Új Szó, 1978. február (31. évfolyam, 32-59. szám)

1978-02-14 / 45. szám, kedd

A stratégiai fegyverek korlátozásának távlatai és problémái

A moszkvai Pravda szerkesztőségi cikke

(ČSTK) — Amint lapunk tegnapi számában már röviden közöltük, a moszkvai Pravda szombati számában nagy terjedelmű szerkesztősági cikkben foglalkozott a hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról szóló tárgyalások távlataival és problémáival. Az alábbiakban részletesen ismertetjük a cikket.

1978.

II. 14.

A nemzetközi feszültség további enyhülése során egyre nagyobb jelentőségűvé válnak a katonai veszély enyhítésére, a fegyverkezési hajsza megállítására és a tényleges leszerelésre irányuló gyakorlati lepések. Az objektív okokra való tekintettel éppen ezek a kérdések váltak a nemzetközi élet középpontjává és megoldásuk módjától jelentős mértékben függnek az emberi civilizáció további fejlődésének távlatai.

E problémák megoldása során különös helyet foglal el a stratégiai fegyverek korlátozása. Ezért nem véletlen, hogy az egész nemzetközi közvélemény érdeklődéssel kíséri a Szovjetunió és az Egyesült Államok között e kérdésről folyó tárgyalásokat.

A hadászati fegyverrendszerek korlátozására vontakozó tárgyalások eddigi alakulását összefoglalva a moszkvai Pravda kiemeli: a Szovjetunió mindig alkotó módon, rugalmasabban közelítette meg a kérdéseket, s elősegítette megoldásukat. A jelenlegi tárgyalásokon a két ország vezetői között Vlagyivosztokban létrejött megállapodásból indul ki, a leghatározottabban figyelembe veszi a felek egyenlőségének, egyenlő biztonságának elvét.

Sajnálatos módon ez nem mondható el az amerikai félről. A részleteket elhagyva említsük csupán azt, hogy a tárgyalások egész folyamata igen egyenlőtlenül haladt, és komoly nehézségek kísérték, főként kezdetben. Ezt az a körülmény okozta, hogy az amerikai fél olyan javaslatokat terjesztett elő, amelyek lényegében visszafordították volna .a vlagyivosztoki megállapodásokat, és céljuk az volt, hogy nyilvánvaló előnyöket szerezzenek az USA számára. Sok időre és nagy erőfeszítésre volt szükség különösen az 1977 márciusi moszkvai, valamint ugyanazon év májusában megtartott genfi és a szeptemberben lefolyt washingtoni találkozókon, hogy az amerikai hozzáállásban józanabb és ki- egyensúlyozotabb irányvonal kezdjen megnyilvánulni.

így sikerült a tárgyalásokat újból abba az alapvető irányba visszaterelni, amelyet közösen határoztak meg Vlagyivosztokban, majd pedig konkretizáltak az utána következő vitákban. A szovjet külügyminiszter, valamint az Egyesült Államok elnöke és külügyminisztere között tavaly szeptemberben Washingtonban folytatott megbeszélések során bizonyos haladást értek el azoknak a nagy kérdéseknek a megoldására irányuló törekvésben, amelyekben mindeddig nem született megállapodás. Ezt mindenekelőtt a Szovjetunió következetes konstruktív irányvonala tette lehetővé, valamint az amerikai fél részéről megnyilvánult bizonyos rugalmasság és realizmus is. Mindkét fél megerősítette elhatározását, hogy folytatni akarja az aktív tárgyalásokat úgy, hogy mielőbb befejezzék az egyezmény kimunkálását.

James Carter, az Egyesült Államok elnöke és más amerikai vezetők a továbbiakban számos alkalommal hangsúlyozták az új egyezmény elérésének nagy jelentőségét, mind az Egyesült Államok biztonsága szempontjából, mind pedig a szovjet—amerikai kapcsolatok pozitív fejlődése és a világbéke megszilárdítása szempontjából.

