Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-11-06 / 45. szám
ÚJ szú XI . 6. Vaszilij Vasziljev nyugalmazott altábornagy szívesen beszél a fiataloknak a forradalmi napokról A Szmolnij, a történelmi nevezetességű épület megfiatalodott, új köntöst öltött a forradalom hatvanadik évfordulójának évében. Kapujában s az épület előtti kerti sétányon tarka csoportok hallgatják az idegenvezetők magyarázatát. A világot megrengető tíz nap eseményeinek színhelyei iránt nem csökken, sőt világszerte növekszik az érdeklődés. Aki eljut Leningrádba, az rendszerint látni akarja a forradalom főhadiszállásának épületét. „Itt a Szmolnijban az Októberi Szocialista Forradalom napjaiban a jegyveres jelkelés vezérkara tartózkodott. A Szmolnijból irányította Lenin a forradalmat,“ — olvasom a főbejárat homlokzatán az egyik bronztáblán. E sorokat milliók olvassák, fényképezik az épületet, de évente — száz különböző országból — csupán az idelátogató csoportok egy része tekintheti meg belülről is az épületet. Bennünket — nyolc szocialista ország újságírói szövetségének képviselőit — meghívott vendégként vártak a történelmi nevezetességű falak közé. Az épületben székel az SZKP Leningrádi Területi és Városi Bizottsága. Két szoba kivételével — Lenin egykori dolgozószobája és lakása — minden szobában , munka folyik. „Végtelenül sajnáljuk, de az épületben kétszázezernél több látogatót nem tudunk fogadni évente, mert akkor a csoportok már zavarnák a pártbizottságok munkájának ütemrendjét“ — mondja Arkagyij Fumics elv- társ, fiatal tudományos dolgozó, aki tájékoztatja a látogatókat. A második emeleten a 67-es szoba ajtaja mellett márványtáblába vésett betűk hirdetik: „Ebben a szobában volt a szovjet kormány megalakulása után Leninnek, a Népbiztosok Tanácsa elnökének a dolgozószobája.“ Vendéglátónk kinyitja az ajtót: elénk tárul a könyvekből, fényképekről és filmvászonról jól ismert szoba, s szinte megelevenedik a történelem ... Mi meg csak állunk a folyosón. E pillanat varázsa huszonnégyünk számára egy életre szóló élmény .. . Bizony, hosszú percek teltek el, míg utat nyitva előretessékeltük csoportunk legidősebb tagját, vietnami kollégánkat. Napok óta mindany- nyian tudtuk, mennyire várta ezt a pillanatot. Lenin eszméi táplálták erejét a hosszú harcban. Szenvedett ő is, de nem tört meg, elvesztette testvérét, családját, s most itt áll, ahová évtizedek óta vágyott. Mélyen fejet hajtva lépett be — közülünk elsőként — a keskeny előszobába. — Itt várakoztak a népbjzto- sok —, mondja Fumics elvtárs. Az előszobában két kis asztal, a fal mellett néhány szék. A szomszédos helyiség már tágasabb. Ablaka szintén a belső udvarra nyílik. Az íróasztalon néhány újság, két atlasz, petróleumlámpa, telefon és jegyzetek. Vajon hány cikket, javaslatot írt Lenin ezen az asztalon? A falon Oroszország térképe, ezen figyelte a szovjethatalom terjeszkedését. A másik fal mellett keskeny heverő. A szoba spanyolfallal elválasztott részében egy szekrény, vaságy, mellette éjjeli- szekrény és egy szék. Lenin igen sokat dolgozott, gyakran pihent itt éjszaka néhány órát, és folytatta a munkáját. Lenin és felesége, Krupszka- ja részére egy emelettel lejjebb rendeztek be egy kis lakást. Az előszobában értékes dokumentumokból rendezett kiállítást szemlélhettünk. Többek között itt látható a Putyilov-gyár államosításáról szóló dekrétum, Lenin néhány kézirata, fényképek a Népbiztosok Tanácsának üléseiről és más értékes dokumentumok. Az egyik oldalfalon I. Izmajlpvics ismert .Lenin- portréja. „Amikor elkészült a festmény — mondja kísérőnk —, Lenin sokáig nézegette: hasonlít ... hasonlít, mondta még egyszer elismeréssel s beleegyezett, hogy kifüggesszék.