Új Szó, 1978. január (31. évfolyam, 2-31. szám)

1978-01-04 / 4. szám, szerda

1978. I. 4. 3 A sikerek és jő eredmények éve Husák elvtárs beszédének szovjet sajtóvisszhangja Az Egyesült Államok 1978 küszöbén (ČSTK) — Carter elnök a négy legnagyobb amerikai tv- állomás tudósítóival folytatott beszélgetés során az elmúlt év legnagyobb sikerének csak az emberi jogok védelméért indí­tott kampányt említette. Ez a kampány, mint ismeretes, az Egyesült Államokat nem érinti. Az ország lakosai a most kez­dődő évben is kénytelenek lesznek tovább harcolni emberi jogaikért. A munkához való jogért tüntetnek a Washington­ban megszervezett megmozdulás résztvevői. A szakemberek előrejelzése síerint a munkanélküliség ebben az évben sem csökken, tehát a munkaképes lakosság 7 százaléka lesz mun­kanélküli. Munkanélküliek tüntetése Washingtonban (ČSTK-felv.) AGOSTINHO NETO 1978 AT A MEZŐGAZDASÁG ÉVÉVÉ NYILVÁNÍTOTTA (ČSTK) — „A sikerek és a jő eredmények éve“ címmel is­merteti olvasóival a moszkvai Pravda Gustáv Husák elvtárs­nak, a CSKP KB főtitkárának, köztársasági elnökünknek újévi beszédét. A napilapok a beszéd­ből hangsúlyozzák, hogy Cseh­szlovákia számára az elmúlt év jó és sikeres volt mind a bel­politikai életben, mind pedig nemzetközi helyzetének megszi­lárdítása szempontjából. Cseh­szlovákia a népgazdasági tervet teljesítette, néhány ágazatban túlteljesítette, ami kedvező fel­(ČSTK) — Hétfőn az indiai „kongresszuspártiak országos konferenciáján“ hivatalosan megtörtént az Indiai Nemzeti Kongresszus kettészakadása. In­dira Gandhit a megjelent közel 2000 párttag, köztük a párt leg­felsőbb szervéből nemrégiben kivált hét vezető, egyhangúlag a párt elnökévé választotta, ki­nyilvánítva egyúttal, hogy párt­juk az „iqazi kongresszus. A pártszakadáshoz vezető belső ellentétek az 1977-es vá­lasztási kudarc után kezdődtek. Brahmananda Reddt, akit Gandhi támogatásával választottak meg az Indiai Kongreszus elnökévé, megtagadta, hogy fontosabb kérdésekben konzultáljon Indi­ra Gandhival A párt belső vál­ságát tovább mélyítette, hogy Gandhi decemberben lemondott L eonyid Brezsnyev elvtárs szándéka, hogy a közeljö­vőben ellátogat a Német Szö­vetségi Köztársaságba — amit a moszkvai Pravda tudósítójával folytatott beszélgetésen is meg­erősített —. ismét időszerűvé teszi a szoviet—-nyugatnémet kapcsolatok kérdését. Jellemző, hogv nemcsak a szakértők, hanem azok az em­berek is, akiknek semmi közük a politikához, egyazon vélemé­nyen vannak. Brezsnyev elvtárs bonni látogatása, a Schmidt kancellárral tervezett találko­zók azon túlmenően, hogy egy egész sor területen hozzájárul­nak a szovjet—nyugatnémet együttműködés elmélyítéséhez, elősegítik Európában a feszült­ség enyhülését a béke megszi­lárdítását E bizonyossághoz azok a szovjet—nyugatnémet kapcsolatokban bekövetkezett pozitív változások adnak ala­pot, amelyek Brezsnyev elvtárs első. 1973 májusában tett nszk-beli látogatását követték. Akkoriban Bonnban voltam, s nemrégiben ismét ellátogattam oda. ezért saját tapasztalataim alapján állíthatom hogv az együttműködés eredményéi szemmel láthatóak. A kétoldalú kapcsolatok fej­lődésének alapvetően új sza­kasza szorosan összefügg Leo­nyid Brezsnyev nevével. E kap­csolatok sokáig a holtponton álltak, s most az európai ügyekre állandóan és pozitívan ható tényezővé váltak. Leonyid Brezsnyevnek a Willv Brandt- ' tál és Helmut Schmidttel való találkozásai alkalmával tapasz­talt