A tárgyalások célját a moszkvai Pravda így foglalja össze: Megállapodást kell aláírni a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról 1985-ig, néhány olyan időleges intézkedésről, amely része az alapmegállapodásnak, közös nyilatkozatot kell elfogadni a hadászati fegyverek további korlátozására vonatkozó tárgyalások, illetve az ilyen fegyverek teljes betiltására irányuló megbeszélések fő irányvonaláról.

Ügy tűnt, hogy ezek a nagy és jelentős feladatok végre megvalósulnak. A tények azonban azt mutatják, hogy az események fejlődese nem felel meg az Egyesült Államokban bizonyos erőknek, amelyeknek nem tetszik a szovjet—amerikai kapcsolatok pozitív fejlődése, és amelyek szüntelenül megkísérlik lelassítani, vagy teljesen meghiúsítani a hadászati fegyverek korlátozásáról folyó tárgyalásokat.

Az Egyesült Államokban a szerződés megkötésével szemben kétféle módon lépnek fel bizonyos körök. Egy- részük az Egyesült Államok „biztonságának érdekeire" hivatkozva fékezni akarja, vagy teljesen meggátolni a megállapodás megkötését. Más részük viszont olyan módosításokat követel, amelyek szerintük „megjavítják“, „hatékonyabbá teszik“ a két állam megállapodását. Ez utóbbi csoport azonban gyakorlatilag ugyanazt a célt szolgálja, mint az előző: egyenlőtlen feltételek mellett akar szerződést rákényszeríteni a Szovjetunióra, ismét megkísérli létrehozni az Egyesült Államok „katonai fölényét“ — amelyről bebizonyosodott, hogy ma már nem áll fenn —, végső soron növeli a nukleáris háború kirobbanásának veszélyét.

A Szovjetunió politikája világos és érthető — írja a továbbiakban a moszkvai Pravda. Konkrétan megnyilvánul az atomháború veszélye enyhítésére, majd pedig kiküszöbölésére irányuló gyakorlati akciókban és javaslatokban. Azok, akik felelőtlenül „szovjet fenyegetésről“ lármáznak, természetesen úgy tesznek, mintha a Szovjetunió nem tett volna számos kezdeményezést, javaslatot az erőszak alkalmazásának kizárásáról követendő világ- szerződésre, valamint megegyezésre arról, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet részt vevő országai nem alkalmaznak egymás ellen elsőként atomfegyvert, továbbá javaslatot az atomfegyverek további gyártásának megszüntetésére. Az USA és más NATO-országok negatív reagálása e javaslatokra, illetve a javaslatok elhallgatására irányuló törekvéseik és a tárgyalások elől való kitérés szemléletesen megmutatja, hogy nem szándékoznak valóban a tartós béke biztosításának útjára lépni. Ezt bizonyítja az Egyesült Államok katonai költségvetésének állandó növelése is.

A szovjet fél gyakran hangsúlyozta, hogy senki sem táplálhat illúziókat afelől, hogy a Szovjetunió beleegyezne a hadászati fegyverek olyan korlátozásába, amely egyoldalú előnyöket nyújtana az USA-nak. Azok az amerikai személyiségek, akik a közvéleményt meg akarják győzni arról, hogy a Szovjetunióra rá lehet kényszeríteni a megegyezés elfogadhatatlan feltételeit, saját népüknek tesznek rossz szolgálatot. A SALT—2 megállapodás megkötése mindkét ország érdeke éppúgy, mint valamennyi állam és nép érdeke is. Az egyenlőség és az egyenlő biztonság elve a megegyezés egyedüli lehetséges alapja, amely szervesen ösz- szefügg a korszerű fegyvereknek már magával a jellegével is, valamint a Szovjetunió és az USA közötti objektí- van fennálló stratégiai erőegyensúly- lyal.