“ A kis lakás — dolgozó- és hálószoba — berendezése szintén egyszerű. Itt is vaságyak, a bútor korabeli, kopott. „Lenin egyszer azt kérte.' készítsenek nekem olyan lámpát, amelyet akkor is használhatok, amikor áramszünet van. Világítson árammal és petróleummal is. Nézzék, ott van az értékes lámpa az íróasztalon.“ Fumics elvtárs Lenin életének és munkásságának alapos ismerője. Tudományos pontossággal válaszol kérdéseinkre. „Lenin 124 napot töltött a Szmolnijban, 1918. március 10-én költözött el feleségével a Kremlbe. Ha csupán azt számítanánk, hogy ez idő alatt naponta 18—20 órát dolgozott, s az államvezetői teendőkön kívül még több mint 200 cikket írt, már akkor is azt kell mondanunk: ilyen teljesítményre csak géniusz képes.“ Csendben lépkedünk a folyosón, a vörös szőnyegen, majd megilletődve foglalunk helyet a történelmi nevezetességű fehér terem, a díszterem padsoraiban. A széksorokkal szemben Brodszkij híres képe: Lenin sapkában, nyitott kabátban, bal kezét zsebében tartja — háttérben a volhovi vízi erőmű. Közvetlenül a bejárati ajtó mellett két márványtáblába vésve az 1918-as szovjet alkotmány szövegét olvashatjuk. Ebben a teremben tartották a Petrográ- di Szovjet rendkívüli ülését, melyen Lenin bejelentette a forradalom győzelmét. S ugyanezen a napon, október 25-én — november 7-én — itt kezdte meg munkáját ,a munkások, katonák és a parasztok tanácsának II. összoroszországi Kong resszusa, amely kikiáltotta a világ első proletárállamának megalakulását. Az új világ, a szovjethatalom első napjáról szóljon a szemtanú... Vaszilij Vasziljev középtermetű, zömök, jókedélyű férfi. Életútja regénytéma: a Putyilov-gyár munkása, vöröskatona, majd tiszt, diplomata Indiában és Törökországban, harcol a második világháborúban, részt vesz hazánk felszabadításában, Zilina díszpolgára, s altábor- nagyi ranggal vonult nyugdíjba. Ma nyolcvanhárom éves. Testtartását, járását, szellemi frisseségét tekintve akár húsz évet is letagadhatna életkorából. — Júniusban hármas jubileumot ünnepeltem. Olyan szépen összekapcsolódtak az évfordulók: hatvan éve léptem be a hadseregbe, akkor vettek fel a kommunista pártba, s ötven éve vagyok nős. Beszél, mosolyog, csakúgy sugározza a derűt, az életkedvet. Kijevben él, de egyetlen lehetőséget sem mulaszt el, hogy Leningrádba jusson. — Vonzanak az emlékek, itt nőttem fel, itt értem kommunistává, itt találkoztam és beszéltem először Leninnel... Számomra a felkelés nem akkor kezdődött, amikor eldördült az első lövés, hanem amikor a Petrográdi Szovjet a bolsevikok kezébe került, s a Forradalmi Katonai Bizottság kezdte szervezni a Vörös Gárdát. Egy alakulat parancsnoka voltam, feljegyvereztük, kiképeztük a munkásosztagokat. Amikor birtokunkba vettük a Szmolnijt, megbíztak, gondoskodjam alakulatommal a külső védelméről. Nyilván ezért jegyezte jel Lenin is a nevemet. Október 24-én este — röviddel azután, hogy utolsó illegális lakásából a Szmolnijba érkezett — engem is hívattak a parancsnokságra. Csupán néha nyan voltunk — a harmadik emeleten a 14-es szobában — különböző alakulatok parancsnokai. Lenin mindenkivel kezel fogott, rögtön érdeklődött: milyen a csapatok felszerelése, miről beszélnek a katonák, jnunkások, milyen a hangulat. Azt mondta: követeljenek pontosságot, fegyelmet, győzni csak fegyelmezett csapatokkal lehet. Éjfélkor tudtam meg, hogy kezdődik a felkelés, a Balti pályaudvar, a hidak, a legfontosabb épületek megszállásával. Az éjszaka folyamán jó néhányszor hivattak a 14-es szobába. Parancsokat kaptam, osztagokat kellett küldenem a kijelölt helyekre. A forradalom vezérkarához 10—15 percenként érkeztek a futárok, jelentéseket hoztak, utasításokat