magas fokú kölcsönös meg­értést a nemzetközi megfigye­lők is nemegvsrer helyesen ér­tételeket teremtett a csehszlo­vák nép életszínvonalának to­vábbi emeléséhez. A napilapok az újévi köszön­tőből azokat a részeket idézik, amelyekben a csehszlovák nép­nek a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 60. évfordulója tiszteletére kibontakozott ma­gasfokú politikai aktivitásáról szólnak. Idézik a Szovjetunió­val való szilárd barátság, szö­vetség és sokoldalú együttmű­ködés jelentőségét méltató fe­jezeteket. a pártvezetésben betöltött sze­repéről arra hivatkozva, hogy egyszerű tagként jobban tudja szolgálni az ország és a párt érdekeit. A „kongresszuspártiak orszá­gos konferenciája“ vasárnap ült össze a pártvezetőség uta­sítása ellenére. A konferencia résztvevői felhatalmazták Gand­hit, hogy szervezze meg min­den szinten pártját, konzultál­va az őt támogató többi veze­tővel. Brahmananda Reddi, az In­diai Nemzeti Kongresszus el­nöke élesen elítélte Gandhi pártszakadást előidéző dönté­sét. Újságíróknak adott nyilat­kozatában kijelentette, hogy nem áll szándékában lemondani tisztségéről. egyre gyakoribbak és gyümöl­csözőbbek. A bekövetkezett vál­tozások jelentőségének felbe­csüléséhez nem árt az összeha­sonlítás: azok az országok, amelyek egymás ellen harcol­tak, most a hadgyakorlatokra elküldik a képviselőiket. Pél­dául tavaly nyáron a Kárpátok- hadgyakorlaton az NSZK fegy­veres erőinek képviselője is je­len volt. Moszkva arra törekszik, hogy elképzeléseit összehangolja Bonnal és más országokkal an­nak érdekében, hogv rsökkent- sék a lázas fegyverkezést, s megszűnjön az atomháború ve­szélye. A leszerelésről folyó eszmecserék Brezsnyev és Schmldt között, s úgyszintén a bécsi haderőcsökkentési tár­gyalás e téren is meggyorsít­hatja az előrehaladást. A nyu­gatnémetek, akik drágán meg­fizettek a második világhábo­rúért, elsőként támogathatnák Brezsnyev elvtárs javaslatait a nukleáris fegyverek gyártásá­nak kölcsönös megszüntetésé­ről. Az NSZK számára például Wojtaszek Moszkvában (ČSTK) — Emil Wojtaszek lengyel külügyminiszter a szov­jet kormány meghívására teg­nap Moszkvába érkezett. Az ál­lomáson Andrej Gromiko szov­jet külügyminiszter üdvözölte a magas rangú lengyel vendéget. Délután elvtársi és szívélyes légkörben megkezdődtek a tár­gyalások. Megtárgyalták a szov- \tŔ—lengyel testvéri barátság és sokoldalú együttműködés el­mélyítésének kérdéseit, vala­mint néhány közös érdekű, idő­szerű nemzetközi problémát. Pjotr Gyemicsev kitüntetése (ČSTK) —- Pjotr Gyemicse- vet, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagját, a Szovjet­unió kulturális miniszterét 60. születésnapja alkalmából az SZKP és a szovjet állam szol­gálatában szerzett érdemeiért az Októberi Forradalom érdem­renddel tüntették ki.. Ivan Bogyult, a Moldavai Kommunista Párt KB első titká­rát 60. születésnapja alkalmá­ból Lenin-renddel tüntették ki. Az SZKP KB jókívánságai Luis Carlos Prestes elvtársnak (ČSTK) — Az SZKP Közpon­ti Bizottsága jókívánságait fe­jezte ki Luis Carlos Prestesnek, a Brazil Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága főtitkárának 80. születésnapja alkalmából. A szovjet kommunisták és a szovjet nép a munkásosztály ügyéért és a brazil dolgozók ügyéért küzdő, kitartó harcos­ként, szilárd meggyőződésű in­ternacionalistaként, az SZKP és a szovjet állam őszinte barátja­ként ismeri önt. Nagyra érté­kelt a két párt és a két nép barátsága és együttműködése megszilárdításához való hozzá­járulását — hangsúlyozza az üdvözlő távirat. Újabb terrorakciók (ČSTK) — Az olasz újfasisz­ták fokozzák terrorakcióikat, amelyekkel az országban a bi­zonytalanság és a káosz légkö­rét váltják ki. Róma egyik elővárosában például bombatámadást hajtot­tak végre az Olasz Kommunista Párt székhelye ellen. Ugyan­azon a napon két római ven­déglő vált a terrorista akciók célpontjává. 