Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-24 / 30. szám
ÚJ UTAKON AZ ELEKTROAKUSZTIKÁBAN II. SZTEREOFÓNIA ÉS KVADROFÖIMIA A DOPPING ÉS A SPORT Az utóbbi időben a sport orvosi problémái mind szélesebb érdeklődést keltenek. Közöttük az egyik leg- kiélezettebb a dopping kérdése. Léteznek olyan szerek, amelyek növelik a sportoló teljesítőképességét a szervezet tartaléklehetőségeinek időleges mobilizációja és mesterséges stimulációja formájában. A dopping töTÜénete a messzi századakba nyúlik visz- sza. Néhány növényi eredetű preparátum stimuláló és tanizáló sajátosságai régóta ismertek. Már Philosztra- tosznál és Gelenusznál találhatók olyan utalások, hogy az antik olimpiai játékokon néhány atléta javítani próbálta eredményeit izgatószerek segítségével. Az inkák a futóversenyek kezdete előtt kokacserje-leveleket rágtak. Dél-Amerika és Nyugat-Afrika lakói gyakran fordultak a stimuláló szerek használatához az éhségérzet tompítására, a hosszú hadjáratok, rituális táncok és versenyek fáradtságának enyhítésére. A szkíták harc előtt növényi eredetű serkentőszereket adtak lovaiknak. Angliában a 16. század második felében speciális rendelet tiltotta a doppingszerek használatát a versenylovaknál. Sportolóknál a növényi eredetű doppingszer alkalmazását első ízben az 1865. évi úszóversenyen észlelték. A „doppingjárvány“ különösen gyorsan terjedt el a kerékpársportban. Így az 1879. évi hatnapos kerékpárverseny résztvevői használtak doppingként növényi eredetű preparátumokat, bár már ismert volt, hogy ez milyen következményekkel járhat a sportolóra nézve: 1866-ban egy halálesetet is feljegyeztek. Századunk ötvenes éveiben az erősítőszerek alkalmazása jelentősen megnövekedett. A doppingjárvány alapvető terjesztője a kerékpársport, az ökölvívás és a futball volt. A sportolók doppingolás céljára amfetamint, heroint, koramint és más hasonló szerek egész sorát használták. Ez a járvány sajnos kiterjedt az amatőr sportra is. A dopping elleni radikális harc lényegében 1960-tól kezdődik! Ezt a problémát sok tudományos kongresszuson és szimpóziumon megvitatták. 1962-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság moszkvai ülésén felhívást intéztek a nemzeti olimpiai bizottságokhoz és a nemzetközi sportszövetségekhez a dopping elleni harcra. 1964- ben ez a kérdés került napirendre Tokióban a sporttu domány I. Nemzetközi Kongresszusán is. 1965-ben Strassbourgban a doppinggal foglalkozó Európai Tanács első nemzetközi kongresszusán osztályozták azoknak a szereknek a csoportjait, amelyek hatással vannak a központi idegrendszerre, a szívre és a légzőszervekre. Kidolgozták a doppingszerek meghatározásának módszereit a biológiai folyadékokban (vér, vizelet, nyál). Az olimpiai játékok történetében először Mexico Cityben és Grenoble-ban vezették be a doppingellenőrzést. Kőolajtermelés és a környezet szennyeződése Mivel az ember füle a fej két oldalán helyezkedik el, ezzel lehetővé válik a térhallás, a hangforrás hallása útján való lokalizálása. Tökéletes hanghűségről mindaddig nem lehet beszélni, amíg a lejátszott zene nem adja vissza az eredeti hangforrás [pl. zenekar) térbeli elhelyezését. Ehhez első lépés a kétcsatornás rendszer kialakítása volt. A sztereofónia esetében csak két hangforrás áll rendelkezésünkre, egy érdekes akusztikus törvény azonban lehetővé teszi, hogy a két hang- forás között néhány látszólagos, képzelt (fantom) hangforrást érzékeljünk. Az akusztikus sinustörvény alapján a fantom hangforrás akkor jelenik meg, ha két valós hangforrás közül az egyik intenzitása nagyobb. A látszólagos hangforrás helye a két hangforrás közötti távolságtól és ezek hallgatótól való távolságától függ. Lényegében háromfajta szte reofóniát különböztetünk meg: az AB, XY és MS sztereofóniát. Az AB azt jelenti, 'hogy a két csatorna egy-egy felvevője (mikrofonja) a hangforrás egy- egy oldalán helyezkedik el. Természetesen a valóságban, főleg nagyzenekar esetében ennek többszörösét használják, néha húsz mikrofont is, ettől függetlenül az alapelv változatlan: két csatornába veszik fel mindezt. Több mikrofon használata nemcsak tökéletesíti, de nagyban