Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-03 / 27. szám
volt hármas ünnep, sem hetes eső,’a televízió műsorában Zeman őrnagy, meg Colombo hadnagy szerepeltek, a Párkányi (Stúrovo) Állami Gazdaság irodaházának nagytermében mégis több mint száz szempár figyelt az emelvény felé, amikor Stejankovics Istvánná megszólalt: ,,Kedves vendégeink, régi, jó ismerősök, volt majori lakosok!“ Köszöntő szavait, rímes-verses visszaemlékezését meghatódottan fogadták. Száraz Lászlóné elszavalta József Attila Kései sirató című versét. Ügy szállt a sóhaj, mint a böjti szél, de elült, mert elnyomta a résztvevők múltat elevenítő szava. Kavicsként görgette elő az emlékeket. Néhány partra került. FERENCI JÁNOS: — Ostoros gyerekként kezdtem és örültem, amikor 15 esztendős koromban hónapszámos béresnek fogadtak. Ez persze azt jelentette, hogy a, 80 kilós zsákot magamnak kellett megemelnem. EROS JÁNOS: — Apám egy mázsa krumplit adott a tanítónak, hogy hatodikos koromban kimaradhassak az iskolából. Fel is fogadtak fél kommencióra, ne gyedévenként 12 mázsa gabona és 12 öl fa volt a bérem. Rám szóltak: Mi az? Nem bírod a zsákot? Hát csak szabadkoztam: Én bírnám, csak a ujjaim nyúl tak ki. PÖCS KÁROLY: — Boronkai földbirtokosnál szolgáltunk. Jó béres volt az apám, meg egyházfi. Csak engem izgatott a kérdés: Miért csak a szegényeké a mennyek országa? Azután az első köztársaság idején meg is szerveztük a vörös szakszervezetet. A többit tudjátok már ti is. EROS JÄNOSNE: — Tizenöten voltunk testvérek. Vitek Gáborné ■ ■ a ■ ■ a i ■ a i ■ a Az apám juhász volt. Alig cseperedtem fel, egész nyárra elszegődtettek az intézőhöz pulykapásztornak. Egy ruháért. VITEK GÁBORNÉ: — Apám azt mondta: Minek a rongyos élet, ha nincs a pipámban dohány? Eladtuk a tojást. Persze a szánkból, csakhogy dohányt ve hessünk. JANICSEK FERENCNE: Nyolcán voltunk. Tizenkét esztendős koromban én főztem a családnak. Sámlira álltam a tűzhely mellett, hogy belekavarhassak a fazékba. SZÁLÚ ANDRÁS: — Jóba pusztáról kerültünk ide. Tizenketten voltunk testvérek. A felszabadulás után már a könyvelőségen dolgoztam, de jól emlékszem gyermekkoromra, amikor a hivatalosan engedélyezett kolduló napokon hozzánk, a szegényekhez még szegényebbek jöttek koldulni. NÄGEL JÓZSEF elvtárs, a városi nemzeti bizottság alelnöke megkérdezte: — „Már csak a múlton merengünk?“ FABIAN IMRE: Könnyű ma. Dédunokámmal gyakran elsétálunk a gazdasági udvar felé. Nézi a műhely előtt álló hatalmas gépeket. Mondom neki: Könnyű ma, mert a munka nehezét elvégzik helyettünk ezek a gépek. JANICSEK FERENCNE: — Reuma kínoz már fia talkorom óta. Ki gondolt volna arra, hogy a majoriak reumáját is gyógyítani kell? Ki gondolt volna erre régen? Ma gyógykezelés, fürdő — de hiszen ezt li is tudjátok. RÁKÓCZI ISTVÁN: — Nyolcvanesztendős vagyok, kommunista. Nézem, figyelem az életet és kimondom: jól van, érdemes volt küzdeni. ERŐS JÚZSEFNE: — Itt van mellettem az unokám, őszkor már óvodába megy. Itt sugdossa: Milyen érdekeseket mesélnek a bácsik, meg a nénik. Mondanám, hogy nem mese ez, gyermek, de hát érti? Autóval hozzák látogatóba hozzám. BOCS KAROLY: — Ma becsülete, rangja van a munkának. Ezért dolgozom még ma is. Amíg erőm engedi, dolgozni is fogok. SZÁLÚ ANDRÁS: — Gyakran hallani, hogy ilyenek meg olyanok a mai fiatalok. Mondom én: jók a fia talok. Csak nekünk kell jó példát mutatnunk. DANIS ISTVÁN: — Béke van, jó világ van. Hát csak ügyeljünk, hogy ilyen is maradjon. CSÖMÖR LAJOS: — Járásban, dologban már zihál a tüdő, de ma érdemes dolgozni. Még nekünk is. Hát még annak, aki most fiatal? Lassan elcsendesedett a szóáradat. Jantosík Imre gimnazista kért szót: „Mi, unokák és dédunokák, büszkék vagyunk arra, hogy milyen örökséget kap tunk. ígérjük, fogadjuk...“ Azután Skuta László elv társ, a gazdaság üzemi pártszervezetének elnöke részletes tájékoztatást adott arról, hogy a 27 volt majorból, tanyából álló gazdaság, mely 2800 dolgozót foglalkoztat, milyen eredményeket ért el, mit tervez. Még nótaszó is fakadt. Béresek sorsáról, öröméről és bánatáról szóló. Vitek Gáborné, aki saját verseit szavalta Bogáncs pusztáról, a cselédi sorból fotelbe kerülő nagymamáról, sok-sok tapsot kapott. Közben- közben idézgették a pártelnök szavait: „Felszámoljuk a tanyákat, eltüntetjük“ Kérdezgetik egymástól: „Ki bánja?“ És maguknak meg is válaszolták: „Eb, aki bánja azt a cudar világot.“ Szívből mondták. Amikor eljöttem, a lépcsőházban elém állt egy idős ember. Tizenkilences veterán. Már felírtam volna a nevét, de rám szólt; „Miről fogsz Írni, elvtárs?“ Meglepett a kérde^s, de ő választ se várva megelőzött: „Arról írjál, hogy más féli az öregséget, ne künk meg ez a legszébb.“ Parancsoló tekintettel nézett a szemembe, de amikor észrevette, hogy megértettem, reám mosolygott. Oly kedvesen, biztatóan, hogy mosolya még most is hevít. HAJDÚ ANDRÁS A felvételeket Gyökeres György készítette lantosík Ferencné Ja ncsik Ferencné Erős Józsefné és unokája, Hajnalka Fábián Imre Pócs Károly ..JVKfllffvn nW ft n