1970-től 1976-ig a két állam közötti árucsere-forgalom az öt­szörösére emelkedett, és elérte a 11 milliárd márkát. A gazda­sági együttműködést a nagy és távlati tervek jellemzik. A szov­jet szakemberek azzal számol­nak, hogy Brezsnyev elvtárs lá­togatása új ösztönzést ad a gazdasági együttműködés továb­bi bővítéséhez, s hogy új szer­ződések, egyezmények aláírásá­ra kerül sor. Ez azért valószínű, mert Szibéria intenzív fejlesz­tése, a kőolaj- és földgáztarta­lékok kiaknázása új távlatokat nyit a kölcsönösen előnyös együttműködéshez. Az elmélyülő együttműködés jelei különösen Moszkvában láthatók. A nyugatnémet cégek kirendeltségeit, vagy akár a moszkvai Seremetyevo repülő­tér épülő csarnokát említhet­jük, amelynek kivitelezője a Rütterbau-cég. Több tízre tehe­tő azoknak az nszk-beli szer­zőknek a száma, akiknek a Szovjetunióban évente kiadják a könyveit. Amikor 1977 júliu­sában a moszkvai Barátság Há­(ČSTK) — Az MPLA-Mun- kapárt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága 1978-at a mezőgazdaság évévé nyilvání­totta az Angolai Népi Köztársa­ságban, jelentette ki rádióbe­szédében Agostinho Neto ango­lai elnök, az MPLA-Munkapárt elnöke. Neto hangsúlyozta a mező­gazdasági termelés jelentősé­gét. Az országban a munkaké­zában beszélgetést rendeztek a Szovjetunió és az NSZK közvé­leményének képviselői. Klaus von Dohnanyl államtitkár hang­súlyozta: mindkét országban si­került „olyan jó pár lábbelit készíteni, amelyben már el le­het Indulni az együttműködés és az enyhülés útján“. Ezen az úton azonban nem könnyű minden lépés, hiszen az egészséges folyamat ellenzői sem ülnek karbatett kézzel. Olyan vezetők mint például F. J. Strauss, „éles szögeket akar­nak verni a cipőbe“. Elégedet­lenek a belgrádi találkozó me­netével és ezért elküldték oda küldöttségüket. S nem elég ne­kik a Szabadság és Szabad Eu­rópa rádióállomás, a CIA-val közösen létrehoztak München­ben egy korszerű számítógépek­kel felszerelt nemzetközi ku­tatóközpontot és adattárat. Min­den alkalmat kihasználnak arra, hogy a nyugat berlini kérdést illetően feszült helyzetet te­remtsenek. Mindennek ellenére a szovjet —nyugatnémet kapcsolatokat nem ezek az erők határozzák meg. Az NSZK-ban tett látoga­tás során az ember meggyőződ­het arról, hogy a „Bundesbür- ger“. az egyszerű állampolgár helyesli a kölcsönösen előnyös együttműködés elmélyítését. Többször hallottam a kérdést: „Mikor lön Leonyid Brezsnyev Bonnba?“ Az NSZK számos pol­gára e kérdés megválaszolásá­val kapcsolatban azt várja, hogy további jó, pozitív válto­zásokra kerül sor a két állam kapcsolataiban. így van ez Moszkvában is. VLAGYIMIR LOMEJKO, az APN politikai kommentátora pes lakosság 85 s’.^aléka dol­gozik a mezőgazdaságban. 