megnehezíti a felvétel technikáját. Mivel az így nyert felvétel monoütemben visszajátszva nem ad megfelelő hangot — a két mikrofon között elhelyezkedő hangforrás jóval nagyobb intenzitásúnak tűnik a széleken levő hangforrásnál (nem kompatibilis ez a módszer), ezt a technikát csak élő zene erősítésére használják. Az XY üzemmódnál a két mikrofon tengelye merőleges egymásra, az általuk bezárt szög tengelye pedig merőleges a hangforrás (pl. zenekar) síkjára. Ez a felvételtechnika honosodott meg a hanglemezgyártásban és a sztereo magnózásban. Az MS • Jj gyógyszer” a láthatáron Középkori útleírásokból is köztudott, hogy az utazók, zarándokok hosz- szú vándorlásaikra mindig bort vittek magukkal és ha megszomjaztak, csak vizezett bort ittak, így védekeztek a kolera és más járványos betegségek ellen. A kanadai Ottawa Mikrobiológiai Intézetének kutatói bor és más természetes gyümölcslé hatását vizsgálták az emberi szervezetben előforduló vírusok (polio, herpes, simplex, stb.) életképességére. Leghatásosabbnak a szőlőlé a polio vírusra mutatkozott, mely a kezelés után aktivitásának csak ezredrészével rendelkezett. Feltételezik, hogy a vírusölő hatás hordozói a fenol-tamin vegyületek, melyeket a borok és más gyümölcslevek nagy mennyiségben tartalmaznak. A fehér bor literje 260 mg hatóanyagot, a vörös bor 2710 mg-ot, a szőlőlé pedig 3310 mg ilyen hatóanyagot tartalmaz. Ne lepődjünk meg tehát, ha a bor vagy egyéb szőlőkészítmény gyógyszerként is megjelenik. (Mitte — Seite) beállításnál az egyik mikrofon tengelye merőleges, a másiké párhuzamos a hangforrás síkjával. Az előző a hangforrás hangjait, az utóbbi a falakról visszavert zörejeket veszi fel. Ez a mód a sztereo rádiózásban nyert polgárjogot. Azonban hamarosan kiderült, hogy a sztereofónia nem nyújt tökéletes térhatást, mivel a hangforrásból érkezett hangokon kívül a hallgató érzékeli a falakról visszavert hangokat is, így a minden irányból visz- szavert hangok adják a teljes térhatást. A térhatású hangtechnika fejlődésében döntő szerepet játszott a szélesvásznú film elterjedése. A 70 mm-es filmszalag széles hangcsíkja lehetővé tette, hogy kettőnél több csatornát játsszanak fel rá. így alakult ki az ötcsatornás és a háromcsatornás hangszinemasz- kópia. Magas költsége miatt a mai napig nem nágyon terjedt el. Az ilyen filmek felvételénél alakult ki az a mikrofonelhelyezési gyakorlat, amely a szi- nemaszkópiát követő kvadrofó- nia alapjává vált. A mágneses felvételeknél aránylag egyszerűen megoldották a kvadrofó- niát (négycsatornás felvevő, Hl. lejátszőrendszert), azonban a hanglemezgyáraknak nagy fejtörést okozott, hogy hova helyezzék el a már látszólag kihasznált lemez két csatornája mellé a további két csatornát. Több megoldás született, jelenleg már csak kettő van közülük versenyben. Egyik a sztereo rádiózásban használatos frekvenciamoduláció. Ebben az esetben a meglevő két csatornába bevésik a másik két csatorna jeleit is, egy 30 kHz-es pilotjelre modulálva. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy kb. 50 kHz-es jelet is kell a lemezbe vésni, ez azonban parányi méretei miatt szinte megoldhatatlan feladat elé állította a tervezőket. (Az ilyen magas frekvenciájú jel. hullámhossza már olyan kicsi, hogy óriási műszaki nehézséget okoz a jel torzításmentes bevésése.) Ennek sokkal ötletesebb a japánok fázisfordító kvadrofóniája. Ez a hallható hullámsávban, tehát 20 kHz—18kHz-es sávban 90 fokkal elfordítva vési a maradék két jelet a lemezbe. Gyakorlatilag ezt úgy lehet elképzelni, mintha a sztereo lemez mindkét csatornájában még két-két csatorna lenne. A valóságban nincsen, mert elektronikus úton oldják meg a két jel keverését az ún. mátrix áramkörökben, rendes sztereo üzemben vésik a lemezre, majd sztereo hangként szedik le lejátszás közben, amit újból átalakítanak kvadrofon jellé. így a kvadrofoD lemez lejátszható kvadrofon, sztereo és mono lemezként isi Az erősítőtechnika — főként a kvadrofóniában — ma már komoly eredményekkel dicsekedhet. Mivel a lejátszáshoz négy hangszóró szükséges és ez valóságos huzal-pókhálót eredményez a helységben, a kutatók megpróbálkoztak a vezeték nélküli