Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-11-13 / 46. szám
ÚJ szó XI . 13. „Megéri olyan messziről gépeket importálni a vállalatuk számára?“ — kérdezi a tévériporter Ljubov V asziljevna Mihajlovát, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója megtisztelő elnevezést viselő alma-atai pamutipari kombinát szövőüzemének művezetőjét. Az asszony nem gondolkodik a válaszon, egyből rávágja, hogy igenis, kifizetődik: „Ezek a gépek segítettek, hogy lényegesen növeljük a munka termelékenységét, — két-három műszakban dolgozunk rajtuk.“ Odakünn lehet akár negyvenfokos hőség, vagy 35 fokos hideg, benn mindig egyforma a hőmérséklet: 20—22 fok. Az azonos távolságokban elhelyezett permetező berendezések biztosítják a levegő páratartalmát. Mindenütt szinte kórházi tisztaság, a gépek közötti „utcákon“ hatalmas porszívó halad végig rendszeresen. Megérte csehszlovák automata fonógépeket hozni ide, 5 ezer kilométeres távolságra, Alma- Atába. Egy munkásnő 24 orsót szolgál ki, sőt Tatjana Makszimovna Pavlova, a Szocialista Munka Hőse, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná- nácsának képviselője kétszer ennyit. Az alma-atai pamutipari kombinátnak 8500 alkalmazottja van, háromszor annyi, mint amennyi hatvan évvel ezelőtt egész Kazahsztánban dolgozott. Amikor műszakváltáskor kitódulnak az üzem kapuin, fiatal lányok, asszonyok beszélgetésétől hangos az utca. A gyár alkalmazottainak háromnegyede nő, s átlagos életkoruk alig 22 év. A kombinát naponta 60 tonna fonalat termel, s ebből ugyanitt 330 000 méter pamutszövetet állítanak elő. Ha ezt beszorozzuk egy év munkanapjainak számával, megkapjuk az évi termelést, ez pedig olyan hosszúságú textilanyag, amellyel kétszer körül lehetne tekerni a földgolyót és még valami vissza is maradna belőle. A szocialista verseny kibontakoztatásával és új gépek munkába állításával, amelyeket részben Csehszlovákiában vásárolnak, a mostani ötéves tervidőszak végéig további 15—20 százalékkal tudják majd növelni a termelést. Nem egyszerű dolog ez, mivel évente a mintáknak mintegy 70 százalékát kicserélik, s egyszersmind arra törekszenek, hogy egyre több itt gyártott textilanyag kapja meg a „kiváló áru“ jelzőt. Jó minősítést kap maga a vállalat is, amiért megfelelőképpen gondoskodik dolgozóiról. Minden családos alkalmazottnak önálló lakása van, a hajadonok a vállalat munkásszálásain lakhatnak. 900 000 rubelt folyósít a vállalat a szociális és kulturális alapra. Ebből már több bölcsődét, óvodát, úttörőtábort, vállalati szanatóriumot s a város szélén üdülőközpontot létesítettek. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóján első ízben telt meg a textilgyár új művelődési házának nézőtere, amely ezer személy befogadására alkalmas. Az alma-atai pamutipari kombinát azonban nem kivétel a kazahsztáni vállalatok között. Ezt bizonyítja a V. G. Ibragimoviccsal, a Kazah SZSZK könnyűipari miniszterével folytatott beszélgetés is. — Mit követel a minőséa ötéves terve a könnyűipar dolgozóitól, amely Kazahsztán ipari termelésének egynegyedét nyújtja? — Csak egyetlen példával szeretnék élni. A kazahsztáni textil-, bőr- és cipőgyárak évente 2100—2200 új modellt terveznek és adnak piacra, és e termékek közül tavaly 272 kapta meg a kiváló termék minősítést. A tervezőknek nem könnyű a dolguk, noha ötletekért nemegyszer mennek el Moszkvába, más szövetségi köztársaságokba, sőt külföldre is. Egyszóval a kereskedelem és a fogyasztó egyre igényesebb. A terveknek 20—30 százaléka nem kerül elfogadásra, de azoknak viszont, amelyeket elfogadunk, fél év alatt meg kell valósulniuk, vagyis az ezek alapján gyártott termékeknek a boltokba kell kerülniük. Persze nemcsak a mi* Az egy év alatt