Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-12-11 / 50. szám

Lehet-e haf előadás alapján, hajnalokba nyúló szakmai megbeszélések, viták után teljes körképet festeni egy ország színházi életéről? Különösen akkor, ha értékekben, fölfigyelhető, sőt világhírű előadásokban oly gazdag lengyel színházakról van szó? Aligha. Igaz, a hat nap műsorát Roman Szydlovski, a lengyel kritikusok doyenje, a Színházkritikusok Nemzetközi Szövetségének elnöke ál lította össze, méghozzá úgy, hogy ízelítőt kapjunk a mai lengyel színház három fő vonulatáról: a lírai, monumentális és romantikus elemeket tartalmazó, a Mieczkiewicz, Slo- wacki, Kraszynski, Wyspianski által meghatározott nemzeti hagyományokat tovább éltető és korszerűsítő irányzatokról, továbbá a kamaraszínházi előadásokról, s nem utolsósorban a kísérleti, avantgarde társulatok munkájáról.

Józef Szajna új úton

Évekkel ezelőtt még Grotowski laboratórium-színháza állt az élen az új utakat kereső társulatok között. Ma ez a csoport és különösen a vezető — enyhén fogalmazva — hullámvölgybe került. A társulatnak jelenleg húsz tagja maradt, nem tartanak előadásokat, hanem a természetbe járnak, hogy Grotowski szavaival élve — tökéletesen megismer jék egymást, kitárulkozzanak egymás előtt. Ebből, mondanunk sem kell, je lenleg sem a közönségnek, sem a szakembereknek semmi hasznuk, élményük nincs. A közeljövő dönti el, hogy ez az elhúzódás erőgyűjtést, útkeresést, új szakasz kezdetét jelenti-e, avagy mostani cselekedeteik az öntetszelgés, az önmutogatás, a teljes kiégés mocsarába fulladnak.

Furcsán hangzik, pedig tény, hogy Lengyelországban jelenleg a képzőművészek aratják a legnagyobb színházi sikereket. Tehát nem a művészi szó, a szöveg az elsődleges, hanem a tudatosan megkomponált, a kifejező arcjátékkal, mozdulatokkal, testhelyzetekkel fölerősített, szimbólumokkal fölruházott látvány, amelyeket rendszerint még hanghatások tesznek szuggesztívebbé.

A sort a krakkói Tadeusz Kantor kezdte a Kryko II. csoportjával, de legnagyobb elismerést otthon és külföldön /őze/ Szu)na Stúdiószínháza vívta ki. Beszélgetésünk során a világhírű rendező elmondta, hogy nem hisz mások művészi szövegében, s így számára a szövegkönyv - legyen az Shakespeare vagy mai szerző — csupán arra jó, hogy az ott leírt emberi lelkiállapotok, élethelyzetek színpadi ábrázolásához alapul, ösztönzőül szolgáljanak. Szerinte a tudató

san megkomponált, nem öncélú vizuális megoldásokkal, s a hanghatásokkal sokkal többet lehet elmondani, érzékeltetni a mai nézőnek, mint a hagyományosnak mondható eszközökkel.

Józef Szajna két előadással meggyőzött bennünket arról, hogy nem öncélúan kísérletezik. Először a Rep lika című produkciót láttuk. Jellemző ennek az előadásnak a létrejötte. Szajna a második világháború során koncentrációs táborokban sínylődött. Kiváló rajzoló lévén évekkel ezelőtt skiccekben, nagy kompozíciókban idézte föl szörnyű emlékeit. S ezután pattant ki az ötlet, hogy mi lenne, ha ezeket a jeleneteket színpadon életre keltenék. Így született meg ez a világhírű előadás. Egy szó nem hangzik el, de fasizmusról, emberkínzásról, háborús borzalmakról, emberi helytállásról nem láttam még ennyire elevenbe vágó, megborzongató és felemelő művészi alkotást.

