Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-12-11 / 50. szám
üvöltést követő másodpercekben Barczik átcselezte magát az AC Rega- na védelmén, tiszta gólhelyzetbe került, s ekkor Ottó középhátvéd teketó- riázás nélkül felvágta. Tizenegyes! Meglepett tekintetek szegeződtek Tűnek őrvezető arcára, de az ő pillantása meg se rezzent, kék szemének tükrén nem vetett fodrot a bizonytalanság. Nem érezte szükségét a magyarázkodásnak, egy röpke kézmozdulattal jelezte, bizony sza- baiytaianság történt, gólhelyzetben, a tizenegyes jogos. Néhányan aggódva pillantottak az órájukra: már csak néhány perc volt hátra a találkozóból. A megítélt büntetőt maga Barczik értékesítette. Nagy-nagy meglepetés volt tehát készülőben. Az AC Regana legénysége elkeseredetten támadott, az egyetemisták azonban állták a rohamokat ... A társalkodóban szorongó katonák mindnyájan tudták, hogy az iménti üvöltés a ’folyosón a kiképzési parancsnokhelyettes, Zechmeister őrnagy torkából hangzott el, de látszólag ügyet 93m vetettek rá. Az ügyeletest követelő üvöltés visszhangja még mindig ott motoszkált a hosszú, zordon folyosó zegzugaiban. Bélán tizedes, akinek mellén a századügyeletesnek kijáró sípos-patronos zsinór fityegett, a félelmetes hang hallatára ijesztően elsápadt, azután két természetellenesen pirosló folt tűnt fel lányos arcán. Ösztönös mozdulattal szorosabbra húzta derékszíját, majd egy oroszlánketrecbe készülő ember — ebben az esetben meglehetősen komikusán ható elszántságával lépett a folyosóra. Éppen abban a pillanatban, amikor Salome játékvezető hármas sípszava a mérkő- •zés végét jelezte, hirtelen kicsapódott az ajtó, s a kopott ajtókeretet Zechmeister •őrnagy megtermett, kövér alakja töltötte ki. Az időközben alaposan lehordott Belánt csak sejteni lehetett mögötte. Lehotszky karpaszományos alhadnagy egy zengzetes vigyázzt vezényelt, majd miután a teremben lévők kelletlenül feltápászkod- tak, gépiesen jelenteni kezdett. Az őrnagy leintette. Gyanakodva lépett beljebb. Szemében sárgán lobogott a kíváncsiság. — Maguk mit csinálnak itt? — kérdezte. Csönd. Mindenki elkerülte a tekintetét. Leihotszky körülnézett, aztán felhúzta a váltót: — Semmit. Szórakozunk, beszélgetünk ... Egy balkáni gerle landolt a nyitott ablak párkányán. Rácsodálkozott a benti jelenetre, aztán továbbrebbent. Néhányan tétova mozdulattal visszaereszkedtek helyükre. Az őrnagy hangja ostorként suhintott közéjük: — Tudtommal nem adtam engedélyt a leülésre! Látszólag magába feledkezve, de peckesen kezdett el sétálni az asztalok között. Az útjában állók elhúzódtak előle. Meg- megtorpant, egész közelről belenézett egy- egy katona arcába, majd tovább folytatta útját. Szinte meglepődve állt meg a televíziós készülék előtt. — Miért nem nézik a tévét? — Nincs jó műsor... — válaszolta bizonytalanul Lehotszky. — Ha jól tudom, ilyenkor labdarúgó-mérkőzés szokott műsoron lenni. Magukat talán nem érdekli a labdarúgás? — kérdezte nyomatékosan. — S különben is, amelyik műsor nem jó az egyiknek, jó a másiknak — tette még hozzá. — Csíkoz. — Veszettül. — Meg recseg — hallatszott hátulról. — Szóval szórakoznak, beszélgetnek ... — engedte el füle méllett a készülék rozo.ga állapotát célzó megjegyzéseket az őrnagy. — És miről beszélgettek, ha szabad kér deznem? Lehotszky újra a vállát vonogatta. Néhányan Turek felé pillantottak, de a nagy darab, szőke őrvezető múmiaarccal átnézett fölöttük. — A nőkről — mondta valaki hátulról. — Csakis a nőkről — toldotta meg egy másik. Az ajkak óvatos vigyorba rándultak, készen arra, hogy szükség esetén egy szem pillantás alatt újra komollyá merevedjenek. Mindenki tudta, hogy Zechmeisterl megcsalja a felesége. Fiatal tisztekkel és civilekkel egyaránt. Ha a legénység körében szóba jött a dolog, a legtöbben csak röhögtek: pocakos trolli, hát miért vett feleségül egy •olyan, nála sokkal fiatalabb, szép