termelt teztilanyaggal kétszer lehetne körülvenni a Földgolyót nőség, hanem a mennyiség iránti igények is növekednek. A mostani ötéves tervidőszak végéig a gyapjúszövetek termelése megkétszereződik és a kötszövött áruk termelése is 36 százalékkal növekedik. A termelésnövekedést részben a meglévő vállalatok korszerűsítésével, a munka termelékenységének növelésével érjük el, mivel már Kazahsztán is tudja, mi a munkaerőhiány. — Mit tesznek azért, hogy a könnyűipar dolgozói ne menjenek át más, „jobb helyekre“ más ijiari ágazatokba? — A dolgozók a könnyűiparban is jól keresnek; az új technika bevezetésével nemcsak a termelés növekszik, hanem a dolgozók munkakörülményei is javulnak. Az új gépek kiszolgálása magasabb fokú szakképzettséget kíván. A kazahsztáni könnyűipar számára 16 szakmunkásképző központ nevel szakmunkásokat, és négy nagy üzemnek saját iparitanuló-iskolá- ja van. Ezenkívül lehetővé tesszük a szakképzettség növelését a munka mellett, esti tanfolyamokon is. A kilencedik ötéves terv időszakában 8800 könnyűipari dolgozó növelte szak- képzettségét. A munkaerők lekötését a kiterjedt lakásépítkezés is elősegíti — a mostani, tizedik ötéves terv időszakában családos dolgozóink 548 000 négyzetméter lakóterületet kapnak. — Mit tesznek a fiatal nők, főként a kismamák érdekében, akik a könnyűipari vállalatok és üzemek dolgozóinak jelentős hányadát teszik ki? — Már szóltam a lakásgondok megoldásáról. Ezenkívül további 39 bölcsőde és óvoda épül a könnyűipari dolgozók gyermekei számára ebben az ötéves tervidőszakban. A könnyűiparban alkalmazott nők öt évvel korábban mennek nyugdíjba, a kismamák a gyermek születését követő egy évig otthon maradhatnak, a kisgyermekes anyáknak a vállalat köteles megfelelő beosztást biztosítani. Amíg a gyermek nem érte el nyolcadik életévét, az édesanyának nem kell szolgálati útra mennie, ha ő maga nem akarja, nem lehet kényszeríteni. Azok az alkalmazottak, akik rosszabb munkakörülmények között dolgoznak, évente 6 nap többletszabadságot kapnak. És ez így helyes, hiszen a könnyűipar a szocialista Kazahsztán egyik legfontosabb ipari ágazata: 24 százalékkal részesedik a Szovjetunió e második legnágyobb köztársasága nemzeti termékének előállításából. Az arab országokban az utóbbi években jelentékeny társadalmi változások mentek végbe. Néhány arab országban haladó irányzatú frontok alakultak, amelyeknek a keretei között a hazafias-nemzeti erők és a kommunista pártok ilyen vagy olyan formában együttműködnek. Ugyanakkor nőtt a munkásosztály, más dolgozó rétegek létszáma, fokozódott szervezettségük. Egyidejűleg erősödik viszont a városi burzsoázia és a kulákság. Ez utóbbiak egy sor országban mind nagyobb befolyást gyakorolnak az államapparátusra, és azt a maguk érdekei alá rendelik. A bur- zsoá tendenciák erősödése az osztályharc kiéleződéséhez vezetett: a politikai porondra visszatértek a korábbi években betiltott különféle jobboldali politikusok és csoportosulások; kedvező feltételeket teremtve a nemzeti és részben a külföldi tőke számára. Ezeknek a folyamatoknak a fejlődésére meghatározott befolyással van a Perzsa-öböl olajtermelő monarchiáiból beáramló pénz. Látszólag minden logikus itt: azok az országok, amelyek közvetlenül szemben állnak Izraellel, és amelyek a „közös arab ügy“ nevében a nagy katonai kiadások terhét viselik, pénzügyi segítséget és hiteleket kapnak azoktól az arab államoktól, amelyek sok milliárd olajdollárt halmoztak fel. Ám a tények tanúsága szerint ez a segítség végeredményben más politikai célokat szolgál. A más arab országokból behatoló olajdollár elősegíti ott a magánszektor fejlődését — főleg a nem termelő szférában —, úgyszintén a nacionalista és a