Félelmetes jelenetek, sikolyok, zö» rejek, szimbólummá emelt tárgyak, eszközök, hatalmukban tobzódó, el- állatiasodott emberek, megkínzottak, elesettek, újra és újra fölegyenese- dők kavalkádja nyújt leírhatatlan élAdam Hanuszkiewicz felújítása

A varsói Nemzeti Színház főrendezőjét, a nemzeti hagyományok to- vábbéltetőjeként tartják számon. Mieczkiewicz-, Wyspianski-, Turge- nyev , Csehov- és Shakespeare-rendezései fémjelzik a nevét, avatták európai hírű rendezővé. Az elmúlt évad végén a lengyelek klasszikus drámaírójának, Alekszander Fredrónak Férfi és nő című darabjának felújításával ért el ritka nagy sikert és visszhangot. A vígjáték története nem ismeretlen. Gustaw, a nemesi sarj, fus- tysját, a szolgálólányt környékezi meg, viszont felesége, Aniela, a szomszéd birtok fiatal nemesivadékának, Alfrédnak osztogatja bájait. Az eredeti történet komikumát az adja, hogy Gustaw és Justysja fellengzős szavakkal bizonygatják egymásnak kölcsönös szerelmüket, igyekeznek titikolni szeretőiket, közben azonban mindent megtesznek azért, hogy mi előbb és minél többet velük lehesse nek. Hanuszkiewicz jól tudja, hogy ez így ma naivul hatna. Ezért „csavart“ egyet a történeten. Gustaw és Justysja ebben a játékban tud arról, hogy társa megcsalja őt, s ez újabb lehetőséget ad a tragikomikus helyják őt, de ezt a várva várt percet nem éri meg.

Az előadás érdekessége, hogy Boh- dan Cybulski, a fiatal rendező a játék beállításában milyen tudatosan használta ki, hogy a vár egyik kar- zatos termében játszanak. A szó szoros értelemben minden ajtót, minden emeletet beépít a játékba. A körcsarnok közepén egy műanyag borítású emelvény: Don Fernand vívódásainak a színhelye. Vizuálisan, színhatásokban, színészi játék szempontjából is egyaránt értékes előadásnak tapsoltunk.

Az igazi Suksin

A kamaraszínházak közül az idei évad egyik első nagy sikerét, Suksin Energikus emberek című darabját láttuk a varsói Ateneum Színház kitűnő eiuaaasduau. S megint a tanulság: nálunk is föl kellene fedezni Suk- sint mint drámaírót, nem utolsósorban pedig a napjaink emberéhez szóló más kortárs szovjet írókat.

Sokkal jobban szolgálnánk ezáltal a szovjet drámaírás ügyét, mint azzal, hogy ismert és nem hibátlan alkotásokat újítunk _ föl ki tudja hányadszor.

Lengyel színházi mozaik

«lényt. Az előadás nemcsak arról szól, ami volt, hanem azt is sugallja, mi jöhet, mi lehet, ha a fasizmusnak teret adnak bárhol a világon. Az előadás végén egy ideig senki sem tudott fölállní, sápadt arcú, könnyes szemű, a szék karfájába gör esősen kapaszkodó emberek bizonyították Szajna kísérletezéseinek értei mét, művészetének erejét.

A következő estén Dante Isteni színjátékából készült játékot láttunk. Az előcsarnokba lépő nézőt szoborszerű, -mozdulatlanul álló szereplők várják: Dante, Beatrice, Kháron, Cer berus, Mária, Magdolna és a játék többi figurái. A játék színtere nem csak a színpad, hanem a nézőtér közepén elhelyezett széles deszka, amely végén a híres létra található. Itt is az emberiség legendáinak, ismert eseményeinek, példázatának jeleneteit láthatjuk minimális szöveggel, színekben, ötletekben és szimbólumokban tobzódó beállításokban, ahol nincs külön Paradicsom, Pokol és Purgatórium, mindez összefolyik, illetve nem is választják szét: Dán te szellemében, de Szajna színházi nyelvén feleletet, alternatívákat keresnek az alapvető kérdésre: az élet értelmére. Amikor a végén a szereplők nagy ezüst tálakat nyújtanak a néző felé, s kérik, hogy kézmosással tisztuljanak meg, mindannyian boldog megkönnyebbüléssel tettünk eleget, mert ez nem öncélú rendezői fogás, hanem ügyesen megválasztott „pont“ az értelmes tetteket s az életet igenlő, folytonosságát hirdető művészi hitvallás végére.