nőt, aki után az utcán szélkakas módjára pörögnek a férfiak. Mióta tudja a számára fájdalmas igazságot, nincs maradása otthon. Ezért jelenik meg a laktanyában a legváratlanabb pillanatokban. Precíz, kemény, félelmetes tiszt hírében állott, de amióta rájött, hogy tizenöt évvel fiatalabb, csinos felesége időnként szándékosan nélkülözi öt a szerelemben, gyakran vannak meglepően csöndes időszakai. Ilyenkor magába roskad, mint a behemót hóember, ha melegebb idők járnak, arcára fájdalmas szomorúság rajzol mélabús mintákat, hosszú percekre elrévedezik, s legtöbbször szelídített cirkuszi állatokról és az időjárásról beszélget a közkatonákkal. Aztán a legváratlanabb pillanat ban újra kirobban. — Ne vonogasa a vállát, Lehotszky! süvöltött fel most is. — inkább arra lenne gondja, hogy a századügyeletes a posztján legyen. Szolgálat alatt semmi keresnivalója a társalgóban. Maga meg mit vakaródzik, ott, hátul?! Bolhái vannak? Nyavalyás társaság! — mondta őszinte indulattal, majd fürge léptekkel kiment a társalgóból. — Tizedes! Holnap a szolgálat után jelentkezik nálam. Értette? — kiabált vissza Belánnak a folyosó végéről. — Majd én megtanítom magukat! ... Bélán a század legügyesebb, legmegbecsültebb rádiótávírásza volt. Az őrnagytól azonban mindig félt. Azt tapasztalta, hogy a parancsnokhelyettes a jó, megbízható katonákkal szemben sokkal elváróbb, szigorúbb, kérlelhetetlenebb, mint a többiekkel. Mintha azok csak a létszámot szaporítanák. Előre elkönyvelte magának a két hét laktanyafogságot, amikor másnap, szolgálata leteltével a parancsnokhelyettes ajtaján kopogott bátortalanul. — Bélán tizedes, parancsára megjelentem! — riasztotta fel az irataiba merült Zechmeistert. — Mit akar? — csodálkozott rá az őrnagy. Homlokára tolta vastag keretű szemüvegét, aztán lassan eszébe jutottak az előző napon történtek. — Bélán, maga jó katona, tudhatná, hogy szolgálati helye indokolatlan elhagyásáért legkevesebb két hét laktanyafogság jár, a Példás katona megvonásáról nem is beszélve — kezdte meglepően szelíd, atyai hangon. — Mi lett volna, ha ... tegyük fel, egy generális téved a század folyosójára. El tudja maga képzelni azt a szégyent. A hadosztály összekötő és távközlő zászlóaljának szolgálattevő katonája nem engedheti meg magának, hogy csak úgy ukmukfukk! — otthagyja szolgálati posztját. Maga nem újonc, Bélán, tapasztalhatta, hogy egy ilyen alakulat katonájának lenni a tervezett rang- fokozaton túlmenőleg is megkülönböztető ranggal jár. Vagy ezt még nem tapasztalta? A rádiós mindig megbecsült ember a hadseregben. Főként jelenleg, a haditechnika ilyen fejlettségi fokán. Rádiós nélkül manapság a hadműveletet irányító parancsnok olyan, mint ... — erősen gondolkozott — mint a madár szárny nélkül. Hogyan is mondta egyik híres hadvezérünk?: összekötés nélkül nincs vezérlés. S ennek .megfelelően, ugye, Bélán, a rádiós fűtött törzskari hálókocsiban alszik a zimankós gyakorlaton, s a legtöbb esetben, ha van banne egy kis élet — s itt merően Bélán tizedes szemébe nézett —, elcseni közvetlen parancsnoka vagy az elcsavargó törzskari tisztek kosztpótlékát. Mert a szardínia és a prágai sonka mégiscsak más, mint a lecsó vagy a kozmás babfőzelék ... Vagy tán nincs így? Na látja! Ezért a rádióstól is el- váratik, hogy tiptopp katona legyen. Szolgálatban, szolgálaton kívül. Mi a véleménye? Belánnak érthetően nem volt semmilyen véleménye. Amúgy is meglepte az őrnagy oktató, példabesaélő hangja. Erre igazán nem számított. Aztán persze, kiderült, hogy a halántékán erősen deresedő őrnagy csak bevezetőnek szánta az elmondottakat. — Na Bélán, most már mondja el szépen, mit keresett a társalgóban — kezdte el ismét. — Nézze, nekem amúgy is gyanúsnak tűnt, hogy csaknem az egész század ott szorongott. A tévé kikapcsolva, kártyának nyoma sincs ... Nekem aztán mondhatják, hogy szórakoztak, beszélgettek. Meg, hogy