Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-12-11 / 50. szám

egy koronával az üzem is hozzájárul az árához. Mégiscsak meleg ételt eszik az ember meg gond sincs otthon a táskábavalóval. Én ezért járok ide — mondja Hamran Olga, aki a nemesócsai (Zemianska Olca) üzem bői jött át Komáromba.

— Választék is van mindennap, nemcsak egyfélét főznek — teszi hozzá Mázán Mária. (Egyikük tányérján rizsfelfújt, a másikon sült hús gombóccal.)

— Elégedettek vagyunk-e a gyárral és a keresettel? —« ismétli meg kérdésemet Hamran Olga. — Aki igyekszik, meg lehet elégedve. 1400—1600 korona az átlagkereset, teljesítmény szerint. S a munkafeltételekre sem panaszkodhatunk. Már az is sokat jelent, hogy az anyákra és a beutazókra való tekintettel csak héttől és egy műszakra dolgozunk.

— Rövidesen újabb kedvezményt kapunk veszi át a szót Mázán Mária. — Egy bevásárlóhelyiséget rendeznek be az üzemben,' ahol reggel leadhatjuk majd a megrendelést, s mire befejezzük a munkát, előkészítik az árut is. Ha beválik, nem kell még az üzletben is sorban állni, mielőtt hazamennénk.

Németh Márta megerősítette a hallottakat, s ha minden terv szerint ment, a bevásárlóhelyiség, melyet a Jednota lát el áruval, már üzemel

is.

Az üzemi konyhán kívül büfé is van a gyár területén, ahol kétféle levest, főtt kolbászt, húskészítményeket, süteményt stb. vásárolhatnak a dolgozók.

Az egészségügyi gondoskodás is jó színvonalú: belgyógyász, nőgyógász és fogorvos áll a dolgozók rendelkezésére az üzemi egészségügyi központban.

1977

xn.ii

Jól ismert, a gyakori használatban kissé elcsépeltté vált, de igaz ez a közmondás. Legutóbb a Komáromi (Komárno) Cipőgyárban győződtem meg róla. Három éve már, hogy elkészült itt az első pár lábbeli. A gyár termékei — férfi- és gyermekcipők, csizmák, női szandálok — azóta egyre nagyobb mennyiségben kerülnek nemcsak a hazai, hanem a szovjet, magyarországi és NDK-beli üzletekbe is. Ma már 1260 dolgozó mondja munkahelyének Közép-Euró- pának ezt az egyik legmodernebb cipőüzemét. A dolgozók 80 százaléka nő, betanított munkás. Többnyire a háztartási vagy a mezőgazdasági munkát cserélték fel a gépekkel, a szalagmunkával. A kettő között pedig nagy a különbség. Sokan nem tudták, vagy még ma is nehezen tudják megszokni a rendszeresség diktálta iramot. Ez az oka, hogy nagy volt, sőt még ma is jelentős a munkaerő- vándorlás, s körülbelül 200 dolgozó helye még most is betöltetlen. Nem csoda tehát, hogy beszélgetésünk során hárman is használták az említett közmondást: a gyártásvezető a tervteljesítésre, egy mesternő a munkafolyamat elsajátítására és megszokására, a szakszervezeti elnök pedig a saját munkaterületére gondolva.

A gyár vezetői a kezdeti nehézségek leküzdésében fontos lépésnek tartották a dolgozókról való sokoldalú gondoskodás megvalósítását és tökéletesítését. Tudatosítják, hogy ez egyaránt fontos a munkaerő-toborzás, a dolgozók állandósítása és ió munkára serkentése szempontjából.

— Legnagyobb gondot a bölcsődei és óvodai férőhelyek hiánya jelenti számunkra, mivel dolgozóink között sok a gyermekes anya — mondja Németh Márta, a szakszervezet üzemi bizottságának elnöke. — Egyelőre csak kényszermegoldást találtunk. Miután a mikrobölcsődékkel sikertelenül próbálkoztunk, három üzemi lakást alakítottunk át bölcsődévé negyven gyermek számára, hasonlóan oldottuk meg huszonöt gyermek részére az óvodai elhelyezést is. Ez azonban még mindig kevés. Pillanatnyilag 160 nő térne vissza gyermekgondozási szabadságáról, ha lenne hová elhelyeznie a gyerekeit. Januárban megkezdjük egy 120 férőhelyes üzemi bölcsőde-óvoda építését. Ha ez elkészül, nagy segítség lesz számunkra.

A dolgozók stabilizálásának másik módja lakáskörülményeik rendezése. Mi a helyzet e téren — kérdeztük a szakszervezeti elnököt.

— Eddig kétszáz dolgozónak juttattunk üzemi lakást. A legrászorul- tabbakat és azokat részesítettük előnyben, akik mindketten — férj, feleség — üzemünk dolgozói. Mivel több üzemi lakásra 1980-ig nincs kilátásunk, a jövő évtől üzemi-szövetkezeti lakásokat építünk. Ez iránt is van érdeklődés, az érdeklődők 50 százalékos térítésmentes kölcsönt kapnak a gyártól.

Beszélgetésünket a folyosóról beszűrődő lárma zavarta meg,.

— Most kezdődik az ebédszünet, s a szomszédban van ez ebédlő — világosított fel a szakszervezeti elnök. — Dolgozóink 50 százaléka étkezik az üzemi konyhán.

A tágas, 250—300 férőhelyes ebédlőben minden hely foglalt. Az első asztalnál ülő két fiatalasszonyt zavartuk meg ebéd közben.