zetekhez. Hanuszkiewicz Kamienski Slowik című operájának zenéjével légkört teremt ahhoz, hogy egy letűnt kor erkölcseit, fonákságait finom szatírával megmosolyogtasson, ugyanakkor azonban rendezésének további síkjában az időtlennek mondható emberi gyengeségekről, valamint a férfi és a nő közötti bonyolult kapcsolatokról is sok mindent érzékeltessen.

Művészi elgondolásait különösen Daniel Olbrychski (Gustaw), Jadwiga fankowska-Cziesluk (Justysja) és Krzisztof Kolberger (Alfred) bravúros játéka, kiváló ritmusváltásai, kiszólásai, színészi eszközökben is kimunkált átalakulásai az egyes színpadi szituációhoz, még erősebbé, élmény- szerűbbé teszi.

Arról, hogy klasszikusok, ma már csak újra értelmezve, a mai nézőhöz szólva lehet játszani, Stetinben győződtünk meg, ahol egy másik Fred- ro-darabot, Az életem végéig címűt játszottak „egy az egyben“, minden ötlet nélkül, unalmasan, rosszul.

Stetinben láttunk jó előadást is: A Várszínházban Galderon-Slowacki A megtörhetetlen herceg című darabját. A történet a XV. századba nyúl vissza a portugálok és a mórok közötti harcok korába. Alapkonfliktusa: érdemes e úgynevezett fennkölt eszmékért szenvedni, életet áldozni a nagy cél _ érdekében tulajdonképpen céltatlanul élni. Don Fernand dilemmái ezek, aki a mórok fogságába kerül, nem adja föl eszméit, hitét, sem szerelméért, sem másért. Bízik abban, hogy a portugálok kiszabadítÜj színmüvek, értékek

Említettem már a baráti beszélgetéseket. Itt tudtam meg, hogy pezsgő és érdekes lesz az idei legyen színházi évad is. Ennek egyik biztosítéka, hogy sok új darab készült el. Minden bizonnyal nagy visszhangot vált ki fan Pawol Gawlik Bizonyítvány című darabja, amely arról szól, hogy egy tanárnő meg akarja buktatni a helyi vezető funkcionárius lányát, s ebből súlyos bonyodalmak származnak. Elkészült új darabjával Slawo- mír Mrozek is. Két lengyel emigránsról ír, aki haza akar jönni, de az író előbb be akarja fejezni a művét, a munkás pedig annyi pénzt szeretne összegyűjteni, hogy otthon házat építhessen. Az egyik sem tudja elérni a célját: idegenben, elhagyatottan hal meg. A hírek szerint Ernest Bryll, Tadeusz Rózewicz is befejezte új színművét. Lengyel barátaim sok, számomra még ismeretlen fiatal nevét is emlegették, mondván, hogy az idei évad felfedezettjei lesznek.

Hadd gazdagítsam még egy színnel a mozaikot. Roman Szydlovski mondta búcsúzáskor, hogy legutóbb 1963-ban járt nálunk. Keveset tud a mb cseh és szlovák színjátszásról. Sajnos, a mi szakembereink sem isméim sokkal jobban a kortárs lengyel színművészeiét. Kell-e hangsúlyozni, milyen hiba ez, hiszen van mit fölfedeznünk, van miből okulnunk. Ezen elsősorban az illetékes kulturális intézményeknek kellene elgondolkodniuk, és az orvoslás érdekében cselekedniük.

Szilvássy József

A

fÁTÉK a gyermek sajátja. A gyermek teljes énjével játszik. Beleérzéssel, átéléssel. Kimoz díthatatlanul, hittel. Nem tessék-lássék játszik, neki fontosabb, kedvesebb, hálásan komoly életteli a játék.