A moszkvai Pravda kitér arra a propaganda-kampányra Is, amely szerint állítólag „nem lehet megbízni abban, hogy a Szovjetunió teljesíti a megállapodást“. A lap rámutat: maguk az amerikai vezetők ismerték el számos alkalommal, hogy a Szovjetunió a legszigorúbban teljesíti az eddigi szerződésekben vállalt kötelezettségeit. Ugyanakkor a szovjet kormány kész arra* is, hogy hozzájáruljon bizonyos körülmények között a helyszíni ellenőrzéshez is, noha az Egyesült Államok rendelkezésére álló saját eszközök bőségesen elegendőek ehhez.

A cikk részletesen elemzi a fennálló problémákat. Első helyen említi a szárnyas rakéták kérdését, megállapítva: bár korábban már létrejött elvi megállapodás ezek korlátozásáról, amerikai részről arra törekednek, hogy a szárnyas rakéták egy részét kivonják a megállapodás érvényessége alól.

Külön rá kell mutatni azokra a veszélyes kísérletekre, hogy valamilyen hátsó kapun át a szárnyas rakétákat más államok, mindenekelőtt az Egyesült Államok NATO-bell szövetségeseinek területén helyezzék el. Ez a kérdés az egész probléma részét alkotja, és abban rejlik, hogy az aláírandó egyezménynek teljesen ki kell zárnia azt a lehetőséget, hogy a hadászati fegyvereket más országoknak átadhassák és hogy az egyezményt megkerülhessék más országokon keresztül. Ebben az irányban mindkét félnek egyértelmű kötelezettségeket kell vállalnia. Másként az egyezmény életképességét vesztené. Azok, akik ma megkísérlik ilyen vagy amolyan módon a szárnyas rakáték problémájának megoldását „megjavítani“, kell, hogy tudatosítsák, milyen nagy felelősséget vállalnak mind az egyezmény tekintetében, mind pedig az Egyesült Államok érdekei tekintetében, mert a Szovjetunió, természetesen, nem fogja pasz- szívan nézni, hogy bárki is megkísérelje ezen az úton megbontani az eddigi erőegyensúlyt az ő biztonságának rovására.

A cikk a továbbiakban részletesen foglalkozik a nukleáris fegyverek és hordozóeszközeik korszerűsítésének problémájával is. A megegyezés ellenzői e kérdések körül lármát csaptak, és megkísérelték a helyzetet úgy lefesteni, hogy az amerikai fél mesz- szebb menő „radikális“ javaslatokat terjeszt elő, míg a Szovjetunió állítólag erre nem hajlandó. Céljuk az, hogy elferdítsék és befeketítsék a szovjet álláspontot. Tudatosítanunk kell, hogy maga ez a tézis sem új, az amerikai fél hasonló elfogadhatatlan javaslatokat tett már 1977 márciusában a moszkvai tárgyalások alkalmával. E javaslatokat akkor alaposan mérlegelték, és meggyőzően bebizonyosodott, hogy céljuk a vlagyivosztoki megállapodás felülvizsgálása, az egyenlőség és az egyenlő Jjiztonság elvének megbontása.

Másrészt jól ismertek azok a valóban konstruktív javaslatok, amelyeket a tárgyalások során a Szovjetunió terjesztett elő, és amelyek az újfajta hadászai fegyverek fejlesztéséről és gyártásáról való kölcsönös lemondásra vonatkoztak. Később — tekintettel az előző vitára és tekintettel az amerikai álláspontra — a Szovjetunió javasolta, hogy a három évre szóló jegyzőkönyv érvényességének tartamára vállaljanak kötelezettségeket az új típusú interkontinentális ballisztikus rakéták eltiltására, valamint a tengeralattjárókon elhelyezett ilyen rakéták eltiltására. Ez a tilalom teljes mértékben megfelelne az egyezmény céljának, mert éppen az említett típusú rakéták gyakorolhatják a legnagyobb destabilizáló hatást a jelenlegi stratégiai helyzetre. Ezek a kötelezettségek egyenlő mértékben érintik mindkét felet, és teljes mértékben megfelelnek az egyenlőség és az egyenlő biztonság alapelvének.