vittek. Gyakran hallottam: mire felvirrad, kezünkben lesz a város. Egész éjjel és másnap délig csak úgy peregtek az események. Alig győztem végrehajtani a parancsokat. Nekünk, tiszteknek még ebédelni sem sikerült: a Szmolnij fehér termébe hívtak, ahol már összegyűltek a munkások, katonák, matrózok — 14 óra 30 perckor megkezdődött a Petrográdi Tanács rendkívüli ülése. Néhány perc elteltével az ülés vezetője bejelentette: átadjuk a szót Lenin elvtársnak. Mindenki egyszerre talpra ugrott, felhangzottak az üdvözlések: Éljen Lenin! Éljen a forradalom! A „hurrá“ és a különböző kiáltások megremegtették a terem falait, a katonasapkák, kucsmák, kalapok a levegőbe repültek. Végül minden elcsendesedett, és ebben a csendben Lenin történelmi szavakkal kezdte meg beszédét: „Elvtársak! A munkás- és a parasztforradalom, amelynek szükségességét a bolsevikok mindig hangsúlyozták, végbement ...“ Ezt a történelmi pillanatot, aki ott volt a teremben soha nem felejti el. Alig fejeződött be az ülés, parancsot kaptam, hogy vezessem alakulatomat a Téli Palotához. A katonák kitörő örömmel fogadták a hírt. Hat órakor már ott voltunk a kijelölt helyen. A Téli Palota körül bezárult a gyűrű. A főkapuval szemben levő utcákban nagy erőket vontak össze, a mi alakulatunk is itt volt. Mindenki ismerte a feladatát. Nem serkenteni, fékezni kellett a katonákat, hogy ne rohanjanak a térre, mert lekaszabolhatják őket a barikádok mögül. A védőknek itt ágyúik is voltak. De mi tudtuk, hogy a forradalmi csapatokat már senki és semmi sem tudja jeltartóztatni... Az idő lassan múlott. Megérkezett a Forradalmi Katonai Tanács néhány tagja. Utasításokat, parancsokat osztogattak. Ultimátumot küldtek a palota védőinek, s csak aztán adott jelt az Aurora a támadásra. De még ezután is jó ideig csupán a fegyverek felelgettek egymásnak. Aztán parancsot kaptunk: Rohamra felkészülni! Ami ezután következett, azt már ismeri a világ. Megindult a tömeg, feltartóztathatatlanul nyomult előre, elsöpörte a barikádok és a palota bejáratainak védőit. A levegőben, elnyomva a 'puskát és a golyószórók zaját, hömpölygőit a boldog, mindent legyőző „hurrá“! Vörösgárdisták matrózok és katonák ugrálták ál ■a barikádokat, a sötétben a vizes kövezetre estek, talpra álltak és élő folyamként elözönlötték a palota bejáratait, lépcsőit, folyosóit. Mindig azt reméltem, majd részt veszek az Ideiglenes Kormány elfogásában. Nem így történt. Már a palotában voltunk, amikor Csudnovszkij, a Forradalmi Katonai Tanács tagja parancsot adott: Csoportommal fogjam el a pincébe menekülő tiszteket. Éjjel két órára csapataink elfoglalták a Téli Palotát, és mi is megtisztítottuk a pincéket a junkerektől. Az Ideiglenes Kormányt letartóztatták. Megdőlt a cárizmus fellegvára, az Ideiglenes Kormány utolsó menedéke. Felvirradt a Nagy Október második napja ... Hatvan év telt el azóta. Nem sikerült sem „csírájában elfojtani“, sem később megsemmisíteni a szovjethatalmat. Nézem a Téli Palotát, s gondolatban fejet hajtok az ismert és ismeretlen hősök előtt, akik — szétzúzva az évezredes bilincseket — nemzedékek álmát váltották valóra. S ez a VALÓSÁG — hat évtizede — milliókat vonzó példakép, békés életünk, holnapunk biztosítéka. Leningrád, a proletárforradalom bölcsője, az újjászületett hős város, észak nagy Velencéje — lenyűgöz a múltat és a jelent elénk táró szépségével. Állok a Palota téren s eszembe jut Hja Ehrenburg vallomása: „Itt nemcsak történelmet lehel minden, itt megelevenedik a történelem.“ Elmúlt éjfél, ezrek sétálnak a Néva partján, várják a hidak felnyitását. CSETÖ JÁNOS V. I. Lenin a Szmolnijban az Októberi Forradalom napjaiban — Szokolov festménye (APN-felvételek) Hatvan i®
