Új Szó, 1978. január (31. évfolyam, 2-31. szám)
1978-01-12 / 12. szám, csütörtök
Bern lakossága hatalmas tüntetést rendezett a biztonsági erők tervbe vett megalakítása ellen, miközben rámutattak, hogy azokat felhasználnák a demokratikus erők elnyomására. (Telefoto CSTK — ÜPI) A Pentagon neveli költségvetését Az Egyesült Államok állítólagos és valóságos célja (ČSTK] — James Carter, az Egyesült Államok elnöke bejelentette azt a szándékát, hogy növeli az USA Nyugat-Európá- ban állomásozó fegyveres erőit. E tervek „indokolásaként“ Zbigniew Brzezinski, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója az amerikai televíziónak adott (nyilatkozatában kijelentette, hogy céljuk állítólag „a Szovjetunió utóbbi 10 évben bekövetkezett relatív katonai fölényének kiegyenlítése Európában, főleg ami a hagyományos fegyvernemeket illeti“. Figyelmet érdemel, hogy miért épp tikkor teszik ezt a kijelentést, amikor a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet csökkentéséről folynak tárgyalások. E tárgyalásokon ugyanis megállapították a nyugati és a szocialista országok fegyveres erőinek számbeli egyensúlyát. Az is köztudott dolog, hogy a Szovjetunió . és szövetségesei már évek óta nem emelik fegyveres erőik számát Közép-Eu- rópában, ellenkezőleg, azt javasolták, hogy a haderők létszámát ne bővítsék a bécsi tárgyalások ideje alatt. A nyugati államok viszont nem válaszoltak e javaslatra. Ahelyett, hogy a fegyveres erők csökkentésében Igyekeznének megegyezni, fokozzák a lázas fegyverkezést és növelik a katonai költségvetéseket. Például a Pentagon az idén megközelítőleg tízmilliárd dollárral növeli kiadásait, költségvetése az Egyesült Államok történetében eléri a legmagasabb évi szintet, a 126 milliárd dollárt. Az USA nyomására a NATO európai országaiban is emelkednek a katonai kiadások. Csak az elmúlt év folyamán négy- milliárd dollárral növelték a hadászati eszközökre fordított összeget. Tervbe vették a NATO haderőinek szárnyasrakáték- ikal történő felszerelését, s mindenáron keresztül akarják vinni a neutronbomba Nyugat- Eui'ópában való elhelyezését. Ezzel kapcsolatban jogosan vethető fel a kérdés, hogy nem a bécsi tanácskozásokat akarják-e megtorpedózni? Az izraeli kommunisták elítélik Begin „béketervét' (ČSTK) — Begin terve nem béketerv, hanem a gyarmattartó programja, amely megfosztaná a palesztin népet önrendelkezési jogától és a saját (független állam megalakításának lehetőségétől — állapítja meg Izrael Kommunista Pártja Központi Bizottsága plenáris ülésének határozata. Begin kormánya — több kikötéssel — kész visszaadni Egyiptomnak a Sínai-félszige- itet, ha Egyiptom egyetért az izraeli katonai és politikai el- ilenőrzés megtartásával a Jordán folyó nyugati partján és a Gázai-övezetben. Izrael Kommunista Pártja Központi Bizottsága kijelentette, hogy az az egyezmény sem lesz békeegyezmény, amely figyelmen kívül hagyja Palesztina arab népe létezésének, önrendelkezési és államalapítási jogának érvényesítését. Az ilyen egyezmény nem oldja meg a közel-keleti problémát és veszélyeztett Közel-Kelet békéjét. A Központi Bizottság figyelmeztet az imperializmus, az izraeli és az arab reakció béke- ellenes manőverezéseire. Elítéli a PFSZ ellen irányuló kirohanásokat. Ugyanakkor szolidaritását fejezi ki Palesztina arab népének a megszállás ellen, a közel-keleti igazságos, tartós békéért, a független palesztin állam megalapításáért vívott harcával. A Központi Bizottság sürgeti a genfi békekonferencia felújítását, amelyen részt vennének az érdekelt felek, beleértve a PFSZ-t is. Értékeli a Szovjetunió békés, közel-keleti politikáját és felszólítja az izraeli békeerőket, hogy ne hagyják mag u ka t m eg tő veszten i. ÚJABB TERRORAKCIÓK OLASZORSZÁGBAN 29 személyt tartóztattak le (ČSTK) — A múlt hét végén ismét véres merényletek színhelye volt Róma. Fiatal, alig 16 éves merénylők szombaton lövésekkel megöltek két újfasiszta diákot, a húszéves Franco Bigonzettit és a 19 éves Francesco Ciavattát, akik éppen párthelyiségükből jöttek ki röplapot osztogatni. Mintegy feleletül az újfasiszták fokozták terrorakcióikat. Szombat este a merényletek után az újfasiszták és a rendőrök összecsapásában lövésektől életveszélyesen megsebesült Stefano Recchioni húszéves egyetemi hallgató, aki hétfőn este belehalt sérüléseibe. Vasárnapra virradóra és a nap folyamán a város töbli pontján folytatódtak a terrorakciók és kiterjedtek az ország más városaira is. Triesztben, Terűiben, Firenzében, Bolognában, Milánóban, Torinóban és Cagliarlban újfasiszták merényleteket követtek el, kommunisták épületeire gyújtóbombákat dobtak, autókat rongáltak meg. A megerősített rendőri akciók során hétfőn Róma utcáin 29 személyt vettek őrizetbe. A római városi tanács hétfőn rendkívüli ülésen foglalkozott a szélsőséges terrorista csoportok akciói folytán bekövetkezett válságos helyzettel. Giulio Carlo Argan, az olasz főváros polgármestere felszólította az összes demokratikus erőket, fogjanak össze az erőszak egyre növekvő hullámával szemben. ifir titörtök, 1978.1.12. A NAP kel — Nyugat-Szlovákia: 7.41, nyugszik: 16.20 — Közép-Szlovákiai 7.32, nyug szik: 16.11 — Kelet-Szlovákia: 7.23, nyugszik: 16.02 órakor A HÜLD kel: 9.15, nyugszik: 20.45 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük ERNŰ nevű kedves olvasóinkat ® 1628-ban született Charles PER- RAULT francia nő, költő (fl7Q3) $ 1878-ban született MOLNÁR Ferenc dráma- és regényíró, a XX. századi magyar polgári drámairodalom jelentős képviselője ( + 1952) ® 1878-ban született Boleslav LESMíAN lengyel költő, a lengyel szimbolizmus egyik legkiválóbb képviselője (+1937) ® 1903-ban született Igor Vasziljevics KUR- CSATOV szovjet atomfizikus ( + 1960) Q 1928 bail halt meg Rudolf TÉSNOHLÍDEK cseh író (sziil.: 1882). IDŐJÁRÁS Túlnyomórészt felhős, borult lesz az idő, több helyütt havazás várható. Dél-Szlovákla síkságain később havaseső lesz, az utakon jégképződés. A legmagasabb nap pali hőmérséklet mínusz 3 és plusz 1 fok között alakul. Mérsékelt délkeleti, a hegyekben erösö elő déli szél. A DUNA VÍZÁLLÁSA 1978. január 12-én: Bratislava: 210, árad Medveďov: 155, változatlan Komár|io: 165, apad Štúrovo: 170, apad RENDŐRSÉGI HÍREK — Gyalog indult el a 69 éves Antónia S. a dióspatonyi (Orechová Potftň) vasútállomásról a vasúti töltésen Dunaszerdahelyre (Dunajská Streda). Valószínű, hogy lekéste a vonatot. A pálya mentén való útja azonban végzetessé vált. Elütötte a gyorsvonat és súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. Az esetben vizsgálatot indítottak. — Túl gyorsan hajtott a síkos úttesten Mikuláš V. tehergópkocst- vezető Topola község közelében (humennél járás). Elveszítette uralmát a jármű felett, az -úttest szélére hajtott, áttörte a vaskor- Játot, majd felborult. Jozef R. úti- társa halálos sérülést szenvedett, két személy könnyebben megsérült. A rendőrség a gépkocsiveze tőt őrizetbe vette. A baleset okát vizsgálják. — Holtan találták a párkányi (Štúrovo) Dél-szlovákiai Cellulóz- és Papírgyár víztisztító aknájában Ján N. 29 éves éjjeliőrt. A halál okának felderítésére a rendőrség vizsgálatot indított. Szóvá tesszük W! i Hol ? Mikor ■ MOZIK MŰSORA BRATISLAVA # DUKLA: A nagy Waido Popper (amerikai) 15.30, 18, 20.30 # HVIEZDA: Francia kapcsolat. 2. rész (amerikai) 15.30, 18, 20.30 0 METROPOL: Játék az almáért (cseh) 15.30, 18, 20.30 # MIER: Cromwell (angol) 17.30, 20, 22'® UBZOR: Pillangó (lengyel) 18, 20.30 © POHRANIČNÍK: A hét mesterlövész (amerikai) 15.45, 18.15, 20.45 ® PRAHA: A kék madár (szovjet—ameriakl) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 t® SLOVAN: Rózsaszínű álmok (szlovák) 15.30, 18, 20.30. KOŠICE # DRUŽBA: A rózsaszínű párduc visszatér (angol) f| SLOVAN: Én vállalom, főnök (cseh.) # TATRA: A Poseidon-kaland (amerikai) # ÚSMEV: Jánošík, a betyár (szlovák). 17.20: 18.00: 18.40 18.50: 19.0U 19.40: 20.35: 21.25: 21.30 22.00 22.05: Fecske. Pionirmagazin A Jezerka-stúdtó műsora Esti mese Időjárásjelentés Tv-híradó J. Blažek: Egy férfi, aki-, nek nem szabad meghalnia, Tévétilmsorozat. 2. rész Tehetségkutatás A rendőrség naplójából Tv-híradó Az úton nem vagy egyedül Hétköznapi fejtörők SZÍNHÁZAK MŰSORA # SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Felesleges óvatosság (19) # HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Üvegre festve (19) # KIS SZÍNPAD: Apróhirdetés (19) # 0) SZÍNPAD: Krecsinszkij (19) « STŰDIÖ SZÍNPAD: őszinték (19) • IRODALMI SZÍNPAD: A férfiak mind egyformák (19) ® KOŠICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: 111. Richárd (19) # MATESZ (N. Zámky — Érsekújvár): A windsori víg nők (19.30) ® THÄLIA (V. Kapušany — Nagy- kapos): A csikó (19). TV-MÜS0R II. műsor 17.05: Tv híradó 18.05: A tudomány és a technika 19.00: A szépséggel eljegyzett igazság. Dokumentumfilm 19.30: Zenés műsor 20.40: Vleek—Borovička: Bohuš fi* — tévéjáték 21.25: Megfelelő élettárs keresése. Publicisztikai műsor. 22.05: Az ember és a rákbetegség BUDAPEST 8.59: Tévétorna (isin.) 9.05: Iskolatévé 16.28: Hírek 16.35: A Magyar Televízió Szabad* egyeteme (ism.) 17.30: Petula Clark műsora. Zenés film (ism.) 18.15: Tévébörze 18.25: Telesport. Az év ifjúsági sportolója 19.05: Reklámműsor 19.10: Esti mese 19.20: Tévétorna 19.30: Tv-híradó 20.00: Házigazda: Balázs Piri tía* lázs 20.55: A korona története 21.25: Csak ütök és mesélek. Vit- vay Tamás műsora 22.30: Tv-híradó, 3. kiadás II. műsor 18.18: Világnézet. Tér és Idő 19.00: Francia nyelvtanfolyam 19.15: Angol nyelvtanfolyam 19.30: Tv híradó 20.IH): Szárnyak és bilincsek. La* tin-Amerlka életéből és iro* dalmából 20.50: Tv-híradó, 2. kiadás 21.10: A Lautensack fivérek. NDK filmsorozat II1/2. rész: A* embehalász BRATISLAVA 8.45: Tv-híradó 9.00: Iskolalévé 9.30: A CSKP gazdasági politikája. 4. rész 10.00: Bátorság, Szovjet film (T»J métlés) 11.30: A lakások higiéniája (ism.) 11.55: A rendőrség nyomoz lisni.j 12.00: Tv-hlradó 15.05: Tv-híradó 15.10: Iskolatévé (ism.) 15.35: Iskolalévé i(sm.) Mi.05: Gustáv Zema. Dokumentum- film 16.30: Tv-híradó 18.45: A Z-78-as hullámhosszon 17.05: Kamerával Önök között RÁDIÓ MŰSOR Magyar adás (a 295,3 méterek hullámon|: 7.00: Hírek, Időjárás* műsorismertetés. 7.10: Újdonságok a tudomány világából. 7.20: Reg* gélt zene. 7.50: Hírek, sport. 10.00í Pionír híradó. 12.00: Hírek. 12.10: Újdonságok a tudomány világából (ism.). 12.20: Szórakoztató zene. 12.55: Szemelvények a napi sajtóból. 14.00: Tánczene. 14.30: Pionír híradó (ism.). 15.00: Napi krónika. (Műsorváltozás lehetséges!) ■ Az idén 144,3 millió koruna értékben gyártanak optikai műszereket a bratislavai Meop- ta nemzeti vállalat dolgozói. Az árutermelési terv terjedelme a tavalyi évhez viszonyítva 10,3 százalékkal növekedik. ■ Ugyancsak meglepődött ö. Gin, O’Brien (az USA Florida állama) egyetemiének föld- rajztanára, amikor az elsőéves hallgatókat felkérte arra, hogy mutassák meg a térképen a világ legnagyobb városait. Huszonöt egyetemi hallgató közül New York-oi csak négy, Washingtont és Londont pedig csak öt hallgató tudta megmutatni. Ez az eset sajnos nem kivétel, és az amerikai oktatásügy súlyos fogyatékosságait bizonyítja — jelentette ki a professzor. M Több mint 70 lengyel szimfonikus zenekar, kamara-, opera- és balettegyüttes lép fel az idén külföldön. Ezenkívül mintegy 125 folklór- és_ama* tőr-együttes, s mintegy 1000 magánénekes is külföldre Iá- togat. A lengyel zeneművészek 72 külföldi fesztiválon vesznek részt. ■ Az indiai Bihar államban a szokatlanul hűvös időjárás több mint 80 ember életét követelte. Egyes tartományokban meghűlés következtében 42 em* bér meghalt. Gelléről (Hulice na Ostrove) kapott szerkesztőségünk panaszos levelet. A gellei élelmiszerüzletben reggel 8 óra után nem kapui már sem tejet, sem kenyeret, írja olvasónk. Az Üzletvezető legfeljebb azt válaszolja, miért nem jöttek előbb. Nem mindegyik gellei lakosnak van ám lehetősége arra, hogy reggel 8 óráig bevásároljon. Ez az állapot leginkább a gyermekes családokat érinti. Szerkesztőségünk elismeri a panasz jogosságát $ azt kérdezi az illetékesektől, nem lehetne ezen segíteni? Hiszen igen fontos élelmiszerekről: a kenyérről és a tejről van szó! STAUDT ILONA További gyermekkórházat nyitottak meg és adtak út rendeltetésének a prágai Motole lakónegyedben. A kórházban biokémiai láboratóriumok, röntgentermek, gyógytornatermek is vannak. Felvételünkön: Éva Koutová rehabilitációs dolgozó a gyermekekkel foglalkozik. (Felvétel: ČSTK — Z. Humpálová) eiM Index: 48 011 K>od|o Sziovók>c Kommunistc Párt|c Központi Bizotssúgo. Szerkeszti o szerkesztő bizottság, Pőszerkesztő: Dr. Roboy Zoltán CSc. Helyettes főszerkesztők Szorkc 'Stvór 6a Csető János Szerkesztőség 893 38 Brot'Siovc Qorkého IC Telefon 309 3312-52 ffl szerkesztő 532-20. titkárság 550 18 sportrovot: 505 29 gozdosátj' ügyek 506 39 Távíró: 092308 Provdo _ Kladóválloiot 8rot-s'ovc Voigogrcdská 8. Nyomio o Provoc az SZLKP nyomdovállolata — Provdc Nyomdaüzeme, Brotsiovo Stúrovc 4 Hiroetö''odc voionsk tSho nábrežie 15 II emelet telefon SS"" 83 544 5* Az Ol Szó e'őlizotős d!|o tiovon to —■ O vasárnapi számmal együtt — 14.70 korona. Az 0| Szó vasárnap' szántónok kClön előfizetése negyedévenként 13 koronc Terjeszti o Postai Hlriapszoigáiot. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. Külföld’ megrendelések PNS _ Üstiedná expedlc** a dovoz tloSe, Gottwoldovo námestie 48/VM. A SOTI regisztrációs számo: 5/2. -