hangtovábbítással. Ez a törekvésük teljes sikerrel járt. Ez esetben a lejátszőké- szülékben (pl. lemezjátszóban) parányi infravörös hullámsávban dolgozó adó sugározza az információt a hangfalak vevőibe. Ezek a vevők elektromos jellé alakítják az infravörös hullámokat, amit a végerősítő fokozat a hangszórókba továbbít. Nagyon ötletes ez a találmány, csakhogy mint a kvadro- fónia és egyéb kiegészítő tartozékainak elterjedése útjában is, meglehetősen magas gátként borsos áruk áll. Már a sztereo HÍFI-itechnika is tekintélyes anyagi ráfordításba kerül, a kvadrofon erősítő ára csaknem négyszerese a mono erősítő árának, nem beszélve a tetemes árú hangfal megnégyszerezésé- ről. A kvadrofon hatás mindamellett csak nagy hangintezi- tás mellett érvényesül, ami egy átlagos lakótelepi lakásban nem valósítható meg. A HIFI- minőségű, később talán tökéletesen hanghű kvadrofónia tömeges elterjedése nagyon is kérdéses. Ezért a kvadrofónia a sztereo technikát a közeljövőben nem fogja kiszorítani. Az élethfi reprodukált zene hallgatásához elengedhetetlen feltétel a megfelelő akusztikájú terem. Minimális térfogatának 100 m3-nek kell lennie, ami a gyakorlatban 5X5X4 m-es helyiséget jelent. További nagyon fontos feltétel a helyiség megfelelő akusztikai módosítása — a falak megfelelő hangnyelésének, ill. visszaverésének biztosítása, a lehető legjobb hangszórás (diffuzitás) elérése, stb. Ez a problematika azonban már túlnő nemcsak a jelenlegi ismertetés, de az elektroakusztika keretein is. A zárt és nyílt terek akusztikai problémáival egy önálló tudományág, a térakusztika foglalkozik. OZOGÁNY ERNŰ A kőolajat joggal tartják „fekete aranynak“, hiszen beszerzése minden államnak létérdeke. Természetesen, hogy kitermelését világszerte igyekeznek növelni. A Szovjetunió átfogó terveket készített kőolajipara termelésének növelésére. A tervek abból indulnak ki, hogy tovább fejleszthetők az új lelőhelyek kutatási módszerei, valamint az olajbányászat technológiája. Az újonnan üzembe helyezett olaj- kutakat már a kilencedik ötéves tervidőszakban automatizálták és nincs távol az az időszak, amikor a kőolajtermelés távirányítással történik. A termelőfuratokba például különböző vegyszereket, forró gázokat, forró vizet vagy vízgőzt juttatva a kőolaj hígabbá válik, így nagyobb mennyiség hozható a felszínre. A rosszul kitermelhető lelőhelyeken mind jobban terjed a kőolaj föld alatti elgázositásának módszere. A kőolajtermelés műszaki problémáinak kísérőjelensége a környezetvédelem állandó figyelemmel tartása. Az a vélemény, hogy a kőolajtermelés eleve rongálja az élővilágot, annyira általánossá vált, hogy egyesek már úgy vélekednek, az élővilág pusztulása meg sem akadályozható. Ha a realitások talajáról indulunk ki, akkor a probléma egész más színben látszik. A kőolajtermelés velejárója a környezetszennyezés veszélye. A reális veszély azonban a termelés mai műszaki színvonala mellett kiküszöbölhető. Kellő figyelem és felelősségérzet mellett semmivel sem veszélyesebb, mint bármely nyersanyagkitermelő vagy egyéb technológia. Például a tengervizek szennyezettségére sokkal veszélyesebb a hajózás, mert folyékony hajtóanyagot használ. Kőolajszármazékoktól sokkal szemnyezettebbek a kikötők és a fő hajózási útvonalak, mint a tengeren elhelyezett olajkutak környéke. —fii— A Pardubicei Szervesanyagku- tató Intézet Toxikológiai osztálya az egyedüli olyan tudományos munkahely Csehszlovákiában, amely az emberekkel kap csolatba kerülő új vegyipari termékek esetleges mérgező hatását vizsgálja. Az osztály dolgozói a vegyipari termelésben a szintézisek folyamán keletkező melléktermékeket is vizsgálják a mérgező hatás szempontjából. Az anyagok tulajdonságait már a gyártás megkezdése előtt megállapít ják, s meghatározzák a termelési folyamat higiéniai és műn kavédelmi feltételeit. A kutatók szorosan együttműködnek a KGST-országok hasonló jellegű intézeteivel, s kutatási eredményeiket a világ legfejlettebb országaiban megjelenő szak sajtó is közli. A felvételen Dra- homíra Hemerková laboráns mikroszkopikus vizsgálathoz készíti elő a kísérleti állatok belső szerveit. A CSTK felvétele VII. 24. 16