1978- ban a legfőbb figyelmet a munka termelékenybjgének fo­kozására, a vetésterületek ki- szélesítésére, az új mezőgazda- sági technika kihasználására és további mezőgazdasági szövet­kezetek létrehozására fordítják. Nagy figyelmet fordítanak majd az ipar és az építkezés fejlesztésére. Jelentős mérték­ben kiterjesztik az állami szek­tort. Angola népi demokratikus ál­lammá való átalakulása, amely­nek célja a szocializmus ki- ' építése, minden polgártól aktív részvételt követel a nemzeti egység megszilárdításáért ví­vott harcban. A népnek az MPLA-Munka­párt köré való tömörülése, va­lamint a munkásosztály nem­zetközi szolidaritásának továb­bi megszilárdulása elengedhe­tetlen feltétele forradalmunk további fejlődésének, hangsú­lyozta Agostinho Neto. BAGDADBAN megkezdődött Kurdisztán Forradalmi Pártjá­nak X. kongresszusa. Tahlr Sa- rif, a párt főtitkára a párt te­vékenységéről szóló beszámo­lóban hangsúlyozta, hogy Kur­disztán Forradalmi Pártja egy­hangúlag támogatja Kurdisztán autonómiájának megszilárdítá­sát, valamint a haladó szociá­lis és gazdasági intézkedése­ket Irakban NGUYEN DUY TRINH, a VSZK külügyminisztere négyna­pos hivatalos látogatásra Ma­laysiába repült. MOHAMED SZIAD BARRE Szomáliái elnök befejezte An­var Szadat egyiptomi elnökkel folytatott megbeszéléseit és Khartumba repült, ahol megbe­széléseket folytat Nimeri szu- dáni elnökkel. VIENTIANCBAN a Laoszi Né­pi Demokratikus Köztársaság és a Bolgár Népköztársaság gaz­dasági együttműködéséről szó­ló szerződést írtak alá. KETTÉSZAKADT AZ INDIAI NEMZETI KONGRESSZUS Az új párt vezetője Indira Gandhi ént árunk- Mit vát Moskvu Sreisnyev eivláre bonni ioplisáf HUZAVONA KÍNÁBAN AZ ELNÖKI TISZTSÉG KÖRÜL (ČSTK) — A kínai Népi Gyű­lés ülésszakán, amelyet Pe- kingben februárban tartanak meg, megváltoztatják az 1975. évi alkotmányt, és Hua Kuo- jenget, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának mostani elnökét kinevezik a Kínai Népköztársaság elnökévé. Hua továbbra is megmarad a KKP KB elnöki tisztségében, és eddigi helyettese, Teng Sziao- ping a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke lesz — jelentette tegnap Pekingből az Asahi Simbun japán napi­lap tudósítója, nem említve az információforrásokat. Az elmúlt héten azonban a Kjodo japán hírügynökség „jól tájékoztatott“ kínai forrá­sokra hivatkozva jelentette, hogy nem újítják fel a Kínai Népköztársaság elnöki tisztsé­gét, mert a mai pekingi vezető­ség tudatában van annak, hogy e tisztség törlése összhangban van Mao Ce-tung irányvonalá­val, amelytől nem szándékozik eltérni. Amint ismeretes, a Kínai Népköztársaság elnöki tisztsé­gét 1959-ig Mao Ce-tung töl­tötte be, aki a népgazdaságban alkalmazott sikertelen kísérlet, az ismert „nagy ugrás“ után erről a tisztségről Liu Sao-csi javára lemondott, hogy teljes mértékben „a pártügyeknek szentelje magát“. Liu állítólag ezt a tisztséget Mao Ce-tung tekin­télyének aláásására használta fel, ezért „a kulturális forrada­lom idején“ a Kínai Kommunis­ta Párt Központi Bizottságának döntése alapján megfosztották „valamennyi párt- és állami tisztségétől“. tékelték. Ez megkönnyítette a jelenlegi bonyolult problémák megoldásához vezető közös út keresését. A kölcsönös megér­tés szelleme jellemezte Gromi­ko találkozóit is, s az együtt­működés minden terén kifeje­zésre jut. A két állam politikusainak, diplomatáinak tanácskozásai a neutronbomba 21-szer veszé­lyesebb, mint a Szovjetunióra nézve, ha az egy területegység­re jutó lakosok számát tekint­jük. Nem mindenki tudja, hogy a moszkvai szerződés aláírása után az NSZK áll az első he­lyen a Szovjetunió nyugati ke­reskedelmi partnerei közül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom