Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-08-28 / 35. szám
SPORTTAL AZ ÁLLHATATOSSÁGÉRT Az SZNF kezdetén a trnaval forradalmi alakulatok élére állt, mintegy 3500 főnyi leAz SZNF évfordulói során — de nemcsak akkor — szemináriumokat tartott az iskolákban Egyre nagyobb népszerűségre tesz szert az így nevezett védelmi sokoldalísági verseny, amelynek különösen nagy hasznát veszik a hadseregnél bocsátotta a fiatalok rendelkezésére. Tél idején jó hasznát vette annak, hogy tudott sízni. Járőr- szerepet bízhattak rá, s így eljutott Jegorov kapitány, majd Danyilov kapitány csoportjáig is. Részt vett azokban az akciókban, amelyek során német vonatszerelvényeket támadtak meg. Jozef Sanitrát 1945. február 20-án két társával együtt a Dumbienhez juttatták el, s ott a szovjet hadsereg kötelékeibe kapcsolódtak be. Az eseményekre így emlékezett vissza: „Fiatal, egészséges ember voltam. Jasenie futballcsapatában játszottam, majd Dubován és Podbrezován szerepeltem. A sportnak köszönhetem. hogy a sok és nagy megpróbáltatást, a nehéz meneteléseket és a harcok terhét bírtam. Akkor egyfolytában 50 kilométert legyalogolni nem okozott számomra különösebb nehézséget. Amikor végre létrejött az örömteli találkozás a szovjet harcosokkal, rövid pihenő után Poprádra került, ott tüzérségi kiképzést kapott, s a harcot az első csehszlovák hadsereg kötelékében folytatta. A Prosté- jov melletti Pivin faluig .jutott el, ott érte a második világháború vége. Onnan Prágába siethetett, és részt vett a Vencel téren megtartott díszszemlén. Hazánk fővárosában július 17- ig maradt a várőrség tagjaként. Azután leszerelt, és visszatért eredeti munkájához, az államvasutaknál folytatta munkáját. A sporthoz változatlanul hü maradt. Szülőfalujában vállalta a helyi Druzstevník testnevelési egyesület alelnöki tisztét, s ez a sportegylet Szlovákia egyik legjobbja falusi viszonylatban. Munkája és említett elfoglaltsága mellett még arra is talált időt, hogy a CSSZTSZ kerületi bizottságának előadója legyen. Bajtársaival mindig szívesen találkozik. Közülük Konsztan- tyin Danyilovot már többször látta vendégül. A sportnak nagyon sokat köszönhet, saját maga bevallása szerint az életét is. Ezért annyira szívügye a fiatalok sportja, állandó és rendszeres testnevelése. Ilyen embereknek valóban van milyen tapasztalatot átadniuk a fiatal nemzedéknek... (CSTK) Ugyancsak megszívlelendő az, amit Jozef Sanitra, az SZNF másik érdemes részvevője mondott el. A felkelés kitörésekor a Banská Bystrica-i állomáson dolgozott, vasutasként. Véletlenül arra az autóra sikerült feljutnia, amely a foglyul ejtett Turanec generálist szállította Latiborská Holára, a partizánok parancsnokságára. Sanitra harci tevékenysége Seőansk^ kapitány csoportjában kezdődött el. Belépése után 3—4 nappal Handlová és Prievidza között olyan helyen szállt le a teherautóról, ahol már javában állt a harc. Szüntelen küzdelemben egy hétig tartották magukat, majd a Handlovához közeli falvakon át Ziarig húzódtak vissza, de közben is, azután is heves csatákban ütköztek meg a fasisztákkal, visszaverve azok megújuló támadásait. A túlerő elől azután vissza kellett vonulniuk, át kellett úszniuk a megáradt Garanten. A nagy és erős hullámokban több társa életét veszA mozgás, a sport, a testnevelés egész életútján elkíséri az embert. Rendszeres űzése segít az egészség megvédésében, alkalmasabbá teszi az embert az alkotó munkára és nem utolsósorban a haza védelmére. A Szlovák Nemzeti Felkelés 33. évfordulóját ünnepel jttk, s ebből az alkalomból mindazokra visszaemlékezünk, akik szabadságunkért, szocialista emberhez méltó jelenünkért és beláthatatlan távlatú jövőnkért nem haboztak mindent feláldozni. Ezer és ezer esetben bebizonyosodott. hogy az állandóan és rendszeresen sportoló egyének szívósabbak, többet kibírnak és állhatatosabbak is. Mindenki szívesen meghallgatja az SZNF volt résztvevőinek visszaemlékezés3it, hiszen élményük maradandó és erőt ad a mindennapi életben, utat mutat. Dicséret illeti mindazokat, akik megtalálják az alkalmat arra, hogy az ifjú generációval találkozzanak és felelevenítik a nagy eseményeket. Az alábbiakban azokat idézzük, akik egyértelműen sokat köszönhettek a sportnak, amely rátermettebbé tette őket és mindig segítségükre volt az SZNF nagy küzdelmeinek megpróbáltatása idején. Mikulás Cordás zsenge korától kezdve aktívan sportolt. Leginkább az atlétikát kedvelte. Kedvenc számai közé a 800 méteres síkfutás és a súlylökés tartoztak. Szívesen futballozott, röplabdázott és teniszezett is. Az aktív szereplés befejezése után sem lett hűtlen a testneveléshez, a sporthoz, szervező, edző és játékvezető tevékenysége általános elismerésben részesült. A második világháború kitörése előtt a TSS Trnava atlétikai szakosztályának titkára volt. Hivatásos katonatiszt korában is hű maradt sportjához. A negyvenes években ő is tevékenyen állt a trnavai atlétika bölcsőjénél. Sízni jó, egészséges és hasznos ... Peter Suchón, a Dukla Banská Bystrica kiváló hosszútávfutója Különösen jól emlékszik 1944 45 telére. Alakulata akkor kezdett igazán partizán jelleget ölteni. Katonák és repülők csatlakoztak hozzá. Már 1944 novemberében igyekezett megtalálni a csatlakozást az I. ejtőernyős brigádhoz. Erre a Gara- mon át nem volt lehetőség. Várni kellett 1945 januárjáig. Fokozott felderítéssel a Polana és a Vepor-hegy között tervezték a fronton való átkelést. Zimankós tél járta. Az utat befújta a hó, amelynek magassága elérte a másfél mélert. A mintegy 150 főnyi legénység között csak négy sízni tudó egyén akadt. Ekkor a parancsnok a következő utasítást adta ki: „Meg kell tanulnunk sízni!“ Az aktív sportolókból álló, sportrutinnal rendelkező katonák úgy-ahogy meg is tanultak sízni. de~ a többieket ezeknek a hátukra kellett venniük és úgy vinniük őket. így viselkedtek azok, akiket a sport tett edzetté. Azoknak, akik már fiatal korukban is sportoltak, sokkal jobb volt az erőnlétük, többet kibírtak, mint azok a társaik, akik előzőleg más kedvtelésnek hódoltak.“ M. Cordás 1945 januárjában az I. Csehszlovák Hadtest tagja lett. Képességeire és érdemeire való tekintettel egy gép- pisztolyos zászlóalj parancsnokává nevezték ki. Részt vett a Liptovsk^ Mikulásért, Rufcombe- rokért, Martinért és Zilináért folytatott harcokban, majd a Vág folyón átkelve PovaZská Teplá, Vsetín és Bystfá pod Hostynem felszabadításáért küzdött. Május 9-ének feléjthetet- len napja Píerovban érte. Katonai és sportban szerzett é-deme’é-t több kitüntetést kapóit. és üzemekben, s mindenütt szívesen látott és hallgatott vendég volt. Régi szerelméhez, az atlétikához hű maradt és gazdag tapasztalatait mindig szívesen tette, az úszni tudók eljutottak Sásovské Podhradieig. Sanitra a későbbiek során szülőfalujától nem messze lett Aszmolov generális partizán parancsnokságának felderítője. mm. génység parancsnoka lett. fölkelés parancsnoksága ezt a; alakulatot vezényelte Trnavá ról. Cordás elvtárs a „Dunai“ el nevezésű zászlóalj paranpsno kaként előbb Hronsk? Beftadik majd Hriílová, Lom nad Rima vicou és Cierny Balognál har colt. #ü J SZÓ Index: 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjo Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dr. Rabay Zoltán CSc. Helyettes főszerkesztők: Szarka István és Csetö János. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava, Gorkého 10. Telefon: 309, 3312-52, főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308. Pravda — Kiadóvállalat Bratislava, Volgogradská 8: Nyomja a Pravda, az SZLKP nyomdavállalata — Pravda Nyomdaüzeme, Bratislava, Stúrova 4. Hirdetőiroda: Vajon* ského nábrezie 15., II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Az Üj Szó előfizetési díja havonta — a vasárnapi számmal együtt — 14,70 korona. Az Üj Szó vasárnapi szórnának külön előfizetése negyedévenként 13 korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgólat. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — Üstredná expedíció a dovoz tlace, Gottwaldovo námestie 48/VII. A SÜTI regisztrációs száma: 5/2. OJ •Q c • S B '» (* XB •a s *S N 8 'S N <