fehérvári MÁV — Diósgyőr, Tatabánya — Ferencváros. Hihetetlennek tűnik, mégis kézzelfogható valóság: a szovjet Jascsenko Milánóban, a fedettpályás atlétikai Európa-bajnok- ságon a nemrég még elképzelhetetlennek vélt 235 centis teljesítménnyel új fedettpályás világcsúcsot állított föl. Ezzel kapcsolatban érdemes idézni Brumel (szovjet), a magasugrás volt világcsúcstartójának véleményét: „Jascsenko technikája és stílusa nekem nagyon tetszik. Rendkívül tehetséges fiatal versenyző, s amennyiben minden kedvezően alakul, már a közeljövőben megjavíthatja még ezt a világcsúcsot is.“ Brumel a továbbiakban kijelentette, hogy a férfi magasugrásban egyre nagyobb a vetélkedés. Ilyen körülmények között nem lesz hosszú életű ez a káprázatos világcsúcs sem. Szerinte Moszkvában e szám győztesétől 237—230 centis teljesítmény várható el. Jascsenko minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy ilyen eredményt elérjen. — Itt jegyezzük meg, hogy Brumel fedettpályás, 225 centis világcsúcsa az előző télig bizonyult megdönthetetlennek. Ki tud jobban megkapaszkodni? Azt már tudjuk, hogy a TJ Gottwaldov, a Cseh Nemzeti Jégkorong-liga, valamint a Zvolen az SZNL győztese minősítő mérkőzések sorozatán egymás közt dönti el, melyik érdemes az I. liga egyik árván maradó helyének betöltésére. Azt viszont még csak nem is sejthetjük, hogy a négy kiesőjelölt (Dukla Trenčín, Zetor Brno, VSŽ Košice, Skoda Plzeň) közül melyiknek kell elbúcsúznia a legjobbak mezőnyétől. Az előző évek tapasztalata azt bizonyította, hogy az újonc sorsa tiszavirág-életű volt az I. jégkorong-ligában. Most ennek az ellenkezőjét szeretné bebizonyítani a Dukla Trenčín, de mindenbe kapaszkodik a további három csapat is a kiesési szakadék szélén. Az élen már egyre jobban és határozottabban kirajzolódnak a Poldi Kladno újabb bajnoki címének körvonalai. Jelenleg, hat fordulóval a befejezés előtt hat ponttal előzi meg eddigi legnagyobb vetélytársát, a Sparta Praha csapatát, tehát valós számítás szerint csak No- výékban láthatjuk az új rangelsőt. A kladnói együttes különben is évek óta híres jó hajrájáról, s amit a befejezés előtt megmarkolt, azt keményen tartja a kezében. Az élen tehát problémátlan- nak látszik a helyzet. A közvéleményt azonban egyre inkább foglalkoztatja az „alsóház“ eseményeinek hátralévő része. Vajon sorozatban következnek-e a váratlan eredmények? Ki és melyik ellenfelével szemben táltosodik meg? Igaz, gyors játék a jégkorong, de azért az ismert erőviszonyok sok-sok eredményt sejteni engednek. Ez már az idegek harca is. Egyik kiesőjelölt sem akarja magát megadni sorsának. Szeretnénk abban bízni, hogy a jégen a valós erőviszonyoknak megfelelő eredmények születnek, s ezek kialakulásához a játékvezetők is természetesen teljesen tárgyilagos és részre nem hajló teljesítménynyel járulnak hozzá. A jégkorongsportban Csehszlovákia nagyhatalom, hiszen a legutóbbi két világbajnoki címet éppen színeink képviselői nyerték és Prágában a hazai jégkorongozás 70. évfordulójának esztendejében kerül sorra az 1978. évi világbajnokság. Kétségtelenül nagyon erős a hazai liga-mezőny, a szabályok szerint annak tizenkéttagú mezőnyétől is meg kell egy csapatnak válnia, összesen 44 forduló áll minden csapat rendelkezésére, hogy képességeiről bizonyságot tegyen. Amelyik már a kezdet kezdetén jobban rákapcsolt, nyugodtabban nézhet a fejlemények elé. Akik a sorsdöntő kérdés megoldását a legvégsőkig halogatták, most érthetően nem a legjobb szellemi erőnléttel „felvértezve“ kénytelenek megvívni döntő fontosságú mérkőzéseiket. Lehet, hogy a négy sereghajtó egymás elleni találkozói segítik elő a végső megoldást. A sportszerűségre azonban mind a tizenkét csapatnak, s a játékvezetőknek is vigyáznia kell. (za) Hat fordulóval az idény befejezése előtt ezt a képet nyújtja a táblázat: 1. Kladno 2. Sparta 3. Litvinov 4. Jihlava 5. VŽKG 6. Budéjovice 7. Pardubice 8. Slovan 9. Brno 10. Trenčín 11. Košice 12. Plzeň 38 26 38 22 38 23 38 20 38 21 38 16 38 12 38 15 38 8 38 12 38 11 38 8 6 6 165 8 8 124 3 12 154 7 11 132 3 14 161 8 14 145 10 16 114 3 20 133 9 21 100 1 25 96 3 24 118 7 23 109 97 58 88 52 106 49 10Z 47 124 45 141 40 118 34 :138 33 141 25 144 25 -.186 25 166 23 LOKOMOTÍVA—SLOVAN 5:0 (3:0) Alárendelt szerepet játszott a Slovan Az I. labdarúgó-liga 20. fordulójában tegnap két mérkőzést játszottak. A Lokomotíva Košice együttese szinte tetszés szerint rúgta a gólokat a Slovan Bratislavának és 5:0 arányban megérdemelten győzött. A másik találkozón a Sparta Praha a Slávia stadionjában 0:0 ás félidő után 1:1 arányú döntetlent ért el. Kassán 7000 néző előtt a Lokomotíva megérdemelt győzelmet aratott és ha jobb a hazai csatárok irányzéka, akkor a Slovan esetleg két számjegyű vereséggel is távozhatott volna a kelet-szlovákiai metropolisból. A vezetést a 20. percben szerezte meg a Lokomotíva, amikor Kozák volt eredményes és tíz perccel később Fecko talált a hálóba. A 34. percben a mozgékony Zsitnyár állította be a félidő eredményét. SzUnet után is egy kapura játszott a Lokomotíva, a Slovan mintha a kerületi bajnokságban játszana, mert egyetlen alkalommal sem veszélyeztette küliinll sebben a vendéglátó kapuját és a hazaiak egyéni képességekben, csapatjátékban magasan felülmúlták a bratislavai labdarúgókat Ezen a mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a Slovan játékosai csak közepes képességű labdarúgók, akik nem képesek a magasabb szinten játszó csapatokkal konkurrálni. És a Lokomotíva ilyen szinten játszott, megérdemelten nyert s a gólarány még nagyobb arányú Is lehetett volna. A második félidőben előbb Józsa, majd Fecko talált a hálóba. A találkozót 7000 néző előtt Čejka veZGttG SLÁVIA—SPARTA 1:1 (0:01. Góllövők: P. Herda 11-esből (88. pers), illetve Slaný (56. percben).