Új Szó, 1978. január (31. évfolyam, 2-31. szám)

1978-01-14 / 14. szám, szombat

VILA© PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTT5AGANAK NAPILAPJA 1978. január 14. SZOMBAT BRATISLAVA • XXXI. ÉVFOLYAM 14. szám * Ára 50 fillér MAGASABBRA EMEUK A MÉRCÉI A terv túlteljesítésével köszöntik a februári események 30. évfordulóját Csinosítják lakóhelyüket 1948 FEBRUÁR A nemzeti bizottságok és a tömegszervezetek az érsekújvá­ri (Nové Zámky) járásban 84 651 800 korona értékű köte­lezettség vállalásával köszön­tik a közelgő jubileumot. Ebben többek között azt ígérik, hogy 2 524 110 óra társadalmi mun­kát végeznek el lakóhelyük fej' lesztésén és csinosításán. A Z- akció beruházási részében az idén befejezik, illetve megkez­dik 77 létesítmény, ebből a töb­bi között 24 óvoda, 1 bölcsőde, 2 bevásárlóközpont és 3 egész­ségügyi központ építését. A Z- akció nem beruházási részében 108 480 díszfát és rőzsabokrot, 43 764 gyümölcsfát és 11520 facsemetét ültetnek ki. Kötele­zettségvállalásukban nem fe­ledkeznek meg a politikai mun­káról sem. A februári esemé­nyekkel kapcsolatban több mint 60 előadást tartanak, és a fia­talok részére találkozókat szer­veznek az események egykori résztvevőivel. A választási program teljesítéséért A topoľčanyi járás lakosai és dolgozói is ki tettek magukért. A jubileum tiszteletére tett kö­telezettségvállalások értéke 201 millió 950 000 korona. Az ipar­ban és az építőiparban dolgo­zók arra tettek ígéretet, hogy tervfeladatukat 72 500 000 koro­na értékben túlteljesítik. A me­zőgazdaság és az élelmiszer- ipar 72 500 000 korona értékű áruval ad többet a piacra. A nemzeti bizottságok által irá­nyított üzemek dolgozói évi ter­vüket 5 729 190 korona értékkel akarják túlszárnyalni. Az üzemek dolgozói és a la­kosság lakhelyük csinosításá­ban és fejlesztésében 106 mil­lió 145 030 korona értékű mun­ka elvégzésére tett ígéretet. A Z-akció beruházási részében 34 230 000 korona ráfordítással, 1969 375 óra társadalmi mun­kával, 48 900 korona értéket hoznak létre. Kötelezettségvál­lalásuk alapján az idén az em­lített akciók keretében 50 épít­kezést fejeznek be. Fö cél a többtermelés Amit ígértünk, azt teljesíteni Is kell — vallják a galántai járás dolgozói. Szavukat a múltban is állták. A munkás- osztály győzelmének e jelentős évfordulóját újabb, 146 985 600 korona értékű kötelezettségvál­lalással köszöntik. A mezőgaz­dasági üzemek dolgozói többek között azt ígérik, hogy terven felül 855 tonna gabonát, 548 tonna kukoricát, 460 tonna zöldséget, 1400 tonna cukorré­pát, 435 ezer liter tejet adnak a közellátás céljaira. A válasz­tási program megvalósítását a mezőgazdaságban dolgozók 40 ezer 581 óra társadalmi mun­kával segítik e"lő. Az ipar és az építőipar dolgozói pedig azt ígérik, hogy tecvfeladatu- kat 42 259 600 korona értékkel túlteljesítik. A lakótelepek fejlesztése és csinosítása terén tett kötele­zettségvállalás 85 470 000 koro­na értéket tesz ki. A járásban a Z-akció beruházási részében az idén 60 akciót fejeznek be, ebből kilenc óvodát, egy böl­csődét, két tornatermet, hat be­vásárlóközpontot stb. A politi­kai nevelőmunk£ keretében nagy súlyt helyeznek arra, hogy a fiatalokkal kellően meg­ismertessék a februári esemé­nyek jelentőségét. —nj— Háromnegyed évvel hamarább akarják megkezdeni Tlmaöében, a Szlovák Energetikai Gépgyár újonnan épített negyedik csarnoká­ban az atomerőmüvek számára a szeparátorok gyártását. A gyár­tás korábbi elkezdését a Győzelmes Február 30. évfordulójának tiszteletére vállalták. Felvételünk az új gyárcsarnokról készült. (Felvétel: S. Petrág — ČSTK) Gustáv Husák elvtárs köszönetnyilvánítása (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasá­gi elnök felkérte a Csehszlo­vák Sajtóirodát, hogy tolmá­csolja köszönetnyilvánítását, melynek szövege a következő: Az elmúlt napokban számos