nőkről volt szó. S ebből nem akart kimaradni, Bélán? Megkockáztatva egy esetleges büntetést? Nehéz elhinni... A tizedes nem válaszolt. Ügy érezte, a sarokba szorították minden tanácstalansága az arcára telepedett. Mint forró kását a szájban szokás, forgatta fejében a gondola tokát, de szégyellette elmondani az igazi okot. S éppen Zechmeisternek. Az őrnagy arcára a parancsoló várakozás merev, szögletes vonásokat rajzolt. Pedig nem nagyon kellet volna megerőltetnie magát, hogy egy adott pillanatban közvetlennek, barátságosnak, nyájasnak hasson. A figyelmes szemlélő könnyen megállapíthatta, hogy sokat jelent rajta az uniformis. A sárgászöld tiszti egyenruha — új, feszes öltönyökhöz hasonlóan — valahogy mindig a kimért merevség látszatát kölcsönzi viselőjének. — játszottunk — szólalt meg Bélán, mert lábában érezte a huszonnégy órás szolgálat meleg hullámokban jelentkező fáradtságát, s mert látta, az őrnagy várakozó kedve végtelen. — látszottak? Mit játszottak? — Szóval... nem is mi játszottunk, hanem a csapatok. — Hát maguk mit csináltak? — kérdezte az őrnagy ösztönösen, célratörően. — Vártuk az eredményeket. — Miért várták az eredményeket? — Hogy jól tippeltünk-e. — De a tévé nem volt bekapcsolva — vetette ellen Zechmeister. Bélán egy pillanatra megrökönyödött: mi köze ehhez a tévének, amely ráadásul esi koz és recseg. Az őrnagy érezte, hogy taktikai hibát követett el. — No, és jól tippeltek? — kérdezte, most már sokkal óvatosabban. — A századparancsnoknak telitalálata volt. Senki sem tippalte, hogy az FC Vavreli legyőzi a Reganát. Éppen akkor rúgták lel Barczikot a tizenhatoson belül, amikor ... Az őrnagy unatkozva legyintett magában. Valami hülyeség az egész. Miért is foglalkozik vele. Ezt a tizedest sem érdemes megbüntetni. Elcsavargott a szolgálatosi asztalkától, de miért gondolta volna, hogy éppan vasárnap délután toppan be valaki a század folyosójára. , — Hogyan mondta, Bélán, csak Buhalá- nak volt telitalálata? Hát ő is játszik — kérdezte színlelt közönnyel, mert újra oldalában érezte az első megsejtés táplálta kíváncsiság fulánkját. Amikor tegnap a tár salgóba lépett, rögtön érezte, hogy a legénység valamit titkol előtte. Persze a közkatonáknak mindig el kell valamit titkol niuk a tisztek előtt, ha okuk van rá, ha nincs, de hát ez a Buhala is... Főhadnagy létére. Nem értette az összefüggéseket, persze. A tizedes bólintott. , — S én is tippelhetnék? — kérdezte az őrnagy. — Hát persze — vágta rá gondolkodás nélkül Bélán, mert nem tűnt fel neki Zechmeister óvatos, számító érdeklődése. — Csakhogy én nem értem a szabályokat. — Áááá, semmi az egész. Egy korona egy szelvény, s a telitalálatos nyer. Egyszer már nekem is volt telitalálatom, de akkor csak hetvenöt volt az összeg. Különben eredményre ... — S a csapatok? Ha jól hallottam, valami Regana... — Igen, Mihályország csapatai. Regana, Vavreli, Belanton, Rent, Sabari és a többi, összesen tizenhat. Mint nálunk. Tudja, őrnagy elvtárs, ez egy olyart . . . Szóval játék az egész. Turek Misi találta ki Mihályorszá- got, és mi megtippeljük egy-egy forduló eredményeit. Ennyi az egész ... — hadarta el Bélán, meglehetősen leegyszerűsítve. Az őrnagy arcára most már az egészségessé vált, felhőtlen kíváncsiság rajzolt apró kis kérdőjeleket. — Ne bolondozzon, Bélán! — nevette el magát, és arcán két apró lyukacska je lent meg, mint a dundi kislányoknak. — Hát hogyan lehet egy kitalált ország láb darúgó-bajnokságának eredményeit tippelni. S ki határozza meg az eredményeket? — Természetesen Turek. — S nem csal? — Miért csalna? Ő maga nem s különben sem ismeri a tippeket ta Bélán elnézést kérő sajnálkozás érezte, hogy úgy 9em tudná elmí a dolog lényegét, ahogy szeretné. Amikor rájöttek, hogy Tureknek országa, s abban egy pontosan vez: darúgó-bajnokság, nem történt sem nős, csak néhányan figyelni kezdté dennapi