A SZÍNÉSZ gyermekségét az időben és térben kiterítő, tudatos játszó ember. Ha úgy tetszik: mű vész. A színész játéka hárompólusú: u háromszög három pólusa a szív, az agy és a szex. IMeg kell jegyezni, hogy ezt a hárompólusú, vagy ahogy Sztaniszlavszkij nevezi: „egyenjogúságú triumvirá tust“: az igazi játékot csak a magyar, az orosz és az angol játszás képes produkálni.I A SZÍNHÁZ azért örök, mert titka az együtt lélegzésben van. Az előadással együtt lélegzik, együtt lüktet a közönség. Az emberteremtésben részt vesz az előadás összes szereplője és a közönség is. Ez a gépművészettől idegen csoda. Ez a varázslat. Ez a titok. Ez a színház: a szintézis.

„A színpad az élet ősi és örök tiltakozása a meg merevedés, a mechanizálódás ellen.“ jHevesi Sán dór)

A szintézist pedig csuk a hárompólusú „teljes“ játék képes létrehozni. Csak ekkor jön létre az u furcsa elektromosság, áramkör színpad és nézőtér között.

A színház az emberről szól: következésképp azt nevezem MODERN színháznak, mely g születés, élet.

LATIIMOVITS ZOLTÄIM:

ALAPFOGALMAK

halál hármasságáról és a közösségről új és újabb adutokat közöl egyre egyszerűbben és komplexeb ben, vagyis korszerűen.

KORSZERŰEN: a kornak, a mi valóságunknak, a mi életünknek megfelelően: abból, mint egyedüli, egyedi, egyetlen és eredeti gyökérből tápláltan. At tói modern egy előadás, hogy korszerű, vagyis mai és a miénk. A mi gondolataink, érzelmeink, szenve délyünk, indulataink, a mi ritmusunk kell vibrál jón, lüktessen és sugározzon a színpadról. Különben „rossz“ és nem tetszik.

A színház pedig a KÖZÖNSÉGÉRT, az emberért van.

És a közönség az mindig korszerű, ugyebár.

„A közönségről az a felfogásom, hogy olyan, mint a tömeg, amelynek minden tagja magával hurcolja azt, amit félelemnek, reménynek vagy előítéletnek gondol, és amiről azt hiszi, hogy csak benne rejtőzik, és elszigeteli őt a társadalomtól. Ebben az ér telemben azután a színmű legalább azt a feladatot nyeri, hogy felfedezi az embert önmaga előtt úgy, hogy bátorsága legyen azokhoz közeledni, akikkel való közösségének tudatára ébredt. Már azért is komoly dolognak tartom a színházat, olyannak, amely az embert emberibbé teszi, vagy teheti, és megszabadítja magányosságától.“ fArthur Millerj

Ha az előadás nem képes ebbe a korszerű, várakozó emberi anyagba belevájni fogaskerekeit — ha nem tudja megtalálni a fogódzó életeket, de nem tud együtt lélegzeni, tehát nem él, nem bizonyít szenvedélyesen: korszerűtlen az előadás, és a színház halott, akármilyen „modernnek“ tetsző jogá sokat alkalmaz.- A fogások mindig gyanúsak, mert valamit helyettesítenek, valamit pótolnak, valami Igen igazságot elkendőznek.

„Ha a forma nagyobb és erősebb a lényegnél, az utóbbi feltétlenül elvész a túlságosan bőre szabott forma redői között. Olyan ez, mintha egy csecse mőt tábornoki köpenybe burkolnának.“ (Sztanyisz- lavszkijj

Aki nincs tisztában a tartalommal, vagy képte len azt átélve kifejezni, mindig a formákhoz menekül. Nagyképűséggel álcázza tudatlanságát, alkalmatlanságát, helyessebben impotenciáját — nem is meri mesterségét, amelynek tárgya, anyaga és vá gya az ember.

1977 XII. 11.

io