pártszerv és -szervezet, üze­mekben és a mezőgazdaságban dolgozó szocialista munkabri­gád, a gazdasági élet minden területén dolgozó kollektíva és egyén, a Nemzeti Front számos bizottsága, számos nemzeti bi­zottság, társadalmi szervezet, iskola, intézet, kulturális és művészeti intézmény, valamint más munkahely tagjai, illetve dolgozói fejezték ki jókívánsá­gaikat 65. születésnapom alkal­mából. Mivel semmiképpen sem tu­dok külön-külön köszönetét mondani a jókívánságokért, ez­úton fejezem ki köszönetemet mindenkinek a szívből jövő jó­kívánságokért, valamint a Cseh­szlovákia Kommunista Pártja és személyem iránt megnyilvá­nult bizalomért. Szocialista munkabrigád sikere Szénfejtési rekord Novákyban (ČSTK) — Az idei év első szénfejtési rekordját állította fel a novákyi bányában dolgo­zó, František Verbich vezette, a szocialista munkabrigád cím arany fokozatával kitüntetett 108 tagú munkacsoport. A kol­lektíva tagjai 31 munkanap alatt 20 926 tonna szenet fej­tettek. A vállalat eddigi rekord­ját, amelyet a Pavol Grich ve­zette szocialista munkabrigád tartott, 3641 tonnával szárnyal­ták túl. A munkacsoport ezzel teljesítette a Februári Győze­lem 30. évfordulójának tisztele­tére tett felajánlását, s hozzá­járult ahhoz, hogy a vállalat becsülettel teljesítse a jelen­legi ötéves tervidőszak harma­dik évének tervét. A kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeiről tárgyaltak A CSKP KB főtitkára, köztársaságunk elnöke fogadta a nyugatnémet parlament szociáldemokrata frakciójának küldöttségét (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársa­sági elnök tegnap a prágai várban fogadta Herbert Wehnert, a Nyugatnémet Szo­ciáldemokrata Párt parlamenti frakciójának elnökét, a frak­ció hazánkban tartózkodó kiil döttségének vezetőjét. Konstruktív és baráti lég­körben megvitatták a két or­szág kapcsolatainak kérdéseit és a kapcsolatok továbbfejlesz­tésének lehetőségeit a nemzet­közi feszültség enyhítésének, a békés együttműködésnek és a jószomszédi kapcsolatok fej­lesztésének politikájával össz­hangban. Ezzel összefüggésben a felek a jelenlegi európai helyzet egyes időszerű problémáival kapcsolatban is állást foglal­tak. Bohuslav Chiíoupek külügy­miniszter tegnap a prágai Čer- nín-palotában fogadta az NSZK Szociáldemokrata Pártja parla­menti frakciójának küldöttsé­gét, amelyet Herbert Wehner, a frakció elnöke vezet, felen volt Jan Marko, valamint fin Götz, hazánk NSZK-beli és für­gén Diesel, az NSZK csehszlo­vákiai nagykövete. Bohuslao Chiíoupek és Herbert Wehner megbeszélést folytatott a nem­zetközi kapcsolatok alakulásá­ról és a két ország kétoldalú kapcsolatai továbbfejlesztésé­nek lehetőségeiről. Ezután kül­ügyminiszterünk díszebédet adott Herbert Wehner tisztele­tére. Az ebéden a fogadás résztvevőin kívül ott volt Leo­pold Lér szövetségi pénzügymi­niszter, Evžen Erban, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke és po­litikai életünk több más képvi­selője. A fogadás és az ebéd baráti és nyílt légkörben zaj­lott le. A Nyugatnémet Szociálde­mokrata Párt parlamenti frak­ciójának küldöttsége tegnap délelőtt Lidicébe látogatott, és kegyelettel adózott a náci ön­kény áldozatai emlékének. Sikerrel folytatja útját a Szaljut—6 legénysége A világűr újabb titkai kerülnek az ember birtokába (ČSTK) — A Szojuz—26 és a Szojuz—27 legénysége, amely öt napon át dolgozik együtt, furij Romanyenko, Georgij Grecsko, Vlagyimir Dzsanyibe- kov és Oleg Makarov zsúfolt munkaprogramot teljesített. Közös orvosi-biológiai, valamint műszaki kísérleteket végeztek, ellenőrizték a Szaljut—6 és a két űrhajó egyes fedélzeti rendszereinek működését, s vé­gül riportokat készítettek a „Kozmovíziós“ adások’ számára, amelyeket a moszkvai televízió rendszeresen, naponta többször színesben sugároz. A szakemberek, különösen a Fitosz elnevezésű