A nukleáris fegyverek és hordozó- eszközeik korszerűsítése terén az amerikai fél korlátozni akarja a Szovjetuniót, s ugyanakkor szabad kezet kíván biztosítani magának. Mivel a két fél hadászati fegyvereinek összetétele eltérő jellegű, az amerikai javaslat a korlátozásokra egyoldalú előnyt bizto- tana az Egyesült Államoknak. Az amerikai álláspont egyoldalúságát egyébként az is bizonyítja, hogy mindig az Egyesült Államok lépett fel kezdeményezőként a stratégiai fegyverek fejlesztési versenyében, s ma is nagy erőfeszítéseket tesz új támadófegyverek kifejlesztésére.

Az amerikai álláspont egyoldalúságát bizonyítják az Egyesült Államok gyakorlati lépései is. Nem beszélve a régebbi példákról, amelyek kétségtelenül bizonyítják, hogy éppen az amerikai fél volt az, amely valamennyi szakaszban szította a stratégiai fegyverkezési hajszát azáltal, hogy a fegyverek újabb és újabb rendszereit vezette be, elegendő figyelmeztetni a legfrissebb adatokra. Ismeretes például, hogy már a hadászati fegyverek korlátozásáról folyó tárgyalások idején, amikor az első egyezményeket előkészítették és jóváhagyták, az USA megkezdte a több atomtöltetű fejjel ellátott, irányítható lövedékek gyártását,

A kutatás és a fejlesztés szakaszában vannak ezenkívül még újabb és tökéletesebb fegyverrendszerek. Nem véletlen, hogy az amerikai kormány

az új pénzügyi évben e célokra óriási összeget: 11,1 milliárd dollárt szándékszik fordítani. Emellett ezeknek az

eszközöknek a jelentős részét éppen

a strat'giai fegyverek fejlesztésére szánják.

Az új SALT-egyezmény ellenfeleinek koholmányai között csakúgy, mint azelőtt, az a . tézis szerepel, hogy a Szovjetunió az Egyesült Államoktól eltérően nem hajlandó beleegyezni

stratégiai támadófegyvereinek lényeges korlátozásába. A szovjet fél e kérdésben elfoglalt álláspontját már több ízben megmagyarázta. A szovjet javaslatok abból indulnak ki, hogy kötelezően figyelembe kell venni mind a mai, mind pedig a Jövőbeli stratégiai helyzet valamennyi tényezőjét. Ezenkívül az olyan tényezőket is, mint amilyenek a két ország földrajzi fekvése, azt a körülményt, hogy az Egyesült Államoknak atomeszközei vannak előretolt támaszpontokon (a Szovjetunió közvetlen közelében elterülő más államok területén), és hogy egyes szövetségeseinek saját stratégiai fegyverei vannak. Mindezek teljesen reális tényezők, amelyeket tekintetbe kell venni.

Ami a NATO által „Backfire“ néven jelölt szovjet bombázó-repülőgépet illeti, a cikk rámutat: ez a gép középhatósugarú bombázó, s így nem lehet a jelenlegi tárgyalások témája. Ennek ellenére a szovjet fél hajlandó volt a tárgyalásokon konstruktív javaslatokkal elősegíteni a probléma megoldását. Ugyanakkor azonban ideje megérteni, hogy senki sem kényszeríthet elfogadhatatlan feltételeket a Szovjetunióra, legyen szó akár a „Backfire“ bombázóról, akár más kérdésekről

A moszkvai Pravda leszögezi: értelmetlen a Szovjetuniót azzal fenyegetni, hogy az ilyen követelések elutasítása esetén az amerikai törvényhozás nem ratifikálná a hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló megállapodást.

Azok, akik ilyen mesterkedéshez folyamodnak, tulajdonképpen nem a Szovjetuniónak, hanem saját országuknak, saját népüknek az érdeke ellen cselekszenek, amelynek ugyanolyan objektív érdeke, mint a szovjet embereknek, hogy véget vessenek a lázas stratégiai fegyverkezésnek.

Értelmetlen tehát a szovjet felet az egyezmény ratifikálásának elutasításával fenyegetni.

Nem szabad arról som megfeledkezni, hogy az Egyesült Államokban egyre újabb tömegpusztító eszközöket fejlesztenek ki, mint amilyen például a neutronfegyver. A Szovjetunió javaslatot terjesztett elő az új tömegpusztító fegyverfajták és új fegyverrendszerek általános eltiltására, és javaslatot tett a neutronfegyver gyártásáról való kölcsönös lemondásra. Határozottan törekedni fogunk e javaslatok megvalósítására. A valóban tartós béke és nemzetközi biztonság, tehát az, amit mindenekelőtt óhajt valamennyi nép, nem biztosítható sem szavakkal és nyilatkozatokkal, hanena csupán a lázas fegyverkezés megszüntetésére és a leszerelésre irányuló konkrét gyakorlati lépésekkel. Minden kormány kötelessége, hogy ezért erejéhez mérten mindent megtegyen.

Mindezek a kérdések rendkívül fontosak. A Szovjetunió megoldásukat ugyancsak a stratégiai fegyverek korlátozásáról szóló egyezmény eléréséhez köthetné. De vajon ez megjavítaná-e az egyezmény megkötésének kilátásait? A felelet magától kínálkozik. Ha egy adott konkrét egyezményt mérlegelünk, világosan különbséget kell tennünk a reális és az irreális között, és a józan észhez kell igazodnunk.

Végül pedig tudatosítania kell, hogy a hadászati támadófegyverek korlátozása problémájának megoldása nem egyszeri intézkedés, hanem szüntelenül folytatódó folyamat. A jelenlegi szakasz lezárása, az előkészített egyezmény megkötése egyáltalán nem jelenti a tárgyalások befejezését. A jelenlegi egyezmény után — még érvényességének lejárta előtt — azonnal meg kell kezdeni a tárgyalások további szakaszát abból a célból, hogy még messzemenőbb intézkedéseket készítsünk elő, és fogadjunk el a stratégiai fegyverek korlátozására és csökkentésére.

Mindezt helyénvaló most újból hangsúlyozni, tekintettel arra a helyzetre, amely az Egyesült Államokban az új egyezmény megkötése körül alakul ki. Az amerikai és a világközvéleménynek világosan tudatosítania kell, hogy azok. akik megkísérlik az egyezmény megkötésének meghiúsítását vagy elodázását, egyenesen a béke és a biztonság megszilárdításának érdekel ellen cselekszenek, és a legveszélyesebb harci eszközökkel való fegyverkezés újabb menete felé haladnak, aminek egyetlen követelménye lehet — a rakéta atomkatasztrófa veszélyének nagyméretű megnövekedése.

A népek szeretnék remalni, hogy a tárgyalásokon felülkerekedik az államférfiúi bölcsesség, hogy a politika kialakításáért ís végrehajtásáért felelős vezetők a gyakorlatban konkrét Intézkedésekkel bizonyítják be: gondoskodni kívánnak a béke távlatairól, a jelenlegi és a felnövekvő nemzedék sorsáról. E téren igen nagy ielentóségü lenne a hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló új megállapodás mielőbbi megkötése A Szovjetunió mindent megtett és megtesz ennek érdekében és elvárja, hogy az Egyesült Államok Is hasonlóképpen cselekedjék — hangsúlyozza végül a moszkvai Pravda szerkesztőségi cikke