teendők terén egy kissé jámbor, őrvezető pillanatnyi hóbór sző szórakozását. Aztán ahogy a szabályszerű levezetésével, hétről vább lendítette magát, valahogy föl különvált Turek személyétől. A fél ke őrvezető így hovatovább a mihá labdarúgóba jnokság lelkiismeretes sának szerepébe kényszerült. Mer pillanattól kezdve, amikor elárulta, egyetemisták, az FC Vavreli játék gyományosan kobaltszínű mezben j s hogy kapusuk már három éve nemzeti tizenegynek, megszűnt ki: hatalma az ország felett. S miut génység körében az egyes csapatok kolótábora alakult — mert volt kobalt szín tetszett, egy másiknak hogy Barczik tulajdonképpen mag mazású, ösztönösen kedvelte a ni darúgókat (Zomonatu, a négyszeri Rent ördöngösen cselező balszéls harmadik valaki előállt a tippeli vei. — Jó, tegyük fel, hogy nem csal ta az őrnagy —, de kénye-ked\ kítgathatja a végeredményeket... — Nem alakítgatja! — ellenke» tén Bélán. — Hiszen már minden a játékosokat, a csapatok közti erő kát, előre megtudjuk, melyik csapa len tartalékosán pályára lépni, me közi edzésen megsérült valamely embere, szóval... — S mindezt Turek találja ki?! — Hogy is mondjam? ... A kifej' pontos. 0 csak a legapróbb részk mond mindent annak, aki érdek la. Aki esetleg kételkedik vagy szeretné a dolgokat. Mert mindig ilyenek .. . Egy kicsit elbizonytalankodott e Elhatározta, hogy tovább nem ma; dik. Úgyis hiába. Hogyan magyar, azt, hogy Turek csak közvetítője nek, ami tulajdonképpen már rége az akaratán. S különben is: mindé, Iái ja ki az eredményeket. — Hát nem mindegy, hogy ki I az eredményeket? — mondta han Az őrnagy nem válaszolt. Egy bé dulattal elbocsátotta a tizedest, latban már a hársfasor szegélyez járt, a ráérősen sétáló emberek 1 laktanya kapuján kilépve valóbar egy feloldóan langyos, sodró árac rült volna. Szinte az újszerűség en tott rá, hogy teljesen ismeretlen is visszaderülnek, ha rájuk iw Olyan vékony, hártyaszerű volt a levélzete, hogy valósággal nem ha nyékot. Ezt nem figyelte meg m A nap derűs, kerek mosolyként 1« tavasz-tiszta égbolton. Az őrnagy a ta magát, hogy örül az életnek. Az útba eső sörkertbsn általáb zott egy korsó dús habú sört. Lán fiúk is milyen szellemesen űzik el kát. Egy kitalált bajnokság ered tippelnek. Hát persze, mindegy ki az eredményeket. Az eredmény I mény. Az eredményt készen kapjá azt eredményező körülményekét, seket, a legkülönbözőbb érzéseke apró kis mozzanatokat már úgy f hozzá az egészhez. Tulajdonképpe módon. Ki-ki tapasztalatai, elképzi méretéi, fantáziája szerint. Igazál játék. S megfelelő hozzáállás mell- más, érdekfeszítő, szórakoztató is Tágas, a házasságra készülődé: éveiben egyfajta önbizalmat adó sei berendezett lakásába lépve, e nat alatt fagypontra süllyedt Zeci ben a higany: felesége nem volt o A jóval nyolc után hazatérő bá asszony hiába magyarázta meggyőí elborult arcú férjének, hogy délut eszébe jutott az érvényét vesztett hiszen Bulgáriába készülnek a nyí újíttatta tehát, s útban a sokat haj kersárga krimplent is megvette a féle méteráruboltban, az anyagot 1 tesen mindjárt elvitte varrónőjéhez ismerten szószátyár asszony, most nal kávéval kedveskedett, szó vetett, s egyszer csak azt vette és: már elmúlt nyolc... Az őrnagy volna hinni a feleségének, de csak te, hogy valahol a gyomrában € légüres tér keletkezik, ahová súly hezült szíve készül lepottyanni. S vánta, hogy gondolatait gyakrabt kolják össze alaktalan csomóvá hullámokban érkező fejgörcsök. M< kor konkrét fájdalmat érzett. Úgy indult munkába másnap, ho; az sem hoz számára feloldozást. hivatta a századparancsnokot. — Főhadnagy, nem tartja rangjá tatlannak mindenféle hülye játéki csátkozni a legénységgel?! — moi lyesen, s határozott mozdulattal el Buhala magyarázkodását. ■ ! * ' ';; -- •' ■-■• J m ™iiMi> lli| Mmm .mW W~ 'Wm w Jf ■ ImF m m ■■ jgf ,mW aJ W ## « w Jr 4gjf| Jjjrfb Wak ÉL Jm&Km mm m My A v AZ