— Négy korona ötven egy ebéd,

Az ebédszünet befejeztével a műhelyekben folytatódik a serény munka. A gépek mellett jóformán csak fiatalokat lát az ember: a dolgozók átlagéletkora mindössze 24 év. A cipőfelsőrészeket készítő részlegen nagyon figyelnünk kell, hogy a gépek zajában megértsük Cuczor Margit mester szavait: — Tavaly még gyakran előfordult, hogy szombaton is dolgoztunk, mert csak így tudtuk behozni a lemaradást, teljesíteni a tervet. Idő kellett hozzá, míg az asz- szonyok, lányok és persze, a férfiak is megszokták ezt a munkát. Most már olyan is van köztük, aki 150 százalékos teljesítményt ért el. Téglás Mária kollektívája a múlt hónapban például 23 300 felsőrészt gyártott a tervezett 21 200 helyett. Ez a szám nemcsak a terv túlteljesítését jelenti, hanem azt is, hogy az egy szalagon dolgozó kollektívák összekovácsolód- nak.

A dolgozók igyekezetét igazolja a múlt hónapban elért csúcsteljesítmény is: 11000 pár cipővel többet gyártottak a tervezettnél. S a meny- nyiség nem ment a minőség rovására. Mindez pedig azt bizonyítja, hogy a közös igyekezet — a gyár a dolgozói, a dolgozók gyáruk érdekében — a legjobb orvosság a kezdeti nehézségek „gyógyítására“.

flúriAnné m. MARTA

Hamran Olga és Mázán Mária rendszeresen az üzem éttermében étkezik

(Gyökeres György felvételei)

Hogy a gyár elsődlegesnek tekinti ezt a problémát, az annál is inkább értékelendő, mert nem sok üzem cselekszik hasonlóan.

A törzsgárdához tartozik

Fényképével többször találkoztam az üzemi faliújságon. Először akkor, amikor megkapta a vállalat legjobb dolgozója, s néhány évvel később a szakágazat érdemes dolgozója kitüntetést. Ott volt az arcképe akkor is, amikor a népi milícia egységét mutatták be. Lipták János, a Gömörhor- kai (Gemerská Horka) Cellulóz- és Papírgyár dolgozója több mint 30 éve becsülettel, tudása legjavát adva végzi feladatát, mindennapi munkáját.

Apja vasutas volt, ő azonban már gimnazista korában megismerkedett a gyárral. A szünidő alatt ugyanis mindig ott dolgozott. Az érettségi vizsga után az üzemben kezdte el pályafutását. Ősszel azonban bevonult tényleges katonai szolgálatra. A háború utolsó hónapjában csapatteste elhagyásáért hadbíróság elé állították. Büntetőszázad ... fogság ... Hat hónap múlva hazaengedték.

Kipihente magát, majd fizikai munkát vállalt a fatelepen, később műhelyírnok lett. Amikor normázótanfo- lyamra küldték, már a zsebében volt a géplakatosi segédlevél is. A februári események idején szeretett volna a népi milícia tagjai között lenni, de erre nem volt lehetősége, mivel még nem volt párttag. Ez a vágya csak 1953-ban teljesült.

— Munkahelyemen beosztásomat sohasem magam választottam meg — mondja. Húsz év után zúgolódás nélkül megváltam a bérosztály vezetőjének tisztségétől, amikor is a személyzeti osztály vezetésével bíztak meg. Innen a papírgyártó részleg élére kerültem. Jelenleg a polgárvédelmi osztályon dolgozom.

Bármilyen feladattal is bízták meg, mindig teljesítette. Előadott a polgár- védelmi tanfolyamokon, sohasem hiányzott a népi milícia gyakorlatairól. Számos közéleti és pártfunkciót töltött be, de ennek ellenére 1963-ban szakérettségi vizsgát tett. Sok szabad idejét elrabolta a házépítés. Az egykori ifjúsági kerületi bajnok, aktív futballista bírta a megterhelést, volt elég akaratereje. Gál Zoltán, az üzemi szakszervezeti bizottság elnöke és a népi milícia üzemi egységének parancsnoka ezt mondja róla:

— Hogy az egységben is megállta a helyét, azt az is bizonyítja, hogy a példás népi milicista jelvény tulajdonosa. Segítségével a jövőben is számolunk, ha a gyakorlatokon nem is vesz majd részt, segít az egyes honvédelmi előadások megszervezésében.

Még öt év hiányzik ahhoz, hogy nyugdíjba menjen, mégis búcsúzásra készül. Egészségi állapota készteti arra, hogy a jövő év februárjában 25 éves szolgálat után megváljon a népi milícia üzemi egységétől. Beszélgetés közben többször is szóba hozta, hogy nehéz lesz a búcsú, de azt is, hogy ezután is ott lesz majd köztük, akkor is, ha nem is ölt már egyenruhát.

— Most, hogy a két gyereket a maguk szárnyára bocsátottam, kevesebb lett az elfoglaltságom. A következő években szeretnék szétnézni a nagyvilágban, ellátogatni a szomszédos országokba — mondja búcsúzóul. A fiaméknak és a lányoméknak is van személygépkocsijuk, így ez a vágyam minden bizonnyal teljesül. Szabad időmben gondozom a ház körüli kertet, játszom az unokákkal, de a társadalmi munkák alól sem húzom ki magamat.

Lipták Jánost eddigi munkásságáért és a népi milíciában eltöltött negyedszázados szolgálatáért a februári események 30. évfordulója alkalmából az illetékesek állami kitüntetésre javasolták.

NÉMETH JÄNOS

Itt készülnek a cipőfelsőrészek