nyugatbarát irányzatok erősödését, ami rányomta bélyegét az arab—izraeli konfliktussal összefüggő problémák megoldására is. A közel-keleti góc Az arab országokban a jobboldali erők a közel- keleti rendezés kérdésében mindinkább előtérbe állítják a „megalkuvás és a kompromisszum szellemét“, így született meg a „fifti-fifti elmélete“, amellyel azt igyekeznek bizonyítani, hogy a válság megoldása fele részben az Egyesült Államoktól, fele részben pedig valamennyi többi tényezőtől függ. Ezt az „elméletet“ egyszerűen indokolják. A nemzetközi viszonyokban és a világgazdaságban bekövetkezett változások megnövelték az arab világ részvényeinek árfolyamát a Nyugat szemében. Az Egyesült Államok például a számára szükséges ásványolaj egyharmadát a Perzsa-öböl térségéből, főleg Szaúd- Arábiából importálja. Nyugat-Európának és Japánnak még nagyobb érdekei fűződnek az arab olajhoz. Ugyanilyen a hatásuk a nyugati országokban eszközölt arab tőkebefektetéseknek is, amelyek a legfrissebb adatok szerint meghaladták a százmilliárd dollárt. Mindez, úgymond megváltoztatja a Nyugat álláspontját a Közel-Kelet kérdéseiben, arra készteti az Egyesült Államokat, hogy Izrael és az arabok tekintetében az „egyenlő elbírálás“ politikáját folytassa. * * * A jobboldali Likud-tömbnek az izraeli májusi parlamenti választásokon elért sikere még inkább fokozta az aggodalmat a közel-keleti események alakulása miatt: Izrael állam fennállásának 29 éve óta első ízben jutott hatalomra az a csoportosulás, amely nyíltan, mindennemű álcázás nélkül száll síkra a „nagy Izraelért“, a megszállt arab területek annek- tálásáért. Menahem Begin miniszterelnök számos nyilatkozatából kiderül, hogy ez a tömb a közel-keleti problémákkal kapcsolatos álláspontját három mozzanatra alapozza: „nem“ — a palesztin államra, „nem“ — az 1967 júniusi háború előtti határok visszaállítására, „nem“ — a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek bárminemű tárgyalásokon való részvételére. Begin kijelentéseinek még futólagos elemzése alapján is mindenekelőtt ezt a következtetést vonhatjuk le: a Tel Aviv-I vonal mind keményebbé válik, s megpróbálja részkérdésekre bontani a közel-keleti problémát: a palesztinokat örökre meg akarja fosztani saját területüktől, valamint az államalapításhoz, a hazához való joguktól, Egyiptomnak és Szíriának pedig békét ajánl cserébe megszállt területeik egy részéért. * * # Ha folytatódik az ősi arab területek izraeli megszállása, a tapasztalatok tanúsága szerint nem segíti hozzá a Közel-Keletet a békéhez. Az elmúlt évtized arról győz meg, hogy Izrael és az Izraelt támogató erők nem tudták rákényszeríteni az arabokra saját „rendezési“ tervüket. Ismeretes, hogy a Szovjetunió előterjesztette a közel-keleti válság megoldásának konkrét programját. Leonyid Brezsnyev az Asahi Simbun című japán lapnak adott interjújában a következőket mondta: „A Közel-Keleten válóban szilárd és igazságos békét csak azon az alapon lehet teremteni, ha kivonják az izraeli csapatokat az 1967-ben megszállt valamennyi arab területről, ha tiszteletben tartják e térség valamennyi államának és népének — köztük Izraelnek és Palesztina arab népének — a független és biztonságos létezéshez való jogát, ha kielégítik Palesztina arab népének a saját állam megteremtésére való törvényes jogait.“ Kizárólag ez a megközelítés felel meg a jelen realitásainak. Az a próbálkozás, hogy semmibe vegyék a palesztinok vagy bármely más nép jogait, hogy annektálják az arab területeket, elkerülhetetlenül újabb bonyodalmakhoz vezet, amelyek következményeit nehéz előre meghatározni. PAVEL GYEMCSENKO (Szputnyik) ]ÁN BLA2EI Csehszlovák fonógépek az alma-atai kombinátban (A szerző felvételei) r ft