biológiai kí­sérlet alakulását kísérik nagy figyelemmel; ennek keretében az űrhajósok a mikroorganiz­musok sejtosztódását vizsgál­ják a súlytalanság körülményei között. E kísérletre a világűr békés felhasználásáról kötött t Folytatás a 2. oldalon/ Biztosítjuk a fokozódó szükségletek kielégítését BESZÉLGETÉS VLASTIMIL EHRENBERGER TÜZELŐANYAG- ÉS ENERG ETIKAÜGYI MINISZTERREL (CSTK) — Vlastimil Ehrenberger tüzelőanyag- és energeti­kaügyi miniszter interjút adotta Cséhszlovák Sajtóiroda tudó­sítójának arról, hogyan teljesítette a reszort a 6. ötéves terv­időszak második évének feladatait, s milyen fő feladatok há­rulnak az idén a tárca dolgozóira. • Milyen eredményeket ért el a reszort a 6. ötéves tervidő­szak második évében? — Ürömmel közölhetem, hogy a tüzelőanyag- és ener­getikaipar dolgozói is sikere­sen teljesítették az 1977. évi tervet. A gazdasági szervek, a párt-, a szakszervezeti és a tár­sadalmi szervezetek jó politikai szervező munkájának köszön­hető, hogy teljesítettük a brut­tó termelés tervét, mégpedig már 1977. december 28-án. Az év végéig 620 millió korona ér­tékű terméket gyártottunk ter­ven felül, ami azt jelenti, hogy a tervet 1,2 százalékkal túl­szárnyaltuk. A bányászok egy­millió tonna szenet fejtettek terven felül. Csakhogy az ipar és a lakosság igényei még en­nél is nagyobbak voltak. Bár tavalyelőtthöz képest 7,1 szá­zalékkal növeltük a villany­áramtermelést, a nappali fo­gyasztás csúcsóráiban az Ipar szükségleteit még így sem tudtuk fedezni. E probléma megoldását a jövő időszakban az irányítómunka egyik legfon­tosabb céljának tartjuk. Hasonlóképpen jó eredmé­nyekről adhatnak számot az energetika, a gázgyártás és az uránipar dolgozói is. Ennek kö­szönhető, hogy teljes mérték­ben kielégítettük a lakosság szükségleteit fűtőgázzal és vil­lanyárammal. Teljesítettük — teljes terje­delmében — a beruházási prog­ramot is. Oj szénipari kapacitá­sokat helyeztünk üzembe. Az energetikaiparban próbaüzembe helyeztük a détmarovicei Hő­erőmű új 600 megawattos blokk­ját, valamint új blokkokat — 220 megawatt teljesítményűe­ket — Novákyban, és 400 me­gawatt teljesítményűeket Poče- radyban. Oj gázkitermelő kapa­citásokat is üzembe helyeztünk. Ezek lehetővé teszik a ptrukši és a dunajovcei földgázlelőhe­lyek kiaknázását. Ezenkívül to­vábbi 960 kilométer hosszúság­ban fektettünk le nemzetközi és távolsági gázvezetéket. Annak ellenére, hogy teljesí­tettük, sőt túlszárnyaltuk a szén- és a villanyáram-termelés döntő feladatait, továbbra is kedvezőtlen a tüzelőanyag- és energiaellátás helyzete, mivel az igények legalább olyan gyorsan növekednek, mint a termelés, ha nem gyorsabban. • A népgazdaság és a lakos­ság tüzelőanyag és energiael­látása terén tehát jelentős sze­repet játszik a fogyasztás ész- szerűsítése. Milyen eredménye­ket sikerült elérni tavaly ezen a téren, s mennyiben mozdítot­ta elő az ésszerűsítést a szó-, ciulista munkaverseny? — A tüzelőanyag és az ener­gia ésszerű hasznosítását célzó minden eddigi intézkedés és program népgazdaságunk nagy energiaigényességéből indul ki. A tüzelőanyag- és az energia- fogyasztás csökkentését irá­nyozza elő a 6. ötéves terv idő­szakára kidolgozott „A tüzelő­anyag- és energiafogyasztás ésszerűsítésének állami prog­ramja“ című dokumentum. E program azt a célt tűzi ki, hogy a népgazdaság minden ágazata évente legalább 2—2,5 százalékos tüzelőanyagmegtak-a- rítást érjen el. IFolytatás a 2. oldalon/ A nyugat-szlovákiai kerület dolgozói 1948 februárjában megállták helyüket. Amikor a szükség úgy hozta, a legöntudatosabbak be­léptek a népi milícia egységeibe, hogy ke­resztülhúzzák a burzsoázia számítását. Most, amikor az eseményeknek, a munkásosztály győzelmének 30. évfordulója közeleg, kerület- szert^ méltókötelezettségvállalások születnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom